Címke: Campos Racing

  • Latifi nyerte a főfutamot, Mick Schumacher holnap a pole-ból rajtolhat majd a Hungaroringen

    Latifi nyerte a főfutamot, Mick Schumacher holnap a pole-ból rajtolhat majd a Hungaroringen

    A DAMS versenyzője, Nicolas Latifi nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. A kanadai mellett a pole-ból induló Nyck de Vries és Jack Aitken ünnepelhetett a pódiumon.

    Az ART Grand Prix hollandja jól kapta el a rajtot, azonban az elfékezte az egyes kanyart, ami miatt Latifi meg is tudta őt előzni. A duót Ghiotto és Mick Schumacher követte, aki Aitkennel csatázott nagyot a rajt utáni métereken.

    De Vriesnek nagyon hamar elfogytak a lágy gumijai, ami miatt ő kezdte meg a kiállásokat a hatodik körben. A holland után Aitken és Schuamcher is kiállt a boxba, azonban a Camposnál gyorsabban dolgoztak a Premás szerelőknél, ami miatt Aitken megelőzte a hétszeres világbajnok F1-es bajnok fiát a boxutcában.

    Latifi a kiállásokat követően olyan tempót autózott, amit De Vries nem tudott tartani. A holland pilóta ráadásul körökön át be volt ragadva olyan versenyzők mögé, akik még nem álltak ki a boxba kereket cseréni. A kanadai pilóta a huszonkilencedik körben vette a vissza a vezető helyet, miután mindenki letudta a kötelező boxkiállását.

    Latifi végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel a negyedik győzelmét a szezonban. De Vries lett a második, akinek továbbra is nagy az előnye az összetettben Latifivel szemben.

    A kiállásokat követően Ghiotto elkezdte támadni az előtte haladó Aitkent, azonban a britnek sikerült visszavernie az olasz pilóta támadásait egészen a verseny végéig. Ezt követően Ghiottonak a tükrét kellett néznie, ugyanis komoly nyomás alá helyezte őt. A kettejük csatájába még Latifi csapattársa, Sergio Sette Camara is csatlakozott.

    A brazil pilóta meg is előzte a japán pilótát az egyes kanyarban, miután a japán megpróbálta megelőzni Ghiottot, azonban végül nem járt sikerrel. A verseny végül a biztonsági autó mögött ért véget, miután Ralph Boschung nagyon rossz helyre parkolta le az elfüstölt Tridentjét.

    Aitken meg tudta tartani a helyét, megelőzve ezzel Ghiottot, Sette Camarat és Jordan Kinget. Azonban Ghiottot és Kinget egy öt másodperces büntetéssel sújtották még a virtuális biztonsági autó mögött elkövetett szabálytalanság miatt.

    A büntetések miatt végül Camara lett a negyedik, Matsushita, Ghiotto és King előtt. Mick Schumacher, akinek teljesen elfogytak a gumijai a verseny vége felé, a nyolcadik helyen ért célba, ami azt jelenti, hogy a holnapi sprintversenyen ő rajtolhat majd a pole pozícióból. Az utolsó két pontszerző helyeket pedig Guanyu Zhou és Calum Ilott szerezték meg.

  • Arjun Maini helyettesíti majd Boccolaccit ez elkövetkező két versenyhétvégén

    Arjun Maini helyettesíti majd Boccolaccit ez elkövetkező két versenyhétvégén

    Az elkövetkező két Forma-2-es versenyhétvége erejéig csatlakozik Arjun Maini a Campos Racinghez. Az indiai versenyző a csapat eredeti pilótáját, Dorian Boccolaccit helyettesíti majd.

    Maini, aki a tavalyi Forma-2-es szezont a tizenhatodik helyen zárta, hosszútávú versenyzésre váltott, ugyanis idén már a Le Mans Series-ben versenyez. Azonban az indiai vissza fog térni a sorozatba, ahol Jack Aitken csapattársaként versenyezhet majd Spielbergben és Silverstoneban.

    „Igaz, hogy hosszútávú szériában versenyzem, azonban a legfőbb célom mindig is a Forma-1 lesz,” – jelentette ki Maini. „Úgy döntöttem, hogy az idei évben kipróbálok valami mást. Emiatt döntöttem a hosszútávú versenyzés mellett. Az LMP2-es autóval való versenyek nagyon hasznosak voltak a számomra. Nagyon várom már az elkövetkező versenyeket és remélem, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudom majd nyújtani. Tudom, hogy nincs könnyű dolgom, ugyanis semennyit nem teszteltem, ráadásul a szezon már javában dübörög. Azonban örömmel fogadom a kihívást.”

    A Campos Racing elnöke, Adrian Campos hozzátette: „Számos éven keresztül követtem figyelemmel Arjun karrierjének alakulását. Arjun egy tehetséges pilóta, aki emellett még elszántan is versenyez. Jó érzés, hogy a mi csapatunkat erősítheti majd, ugyanis Arjun és Jackel együtt egy nagyon erős pilótapárost alkotnak.”

    Boccolaccit technikai problémák hátráltatták a hazai versenyén a Paul Ricardon. A franciának ráadásul még finanszírozási gondjai is vannak, szóval benne van a pakliban, hogy Maini a silverstone-i hétvége után is a Campos Racingnél fog versenyezni.

  • Jack Aitken nyerte a biztonsági autós fázisokkal tarkított főversenyt Bakuban

    Jack Aitken nyerte a biztonsági autós fázisokkal tarkított főversenyt Bakuban

    A Campos Racing versenyzője, Jack Aitken egy eléggé eseménydús futamot tudott megnyerni Bakuban. A verseny főként a balesetekről, megpördülésekről és biztonsági autós fázisokról szólt leginkább.

    A rajtnál a poleból rajtoló Nobuharo Matsushitát már a rajtnál megelőzte a mellőle induló Nyck De Vries. Aitken a nyolcadik helyről vághatott neki a versenynek és már az első körben felzárkózott a harmadik helyre. Mick Schumacher egy bevetődős manőverrel próbálta megelőzni Luca Ghiottot, ami végül sikerült, azonban pozíciókat veszített, mert szélesebben vette be az egyes kanyart a kelleténél.

    Giuliano Alesi összeütközött a saját csapattársával, Ralph Boschunggal. Az eset miatt mindkét Trident visszacsúszott a mezőny végére. Az eset miatt a pályára gurult a biztonsági autó. Nem sokkal az első biztonsági autós fázis után a komplett mezőny kiállt kereket cserélni Tatiana Calderont kivéve, aki a közepes gumikon rajtolt.

    De Vries kerékcseréje eléggé lassú volt, ami miatt Aitken meg tudta előzni őt a kiállások után. Schumacher a második szektor végén megforgott és le is fulladt. De Vries eközben megelőzte a bahreini főverseny győztesét, Nicholas Lathifit. Az UNI-Virtuosi kínai versenzyője, Guanyu Zhou hátulról nekihajtott hátulról az egyik Suber Junior autónak és végül a falban kötött ki. Az eset miatt megint be kellett hívni a biztonsági autót.

    Már indult volna újra a verseny, azonban közvetlen az újraindítás előtt elszabadult a pokol. Ghiotto nekiment Sergio Sette Camaranak, aki megpördült és kiesett a versenyből. Anthoine Hubert is nekiment az előtte autózónak, azonban az ő autója nem sérült meg.

    Végül Aitken látta meg elsőként a kockás zászlót, megelőzve De Vriest és Jordan Kinget. Aitken csapattársa, Dorian Boccolacci lett az ötödik, Ghiotto lett a hatodik, azonban az olasz pilótát lehet, hogy meg fogják büntetni a Sette Camarával való ütközésért.

    Sean Gelael az utolsó helyről rajtolva lett hetedik, Juan Manuel Correát megelőzve, aki tovább tudott menni annak ellenére, hogy Zhou az ő autójának ment neki hátulról.

    Az egykori GP3-as csapattársak, Anthoine Hubert és Nikita Mazepin is elmértek féktávokat a verseny során, aminek mindketten megfizették az árát. Calderon és Calum Ilott autója még a második biztonsági autós fázis közben adta meg magát. Louis Deletraz pedig szintén a második újraindítás előtt, miután a svájci fiatal Boccolacci autójának ment neki, ami miatt az autója jobb első felfüggesztése megsérült.

  • A másik Cuprás csapat a WTCR-ben a PWR Racing lesz!

    A másik Cuprás csapat a WTCR-ben a PWR Racing lesz!

    A PWR Racing szintet lép, és 2019-ben már a WTCR-ben indulnak, a második Cupra TCR-es csapatként. A svédek az elmúlt időszakban a svéd túraautózásban jeleskedtek Robert Dahlgrennel és Daniel Haglöffel, és tavaly másodikak és harmadikak lettek. Daglgren 2017-ben bajnok volt. Mikaela Åhlin-Kottulinsky is nyert velük tavaly, így ő lett az első női győztese a teljes TCR rendszerében megtalálható szériáknak.

    Az, hogy a PWR fellép a WTCR-be egyenesen Jaime Puigtól tudható, aki a Cupra Racing feje. Ők lesznek a márka másik csapata a Comtoyou mellett, akik szintén két Cuprát is indítanak a szezonban, így a Campos Racing most már biztosan megy. Itt versenyzett Pepe Oriola is, aki velük a hatodik lett tavaly. Puig így nyilatkozott:

    „A Cupra továbbra is a világ minden részén befektet a TCR-be, ez a referencia sorozatunk ami mellett elköteleztük magunkat az elmúlt években, és ahol versenyképesek vagyunk. A WTCR-ben érkeznek gyártók rengeteg pénzzel, de mi csak két csapatot tudunk segíteni, a Comtoyou-t, és a PWR Racinget. A Cupra velük lesz, nem gyári támogatású csapatok, maguknak kell kigazdálkodniuk a költségvetésüket és megtalálniuk a támogatóikat. A Comtoyou Tom Coronellel és Aurélien Panisszal és támogatóikkal már láthatóak, a PWR csapat két versenyzőjének a bejelentése még várat magára.”

    Puig reméli, hogy mindkét alakulat versenyképes lesz majd az idény alatt:

    „A TCR-ben az autók nagyon kiegyensúlyozottak, nincs olyan konstrukció, amely dominálna a többiek felett. A különbséget tehát a csapatok adják, és az a költségvetés, amivel fejleszteni tudják az autóikat. Vannak a bajnokságban nagyon erős csapatok, akik nyerni jönnek és világbajnok versenyzőkkel állnak ki. A mi csapataink szintén tapasztaltak, az autókkal is, és a WTCR-rel képben vannak, a versenyzők pedig nagyon jók. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

  • Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini, aki tavaly futamot tudott nyerni a GP3-ban, csatlakozott a Hitech GP csapatához. Az olasz fiatal a megújuló Formula 3-ban fog versenyezni az észt, Jüri Vips csapattársaként.

    A 2016-os Euroformula Open bajnoka egy felejthető szezont futott első GP3-as évében az Arden csapatával. Az olasz pilóta azonban nem adta fel és a 2018-as szezonban két futamgyőzelmet szerzett a Campos versenyzőjeként, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zárta.

    Pulcini részt vett a Forma-2 szezonzáró tesztjén Abu-Dzabiban, ahol kipróbálhatta a Campos és a Trident autóját is. Végül a GP3-at választotta, amit az idei szezontól European Formula 3 néven követhetünk majd.

    „A célom egyértelmű: Meg akarom nyerni a bajnokságot, ugyanis már volt időm kiismerni a működését,” – jelentette ki az olasz fiatal. „Tavaly az ART versenyzőivel is fel tudtam venni a versenyt annak ellenére, hogy valamivel gyorsabbak voltak a Tridentemnél. Biztos vagyok benne, hogy a Hitech GP-vel fel fogok jutni a csúcsra.

    „Ismerem a csapatfőnököt és a dolgozókat is. Professzionális munkát végeznek, mindig a maximumot szeretnék kihozni mindenből. Ezzel a mentalitással simán bajnok lehetek. A csapattársaim nagyon gyorsak, ráadásul még tehetségesek is. Alig várom már, hogy egymás ellen versenyezzünk.”

    Pulcininek az egyik csapattársa az észt Jüri Vips lesz, aki a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. A csapat harmadik pilótájának még nem tudjuk a kilétét. A Hitech GP leendő versenyzője a Forma-2-ben is folytathatta volna, azonban az anyagiak megakadályozták ebben, ugyanis egy Forma-2-es ülésért másfél millió fontot kellett volna fizetnie. Pulcini pedig nem tudta kifizetni ezt az összeget.

    „A GP3-as szezon után tesztelhettem a Tridenttel és a Campos-szal is,” – meséli Pulcini. „Nagyon szerettem volna szerződést kötni a Campos-szal, azonban a pénzügyi dolgok miatt kellett lemondanom a Forma-2-ről. A Hitech GP-től kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit azonnal elfogadtam.”

    A Hitech GP csapatfőnöke, Ollie Oaks szerint Pulcini egy remek versenyző és örül annak, hogy a csapatában tudhatja az olaszt. „Már a tavalyi szezonban megmutatta rátermettségét a GP3-ban. Leonardo egy páratlan versenyző és biztos vagyok benne, hogy jól fogja érezni magát a csapatnál.”

  • A 2019-es pontrendszerben Michelisz csak 7. lenne!

    A 2019-es pontrendszerben Michelisz csak 7. lenne!

    Mint az ismeretes, a WTCR rajongóinak új pontrendszerben kell már gondolkodniuk majd 2019-ben. Ezen szisztéma alapján már nem Gabriele Tarquini lenne a világkupa győztese, hanem Yvan Muller.

    A FIA Motorsport Világtanácsának a szentpétervári ülésén elfogadták az új szisztémát 2019-re, ami komoly változást eredményez a tavalyihoz képest, és elég komolyan befolyásolja majd a végeredményt, ahogy azt rögtön látni fogjátok. A 2018-as rendszerrel Tarquini 3 ponttal nyert a szintén Hyundait hajtó Mullerrel szemben, 2019-ben azonban Muller nyerne 20 ponttal.

    Önmagában persze ne kezdjük okolni a pontrendszert, hiszen annak a matematikájával az összes versenyző rögtön már a szezonkezdet előtt képben van, és mint látható, kis változások is jelentősen befolyásolhatják a végeredményt, így nyilván ezt figyelembe véve indulna neki mindenki az adott futamnak. Annyi biztos, hogy az időmérő edzésre érdemes lesz jobban ráhangolódni friss gumikkal, hiszen már ez is komolyabb pontmennyiséget ad idén az első futammal együtt, mint tavaly. Keményebbnek kell lenni a második versenyen is, hiszen minden pont számít majd. Nem lehet mindent energiát majd csak a harmadik- fő futamra tárolni.

    A 2018-as év így is szoros volt, a mostani rendszerben az 1-es rajtszám pedig máris Muller Lynk & Co autóján virítana. Azonban a változás nem csak a két első pilótát érintené! Ugyan a harmadik helyen továbbra is Esteban Guerrierit találnánk, aki tavaly a Münnich Hondájával jeleskedett, de őt már az YMR pilótája, Thed Björk követné, aki tavaly csak 7. lett valójában. A Campos versenyzője, Pepe Oriola egy hellyel előrébb kerülne, az ötödik helyre, a WRT Audijával vitézkedő Jean-Karl Vernay pedig egy helyet hátra csúszna, és lenen csak hatodik. A legnagyobb visszaesést viszont Michelisz Norbi mutatná be, aki a negyedik hely helyett csak hetedik lenne.

    Egyértelmű, hogy az új rendszer más hozzáállást kíván 2019-ben. A pilóták komolyabban fognak küzdeni a második versenyen is mint eddig, és így sokkal élvezetesebb lesz az egész, de ugyanakkor az egész hétvégét tekintve kockázatosabb is.

    Versenyző neve 2018-as pontok 2019-es rendszerben
    Yvan Muller 303 329
    Gabriele Tarquini 306 309
    Esteban Guerrieri 267 298
    Thed Björk 242 296
    Pepe Oriola 245 286
    Jean-Karl Vernay 245 284
    Michelisz Norbert 246 272
    Rob Huff 242 269
    Frédéric Vervisch 228 252
    Yann Ehrlacher 204 236
  • A Campos Racing megállapodott Sebastian Fernandezzel

    A Campos Racing megállapodott Sebastian Fernandezzel

    A Campos Racing bejelentette, hogy a 18 éves Sebastian Fernandez lesz a csapatuk egyik pilótája a teljesen megújuló Formula 3-ban.

    A spanyol fiatal az olasz Formula 4-es bajnokságban mutatkozott be 2016-ban. Fernandez már az első szezonjában futamgyőzelmeket és dobogós helyezéseket ért el. Végül öt futamgyőzelmének köszönhetően a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

    Sebastian Fernandez: „Örülök, hogy a Campos Racing versenyzőjeként mutatkozhatok majd be az újjászerveződött Formula 3-ban. Csapatként kell együttműködnünk, hogyha el szeretnénk érni a kitűzött céljainkat. Szeretném megköszönni Adriánnak és Adrinak a lehetőséget, hogy a csapatuk versenyzője lehetek.”

    Adrián Campos: „Seb már az Abu-Dzabiban rendezett teszten meglepett minket a rátermettségével. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonra is tartogat számunkra meglepetéseket. Jó érzés, hogy egy ilyen tehetség erősíti a csapatunkat, mint Sebastian.”

  • Oriola vezetésével Campos 1-2 délelőtt Spanyolországban

    Oriola vezetésével Campos 1-2 délelőtt Spanyolországban

    Filippi vezette jó ideig az edzést, aztán egy órával a vége előtt Oriola lett a leggyorsabb a Cupra TCR-rel, amely az új almárka alapszínében, a szürkében pompázik. Harmadik az újonc Nathanael Berthon lett a Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS-sel, még egy másodpercnyire Oriola idejétől. A negyedik leggyorsabb Mehdi Bennani lett, a Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR-rel.

    Jól mutatkozott be a két új Peugeot 308 TCR is, Aurélien Comte és Mat’o Homola sorrendben, majd jöttek a BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR autói, ahol Gabriele Tarquini volt Michelisz Norbert előtt.

    A legenda, Fabrizio Giovanardi’s a Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR-jével és Frédéric Vervisch’s Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS val még befértek a top tízbe, de már 1.5 másodper volt a lemaradásuk.
    24 autó vett részt a délelőtti edzésen, de nem mindenkin volt transzponder, a Münnichnek szóltak is két órányi autózás után, hogy esetleg kapcsolják is már be.

    Az Yvan Muller Racingből a csapattulajdonos volt a leggyorsabb, és lett 11. unokaöccse, Ehrlacher a leggyorsabb Hondás lett, 1.6 másodpercre Oriola idejétől a 12. helyen végzett.

    Délután folytatódik a körözés.

  • Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    A FIA WTCR hivatalosan is leleplezte a szériában indulók listáját, egy média napon, Barcelonában. Eszerint 25 autóval kezdődik meg a szezon, a következő hónapban, Marokkóban. Ugyan 26 versenyző szerepel ezen a listán, de miután a Boutsen Ginion Racing bejelentette, hogy Benjamin Lessennes helyettesíteni fogja a tavalyi sérüléseiből épp kilábaló portugál Tiago Monteiro-t, így csak 25 autó lesz az első rajtrácson.

    A mezőny nagy részét bejelentették, és az utolsó helyek is elkeltek, hiszen James Thompsont nevezte meg a Münnich Motorsport a Hondájába, illetve Szabó Zsolt is csatlakozhat Nagy Norbihoz, a Zengő Motorsportnál.

    Ma megkezdődik az első kollektív teszt is a pályán.

    Íme, a teljes lista:

    Rajtszám Versenyző Nemzetiség Csapat Autó
    5 Michelisz Norbert magyar BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    7 Aurélien Comte francia DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    8 Nagy Norbert magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    9 Tom Coronel holland Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    10 Gianni Morbidelli olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
    11 Thed Björk svéd Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    12 Rob Huff brit Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    15 James Thompson brit Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    18 Tiago Monteiro portugál Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    20 Denis Dupont belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    21 Aurélien Panis francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    22 Frédéric Vervisch belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    23 Nathanael Berthon francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    25 Mehdi Bennani marokkói Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    27 John Filippi francia Campos Racing Cupra TCR
    30 Gabriele Tarquini olasz BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    48 Yvan Muller francia Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    52 Gordon Shedden brit WRT Audi RS 3 LMS
    63 Benjamin Lessennes belga Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    66 Szabó Zsolt magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    68 Yann Ehrlacher francia Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    69 Jean-Karl Vernay francia WRT Audi RS 3 LMS
    70 Mat’o Homola szlovák DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    74 Pepe Oriola spanyol Campos Racing Cupra TCR
    86 Esteban Guerrieri argentín Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    88 Fabrizio Giovanardi olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
  • John Filippi lesz a Campos Cupra TCR egyik versenyzője

    John Filippi lesz a Campos Cupra TCR egyik versenyzője

    A 23 éves korzikai John Filippi már az ötödik évét tölti majd a túraautózás legmagasabb kategóriájában, és visszatér a Campos Racinghez, miután egy évet volt a Sébastien Loeb Racingnél. Ő az első versenyző is, akit bejelentett a SEAT, jobban mondva már Cupra, és ő az, aki már biztosan indul a márkával a 2018-as WTCR bajnokságban.

    Filippi legjobb eredménye két negyedik hely volt tavaly a Citroen C-Elysée WTCC-vel, idén pedig a legújabb Cupra TCR-t hajthatja majd, amit a Campos Racing készít majd fel, akikkel már versenyzett a WTCC-ben 2014-16 között. Így nyilatkozott a pilóta:
    „Igazán boldog vagyok, hogy aláírhattam a Campos Racinghez. Már 2017 év végén megkerestek, és ők igazán tudják, hogy miképp kell egy biztos és ígéretes projektbe kezdeni. Várom már, hogy megtehessek pár kört az autóval. Az, hogy 2018-ban ebben a bajnokságban indulok, egyike lesz a legnagyobb kihívásoknak a karrieremben, és egy logikus lépés is.”