Címke: Caitlyn Jenner

  • Caitlyn Jenner a Forma-1-be juttatná a nőket

    Caitlyn Jenner a Forma-1-be juttatná a nőket

    Caitlyn Jenner Bruce Jennerként született. Háromszor volt házas, ő Kylie Jenner, Kendall Jenner valóságshow-sztárok édesapja. Olimpiai bajnok tízpórbázó. 2015-ben aztán Bruce-ból Caitlyn lett.

    A most 72 éves Caitlyn Jenner neve mostanság autósportos körökben is előjön, mivel csapatot indít a női W Series bajnokságban.

    Jenner azonban nem újonc az autóversenyzésben. Például számos alkalommal indult IMSA versenyeken a 80-as években, még Bruce-ként.

    „Imádom a versenyzést, nagyon jól éreztem magam benne” – mondta Jenner az Autoweeknek adott exkluzív interjúban. „De annyi más dolgot is lehet csinálni az autóversenyzésben. Szeretek úgy gondolni magamra, mint a W Series Roger Penskéjére. Mondd meg neki, hogy szükségem van a segítségére anyagilag. Gyerünk, Roger!”

    Embed from Getty Images

    Jennerrel egy barátja ismertette meg a W Seriest

    „Követem a Forma-1-et, de még nem hallottam (a W Series-ről)” – vallotta be Jenner. „(A barátom) elmondta, hogy mit csinál a sorozat, én pedig azt mondtam: ‘Ó, istenem, ez tetszik.’ Együtt töltöttünk egy hétvégét, és valahogy kialkudtuk a megállapodást, és nagyon izgatott vagyok, hogy részt vehetek benne.”

    „Érdekes volt. Egy olyan időszakban jött, amikor a női sportot támadás érte. Nagy támogatója vagyok a női sportnak, szerintem a nőknek is sportolniuk kell.”

    A W Series a Forma-1 egyik betétfutama, és ezen a hétvégén két futamot rendeznek Miamiban. Ezt követően további nyolc futamuk lesz az F1-es események kísérőversenyeként: Barcelonában, Silverstone-ban, Franciaországban, Magyarországon, Suzukában és Austinban, majd a szezon dulpla futammal zárul Mexikóvárosban.

    Jenner elismeri, hogy a W Series-be való bekapcsolódása egy kicsit későn jött, mivel a vállalati költségvetések eléggé meg voltak határozva 2022-re. De ezt már sikerült ellensúlyoznia a felhalmozott szponzori támogatásokkal. Emellett a Jenner Racing leszerződtette a W Series kétszeres – és eddig egyetlen – bajnokát, Jamie Chadwicket és a 17 éves Chloe Chamberst.

    Jamie Chadwick
    Fotó: W Series

    „Jamie megszerzése nagy dolog volt, de én és Jamie valójában kaptunk némi kritikát, amiért ezt tettük” – mondta Jenner. „Például, hogy ‘miért vagytok még mindig itt és miért nem léptetek feljebb?’. És őszintén szólva egyetértek ezzel. Amikor először találkoztunk, azt mondtam neki: ‘Nézd, ez az, amit csinálni akarok: Előléptetni téged. Szeretnék néhány nagy szponzort szerezni. Van egy évünk, hogy találjunk egy-két nagy szponzort. Szóval jövőre, ha nem a W Series-ben vagy, akkor feljebb lépsz.”

    Most, több mint hat hónap várakozás után Jenner készen áll arra, hogy a hétvégi két versenyen lássa munkájának gyümölcsét.

    „El sem hiszem, hogy végre eljutottunk az első versenyünkig. Elég keményen kellett tárgyalnunk, és sok emberrel kellett beszélnünk, hogy megszerezzük a kívánt versenyzőket.”

    „Ebben a sorozatban egyszerűen óriási potenciál rejlik. A NASCAR-t halálosan szeretem, de az már a régi. Ugyanazok a régi pályák, ugyanazok a régi dolgok, nagyszerű versenyek, imádom a NASCAR-t. Az Indy autók nagyjából ugyanolyanok. Az egyetlen újdonság a W Series, ami egy teljesen új koncepció és lehetőség a nők számára.”

    „És most a nők számára a világban a lehetőségek rendkívül fontosak. Olyan sok más területen is előretörnek, hogy megérdemlik ezt a lehetőséget. A W Series pedig megadja ezt a lehetőséget. Platformot ad nekik a nyilvánosságra, mindent, hogy a következő szintre léphessenek.”

    Jenner maga is örül az új kihívásnak

    „Már 72 éves vagyok, régóta vagyok már a pályán” – mondta Jenner. „Az ilyen vagy ehhez hasonló kihívások megtalálása az életemben igazán fontos. Most, amikor ez jött, azt mondtam, milyen nagyszerű lehetőség számomra, hogy segítsek ezeknek a nőknek, hogy amit csinálnak és szeretnek csinálni, azt a következő szintre emeljék, és segítsek nekik ebben. Nincs ennél kielégítőbb dolog.”

    Győzelemmel kezdett a Jenner Racing

    Caitlyn nem is panaszkodhat. A regnáló bajnok leigazolása rögtön meghozta a gyümölcsét. Jamie Chadwick ugyanis megnyerte a szezon első W Series futamát, Miamiban.

    Caitlyn Jenner, Jamie Chadwick
    Fotó: W Series
  • 17 éves amerikai versenyzőhölgy kap lehetőséget a W Series-ben

    A W Series megerősítette a 2022-es szezonban induló versenyzők listáját, amelyben az amerikai Chloe Chambers is helyet kap.

    A 17 éves Hudson Valley-ből, New Yorkból származó – Guinness-rekorder, aki nemrég szerepelt az America’s Got Talent című televíziós műsorban is – az újonnan alakult Jenner Racing Team versenyzője lesz – írja a Racer.com.

    Chambers a csapatfőnök Caitlyn Jenner – korábbi autóversenyző és olimpiai bajnok – és csapattársa Jamie Chadwick, a W Series kétszeres bajnoka, és címvédője mellett fog dolgozni.

    Az arizonai Inde Motorsports Ranch-en és a barcelonai pályáján rendezett előszezoni teszteket követően Chambers egyike volt annak a kilenc versenyzőnek, akiket Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója kiválasztott azon nyolc nő közé, akik a 2021-es bajnoki tabella első nyolc helyezettje mellett automatikusan kvalifikálták magukat a harmadik szezonra.

    Chambers nyolcéves korában kezdett el gokartozni, és több országos bajnoki címet nyert, mielőtt tavaly debütált az amerikai F4-es bajnokságban.

    Hozzá még négy másik versenyzőnő csatlakozik – a cseh Tereza Babickova (18), a holland Emely De Heus (19), a Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante (17) és a japán Juju Noda (16) -, debütánsként.

    A W Series idei szezonja nyolc Forma-1-es nagydíj hétvégéjén rendez betét futamokat, kezdve a májusi Miami versennyel.

    Chloe Chambers Jamie Chadwick csapattársa lesz a Jenner Racingnél
    Fotó: W Series

    A W Series 2022-es szezonjára megerősített 17 versenyző a következő:

    • Tereza Babickova, CZE, 18 éves.
    • Bianca Bustamante, PHI, 17 éves.
    • Jamie Chadwick, UK, 23
    • Chloe Chambers, USA, 17
    • Emely De Heus, NED, 19.
    • Belén García, ESP, 22
    • Marta Garcia, ESP, 21
    • Jessica Hawkins, UK, 27
    • Emma Kimiläinen, FIN, 32
    • Nerea Martí, ESP, 20
    • Sarah Moore, UK, 28
    • Juju Noda, JPN, 16
    • Alice Powell, UK, 29
    • Abbi Pulling, UK, 18
    • Bruna Tomaselli, BRA, 24
    • Beitske Visser, NED, 26
    • Fabienne Wohlwend, LIE, 24

    Kiemelve a W Series küldetését, hogy a lehető legtöbb nő számára teremtsen lehetőséget a motorsport legmagasabb szintjén, a 2022-es rajtrács 18. és egyben utolsó helyét nyitva hagyják, hogy értékes versenyzői tapasztalatot szerezzenek azok a tartalékversenyzők, akik a W Series korábbi szezonjai és tesztversenyei során ígéretesnek bizonyultak.

    A 2022-es tartalékversenyzők névsorát még nem jelentették be.

  • W Series-csapatot indít a Kendall és Kylie Jenner transznemű apja

    W Series-csapatot indít a Kendall és Kylie Jenner transznemű apja

    A korábban Bruce-ként ismert ex-olimpiai bajnok transz celebritás, Caitlyn Jenner a 2022-es szezonban a W Seriesben indít saját istállót.

    Caitlyn Jenner annak idején, még az 1976-os montréali olimpián Bruce Jenner néven tízpróbázóként szerzett olimpiai bajnoki címet a német Guido Kratschmer és a szovjet Mikola Avilov előtt. A ma már leginkább celebként ismert Jenner számára talán némileg meglepő módon az autóversenyzés világa sem idegen: 1986-ban például Scott Pruett váltótársaként kategóriagyőztes lett a sebringi 12 órás versenyen és Portlandben is, és egyébként a szezont is másodikként zárta.

    A 2015-ben nemváltoztató műtéten áteső ex-olimpikon most ismét az autósporttal szemez, miután az idei szezonra a W Seriesben indít csapatot.

    Miután nagy híve vagyok a sportszerű versenyzésnek, imádom az autóversenyzést, és minden nőt támogatok a sport világában a legalsó szintektől egészen a világklasszisokig, a W Series tökéletes választás” – mondja Jenner. “Ezzel a szerepvállalással minden, számomra fontos értéket egy helyen pipálhatok ki. Ez egy olyan bajnokság, amely lányokat, nőket inspirál arra, hogy sikereket érjenek el egy alapvetően férfiak uralta világban. A W Series megváltoztatja az autósportot.

    Jenner Racing, W Series
    Fotó: W Series

    Jenner nem titkoltan érzelmektől fűtötten indítja el magáról elnevezett csapatát. “Izgatottan figyeltem, amikor a W Series mezőnye tavaly 400 ezer embert szórakoztatott Austinban, a COTA-n rendezett versenyen. Májusban büszkén fogok feszíteni, amikor csapatom, a Jenner Racing autója Miamiban, az F1 betétfutamán először kigurul a pályára. És ahogy mindig is lenni szokott, itt is azért vagyok jelen, hogy nyerjek.

    A jelenleg Amerikában tehetségek után kutató W Series első embere, Catherine Bond Muir üdvözli Jenner szerepvállalását. “Hisszük, hogy a nők egyenlő körülmények mellett egyenlő ellenfelei tudnak lenni a férfiaknak a versenypályán. Szeretnénk erre lehetőséget adni a nőknek. Ebben pedig Caitlyn óriási elkötelezettsége is rengeteget fog segíteni.