Címke: Cadillac

  • Wolff kifogásolható indokokkal tartaná távol az F1-től az új csapatokat

    Wolff kifogásolható indokokkal tartaná távol az F1-től az új csapatokat

    Nemsokára megszületik a döntés, hogy melyik csapatok csatlakozhatnak az F1 mezőnyéhez az elkövetkező években, de még továbbra sem mindenki akarja ezt.

    Toto Wolff eddig azt kifogásolta, hogy nem férnének el többen a paddockban, a pályán és a szállítás sem lenne ugyanolyan egyszerű, de még 2014-ben is több csapat volt a királykategóriában, és azóta a versenyhelyszínek nagy része ugyanaz maradt.

    Most a Brit Nagydíjon a Mercedes csapatfőnöke egy régi érvet hozott fel az új csapatok ellen, hogy nem tudni, milyen értéket tesznek hozzá az F1-hez.

    „Nem látunk rá, hogy kiktől érkeztek a jelentkezések és mit tartalmaznak. Minden érintett – főleg az FIA és a FOM – dönt majd ezekről, és arról ki felel meg az F1-nek: milyen marketing értéket jelentenek, és mekkora érdeklődés övezheti őket.”

    Ezért Wolff azt javasolta az érdeklődőknek, inkább vásároljanak fel egy létező csapatot. Annak ellenére, hogy ezt már kipróbálták: Michael Andretti tavaly ezzel próbálkozott, és az egyetlen jelölt, a Sauber végül elállt az üzlettől.

    Már zajlik Brad Pitt filmjének forgatása, még a csapata nevére is fényderült (kép)

    „Sok következménye van [egy új csapatnak]. Az időmérőn így is egymás hegyén-hátán vannak az autók. Aztán ott van a logisztika kérdése: itt Silverstone-ban jöhet a hollywoodi stáb, de van ahol nincs nekik hely.” utalt Brad Pitt filmjére.

    „Például az Audi vagy befektetőcégek (az Alpine esetében) bevásárolják magukat sokkal nagyobb pénzösszegekért, mint amiről most beszélünk. De ezek az adatok az FIA és a FOM rendelkezésére állnak. Mindazonáltal, ha valaki tényleg hozzá tud adni az egészhez, azt meg kell vizsgálnunk.”

    Az Alpine-nál tudják, nem Ryan Reynolds fogja gyorsabbá tenni az autót

    Úgy tűnik, az FIA és a FOM már döntött

    Most az Andretti-Cadillac projektje tűnik a legígéretesebbnek, főleg, miután a Liberty Media első embere, Greg Maffei és újabban az FIA elnöke is pozitívan nyilatkozott róluk.

    https://500miles.hu/f1/elszolta-magat-az-f1-vezere-egy-bizonyos-csapat-erkezesere-utalt/

    „Fontos megérteniük az embereknek, hogy mi az egész motorsportot szeretnénk népszerűsíteni, és azért vagyunk itt, hogy sportszerű legyen minden. A jelentkezési folyamat nagyon komplex, és nincs jogunkban megtagadni a belépés egy olyan csapattól, akik megfelelnek minden követelménynek.” árulta el Mohammed Bin Szulajm az Associated Pressnek.

    „Képzeljék csak el, hogy mondhatnék nemet a GM-nek [General Motors, a Cadillac anyacége]. A szabályok szerint 12 csapatunk is lehet, szóval nem szegünk ezzel szabályt. De ugyanakkor nem engedjük meg mindenkinek, hogy csatlakozzon. Ugyanakkor hogyan utasíthatnánk vissza a GM-et?

    Józan ésszel nézve ők az egyik legnagyobb cég, és ráadásul az Andrettivel jönnek, ez nekünk csak jó.”

    Ugyanakkor az arab szakember ráadásul elismerte, bármennyire tiltakoznak a csapatok, szerinte az F1 készen áll a bővítésre.

    „Nem hibáztatom a csapatokat, amiért nem igazán lelkesednek ezért. Szeretnének a saját piacukat megtartani, hogy ne legyen új csapat, aki jön, és kihívást jelent nekik. De egy új kihívó akár pénzügyileg is megérné nekik, mi pedig úgy gondoljuk, a feltételek megfelelőek ahhoz, hogy új indulója legyen az F1-nek.”

  • Bezárta a kapukat az FIA, már nem lehet jelentkezni a Forma-1-be

    Bezárta a kapukat az FIA, már nem lehet jelentkezni a Forma-1-be

    Tegnap járt le a jelentkezési idő a belépni vágyó új csapatok számára, így aki nem jelezte versenyzési szándékát az FIA-nak, az lemaradt.

    A Szövetség tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a következő szakaszba lépett a jelentkező alakulatok pályázata. Így a belépési szándékukat jelző csapatok első átvizsgálását és ellenőrzését fogják végrehajtani a következő periódusban.

    2026-ban, az új motorszabályok első évében érkezhetnek meg azok az alakulatok a Forma-1-be, amik átmennek az FIA rostáján. Ugyan a Szövetség hivatalosan nem erősítette meg, hogy kik adták le a pályázataikat, viszont egy csapat nevét már korábban is borítékolni lehetett. Az Andretti Racing a Cadillac oldalán kíván belépni a száguldó cirkuszba, így ők biztosan leadták a pályázatukat. Ugyanakkor a pletykák szerint a LKY Sunz, a Formula Equal, a Hitech Grand Prix és Calvin Lo. és jelentkezett.

    A Racer.com-nak az FIA szóvivője a következőket nyilatkozta:

    „A folyamat ezen szakaszán nem lesz nyilvános kommunikáció, mivel az FIA bizalmasan kezeli a pályázókat, és előfordulhat, hogy potenciális felvilágosítást kell adnia nekik. A pályázatok értékelése során az adott csapat erőforrásaira, tapasztalataira és személyi állományára összpontosítanak, valamint arra, hogy a szóbanforgó alakulat képes-e megfelelő tőkét előteremteni a bajnokságban való részvételhez.”

  • Holnap robbanhat a hírbomba, ismét visszatérhet a Honda!

    Holnap robbanhat a hírbomba, ismét visszatérhet a Honda!

    Olasz sajtóértesülések szerint holnap érdemes lesz figyelni a Hondát, ugyanis a japánok nagy bejelentésre készülnek.

    A japán gyártó 2021-ben döntött úgy, hogy ismét kivonul a száguldó cirkuszból. A Red Bullt és az AlphaTaurit továbbra is ellátják erőforrásokkal, sőt szorosabb is lett a kapcsolatuk, ám a Bikák a saját útjukat kezdték el járni.

    2026-ban új motorszabályok köszöntenek be a Forma-1-be, ami vonzóbbá teszi a gyártóknak a csatlakozást. A fenntarthatóság jegyében, és a környezettudatosságot szem előtt tartva alkották meg az új regulákat, így megnövekedett az érdeklődés a száguldó cirkusz iránt.

    Az Audi már hivatalosan is jelezte, hogy szeretne részt venni a bajnokságban, így a Saubert megvéve és átalakítva, 2026-ban már gyári csapatként léphetnek pályára. A Cadillac az amerikai Andretti alakulat oldalán lépne be, míg a Porsche is hasonló álmokat dédelgetett. A Volkswagen Csoport másik tagja a Red Bull-lal tárgyalt sokáig, ám végül nem tudtak megegyezni. Így a Porsche parkolópályára került.

    Red Bull, Honda
    Honda felirat a Red Bull autóján – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az osztrák istálló mindaddig saját motorprogramjára fókuszáll, és már meg is kezdte az előkészületeket a Red Bull Powertrains égisze alatt. Ám a munkájukat nem a Honda fogja segíteni, hanem a Ford.

    Sajtóértesülések szerint sokáig bizonytalankodtak a japánok a visszatérést illetően, így az osztrák istálló nem várt tovább, és az amerikai gyártóhoz fordult.

    Újra egymásra találhat a spanyol világbajnok és a japán gyár:

    Ugyanakkor a Honda törekvései még nincsenek veszve. A La Gazetta dello Sport szerint az Aston Martin dobhat mentőövet a gyártónak. A kanadai-brit istálló szeretne nagycsapattá válni, és a saját útjára lépni. Ugyan elégedettek a Mercedesszel, ám úgy érzik el kell engedniük a németek kezét a siker érdekében.

    Az olasz lap úgy tudja, hogy a hivatalos bejelentés holnap érkezik, és a partnerkapcsolat 2030-ig tarthat. Ha az itáliai médium információi helyesek, akkor ismét összeállhat a Fernando Alonso-Honda páros, ami a McLarennél érdekes fordulatokat produkált.

  • Rommá törte az autóját a legendás kanyarban, majd meghajolt a nézőknek (videó)

    Rommá törte az autóját a legendás kanyarban, majd meghajolt a nézőknek (videó)

    Drámai bukást úszott meg az Endurance Világbajnokság (WEC) spái versenyén Renger van der Zande, a Cadillac Hypercar pilótája.

    Nagyobb átalakítások zajlottak Spa-Francorchamps-ban, miután az Eau Rouge-Raidillon kanyarkomplexum biztonsága több sorozat kapcsán is megkérdőjeleződött. Azért, hogy az ikonikus vonalvezetést ne kelljen megváltoztatni, a pálya a bukóterek kiszélesítése mellett döntött, a hétvégén azonban bebizonyosodott, hogy így sem maradt veszélytelen a kombináció.

    A 6 órás verseny nem teljesen száraz körülmények között rajtolt el, és a táv harmadánál történt meg a baleset. A Cadillac egy extra autót hozott a belga versenyre, és a WEC-ben vendégeskedő legénység a szenzációs második helyen haladt, amikor Renger van der Zande a legendás kanyarban falnak ütközött.

    A látványos esetet követően a holland látható sérülés nélkül hagyta el a helyszínt, és némi bosszankodás után meg is hajolt a tapsoló közönségnek. Később csapattársa, Sébastien Bourdais, a korábbi F1-es pilóta is megerősítette, hogy nem történt komolyabb baja.

    „Kisebb felfájásra panaszkodott, de ilyen nagya baleset után nem csoda. Ez az egyik legrosszabb hely arra, hogy ilyesmi történjen. Azt mondta, a szervókormány adta meg magát, ezért ment fel egyesen a dombon.” erősítette meg a technikai hibát a francia a WEC közvetítésében.

  • Hoppá: Jelentős mérföldkőhöz érkeztek az F1-be készülő csapatok?

    Hoppá: Jelentős mérföldkőhöz érkeztek az F1-be készülő csapatok?

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy tudja, hogy a sportágba vágyó csapatok már egy jelentős lépésen túl vannak az egyik riválisuk segítsége által.

    Ebben a hónapban jár le az FIA határideje, így aki 2025-től szeretne a száguldó cirkuszban szerepelni, annak belépési szándékát még most kell jeleznie. Zak Brown szerint 3-4 potenciális új istálló érdeklődik a sportág iránt. Az amerikai természetesen a legnagyobb durranásnak az Andretti-Cadillac alakulatot tartja, és támogatja honfitársait a Forma-1-es ambícióik kiteljesedésében.

    Ugyanakkor az a szóbeszéd járja a paddockban, hogy a belépni kívánó csapatok már szélcsatornás teszteket is végezhettek. Steiner megerősítette, hogy halott ilyen pletykákat, ám ha a szabályok engedik, akkor őt nem zavarja, hogy mit csinálnak a potenciális új belépők.

    „Egyértelműen pletyka, nincs bizonyítékom arra, hogy csinálják vagy sem. Viszont ha a szabályok nem tiltják, akkor miért ne tehetnék meg. Úgy értem, nem mondhatjuk azt, hogy nem szabad ezt csinálniuk, hiszen nem tartoznak a Forma-1-be. Ugyanakkor ez nem is jelenti azt, hogy sikeresen beléphetnek majd. Kockázatot kell vállalniuk. A szabályok nem tiltják, így csinálják, nincs különösebb véleményem erről.” – magyarázta az olasz vezető.

    Günther Steiner, Haas, F1, Forma-1
    Günther Steiner – Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    Steiner attól sem tart, hogy aerodinamikai adatok szivároghatnak ki, és ebből egy már meglévő csapat profitálhat.

    „Az FIA nagyon rajta tartja a szemét ezen a folyamaton, így nem aggódom. Mi is halljuk a pletykákat, az FIA is hallja őket, így biztos vagyok abban, hogy ellenőrizni fogják a dolgokat.”

  • A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

    A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

    Bár az időmérőn kikaptak a Ferraritól, a Toyoták versenytempója kiemelkedett a mezőnyből, így ők vitték el a győzelmet, mögöttük azonban dúlt a csata a további helyekért.

    Óriásit bukott az egyik Ferrari a Hosszútávú-világbajnokság szezonnyitóján (videó)

    A hétvége előtt a szakértők az óvatosságot hangsúlyozták ki az új autókkal kapcsolatban, hiszen a Toyota két év előnnyel rendelkezik a többiekhez képest, így nehéz volt elképzelni, hogy most debütáló Ferrari vagy a Daytona miatt egy versenyt már teljesítő Porsche és Cadillac meglepheti a japánokat.

    Ennek ellenére a Ferrari nagy meglepetést szerzett a pole-lal, de rajtuk kívül a Cadillac és a Porsche is értékelhető tempót autózott, nemcsak az időmérőn, de a versenyen is.

    Az Endurance Világbajnokságon (WEC) eddig is résztvevő Glickenhaus és Peugeot azonban leszerepelt, mindkét márka az új BoP bevezetése után másodpercekkel volt lemaradva a többiekhez képest, a versenyen pedig megbízhatósági problémák is sújtották őket.

    Az első két hely sorsa nem volt kérdés, a rajt utáni balesetet követően a Toyota hamar szép kis előnyt biztosított be magának, a 8 óra alatt pedig a harmadik helyezett Ferrarit is lekörözték, kétszer. Eleinte ugyan az olaszok is autóztak a mezőny elején, előbb a pole, majd az eltérő stratégia miatt, de végül nem tudták felvenni a versenyt a japán vetélytárssal.

    Az 51-es autó két GT-autóval ütközött, így csak egy olasz autó maradt a mezőny elejében, de mindkét egység be tudta fejezni a versenyt.

    A Porsche gyakorlatilag mindenkivel is csatázott, de végül hosszabb távon nem tudták tartani a lépést a Cadillac autójával, így csak az ötödik-hatodik helyet szerezték meg.

    A Jacques Villeneuve fémjelezte Vanwall szintén sok technikai problémától sújtva végül még a pályán volt, amikor meglengették a kockás zászlót, de a komplett GT-mezőny megelőzte őket.

    Az LMP2-esek között az a JOTA nyert, akik a tervek szerint már Spában a Porsche Hypercar-jával indulnának majd, hogy Le Mans-ra készen álljanak a legnagyobb kategória kihívására.

    A GT-autóknál hazai győzelem született, miután a pole-ból induló Iron Dames alakulat kényszerkiállásra kényszerült. Rahel Frey csúszott le a pályáról, és a kerékvető gyakorlatilag lerántotta a diffúzort az autóról, ezzel írva le a női egység győzelmi esélyeit.

    Végül az egy szem Corvette került ki győztesen a Ferrarik, Porschék és Astonok csatájából.

    A kategóriák győztesei:

    Kat. # Pilóták Csapatok Márka
    LMH
    7
    🇬🇧 Mike Conway
    🇯🇵 Toyota Gazoo
    Racing
    🇯🇵 Toyota
    🇯🇵 Kamui Kobayashi
    🇦🇷 José María López
    LMP2
    48
    🇩🇪 David Beckmann
    🇬🇧 Team JOTA
    🇫🇷 Oreca
    🇬🇧 Will Stevens
    🇨🇳 Yifei Ye
    GTE
    (Am)
    33
    🇳🇱 Nicky Catsburg
    🇺🇸 Corvette
    Racing
    🇺🇸 Chevrolet
    🇺🇸 Ben Keating
    🇦🇷 Nicolás Varrone

    A teljes eredménylista itt tekinthető meg.

  • Schumacher szerint értelmetlen lenne az AlphaTauri eladása

    Schumacher szerint értelmetlen lenne az AlphaTauri eladása

    Már a hivatalos Forma-1-es csapatbejegyzés megszerzése is elképesztő 600 millió dollárba – sőt, jóval több mint 740 millió dollárba – kerülhet Andrettinek.

    A sportág meglévő istállói vélhetően azt szorgalmazzák az FIA-nál, hogy a jelenlegi 200 millió dolláros nevezési díjat az új csapatoknak 600 millió dollárra emeljék. Az F1-legenda Mario által is támogatott, és a fia Michael Andretti irányította amerikai székhelyű alakulatot képviselő Andretti szóvivője megerősítette, hogy a szervezet már benyújtotta a jelentkezési papírokat az F1 irányító testületéhez. A francia Auto Hebdo így írt erről:

    „Annak tudatában, hogy az Andretti-Cadillac pályázatának minden esélye megvan arra, hogy sikeresen átmenjen az FIA kiválasztási folyamatán, a többi alakulat állítólag egy új elrettentő fegyveren dolgozik – a nevezési díj 200 százalékos emelésén.”

    Andrettiéknek egy másik lehetőség is szóba jöhet: megvásárolni a Red Bull második számú F1-es csapatát, az AlphaTaurit. Erről már a Speed Week német nyelvű szaklap számolt be:

    „A General Motors segítségével Andretti inkább megvenné az AlphaTaurit – 700 millió euróért?”

    A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher azonban – aki köztudottan közel áll az AlphaTauri csapatfőnökéhez, Franz Tosthoz – valójában nem hisz az eladási pletykákban. A német Skyon fejtette ki, hogy miért:

    „Amikor az AlphaTauri munkavállalói ilyen értelmetlen dolgokat olvasnak, az természetesen nyugtalanságot okoz. Azonban az eladásnak jelenleg egyáltalán nincs értelme. A csapatok és az F1 értéke jelenleg egyre inkább növekszik. Az AlphaTauri egy önálló istálló, a saját helyén működik. Az áthelyezésnek most sincs értelme – túl sok pénzbe kerülne.”

    Schumacher úgy gondolja, a pletykákra sokkal ésszerűbb magyarázat az, hogy az AlphaTauri és a Red Bull a jövőben sokkal szorosabb együttműködésbe kezdhet:

    „Az AlphaTauri és a Red Bull mindig is teljesen különálló volt, amit a néhai csapattulajdonos, Didi Mateschitz akart így. Ahol lehetett volna, ott nem voltak szinergiák, de most mindent átszerveznek.”

    Megérkezett a reakció az AlphaTauri eladására

  • 62 autó nevezett a százéves Le Mans-i 24 órás versenyre

    62 autó nevezett a százéves Le Mans-i 24 órás versenyre

    Összesen 62 autót neveztek a Le Mans-i 24 órás idén 100. évfordulóját tartó versenyére. Az esemény Június 10-től, 11-ig fog tartani.

    A mezőny 16 hiperautóból, 24 LMP2, 21 LMGTE Am autóból és egy „innovatív” autóból fog állni. Ezen kívül pedig még 10 tartalékos csapat áll készenlétben.

    16 HYPERCAR

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    2 CADILLAC RACING Cadillac V-Series.R Earl Bamber, Alex Lynn, Richard Westbrook
    3 CADILLAC RACING Cadillac V-Series.R Sebastien Bourdais, Renger Van Der Zande, TBA
    4 FLOYD VANWALL RACING TEAM Vanwall Vandervell 680 Tom Dillmann, Esteban Guerrieri, Jacques Villeneuve
    5 PORSCHE PENSKE MOTORSPORT Porsche 963 Dane Cameron, Michael Christensen, Frédéric Makowiecki
    6 PORSCHE PENSKE MOTORSPORT Porsche 963 Kevin Estre, André Lotterer, Laurens Vanthoor
    7 TOYOTA GAZOO RACING Toyota GR010 – Hybrid Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez
    8 TOYOTA GAZOO RACING Toyota GR010 – Hybrid Sébastien Buemi, Brendon Hartley, Ryo Hirakawa
    38 HERTZ TEAM JOTA Porsche 963 Antonio Felix Da Costa, Will Stevens, Yifei Ye
    50 FERRARI AF CORSE Ferrari 499P Antonio Fuoco, Miguel Molina, Nicklas Nielsen
    51 FERRARI AF CORSE Ferrari 499P Alessandro Pier Guidi, James Calado, Antonio Giovinazzi
    75 PORSCHE PENSKE MOTORSPORT Porsche 963 Felipe Nasr, TBA, TBA
    93 PEUGEOT TOTALENERGIES Peugeot 9X8 Paul Di Resta, Mikkel Jensen, Jean-Eric Vergne
    94 PEUGEOT TOTALENERGIES Peugeot 9X8 Loic Duval, Gustavo Menezes, Nico Müller
    311 ACTION EXPRESS RACING Cadillac V-Series.R Luis Felipe Derani, Alexander Sims, Jack Aitken
    708 GLICKENHAUS RACING Glickenhaus 007 Romain Dumas, TBA, TBA
    709 GLICKENHAUS RACING Glickenhaus 007 Franck Mailleux, TBA, TBA

     

    Richard Mille, az FIA Endurance Bizottságának az elnöke ezt fűzte hozzá a bejelentéshez.

    „A Le Mans-i 24 órás verseny idei kiadásának előkészületei ma kezdődnek, és a nevezések azt ígérik, hogy sok mindenre számíthatunk. A hiperautó osztályban lenyűgöző 16 autó indult, ami több mint egy évtizede a legmagasabb létszám a Le Mans-i csúcsosztályban. Ez pontosan az, amit a Hypercar koncepció fejlesztésének kezdeti napjaiban elképzeltünk. Alig várom, hogy az esemény a hagyományos felvonulással kezdődjön Le Mans óvárosában. Ez az autósport és az endurance versenyzés egészen egyedülálló ünnepe lesz.”

    24 LMP2

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    9 PREMA RACING Oreca 07 – Gibson Bent Viscaal, Juan Manuel Correa, Filip Ugran
    10 VECTOR SPORT Oreca 07 – Gibson Ryan Cullen, TBA, TBA
    13 TOWER MOTORSPORTS Oreca 07 – Gibson John Farano, TBA,TBA
    14 NIELSEN RACING Oreca 07 – Gibson Rodrigo Sales, Mathias Beche, Ben Hanley
    22 UNITED AUTOSPORTS Oreca 07 – Gibson Philip Hanson, Filipe Albuquerque, TBA
    23 UNITED AUTOSPORTS Oreca 07 – Gibson Joshua Pierson, Tom Blomqvist, Oliver Jarvis
    28 JOTA Oreca 07 – Gibson David Heinemeier Hansson, Oliver Rasmussen, Pietro Fittipaldi
    30 DUQUEINE TEAM Oreca 07 – Gibson Neel Jani, René Binder, Nicolas Pino
    31 TEAM WRT Oreca 07 – Gibson Sean Gelael, TBA, TBA
    32 INTER EUROPOL COMPETITION Oreca 07 – Gibson Charles Crews, TBA, TBA
    34 INTER EUROPOL COMPETITION Oreca 07 – Gibson Jakub Smiechowski, Albert Costa, Fabio Scherer
    35 ALPINE ELF TEAM Oreca 07 – Gibson André Negrão, TBA, TBA
    36 ALPINE ELF TEAM Oreca 07 – Gibson Matthieu Vaxiviere, TBA, TBA
    37 COOL RACING Oreca 07 – Gibson Nicolas Lapierre, Alexandre Coigny, Malthe Jakobsen
    39 GRAFF RACING Oreca 07 – Gibson François Heriau, TBA, TBA
    41 TEAM WRT Oreca 07 – Gibson Rui Andrade,  TBA, TBA
    43 DKR ENGINEERING Oreca 07 – Gibson Tom Van Rompuy,  TBA, TBA
    45 ALGARVE PRO RACING Oreca 07 – Gibson George Kurtz, James Allen, Colin Braun
    47 COOL RACING Oreca 07 – Gibson Reshad de Gérus, Vladislav Lomko, TBA
    48 IDEC SPORT Oreca 07 – Gibson Paul Lafargue, Paul Loup Chatin, Laurents Hörr
    63 PREMA RACING Oreca 07 – Gibson Doriane Pin, Daniil Kvyat,Mirko Bortolotti
    65 PANIS RACING Oreca 07 – Gibson Manuel Maldonado, Tijmen van der Helm, Job van Uitert
    80 AF CORSE Oreca 07 – Gibson François Perrodo, Ben Barnicoat, Norman Nato
    923 RACING TEAM TURKEY Oreca 07 – Gibson Salih Yoluc,  TBA, TBA

     

    Pierre Fillon, az Automobile Club de l’Ouest elnöke pedig büszke a centenáriumi évfordulóra.

    „A Le Mans-i 24 órás verseny júniusban ünnepli 100. évfordulóját, és ez lesz az FIA hosszútávú világbajnokság negyedik fordulója. A rendkívüli szórakoztató program mellett a centenáriumot a pályán is megünneplik, ahol látványos összecsapások sorára számíthatunk. Egy ilyen ikonikus verseny centenáriumának szemtanúja lenni egyszeri élmény az életben. Kevés esemény büszkélkedhet ilyen hosszú élettartammal, és a történelem egyik legnagyobb sporteseményének ígérkezik.”

    21 LMGTE Am

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    16 PROTON COMPETITION Porsche 911 RSR – 19 Ryan Hardwick, Zacharie Robichon, TBA
    21 AF CORSE Ferrari 488 GTE EVO Simon Mann, Stefano Costantini, Ulysse de Pauw
    25 ORT BY TF Aston Martin Vantage AMR Ahmad Al Harthy, TBA, TBA
    33 CORVETTE RACING Chevrolet Corvette C8.R Nicky Catsburg, Benjamin Keating, Nicolas Varrone
    54 AF CORSE Ferrari 488 GTE EVO Thomas Flohr, Francesco Castellacci, Davide Rigon
    55 GMB MOTORSPORT Aston Martin Vantage AMR Gustav Dahlmann Birch, Kasper H. Jensen, Jens Reno Møller
    56 PROJECT 1 – AO Porsche 911 RSR – 19 PJ Hyett, Gunnar Jeannette, Matteo Cairoli
    57 KESSEL RACING Ferrari 488 GTE EVO Takeshi Kimura, Gregory Huffaker II, Daniel Serra
    60 IRON LYNX° Porsche 911 RSR – 19 Claudio Schiavoni, TBA, TBA
    66 JMW MOTORSPORT Ferrari 488 GTE EVO Thomas Neubauer, TBA, TBA
    72 TF SPORT° Aston Martin Vantage AMR Arnold Robin, Maxime Robin, Valentin Hasse-Clot
    74 KESSEL RACING Ferrari 488 GTE EVO David Fumanelli, TBA, TBA
    77 DEMPSEY-PROTON RACING Porsche 911 RSR – 19 Christian Ried, TBA, TBA
    83 RICHARD MILLE AF CORSE Ferrari 488 GTE EVO Luis Perez Companc, Alessio Rovera, Lilou Wadoux
    85 IRON DAMES Porsche 911 RSR – 19 Sarah Bovy, Michelle Gatting, Rahel Frey
    86 GR RACING Porsche 911 RSR – 19 Michael Wainwright, TBA, TBA
    88 PROTON COMPETITION Porsche 911 RSR – 19 Gianmaria Bruni, TBA, TBA
    98 NORTHWEST AMR Aston Martin Vantage AMR Paul Dalla Lana, TBA, TBA
    100 WALKENHORST MOTORSPORT Ferrari 488 GTE EVO Chandler Hull, TBA, TBA
    777 D’STATION RACING Aston Martin Vantage AMR Satoshi Hoshino, Charles Fagg, Tomonobu Fujii
    911 PROTON COMPETITION Porsche 911 RSR – 19 Michael Fassbender, Richard Lietz, TBA

     

    Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem szerint ez a történelem egyik legnagyobb autósport eseménye, és a legjobbakat kívánja mindnekinek akik részt vesznek az eseményen.

    „A Le Mans-i 24 órás verseny a motorsport történetének egyik legnagyobb és legnagyszerűbb eseménye, valamint az FIA World Endurance Championship szezonjának hagyományos középpontja. Mivel a verseny a századik évfordulóját ünnepli, és a hihetetlenül erős nevezéseknek köszönhetően idén még különlegesebb lesz. Ezért szeretnék sok sikert kívánni a szervezőknek, a promótereknek, a szurkolóknak, a versenyzőknek és a csapatoknak; valamint az FIA minden érintett munkatársának ehhez a minden bizonnyal emlékezetes eseményhez!”

    Az 56-os garázs, amelyet a hivatalos besoroláson kívül futó innovatív autók számára tartanak fenn, egy módosított NASCAR Chevrolet Camaro ZL1-nek ad otthont, amelyet a neves stock car csapat, a Hendrick Motorsports nevezett be.
    Az autóban a Forma-1-es világbajnok Jenson Button, a Le Mans-győztes Mike Rockenfeller és a NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson osztozik majd.
    Erről korábban részletesebben itt írtunk.

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKA VERSENYZŐK
    24 HENDRICK MOTORSPORTS Chevrolet Camaro ZL1 Jimmie Johnson, Mike Rockenfeller, Jenson Button


    10 autó szerepel még a tartaléklistán, akik kiválasztásra kerülnek hogy csatlakozzanak a nevezéshez, ha bármelyik osztályból bármelyik autó visszalépne.

    RAJTSZÁM CSAPATOK MÁRKÁK VERSENYZŐK
    555 SPIRIT OF RACE Ferrari 488 GTE EVO Duncan Cameron, Matthew Griffin, David Perel
    81 DRAGONSPEED USA Oreca 07 – Gibson Henrik Hedman, Juan Pablo Montoya, Sebastian Montoya
    82 RISI COMPETIZIONE Ferrari 488 GTE EVO Toni Vilander, TBA, TBA
    15 NIELSEN RACING Oreca 07 – Gibson Anthony Wells, Matthew Bell, TBA
    46 TEAM PROJECT 1 Porsche 911 RSR – 19 Timo Glock, TBA, TBA
    44 ARC BRATISLAVA Oreca 07 – Gibson Miroslav Konopka, TBA, TBA
    52 FORMULA RACING Ferrari 488 GTE EVO Johnny Laursen, Conrad Laursen, TBA
    95 TF SPORT Aston Martin Vantage AMR John Hartshorne, Jonathan Adam, TBA
    59 GARAGE 59 Ferrari 488 GTE EVO Alexander West, TBA, TBA
    27 HEART OF RACING TEAM Aston Martin Vantage AMR Ian James, TBA, TBA

    *TBA = Még bejelentésre vár

    A Toyota Gazoo Racing bemutatta az idei átdolgozott GR010 Hypercart

  • Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

    Az öreg Andretti szerint ők bennfentesei a Forma-1-nek, a fiával együtt

    Michael és Mario Andretti már „bennfentesek„, akiket vissza kellene fogadni a száguldó cirkuszba. Ez Mario Andretti – az 1978-as világbajnok – véleménye.

    Fia, Michael, aki 1993-ban Ayrton Senna mellett versenyzett a McLarennél, most arra pályázik, hogy Andretti Autosport-ot bevezesse az F1-be – és az FIA megnyitotta a jelentkezési folyamatot. Az F1 Bizottság hamarosan tárgyalja a 200 millió dolláros új csapatok nevezési díjának esetleges emelését. Az első lépés azonban Andrettiéknek egy 300 000 dolláros átvilágítási díj megfizetése. Az FIA azt is tisztázta, hogy a Formula One Management – a Liberty Media tulajdonában lévő vállalat – beleszólhat az új belépők „kiválasztási procedúrájába”. Az Andretti ajánlata sok meglévő csapat vonakodása miatt keltett nagy feltűnést, az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali pedig utalt rá, hogy az amerikai alakulat „nem volt okos”, amikor „mohónak” nevezte ezen istállókat. Mario Andretti most válaszolt erre is:

    „Meg kellene érteni, hogy honnan jövünk. Ők versenyeznek, a motorsport részei. Azonban mi sem vagyunk újak a Forma-1-ben, bennfentesek vagyunk. Tudjuk, hogy mennyire szeretik a sportágat, de mi is ennek a része vagyunk.”

    Papíron az Andretti-pályázat erősnek tűnik – erős működő alapokkal az Indycarban, a Formula E-ben és máshol, valamint egy új F1-es együttműködéssel a General Motors-szal és a Cadillac-kel.

    A Renault tulajdonában álló Alpine azt is megerősítette, hogy megállapodás született arról, hogy amennyiben a Forma-1 zöld utat ad, a 2025-ös évre az Andretti csapatot motorokkal látják majd el. Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója ennyit mondott erről:

    „Az a feladatuk, hogy a szükséges bizonyítékokat szolgáltassák, amelyeket a Forma-1 értékelni fog. Ha jönnek a királykategóriába, boldogok leszünk. Amennyiben nem, akkor sem történik semmi”.

    A 82 éves Mario Andretti türelmetlenül várja az F1 döntését. Ugyanakkor az új csapatok jelentkezési határideje csak április végén jár le:

    „Hozunk valamit a buliba, van General Motorsunk és Cadillacünk, és hatalmas befektetésünk a motorsportba. Dan Gurney All American Racers csapata óta nem láttunk érett amerikai csapatot a Forma-1-ben, szóval miért ne vehetnének fel minket? Amerikának hatalmas rajongótábora van.”

    Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

     

  • Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

    Túl hangosan hallatja a hangját az Andretti az F1-es pályázatuk miatt?

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kritizálta az Andretti Global hozzáállását az F1 11. csapatává válásáért folytatott pályázatában.

    Domenicali szerint Michael Andretti a pályázatot támogató megjegyzései nem voltak bölcsek. Azzal a kockázattal jártak, hogy elbizonytalanítják a már meglévő csapatokat, ami megnehezíti a sikeres pályázatot. Az FIA új procedúrát indított az F1-be 2025-ben, 2026-ban vagy 2027-ben beszállni kívánó új csapatok számára. Az irányító testület elnöke, Mohammed Ben Sulayem az Andretti és más felek ajánlatai mellett foglalt állást.

    A jelenlegi csapatfőnökök azonban határozottan elutasítóak voltak az ötlettel szemben, arra hivatkozva, hogy aggályaik vannak azzal kapcsolatban, hogy Andretti mekkora értéket képviselne, és hogy a pénzdíjak felhígulnának, annak ellenére, hogy az új istállóknak 200 millió dolláros belépési díjat kell fizetniük.

    Ezúttal Domenicali is csatlakozott az Andretti megközelítésével kapcsolatos kritizálókhoz, miközben nyitva tartja az ajtót minden érdeklődő előtt. A héten a Sky Sports F1-nek elmondta, hogy a sportág „nagyon szívesen lát mindenkit, aki értéket hoz a versenyzésbe”:

    „Azt hiszem, hogy a folyamatot, ami végbemegy, komolyan, a megfelelő módon fogjuk elvégezni. Ha minden elem megvan, akkor nagyon szívesen látjuk őket de sok szempontot kell figyelembe venni. Nem kell túlreagálnunk azt, ha valaki túlzóan nyomasztja a rendszert. Cselekednünk kell, mert úgy vélem, hogy ma sokkal fontosabb, hogy megvédjük a sportág növekedését, valamint azoknak a csapatoknak a fenntarthatóságát, amelyek befektetnek a Forma-1-be azokban az időkben, amikor a dolgok nehezebbé váltak. A befektetés értéke ma tisztán kereskedelmi szempontból sokkal másabb, mint akár pár éve. Senki sem teheti ezt a szorongással, hogy a helyes döntést hozza meg akkor, ha valaki kiabál, és néhányan meg kevésbé kiabálnak.

    Tiszteletben kell tartanunk mindenkit. Vannak csapatok, mint Mario és Michael Andretti, akik igen hangosan hangoztatják, hogy be akarnak lépni a Forma-1-be. Ugyanakkor szerintem nem volt okos dolog azt mondani, hogy a csapatok kapzsik, hogy megvédjék magukat. Persze, ez csak az én véleményem. Vannak mások, akik sokkal kevésbé hangoztatják, hogy szeretnének bejönni a Forma-1-be. Tehát van egy folyamat, amit tiszteletben kell tartani, és mi az FIA-val együtt gondoskodunk arról, hogy a folyamatot tiszteletben tartsák.”

    Andretti tavaly év eleje óta próbál helyet szerezni a száguldó cirkusz rajtrácsára, miután sikertelenül próbált társulni vagy átvenni egy már létező csapatot, például a McLarent, az Aston Martint vagy az Alfa Romeót. Időközben az FIA megerősítette az új pályázati eljárást. Az Andretti erre bejelentette, hogy megtámogatta a pályázatát azzal, hogy megállapodást kötött a General Motors leányvállalatával, a Cadillac-kel.

    Az Andretti – amely már az IndyCarban, a Formula E-ben, az Extreme E-ben és az IMSA-ban is versenyez – egy 200 millió dolláros új székhely építését kezdte meg Indianapolisban, hogy felkészüljenek a Forma-1-ben való részvételre. Miközben az FIA lebonyolítja a jelentkezési folyamatot, a Forma-1-nek és a jelenlegi csapatoknak is bele kell egyeznie abba, hogy új csapatok csatlakozzanak a bajnoksághoz.

    Andretti bajnoki Lotus F1-es autója akár 9,5 millió dollárt is érhet az árverésen