Címke: BWT

  • A csődeljárás mentheti meg a Force Indiát?

    A csődeljárás mentheti meg a Force Indiát?

    A Force India péntek este hivatalosan is csődgondnokság alá került, erősítette meg a londoni Legfelsőbb Bíróság és Vijay Mallya csapattulajdonos, ez azonban az istálló megmenekülését is jelentheti.

    Tegnap este érkezett a hír, miszerint Sergio Pérez, a Mercedes és a BWT közös végrehajtási kérvényt nyújtottak be a Force India ellen, a szerdai bírósági meghallgatás eredményeképp pedig a csapat mostantól végrehajtás alá került. Akármennyire rosszul hangzik is a dolog, az eljárás mégis a Force India megmentését célozza meg.

    A brit-indiai istálló évek óta pénzügyi problémákkal küszködött, mostanra pedig elért egy olyan szintet, hogy képtelenek időben felpakolni az autóra a már meglévő fejlesztéseket, ami természetesen nem tesz jót konstruktőri pozíciójuknak. Csütörtökön Pérez a „kritikus” jelzővel illette a Force India helyzetét, míg Otmar Szafnauer pénteken elárulta, hogy „a háttérben már zajlanak a tárgyalások”. Este a RaceFans.net jóvoltából robbant a hír, hogy egy bizonyos Brockstone nevű cég csődeljárási kérvényt nyújtott be a Force India ellen, és később kiderült, hogy a céget Pérez és a menedzsere irányítja. Ami még érdekesebb volt, hogy a kérvényt a Mercedes és a BWT is támogatta, akiknek a Force India szintén nem kevés összeggel tartozik, mindez pedig arra utal, hogy a bírósági eljárás egy előre kifundált puccs a hitelezők részéről, egy végrehajtás alatt lévő vállalatot ugyanis sokkal gyorsabban és sokkal olcsóbban el lehet adni az új potenciális tulajdonosnak (khm, Lawrence Stroll?).

    A tulajdonosváltási folyamat felgyorsítása szinte azonnali és nagyösszegű tőkeinjekciót szolgáltatna a Force Indiának, amelynek a csődeljárás ellenére nem kell beszüntetnie működését, vagyis a hétvégi Magyar Nagydíjon minden további probléma nélkül részt vehetnek. A per időzítése sem véletlen, a négyhetes nyári szünet tökéletes alkalmat ad az ügy legégetőbb részleteinek elsimítására anélkül, hogy az kihatással lenne a versenycsapat működésére. A londoni bíróság által kirendelt két végrehajtó, Geoff Rowley és James Baker kijelentette, hogy a csapat jövőjének biztosítása érdekében sürgős esetként kezelik a Force India ügyét.

    A Motorsport.com felvette a kapcsolatot Mallyával, aki alig egy hónappal ezelőtt még erősködött, hogy egyetlen potenciális vevő sincs a láthatáron. Mallya elismerte, hogy a végrehajtási kérvény Pérez munkásságának eredménye, a BWT szerepe azonban meglepte. A BWT rózsaszínje prominens jelenléttel bír a Force Indián belül, ám a cég elvileg csak kölcsönt szolgáltatott a Force Indiának, nem valódi értelemben vett szponzori támogatást – ezt Mallya tagadja. 159 millió fontos adóssággal a legnagyobb hitelező egyébként, akivel a végrehajtóknak kötelességük együttdolgozva megszüntetni a végrehajtási eljárást és a lehető legjobb áron eladni a csapatot, az Orange India Holdings Sarl nevű holdingtársaság, míg a legnagyobb külső hitelező a Mercedes, 10 millió fonttal.

  • A Red Bull és a BWT is kiszáll a DTM-ből

    A Red Bull és a BWT is kiszáll a DTM-ből

    A Red Bull senkit nem fog szponzorálni idén a DTM-ben, erről az energiaital márka szóvivője beszélt.

    Tavaly Marco Wittmann BMW-jén és Mattias Ekström Audiján díszelgett a Red Bull logó. Miután azonban Ekström bejelentette, hogy kiszáll a szériából, az osztrák cég is átgondolta további terveit.

    Ekström 2002 óta volt Red Bull támogatott, és az is marad idén is, ám már csak a rallycross világbajnokságon indul. A Red Bull pedig szintén felhagy a DTM-mel. Így 2001 óta ez lesz az első év, hogy nem lesz Red Bullos autó a mezőnyben. Wittmann autójáról is lekerül a logó, BMW-je a tradicionális „M” színeket viseli majd.

    A Red Bull kiszállása azonban nem biztos, hogy végleges. Év végén, mikor kikristályosodik a széria további sorsa, újra átgondolják majd a sportban való részvételt.

    Lucas Auer
    Fotó: Magyar Gábor

    Egy másik osztrák támogató, a rózsaszín színével ismertté vált BWT sem lesz jelen idén a DTM-ben.

    A „vizes cég” korábban a Mercedes párosának, Lucas Auernek és Edoardo Mortara autóin volt jelen. Azok ugyanolyan rózsaszínűek voltak, mint a Force India a Forma-1-ben.

    Ahogy a Force India, a BWT is az F2-es Arden csapatot támogatja majd, valamint a Lechner Porsche Supercup csapatot. A Lechner csapat BWT-s autót indít a német Carrera Cupban is.

  • Bajba kerülhet a Force India, rózsaszín szponzora kapcsán

    Bajba kerülhet a Force India, rózsaszín szponzora kapcsán

    Bár a Force India tulajdonosa, Vijay Mallya elégedett a csapat rózsaszín szponzorával, a megállapodás mégis jogi gondot okoz.

    A Bild am Sonntag jelentése szerint egy ügynökség 12,5 – 15 millió euró jutalékot szeretne kapni a BWT-s megállapodásból.

    „A panaszból kiderül, hogy míg nem volt aláírt szerződése a Force Indiának, írásos megállapodás viszont volt.” – állítja a lap.