Címke: BWT HWA Racelab

  • Nannini a HWA-nál indul a 2021-es Formula 3-as szezonban

    Nannini a HWA-nál indul a 2021-es Formula 3-as szezonban

    A HWA Racelab is bejelentette első pilótáját az elkövetkező szezonra. Az F3-as csapatuk egyik autóját az eddig a Jenzernél vezető Matteo Nannini kapja meg.

    A fiatal olasznak már volt kötődése új csapatához, nagybátyja, Alessandro – az 1989-es Japán Nagydíj győztese – már vezetett náluk az 1997-es GT Világbajnokság keretein belül.

    „Nagyon örülök, hogy a HWA Racelab programjának részese lehetek 2021-ben. Biztos vagyok benne, jól tudunk majd együtt dolgozni. Mindent beleadok majd, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.”

    Matteo Nannini gokartozással formaautós karrierjét győzelemmel kezdte 2019-ben, 15 éves korában. Ezt követően meg is nyerte az Egyesült Emírségek F4-es bajnoki címét, hat győzelmet szerezve.

    2020-ban aztán a Jenzerrel kezdett az F3-as kalandba. Barcelonában meg is szerezte első dobogóját, ez lett legjobb eredménye a szezonban.

    „Nagyon boldog vagyok az első Formula 3-as évemmel. Keményen dolgoztam, és versenyről versenyre javultam. Most ebből a tapasztalatból építkezve haladnék tovább a következő szezonban.”

    Ezzel megerősítette, marad a sorozatban, hiába vezetett az F2-esek szezonvégi tesztjén, Bahreinben.

    „Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hisz bennem és támogat, főleg az Infinity Sports Managementnek. Nem fogok csalódást okozni nekik.” – zárta közleményét Nannini.

    Az F3 2021-es mezőnyéből eddig csak két versenyző volt ismert. A Prema jelentette be, hogy Charles öccse, Arthur Leclerc és a Red Bull pártfogoltja, Dennis Hauger vezetheti majd két autójukat.

  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia

  • Theo Pourchaire be fog mutatkozni a Formula-2-ben!

    Theo Pourchaire be fog mutatkozni a Formula-2-ben!

    Az FIA Formula 3 idei kiírásának második helyezettje Theo Pourchaire lesz a második olyan pilóta, aki szezon közben mutatkozhat be a Formula 2-ben. A fiatal francia a HWA 17-es rajtszámú autóját vezetheti majd az idei szezon utolsó két bahreini versenyhétvégéjén.

    A 17 éves francia versenyző Jake Hughes helyét fogja átvenni, aki a Szocsiban megrendezett hétvégére ugrott be Giuliano Alesi helyére, aki pedig az MP Motorsportnál versenyző Nobuharo Matsushita helyét vette át.

    Pourchairenek a már veteránnak mondható Artem Markelov lesz a csapattársa és így ő lesz a sorozat történetének legfiatalabb pilótája a maga 17 évével

    „Nagyon örülök annak, hogy rajthoz állhatok az FIA Formula 2 utolsó két versenyhétvégéjén Bahreinben,” – lelkendezett Pourchaire. „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a BWT HWA Racelabnak a lehetőségért és természetesen a szponzoraimnak a sok támogatásért.”

    Pourchaire 16 évesen, német Formula 4-es bajnokként érkezett meg a Formula 3-ba, ahol az ART Grand Prix csapatában versenyzett. A francia fiatal zseniálisan versenyzett a szezon során és végül az összetett második helyén végzett a bajnok Oscar Piastri mögött.