Címke: büntetőpont

  • Ricciardo máris büntetéseket kap, de legalább nem a motor miatt

    Ricciardo máris büntetéseket kap, de legalább nem a motor miatt

    Daniel Ricciardo három rajthelyes büntetést kap hazai versenyére, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjara, mert szabályt szegett piros zászlós fázis alatt, a szabadedzésen.

    A versenybírák úgy találták, hogy Ricciardo nem lassított le kellően, mikor a második szabadedzésen lengetni kezdték a piros zászlót. Emellett két büntetőpontot is kapott, mert ez „rendkívül súlyos” vétségnek minősül.

    És bár Ricciardo jelentősen visszavett a tempóból – csak nem eléggé – , figyelembe vették a bírák, hogy már nem jelentett veszélyt ezzel a sebességgel, így „csak” három rajthelyes büntetést és „csak” két büntetőpontot kapott.

    Vizsgálták a bírák Kimi Räikkönent is, aki feltartotta Valtteri Bottast, de úgy ítélték, hogy ez nem volt szándékos, így a Ferrari versenyzője megúszta büntetés nélkül.

  • Steiner megint kiakadt a versenybírák döntésén

    Steiner megint kiakadt a versenybírák döntésén

    A Haas csapat főnöke, Gunther Steiner már korábban is kritizálta az F1-es versenybírákat, ahogy sokan mások is reklamáltak már amiért nem elég következetesek a büntetések kiosztásakor.

    A Brazil Nagydíjon Romain Grosejan a rajtot követően keveredett kalamajkába. Ütközött Stoffel Vandoorne-nal, és bal hátsó defektje lett. Ennek köszönhetően belecsúszott Esteban Ocon Force Indiájába, és párban pörögtek ki a pálya mellé. Ocon versenye véget ért, Grosjean folytatni tudta, de Ocon kilökéséért 10 másodperces büntetést kapott.

    Grosjean maga sem érti, miért járt ezért büntetést, és főnöke, Steiner is újból hangot adott nemtetszésének.

    „Osztozom (Grosjeannal) a meglepettségben.” – mondta. „Nem befolyásolt (a büntetés) a helyezésünket itt, addigra a versenyünknek már mindegy volt, tesztként tekintettünk rá. De kapott két büntetőpontot is, pedig az én meglátásom szerint ez versenybaleset volt, és ha megnézzük, Stroll csak egy büntetőpontot kapott, mikor 140 km/h volt a tempókülönbség, és az nagyon veszélyes volt.”

  • Ki áll legközelebb az eltiltáshoz?

    Ki áll legközelebb az eltiltáshoz?

    Miközben most mindenki a rajtbüntetésekkel van elfoglalva, érdemes arra is odafigyelni, hogy állnak a versenyzők a büntetőpontokkal.

    Az egyes vétségekért a versenyzők büntetőpontokat is kaphatnak, és ha egy naptári éven belül valaki 12 pontot összegyűjt, automatikusan egy versenyről eltiltják. Ehhez jelenleg Daniil Kvyat áll a legközelebb, akinek 10 büntetőpontja van. Őt Sebastian Vettel és Kevib Magnussen követik 7-7 ponttal.

    Érdekesség, hogy az idén csupán egy versenyre beugró Jenson Buttonnak is van két egysége, és még tavalyról Nico Rosbergnek is van kettő.

    Akiknek azonban egyetlen büntetőpontjuk sincs: Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Lance Stroll, Fernando Alonso, Marcus Ericsson.

    Íme az aktuális lista:

    Daniil Kvyat 10
    Sebastian Vettel 7
    Kevin Magnussen 7
    Sergio Perez 6
    Jolyon Palmer 6
    Felipe Massa 5
    Carlos Sainz 5
    Stoffel Vandoorne 5
    Nico Hülkenberg 4
    Esteban Ocon 4
    Romain Grosjean 3
    Kimi Räikkönen 3
    Pascal Wehrlein 2
    Lewis Hamilton 2
    Jenson Button 2
  • Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    A Ferrari finn, illetve a Force India mexikói pilótája sem távozott üres kézzel a Belga Nagydíjról.

    Räikkönen figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlót, miután Max Verstappen autója megállt a pálya szélén. Az ezért járó tíz másodperces stop/go büntetését már a futam alatt letöltötte, a bíráknak azonban ez nem volt elég, ugyanis három büntetőponttal is gazdagabb lett a finn világbajnok.

    „A felügyelők átvizsgálták a videókat, illetve a telemetriát, melyek világosan bizonyítják, hogy a versenyző nem vette figyelembe az érvényben lévő dupla sárgazászlós jelzést.” – olvasható a versenybírák által kiadott jegyzőkönyvben.

    Perez öt másodpercet kapott még a futam során, amiért elhagyta a pályát, így előnyt szerzett a Romain Grosjeannal vívott csatája közben. Ez azonban nem volt elég, a mexikói összesen hat büntetőponttal zárta a hétvégét.

  • Büntetőpontok állása a nyári szünet után

    Büntetőpontok állása a nyári szünet után

    A büntetőpontok rendszerét 2014-től kezdődően vezették be a Forma-1-ben, egy esetleges eltiltáshoz jelenleg a Toro Rosso orosz versenyzője, Daniil Kvyat áll a legközelebb.

    A büntetőpontok 12 hónap, azaz egy naptári év eltelte után automatikusan törlődnek, egy éven belül szerzett 12 pont után pedig egyversenyes eltiltás jár. Kvyat neve mellett tíz egység áll, melynek felét az elmúlt három versenyen gyűjtötte be.

    Kevin Magnussen és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is közel van a tűzhöz: öt pontrá állnak az egyversenyes eltiltástól.

    Utoljára 2012-ben, még a büntetőpontok rendszerének bevezetése előtt tiltottak el versenyzőt a Forma-1-ben: Romain Grosjeannak az Olasz Nagydíjat kellett kihagynia, miután tömegbalesetet okozott a Belga Nagydíj rajtjánál.

    Daniil Kvyat                          10
    Kevin Magnussen                           7
    Sebastian Vettel                           7
    Carlos Sainz                           5
    Sergio Perez                           5
    Jolyon Palmer                           5
    Stoffel Vandoorne                           4
    Nico Hulkenberg                           4
    Esteban Ocon                           4
    Max Verstappen                           3
    Romain Grosjean                           3
    Pascal Wehrlein                           2
    Lewis Hamilton                           2
    Felipe Massa                           2
  • Kvyat három büntetőpontra az eltiltástól

    Kvyat három büntetőpontra az eltiltástól

    Daniil Kvyat Ausztria után ismét kalamajkát okozott a verseny elején: ezúttal saját csapattársa, Carlos Sainz látta kárát a „torpedónak”.

    Kvyat a Becketts-ben akadt össze spanyol csapattársával, aminek következményeként a fiatal spanyol versenyző feladni kényszerült a versenyt.

    Kvyat a verseny közben bokszutca áthajtásos büntetést kapott a manőverért, ráadésként pedig hozzáírtak két büntetőpontot a szuperlicenszéhez. Ebből összesen már kilenc van neki, egy következő kétes eset után tehát eltiltás következhet az orosz versenyzőnek.

    Ráadásul októberig egy pontja sem fog törlődni  – a büntetőpontok 12 hónap után évülnek el -, szóval fokozottan figyelnie kell a soron következő versenyeken.

    Utoljára 2012-ben Romain Grosjeannak kellett kihagynia egy versenyt: a francia versenyzőt akkor a Belga Nagydíj rajtjánál okozott hatalmas baleset miatt tiltották el a soron következő Olasz Nagydíjról.