Mint ahogyan arra számítani lehetett, Carlos Sainz legalább tíz helyes rajtbüntetéssel néz szembe a Francia Nagydíjon, de vélhetően még ennél is hátrébb fogják sorolni, egészen a mezőny végére.
Noha csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy a Ferrari egyelőre nem döntött arról, hogy cserélnek-e motort vagy erőforrás-elemeket az autójában, már akkor is sejteni lehetett, hogy az Osztrák Nagydíjat látványos elfüstölés közepette feladó Carlos Sainz büntetést fog kapni a Francia Nagydíjra.
A megerősítés végül az első szabadedzése kezdete után érkezett, az FIA által közzétett dokumentumból ugyanis kiderült, hogy a spanyol pilóta autójába új vezérlőelektronikát szereltek, ami – mivel átlépte az egy szezonban felhasználható mennyiséget – tíz rajthelyes büntetést von maga után.
Sainz tehát amennyiben meg is nyerné az időmérőt, jelen állás szerint akkor is csak a 10. helyről rajtolhatna, ám minden bizonnyal a mezőny végéről fog, a Ferrari ugyanis valószínűsíthetően további elemeket fog cserélni az SF75-ösében.
Az időmérő eredményétől függetlenül vélhetően csak a mezőny végéről kezdheti majd a Francia Nagydíjat Carlos Sainz, aki állítja, ezzel együtt egyelőre nem döntötték el, hogy motort cseréljenek-e az autójában.
A Francia Nagydíj hétvégéjének egyik nagy kérdése, hogy Carlos Sainz hátrasorolásos büntetésben részesül-e a futamra. Amennyiben igen, az azt jelenti, hogy a Ferrari a motorjának – és ebben az esetben vélhetően az egyéb erőforrás-eleminek – kicserélése mellett döntött.
A Marca már a spanyol pilóta számára látványos elfüstöléssel véget ért Osztrák Nagydíj után megszellőztette, hogy a maranellóiak újabb (Leclerc Kanadában volt kénytelen a mezőny végéről indulni) büntetést vállalnak be, Sainz a Paul Ricard-versenypályán azonban elmondta: még nem döntöttek.
„Még nincs eldöntve” – jelentette ki a spanyol csütörtökön, majd hozzátette: „van rá esély, hogy új motort szerelünk az autóba erre a hétvégére, ami büntetéssel járna. A végső döntést azonban még nem hoztuk meg.”
Persze kérdés, hogy mennyire hihetünk Sainznak, hiszen Kanadában utólag derült ki, hogy bár Charles Leclerc is ugyanazt mondta a versenyhétvége kezdetén, mint most a csapattársa, a Ferrari valójában már jóval korábban meghozta a döntést a cseréről. Amennyiben most is így van, Sainz vélhetően csak minél később akarja az ellenfelek tudtára adni, hogy mire számítsanak.
Amennyiben egyébként a csere mellett döntenek, vélhetően minden elemből újat kap majd a spanyol, akinél még a harmadik szabadedzés előtt is cserélhetnek majd, hogy a lehető legtöbb erőforrás-elemet „tárazzák be” a folytatásra. Természetesen mindez azt jelentené, hogy a pontverseny negyedik helyezettje az utolsó helyről lesz majd kénytelen kezdeni az idei 12. futamot.
A nagy meleg is tényező lesz
A Ferrarinál arra számítanak, hogy a Francia Nagydíj hétvégéje lesz az idei eddigi legmelegebb versenyhétvége, ami azt jelenti, hogy minden téren alkalmazkodniuk kell.
„Az aerodinamikán dolgozó szakemberek feladata, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket. Közepes és magas szintű hűtést fogunk alkalmazni a karosszérián, felhasználva a motorborítás felső részén levő hűtőkopoltyúk nyílásait, illetve a fékhűtésen is dolgozunk, hogy maximalizáljuk a felnik hűtését és elvezessük a hőt az abroncsoktól” – nyilatkozta Diego Tondi, a Ferrari aerodinamikai fejlesztésért felelős vezetője.
„A pálya karakterisztikája azt jelenti, hogy ezeket a dolgokat mindenképpen megtennénk, hogy a lehető legjobban hozzájáruljunk a jó gumikezeléshez, a forró körülmények azonban méginkább hangsúlyossá teszik ezt a feladatot. Ami a fékeket illeti, nincsenek különösebben nagy féktávok, így hűtési szempontból a verseny nem jelent aggodalmat” – összegzett az olasz szakember.
Meggyűlt a baja a pályahatárokkal az AlphaTauri pilótájának Pierre Gaslynak, aki kétszer is kapott ötmásodperces büntetést, miután többször is elhagyta a pályát.
Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló büntetést kapott, ami miatt többenis nemtetszésüket fejezték ki a versenyigazgatók ténykedése kapcsán. Közéjük nem tartozott Pierre Gasly, aki elismerte, hogy a büntetése jogos volt, mert nem tartotta tiszteletben a figyelmeztetéseket.
„Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoztak. Én pedig nem tartottam tiszteletben, így büntetést kaptam. Az én hibám volt. Láttam, ahogy sokan megkapják a fekete-fehér zászlót. Szerintem jobb volt korábban, ezen szabály nélkül, de legyen bármilyen szabály is, azt mindig tiszteletben kell tartani.” – vallotta be önkritikusan Gasly.
Hiába fektetett le az FIA világos szabályokat az év elején, az Osztrák Nagydíj után többeknek nem tetszett, hogy milyen szigorúan felügyelték a pályaelhagyást. Max Verstappen szerint a jelenlegi helyzet nem vet jó fényt a sportágra, a versenyigazgatóknak pedig inkább együtt kellene működnie a pilótákkal ahelyett, hogy makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz.
Noha az év elején Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új versenyigazgatója egyszerűsített a pálya határaira vonatkozó szabályokon, és bevezette, hogy ezentúl helyszíntől és kanyartól függetlenül mindenhol a fehér vonalak képezik majd a határokat – és azok négy kerékkel történő átvágása lesz szabálytalan –, az Osztrák Nagydíj után mégis többen panaszkodtak arra, hogy nem minden esetben jó a jelenlegi szisztéma.
Aki nézte a Red Bull Ringen zajló versenyt, bizonyára emlékszik rá, hogy szinte percenként fevillant a felirat a képernyőn arról, hogy éppen kit figyelmeztettek, majd később arról, hogy kit büntettek pályaszélesítésért. Az FIA összesen 43 szabálysértést jegyzett a 71 körös viadal során, 5 másodperces időbüntetést (három kihágás után jött a büntetés) pedig Lando Norris, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és Guanyu Zhou kapott.
Max Verstappen megúszta, a verseny utáni hivatalos sajtótájékoztatón azonban így is felszólalt a téma kapcsán, és elmondta, ez a helyzet szerinte rossz fényt vet az F1-re.
„Szerintem inkább a pilótákkal való együttműködésen kellene legyen a hangsúly ahelyett, hogy makacsul ragaszkodsz az álláspontodhoz – szúrt oda a versenyigazgatóknak arra reagálva, hogy George Russell szerint az F1-nek vissza kellene térnie az egy versenyigazgatós rendszerhez. – Mi mindenki számára jobbá akarjuk tenni a helyzetet, és nem csak magunkért harcolunk. Mi, pilóták egymás között jókat szoktunk beszélgetni és szerintem a legtöbb dologban többé-kevésbé egyetértünk, miközben természetesen mindenkinek megvan a saját véleménye az egyes dolgokról.”
Az utolsó kanyarban többször előfordult, hogy a pilóták mind a négy kerékkel elhagyták a pályát Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool
„De a pálya határok… Szerintem a pálya határairól folytatott vita ezen a hétvégén kisebb vicc volt, és nemcsak az F1-ben, hanem az F2-ben és az F3-ban is” – utalt a holland arra, hogy az F2-ben például Roberto Merhi pályaszélesítésért kapott 5 másodperces büntetés miatt nem örökölte meg az egyéb büntetések miatt máskülönben neki járó győzelmet.
„Kívülről könnyű azt mondani, hogy »a fehér vonalon belül kell maradnod.« Nagyon egyszerűnek hangzik, de nem az, mert amikor ennyire gyorsan mész át egy kanyaron, amelyek közül némelyik kissé beláthatatlan, az autó pedig kissé alulkormányzottá válik, mert kopnak a gumik, akkor nagyon könnyű átszelni a fehér vonalat – fejtegette Verstappen. – De ezzel valóban időt nyerünk? Talán igen, talán nem… És őszintén szólva mindössze két-három kanyarban lehet egy kicsit szélesebben menni. Nem gondolom, hogy azt kellene csinálni, hogy »egy milliméterrel átszelted, ez büntetés«. Akkor tegyenek oda falat, vagy kavicságyat. Mint például a hatos kanyar kijáratán. Szerintem az remek megoldás, mert ott kavics van, és magadat bünteted, ha szélesre futsz.”
„Meg kell vizsgálnunk ezeket a dolgokat, és hogy miként tehetnénk jobbá azokat, mert a felügyelőknek és a pálya határainak betartását ellenőrzőknek [is ez az érdeke]. Szinte lehetetlen ellenőrizni ezt, mert minden autóra rá kell állítani egy embert a teljes versenyre, hogy az összes körben nézze, átszeli-e a fehér vonalat. Legalábbis ezen a pályán. Egyes helyeken természetes módon jön a büntetés azzal, hogy kicsit szélesítve is megcsíped a kavicságyat.”
„Az ilyen dolgok a sportágra sem vetnek jó fényt, és ez csak az egyik része. A másik a versenyhelyzetek és hasonlók megítélése. Biztosan tudunk ennél jobbat, és szerintem dolgozni fogunk rajta, megpróbálva javítani a helyzeten” – zárta mondandóját a címvédő.
Verstappenétől némileg eltérő álláspontot fogalmazott meg Lando Norris, aki egyetértett azzal, hogy az utolsó két kanyarban büntettek, de ő is kiemelte, hogy nem minden esetben kellene a fehér vonalat nézni.
Norris elfogadta, hogy az utolsó előtti (a képen) és az utolsó kanyarban a fehér vonal jelentette a határt Fotó: McLaren
„Ez mindenkinek ugyanaz. Az utolsó két kanyar kapcsán teljesen megértem a dolgot. Nehéz megítélni annál a tempónál, amivel megyünk, de ha ott szélesre mész, akkor előnyt szerzel. Az idegesítő az volt, hogy az egyes kanyarban is megszegtem a szabályt, miközben blokkoltam az első kereket, a kijáraton rámentem a hurka kerékvetőre, és a hármas kanyarig nagyjából egy másodpercet veszítettem. Épp eleget bűnhődtem emiatt” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.
„Néhány esetben kissé buta a szabály, de ilyen az élet. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mi csak következetességet akartunk. Persze frusztráló, amikor az ember az autóban ül. A legrosszabb a hatos kanyarban volt. Mondjuk, hogy két méter széles az autó, a fehér vonaltól a kavicsig pedig volt nagyjából két méter és öt centiméter. Viszont, ha öt centinél közelebb mentél a kavicságyhoz, az már büntetést ért. Ez szerintem butaság.”
„Kissé bután néz ki, hogy egy centiméterrel lemegyünk a pályáról, és öt másodperces büntetést kapunk érte – tette hozzá a közvetlenük Norris előtt, a 6. helyen záró Mick Schumacher. – A legtöbb esetben nem is nyerünk időt, ami még rosszabbé teszi az egészet. Beszélni kell erről, és meg kell néznünk, hogy javíthatjuk-e a helyzetet a következő futamig, mert Paul Ricardon ez szerintem különösen nagy probléma lesz.”
Az egyes kanyar kijáratán a hurka kerékvető amúgy is megbüntette azt, aki nem maradt a fehér vonalon belül Fotó: McLaren
Az FIA az Osztrák Nagydíj után egyelőre továbbra is azt hangsúlyozta, hogy az idén az összes versenyen a fehér vonalak jelentették a pálya határait.
„Minden pályán a fehér vonal határozza meg a pálya szélét. Ezt a pilótákkal és a csapatokkal folytatott párbeszéd után vezették be, hogy növeljék a következetességet, és egyértelműbb legyen a helyzet a versenyzőknek és a szurkolóknak. A versenyen kiosztott büntetések száma arányos azzal, hogy a versenyzők hányszor sértették meg a sportszabályzat 33.3-as cikkelyét. A futam során a pilóták két alkalommal szelhették át négy kerékkel a fehér vonalat, a harmadikért fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kaptak, az ezt követő kihágásokat pedig jelentettük a felügyelőknek” – írták.
Sergio Pérez Osztrák Nagydíja már eddig sem volt valami fényes, azonban a mostani híreket követően már egyáltalán nem számít annak. A Red Bull mexikói versenyzőjének ugyanis az összes Q3-ban futott gyorskörét érvénytelenítette az FIA, ami miatt a 4. rajtkocka helyett majd csak a 13.-ba állhat be a holnapi sprintverseny folyamán.
Mivel az Osztrák Nagydíj hétvégéjén sprintkvalifikációt is fognak rendezni, ezért az időmérő edzést a pénteki napon rendezték meg Spielbergben. Pérez ellen a kvalifikáció végén indult eljárás, miután még a Q2 végén mind a négy kerekével elhagyta a pályát a 8-as kanyarban.
Mivel az FIA későn vette észre a mexikói szabálytalanságát, ezért a háromszoros futamgyőztes részt vehetett az időmérő harmadik szakaszában. A versenybírák emiatt egy sajátos büntetéssel sújtották a Red Bull versenyzőjét, aki normál körülmények között ott sem lehetett volna a Q3-ban. Elvették az összes ott futott gyorskörét, valamint a Q2 végén elért idejét is törölték, ami azt jelenti, hogy a holnapi sprintfutamot csak a 2. rajtsor helyett csak az 7. sor elejéről startolhat majd a holnapi 24 körös sprinten.
A rajtsorrend emiatt úgy változik, hogy a legjobb három mögött mindenki (George Russell, Esteban Ocon, Kevin Magnussen, Mick Schumacher, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Pierre Gasly, Alex Albon és Valtteri Bottas) nyert egy pozíciót az eredeti rajthelyéhez képest.
Valtteri Bottas a hétvégi Osztrák Nagydíjon csak a rajtrács végéről indulhat majd, miután megbüntették, mert túllépte az erőforrás-alkatrészekből kiosztott keretét.
Az Alfa Romeo pilótája új Ferrari-motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t, MGU-K-t és vezérlőelektronikát kapott, amelyek mindegyike túllépi az alkatrészekre vonatkozó, egy szezon során maximálisan felhasználható darabszámot. Ezenkívül új kipufogót is kapott.
Minden pilóta, aki 15 helynél több rajthelybüntetést halmoz fel, automatikusan a mezőny végéről kell, hogy induljon.
A büntetés csak a vasárnapi nagydíjra vonatkozik, és nem befolyásolja Bottas rajtpozícióját a szombati sprintfutamon.
Több más versenyző is új erőforrás-alkatrészeket szereltetett be a hétvégén anélkül, hogy büntetést kaptak volna. Köztük van Lando Norris, aki új Mercedes-motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t, MGU-K-t és kipufogót kapott a McLarenjébe.
Bottas csapattársa, Zhou Guanyu új vezérlőelektronikát kapott a hétvégén. A Ferrari szintén kicserélte Charles Leclerc energiatárolóját, Mick Schumacher pedig új kipufogót kapott.
Bottas azonban 1000 eurós büntetést is kapott, mert a boxutcában maximálisan megengedett 80 km/h helyett 103,7 km/h-val hajtott.
Utólag bukott le Charles Leclerc, ráadásul főnöke leplezte őt le. A monacói pilótáról kiderült, hogy az utolsó pillanatig igyekezett félrevezetni a közvéleményt – és persze elsősorban a riválisait – azzal kapcsolatban, hogy büntetést kap-e a Kanadai Nagydíjra.
Nem volt őszinte a sajtó képviselőivel Charles Leclerc a Kanadai Nagydíjon. A Bakuban motorhiba miatt kieső monacói pilóta úgy érkezett meg Montrealba, hogy 10 helyes rajtbüntetés fenyegette, de helyi idő szerint péntek estig nem vált hivatalossá, hogy a Ferrari a limiten kívül eső erőforrás-elemet fog az autójába szerelni.
Leclerc a péntek délelőtti hivatalos FIA-sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: „Még nem született döntés”. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a verseny utáni szokásos Zoom-sajtótájékoztatóján azonban – vélhetően akaratán kívül – leleplezte pilótáját, és elárulta, hogy a monacói versenyző már jó előre tisztában volt azzal, hogy büntetésre készülhet.
„Már napokkal korábban tudott róla, így volt ideje megemészteni azt, és felkészülni a hétvégére – nyilatkozta a svájci olasz, aki azt is elmondta, hogy a bakui technikai probléma után nagyon gyorsan megszületett a döntés arról, hogy Kanadában büntetéseket fogak bevállalni. – [Leclerc] tudta, hogy a mezőny végéről fog indulni, így már a pénteki és szombati programja is a sok üzemanyagos etapokra épült, pusztán azért, hogy minél felkészültebb legyen a versenyre.”
Binotto jónak értékelte Leclerc ötödik helyezését, és kiemelte, hogy most legalább friss erőforrás-elemek állnak a rendelkezésére a következő versenyekre. „A nyári szünetig hátralévő négy futam nagyon fontos lesz a számára. Támadhat, és annyi pontot dolgozhat le a hátrányából, amennyi csak lehetséges” – utalt a Verstappennel szembeni 49 pontos lemaradásra.
A csapatfőnök emellett kiemelte, hogy különböző tényezők hátráltatták őket, amiknek lehet a következménye a rosszabb megbízhatóság. „Az erőforrásunk teljesen új dizájn, a probléma pedig az, hogy a projekt is nagyon fiatal. Mindennek tetejébe vannak olyan megkötések a próbapados tesztekkel kapcsolatban, amelyek a múltban nem voltak, így már nem futtathatjuk annyit a motort a tesztpadon. Ez nem könnyíti meg a dolgunkat. Hogy a Red Bull milyen problémákkal küzd, azt viszont nem tudom” – utalt a Sergio Pérez kanadai kiesését eredményező meghibásodásra.
Nem sokkal a Kanadai Nagydíj leintését követően máris megváltozott a verseny végeredménye. A versenybírák ugyanis szabálytalannak minősítették Fernando Alonso védekezési manőverét Valtteri Bottasszal szemben, ami miatt a spanyol egy 5 másodperces büntetést kapott.
Az első sorból rajtoló Alonso pechjére nem jött az eső, ami miatt szinte borítékolható volt, hogy nem lesz képes tartani a mögötte érkező Ferrarikat és Mercedeseket. Ez így is lett és a futam vége felé már az Alfa Romeókkal harcolt, azonban, mint utólag kiderült, az utolsó körös védekezése átlépte a határt a stewardoknál.
Az FIA szerint a felvételek alapján tökéletesen látszik, hogy az Alpine versenyzője a videó felvételek alapján többször is irányt változtatott a hosszú egyenesben, ami miatt Bottasnak egy pillanatra el is kellett vennie a gázról a lábát. Ez a 77-es rajtszámú autó telemetriai adatain meg is mutatkozott és Alonsót emiatt egy 5 másodperces büntetéssel és egy büntető ponttal jutalmazta a versenyirányítás.
Mindez azt jelenti, hogy a kétszeres spanyol világbajnok csak a 9. helyen lesz rangsorolva az eredetileg megszerzett 7. helyéhez képest. Ezt a pozíciót a 8. helyen célba érő Bottas veszi át, amíg az ő helyét a csapattársa, Guanyu Zhou örökli meg.
Ugyan Charles Leclerc a motorkomponenseinek kicserélése miatt csak a 19. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, a monacói versenyző szerint a 4. hely elérése egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.
Lecldrc igencsak megszenvedte az utóbbi négy versenyt, ugyanis Spanyolországban és Azerbajdzsánban is technikai hiba miatt esett ki az első helyről. Az utóbbi eset ráadásul fájdalmasabb volt a számára, mert az olasz istálló az eset után alaposan megvizsgálta a hajtásláncot és arra jutottak, hogy az javíthatatlan, ami miatt a kukába kellett dobniuk azt.
A Ferrari emiatt Montrealban rengeteg új motorkomponenst bevetett Leclerc-nél, aki így automatikusan a rajtrács végére került. A monacói 34 pontos hátránya ezért még tovább nőhet majd Max Verstappennel szemben, aki a pole-pozícióból vághat majd neki a ma esti 70 körös futamnak.
„Csalódott vagyok, mert nyilván a büntetések miatt sokkal nehezebb dolgunk lesz vasárnap, mint azok nélkül, de számítottam erre, nem ért váratlanul a dolog” – magyarázta a négyszeres futamgyőztes, aki a Q1-ből még továbbjutott az időmérő edzésen. „Nem tudom, hogy ezen kívül kapunk-e még büntetést a szezon hátralévő versenyein, de az biztos, hogy ez volt a legjobb döntés a számunkra.”
„Inkább egy versenyt áldozzunk be, mint hogy több versenyen kapjunk 10 rajthelyes büntetést. Nem tudom, hogy a versenyen miként fogunk szerepelni, mert az előzetes várakozásaimhoz képest itt nehezebb előzni. Összességében azonban az autónk jó, és ha ügyesen taktikázunk, akkor akár a 4. helyet is könnyen elérhetjük. Ez acél a számunkra” – zárta a 24 éves fiatal tehetség, aki nagyon reméli, hogy a csapattársa, Carlos Sainz meg tudja majd nehezíteni Verstappen dolgát az élen.
A Kanadai Nagydíj második szabadedzése után eldőlt, hogy Charles Leclerc nem ússza meg büntetés nélkül a montreali hétvégét, és 10 helyes hátrasorolást kapott a futamra.
Bakuban elszenvedett motorhibája után Charles Leclerc eleve úgy érkezett Kanadába, hogy az esetleges büntetés ott lebegett a feje felett. Miután a Ferrari közölte, hogy az Azerbajdzsáni Nagydíjon használt, idei második számú belső égésű motorja javíthatatlan károkat szenvedett, az FIA megerősítette, hogy Leclerc új V6-os egységet, valamint MGU-K-t és MGU-K-t kapott az első szabadedzésre.
Mivel egyelőre egyik elemből sem lépte át a megengedett mennyiséget, ez még nem vont büntetést maga után, ám így is kérdéses volt, hogy kell-e új turbót beszerelni a Ferrariba, a Bakuban használt ugyanis szintén megadta magát, Leclerc így az idei első számú, igen sok km-t futott turbójával kezdte a hétvégét.
Végül azonban nem annak, hanem a vezérlőelektronikának a cseréje eredményezett számára tíz helyes hátrasorolást a versenyre, a második szabadedzés után az FIA dokumentuma ugyanis megerősítette, hogy a Ferrari egy új, az idén már a harmadik egység bevetése mellett döntött, átlépve ezzel az egy szezonban megengedett mennyiséget.
„Ez egyike azon pályáknak, amelyen elég könnyű előzni, de a következő három-négy versenyhétvége során is jönnek ilyen helyszínek” – nyilatkozta Leclerc még a büntetés tényének megerősítése előtt, utalva arra, hogy lényegében mindegy, melyik versenyen vállalják be az elkerülhetetlent.
A monacói pilóta tehát jelen állás szerint a legjobb esetben is a 11. pozícióból rajtolhat vasárnap, érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy újabb hátrasorolás sem zárható ki, a Ferrari ugyanis dönthet úgy, hogy további erőforrás-elemeket szerel az autójába, amelyeket a szezon későbbi részében aztán büntetlenül felhasználhat. Ebben az esetben Leclerc csak a mezőny végéről kezdheti meg a Kanadai Nagydíjat.