Címke: büntetés

  • „Még a büntetéseket is ő ússza meg” – kiakadtak a riválisok a Verstappen-ítéletre

    „Még a büntetéseket is ő ússza meg” – kiakadtak a riválisok a Verstappen-ítéletre

    A Japán Nagydíj hétvégéjén még egy múlt szombati, szingapúri döntés is borzolja a kedélyeket a paddockban, aminek nyomán Lewis Hamilton legszívesebben mesterséges intelligenciára cserélné a következetlen versenybírókat.

    Már berendezkedett Szuzukában az F1-es mezőny, amikor a Szingapúr után Japánban is ténykedő egyik sportfelügyelő, Matteo Perini elismerte a nyilvánosság előtt, hogy két hibát is elkövettek a szingapúri időmérő után, amikor a versenyzői vétségek súlyosságát mérlegelték. Megállapítása szerint Max Verstappennek három rajthelyes büntetést kellett volna adni Juki Cunoda feltartásáért, ám a holland az aznap vele szemben folytatott három vizsgálódást két figyelmeztetéssel megúszta. Egy másik esetben Logan Sargeant feltartás miatti büntetése szintén elmaradt azon a szombaton.

    Az egyik steward beismerte azt a Verstappennel kapcsolatos hibát, amit mindenki sejtett

    Bár az FIA elismerte hibáját és mindenkit biztosított afelől, hogy a szingapúri ítéletek nem fognak precedensként szolgálni a jövőben, a pilótákat nem nyugtatta meg az irányító testület bűnbánata.

    „Már hány éve… Ez a szabály már évek óta változatlan. Szerintem a mesterséges intelligenciát kellene használnunk az ilyen dolgokra, hogy jó döntések szülessenek. Szeretném megnézni, hogy az MI jobb munkát végezne-e” – idézi Lewis Hamiltont az Autosport.

    Hamilton csapattársa, a versenyzők érdekvédelmi szervének elnökeként ténykedő George Russell szerint a hibák ugyan mindenkinél előfordulhatnak, ám Verstappen feltartása a napnál is világosabb volt.

    „Furcsa volt látni, hogy Max megúszta figyelmeztetésekkel a múlt héten. Elismerjük, hogy nem mindig könnyű a helyes ítéletet hozni, de ez eléggé egyértelmű volt, szóval különös, hogy nem történt semmi” – fogalmazott Russell.

    Carlos Sainzt pedig különösen az bosszantja, hogy kinek a vétsége kapcsán voltak elnézőek a felügyelők.

    „Kár, hogy pont az a srác ússza meg az ilyeneket, aki dominálja a szezont és szinte minden versenyt megnyer, miközben minden más versenyző kapott már büntetéseket idén. Tényleg mindannyian kaptunk már. Szóval elég furcsa, és remélem, tanulni fognak belőle” – mondta a spanyol, akinek eredményét nem befolyásolta Szingapúrban az egyébként is a mezőny közepéről startoló Verstappen rajtpozíciója, hiszen így is megnyerte a futamot, megszakítva ezzel a holland tíz verseny óta tartó győzelmi sorozatát.

  • Nem elég a Red Bull büntetése? – az egyik rivális súlyosabb szankciókat követel

    Nem elég a Red Bull büntetése? – az egyik rivális súlyosabb szankciókat követel

    Még a tavalyi év végén derült ki, hogy a Red Bull megszegte a költségsapkára vonatkozó szabályokat a 2021-es szezonban. Az FIA meg is büntette őket az idei évadra, azonban a Ferrari szerint a kivetett szankciók egyáltalán nem gyakoroltak semmi féle rossz hatást az energiaitalosokra.

    A csapatok által elkölthető maximum összeg 135 millió dollár volt 2021-ben. A Red Bull ezt a limitet lépte túl, és nem is úszta meg szárazon a történteket. Az FIA 7 millió dollár befizetésére ítélte a Bikákat, illetve 2022 októberétől kezdődően egy évig az eredeti idejükhöz képest 10 százalékkal kevesebbet tölthetnek el a szélcsatornában.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Sokan azt gondolták, hogy a szabályszegés miatt eszközölt büntetések visszavetik majd a Red Bullt 2023-ra, de ehhez képes pont a vázolt álláspont szöges ellentéte valósult meg. A Milton Keynes-i istálló még tovább növelte az előnyét az RB19-cel, és a rivális csapatok egyszerűen képtelenek lépést tartani az eddigi összes idei versenyt megnyerő Max Verstappenékkel szemben.

    A Ferrarinál pedig ebből kifolyólag joggal gondolják azt, hogy az FIA büntetései semmit nem értek. Legalábbi az olaszok csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ezen a véleményen van.

    „A tavalyi büntetések nem voltak eléggé szigorúak – véli a francia szakvezető. – Egy újsabb esetnél keményebb szankciókra lesz szükség a jövőben. Ha egy csapat technikailag előnybe kerül a másikhoz képest, az a sportszakmai dolgokban is meg fog mutatkozni.”

    „A tíz százalékos büntetés a szélcsatornára vonatkozóan egy vicc. A kérdéses évben már elvégezték a munka nagy rését, és amit most nem költenek el az aerodinamikai fejlesztésekre, akkor azt most másra áldozzák majd fel.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy a 7 milliós szabályszegés szerinte már súlyosnak számít. A Ferrari csapatfőnöke szerint a 135 millióból 80-at elvisz a személyzet, a következő 20 pedig a versenyekre való utazásokra és a felszerelésra megy el. Ha némi többlet költség is keletkezik, ez 120-125 millió dolláros fix költségeket jelenthet, és ebből kifolyólag Vasseur kalkulációja alapján 10 millió marad az autó fejlesztésére. Mivel Hornerék 7 millióval lépték túl a limitet, ezért majdnem a szóban forgó összeg dupláját költhették új elemekre, ami tényleg nem kis mértékű kihágásnak számíthat, ha minden a levezetett adatok alapján történt meg.

    Aggódik a Red Bull, hogy az F1 élményromboló lesz

  • Hamilton értetlenül áll a büntetése előtt – Senna idézetével magyarázta tettét

    Hamilton értetlenül áll a büntetése előtt – Senna idézetével magyarázta tettét

    Lewis Hamilton számára egyáltalán nem volt unalmas a Belga Nagydíj sprintkvalifikációja. A Mercedes brit világbajnoka Sergio Pérezzel ütközött, büntetést is kapott miatta, de az okát nem igazán értette.

    A két fél a 6. körben ütközött össze egymással a második Stavelot kanyar kijáratán. Hamilton elkötelezte magát az előzés kapcsán, és a belső íven próbálkozott, azonban Pérez rácsukta a kaput, ami végül egy ütközésben nyilvánult meg.

    Verstappen-dominancia, Pérez-blama és meglepetésdobogósok a Belga Nagydíj sprintjén

    Végül a Red Bull mexikói versenyzője húzta a rövidebbet, mert az ő autójának jobb oldali oldalszekrénye sérült meg. A hiba következtében vezethetetlenné is vált az autója, ami miatt ki is csúszott a kavicságyba, majd pár körrel később fel is adta a sprintet.

    Hamilton Mercedese nem sérült, de a versenybírák bűnösnek találták őt, és egy 5 másodperces büntetéssel sújtották őt. Így a Mercedes pilótája hiába ért célba a 4. helyen a versenypályán, a büntetése miatt csak a 7. helyen lett rangsorolva.

    Nagyon sokan, köztük a 103-szoros futamgyőztes sem értette a büntetésének az okát, és emellett nagyon szigorúnak is titulálta azt a csapatfőnökével, Toto Wolffal egyetemben. A brit klasszis még Ayrton Senna egykori idézetét is felhozta az eset kapcsán. A brazil pilóta még egy 1990-ben adott interjúja során válaszolta azt Sir Jackie Stewart egyik kérdésére, hogy „ha nem mész rá egy keletkező helyre, ami létezik, akkor nem is vagy autóversenyző.”

    „Nagyon lassú volt, le is csúszott a tizennégyes kanyarban, és rámentem a keletkező helyre – emlékezett vissza az esetre Hamilton, akit többek között a Sky Sports szakkommentátora, Martin Brundle is megvédett a szóban forgó eset kapcsán.

    „Nekem meg remek volt a kanyarkijáratom, már félig be is értem az autója mellé. Ekkor azonban összeértünk, nyilván, nem állt szándékomban, hogy ez megtörténjen, de ők [versenyirányítás] másképpen látták.”

    „Nehezek voltak a körülmények, de ettől függetlenül próbáltuk a legjobbunkat nyújtani a pályán. Nem nagyon számít [a büntetés], mert a sprinten nincs túl sok különbség a 4. és a 7. hely között a pontok tekintetében.

    „A tempónk nagyon jó volt, és remélem, hogy holnap is az lesz. Előttem lesz Pérez, és az egyik Ferrari, remélem, hogy képes leszek harcra kelni velük. Egy ponton Max [Verstappen] át fog ugrani engem, és onnantól megpróbálom majd magam mögött tartani a Ferrarikat.”

  • Hamilton szerint aggasztó, hogy a Red Bull olcsón megúszta a stiklit

    Hamilton szerint aggasztó, hogy a Red Bull olcsón megúszta a stiklit

    Az F1 szabályai 2021-től előírják, hogy a csapatok csak meghatározott összeget költhetnek el, és a Red Bull szabálytalanságáért kapott büntetést sokan enyhének tartják, így Lewis Hamilton is. A hétszeres bajnok a Mercedes hullámzó teljesítményéről is beszélt.

    A szabályozás bizonyos területeket nem fed le, például a pilóták bérét, de így is jelentősen segíthet szorosabbá tenni a küzdelmet. Mint ismert, 2021-ben az FIA megállapította, hogy a Red Bull túllépte a megengedett keretet, emiatt csökkentették a rendelkezésére álló időkeretet a szélcsatornában. Ezt sokan csekélynek tartják, a 7 millió dolláros pénzbírság pedig meg se kottyant a bikásoknak.

    Hamilton is a kritizálók táborát erősíti. „Ez egyértelműen aggasztó. Nem kaptak komoly büntetést, ezért lesznek olyanok, akik megcélozzák ugyanezt, aztán csak rácsapnak a kezükre” – mondta a Sky Sportsnak.

    A hírek szerint 2022-ben három csapat túllépte a megengedett keretet, miközben a Red Bull részéről Christian Horner korábban azt tippelte, akár hat istálló is elkövethetett ilyen vétségét a drasztikusan növekvő energiaárak miatt.

    A Red Bull ismét túllépheti a költségvetési korlát összegét?

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója nemrég arról beszélt, hogy a kihágásokért komolyabb szankciókat kellene alkalmazni, amik a bajnokságban vagy a versenyeken elért eredményeket is közvetlenül befolyásolják, így elképzelhető, hogy hamarosan nem ússzák meg olcsón a költségvetési keretet túllépők.

    Hamilton: Nem hátrafelé megy a Mercedes

    A Red Bull három fő üldözője közül a Mercedes jelent meg először nagyobb újításokkal, melyek sikeresek voltak. Azóta viszont a Ferrari és az Aston Martin is frissített az autón, és Hamilton a szinkron hiányával magyarázza, hogy az egyes versenyeken változó az erősorrend közöttük.

    „Nem érzem úgy, hogy előre-hátra mozgunk. Szerintem lassan előre haladunk, csak mások ugyanezt teszik, és időnként néhányan nagyobbakat lépnek előre. A pozitívum az, hogy mi előre megyünk. Azon dolgozunk, hogy nagyobb lépésekkel” – közölte.

    Ugyanakkor az egyes pályák sajátosságai és az időjárási viszonyok is szerepet játszhatnak abban, hogy futamonként változik a sorrend a nagy hármas körében.

  • Az F1 kabaréjára két megoldás létezik

    Az F1 kabaréjára két megoldás létezik

    Az Osztrák Nagydíjon döbbenetes mennyiségű büntetést osztottak ki a versenyzőknek a pálya kiszélesítése miatt, és Toto Wolff szerint az F1 illetékesei csak két dologgal akadályozhatják meg ezt a jövőben.

    Évek óta állandó vitatéma az F1-ben, ahogy a pályák fehér vonalakkal jelzett határait felügyelik, ez bizonyos pályákon kevésbé, máshol feltűnően jelentkezik. A Red Bull Ring mindig notóriusnak számított ebből a szempontból, főleg az utolsó kanyarja, mert a célegyenesre nagy lendületet akarnak vinni a pilóták, és az utolsó kanyar kijáratánál nincs olyan fizikai akadály, ami elvenné a versenyzők kedvét a kockáztatástól. Ráadásul mindez egy lejtőn található, ahol nehéz szűken tartani a kocsit nagy sebességnél.

    A könyökszabály alapján az szabálytalan, aki mind a négy kerekével a fehér csíkon túl vesz be egy kanyart. A futam utáni a büntetési bohózat ebből származott, és Christian Horner is a változtatást javaslók közé tartozik.

    „Meg kell néznünk, mert ettől amatőrnek látszunk. Nagyon sok versenyző lépte át a pálya szélét, ezért lehet, hogy jövőre kavics lesz a kerékvető túloldalán” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak.

    Átszabta Ocon a Red Bull Ringet a futamon, rekordot is döntött vele

    Ez azonban a motorversenyek miatt nem alkalmazható, és a Mercedest irányító Toto Wolff úgy látja, alapvetően két út áll az F1 vezetése előtt.

    „Mindenki a lehető legrosszabb helyzetben van. Adottak a szabályok a pályáról, miközben az FIA igyekszik a tőle telhető legjobban betarttatatni ezeket. Vannak kamerák és érzékelők, a felügyelők átnézték a felvételeket, és mi is ezt csináltuk a főhadiszálláson a fedélzeti kamerás felvételekkel, hogy meggyőződjünk róla, hogy nem kapunk büntetést” – mondta a futam utáni sajtótájékoztatóján.

    „A szurkolóknak, a csapatoknak és a pilótáknak is bosszantó a büntetésáradat, de csak két megoldás van ellene. Az egyik, hogy ismét telepítik a hurka kerékvetőket, amitől megsérülnek a pilóták és az autók, vagy egyszerűen töröljük a pálya határokra vonatkozó előírásokat és hagyjuk, hogy mindenki a leggyorsabb íven versenyezzen.”

    47 törölt kör az időmérőn – a pilóták nem elégedettek a pályahatárokkal

    „A pálya érdekében megoldást kell találnunk, mert ez egy szuper és nagy múltú helyszín. Mindenkinek látványos versenyzést akarunk nyújtani, amit nem befolyásolnak büntetések.”

    Az Osztrák Nagydíjon csak Fernando Alonso és George Russell teljesítette az összes körét szabályosan, míg Esteban Oconnak a 70-ből mindez csak 58-szor sikerült.

    A „hurkás” megoldás vélhetően nem kerül újra szóba a kanyar kiszélesítésének megakadályozására, mert évekkel ezelőtt már próbálták itt, de népszerűtlen és valóban balesetveszélyes volt; az ilyeneken ugyanis könnyen kontrollálhatatlanul a levegőbe repülhet az autó, ha rossz szögben találja el.

  • Szinte lehetetlen kéréssel fordult a McLaren az FIA-hoz

    Szinte lehetetlen kéréssel fordult a McLaren az FIA-hoz

    Az Osztrák Nagydíjon a McLaren úgy döntött, megpróbálja töröltetni a Lando Norrisra Kanadában kiszabott büntetést. Az F1 sportfelügyelői vasárnap döntenek az ügy folytatásáról.

    A brit versenyző 5 másodperces büntetést kapott, amiért a biztonsági autó mögött szándékosan lemaradt csapattársától, Oscar Piastritól, hogy a csapat időveszteség nélkül cserélhessen kereket mindkettejük autóján. Ennek következtében a 9. helyett csak a 13. pozícióban zárta a Kanadai Nagydíjat, ám a McLaren megpróbálja visszaszerezni a 2 pontot azzal, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a büntetés kapcsán.

    Az alapján vállalkoztak erre, hogy szerintük olyan bizonyíték(ok)kal tudnak szolgálni, melyek “jelentősek” az ügy szempontjából, és a döntés meghatározásakor nem álltak rendelkezésre a felügyelőknél. Az FIA szakemberei vasárnap délelőtt hallgatják meg a McLarent, és első körben azt értékelik, hogy a bemutatott bizonyítékok eleget tesznek-e ezeknek a feltételeknek.

    Amennyiben igen, akkor jön a döntés felülvizsgálata, amelyben természetesen meghagyhatják Norris 5 másodperces büntetését, vagy törölhetik (illetve elméletileg még szigorúbb büntetést is adhatnak).

    A McLarennek fáj a büntetés: Példát akartak velünk statuálni

    Az F1 történetében ez volt az első “sportszerűtlen viselkedés” címén kiosztott büntetés, bár a Norriséhoz hasonló vétségért korábban már szabtak ki büntetést futam közben. Ironikus módon pont a McLaren miatt figyelnek kifejezetten a biztonsági autó mögötti szándékos lassításra: a 2005-ös Belga Nagydíjon Kimi Räikkönen cselekedett így, hogy Juan Pablo Montoya és ő is időveszteség nélkül kaphasson friss gumit, amiért nem járt retorzió, viszont az év végén a Renault pilótájának, Giancarlo Fisichellának már repült a büntetést ugyanezért.

    A tapasztalatok alapján az FIA ritkán ad helyt a felülvizsgálati kérelmeknek és még ritkábban változtat az ítéletén, de tavaly például az Alpine sikeresen töröltetett  egy Fernando Alonsóra kirótt büntetést. Legutóbb a Ferrari próbálkozott felülvizsgálati kérelem benyújtásával, de a Carlos Sainzra az idei Ausztrál Nagydíjon kiszabott büntetést nem tárgyalták újra.

  • Hihetetlen: kakis emojiért kapott büntetést a fiatal autóversenyző csapata

    Hihetetlen: kakis emojiért kapott büntetést a fiatal autóversenyző csapata

    A Formula Regional European Championship (FRECA) utánpótlás-szériában versenyző egyik csapat tagja reagált így egy ítéletre, ám a sportfelügyelőknek ez érthető módon nem tetszett.

    A hierarchiában az F4 és az F3 szintje közé néhány éve létrehozott bajnokság a hétvégén Spában állomásozik, és itt történt meg, hogy az első futamon a 19 éves francia Sami Meguetounifet kiforgatta egy másik versenyző, ám a felügyelők nem szabtak ki büntetést a másik pilótára, mert versenybalesetnek látták az ütközést.

    A döntést abban a WhatsApp-csoportban is kihirdették, melyet a csapatok menedzsmentjével  folytatott kommunikációra hoztak létre, és ebben Meguetounif csapatának, az MP Motorsportnak az egyik tagja használta azt a bizonyos gőzölgő kakis emojit a válaszüzenetében, vagy reakcióként a bejegyzésre.

    Utána törölte ezt és egy bohóc emojira cserélte, majd ezt is levette. A felügyelők azonban látták mindezt és a Nemzetközi Sportkódex azon részénél találtak kihágást, amely tiltja a sértő gesztusok használatát.

    Már most tinilányok ugrálják körbe az „új Kimit”, aki csak örül, ha Räikkönen rajongói is szurkolnak neki

    Az MP Motorsport emiatt 2000 dolláros büntetést kapott felfüggesztve az év végéig, vagyis csak akkor kell kifizetniük, ha a közeljövőben hasonló vétséget követnek el.

    Az ítéletben egyébként a felügyelők a nevén is nevezték a dolgokat, vagy a szabálytalanság leírásánál az emojikra tényleg gőzölgő barna kakiként és bohócként hivatkoztak.

  • Norris keményen megbüntetné az őt feltartó Leclerc-t

    Norris keményen megbüntetné az őt feltartó Leclerc-t

    Lando Norris számára frusztráló véget ért a Monacói Nagydíj időmérő edzése. A fiatal brit pilóta szerint az őt feltartó Charles Leclerc-t „ki kellene zárni” az időmérő végeredményéből.

    A szóban forgó eset az alagútban történt. Leclerc már a levezető körén volt, és a csapata nem szólt neki a csapatrádión, hogy Norris mögötte mért körön van. Emiatt a monacói lassan haladt, és ez lett Norris veszte, akinek így el kellett vennie a gázról a lábát az alagútban és ezzel véget is vetett a gyorskörének.

    Még nincs vége a drámának, változhat a top3 a monacói időmérő után

    Leclerc ellen vizsgálat is indult az előbbiekben taglalt eset miatt, de Norris ennek tudatában is nagyon frusztrált volt, és ennek hangot is adott a Sky Sports-nak adott interjújában.

    „Egy akadály volt előttem, ilyen egyszerű” – fogalmazott a 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztese. – Egyetlen szabályunk volt, és az nem más, mint hogy ne menj lassan az alagútban, és ő ezt mégis megtette. Nem rajtam áll, [hogy büntetést kap-e Leclerc].”

    Norris így végül a 10. helyen végzett, de már az is nagy csoda volt, hogy ki tudott hajtani a pályára az időmérő utolsó szakaszában. A Q2-ben ugyanis az utolsó gyorskörén először az alagút utáni sikánban ért hozzá a falhoz, ami miatt megsérült a bal első felfüggesztése. Azt követően pedig a Tabacban is falazott, ahol már az első szárnyából is letört egy darab.

    A wokingi istálló szerelői azonban rekord gyorsan el tudták állítani a problémákat, így a brit részt tudott venni a Q3-ban is.

  • Russell és az AlphaTauri-pilóta szabálytalansága is büntetést vont maga után

    Russell és az AlphaTauri-pilóta szabálytalansága is büntetést vont maga után

    George Russellt és Cunoda Jukit is gyorshajtáson kapták a bokszutcában a Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A sportfelügyelők mindkét esetben szankcionáltak, de a japán versenyző kihágása jóval súlyosabb büntetést ért.

    Ahogyan az általában lenni szokott, a mezőny nem úszta meg incidensek nélkül a Monacói Nagydíj első napját. A legrosszabbul Alexander Albon és Carlos Sainz jártak, hiszen előbbi az első, utóbbi a második szabadedzésen törte össze az autóját. Rajtuk kívül mások is találkoztak a fallal, ketten pedig szabálytalanságot követtek el, amire az FIA le is csapott.

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    A kora délutáni gyakorláson senki sem renitenskedett, utána viszont George Russell és Cunoda Juki is: a két pilóta hasonló módon sértette meg az előírásokat, ám a büntetés súlyossága nagyságrendileg különböző volt. Mindez persze az adatok alapján nem véletlen, hiszen míg a brit pilóta épphogy átlépte a határokat, az AlphaTauri versenyzője valósággal átszakította a képzeletbeli kerítést.

    Ami Russellt illeti, az egyszeres F1-es futamgyőztes a tréning utolsó 10 percében, 17:52-kor 60,2 km/h-val hajtott a bokszutcában. Ezzel 0,2 km/h-val túllépte a sebességlimitet, amely Monacóban a szűk bokszutca miatt kevesebb, mint a legtöbb más pályán. Az eset miatt az ilyenkor bevett módszer szerint a Mercedest büntették meg, de az összeg inkább csak jelképes, hiszen 100 euróról, azaz mintegy 37 ezer forintról van szó.

    Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

    Cunoda ennél sokkal nagyobb mértékben hágta át a szabályokat, hiszen pár perccel korábban, 17:40-kor 76,2 km/h-val hajtott be a bokszba, vagyis több mint 25 százalékkal lépte át a sebességhatárt. Ennek megfelelően az AlphaTaurit jóval súlyosabb büntetésben részesült: a faenzai alakulatnak 1000 eurót kell befizetnie, a 23 éves versenyző pedig figyelmeztetésben részesült.

    Mindez egyébként közvetlenül azt követően történt, hogy Cunoda megcsípte a falat az alagút utáni sikán bejáratánál a bal első kerekével, aminek következtében defektet kapott, és egyéb sérülések is keletkeztek a kocsin. Mint kiderült, a harmadéves pilóta nem kapcsolta be a sebességszabályozót, amely automatikusan 60 km/h-ra lassítaná le az autót. Az FIA közleménye azt is hozzáteszi, hogy Cunoda megértette a helyzetben rejlő veszélyforrást.

  • A csalódott Sainz nem tágít, szerinte rossz döntés született

    A csalódott Sainz nem tágít, szerinte rossz döntés született

    A Ferrari és Carlos Sainz is reagált az FIA döntésére, miszerint nem nyitják újra a spanyol pilóta melbourne-i büntetésének ügyét. A 28 éves versenyző csalódottságának adott hangot, és szerinte felül kellett volna vizsgálni az ítéletet.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az FIA elutasította a Ferrari felülvizsgálati kérelmét Carlos Sainz büntetésének ügyében. A spanyol versenyzőt az Ausztrál Nagydíj végén sújtották 5 másodperces szankcióval, miután a második újraindítás során megforgatta Fernando Alonsót. Bár az Aston Martin pilótáját végül visszahelyezték a harmadik helyre, mindez ebben a kérdésben nem számított.

    Íme a döntés Sainz ügyében – most már tényleg vége van az Ausztrál Nagydíjnak!

    A maranellói alakulat Sainz autójának telemetriai adataival, valamint az ő és más versenyzők beszámolójával járult az FIA elé, amelynek azt kellett megítélnie, hogy mindez új és releváns bizonyítéknak számít-e. A Ferrari a 2014-es Kanadai Nagydíjat hozta fel precedensként, ahol az utolsó körben Sergio Pérez ütközött Felipe Massával. Ott újranyitották az ügyet, de fontos különbség a mostani esethez képest, hogy akkor a sportfelügyelők meg akarták hallgatni az érintettet, ezúttal viszont nem tartották szükségesnek. Éppen ezért Sainz most már biztosan marad a tizenkettedik helyen.

    Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    „Tudomásul vesszük az FIA azon döntését, hogy nem biztosított számunkra felülvizsgálati jogot a Carlos Sainzra a 2023-as Ausztrál Nagydíjon kiszabott büntetéssel kapcsolatban – reagált egy rövid közlemény formájában a Ferrari. – Természetesen csalódottak vagyunk, és úgy éreztük, hogy elegendő új bizonyítékot szolgáltattunk ahhoz, hogy az FIA újra megvizsgálja a döntést, főleg a különleges körülmények és az utolsó újraindítás során történt incidensek kontextusában. Mindazonáltal tiszteletben tartjuk az eljárást és az FIA döntését.”

    Sainz az autóban ülve hallhatóan nehezen viselte a büntetést, és a leintés után sírva könyörgött csapatának, hogy tegyenek valamit az ügyben. Nos, a Ferraritól ennyi tellett, így az egyszeres futamgyőztes kénytelen viselni hibájának a következményét. A 28 éves pilóta szintén reagált a hírekre, és látszólag még most sem békélt meg a történtekkel.

    „Nagyon csalódott vagyok, hogy az FIA nem adta meg nekünk a jogot a felülvizsgálatra – fogalmazott. – Két héttel később is azt gondolom, hogy túlságosan aránytalan a büntetés, és úgy vélem, hogy az általunk bemutatott bizonyítékok és érvelés alapján legalább felül kellett volna vizsgálni. Továbbra is együtt kell dolgoznunk, hogy a jövőt illetően javítsunk bizonyos dolgokon. A következetesség és a döntéshozatali folyamat már több szezon óta aktuális téma, és egyértelműbbnek kell lennünk. Ami Ausztráliában történt, az már a múlté, én pedig száz százalékig a következő, bakui futamra koncentrálok.”

    Sainz
    Sainz továbbra sem ért egyet a büntetéssel (Fotó: Scuderia Ferrari)

    Az FIA döntésének köszönhetően az is teljesen biztossá vált, hogy a Ferrari a 2010 óta érvényben lévő pontrendszerben (függetlenül attól, hogy éppen járt-e pont a leggyorsabb körért) a legrosszabb szezonrajtját produkálta. Három futam alatt ugyanis mindössze 26 pontot sikerült gyűjteniük, ami kevesebb, mint az előző 13 évben bármikor.