Címke: büntetés

  • Alonso öt másodperces időbüntetést kapott, 17. lett utolsó előtti versenyén

    Alonso öt másodperces időbüntetést kapott, 17. lett utolsó előtti versenyén

    Fernando Alonsót a 17. helyre sorolták vissza, a spanyol a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért kapott öt másodpercnyi időbüntetést a Brazil Nagydíjon.

    Ez nem Alonso napja volt, már a verseny elején sokat veszített a kiállásánál. A verseny végén pedig arra is megkérte a versenymérnökét, hogy ne beszéljen hozzá a leintésig.

    A csapattárs Stoffel Vandoorne-t is ugyanezért büntették, ugyanúgy 5 másodpercet szabtak ki a belgára, aki így a 14. helyről a 15-re esett vissza, Esteban Ocon mögé. A stewardok szerint Vandoorne Strollal való csatája közben nem engedte el Romain Grosjeant: „Vandoorne nem engedte el a 8-as autót [Grosjeant] az első lehetőségnél, annak ellenére, hogy több kanyarban is kék zászlót lengettek neki.”

    Emellett mindkét McLaren pilóta 2 büntetőponttal gazdagodott.

  • Vettel megúszta a rajtbüntetést a mérleg „tönkretétele” miatt

    Vettel megúszta a rajtbüntetést a mérleg „tönkretétele” miatt

    A Ferrari német versenyzőjét, Sebastian Vettelt vizsgálták a stewardok, ugyanis a német pilóta „tönkretette” a mérleget a Brazil Nagydíj időmérő edzésén.

    A Ferrari németjét a Q2 végén intették ki egy szúrópróbaszerű mérlegelésre. Azonban az FIA egyik munkatársa, Jo Bauer jelezte, hogy Vettel nem állította le a motort a mérlegelés közben, ráadásul még a mérlegben is kárt tett.

    „A kvalifikáció második szakaszában 15:27-kor, az 5-ös számú autó a mérlegelés közben nem állította le a motorját. Az autó úgy lett megmérve, hogy a mérlegelés közben az autó motorja járt, ami megnehezítette a mérést.

    „Ha a versenyző nem követi az utasításokat a mérlegelés során, a stewardokon múlik, hogy megbüntetik-e a versenyzőt.”

    A 31 éves német pilóta az időmérő végén ezt nyilatkozta: „Ilyen körülmények között nem kellene kihívni minket, úgy gondolom, hogy ez nem fair, hogyha valakit ekkor intenek ki mérlegelésre. Azt akartam, hogy siessenek.”

    A Ferrari német versenyzője végül megúszta a rajtbüntetést, azonban kapott egy megrovást, valamint 25000 euró pénzbüntetést.

  • Räikkönen szerint nem elég szigorúak a büntetések, ezért nincs visszatartó erejük

    Räikkönen szerint nem elég szigorúak a büntetések, ezért nincs visszatartó erejük

    Kimi Räikkönen szerint a komolyabb incidensek keményebb büntetése megszüntetné a versenyzők hülyeségeit.

    Folyamatosan téma, hogy a versenybírák mennyire következetesek, vagy sem. Folyamatosan próbál ezen javítani az FIA, ezért vezették be, hogy a bírák között mindig legyen egy egykori versenyző is, illetve ezt a célt szolgálná a büntetőpont rendszer is.

    Sokan kritizálják a rendszert és a versenybírákat, Räikkönen szerint nem helytálló az a kritika, hogy túl szigorúan büntetnének.

    „Annyira rendszertelen, hogy nem igazán lehet azt állítani, hogy nagyon szigorú.” – mondta a finn az Autosportnak. „Ha valóban keménykezűek lennének a megfelelő helyzetekben, akkor nem kéne sok más dologgal foglalkozniuk.”

    Räikkönen szerint a szigorú büntetés kellően eltántorítaná a versenyzőket attól, hogy hülyeségekbe belemenjenek, és az is megszűnne, hogy apróságokért osszanak büntetéseket.

    „Olykor kellően jó az indok, máskor nem, de ez elég változó.”

    „Ha szigorúan ragaszkodnánk a főbb dolgokhoz, az az egészet megváltoztatná. Akkor senki nem kezdene bele hülyeségekbe.”

    Räikkönen szerint ha egy komolyabb esettel precedenst teremtenének, akkor utána „nem kellene minden alkalommal 5-10 másodperces büntetéseket osztani hülyeségekért”.

    „Az a helyzet, hogy ez (a büntetések) nagyon szigorúnak és keménynek tűnnek, de valójában nem elég kemények a megfelelő esetekben.” – vélekedik a Ferrari versenyzője. ”

    „Jelenleg elég hülyén néz ki ez az egész, mert valaki büntetést kap ezért meg azért, aztán máskor más megcsinálja ugyanazt, és épp az ellenkezője történik.”

    „Ha ez megfelelő módon működne és az adott helyzetben kellően kemény lenne, akkor biztos vagyok benne, sokkal jobban festene a dolog és jobban működne.”

  • Yann Ehrlacher nem lesz többé „jófiú” a szuzukai hétvége után

    Yann Ehrlacher nem lesz többé „jófiú” a szuzukai hétvége után

    Yann Ehrlacher elmondta, hogy ezentúl „senkinek sem akar a barátja” lenni, miután a francia pilótát megbüntették a második futamon a Robb Huffal való ütközéséért. Ugyanakkor a francia pilóta Frédéric Vervisch-sel is szinte ugyanúgy ütközött össze, mint Huffal, azonban az Audinál versenyző, Vervischt a stewardok nem találták bűnösnek.

    Ehrlachernek egyelőre borzalmasan alakul a szezon második fele. A francia pilóta a zandvoorti hétvége után még vezette a bajnokságot, azonban jelen pillanatban csak a tizenegyedik helyen áll és már semmi esély sincs a bajnoki címre, aminek a sorsa a szezonzáró Makaói Nagydíjon fog majd eldőlni.

    „Az első verseny az ütközések miatt ment el,” – mondta Ehrlacher. „ A legfontosabb dolog, hogy soha többé nem leszek jófiú.

    „A bajnokságban rengeteg rossz döntést hoznak meg a stewardok. Megbüntettek, amiért ütköztem Robbal. Rob nyilván ragaszkodott a pozíciójához, azonban amit a stewardoknak mondott az eset kapcsán, nem volt igaz, ugyanis ez csak egy versenybaleset volt. A büntetés rá is nyomta a bélyegét a versenyemre, ugyanis a büntetés miatt az eredetinél tíz pozícióval kerültem hátrébb.

    „Elfogadom a stewardok döntését, azonban három körrel azelőtt Vervisch pont ugyanezt csinálta velem szemben és ő nem kapott büntetést. Át kellett hajtanom a kavicságyon, ami miatt visszaestem. Ha ez nem történt volna meg, akkor Rob nem lett volna előttem. Ningboban más volt a helyzet, ott is Vervisch hajtott belém és végül ott sem kapott büntetést.”

  • A Williams pénzbüntetést kapott a veszélyes boxkiállásért

    A Williams pénzbüntetést kapott a veszélyes boxkiállásért

    A Williams csapatot 25 ezer euróra büntették, miután Lance Stroll kiállásánál egy szerelő elesett és az autó kicsit meg is ütötte, ám szerencsére nagy baj nem történt.

    „A csapat személyzetének testi épsége veszélybe került a kiengedéskor” – áll a stewardok hivatalos közleményében. „A stewardok meg vannak győződve arról, hogy a boxkiállást sikerült rendben abszolválni, és ez az incidens csak apró félreértések következménye volt. Mindazonáltal a csapat kötelezettségei közé tartozik az, hogy a gárda egyik tagja sincs az autó útjában amikor az elindul. Azonban komolyabb sérülés nem következett be.”

    A versenybírák egy bahreini incidenshez hasonlították a mostanit. Akkor a Ferrarinál történt ilyen, Kimi Räikkönen boxkiállásánál, Francesco Cigarini lába tört el.

    „A büntetés kiszabásában a versenybírák elővettek egy korábbi esetet, a 2018-as Bahreini Nagydíj eseményeit elemezték ki újra. Abban az esetben tisztán látható volt a bal hátsó kerékkel való munkálkodás késlekedése és az autó már akkor ki lett engedve, mikor azon még dolgoztak, ezzel sérülést okozva az egyik csapattagnak.”

  • Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Ahogy arról beszámoltunk, Kevin Ceccon révén történelmi Alfa Romeo és Team Mulsanne siker született a WTCR-ben. Így érthető módon nagy volt az ünneplés a csapatnál, ami viszont egy kicsit elhúzódott.

    Az olasz csapat egy magabiztos győzelmet ért el Comte és Muller előtt. A verseny után azonban túl sokáig ünnepeltek a bokszutcában, így azt későn hagyták el, ami nem igazán tetszett az FIA-nak, így egy 500 eurós (közel 160 ezer forintos) büntetést szabtak ki rájuk.

  • Pierre Gasly Mexikóban is a rajtrács végéről fog indulni!

    Pierre Gasly Mexikóban is a rajtrács végéről fog indulni!

    Pierre Gasly a rajtrács végéről fog majd nekivágni a 71 körös Mexikói Nagydíjnak. A francia pilóta egy újabb motorcsere miatt kap büntetést. Négy futamból ez lesz a harmadik alkalom, hogy Gasly motorcsere miatt rajtol a mezőny végéről.

    A Toro Rosso francia pilótájának ez lesz a nyolcadik motorja, amit az idei szezonban használ. Az erőforrás mellett a turbófeltöltőt és az MGU-H-t is kicserélték Gasly autójában.

    Az eddig már felhasznált erőforrás elemek:

    No. Csapat Motor Versenyző ICE TC MGU-H MGU-K ES CE
    28 Toro Rosso Honda Brendon Hartley 8 8 8 7 3 4
    10 Toro Rosso Honda Pierre Gasly 8 8 8 6 3 3
    27 Renault Renault Nico Hulkenberg 5 6 5 4 4 4
    3 Red Bull TAG Heuer Daniel Ricciardo 5 5 5 5 4 4
    14 McLaren Renault Fernando Alonso 4 4 4 4 3 3
    33 Red Bull TAG Heuer Max Verstappen 4 4 4 4 3 3
    77 Mercedes Mercedes Valtteri Bottas 4 4 4 3 3 3
    55 Renault Renault Carlos Sainz Jnr 4 4 4 3 3 3
    2 McLaren Renault Stoffel Vandoorne 4 4 4 3 3 3
    9 Sauber Ferrari Marcus Ericsson 4 3 3 2 3 2
    8 Haas Ferrari Romain Grosjean 3 3 3 2 2 2
    20 Haas Ferrari Kevin Magnussen 3 3 3 2 2 2
    31 Sauber Ferrari Charles Leclerc 3 3 3 2 2 2
    5 Ferrari Ferrari Sebastian Vettel 3 3 3 2 2 2
    44 Mercedes Mercedes Lewis Hamilton 3 3 3 2 2 2
    11 Force India Mercedes Sergio Perez 3 3 3 2 2 2
    31 Force India Mercedes Esteban Ocon 3 3 3 2 2 2
    18 Williams Mercedes Lance Stroll 3 3 3 2 2 2
    35 Williams Mercedes Sergey Sitorkin 3 3 3 2 2 2
    7 Ferrari Ferrari Kimi Raikkonen 3 3 3 2 2 2

     

    ICE: Turbófeltöltő

    MGU-H: Hőenergia visszanyerő rendszer

    MGU-K: Mozgási energia visszanyerő rendszer

    ES: Energiatároló

    CE: Központi elektronika

  • Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott!

    Vettel háromhelyes rajtbüntetést kapott!

    A Ferrari német versenyzőjét, Sebastian Vettelt háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, amiért nem lassított le kellő mértékben, miközben már piros zászlóval félbeszakították az edzést.

    A német pilótát azért büntették, mert túl gyorsan hajtott a piros zászlós fázis alatt az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén. Pont a német pilóta jövőbeli csapattársa, Charles Leclerc miatt kellett megszakítani az edzést, ugyanis a monacói pilóta a bukótérből rengeteg kavicsot hordott fel az aszfaltra.

    Vettelt végül egy három helyes rajtbüntetést fog kapni, ezzel pedig egyre inkább elszállnak az esélyei a bajnoki címre. A szabályzat 31.6-os pontja ugyanis kimondja, hogy amint piros zászló lép érvénybe, a pilótáknak azonnal le kell lassítaniuk.

    Esteban Ocon a Japán Nagydíjon pont emiatt kapott egy három rajthelyes büntetést. A Force India francia versenyzője ugyanis nem lassított kellő mértékben a piros zászlós fázis alatt, amit Nico Hülkenberg okozott.

  • Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Fernando Alonso nem az a fajta versenyző, aki halmozza a büntetéseket, ám a Japán Nagydíjon begyűjtött egy öt másodperces időbüntetést.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző Lance Strollal került szoros versenyhelyzetbe a suzukai futam első körének utolsó kanyarjában – az eset furcsasága, hogy kettejük találkozásáért Alonso és Stroll is öt másodperces büntetésben részesült.

    „Ez is mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1. Az utolsó kanyar külső ívén fékezel, miközben a másik srác nem lát téged, és ki kell menned a kavicságyba. Később elnézést kért tőlem, mégis megbüntetnek” – mondta Alonso.

    „Nem látott engem. Eltérő lenne a történet, ha az állna fenn, hogy lát és szándékosan kiterel a kavicságyba. Ez ismét más helyzetet teremt a versenybírák számára.”

    „Sokat azonban nem változtatott a helyzetünkön, hiszen tizennegyedik helyett talán tizenkettedikként értem volna célba” – tette hozzá.

    Lance Stroll, a fiatal kanadai szerint egyszerű versenybaleset volt kettejük találkozása.

    „Csupán versenyzés. A 130R után, az első körben egy kis kontakt – ennyi volt az egész. Fernado egyenesen ment tovább, én védtem a pozícióm, tipikus első körös dolgok” – mondta Stroll.

  • Whiting: Verstappen megérdemelte a büntetést

    Whiting: Verstappen megérdemelte a büntetést

    A Forma-1 versenyigazgatója Charlie Whiting kijelentette, hogy nem volt kétség afelől, hogy Max Verstappen jogosan kapott büntetést a Kimi Raikkönennel való ütközés miatt.

    A Red Bull holland pilótája szerint elég hülye döntés volt, az hogy öt másodperces büntetést kapott, amiért veszélyesen tért vissza a pályára. Charlie Whiting szerint nem lehet kétséges, hogy Verstappen megérdemelte a büntetést, amiatt ahogyan visszatért a pályára.

    „Ez egy elég egyértelmű büntetés volt, mert Max kicsúszott a pályáról, de nem biztonságosan tért oda vissza. Egy ilyen eset után biztonságosan kell visszatérni a pályára, Kimi ott volt és leszorította őt a pályáról. Emiatt pedig elég egyszerű volt a stewardok dolga” – indokolt Whiting.

    Whiting arra is kitért, amikor Vettel és Verstappen a Spoon kanyarban koccantak. Szerinte egyik pilótát sem lehet kifejezetten hibáztatni azért a találkozásért.

    „Vettel a belső íven próbált meg elmenni, ez egy ésszerű megmozdulás volt. Félig volt csak Max mellett és ő bele fordult, ez egy klasszikus eset volt. A versenybírók nem büntetnek, csak abban az esetben ha biztosak abban, hogy egyik fél teljesen, vagy nagyrészt hibás volt. A vélemények mindig eltérőek lesznek, hogy ki volt a hibás, de itt egyiküket sem éreztük túlzottan felelősnek.” – folytatta.

    A versenyigazgató azt is tisztázta, hogy Vettel miért nem kapott büntetést, szemben azzal, amikor Kínában egy hasonlóért büntették Verstappent.

    „Max Kínában berepült a belső ívre. Nem véltem felfedezni hasonlóságot a két eset között. Kínában egyértelmű volt a baleset okozója, de itt Sebastian valódi szándékot mutatott az előzésre. Amit Max tett Kínában az több, mint optimista megmozdulás volt.” – zárta.