Címke: büntetés

  • Wurz: A sportág túlszabályozottsága miatt tartunk itt

    Wurz: A sportág túlszabályozottsága miatt tartunk itt

    Alexander Wurz a GPDA elnöke szerint a tökéletességre való túlzott törekvés vezetett el odáig, hogy egy kétes szituáció után megbüntették Sebastian Vettelt Kanadában. Az ex-pilóta szerint ezért a jelenségét pedig a csapatok és a pilóták tehetnek, ugyanis ők követelték a pontosságot és az egyértelműséget az FIA-tól.

    Mind az már ismeretes, a német versenyző a 48. körben a 3-as kanyarban csípte meg a füvet, mely során abroncsaira fű és kosz került, ezért autója nem tapadt megfelelően. Autóját egyenesbe hozva és korrigálva tért vissza a pályára pont Lewis Hamilton elé, akinek így fékeznie kellett. Ezt az esetet veszélyesnek tartották, amiért a négyszeres világbajnok büntetést kapott. Az osztrák egykori versenyző szerint ez azért történhetett meg, mert mára-már túl van szabályozva a sportág.

    ,,Mindenki, aki azt gondolja a rendszerben, hogy a büntetés igazságtalan volt az téved, ugyanis az évek alatt minden incidens és ügy kapcsán a versenyzők és a csapatok kérték meg arra az FIA-t, hogy tisztázzák a helyzetet, mit szabad és mit nem, szinte mini méter és mikrométer pontosságra lebontva azt. Ez az évek alatt vált ilyené. Igen, a döntés meghozatalát a szabályok szerint kell megtenni, de nem ennyire részletezett regulák szerint. Nehéz tehát azért a versenyfelügyelőket és az FIA-t hibáztatni és én nem is értek egyet ezzel a személettel. Ez az egész már egy kicsit átment személyeskedésebe. Ez a sportág a teljes tökéletességről, az előnyszerzésről és annak elvesztésről, valamint a büntetésről vagy nem büntetésről szól. Ezért érkeztünk el idáig, mert nem lehet külön választani egymástól a különböző szituációkat, egy eset kapcsán meg kell vizsgálnia a többi 6 vagy 10 esetet, ami hasonló helyzetet teremtett. A valósságban viszont minden ügy más, mert nem mindig ugyanazok a tényezők befolyásolják az eseteket.”

    Wurz szerint Sebastian Vettel nem követett el semmi rosszat, azonban ha a szabályokat nézzük muszáj precedenst teremteni azzal, hogy következetesek maradnak, ezért a versenyfelügyelőknek meg kellett büntetnie a Ferrari versenyzőjét.

    ,,Látni lehet, hogy mindez a fizika műve volt, ráhajtott a fűre, megpróbálta addig korrigálni autóját, míg visszatér a pályára, és ez teljesen logikus művelet volt. Nem szándékosan csukta rá az ajtót Lewisra. Természetesen, ha a határokat feszegetve versenyeznek, akkor egy pilóta hibázni fog, és ha ez előtted történik meg, akkor reagálnod kell rá. Ha megcsinálod, az nagyszerű, ha nem akkor a lehetőség elúszott. Így játsszák ezt a játékot és ezt nevezik versenyzésnek. Hasonló véleménnyel voltam a tavalyi estnél is, mikor Max Verstappen kapott büntetést Suzukában. Visszajött, a pálya másik oldalára esett, míg Kimi Räikkönen szerette volna őt kikerülni ezért összeértek, és bumm, 5 másodperces büntetés. Mikor megnézed ezt, akkor azt gondolhatod, ’Oh, milyen következetes ez az FIA, hiszen a veszélyesen tért vissza a pályára, és megbüntették, mindegy, hogy szándékosan okozta ezt a helyzetet vagy sem.’ Vettel, egy bizonyos sebességgel hajt a fűre, majd hogy visszajöjjön a pályára és növeli azt, hiszen folytatni akarja a versenyét, amihez minden joga meg van. Nem hiszem, hogy agresszívan szorította le Lewist, még akkor se, ha TV képernyőjén keresztül akár így is tűnhetett, ugyanis a feje a tükör felé fordul miután végrehajtotta a korrigálást. Én szerintem nem kellet volna megbüntetni őt, ahogy Maxot sem Suzukában, ugyanakkor a két eset nagyon hasonló és az FIA ugyanazt a büntetést szabta ki rájuk, és ezt el kell fogadnunk.”

  • Conway baleste miatt ki kellett cserélni a 7-es Toyota karosszériáját

    Conway baleste miatt ki kellett cserélni a 7-es Toyota karosszériáját

    A Toyota LMP1-es gárdájának karosszériát kellett cseréni a hetes rajtszámú autójukban, miután Mike Conway balesetet szenvedett a Le Mans-i 24 órás verseny első időmérő edzésén.

    Az első időmérő edzés felénél történt az eset, amikor Convay összeütközött az egyik LMP2-es Dragon Speed autóval, amit Roberto Gonzalez vezetett, a Ford sikánnál. Gonzalez a megpördülése után tért vissza a pályára az éppen érkező Toyota versenyző elé. Conway Toyotájának a jobb eleje, az Orecának pedig főként a karosszéria elemei sérültek meg.

    Egy 25 perces szervizelést követően a 7-es Toyota visszatérhetett a pályára, azonban az edzés utáni részletes vizsgálaton kiderült, hogy a TS050 monokokja megrepedt. „Számos karosszériaelem, köztük a monokok is megsérült,” – nyilatkozta a japán gyártó technikai főnöke, Pascal Vasselon. „Tovább tudtunk volna menni, azonban a monokok az egyik legfontosabb eleme az autónak, aminek mindig ép állapotban kell lennie.

    „A második vizsgálat során derült fény a repedésre. Nem lett volna ésszerű, hogyha a sérült elemmel folytattuk volna az időmérőt, ezért is döntöttünk inkább a csere mellett. Ezt leszámítva, jó edzést zártunk.”

    Vasselon szerint a két érintett fél meg tudta beszélni egymás között a történteket, azonban a stewardok Conwayt tartják vétkesnek, ugyanis a brit pilóta nem lassított le kellőképpen a dupla sárga zászlós szakasz során.

    Conway, aki José Mária Lopezzel és Kamui Kobayashival versenyez együtt, egy három perces stop and go büntetést kapott balesetet okozásáért. Ha a brit pilóta még egy hasonló balesetet okoz a hétvége során, akkor további büntetésekre számíthat.

    Az edzés korábbi szakaszában Kobayashi egy 3:17.161-es körrel nyerte meg az első időmérő edzést a háromból.

  • A versenyfelügyelők elárulták miért nem kapott büntetést Vettel a táblacsere miatt

    A versenyfelügyelők elárulták miért nem kapott büntetést Vettel a táblacsere miatt

    A versenyfelügyelők elárulták, közösen döntöttek úgy, hogy nem büntetik Sebastian Vettel futam utáni magánakcióját.

    A német pilóta az első helyen autózott, mikor 3-as kanyarnál a 48. körben fűre hajtotta, megcsúszott az autója, majd ahogy összeszedte járművet pont Lewis Hamilton elé érkezett vissza a pályára, akinek lassítani kellett, hogy elkerülje az ütközést. A stewardok sokáig tanakodtak és vizsgálták a helyzetet, majd úgy döntöttek, megbüntetik a Ferrari versenyzőjét, aki a hír hallatán kiakadt. Vettel a verseny leintése után sem nyugodott meg, nem állt be a neki fenntartott helyre, majd mikor visszatolta autóját a többieké közé, dühösen elment csapata főhadiszállására. Pár perc múlva sikerült rávenni arra, hogy visszajöjjön, és mikor a parc fermé-be érkezett fogta az első helyet jelző táblát és át tette az üres helyre, ahova eredetileg állnia kellett volna az SF90-el.

    Hans-Gerd Ennser elmondta, már a veszélyes pályára való visszatérés esetében is túl engedékenyek voltak a némettel szemben is, ugyanis a szabálytalanságáért kaphatott volna nagyobb büntetést is a pilóta.

    ,,Akár 10 vagy 20 másodperces büntetést is kaphatott volna, de még Stop and Go-t is. Az öt másodperc volt a legkisebb mértékű hátráltatás, amit kiosztani lehetett ebben a szituációban.”

    Ennser továbbá azt is elárulta, azért nem szankcionálták Vettel táblacserés mutatványát, mert tudták, hogy a négyszeres világbajnok csak dühében lépte meg ezt a lépést.

    ,,Informáltak minket az incidensről, ám úgy gondoltuk, hogy Vettel csak felfokozott érzelmi állapota valamit a feszültség levezetése miatt cselekedett akkor, ezért úgy döntöttünk ebben az esetben eltekintünk a büntetéstől.”

    Mathieu Remmerie is kiált a döntésük mellett, és helyesnek tartja azt, hogy megbüntették a négyszeres világbajnokot.

    ,,A szabályok egyértelműek és mi azért vagyunk itt, hogy betartassuk őket. Természetesen arról lehet diskurálni, hogy egy esetleges módosítás szükséges lehet-e. Én, mint motorsport fanatikus szintén szeretem látni a jó versenyeket. Néhány szabály talán túl messzire megy és akadályozza ennek kialakulását? Talán igen. Ha összehasonlítják a motorsport mostani formáját a 10 vagy 20 évvel ezelőtti állapotokhoz, akkor láthatjuk, hogy sok minden fejlődőt, ám sok változtatást a csapatok harcoltak ki.”

    Remmerie végül hozzátette, nagyon meglepte őket a döntésük miatt kialakult túlzott média figyelem, viszont tisztában van azzal, hogy mindig is lesznek elégedetlenséget kiváltó határozatok.

  • Brundle: Hagyni kellett volna Vettelt és Hamiltont versenyezni

    Brundle: Hagyni kellett volna Vettelt és Hamiltont versenyezni

    A hétvégi Kanadai Nagydíj egy erősen vitatott esetről marad emlékezetes, ez pedig azóta is szolgáltatja a beszédtémát. Történt ugyanis, hogy Sebastian Vettel hibázott a hármas kanyarban, és úgy tért vissza a pályára éppen az őt üldöző Lewis Hamilton elé, hogy azt veszélyesnek ítélték, ezért pedig járt a büntetés, ami miatt a Ferrari németje elvesztette a futamot. Martin Brundle azon a véleményen van, mint sokan mások, vagyis hogy nem kellett volna beavatkozni.

    „Hagyni kellett volna, hogy a csata lefolyjon, és talán el is dőljön, majd nyugodtan el lehetett volna dönteni a futam után” – írta Brundle saját rovatában a Sky Sportson. „Nem értem a büntetést, enélkül a Mercedes jobban igyekezett volna előzni.”

    Az ex-F1-es szakértő Niki Laudát is megemlítette, szerinte az osztrák legendának lett volna egyfajta véleménye az esetről: „Nem tudom, mit tett volna Charlie Whiting, de abban egész biztos vagyok, mit mondott volna Niki Lauda, hiába beszélt volna a saját csapata ellen.”

  • Marko: A szabályokon sürgősen változtatni kell

    Marko: A szabályokon sürgősen változtatni kell

    Helmut Markot nagyon kiborították a Kanadai Nagydíjon történt események. Az osztrák szakember szerint azonnali szabályváltoztatásokra lenne szükség a büntetések körében.

    Öt másodperc, ezt a pluszt kapta Sebastian Vettel ideje mellé, miután áthajtott a cél vonalon elsőként meglátva a kockás zászlót. A német versenyző, emiatt csak második lett hivatalosan, a futamot ellenfele Lewis Hamilton nyerte. A Red Bull tanácsadóját feldühítették az események, és azóta sem sikerült megnyugodnia, változtatásokat követel!

    ,,Sebastian nem tett semmi rosszat, egyszerűen azzal volt elfoglalva, hogy egyenesbe hozza autóját miután megcsúszott, és hogy ne landoljon a falba! Hamilton látta kívülről az esetet, egyszerűen elmehetett volna mellette a belső íven, vagy csak simán jobban is lelassíthatott volna. Esetleges ütközés kapcsán a felelősség őt is terhelte volna, azonban ő kockázatot vállalt a jobb pozíció érdekében. Vettel büntetése egyértelműen nem volt igazságos! A szabályokon sürgősen változtatnunk kell!” – nyilatkozta vehemensen a Red Bull osztrák tanácsadója.

    ,,Ez nem olyan, mint a fociban, itt van idő mérlegelni a döntések helyességét és súlyát, ugyanakkor a korábbi esteket használhatják példaként is. 2016-ban Hamilton hibázott Monacóban és kis híján ütköztek Ricciardóval mikor visszatért a pályára, akkor ő nem kapott büntetést, míg Sebastian most igen.”- idézte fel Marko a monte-carló-i esetet az ausztrál pilótához hasonlóan. – ,,Ez nem tesz jót a sportnak, az emberek előzéseket és harcot akarnak látni, különösen a fiatal szurkolók, mindenki az szeretné ha a világ legjobb pilótái küzdenének meg egymással, mint ahogy René Arnoux és Gilles Villeneuve 1979-ben Dijonban. Azon a versenyen húsznál is többször tettek keresztbe a másiknak, majd a futam végén a célban egymást ölelték meg, és érdekes, akkor senkinek sem fordult meg a fejében a büntetés.”

    Gerhard Berger szerint, ha az év során mindig ugyanazok a versenyfelügyelő osztanák ki a büntetéseket, már segítene a helyzeten.

    ,,A Formula 1-ben, mindig változik a döntéshozók személye, míg a DTM-ben egy állandó gárdával operálunk. Dél-Afrikában ezért Jonathan Aberdein büntetéséről könnyű volt dönteni, ugyanis egy futammal korábban egy hasonló eset miatt Marco Wittmann hasonló szankciót kapott.”

    Marko ezen felül egykori pilótájuk akcióját is értékelte:

    ,,Sebastian mindent jól csinált. Mikor kicserélte a helyezést jelző táblákat, kimutatta azt, amit igazán érzett abban a pillanatban, azt a futamgyőzelmet ellopták tőle. Ez az eset megmutatta azt a fiataloknak, hogy mindig ki kell állni az igazukért. Manapság a versenyzők azt teszik, amit a csapatuk mondd nekik. Az opportunizmust kellene példának tekintenünk? Biztosan nem! Én olyan versenyzőket akarok, akik kiállnak az igazukért. Ezt mondtam Max Verstappennek is, aki olyan könnyen elfogadta a Monacói Nagydíjon kapott büntetést. Csak azért tette ezt, mert nem akart további bajt okozni, ám a büntetése nem volt jogos, és mellesleg kik profitáltak ebből megint? Naná, hogy a Mercedes!”

    Arra kérdésre, hogy a Mercedes megkapja-e a bajnokoknak járó kitüntetett figyelmet, az osztrák szakember így felelt:

    ,,Ha megnézzük, hogy milyen szabályváltozások történtek az F1-ben az elmúlt időszakban, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a Mercedesnek mindig jól sült el minden. Például ott van az eset a Pirellivel: változtattak az abroncsokon, így már nem melegszenek túl, azonban 2018-ban rajtuk kívül nem volt senki másnak problémája a gumikkal, míg 2019-re ők egyedüliként tudják normál működési tartományban tartani őket, míg a többiek küszködnek velük, ez azért furcsa. Mindannyiunknak meg volt a lehetősége a változtatásra való reagálásra, ám az autótervezési koncepciók során mindannyian kevesebb leszorítóerőt produkáló tervezetet alkottunk meg, csak a Mercedes ment más irányba. Az ő autójuk hatalmas tapadást tud generálni, és pont ez szükséges ahhoz, hogy megfelelően működjenek az újfajta abroncsok. Azt nem tudom bizonyítani, hogy a Mercedes már mindenkinél korábban rendelkezett a szükséges adatokkal, viszont nem lehet kizárni ezt az opciót, és az sem csökkenti a gyanakvásunkat, ha azt látjuk, hogy a Liberty Media képviselői  Mercedesekkel jelennek meg a monacói paddockban amiken ráadásul még Pirelli abroncsok is vannak.”

  • Villeneuve Vettelt nem büntette volna, Ricciardot viszont annál inkább

    Villeneuve Vettelt nem büntette volna, Ricciardot viszont annál inkább

    Jacques Villeneuve szerint Sebastian Vettel nem csinált semmi rosszat, amiért büntetést kellett volna kapnia, ellentétben Daniel Ricciardoval, akinek védekező manőverét szankcionáltatta volna.

    A német világbajnok öt másodperces büntetést kapott, amiért veszélyesen tért vissza a pályára Lewis Hamilton elé, miután megcsúszott a füvön és össze kellett szedni autóját. A kanadai szerint ez a manőver nem ért büntetést, míg Riccardo védekezése Valtteri Bottasszal szemben már igen. Az ausztrál pilóta az egyenesben veszélyesen tartotta fel ellenfelét, ugyanis a finnek többször is el kellett venni a lábát a gázról annak érdekében, hogy ne ütközzenek össze.

    ,,Nem lepett meg az, hogy Vettelt megbüntették, már megszokhattuk volna, hogy úgy döntenek általában, ahogy nem kellene. Ricciardo azonban már megérdemelte volna a szankcionálást, veszélyesen közlekedett Bottas előtt az egyenesben, ám ő nem kapott semmit sem ezért. Ez így nagyon rossz az F1-nek, ez az esemény sorozat elrontotta a versenyt. Egyszerűen rossz döntéseket hoztak meg, és nem, nem amit gondolom így, mert a sportágnak szüksége lenne már egy másik győztesre is. Ha Vettel valami piszkos manővert hajtott volna végre, úgy, mint Ricciardo abban az egyenesben, akkor rendben lett volna a büntetés, és Lewis újabb győzelmével sem lett volna baj.”

    Villeneuve elmondta legfőképp az a baj ezzel az esettel, hogy szerinte a négyszeres világbajnok nem csinált semmi rosszat, amiért el kellett volna venni tőle a győzelmet.

    ,,Különbséget kell tenni aközött, hogy valaki szándékosan hajt le a pályáról és vágja le a kanyart, vagy a véletlen műve nála ez a manőver. Legfőképp azért mert a hátul jövő versenyző látja, mi történik. Lewis tudta merre fog menni Vettel. Seb sokkal agresszívebben is visszatérhetett volna a pályára, ám nem tette. Ez nem annak a kérdése, hogy hagyjuk őket versenyzeni, ugyanis a ’hagyjuk már őket menni’ azt jelenti, hogy az emberek olykor csinálnak buta és megkérdőjelezhető dolgokat. Sosem szabad szándékosan leszorítanod egy versenyzőt a pályáról, avagy veszélybe sodorni a másikat, ez egy dolog. Másrészt, viszont ha átszánkázol a sikánon, visszajössz teli gázzal miközben nyomod, ahogy tudod, és talán kockáztatod a másik versenyző futamát, ám tisztában vagy azzal, hogy a mögötted lévő tudja, és látja, mi történik. ’Ez a srác a füvön van, csúszkálni fog emiatt, és talán a pályára is visszakerül, oké ezért én megyek belül és megelőzőm őt.’ Végül is Lewis jól csinálta, amit csinált, a helyezkedésével kiharcolta azt, hogy Vettelt megbüntessék. Ő ezt a trükköt nagyon jól tudja, hogyan kell alkalmazni.”

  • Pirro nem tudott vasárnap nyugodtan aludni Vettel büntetése miatt

    Pirro nem tudott vasárnap nyugodtan aludni Vettel büntetése miatt

    Emanuele Pirro elárulta az olasz sajtónak, nem tudott nyugodtan aludni vasárnap Sebastian Vettel büntetése miatt.

    Az ex-versenyző úgy jellemezte azt az esetét, mind a leghosszabb éjszakát, amit életében átélt. Évek óta először került olasz származású versenyző a versenyfelügyelők közé, hogy segítse az állandó tagok munkáját azzal, hogy a pilóta szemszögéből is megvizsgálja a kérdéses helyzeteket. Az ötszörös Le Mans győztes Pirro örömmel fogadta el a felkérést, ám azt nem sejthette mi lesz ezen munkájának a megítélése.

    Vasárnap este záporoztak a kritikák a stewardok felé, nézők, ex-versenyzők, aktív pilóták, szólaltak fel a döntés ellen, ugyanis szerintük hagyni kellett volna a német világbajnokot tovább versenyezni, mert „bűne” nem volt oly mértékű, hogy azt büntetni kelljen.

    Az olasz sajtó értesülései szerint a négy felügyelő mindent megtett azért, hogy ne kelljen Vettelt szankcionálni, ám nem találtak olyan stabil lábakon álló érvet, ami alapján elengedhették volna a fülük és szemük mellett az esetet. A három fokozat közül (5 másodperces büntetés, 10 másodperces büntetés, áthajtásos büntetés) így is a legenyhébbet választották.

    A Formula Passion szerint Pirronak különösen fájt, hogy ilyen ítéletet kellett hoznia, ugyanis olasz révén valamint Ferrari rajongóként nehezére esett ezt tenni, de úgy érezte ez a helyes döntés.

    A felvételeket többször is átnézték, ám mivel nem találtak enyhítő körülményt, így meg büntették a Ferrari pilótáját, amiért veszélyesen tért vissza a pályára, aminek következtében ellenfelét Lewis Hamilton nem csak gázelvételre, hanem fékezésre is kényszerítette.

    Az eset szerintük hasonlított a tavaly Suzukában történt Max Verstappen és Kim Räikkönen közötti történésre. Akkor a holland pilóta szintén öt másodperces büntetést kapott. Ezért feltették a versenyfelügyelők magukban a kérdést: ’Mit mondanak azoknak, akik megkérdezik miért nem kapott Vettel büntetést, majd a fent említett estre hivatkozva a következetességüket csorbítják és kérdőjelezik meg? Miért kapott Suzukában akkor büntetést Verstappen, ha Vettelnek most nem jár?’

    Ennek ellenére a közfelháborodás megtörtént, csak Jolyon Palmer, Toto Wolff és a Mercedes, Nico Rosberg valamint Jackie Steward értett egyet a versenyfelügyelők döntésével. Emanuele Pirro vérzőszívvel mondott igent az ítéletre, ám az még rosszabbul érintette, hogy ennyi kritikát kapott a régi nagyoktól, azonban hálás és köszöni azoknak a kedvességet akik mellette álltak ki.

    ,,Szerencsére sokan szolidaritásukat fejezték ki. Több pilóta, és a versenyeken tartózkodó személy is mellém áll. Az viszont fáj, hogy a régi nagyok, mint Mario Andretti és Nigel Mansell azt mondták, amit mondtak. A világ és a Formula 1 is megváltozott, ők olyan bajnokok, akik életüket kockáztatták egy-egy versenyen a győzelem érdekében, manapság ez már nem téma és csak nagyon ritkán következhet be ilyen végkimenetel. Rengeteg harcoltunk azért, hogy biztonságosabb legyen a sport, ezért nem szabadna figyelmen kívül hagynunk ezeket az eseteket. Mint a versenyzés, és mint a Ferrari szurkolója nagyon fáj, hogy ilyen döntést kellett hoznunk, sajnálom, hogy a verseny így végződött. Nem könnyű meghozni ezeket a határozatokat ám a sport integritásának mindenek felett kell állnia. Röviden ezért kell a szenvedélyt és a szívbeli érzelmeket félre tenni.” –nyilatkozta Pirro.

    Az ügynek azonban itt nincs még vége, a Ferrari ugyanis Kanadában három órával a verseny leintése után jelezte, fellebbezést szeretnének benyújtani az ítélet ellen. Ha találnak döntő bizonyítékot igazuk előterjesztéséhez, akkor hivatalos úton is megkezdődhet a harc a Kanadai Nagydíj első helyéért.

  • Rosberg: Vettel megérdemelte a büntetést

    Rosberg: Vettel megérdemelte a büntetést

    Nico Rosberg szerint Sebastian Vettel megérdemelte a büntetést, amiért veszélyesen tért vissza a pályára Lewis Hamilton elé a Kanadai Nagydíjon.

    A négyszeres világbajnok a futam leintését követően csapatrádiójában úgy fogalmazott, vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, nem tudott mit tenni, és csak utas volt az autójában ezért a szerencsének köszönheti, hogy még meg tudta fogni a konstrukciót és nem vágta oda a falnak. A büntetést igazságtalannak tartotta, főleg annak türkérben, hogy az egész hétvégén mikor kellett ők tartózkodtak elől, nem pedig az ellenfelük.

    Rosberg viszont nem ért egyet honfitársával, szerinte ez az eset ismét rávilágított arra, hogy a Ferrari pilótája megtörik a nyomás alatt, különösen akkor, mikor az ötszörös világbajnok ellenfele üldözi. 2016 világbajnok úgy véli, hogy a 31 éves versenyző több erőfeszítést is tehetett volna annak érdekében, hogy elkerülje ezt a szituációt.

    ,,Először is csak azt láthatjuk, amit mindig is. Mikor Lewis és Vettel együtt vannak, akkor Lewis nyomást helyez rá, és ekkor történik meg a már oly megszokott dolog, Vettel megtörik és hibázik. Körökön keresztül üldözte őt Lewis, aminek az lett a vége, hogy megcsúszott a füvön. Mikor visszatért a pályára akkor elkezdte a kiabálást: ’Piszkosak lettek a gumijaim, nem tudtam kontrollálni az autót, mégis hova kellett volna mennem, nem is láttam Lewist.’ Ám Lewis ott volt és a szabályok azt mondják, ha elhagyod a pályát, akkor biztonságosan kell visszamenned rá. Vettel ehelyett átszánkázott rajta, és igen úgy vélem több helyet is hagyhatott volna ellenfelének. Különösen az későbbi fázisban, mikor Lewis fékezni kezdett. Azonban ő nem így cselekedett és Lewis felmérte, a veszélyes szituációt. Rengetegszer visszanéztem a felvételeket – Lewis a fal mellett volna, neki ott kellet maradnia, míg Vettel egyre csak közelített hozzá, nagyon szoros volt. Lewis kis híján neki ment a falnak, vagy akár Vettelt is kiüthette volna. Sajnálatos, hogy csak veszélyesen tudott visszajönni a pályára, mindig a biztonságos módot kell választani, ezért a büntetés maximálisan jogos volt.” – mondta Rosberg a Youtube csatornáján.

    ,,Ez Sebastian gyengesége. Csak folytatja a panaszkodást újra meg újra a rádióban egy olyan döntésről amit nem tud befolyásolni ahelyett, hogy a vezetésre fókuszálna és megpróbálná kiépíteni a különbséget. Csak koncentrálni kell, hozni a köröket és akkor még mindig van esély a győzelemre. Azonban ő olyan erős önbizalommal rendelkezik, mindig azt hiszi neki van igaza és szeret más embereket hibáztatni. A futam utáni összes megmozdulása és vélemény kinyilvánítása tiszteletlen volt, mikor Vettel vaknak nevezte a versenyfelügyelőket, az nagyon szükségtelen húzás volt a részéről. Ő szúrta el, be kellene látnia már, hogy ő hibázott, és őt kellene hibáztatni.”

  • Ricciardo: Hamilton úgy blokkolt engem 2016-ban, mint Vettel most őt

    Ricciardo: Hamilton úgy blokkolt engem 2016-ban, mint Vettel most őt

    Daniel Ricciardo rávilágított arra, hogy 2016-ben a Monacói Nagydíjon Lewis Hamilton hasonlóan letért a pályáról és mikor visszajött, épp a mögötte haladó ausztrál pilóta útját blokkolta. Azért az incidensért a brit versenyző nem kapott büntetést, míg a tegnapi futamon Sebastian Vettelnek ez a megmozdulás a győzelmébe került.

    A német versenyző a 3-as kanyarban megcsúszott a füvön, Ferrarija táncolni kezdett, ám sikeresen meg tudta fogni a rakoncátlan autót, majd egyenesen vetélytársa elé érkezett vissza. Ezt a manővert a versenyfelügyelők veszélyesnek minősítették, ezért a négyszeres világbajnokot 5 másodperces büntetéssel sújtották. Mivel a 31 éves versenyzőnek nem sikerült kiépíteni a távolságot, győzelme Hamiltonra szállt. Vettel dühösen bírálta az ítéletet, és még az első helyet jelző táblát is átcserélte a Mercedes előtt. A német kihangsúlyozta, nem a riválisával van gondja, az elfogadhatatlan számára, hogy ezért a megmozdulásért büntetést adtak.

    Több versenyző is a négyszeres világbajnok mellett állt és méltatlannak nevezték az FIA szankcióját. Ricciardo is ezt a tábort erősíti, majd emlékeiből elő keresve visszaidézte azt az eset, mikor Hamilton hasonló szituációban elkövetett megmozdulását „kemény versenyzésnek” titulálták a felügyelők.

    ,,Ha egy kicsit még balra húzódik, akkor meg forog, ha füvön fékez, akkor annak is forgás a vége. Nem sok helye maradt mellette Lewisnak, de épp elengedő ahhoz, hogy elférjenek. Én is voltam egy hasonló szituációban, még 2016-ban Monte-Carloban, pont Lewisszal. A menekülő úton haladt át, mert hibázott és mikor visszatért a pályára akkor majdnem neki nyomott a falnak. Az én szituációm sokkal meredekebb volt, mint ez itt, és akkor ő nem kapott büntetést. Helyesen is cselekedtek abban a szituációban, hiszen csak keményen versenyeztünk.”

    Ricciardo hatodikként zárta a versenyt Kanadában, miután szenzációs módon megszerezte a negyedik rajtkockát a Renault-val. A futamon viszonylag sokáig maga mögött tudta tartani Valtteri Bottas, és ez a tény széles mosolyt csalt az arcára.

    ,,Talán a legpozitívabb dolog az volt a hétvégén, hogy hosszú ideig fel tudtam tartani Bottast, tulajdonképpen már az jó előjel, hogy egy kicsit versenyezhettünk a Mercedesszel.”

  • Vettel csak a versenyzőtársai miatt állt fel a dobogóra

    Vettel csak a versenyzőtársai miatt állt fel a dobogóra

    Sebastian Vettel elárulta, hogy csak és kizárólag azért állt fel a dobogóra a tegnapi Kanadai Nagydíjon, hogy tiszteletben tartsa a másik két pódiumon végző versenyzőt, Lewis Hamiltont és Charles Leclercet.

    Sok szurkolónál verte ki a biztosítékot, hogy a német pilóta egy öt másodperces büntetés miatt veszítette el idei első győzelmét. A német pilótát azért büntették, mert elhagyta a pályát a hármas kanyarban és úgy tért vissza a pályára, hogy a mögötte érkező Hamiltonnak el kellett vennie a gázról a lábát.

    A verseny leintését követően Vettel azzal tiltakozott a büntetése ellen, hogy be sem állt a Parc Fermébe és nem is nyilatkozott Martin Brundle-nek. Miután visszahívták, a négyszeres bajnok még az általa vélt helyes sorrendet is felállította a táblák kicserélésével.

    Vettel végül ugyan együtt „ünnepelt” a többiekkel a pódiumon, azonban azt is elmondta, hogy csupán azért állt fel a pódiumra, mert tiszteli a riválisait. „Egyáltalán nem akartam részt venni a pódium ceremónián,” – nyilatkozta csalódottan a Ferrari németje.

    „Szerintem mindenki tudja ennek az okát. Azonban tiszteletben kellett tartanom Lewist, Charlest és a Mercedes csapatát képviselő munkatársat, aki a konstruktőrnek járó trófeát vehette át. Őszintén, nem azon a helyen álltam a pódiumon, ahol szerettem volna. Fel sem akartam menni, azonban a szabályok miatt ott kellett lennem.”