Címke: büntetés

  • Elutasították Sebastian Vettel és a Ferrari felülvizsgálati kérelmét!

    Elutasították Sebastian Vettel és a Ferrari felülvizsgálati kérelmét!

    Elutasították a Ferrari felülvizsgálati kérelmét, amit Sebastian Vettel Kanadában kapott büntetése miatt nyújtottak be.

    Az egész Formula 1-es közösség két hete csak erről az incidensről beszél, a legtöbb szakértő és versenyző nem büntette volna meg a német világbajnokot, és maga Vettel is igazságtalannak érezte az 5 másodperces szankcionálást. A Scuderia ezért élt a felülvizsgálati jogával, majd új bizonyítékait összeszedve, ma 14:15-kor megjelent az FIA-nál és a stewardoknál. Kicsivel a második szabadedzés kezdete előtt lett vége a tárgyalásnak, és a gyakorlás után közölték a sajtóval az ítéletet is.

    A Francia Nagydíjon bíráskodó versenyfelügyelők valamint a videokapcsolás során megidézett Kanadában résztvevő stewardok úgy döntöttek végül nem adnak helyet a további tárgyalásoknak és elutasítják a kérelmet, így tehát biztosan Lewis Hamilton nyerte a Kanadai Nagydíjat Sebastian Vettel előtt.

    A hivatalos döntés így hangzik:

    ,,Nem nyújtottak be olyan új bizonyítékot, ami a döntés idejében ne állt volna rendelkezésre a helyszínen ítélő stewardok számára. Az FIA Nemzetközi Sportkódexének 14-es valamint a Formula 1 Sportszabályzatának 2.2-es cikkelye kimondja, csak azok az elemek tekinthetőek új bizonyítéknak, amelyek az esemény végén még nem voltak elérhetőek. Scuderia Ferrari képviselője Laurent Mekies a következő adatokat prezentálta az meghallgatáson:

    I, Sebastian Vettel autójának telemetriája

    II, Az esemény során készült videofelvételek (elölnézeti és felülnézeti anyagok, Vettel és Hamilton onboard kamerájának felvétele)

    III, A Sky Sports szakértője, Karun Chandhok által készített elemzés

    IV, Vettel FaceCam-je, amit az F1 bocsátott rendelkezésre a verseny után

    V, A verseny után készült képanyagok

    VI, Az autók GPS adatai

    VII, Vettel beszámolója és jelentése

    Az (I) (II) (V) (VI) és (VII) elemek a verseny után már elérhetőek voltak, míg a (III) és a (IV) bizonyítékok ugyan újnak számítottak ám nem tekinthetőek szignifikánsnak.”

  • Leclerc: Nem változtatott volna semmin sem, ha tudok Vettel büntetéséről

    Leclerc: Nem változtatott volna semmin sem, ha tudok Vettel büntetéséről

    Charles Leclerc szerint akkor sem tudott volna javítani a pozícióján Kanadában, ha tudta volna, hogy csapattárást megbüntették.

    Még Montrealban árulta el a monacói versenyző, hogy csapata elfelejtett szólni arról, hogy Sebastian Vettel büntetést kapott. Az ifjú pilóta hat másodperccel végzett a német versenyző mögött, és ha hozzáadjuk a büntetésül kiszabott időt, akkor már csak 1 másodperc marad kettőjük között a differencia. Leclerc elmondta, az utolsó körökben mindent beleadott, hogy csökkentse a hátrányát, ám az se volt elég.

    ,,A verseny végén nagyon nyomtam, azonban ez semmin sem változtatott. Nagyon jó volt a versenytempóm, boldog is voltam miatta, azonban az időmérőn sajnos elkövettem egy hibát, és még szerencsés is vagyok, hogy a harmadik helyen vághattam neki végül a futamnak. Úgy vélem van mit tanulnom, meg kell próbálnom minél jobban teljesíteni azokon a szakaszokon, és ha ez meg lesz, akkor az eredmények is jönni fognak.”

    Leclerc emellett, tegnap elmondta, maximálisan támogatja a Ferrarit és Vettelt a büntetés újra tárgyalásának ügyében. A monacói szerint csapattársa szankciója igazságtalan volt, és nem kellett volna semmit sem kapni, hiszen nem tudott hova menni a megcsúszása után.

    ,,Kívülről nézve elég világos, hogy Seb elvesztette az irányítás az autója felett a füvön, ezért csak próbálta visszaterelni konstrukciót a pályára és visszaszerezni vele együtt a tapadást is. Nem tudott volna máshogy cselekedni, ezért nem hinném, hogy igazságos volt az a büntetés, amit végül kiszabtak rá. Minden versenyzőnek frusztráló érzés az, ha megtudja, hogy megbüntették miközben vezeti a versenyt, ezért megértem Seb dühös reakcióját.” –tette hozzá a monacói versenyző.

  • Az új bizonyítékok birtokában Vettel magabiztosan várja a meghallgatást

    Az új bizonyítékok birtokában Vettel magabiztosan várja a meghallgatást

    Sebastian Vettel magabiztos a Ferrari új bizonyítékait illetően, és már várja a mai tárgyalást az felülvizsgálati ügyben.

    Hiába a német pilóta látta meg két hete a kockás zászlót először Kanadában, a 48. körben elkövetett hibája miatt végül csak második lett. A 31 éves versenyző a 3-as kanyarban kisodoródott a fűre, majd ahogy megfogta autóját és visszatért az aszfaltcsíkra, pont riválisa Lewis Hamilton elé sikerült kerülnie, akinek a manőver miatt fékezni kellett. Ezt a versenyfelügyelők veszélyes visszatérésnek minősítették, ezért 5 másodperces időbüntetéssel sújtottak a négyszeres bajnokot. Vettel már a rádióban közölte azonnal, hogy nem tudott hova menni, mert nem tapadt az autója, majd miután megtudta, hogy mutatványát szankcionálták még mérgesebb lett és jobban hajtogatta az igazát. A verseny leintését követően nem akart részt vennie a pódium ceremónián, be is ment rögtön a Ferrari főhadiszállására, ám végül még is megjelent.

    A Ferrari még azon a vasárnapon jelezte, fellebbezni kíván, ám végül ezzel nem éltek, hanem a felülvizsgálati jogukat érvényesítették. Új bizonyítékok benyújtása mellett tehát kérvényezik az ügy újra tárgyalását, és ha relevánsnak ítélik a felmutatott adatokat, akkor akár vissza is kaphatják azt a győzelmet.

    ,,Még mindig ugyanúgy vélekedek az esetről, mint két hete, de meglátjuk majd mi fog történni. Először is nyissák meg az ügyet és vessenek rá még egy pillantást. Hoztunk pár olyan új információt és adatot, amely talán nem állt a versenyfelügyelők rendelkezésére abban az időben, de majd elválik mi lesz.” –nyilatkozta a Ferrari sajtótájékoztatóján a német pilóta.

    Vettel hozzátette, nem csak abban reménykedik, hogy igaza meghallgatásra lel, hanem abban is, hogy az elkövetkezendőkben sokkal konzisztensebb döntések fognak születni a hasonló ügyekben.

    ,,A GPDA az össze versenyzőt képviseli, és mi már nem egyszer hangoztattuk, hogy sokkal konzisztensebb döntéseket szeretnénk látni a büntetések terén. Elfogadjuk azt, hogy nem mindig könnyű ezt tartani, ugyanis nem minden ügy fekete vagy fehér, azonban ezért kértük meg őket arra, hogy engedjenek minket versenyezni és adjanak egy kis teret nekünk. Ezt akarjuk mi is, és tulajdonképpen mindenki.”

  • Pénteken vizsgálják meg a Ferrari bizonyítékait a Vettel-ügy kapcsán

    Pénteken vizsgálják meg a Ferrari bizonyítékait a Vettel-ügy kapcsán

    Az FIA megerősítette, pénteken lesz a meghallgatás Sebastian Vettel Kanadában kapott büntetésének ügyében.

    A német pilóta a montreali futamon az első helyen csatázva védekezett Lewis Hamilton támadása ellen, mikor a 48, körben,  a 3-as kanyarban megcsípte a füvet, majd korrigálva autóját a brit versenyző elé ért vissza a pályára, akinek ezért fékeznie kellett. Az esetet a versenyfelügyelők veszélyes manővernek titulálták, ezért a négyszeres világbajnokot 5 másodperces büntetéssel sújtották, minek következtében Hamilton nyerte a futamot.

    A Ferrari már Kanadában három órával a futam után jelezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnek, hogy szeretnének fellebbezni, ám végül ezt nem lépték meg, ehelyett a felülvizsgálati jogukat érvényesítették. Az FIA a tárgyalást péntek 14:15-re tűzte ki ahol is a csapat köteles benyújtani azokat a bizonyítékokat amelyekre alapozva kérik a vizsgálatot, és amelyek az eredeti döntés kihirdetésének pillanatában még nem voltak elérhetőek.

    A holnapi megbeszélésen a sportszabályzatnak megfelelően csak azt vizsgálják meg, hogy a bizonyítékok, amik előkerültek, valóban relevánsak-e, ha igen, akkor egy újabb tárgyalás keretein belül akár a Kanadában kiadott hivatalos végeredmény is változhat.

  • Vettel: A sportolóknak nem kellene elrejteniük az érzelmeiket

    Vettel: A sportolóknak nem kellene elrejteniük az érzelmeiket

    Sebastian Vettel úgy véli, a sportban az embereknek nem kellene elrejteniük az érzelmeiket, ugyanis ez az életforma azért valósulhat meg és válhat népszerűvé, mert a sportolók kimutatják mit élnek át egy adott pillanatban.

    A német világbajnokot nem csak dicséret, hanem támadás is érte, amiért nem tudta szó és cselekedet nélkül hagyni azt az 5 másodperces büntetést, ami megfosztotta őt a győzelemtől. Már a csapatrádióban is folyton igazát hangoztatta, majd mikor leintették a futamot nem volt hajlandó a neki kijelölt helyre leparkolni autóját, a többieknek szánt elkerített részig tolta vissza azt, majd fogta magát és bement csapata főhadiszállására. Később elmondta, csak azért gondolta meg magát és tért vissza a pódium ceremóniára, mert úgy érezte tiszteletlenség lenne ellenfelével és csapattársával szemben, ha nem jelenne meg. Dühét azonban nem tudta csillapítani és egy hirtelen ötlettől vezérelve, kicserélte a helyezéseket jelző táblákat, majd az ünnepségen végig visszafogott magatartást tanúsított. Vettel elmondta, nem bánta meg a tetteit majd hozzá tette, nem ért egyet azokkal, akik szerint nem szabadna érzelmeket kimutatnia a versenyzőnek.

    ,,Ahogy én látom a sportoknak meg van az képessége, hogy rövid idő alatt meg tudják ragadni az életet, azokat a mindennapi problémákat, amikkel az embereknek nap-nap után szembe kell, hogy nézzenek, és ezek alól mi sportolók sem szabadulhatunk. Ugyanazokkal a nehézségekkel nézünk szembe, mint mindenki más, néha egy kicsit mi extrémebb helyzetekkel is szembe találjuk magunkat, azonban semmi baj nincs ezzel, ugyanis úgy vélem a sportot az érzelmek éltetik. Valamelyik sportág nyitottabb erre valamelyik nem, ám általánosságban a Formula 1-ről a szenvedély jut eszünkbe, ám ez érzelmek nélkül nem létezik. Nem hiszek abban, hogy az embereknek el kellene rejteniük az érzéseiket, nem vagyok híve annak, hogy kritizálni kellene azt, aki túl sok emóciót visz át, különösen napjainkban, ahol sok mindennek vagyunk kitéve.”

    Vettel továbbá azt a kérdéskört is próbálta boncolgatni, hogy az emberek miért olvasnak szívesebben a negatívumokról főleg a sportolók esetében, ahelyett, hogy a sikerek iránt érdeklődnének jobban.

    ,,Az embereknek kell valami, amiről beszélni vagy írni tudnak, ezért választják gyakran az érzelmekről való diskurzusokat. Bizonyos okoknál fogva a negatív töltetű emóciók sokkal fontosabbak, többet beszélnek róla, és több mindent olvasnak erről az emberek. Ám mindenki életében vannak olyan szakaszok, mikor minden klappol és akad olyan is mikor semmi sem jön össze.” – elmélkedett Vettel.

  • A Ferrari kérvényezte Vettel kanadai büntetésének felülvizsgálatát!

    A Ferrari kérvényezte Vettel kanadai büntetésének felülvizsgálatát!

    A Ferrari megkérte az FIA vezetőit, hogy vizsgálják felül Sebastian Vettel Kanadai Nagydíjon kapott büntetését.

    Viharosan fogadta a közvélemény a német pilóta öt másodperces büntetését, ami a győzelmébe került. A Ferrari szeretné, hogy a versenybírák újra megvizsgálják azt, hogy Vettel tényleg veszélyesen tért-e vissza a pályára Hamilton elé a negyvennyolcadik körben.

    Habár az ilyen esetekben nem lehet fellebbezni a szabályok alapján, az FIA Nemzetközi Sportkódexe lehetőséget ad a versenytársaknak, hogy újra megvizsgálhassák az esetet annak fényében, hogy egy olyan bizonyíték került elő, ami a korábbiakban még nem. A 14.1.1-es szabály kimondja, hogy ha az eset kapcsán egy jelentős részletre derül fény, akkor újra lehet vitatni a kérdéses incidenst.

    Az olasz istállónak vasárnapig lett volna ideje benyújtania a keresetet. Azonban a maranellóiak már a mai nap folyamán benyújtották a kérvényt írásos formában. A Nemzetközi Automobil Szövetség nagy valószínűséggel a Francia Nagydíj hétvégéjén fognak döntést hozni.

    Ha elégedettek lesznek a lényegre törő bizonyítékkal, akkor a Ferrari kérése meghallgatásra találna, ugyanis ez azt jelentené, hogy Vettel a manőverével egyáltalán nem vétett a szabályok ellen.

  • Todt: Az F1-ben vannak a világ legjobb versenyfelügyelői

    Todt: Az F1-ben vannak a világ legjobb versenyfelügyelői

    Jean Todt is megszólalt a Vettel-ügy kapcsán, a francia elnök kiállt a versenyfelügyelők mellett.

    Mind azt már szinte mindenki kívülről fújja, a német világbajnok a Kanadai Nagydíj 48. körében a 3-as kanyarnál leszaladt a fűre, minek következtében autója nem tapadt megfelelően a piszkos gumik miatt, ezért össze kellett szednie azt. A pályára pont Lewis Hamilton elé tudott visszahajtani, minek következtében a britnek fékeznie kellett, hogy össze ne ütközzenek. A négyszeres világbajnok manőverét veszélyes visszatérésnek titulálták ezért kapott egy 5 másodperces büntetést, ami miatt végül csak második lett.

    A Ferrari kezdetben a fellebbezést fontolgatta, ám végül elálltak tőle, a vizsgálati jogukkal elmondásuk szerint viszont élni szeretnének.

    Az esettel kapcsolatban többen is felszólaltak, sőt akadtak olyanok is, akik az egész rendszert bírálték és túlszabályozottnak titulálták a sportágat. Az eset kapcsán az FIA elnökét is megszólította német Bild, Todt így válaszolt:

    ,,Mindig is voltak viták a szabályok miatt, ebben a tekintetben a Formula 1 nem különbözik a többi sportágaktól.”

    Néhányan megkérdőjelezték a stewardok rátermettséget, ám a francia elnök megvédte őket.

    ,,Nálunk vannak a világ legjobb versenyfelügyelőik, ők igazán jól végzik a munkájukat. A versenyzők az elsők mindig akik ragaszkodnak a szabályok betartatásához, ha azonban el kezdjük lazítani azokat, akkor az veszélyessé is válhat.”

    Todt ugyanakkor nem akart állást foglalni a Kanadában történt eseményekről és egyik oldalra sem akart állni. A francia csak annyit mondott a büntetéssel kapcsolatban, hogy nem az ő munkája megítélni annak helyességét.

  • Binotto: Vettelt megerősítették a Kanadában történt események

    Binotto: Vettelt megerősítették a Kanadában történt események

    Mattia Binotto szerint Sebastain Vettelt csak megerősítették a Kanadában történt vitatható események.

    Montrealban hiába nyert a német világbajnok, első helyét öt másodperces büntetése miatt elvesztette. Azóta úton-útfélen szólalnak fel az pilóták, csapatfőnökök, szakértők és állnak egy-egy oldalra. A Scuderia is a fellebbezés útjára szeretett volna lépni, ám végül úgy döntöttek nem teszik meg a lépéséket, viszont felülvizsgálati jogukat a versenyfelügyelők döntése miatt életben tartják. A vizsgálat kérésére azonban olyan bizonyítékokkal kell előállniuk, amivel megkérdőjelezhetetlenül bebizonyosodik igazuk.

    ,,A mi részünkről a fotók és az adatok, amik rendelkezésünkre állnak azt bizonyítják, hogy Sebastian nem csinált semmi büntetendőt. Igaz, hibázott a füvön, ám a továbbiakban véleményem szerint csak az autóját próbálta korrigálni.”

    A Ferrari szóvivője megerősítette, hogy élni fognak a felülvizsgálati joggal, a hivatalos kérvényt még ezen a héten be kell nyújtaniuk.

    ,,Próbálunk új elemeket bemutatni, hogy általuk más kimenetelő eredményt kapjunk. Meg fogjuk látni majd, hogy milyen formában és milyen módon prezentáljuk őket. Mindenesetre azt elmondhatjuk, remek munkát végeztünk, és ahogy Sebastiant ismerem, még erősebben fog vissza térni” – állította Binotto.

  • Hamilton megbocsát az őt Kanadában kifütyülőknek

    Hamilton megbocsát az őt Kanadában kifütyülőknek

    Lewis Hamilton elismerte, kissé furcsán érezte magát azt hallva, hogy kifütyülik a Kanadai Nagydíj dobogóján. Mindazonáltal hajlandó megbocsátani.

    A Kanadai Nagydíj ugye az erősen vitatott Vettel-büntetésről marad emlékezetes, hiszen a német hibája után a versenybírók szerint szabálytalanul jött vissza a pályára Hamilton elé. A Ferrari pilótájának versenyidejéhez emiatt 5 másodpercet adtak hozzá, ezzel pedig brit riválisa nyert.

    Az eset óriási felháborodást keltett, mind Vettelnél (a német először a motorhomeba ment, nem is a dobogóra), mind a nézőknél, akik pedig kifütyülték a Hamiltont. A verseny győztese azonban hajlandó nekik megbocsátani

    „Ezen a helyen mindig is imádtam vezetni” – kezdte a Mercedes britje. „Ez sosem fog változni. Furcsán éreztem magam, mikor pfujoltak, de ez már nem az első eset. Hozzászoktam, és megbocsátok. Megtanultam, hogy nem veszek tudomást arról, mit gondolnak rólam. Mindenkinek megvan a maga véleménye. A lényeg az, hogy a körülötted lévők nagyszerűek és szeretnek, főleg a családod. Aztán már csak élvezned kell, amit csinálsz, és a legjobb tudásod szerint kell csinálnod azt. Mindig azt szoktam mondani, hogy a napjaink végesek. Azzal a tudattal akarok lefeküdni esténként, hogy mindent beleadtam.”

  • Wolff visszanézte a felvételeket és keményebb büntetést adott volna Vettelnek

    Wolff visszanézte a felvételeket és keményebb büntetést adott volna Vettelnek

    A Ferrari eldöntötte, nem fellebbez Sebastian Vettel Kanadában kapott öt másodperces büntetése ellen, ugyanakkor a vörösök még nem adják fel, további bizonyítékokat gyűjtenek, és ha perdöntő adatra bukkannak, ismét kiállnak igazukért.

    ,,Visszavonjuk a fellebbezési szándékunkat, ugyanakkor a felülvizsgálati jogunkat életben tartjuk.” –nyilatkozta Mattia Binotto.

    Többen úgy vélik a Scuderia azért lépett vissza, mert a hivatalos fellebbezési eljárás során nem tudták volna megnyerni az ügyet, ugyanis a szabályzat 38.3.a) pontja  kimondja, az öt másodperces időbüntetést eltörölni nem lehet, a 17.2-es szabvány pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy az ehhez hasonló büntetések ellen nem lehet óvást benyújtani. Ugyanakkor még van egy kapaszkodója a patinás istállónak, a felülvizsgálatot a sportszabályzat nem tiltja, tehát ha egy újabb döntő bizonyíték kerül elő, akkor a csapat kérheti a vizsgálatot a versenyfelügyelők döntése ellen, és ha kiderül, hogy igazuk van, akkor semmisé tehetik a korábbi döntést. Ez a bizonyíték lehet egy videó vagy akár egy telemetriai adat is, amint ezt beszolgáltatják a Kanadában bíráskodó felügyelőknek egy összehívott testület előtt kell kielemezniük a helyzetet.

    ,,Kételkedem abban, hogy bármilyen új bizonyíték elő fog kerülni. – nyilatkozta Ernst Hausleitner az osztrák ORF kommentátora.

    Alex Wurz szerint az egész Formula 1 már túl van szabályozva, ezért lehetnek büntetések olyan esetekben, amikben véleménye szerint nem kellene szankciókat adni.

    Toto Wolff viszont, miután visszanézte a felvételeket, elmondta szigorúbb büntetést adott volna Vettelnek.

    ,,A büntetéseket nem lehet visszavonatni. Az lenne számukra a legrosszabb, ha újra vizsgálnák az ügyet, megnéznék az adataikat és arra jutnának, hogy még nagyobb büntetéssel kell sújtani Sebastiant. Beszélgettem Mattiával, ő úgy gondolja, hogy a történek nem 100%-ban büntethetőek, míg én úgy vélem, hogy ő 100%-ban téved. A tény az, hogy Vettel lement a pályáról, a tükrébe nézett és Lewist a fal felé szorította. Ha Lewis nem fékez, akkor egymásnak mentek volna. Ezért kapott büntetést Vettel. Igen, talán vitatható ez a szankció, ám a sportunkban nincs helye ilyen eseteknek.”

    A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Francia Nagydíj hetében fogja eldönteni a Ferrari, hogy él-e a felülvizsgálati jogával.