Címke: büntetés

  • Leclerc: Ami Maxszal történt az egyértelműen az én hibám volt

    Leclerc: Ami Maxszal történt az egyértelműen az én hibám volt

    Charles Leclerc rögtön a futam leintése után még azt nyilatkozta, sem ő sem Max Verstappen nem okolható a történtek miatt, ám miután megkapta a büntetését és visszanézte a felvételeket, már megváltozott a monacói véleménye.

    A 21 éves versenyző nem jól kapta el a rajtot ezért veszített pár pozíciót, majd mikor a hollanddal harcolt, autója megúszott és ezzel kilökte a Red Bull pilótáját. Verstappen a mezőny végén találta magát, majd a 15. körben kiállni kényszerült, míg Leclerc végig tudott menni, és a hatodik helyen ért célba. Az FIA először nem is akarta vizsgálni az incidens, ám a futam alatt meggondolták magukat és közölték, a verseny után néznek utána annak mi is történt a második kanyarban.

    A Ferrari ifjonca rögtön a leintést követően a következőket mondta:

    ,,Az én szemszögemből nézve annyi történt, hogy én belül haladtam, majd az autó túlkormányzottá vált, ezért összeértünk. Nem hinném, hogy bárkit is lehetne ezért hibáztatni, nem tudom pontosan mi történt, nem láttam még  kívülről a teljes szituációt. Nem a hatodik helyen akartunk célba érni, ez elég csalódást keltő eredmény a számunkra, de nem hinném, hogy az incidens után ennél többre futotta volna ma.”

    Nos Leclerc végül duplán szankcionálták, egy 10 másodperces időbüntetést kapott amiatt, mert veszélyes szituációt teremtett azzal, hogy sérült autóval versenyzett a pályán (a szárnyvéglap ami letört az első légterelőről Lewis Hamilton tükrét vitte el), míg pluszban 5 másodperccel sújtották a hollanddal való ütközése miatt, így végül a hetedik helyre esett vissza. Miután visszanézte a felvételeket a monacói belátta hibáját:

    ,,Elég rossz rajtom volt, egy kicsit megzavart az, hogy láttam Sebet megmozdulni. Aztán a reakció időm nagyon lassú volt, a start tulajdonképpen nem volt annyira vészes, csak a reakció idővel voltak gondok, és hát Maxszal ami történt, az egyértelműen az én hibám volt. Belül voltam, Seb és Lewis mögött, és hát elvesztettem egy kicsit az autó elejét. Általában ezt azért érezni kellene előre, de ez most nem így történt, ezért egy valakit lehet csak hibáztatni, az pedig én vagyok.”

  • A Haas csapatfőnökét megbírságolta az FIA sértegetés miatt

    A Haas csapatfőnökét megbírságolta az FIA sértegetés miatt

    A Haas csapatfőnökét, Günther Steinert megbírságolta az FIA és figyelmeztette, hogy ilyen esetért a jövőben súlyosabb szankcióra számíthat majd.

    Steiner ugyanis az Orosz Nagydíjon a versenybírákat illette nem megfelelő szavakkal, miután azok öt másodperces büntetést osztottak ki Kevin Magnussennek.

    „Ha nem lettek volna a hülye idióta versenybírák, nyolcadikok lettünk volna.” – mondta Steiner akkor Magnussennek, csapatrádión. „Tudod ki a versenyfelügyelő. Mindig ez van. Csak nem lesz intelligensebb.”

    Steiner ezzel megsértette az FIA nemzetközi sportkódexét, 7500 eurós pénzbírságot kapott ezért, ami nagyjából 2,5 millió forintnak felel meg.

    Szavai ráadásul nyilvánosan is hallhatók voltak.

    Steiner pénteken találkozott a versenybírákkal és megerősítette, hogy megjegyzése egy konkrét, az Orosz Nagydíjon jelenlévő versenyfelügyelőre vonatkozott, de nem akarta megnevezni.

    „Az ilyen nyilatkozatok általánosságban rontja a motorsport megítélését, különösen az FIA-ét, és megkérdőjelezi az FIA tisztviselőinek professzionalizmusát.” – áll a versenyfelügyelők közleményében.

    „(…) az egyes tisztviselők elleni nyilvános, személyes támadások teljesen helytelenek és nem elfogadhatók.”

  • Elmeszelheti Steinert az FIA

    Elmeszelheti Steinert az FIA

    Büntetésre számíthat a legutóbbi kirohanása után a Haas csapatfőnöke Günther Steiner, erősítette meg Michael Masi versenyigazgató.

    A Haas csapatfőnöke „hülye, idiótáknak” nevezte a versenybírókat a rádióban, amikor Kevin Magnussent megbüntették az Orosz Nagydíj során. Ez ellen egyébként a dán pilóta is felemelte a hangját.

    A német Motorsport-Magazine.com értesülései szerint ezen kritika nem nyerte el az FIA tetszését, akik szankciót fontolgatnak Steiner ellen, amit Masi is elismert.

    „Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy végezzük a munkánkat, akár csapatként, akár versenybíróként vagy akár máshogy. A kölcsönös tiszteletnek meg kell lennie!” – jelentette ki Michael Masi.

    „Az ilyen esetekre az FIA-nak megvan a saját jogi procedúrája. Ha valaki valami nem megfelelőt mond, akkor ezen eljárásokért felelős személyek – akik egyébként nem vesznek részt a versenyeken – kivizsgálják azt.” – tette hozzá.

  • Magnussen csúnyán kiakadt a versenybírókra

    Magnussen csúnyán kiakadt a versenybírókra

    Nem fogta magát vissza a dán Kevin Magnussen, miután véleményt kellett formálnia az Orosz Nagydíjon kapott büntetéséről, ami a nyolcadik helyébe került.

    Magnussen Perez ellen igyekezett megvédeni a hetedik helyét a kettes kanyarban, ám kiszélesítette a pályát, de nem úgy tért vissza, ahogy az az FIA szerint elvárt lett volna. Emiatt pedig öt másodperces időbüntetést kapott. Ezzel pedig a futam végén vesztett egy pozíciót Lando Norris-szal szemben.

    A döntés pedig finoman szólva sem nyerte el a dán tetszését.

    „Ez egy sz*rság. Itt van a kettes kanyar, amely barom egy kanyar, hülyeség az egész. Rakjunk oda sóderágyat vagy valamit.” – fakadt ki.

    „Nem vagyok egy biztonsági szakértő, és nem is leszek, de ezzel a lecsúszással marha sok időt vesztettem, ennek a tetejébe még kaptam büntetést is. Nem volt egy fekete-fehér eset, az FIA mégis a büntetés mellett döntött. Biztos vagyok benne, hogy ezután ráfognak jönni, hogy hibáztak és ezután már jobb döntéseket fognak hozni. Ők is emberek és hibázhatnak, de remélem rájönnek, hogy rosszul döntöttek.” – tette hozzá.

  • Verstappen: Messze vagyunk a Ferraritól és Hamiltontól

    Verstappen: Messze vagyunk a Ferraritól és Hamiltontól

    Max Verstappen a negyedik avagy ötödik pozíció elérését tűzte ki célul az Orosz Nagydíjra. A holland szerint ezen a futamon képtelen lesz feleni a versenyt a Mercedesszel és a Ferrarival.

    A Red Bull versenyzője habár az időmérőn a negyedik helyet szerezte meg, 5 rajthelyes büntetése miatt (motorcsere) csak a kilencedik pozícióból vághat neki majd a versenynek. Charles Leclerc negyedszer nyerte meg egymás után az rajtelsőséget, míg Lewis Hamilton a két Ferrarit szétválasztva második lett. A holland azonban úgy érzi, a két nagy csapat csatájába vasárnap ő nem fog tudni beleszólni.

    ,,Reálisan nézve a negyedik vagy az ötödik hely lesz elérhető. Negyedikek lettünk az időmérőn, tehát a tempónk meg van ahhoz, hogy előrébb lépjünk, ám a két Ferrari és Hamilton ebben a pillanatban gyorsabb. Különböző stratégián vannak, nem hinném tehát, hogy versenyben leszünk velük.” -jelentette ki Verstappen.

    Azok után, hogy a szabadedzéseken az elsők között szerepelt, a 21 éves versenyző időmérője elég gyengére sikeredett. Verstappen elmondta, nem lepték meg az események, tisztában volt azzal, hogy a Ferrarik nem mutatták meg teljes erejüket.

    ,,Pénteken nem tekerték fel a motorjukat. Tegnap előtt ugyanolyan tempót mentünk, tegnap már egy másodpercet veszítettünk az egyenesekben hozzájuk képest, nem tehettünk tehát semmit sem ez ellen. Vannak kanyarok is a pályán, de egy másodperc, az túl sok. Az utolsó szektorunk elég erős volt, és tegnap nagyon szeles idő köszöntött minket, ezért sok ellenkormányzást kellett végrehajtanom a harmadik szektorban. Ezek a körülmények úgy vélem ránk nagyobb hatást gyakorolnak, mint a többiekre, de ez már a múltban is így volt.”

  • Villeneuve Hamilton mellé állt: Leclerc olyan volt, mint Magnussen!

    Villeneuve Hamilton mellé állt: Leclerc olyan volt, mint Magnussen!

    Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc büntetést érdemelt volna azért, amiért leszorította a pályáról Lewis Hamiltont az Olasz Nagydíjon. A kanadai szerint a Ferrari pilótája úgy viselkedett, mint a renitens rossz fiú Kevin Magnussen.

    A monacói versenyzőnek mind Lewis Hamiltonnal, mind Valtteri Bottasszal meg kellett harcolnia a győzelemért vasárnap, ám igazán kemény küzdelem csak a brit világbajnokkal alakult ki, a finn épphogy alig tudta utolérni az utolsó körökben a 22 éves versenyzőt. Leclerc makacs módon védte pozícióját az ötszörös világbajnokkal szemben, kényszerítve a Mercedes versenyzőjét, hogy ő vegye el először a lábát a gázpedálról. Hamilton a menekülő útvonalra kényszerült, míg Leclerc fekete-fehér zászlót kapott.

    ,,Neki is abban a bánásmódban kell részesülnie, mint az összes többi versenyzőnek, és hát az az igazság, hogy vasárnap ő ‘tolt egy Magnussent’. Mikor a második sikán előtt bemutatta azt a megmozdulást a pálya legveszélyesebb pontján, nos ha egy másik helyszínen, egy másik versenyző követte volna el ezt, akkor azért azonnal büntetés járt volna. Tudta mit kockáztat, de mégis azt a manővert választotta, és bejött neki.”

    A kanadai világbajnok nem örül annak, hogy újra előkerült az F1 ‘sárga lapja’, ugyanis annak használata miatt a pilóták erőszakosabbak lehetnek a pályán.

    ,,Ez olyan, mintha engedélyezték volna az idióta megmozdulásokat a versenyeken. Lassan elkezdnek majd visszaélni ezzel, kivéve ha ezek a figyelmeztetések a következő futamra is átvihetőek, akkor nem fogják tudni kihasználni a rendszert.”

    Leclerc azért a kritika mellé dicséretet is kapott Villeneuve-től:

    ,,Nagyszerű munkát végzett, nagyon erős volt, és ne feledjük el, még mindig csak 21 éves. A futam egészében tudta kontrollálni az abroncsokat, szinte mindent jól csinált és nagyszerű versenyt produkált.” -nyilatkozta a kanadai a Motorsport-Magazinnak.

  • Verstappen: Voltunk olyan gyorsak Monzában, mint a Mercedes, vagy a Ferrari

    Verstappen: Voltunk olyan gyorsak Monzában, mint a Mercedes, vagy a Ferrari

    Max Verstappen úgy érzi, a büntetése nélkül felvette volna a versenyt a Ferrarikkal és a Mercedesekkel a hétvégi Olasz Nagydíjon.

    A holland autójában a hétvége előtt motort cseréltek, ezért a rajtrács végére kényszerült, ráadásul a futam rajtja után még a szárnya is megsérült. Ezek után végül bejött azért a 8. helyre, de szerinte ennél több volt a versenyben.

    „Tudtam volna menni a többiekkel az elején. Láttam őket a kivetítőkön, és szemmel tartottam a fejlődésem” – mondta. „Tudtam a köridejeiket, és nem vesztettem hozzájuk képest. Nyilván, ha forgalomba kerültem, ez megváltozott, de ha azt nézzük, amikor üres volt előttem a pálya, nem voltak gyorsabbak. Ez pedig eléggé ígéretesen hangzik egy olyan pályán, ahol általában nem vagyunk versenyképesek. Néha a hátulról rajtolás jól sül el, mint például tavaly Austinban, de azért nem lehet mindig ilyen. A mostani verseny a túlélésről szólt, és arról, hogy szerezzünk néhány pontot. Ez sikerült, de most már Szingapúrra koncentrálok, ahol ismét az élről rajtolhatok, mert most már letöltöttük a büntetéseinket, és remélhetőleg a problémás futamainkat is ellőttük. Szóval immáron csak a teljesítményre koncentrálhatunk.”

  • Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Lance Stroll úgy véli igazságtalan volt Sebastian Vettel 10 másodperces stop and go büntetése, ugyanis ugyanazért a hibáért ő csak egy bokszutca áthajtásost kapott.

    A német versenyző ismét megforgott a vasárnapi versenyen, majd mikor visszatért a pályára kiforgatta a Racing Point kanadai pilótáját is. Mikor a fiatalabb versenyző tovább hajtott, ugyanazt a hibát követte el, mint elődje, és kis híján ütközött Pierre Gaslyval. Mind hárman folytatták a versenyt, majd Vettel stop-go-t kapott, míg Strollnak egy szimpla áthajtásos büntetést ítéltek. A futam után a kanadai elmondta, nem értette, miért nem ugyanolyan mértékű büntetést kaptak Vettellel.

    ,,Ő tíz másodperces stop and go-t kapott, míg én csak egy bokszutca áthajtásos büntetést. Szerintem ez nem volt fair vele szemben, hiszen én is ugyanazt a hibát követtem el. Úgy vélem ugyanolyan büntetést kellett volna kapnunk.” –nyilatkozta a kanadai.

    Ha a Vettellel való találkozást el tudta volna kerülni Stroll, akkor  akár a pontszerző helyek egyikén is befuthatott volna, ám a futam utáni értékelőjében elmondta, nem haragszik annyira az eset miatt versenyzőtársára.

    ,,Seb elég agresszíven jött vissza a pályára, tisztában voltam azzal, hogy lesz majd sárga zászló a megforgása miatt, de ahogy visszatért, szinte a pálya nagy részét blokkolta. Megpróbáltam őt elkerülni, de azt hiszem ő hozzám ért, igen, hozzá ért a jobb hátsó abroncsomhoz és kiforgatott engem a pályáról. Abból a pozícióból ahova én kerültem, szinte senkit sem lehetett látni jobbról, így megpróbáltam visszatérni a pályára, viszont én is a pálya közepén voltam a 10-es kanyarban, és próbáltam kimászni abból a szituációból amibe bele kerültem. Szerintem valami nagyon hasonló dolog történt Sebbel is. A versenyzés már csak ilyen, sok igazságtalan dolog történik itt.”

    Michael Masi azonban elmagyarázta, miért kapott stop and go-t Vettel:

    ,,Azért volt más a büntetése, mert először is Sebastian (Vettel) volt az első, aki veszélyesen tért vissza a pályára, másodszor, ő ütközött valakivel ezalatt a folyamat alatt. Pierre (Gasly) és Lance (Stroll) esetében csak egy kockázatos visszatérésről beszélhetünk, ezért döntöttünk úgy, hogy két különböző büntetést osztunk ki.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Annak ellenére, hogy mindkét versenyző jelezte, nem látták abból a szögből társaikat, azért mertek visszahajtani a pályára, nem volt enyhítő körülmény a számukra, ugyanis minden esetben csak akkor lehet visszatérni a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, ha már teljesen biztosak abban, hogy senkit sem veszélyeztetnek azzal a manőverrel.

  • Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Max Verstappen az első szabadedzésen a hetedik, míg a másodikon az ötödik legjobb időt autózta az Olasz Nagydíj pénteki napján. A holland pilóta elmondta, azt remélte, ennél azért jobban fognak menni a dolgok, ám ennek ellenére napját pozitívan értékelte.

    A 21 éves pilóta büntetést kapott azért, amiért a Honda új specifikációjú motorját beszerelték az autójába. A mezőny végéről indulva a dobogós helyeket nem érzi reálisnak Verstappen, ám az ötödik pozíció szerinte normál esetben elérhető lesz a számára.

    ,,Jó napunk volt annak ellenére, hogy nem elég jó a sebességünk az egyenesekben. Úgy érzem, versenyképesek lehetünk a hétvége további részében. Mind a rövid és mind a hosszú etapok során az autó jónak tűnt, ami remek előjel vasárnapra, mikor a mezőny végéről kell majd rajtolnom. Az autó tehát jól teljesített és minden jónak tűnik a motor körül is. Várom már a versenyt, bár, nehéz dolgunk lesz, a Ferrarit és a Mercedest nem lesz könnyű utolérni, de az ötödik hely elérhető. – olvasható a holland pilóta weboldalán.

  • Norris is a rajtrács végéről rajtolhat Monzában

    Norris is a rajtrács végéről rajtolhat Monzában

    Lando Norris a harmadik olyan pilóta, aki a motorcserés büntetések miatt csak a mezőny hátsó részéből kezdheti majd meg az Olasz Nagydíjat.

    A Renual Belgiumban vetette be Carlos Sainz autójában a legújabb erőforrását, így a spanyol már letudta a büntetést. Most pedig az újonc csapattársa is követi őt.

    A McLaren új turbófeltöltőt, MGU-K-t, MGU-H-t és energiatárolót szerelt be a 19 éves autójába, ami magával vonja a sok rajtrács büntetést. Rajta kívül még Max Verstappen és Pierre Gasly is megkapta a vadiúj Honda motort így ők is hátulról kezdhetik majd meg a felzárkózást.

    A mezőnyben még a két Ferrari is új hajtásláncot kapott, de ők még azzal a szabályok adta limiten belül maradtak, ezért nem kaptak büntetést.