Címke: büntetés

  • Steiner miatt az FIA hajlik a rádiós szabály módosítására

    Steiner miatt az FIA hajlik a rádiós szabály módosítására

    Miután a múlt héten Günther Steiner kirohant a kiegyenlítetlen büntetések miatt, az FIA hajlandó újravizsgálni a Haast érintő rádiós szabályt.

    A csapatfőnök azt nehezményezte, hogy a Forma-1 büntetési rendszere nem igazságos, és szerinte újra kéne gondolni azt. Még a Magyar Nagydíj felvezető körén hívatta ki a versenyzőit slick gumikért, amiért pilótánként 10 másodperc büntetés lett a jutalma.

    Mindezt azért, mert a felügyelők szerint a versenyzők illegális, vezetést illető instrukciókat kaptak a csapattól.

    Ehhez képest a következő versenyen Alexander Albon vetett véget Kevin Magnussen versenyének, amiért mindössze 5 másodperces büntetéssel sújtották.

    Szerintem a büntetések rendszere nem működik jól.” – kezdte Steiner. – „Magyarországon kijöttünk a verseny előtt, amivel megbüntettük magunkat, hiszen a boxutcából kellett rajtolnunk, de mégis kaptunk még 10 másodpercet.

    Silverstone-ban kilöktek minket az első körben. Ez Albon hibája volt, hiszen ő kapott büntetést, de csak 5 másodpercet, miközben mi kiestünk a versenyből.

    Mi nem ártottunk senkinek, és nem szereztünk előnyt, hiszen magunkat büntettük. Beszéltünk a pilótáinkkal is, és a szabályok elég ködösen fogalmaznak. A technikai direktíva 2017 óta van érvényben, erre még rá kell majd néznünk részletesebben is. De a büntetés nem mindig azonos a szabálysértés mértékével.” – emelte ki az osztrák.

    Steiner szerint az ő csapata az egyike a keveseknek, akik mernek kockáztatni a stratégiával (a Brit Nagydíjon például nem hívták ki Romain Grosjeant a safety car alatt), ez pedig jutalmazni, nem büntetni kéne.

    Imái úgy tűnik, meghallgatásra kerülnek, ugyanis Michael Masi arról beszélt, az FIA nyitott a változtatásokra.

    Beszélünk majd minden érintettel a szabályok módosításáról” – nyilatkozta Silverstone-ban. – „A direktíva, amiről Günther beszélt, nem más, mint a többi szabály javaslat, amit még át kell néznünk. Ez pedig már folyamatban van.

    Ez az FIA kezdeményezése volt, nem a Haasé. Azt javasoltuk, közösen döntsünk erről, a megbeszélések pedig a döntéshozás minden szintén át kell menjenek.

  • Három helyes rajtbüntetést kapott Ocon Russell feltartásáért

    Három helyes rajtbüntetést kapott Ocon Russell feltartásáért

    A Renault pilótája Esteban Ocon az időmérő edzés után három helyes büntetést kapott a 70.Évforduló Nagydíjára, amiért feltartotta a gyors körén haladó George Russellt.

    A silverstone-i időmérő edzés első szakaszában Ocon kerülte ki a levezető körét teljesítő Giovinazzit, miközben ő maga sem volt még éles körben. Az ideális íven haladt amikor a gyors körön lévő Russell utolérte, ám nem húzódott le onnan, így lassításra késztette a britet.

    Az eset után a Williams versenyzője hosszasan panaszkodott a rádióban, ahol elképesztően veszélyesnek nevezte a franciát. Az incidenst a kvalifikáció után vizsgálták, mindkét érintett felet magukhoz hívták a stewardok, végül a franciát vétkesnek látták a feltartásban, és három helyes rajtbüntetéssel illetve egy büntetőponttal jutalmazták.

    „Az ötös kanyar kijáratában Giovinazzi vezette a hármast, aki levezető körön volt, majd jött Ocon, aki felvezető kört teljesítette és utána érkezett a gyors körön lévő Russell. Miközben Ocon közeledett Giovinazzira, a csapat informálta őt az előtte állóról, ám Russellről csak már nagyon későn. Ahogy Russell közeledett jobb oldalról Ocon megelőzte Giovinazzit ezzel együtt viszont Russellt is akadályozta. A csapat elismerte, hogy ebben a helyzetben nem segítették a versenyzőjüket.” – áll a versenybírók beszámolójában.

    Ocon végül nem jutott be a Q3-ba, a 11.lett, de a büntetés miatt végül a 14.helyről várhatja majd a 70.Évforduló Nagydíját, közvetlenül George Russell mellől.

  • Három kanyar miatt is elvehetnek köridőt a Hungaroringen

    Három kanyar miatt is elvehetnek köridőt a Hungaroringen

    Az elmúlt két hétvégén számos példát láttunk arra, hogy gyors köröket vettek el a Red Bull Ringen. Ez köszönhető volt annak, hogy a két, e tekintetben legkritikusabb kanyarba érzékelőket telepítettek, amely pontosan jelezni tudta, hogy ki az, aki négy kerékkel elhagyta a pályát. A Hungaroringen is lesznek ilyen kanyarok.

    A soron következő Magyar Nagydíjra hasonló elv alapján három ilyen kritikus pontot nevezett meg a versenyigazgató. A Hungaroringen a 4-es, a 11-es és a 12-es kanyarok kijáratán kerülnek ezen szenzorok elhelyezésre.

    Michael Masi ismét felhívta a figyelmet, hogy amennyiben egyik pilóta a gyors körén mind a négy kerékkel elhagyja a pályát akár csak az egyik fent megnevezett kanyarban, akkor a köridejét automatikusan elveszik. A futamon pedig három ilyen elhagyás után kapják meg a fekete-fehér, vagyis az utolsó figyelmeztetést jelképező zászlót.

  • Ricciardót bosszantja, hogy Strollt nem büntették a manővere miatt

    Ricciardót bosszantja, hogy Strollt nem büntették a manővere miatt

    Daniel Riccardo nem repesett az örömtől a Stájer Nagydíj leintését követően, miután Lance Stroll vitatott előzése miatt két pozíciót is vesztett a verseny véghajrájában és a kanadai fiatalt még csak meg sem büntették a versenybírák.

    A Renault ausztráljának bevált az, hogy a mezőny nagy részével ellentétben az alternatív stratégiával teljesítette a 71 körös verseny a Red Bull Ringen. Ricciardo a közepeseken rajtolt és az első és egyben utolsó kiállása során a lágyakat kapott. Az ausztrál pedig a korai kiállásával sikeresen alávágott Carlos Sainz Jr.-nak, aki a lassú kerékcseréje miatt veszítette el az ötödik helyét Ricciardoval szemben.

    Azonban a két Racing Point – akik ellen nemrégiben óvást nyújtott be a Renault az autójuk szabályossága kapcsán – képes volt felzárkózni, miután Sergio Pérez és Lance Stroll is csak a mezőny hátsó traktusából vághatott neki a futamnak az esős időmérőn nyújtott rossz teljesítményük miatt.

    Ricciardot először Pérez, majd Stroll ugrotta át, de mindkét „rózsaszín Mercedest” vezető pilótának meggyűlt a baja az ausztrál „Méhészborzzal”. Azonban Stroll manővere nem volt tiszta, ugyanis mindkét versenyzőnek el kellett hagynia a pályát, amiből Lando Norris profitált a legnagyobbat, aki végül ötödik lett, miután még a sérült első szárnnyal haladó Pérezt is elkapta az utolsó kanyarban.

    „Frusztráló volt a verseny vége, ugyanis az utolsó körökben erősen szenvedtem a mögöttem autózókhoz képest,” – magyarázta Ricciardo.

    „A csörténk során Lance mindkettőnket leszorított a pályáról. Mindig is kritikus vagyok magammal szemben és most is az vagyok, ugyanis be kellett volna csukjam a kaput Lance előtt, azonban nem hiszem, hogy meg tudott volna előzni szabályosan. Ez sokkal inkább egy elkeseredett manőver volt, sem, mint normális előzési kísérlet.

    „Lando pedig jött mögöttünk, ami miatt azt gondolta, hogy simán át fogja rágni magát a Racing Pointon. Ha használtam volna a rázót, ütköztünk volna. Ennek egyszerűen nem így kellett volna végződnie.

    „Nyilvánvalóan Landoval szemben is pozíciót veszítettünk. Strollal szemben valószínűleg vissza fogjuk kapni a pozíciót, azonban még mindig rossz, hogy ilyen módon kellett befejezünk a versenyt.”

    Azonban Ricciardo ezen reménye hiábavaló volt, ugyanis a stewardok ugyan megvizsgálták a kettejük esetét, azonban nem találták vétkesnek a Racing Point kanadai pilótáját, ami miatt Ricciardonak be kellett érnie az eredetileg megszerzett nyolcadik helyével.

    „Többet vártunk a mai naptól,” – mondta elégedetlenül a Renault ausztrálja. „A rajtom jó volt és utána is képes voltam további pozíciókat nyerni.

    „A közepesekkel jó tempót tudtam autózni, azonban a lágyakkal már közel sem sikerült olyan erősre az etapom, mint ahogyan arra számítottunk a korábbiakban.”

  • Leclerc 3 rajthelyes büntetést kapott, Räikkönen és Perez megúszták

    Leclerc 3 rajthelyes büntetést kapott, Räikkönen és Perez megúszták

    Charles Leclerc három rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi Stájer Nagydíjra, amiért az időmérő edzésen akadályozta az AlphaTauri versenyzőjét, Danyiil Kvjatot.

    A Ferrari monacói versenyzőjének amúgy sem volt jó napja, mivel csak a 11. helyre kvalifikált, a büntetése miatt azonban csak a 14. helyről rajtolhat majd.

    Vizsgálták más ügyben is, az ellenőrző vonal átlépése miatt, mikor érvénybe lépett a piros zászló, de emiatt nem intették meg, mivel a zászló akkor lépett épp érvénybe, mikor a versenyző kigyorsított a kanyarból. Ezt követően azonban erősen fékezett, mikor észlelte a jelzést. És bár fontolóra vette, hogy azonnal a boxba hajtson a fehér vonalat átlépve, de végül ezt nem ítélte biztonságosnak.

    Reakcióját így megfelelőnek minősítették a bírák.

    Hasonló okból vizsgálták Kimi Räikkönent is, de ő sem kapott emiatt büntetést mert megkísérelt a boxba hajtani, de már ezt nem tudta volna megfelelően kivitelezni.

    Sergio Perezt sárga zászlós incidens miatt vizsgálták, de úgy ítélték, hogy mindent megtett a lassítás érdekében, így ő is megúszta a büntetést.

  • Pénzbírság, vagy akár börtön is várhat Magyarországon arra, aki nem tartja be az előírásokat!

    Pénzbírság, vagy akár börtön is várhat Magyarországon arra, aki nem tartja be az előírásokat!

    A Forma-1-es versenyzők és csapattagok komoly pénzbírságot, vagy akár börtönbüntetést is kaphatnak majd, amennyiben megszegik a kijárási korlátozásukat a Magyar Nagydíj idején, állítja a BBC.

    A brit, valamint nem EU tagállambeli személyek számára az az előírás ugyanis, hogy csak a versenypálya és a hotel között mozoghatnak. Ha ezt valaki megszegi, 15 000 euró (kb 5 millió forint) pénzbírságot, vagy akár börtönbüntetést is kaphat.

    Étkezés is csak a hotelben, vagy a pályán lehetséges. Tilos számukra bármilyen tömegközlekedési eszköz, vagy taxi használata.

    A tízből hét csapat székhelye az Egyesült Királyságban található, a csapatok személyzetében azonban mindenféle nációjú személy található.

    Azon versenyzők, akik ezek alapján fokozottan korlátozva lesznek: a brit Lewis Hamilton, Lando Norris és George Russell, a brit-thai Alexander Albon, a mexikói Sergio Perez, a kanadai Lance Stroll és Nicholas Latifi, az ausztrál Daniel Ricciardo, az orosz Danyiil Kvjat és a monacói Charles Leclerc.

    Hamilton például nem is fog hotelben megszállni, a pályán marad majd motorhome-jában.

    Az F1 azt javasolja mindenkinek, hogy szigorúan tartsa magát az előírásokhoz, nemzetiségüktől függetlenül is.

    „Annak érdekében, hogy világosan megmutassuk az összes érdekeltnek és jelenlévőnek, hogy készek vagyunk tiszteletben tartani a magyar kormány által előírt intézkedéseket a magyar eseményen és elkerüljünk bármilyen lehetséges félreértést a helyi közösségben, minden résztvevőnek ajánlott a korlátozások betartása” – közölte az F1.

     

  • Hamilton súlyosabb büntetést érdemelt volna, Marko szerint

    Hamilton súlyosabb büntetést érdemelt volna, Marko szerint

    Helmut Marko nagyon nem örül annak, hogy Lewis Hamilton gyakorlatilag megfosztotta Alexander Albont egy dobogós helyezéstől. Ismét.

    Az esetért Hamilton 5 másodperces büntetést kapott, ami valóban büntetés volt számára, mert emiatt második helyett csak negyedik lett az Osztrák Nagydíjon. Marko szerint azonban ez túl kevés büntetés volt.

    „Ha valaki hibás és csak öt másodpercet kap érte, amivel még pontszerző marad, akkor az a pár pont, amit veszített, nem teljesen fair, szerintem” – mondta Marko az ORF-nek.

    „Hasonló volt a helyzet Brazíliában is tavaly. Az is a második helyért ment. Hamilton akkor is nekiütközött Albonnak.”

    Marko szerint az FIA-nak teljesen át kellene dolgoznia a büntetések kiosztásának rendszerét.

    Arra a kérdésre, hogy szerinte szigorúbb büntetés járna-e Hamiltonnak, Marko így felelt: „Igen. Lewis lehet második, vagy negyedik, de mi a különbség? Teljesen tönkretette a versenyünket.”

  • Wolff nagyon nagy túlzásnak tartja Hamilton büntetését

    Wolff nagyon nagy túlzásnak tartja Hamilton büntetését

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint igencsak durva és túlzó volt az a büntetés, amit Lewis Hamilton kapott az Osztrák Nagydíjon Alexander Albonnal való ütközésért.

    A thai és a brit az utolsó biztonsági autós fázis után csatázott egymással a második helyért, amikoris a négyes kanyarban a Red Bull megpróbálkozott az előzéssel ám Hamilton túlcsúszott az íven és kilökte a pályáról Albont.

    A versenybírók vizsgálták is az esetet, amelyben végül Hamiltont állapították meg vétkesnek, mivel több helyet kellett volna hagynia a riválisának. A büntetése végül azt jelentette, hogy a második hely helyett a negyedik lett.

    Az eset kapcsán Toto Wolff is megszólalt, aki elmondta, hogy a versenyzője semmit sem csinált másképp, miközben abban a helyzetben is teljesen elfordította a kormányát.

    „A stewardok mindig nehéz helyzetben vannak, hogy jó döntést hozzanak. A mai egy rossz nap volt Lewis és a csapat számára is. Délelőtt a Red Bull egy teljesen új kameraállást szedett elő, amivel elérték, hogy kapjunk egy három helyes rajtbüntetést. Aztán a versenyen is jött egy öt másodperces, ami az én szemszögemből nézve túlságosan is durva volt. Többször is megnéztük a videót arról.” – kezdte az osztrák.

    „Lewisé volt az a kanyar. Albonnak körülbelül a pálya 40%-a állt rendelkezésre baloldalt, ez teljesen más mint ami az első körben volt, amikor is Lewisnak kellett visszavennie Albon miatt. Így az én véleményem az, hogy ez nem igazságos. de azt elismerem, hogy a bírók munkája nagyon összetett, hogy a legjobb döntést hozzák meg mindig. Ez néha neked kedvez, néha nem.” – tette hozzá.

  • Abt büntetést kapott, mert más versenyzett helyette

    Abt büntetést kapott, mert más versenyzett helyette

    A Formula E versenyző Daniel Abtnak sikerült elérnie, hogy egy jótékonysági virtuális versenyen botrányt okozzon, kizárják és pénzbüntetéssel sújtsák.

    Abt a Home Challenge nevű virtuális Formula E versenyen vett részt, mellyel az UNICEF-nek gyűjtöttek pénzt, és a harmadik helyen ért célba, azonban kiderült, hogy csalt, egy profi sim versenyző játszott helyette.

    A verseny után Stoffel Vandoorne állt elő azzal a feltevéssel, hogy Abt nem is vezetett a versenyen.

    „Nagyon nem vagyok boldog, mert nem maga Daniel vezetett, és ezzel tönkretett mindent. Nevetséges volt.” – mondta Vandoorne Twitch streamjében.

    A Formula E ma közleményt tett közzé, melyben megerősítették, hogy Abtot diszkvalifikálták a sportszerűtlenség miatt. Ezzel elbukta első pontjait a virtuális versenysorozatban, továbbá arra kötelezték, hogy fizessen 10 000 eurót (kb 3,5 millió forint) egy választott jótékonysági szervezetnek.

    Abt később elnézést kért, amiért nem vette kellően komolyan a virtuális versenyt.

    „Szeretnék elnézést kérni a Formula E-től, minden rajongómtól, a csapatomtól és a versenytársaimtól, amiért külső segítséget kértem a szombati versenyen.” – mondta Abt. „Nem vettem annyira komolyan, mint kellett volna. Különösen sajnálom azért, mert tudom, hogy mennyi munka van ebben a projektben a Formula E szervezősége részéről.”

    „Tisztában vagyok benne, hogy a vétségem keserű szájízt okoz, ám soha nem vezérelt direkt rossz szándék. Természetesen elfogadom a versenyből való kizárásomat.”

    Abt helyett az a 18 éves Lorenz Hoerzing sim racer versenyzett, aki szintén az Audi színeiben vezet/játszik a bajnokság kifejezetten esportosainak létrehozott sorozatában.

  • Bottas betegséggel küszködik a szezon utolsó hétvégéjén

    Bottas betegséggel küszködik a szezon utolsó hétvégéjén

    Valtteri Bottas az időmérő utáni sajtótájékoztatón elárulta, egész héten betegséggel küszködik.

    Manapság rá jár a rúd a finn versenyzőre, csütörtökön bejelentette, elválik feleségétől Emiliától, majd kiderült erőforrás cserét kell végrehajtani autójában, pénteken a második szabadedzésen Romain Grosjeannal ütközött, amiért megrovást kapott. Szombat reggel ismét hajtásláncot kellett cserélni konstrukciójában, azután a kvalifikáció után a Mercedes versenyzője felfedte, egész héten betegséggel küszködik.

    ,,Nos, már egy kicsit jobban érzem magam. Elég beteg voltam a héten, az egész hétfő este kezdődött. Mikor ide utaztam rosszabb lett az állapotom, ám az autóban ülve ez mit sem számít. Az adrenalin beüt és onnantól úgy érzed minden rendben van.”

    Bottas a pénteki szabadedzéseken gyorsabb volt, mint Lewis Hamilton, ám a Q3-ban nem tudott mit kezdeni csapattársa tempójával. A nastolai versenyző szerint még egy tökéletes kör sem lett volna elég ahhoz, hogy elorozza a brittől az első helyet.

    ,,A köröm rendben volt, Lewis gyorsabb volt egy kicsivel és a beállításaink is különböztek a kvalifikáció végén. Tegnap sokkal magabiztosabbnak éreztem magam az autóban, de én csak a versenyre koncentráltam, ugyanis tudtuk, hogy a rajtrács végéről fogok majd indulni.”

    A finn azonban bizakodó, és ha valami ‘őrültség’ történik a futamon, akkor akár egy szép eredménnyel  búcsúzhat el az idei szezontól:

    ,,Mindig minden lehetséges. Holnap nem lesz okom arra, hogy visszavegyek, minden lehetőséget meg fogok ragadni. Idén volt pár igazán örült verseny, gondoljunk csak vissza a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjra. Tehát bármi megtörténhet, kíváncsian várom milyen lehetőségek fognak adódni, de a legfontosabb az lesz, hogy jól érezzem magam az autóban.”