Címke: büntetés

  • Racing Point: A McLaren és a Renault is a Mercedest másolja

    Racing Point: A McLaren és a Renault is a Mercedest másolja

    A Racing Point csapata sokat szerepelt a hírekben a szezon első felében, leginkább az autójuk és a Mercedes 2019-es autójának nagy hasonlósága miatt. Az FIA éppen ezért kivizsgálta az esetet, és megbüntette a csapatot. Andrew Green, az Aston Martinná alakuló gárda technikai igazgatója szerint sohasem a Mercedes teljes másolása volt a cél.

    „Nagy a különbség az autó működésében. Mivel mindig csak kis dolgokkal kísérleteztünk, sosem lehettünk igazán magabiztosak. Mostanra már látjuk az előnyeit. A tervünk egyébként is az volt, hogy megpróbáljuk ebben a szezonban. Átmeneti megoldás volt, mielőtt egy teljesen új autót építünk 2021-re, ami már 2022-re módosult.” – fejtette ki Green az Auto, Motor und Sport-nak.

    „Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy a Mercedes 2019-es autójának koncepcióját fogjuk használni kiindulási alapnak. Hozzátettük ehhez a 2020-as Mercedes hátsó felfüggesztését Oroszországban, mivel az ő általuk gyártott sebességváltót használjuk, szóval amennyiben ezt nem tettük volna meg problémákba ütköztünk volna.” – mondta Green.

    Egyébként Green szerint ezzel egyébként semmiféle probléma nincsen:

    „Mindössze annyit csináltunk, hogy egy 2019-es autót egy 2020-as autóvá alakítottunk. A többiek ezt a szezon kezdetén tették meg. Ők azt szerették volna, ha 2019-es alkatrészekkel megyünk, miközben mindenki más már fejlesztett az autóján, ez volna fair?”

    „A McLarennek egy új első szárnya van, ami teljesen egyértelműen olyan, mint a Mercedesé. Biztosan ez is másolásnak minősül? A Renault is lemásolta egyébként a Mercedes szárnyának elejét. Egyedül a Racing Point nem másolhat. Azok a csapatok hangoztatták a legtöbbet, hogy ez milyen rossz dolog, amelyek most a legtöbbet másolnak.” – zárta Green.

  • Az Eifel Nagydíjon is szigorúan fogják figyelni a pályaelhagyásokat

    Az Eifel Nagydíjon is szigorúan fogják figyelni a pályaelhagyásokat

    Ezen a hétvégén is szigorúan fogják venni a versenyfelügyelők a pályaelhagyásokat, az Eifel Nagydíj során. A Nürburgringen a négyes kanyarra fognak extra szigorral tekinteni.

    A négyes kanyar kijáratát (amely kanyar egyébként egy gyors jobbos) nevezte meg az egyetlen olyan helynek az FIA, ahol a pilóták előnyt szerezhetnek a pálya négy kerékkel történő elhagyásával. A Motorsportweek.com információ szerint, Michael Masi jegyzeteiben szerepel az is, hogy a szabadedzéseken, illetve a kvalifikáción, aki elhagyja ott a pályát, az idejét törölni fogják.

    Azonban a versenybírák vasárnap sem fognak pihenni:
    „A versenyzők, akik ki fogják szélesíteni a pályát a négyes kanyarban három alkalommal, fekete-fehér zászlót fognak kapni, minden további esetben a versenyfelügyelők vizsgálni fogják az ügyet.” – mondta Masi, aki egyébként hozzátette, hogy ezek az intézkedések nem vonatkoznak majd azokra, akiket kiszorítanak a pályáról.

  • Michael Masi: Ha Lewis beszélni akar, az ajtóm nyitva áll

    Michael Masi: Ha Lewis beszélni akar, az ajtóm nyitva áll

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi felajánlotta Lewis Hamiltonnak, hogy vitassák meg a brit aggályait büntetésével kapcsolatban, amit az Orosz Nagydíjon kapott.

    Két darab öt másodperces büntetést kapott a brit a versenybíróktól, miután a rajtot megelőzően két ízben is a kijelölt pozíció helyett máshonnan végezte próbarajtjait. Ennek köszönhetően Hamilton elveszítette a versenyt, azonban a dobogót így is kényelmesen meg tudta szerezni.

    A futam alatt még úgy nézett ki, hogy a brit versenyző még két büntetőpontot is kap, azonban ezeket törölték, amikor Masi felülvizsgálta az esetet.

    Mindezek ellenére Hamilton meglehetősen zabos volt büntetéseinek ténye miatt, sőt olyat nyilatkozott, hogy az FIA meg szeretné állítani őt abban, hogy megszerezze hetedik világbajnoki címét.

    Amikor erről Masit kérdezték, így felelt:

    „Az én nézőpontomból nagyon egyszerű a helyzet, amennyiben Lewis meg szeretne beszélni, pont úgy ahogyan mondtam már neki korábban, ahogyan az összes többi pilótának is elmondtam, az én ajtóm mindig nyitva áll, és boldogan megbeszélek velük bármit.”

    „Azonban azt gondolom, hogy az FIA szemszögéből pedig azért vagyunk itt, mint sportfelügyelők, hogy betartassuk a szabályokat.” – mondta.

    „Vannak felügyelőink, akik úgy funkcionálnak, mint egy független bírói testület, szóval teljesen mindegy, hogy Lewis Hamilton csinál-e szabálytalanságot, vagy a másik 19 versenyző.”

    Az ausztrál azzal érvelte a büntetést, hogy a kijelölt helyről rajtgyakorlatot végezni, egy már begyakorolt mozdulatsora volt a hétvégének:

    „Az, hogy honnan kell végezni a próbarajtokat minden pályán más, illetve fel van tűntetve a versenykiírásban.” – fejtette ki Masi.

    „Tehát a hétvége összes szabadedzésén, illetve eseményén Lewis a többiekkel együtt pontosan ugyan onnan végezte a rajtpróbát, ezzel betartva a versenyigazgatói instrukciókat.”

    „Azt mondanám, hogy pontosan ez az oka annak, hogy kijelölünk egy mindenki számára biztonságos helyet a próbarajtokhoz. Mindenki tudja, hogy valójában mi történik. Szóval okkal jelöljük ki ennek a helyét.”

    „Egyébként nem szoktunk egy rajtkockát felfesteni, mindösszesen csak a helyét határozzuk meg, hogy honnan lehet ezt végrehajtani. Ez így volt már előttem is, és az én irányításom alatt is így van. Azt gondolom, ami vasárnap történt, az csak egy egyszerű hiba volt ebből a szempontból.” – zárta Masi

  • Salo szerint baromság, amit Hamilton gondolt a büntetése kapcsán

    Salo szerint baromság, amit Hamilton gondolt a büntetése kapcsán

    Mika Salo egykori F1-es versenyző és jelenlegi versenybíró reagált Lewis Hamilton panaszára, mi szerint a bírák szándékosan akarták megtörni a dominanciáját az Orosz Nagydíjon.

    Hamilton a vasárnapi Orosz Nagydíjon szabálytalan rajtgyakorlásért 2×5 másodperc büntetést, valamint két büntetőpontot kapott. Utóbbit ugyan később visszavonták, mert a csapat hibájának ítélték, Hamilton szerint direkt büntették meg először.

    „Ez baromság” – reagált erre Salo az Ilta Sanomatnak. „Ez egyáltalán nem igaz. A szabályok mindenki számára ugyanazok.”

    Michael Masi, az F1 versenyigazgatója egyetért Salóval.

    „Az FIA a sport felügyelője, szóval szóval ellenőrizzük a szabályokkal való egyezőséget és a versenybírák független döntéshozók” – mondta.

    „Ha megsértik a szabályokat, nem számít, hogy ki szegte azt meg, hogy az Lewis Hamilton volt-e, vagy bármelyik másik versenyző.”

    Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas is jogosnak tartja Hamilto büntetését.

    „Mindig van megbeszélésünk arról, hogy pontosan hol lehet rajtot gyakorolni” – mondta Bottas a finn MTV-nek. „A csapat megmutatja nekünk a helyeket, ahol lehet, és én ott is végeztem a rajtgyakorlatot. Szerintem ez elég egyszerű.”

    Bottas mindemellett úgy véli, hogy Hamilton büntetése nélkül is sikerült volna megnyernie a versenyt.

    „Mikor Lewis kiállt és én vezettem, elég jó különbséget tudtam kiautózni, szóval nem hiszem, hogy ez túl sokat változtatott a dolgokon. Talán (a büntetés nélkül) második lett volna” – mondta a finn.

  • Stroll szerint nevetséges, hogy Leclerc nem kapott büntetést

    Stroll szerint nevetséges, hogy Leclerc nem kapott büntetést

    Lance Stroll elmondta, hogy nevetségesnek találja azt, hogy Charles Leclerc nem kapott büntetést az első körben történt ütközésük miatt.

    A Racing Point kanadai pilótája a külső íven érkezett meg a négyes kanyarban Leclerchez képes, aki valamivel mélyebbet fékezett a kelleténél és emiatt ért össze a két autó bal első és jobb hátsó kereke. Az ütközés miatt Stroll megpördült és a falba állította az RP20-at, a Ferrari monacói pilótája azonban folytatni tudta a száguldást.

    A kettejük csörtéjét ugyan feljegyezték a stewardok, azonban egyik felet sem találták vétkesnek, így végül senki nem kapott büntetést.

    Leclerc végül a hatodik helyen fejezte be az 53 körös Orosz Nagydíjat, de Stroll rendkívül kritikus volt a kétszeres futamgyőztes monacóival szemben. Ennek pedig a SkySportsnak adott interjújában hangot is adott.

    „Eléggé meg vagyok lepődve, hogy nem kapott büntetést,” – mondta Stroll, akinek 2021-től Sebastian Vettel lesz a csapattársa az Aston Martinná alakuló silverstonei istállónál.

    „Bőven hagytam neki helyet a külső íven csináltam meg a kanyart és mégis hozzáért a jobb hátsómhoz. Szerencsétlenül jött ki, amit nagyon sajnálok. Azonban az viszont nevetséges, hogy Charles ezt az egészet megúszta büntetés nélkül.”

    A kanadai csapattársa Sergio Pérez egy erős versenyt teljesítette és magabiztosan szerezte meg a negyedik helyet. A mexikói „gumimágus” ismét varázsolt és ő teljesítette a leghosszabb első etapot a mezőnyből, szám szerint 23-at.

    „Sok benne lehetett volna,” – válaszolta Stroll arra a kérdésre, hogy mit érhetett volna el Szocsiban. „A rajtom jó volt, már az első körben sikerült öt pozíciót nyernem, szóval igazán kár érte.”

  • Változik a rajtrács: Megbüntették Albont és Latifit!

    Változik a rajtrács: Megbüntették Albont és Latifit!

    Mind Alex Albon, mind pedig Nicholas Latifi 5 helyes rajtbüntetésben részesült, miután váltócserét hajtottak végre az autóikban.

    A tegnapi időmérőn a brit-thai versenyző a 10. pozíciót szerezte meg, ám a szabályok értelmében hátrasorolták őt, így a Red Bull pilótája csak a 15. helyről indulhat ma. A kanadai versenyzőnek csak egy hellyel kell majd arrébb állnia, ugyanis a kvalifikáción a 19. legjobb időt érte el, így a büntetése alapján a 20. pozícióba „esik” vissza.

    A váltócserét mindkét csapatnál a Szövetség felügyelete mellett, éjszaka hajtották végre, ugyanis az autók átvizsgálását követően problémákat észleltek a szerelők az említett darabokon.

    ,,A váltókat az FIA technikai delegáltjának engedélyével cserélték ki, miután egy írott kérelem érkezett az aggódó csapatoktól (2020. szeptember 26. 19:25). Mindez a sportszabályzat 34.2-es cikkelye értelmében történt meg. A váltókat azelőtt kellett kicserélni, hogy egymást követő hat eseményt kibírtak volna. Ez viszont nem felel meg  2020-as szabályzat 23.5.a paragrafusának, így ezt az ügyet a stewardok elé vagyok kénytelen vinni.” – jelentette Jo Bauer.

    Albon helyét így Charles Leclerc örökli meg, ezen felül Daniil Kvyat, Lance Stroll, George Russell, és Sebastian Vettel léphet még előre, míg Latifi büntetéséből, csak Kimi Räikkönen profitálhat.

  • Hamilton már nyolc büntetőponttal rendelkezik

    Hamilton már nyolc büntetőponttal rendelkezik

    Lewis Hamilton az Olasz Nagydíj során kapott egy tíz másodperces stop-and-go büntetést, mivel akkor hajtott be kereket cserélni, amikor a boxutca zárva volt. Az incidens miatt a brit versenyző még kapott két büntetőpontot is. Ami azt jelenti, hogy már nyolc pontnál jár a címvédő.

    Tizenkét büntetőpontot nem szedhet össze egy versenyző egy év leforgása alatt, hiszen az büntetéssel járna. A büntetőpontok így egy év alatt évülnek el, és a Mercedes pilótájának licenszéről majd csak november 17.-én kerülnek le pontok.

    Mindaddig még hat versenyhétvége kerül lebonyolításra, úgyhogy a hatszoros világbajnoknak óvatosnak kell lennie. Amennyiben elérné a tizenkét büntetőpontot a büntetése egy versenyhétvégéről való eltiltás volna.

    Hamiltonnak van a legtöbb büntetőpontja a mezőnyből, őt követi Albon öt ponttal, mögöttük Daniil Kvyat következik néggyel, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen és George Russell rendelkeznek három ponttal, míg a sort a Red Bull holland versenyzője Max Verstappen zárja két ponttal.

  • Hamilton: Nem értem miért hozták meg ezt a döntést

    Hamilton: Nem értem miért hozták meg ezt a döntést

    Lewis Hamilton elmagyarázta mire is volt kíváncsi, mikor felment a stewardokhoz a piros zászlós szakasz alatt.

    Mielőtt Charles Leclerc odavágta a falhoz a Ferrariját, a brit pilóta és Antonio Giovinazzi úgy döntött, hogy a bokszba hajt, ám az „zárva” volt Kevin Magnussen autójának mentése miatt, így a két versenyző szabályt szegett. A piros zászló megjelenése után kiderült, hogy a stewardok 10 másodperces stop and go büntetéssel sújtották őket, így az addig élen haladó hatszoros világbajnoknak már akkor el kellett búcsúznia a győzelemtől.

    Míg a gumifalak javítására vártak, Hamilton úgy döntött, hogy felmegy a stewardokhoz, és megnézi, hol is voltak azok a figyelmeztető jelek, amelyek a bokszutca állapotára hívták fel a figyelmet.

    ,,Visszamentem és beszéltem a csapattal, ám nekik nem volt erről videójuk. Csak meg akartam nézni hogy mit hibáztam el. Megesküdtem volna arra, hogy a bokszutca bejáratánál nem volt piros a lámpa. Nem Michaelt (Masi) akartam látni, hanem a többi stewardot, akik meghozták a döntést a büntetésről.” -magyarázta Hamilton.

    A Mercedes versenyzőjét az egész szituáció meglepte, így szeretett volna tisztán látni az üggyel kapcsolatban. Első sorban arra volt kíváncsi, hol jelezték azt, hogy a bokszutca bejárata zárva van, ugyanis ő ezt nem szúrta ki. Később megtudta, hogy valahol a pálya baloldalán hívták erre fel a pilóták figyelmét. A hatszoros világbajnok azonban eleve a pályabírók tetteit sem értette pontosan.

    ,,Összességében nem értem, miért húzták az autót abba a pozícióba, ahelyett, hogy hátra tolták volna. Tudom miért, csak nem értem miért hozták meg ezt a döntést, különösen úgy, hogy nem volt erre semmi szükség.” -tette hozzá a Motorsport.com-nak.

  • Pérez kiakadt az igazságtalan büntetése miatt

    Pérez kiakadt az igazságtalan büntetése miatt

    Sergio Pérez öt másodperces büntetése miatt bukta el a negyedik helyet a Spanyol Nagydíjon csapattársával szemben. A mexikóit azért büntették, mert figyelmen kívül hagyta a kék zászlót, miközben Lewis Hamilton lekörözte. Pérez nem hagyta szó nélkül a versenybírók döntését, nagyon igazságtalannak tartotta azt.

    „Nem értem, hová kellett volna lehúzódnom, Hamilton a kör legvégén ért utol, a nagyon szűk és keskeny utolsó szektorban. Nem tudtam hová menni” – érvelt saját igaza mellett az ötödikként végző Racing Pointos. „Nagyon veszélyes lett volna, ha bármit csinálok akkor, mégis megkaptam a büntetést. Nagyon igazságtalannak érzem, de ez van.”

    „Annak legalább örülhetek, hogy nem vesztettünk pontot, mert Lance előzött csak meg emiatt, de a büntetés akkor is kemény volt. A kilences kanyarban szóltak rám, hogy jön Lewis, és a tízesbe elég gyorsan is jött be, de akkor is úgy gondoltam, az első lehetőség az egyes kanyar, hiszen a szűk pálya miatt az elengedés csak rosszul jöhetett volna ki. Úgy gondoltam, csak több időt veszít azzal, hogy elengedem. Nem tudom, mi változott, míg nem voltam itt, de láttam már sokkal durvábbat is, amit megúsztak büntetés nélkül.”

    Pérez hozzátette, örül csapata remek versenyének, valamint annak, hogy sikerült kivitelezniük az egy kiállásos stratégiát.

  • Müller kétszer győzött a héten, de még csak egy verseny volt…

    Müller kétszer győzött a héten, de még csak egy verseny volt…

    Nico Müller idei harmadik győzelmét szerezte meg a Lausitzringen, és ezzel hibátlan mérleggel és magabiztos előnnyel áll a pontverseny élén.

    A svájci pilóta pár napja még a berlini Formula E futamokon küzdhetett csapattársával, most az első sorból indulhatott Robin Frijns mellől. Müller le is rajtolta őt, mögöttük Sheldon van der Linde igyekezett tartani a dobogós helyét.

    A bajnoki címvédő, (és szintén Formula E pilóta) René Rast a második kanyarban kicsúszott, de vissza tudott jönni a hetedik helyre, és Jamie Greennel bonyolódott csatába.

    A vezető trió szép lassan elhúzott a negyedik helyen haladó Loic Duval elől, de hátrébb folytak a csatározások. Van der Linde egy elévágással Frijns elé került, de Müllert nem tudta utolérni.

    Rast végül hetedik helyen ért célba Habsburg Ferdinánd mögött, így a versenyen nem csak a BMW első idei dobogójára, de a privát csapatok első pontszerzésére is sor került. Mike Rockenfeller utólag büntetést is kapott, így Adrian Newey fia, Harrison is elcsípett egy pontot.

    A futamgyőztes így nyilatkozott:

    „A felkészülés messze volt a normálistól, eléggé elfoglaltak voltunk Berlinben. A csapat segített a fontos dolgokra koncentrálnom. Most láthattuk, milyen gyorsan változik minden, és hogyan jöttek fel a BMW-k ránk. Robin (Frijns) előtt sikerült maradnom, aki szintén nagyon gyors volt ma. Szerintem ez volt a mai verseny kulcsa.”

    Nem csak ő örült az eredménynek, az első dobogóját szerző van der Linde is kicsattant az örömtől:

    „Nagyon boldog vagyok, sokat dolgoztam ezért. Ma volt rá esélyünk, és ki is használtuk, egyszerűen fenomenális.”

    Azonban nem ez volt a hét egyetlen nagy híre, ugyanis a spái második futamon utólagos időbüntetéssel sújtották René Rastot, amiért illegálisan használta a push-to-pass rendszert. A büntetés következtében visszaesett a harmadik helyre, így Nico Müller egy második győzelemmel is gyarapodott.

    „Csalódott vagyok, hogy ez a hiba a győzelmembe került.” – kezdte Rast. – „Ösztönösen nyomtam meg a gombot, amikor a rendszer azt jelezte, hogy használhatom. Be is bizonyosodott, hogy nem nyertem vele semmit.” – jelentette ki csalódottan.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? Sheldon van der Linde BMW +2.870
    3 ?? Robin Frijns Audi +7.513
    4 ?? Marco Witmann BMW +7.861
    5 ?? Timo Glock BMW +14.569
    6 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +20.226
    7 ?? René Rast Audi +20.679
    8 ?? Jamie Green Audi +24.914
    9 ?? Philipp Eng BMW +26.654
    10 ?? Harrison Newey Audi-WRT +53.182
    11 ?? Mike Rockenfeller Audi +56.802
    12 ?? Lucas Auer BMW +57.468
    13 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:07.388
    14 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +1 kör
    15 ?? Jonathan Aberdein BMW +1 kör