Címke: büntetés

  • Leclerc-re büntetés várhat Kanadában

    Leclerc-re büntetés várhat Kanadában

    Charles Leclerc bakui kiesésével a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a pontversenyben, hátránya pedig már 34 pont az élen álló Max Verstappennel szemben. A monacói pilóta egy héttel az azerbajdzsáni kudarc után Montrealban köszörülhetné ki a csorbát, de lehet, hogy nem lesz rá lehetősége.

    Leclerc bakui motorhibájának pontos okairól továbbra sem mondott semmi a Ferrari, a Motorsport olasz kiadása ugyanakkor szinte kész tényként kezeli, hogy a monacói pilótát tíz helyes rajtbüntetéssel fogják sújtani Kanadában, mert idei negyedik turbóját kell majd használnia, ebből az erőforrás-elemből pedig egy szezonban csak három “fogyasztható el” büntetlenül.

    Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke rögtön az Azerbajdzsáni Nagydíj után utalt rá, hogy Leclerc-nek új motort kell majd beszerelni Kanadára, mert a Bakuban meghibásodó egységet ilyen rövid idő alatt nem fogják tudni átvizsgálni és rendbehozni. Binotto arra azonban nem tért ki, hogy teljes erőforrás-csere lesz-e, vagy csak a V6-osból raknak be újat.

    Leclerc idei második motorját a Miami Nagydíjon vetette be a Ferrari, majd Barcelonában is ezt használta, amikor az élről kiesett. A katalán pályán a turbó hibásodott meg, ami a második volt ebből az elemből. Az elsőt a szezon elejétől Miami-ig használta, majd az egyes számú motor visszatérésével Monacóban is ez volt az autóban.

    A motorerő-igényes Bakuban azonban be kellett szerelni az idei harmadik motort a harmadik turbóval, a Motorsport szerint pedig a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Kanadára teljes sorcsere következik, és minden elemből újat tesznek a 16-os rajtszámú F1-75-ösbe, a 4. turbó behelyezése pedig 10 helyes hátrasorolást ér majd.

    Hogy kell-e negyedik turbó, az azon múlik, hogy a Bakuban szolgálatot teljesítő egység még használható-e, de Leclerc kiesését elnézve ez nem tűnik valószínűnek. Az egyes számú turbót pedig aligha fogják áthelyezni a hármas motorra, mert akkor az egyes számú V6-os kiesik a rotációból, és a folytatásban a pénteki szabadedzéseken sem mehetnének vele.

    Leclerc tehát igen nehéz helyzetből várhatja a folytatást, hiszen hátrasorolás esetén normál körülmények között aligha fog tudni a Red Bullok előtt végezni, így Kanadában alighanem tovább nő majd a hátránya az összetettben.

  • Hamiltont végül nem büntették meg az irreális lassúsága miatt

    Hamiltont végül nem büntették meg az irreális lassúsága miatt

    A Mercedes és Lewis Hamilton is fellélegezhet, miután a stewardok nem találták őt bűnösnek, amiért a bakui időmérő edzés második szakaszában túlságosan lassan közlekedett Lando Norris és Daniel Ricciardo előtt 

    A hétszeres világbajnok Mercedes pilóta nagyon szeretett volna magának szélárnyékot szerezni és emiatt megpróbálta maga elé engedni az arra autózó két McLarent. Azonban Hamilton nagy pechjére Norris észnél volt és a versenymérnöke azonnal rá is szólt, hogy „ne hagyja, hogy Hamilton hülye játékokat játsszon vele”, mondván ó van elöl és ha a delta ideje nem lesz jó, akkor őt fogják elmeszelni a versenybírák.

    Az FIA-nál azonban semmi rosszat nem véltek felfedezni Hamilton akciójában és semmi féle szankcióban nem részesítették a britet. A döntésüket pedig azzal indokolták, hogy „ugyan a 44-es rajtszámú autó lassan közlekedett, de mindezt úgy tette, hogy nem haladta meg az előírt delta időt, ráadásul nem is ideális íven tartózkodott ezen pillanatokban, így nem jelentette veszélyt a versenytársaira.”

    „Azon csapatok közé tartoztunk, akiknek nem volt erős a végsebessége, ezért szerettem volna magamnak szélárnyékot szerezni” – magyarázta Hamilton az edzés után a The Race-nek.

    „A szabály ilyenkor az, hogy az első és a második biztonsági autós vonal között haladva nem szabad túllépned a delta időt. Én ezt be is tartottam, ezután húzódtam le, hogy elengedjem a mögöttem érkezőket, de senki nem akart elmenni.”

    Norris végül Hamilton mögött maradt és úgy próbálta meg elérni a Q3-at, azonban végül csak a 11. helyet szerezte meg magának. A McLaren britje szerint ugyanakkor klasszis honfitársa „semmi szabálytalanságot nem követett el, ami miatt egyáltalán nem érdemelt semmi féle büntetést.”

    A hivatalos ítélet:

  • Ocont tavaly még nem büntették volna azért, amit Hamiltonnal tett

    Ocont tavaly még nem büntették volna azért, amit Hamiltonnal tett

    Esteban Ocon nem érti, hogy miért kellett megbüntetni őt a Monacói Nagydíjon Lewis Hamiltonnal szemben bemutatott védekezése miatt.

    Esteban Oconnak két pontjába került, hogy a felügyelők öt másodperces büntetéssel sújtották őt, amiért szabálytalanul védekezett Lewis Hamiltonnal szemben a Sainte Devote-kanyar előtt. Az Alpine versenyzője még esőgumikon haladt, amikor a már intermediate abroncsokra váltó Lewis Hamilton utolérte, és nagy sebességgel közelített rá a célegyenesben. Ocon azonban az utolsó pillanatban jobbra mozdult, Hamilton pedig nekiment az Alpine jobb hátsó kerekének, és megrongálta a Mercedes első szárnyát.

    A felügyelők még a verseny alatt 5 másodperces büntetéssel sújtották a franciát, aki a 9. helyen haladt át a célvonalon, de a büntetés miatt végül csak 12. lett. Ocon utólag elmondta, csalódott a döntés miatt, amely „totálisan tönkretette” a versenyét. 

    „Nagyon frusztrált vagyok, mert nyilvánvaló, hogy mindenki másnak eltér a véleménye a miénktől. A felvételeket megnézve és a felügyelőkkel beszélve azt mondták, hogy tavaly ez még versenybaleset lett volna. Az idén viszont már nem az. A GPDA-ban látszólag mind egyetértünk abban, hogy amint az első szárny a hátsó kerék mellé kerül, helyet kell hagyni. Én viszont nem emlékszem, hogy mikor egyeztünk meg ebben.”

    Indoklásukban a felügyelők azt írták, hogy Hamilton autójának „jelentős része” Ocon autója mellett volt, a francia viszont azt állította, hogy ő csak védte a belső ívet. „Keményen próbálkoztunk, keményen versenyeztünk, és nyilván volt egy kis kontakt, de ennek versenybalesetnek kellene lennie. Ez egy kissé frusztráló” – mondta az Alpine pilótája.

    Az FIA az idén kiadott egy iránymutatást a versenyzőknek az előzésekkel kapcsolatban, amelyben az is le van írva, hogy mit tekintenek „jelentős résznek.” Ez alapján, ha a támadó autó első kereke a védekező autó hátsó kereke elé kerül még a kanyar csúcspontja előtt, és így történik ütközés, jó eséllyel a védekező felet fogják hibásnak kihozni. Ebben az esetben ilyesmi ugyanakkor nem történt, Ocon mégis büntetést kapott.

  • Ferrari: Esélytelen, hogy a költségsapka alatt maradjunk

    Ferrari: Esélytelen, hogy a költségsapka alatt maradjunk

    A Ferrari elismerte, hogy semmilyen megoldással nem fognak tudni a költségvétési sapka által megszabott 140 millió dolláros limiten belül maradni.

    Miután a világgazdaságban tombol az infláció, a Forma-1-es csapatok költségvetése is komoly nyomás alá került. Emiatt pedig jogosan aggódnak amiatt, hogy miként tudják majd a költségeiket 140 millió dolláros alatt tartani. Christian Horner szerint az is lehetséges, hogy egyes csapatok a szabályszegés elkerülése miatt nem fognak részt venni a szezon utolsó versenyein.

    A tárgyalások már javában folynak a Forma-1 vezetői és az FIA között, hogy egy jó megoldást találjanak a problémára. Egyesek szerint növelni kellene a 140 millió dolláros limitet, azonban ezzel nem minden csapat árt egyet. Mattia Binotto a Monacói Nagydíj helyszínén elmondta, hogy ha minden maradni fog a régiben, akkor a csapat biztosan túl fogja a lépni a költségsapka által megszabott összeget.

    A Vörösök „körülbelül 5 százalékkal” fogják meghaladni a limitet, ami még nem jár komoly szankciókkal. A büntetés gyanánt levonhatnak tőlük konstruktőri bajnokságban vagy például a szélcsatornában eltöltendő idejüket is csökkenthetik.

    „Minden bizonnyal csak 5 százalékkal fogjuk túllépni a költségvetési limitet, ami a szabálykönyv szerint még nem számít komoly szabályszegésnek” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke. „Nem tudom, majd eldöntik, milyen büntetést fogunk kapni emiatt. Szerintem ez nem csak nálunk okoz majd problémát, hanem a többi csapatnál is.”

    „Még nyár sincsen, de az árak már most is az egekben vannak, ami miatt a fejlesztések egyáltalán nem olcsók. Fontos lesz figyelni azt, hogy a többi csapat miként szegi meg a szabályokat és ha lesz módosítás ezen téren, akkor milyen téren lesz majd az.”

    A svájci-olasz szakemberrel többek között Christian Horner is egyetértett. A Red Bull csapatfőnöke szerint is „változásokra van szükség”, mert nem szeretné, hogy „úgy dőljön el a világbajnokság, hogy az nyerjen, aki a legkisebb mértékben haladja meg a 140 milliós költési limitet.”

  • Alonso újabb büntetést kapott, Schumacher megúszta

    Alonso újabb büntetést kapott, Schumacher megúszta

    Több helyen is változott a Miami Nagydíj végeredménye a verseny után kiosztott büntetések miatt.

    Bőven volt dolga a Miami Nagydíj sportfelügyelőinek a verseny leintése után is, végül pedig több büntetést is kiosztottak utólag. Nem úszta meg a Pierre Gaslyval történt koccanásért már a futam közben is megbüntetett Fernando Alonso sem, aki az újabb szankciónak köszönhetően végül pontot sem szerzett.

    A kétszeres világbajnokot a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló, de mivel ekkor már 5 másodperces büntetést cipelt magával, rövidesen a pályán mögötte végző Esteban Ocon ugrott fel a 8. pozícióba, míg Alonso kilencedik lett. Hihettük legalábbis ekkor, a spanyol pilótát ugyanis később újabb 5 másodperces büntetéssel sújtották, amiért a 14-es kanyarban elhagyta a pályát és ezzel előnyt szerzett. Alonso így végül csak a 11. helyen végzett, azaz nem szerzett pontot. 

    A spanyol a 8. helyen haladva vágott át a lassú sikánon, amivel az utolsó egyenesre sikerült egy másodpercnél jobban leszakítani a mögötte autózó Mick Schumachert, aki így nem nyithatta a DRS-t. A Haas versenyzőjét ennélfogva majdnem megelőzte Esteban Ocon, majd miután védekezni kényszerült, Sebastian Vettel el is ment mellett. Alonso ekkorra már messze járt.

    Ami az első büntetését illeti, Alonso a verseny után bocsánatot kért az általa az első kanyarban megtorpedózott Gaslytól, és elismerte felelősségét. „Kemény futamunk volt. Nagyon agresszív voltam a rajtnál, négy-öt helyet javítottam és összeértem Lewis-zal, de az autó jól ment utána, úgyhogy szerencsém volt. Aztán lassú volt a bokszkiállásom, nagyjából négy másodpercet veszítettem, így vissza kellett hoznom ezt az időt Gaslyval szemben.”

    „Végül sikerült ledolgoznom a különbséget, és nagyon optimista voltam az előzési manőverrel, úgyhogy összeértünk és büntetést kaptam, amit megérdemlek. Az én hibám volt, túl későn fékeztem. Készek voltunk visszaadni a pozíciót, de ő már kiállt a bokszba, úgyhogy be kellett vállalnom az öt másodpercet. Ezután a biztonsági autó tökéletes időpontban jött a kemény gumin rajtolóknak, amivel ismét veszítettünk néhány helyet.”

    Alonso egy büntetőpontot is kapott a superlicencére, így jelenleg öt áll a neve mellett.

    Ricciardo elszalasztotta az esélyt

    Noha Alonso mögött Alex Albon és Daniel Ricciardo zárt, a spanyol második büntetésével csak előbbi javított egy helyet, és lépett előre kilencediknek, míg az utolsó pontszerző hely a pályán a 12. pozícióban végző Lance Strollé lett. A McLaren versenyzőjét ugyanis szintén megbüntették a futam után öt másodperccel (és egy büntetőponttal), amiért a Kevin Magnussen elleni csatája során előnyt szerzett a 12-es kanyarban. Ricciardo emiatt végül csak a 13. helyen zárt, és Yuki Tsunoda lett a 12.

    A verseny után nem mellesleg Kevin Magnussen is öt másodperces büntetést – és két büntetőpontot – kapott, amiért nekiment Lance Strollnak, de mivel ő feladta a futamot, esetében ez már semmin nem változtatott.

    Schumachert nem büntették meg

    Első ránézésre szinte biztosak lehettünk benne, hogy a Sebastian Vettelt az 54. körben a célegyenes végén a 9. helyről kilökő Mick Schumacher sem ússza meg a büntetést, ám a felügyelők végül úgy határoztak, hogy sem ő, sem a négyszeres világbajnok nem tehető túlnyomó részben felelőssé az ütközésért, azaz versenybaleset történt, és egyikük sem kap büntetést. 

    Mivel Vettel kénytelen volt feladni a versenyt, Schumacher pedig első szárnycsere után visszaesett a mezőny végére, egyiküket sem befolyásolta volna egy büntetés.

  • Bottas: Stroll keményebb büntetést érdemelt volna

    Bottas: Stroll keményebb büntetést érdemelt volna

    Valtteri Bottas szerint Lance Stroll vele szemben való védekezése teljes mértékben elfogadhatatlan volt az Ausztrál Nagydíj folyamán.

    Ugyan a finn pilóta Melbourne-ben nem volt képest azt a formát nyújtani, amit a hinwili istállótól az első két versenyhétvégén megszokhattunk, de a tízszeres futamgyőztes még így is óriási harcot vívott a pontokért. Azonban amikor a gumijaival már küszködő Stroll mögé érkezett, a kanadai több, már a szabályokon is túlmenő védekezési manővert is bemutatott.

    Az egyenesben folyamatosan legyezett Bottas Alfa Romeója előtt, amit a stewardok egy öt másodperces büntetéssel és egy büntetőponttal honoráltak. Ezzel pedig Stroll lett az ausztrál hétvége „rosszfiúja”, mert az időmérőn összetörte Nicholas Latifi Williamsét, amiért további 2 büntetőpontot írtak fel a licenszére.

    Bottas a legyezés mellett azzal sem értett egyet, hogy az Aston Martin pilótája leterelte őt a hármas kanyarban, miközben próbálta megelőzni őt.

    „A legyezéses manőver nagyon a határon volt, nem tudtam eldönteni, hova helyezkedjek az egyenesben” – nyilatkozta a svájci kiscsapat pilótája az 58 körös Ausztrál Nagydíj után. „Igen, és az előzési kísérletemnél még a pályáról is le lettem terelve. Szerintem egyáltalán nem így kellene versenyezni. Ennek ellenére képes voltam átrágni magamat rajta, azonban emiatt már nem tudtam megtámadni Estebant (Ocon), de a nyolcadik hely és az azért járó 4 pont sem számít rossznak.”

    Ugyan a finn pilótának nem jöttek jól a biztonsági autós fázis és szinte folyamatosan nagyobb bolyokban autózott, de a kemény munkája kifizetődött és végül újabb értékes pontokat tudott szerezni saját magának és a csapatának is.

  • Stroll a felügyelőket kritizálta az újabb büntetése után

    Stroll a felügyelőket kritizálta az újabb büntetése után

    Rájárt a rúd Lance Strollra az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén. Az Aston Martin versenyzője az időmérő edzés után a versenyen is összeszedett egy büntetést, majd a sportfelügyelőket kritizálta.

    Kétszer vizsgálták feltartásért, egyszer leszorításért, illetve kétszer büntették meg, egyszer ütközés okozásáért, egyszer pedig egyenesben cikázásért. Ez, illetve a versenyen elért 12. hely Lance Stroll mérlege az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén.

    A kanadai pilóta már az időmérő után világossá tette, hogy hiába kapott büntetést a Nicholas Latifival történt ütőzésért, nem érzi hibásnak magát. Ugyanezt a hozzáállást tanúsította a futam után is, miután 5 másodpercet adtak hozzá az idejéhez cikázásért. 

    Az Aston Martin versenyzője Valtteri Bottas ellen védekezett a célegyenesben úgy, hogy közben a megengedett egynél többször váltott irányt. Szerinte azonban ilyesmit csak akkor nem lehet, ha a hátul haladó már támadási közelségbe ért.

    „Nem értem – mondta az őt faggató újságíróknak a futam után. – Egyfolytában látunk cikázó versenyzőket. Igazából csak az utolsó mozdulatról van szó. Lehet cikázni az egyenesben mindaddig, amíg a mögötted érkező srác nem kerül hozzád nagyon közel. Azért cikáztam, hogy ne adjak szélárnyékot, nem azért, hogy megpróbáljam védeni a pozíciómat. Ezek után pedig megbüntettek ezért. Elég sok vicces döntés születik mostanában.”

    Stroll felügyelőknek címzett kritikája abból a szempontból érthető lehet, hogy általában nem szokott azonnal büntetést érni, ha valaki többször vált irányt. A tavalyi szezonban például több alkalommal is láthattuk, hogy előbb figyelmeztetik a cikázó versenyzőt, és csak akkor büntetik, ha folytatja a szabálytalan védekezést. A cikázás ugyanakkor eddig sem csak akkor számított tilosnak, ha közvetlenül a másik előtt csinálta valaki.

    Strollnak egyébként ezzel a büntetéssel már nyolc büntetőpontja van (csak Tsunodának van még ennyi), és ha az egy éves elévülési idő előtt szerez még négyet, automatikusan ki kell hagynia egy versenyt.

  • Ricciardo nem úszta meg büntetés nélkül Ocon feltartását

    Ricciardo nem úszta meg büntetés nélkül Ocon feltartását

    Daniel Ricciardót egy három rajthelyes büntetésben részesítették a versenybírák, amiért a Q2-ben feltartotta a mögötte gyors körön lévő Esteban Ocont az időmérő edzés folyamán. Az ausztrál pilóta rajtbüntetése és Mick Schumacher kiesése miatt valamilyen szinten az eredeti rajtsorrend is meg fog változni.

    A McLaren ausztrál pilótája egy lépést előrébb lépett a Bahreinben nyújtott produkciójához képest. Ott a Méhészborz már a Q1-ben elvérzett, Jeddah-ban azonban simán tovább tudott jutni a Q2-be. Minden adott volt a számára, hogy egy jó időmérőt zárjon, azonban az egyik levezető köre során figyelmetlen volt és feltartotta a mögötte érkező Ocont. Az FIA az időmérőt követően vizsgálta meg az esetet és elmeszelték Ricciardót, aki így az eredetileg megszerzett 12. rajthelyéhez képest 3 rajthellyel hátrébb fog majd indulni. Az ausztrál versenyző a rajtbüntetésén kívül még egy büntetőpontot is zsebre tehetett.

    Ricciardo büntetése miatt Guanyu Zhou és Lance Stroll egy helyet előrelép majd a rajtrácson. A Q1-ben búcsúzó Lewis Hamilton is nyerni fog egy rajtpozíciót, mivel Schumacher az óriási balesetét követően nem fog tudni részt venni a versenyen, ami miatt csupán egyetlen Haast fogunk majd látni a Jeddah-i futamon.

  • Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után

    Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után

    A Forma-1-el egyetemben a Formula 2 2022-es szezonja is a múlt hétvégén startolt, az első főversenyük Theo Pourchaire győzelmével ért véget. Ám a kaotikusan alakuló futamot követően több büntetést is kiosztottak a versenybírák.

    A Charouz versenyzőjét, Enzo Fittipaldit, a Van Amersfoort Racingtől Amaury Cordeelt és a Campos-os Olli Caldwellt sújtották ezek az intézkedések.

    Fittipaldi a Tridentes Richard Verschoorral való ütközéséért kapott egy öt másodperces büntetést. A brazil az egyes kanyarban fékezett később a kelleténél és ért hozzá a Tridenthez. Fittipaldi így a 11. helyről a 14-re csúszott vissza.

    Cordeel kétszer átlépte a 60 km/h-s sebességhatárt a boxutcában, így őt 10 másodpercre büntették és a 13. helyett a 15. hely jutott neki.

    Caldwell pedig azért kapott öt másodpercet, mert túllépte a pálya határait a négyes kanyarban. A brit hiába kapta ezt meg a kiállása előtt, mivel akkor nem töltötte le, utólag adták hozzá az idejéhez, de így sem változtat, ezzel is marad a 17.

  • Az új FIA elnök nem fog kegyelmezni Hamiltonnak, ha szabályt szegett

    Az új FIA elnök nem fog kegyelmezni Hamiltonnak, ha szabályt szegett

    Az újonnan kinevezett FIA elnök, Mohammed Ben Sulayem szerint „nem lesz bocsánat” Lewis Hamilton számára, ha megszegte a szabályokat azzal, hogy nem tette tiszteletét az FIA Gálán.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka az Abu Dhabi Nagydíjon történtek után „kiábrándult”, mivel a biztonsági autós újraindítás után őrült kavarodás miatt elbukta a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben. Hamilton mellett a brackley-i istálló csapatfőnöke, Toto Wolff is nehezen fogadta az FIA döntését és a dolog olyannyira megviselte őket, hogy egyikük sem jelent meg az FIA díjátadó gáláján a tegnapelőtti nap folyamán. Ezzel a cselekedetükkel azonban mind a ketten vétettek az FIA sportszabályzata ellen.

    A szabályzat 6.6-os része ugyanis kimondja, hogy „azon versenyzők, akik az egyéni bajnokság első, második és harmadik helyén végeznek, kötelesek megjelenni az FIA év végi díjátadó gáláján.”

    Így Sulayem már meg is kapta az első hivatalos ügyét FIA elnökként, mert kizárólag rajta áll, hogy Hamilton fog-e kapni emiatt valamilyen büntetést.

    „A szabály az szabály” – ismerte el az FIA újonnan kinevezett elnöke. „Meg fogjuk vizsgálni az erre vonatkozó szabályokat és ez alapján fogjuk meghozni a döntésünket. Nekünk is követnünk kell a saját szabályainkat, meg nyilván jó érzés jót tenni az emberekkel, de ha bárki vét a szabályok ellen, akkor nincs menekvés.”

    „A megbocsátás ott van, mint lehetőség, de a szabály az szabály. Mindig azt mondom, hogy a szabályok soha nem tökéletesek, mert emberek hozták őket, és ha baj adódik velük, akkor emberek tudnak változtatni rajtuk. Tudom, hogy Lewis mennyire csalódott a történtek miatt, de ettől függetlenül még meg fogjuk vizsgálni, hogy vétett-e a szabályok ellen.”