Címke: Buggyra

  • Furcsa, majdnem eredeti kínai versenykamionok

    Furcsa, majdnem eredeti kínai versenykamionok

    Mint az már megszokott, a kínai ipar csodákra képes, és ismert, hogy milyen majdnem eredeti személyautókat képesek összetákolni, az eredeti gyártók legnagyobb bosszúságára. A koppintások inkább rosszabbak, és nem kímélik a teherautó iparágat sem, sőt! Európai mintára versenyeznek is ezekkel az inkább utcai-, széria közeli kamionokkal, amiket azért valójában csak jóindulatból nevezhetünk versenyeszköznek.

    Nagy Norbi, a Zengő Motorsport versenyzője pedig miután kiröhögte magát, küldött nekünk exkluzív pár képet Wuhanból, ahol ő az igazi Cuprájával száll majd harcba a FIA WTCR-ben, de a képek tanúsága szerint a kínai kamionversenyzés betétfutamként reprezentálja majd magát a hétvégén. Az egyetlen valamire való technika a mezőnyben a cseheké, akik a régebbi szakadtabb Buggyráikkal veszik itt fel a versenyt, kipofozva a helyi szabályzásnak megfelelően.

    Íme a képek a kiküldött tudósítónktól ( 😀 ), mi szóhoz sem jutunk!

    [Best_Wordpress_Gallery id=”142″ gal_title=”Kínai kamionok”]

     

     

  • Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

    A 2018-as FIA kamion Európa-bajnokság véget ér a hétvégén Jaramában, ami Madrid mellett található. Garantált lesz az izgalom a hátralévő versenyen, főleg úgy, hogy Kiss Norbiért lehet igazán csak izgulni majd. A legtöbb versenykamion is itt indul a szezonban, pedig a bajnoki cím már eldőlt: az Jochen Hahné lett, aki így már ötszörös ETRC bajnoknak mondhatja magát.

    Az elmúlt hétvégén Hahn Le Mansban emlékezetes módon érte el újabb elsőségét, és egyike a sport legsikeresebb versenyzőinek. Sok idejük nem maradt azonban az ünneplésre, hiszen el kellett hamar indulni Spanyolországba, ahová szintén győzni menne.

    Hasonló célokat tűzött ki maga elé Adam Lacko is a Buggyrájával, aki bebiztosítaná a második helyét az összetettben. Aki viszont mindenkinél motiváltabb lesz, az nem más, mint Antonio Albacete, akinek van még némi esélye arra is, hogy levadássza a cseh pilótát, de a 25 pontnyi előny azért jelentős. A háromszoros bajnok spanyol pilóta kétszer is nyerni tudott hazai földön tavaly, és legalább így zárná a szezont a Truck Sport Lutz Bernau MAN-jével.

    Kiss Norbi is odaérhet még akár Lacko vagy Albacete helyére a tabellán a Tankpool24 Mercedesével. A magyar versenyzőnek 2018-ban csak egyetlen győzelme volt eddig, tavaly pedig itt is nyerni tudott. Csak hat pontra van Antoniotól, és az év végi elszámolás harmadik helyéért nagyon fogja nyomni neki Jaramában.

    Sascha Lenz és Steffi Halm is azon versenyzők közé tartozik, akiket láthatunk akár a hétvége folyamán majd a dobogón. Lenz az, aki az összes idei versenyen pontot szerzett, és akár megtréfálhatja ezen szokásával még Kisst és Albacetét is, hiszen csak 10 pontnyira van a spanyoltól. André Kursim és René Reinert is szépen fejezheti be az évet. Előbbi, az új csapatával a Don’t Touch Racinggel és nyerni tudott Franciaországban pár napja, tehát kijelenthető, hogy egyre magabiztosabban uralja a sárga IVECO-ját.

    Ryan Smith is előkeveredett, és egy második hellyel köszönt be újra Le Mansban, így vele is érdemes akár számolni a szezonzárón is. Újabb ismert visszatérő lesz Anthony Janiec is, aki szintén nyert már idén a Lion Truck versenykamionjával júliusban a Nürburgringen.

    Shane Bereton lett a kvázi újoncoknak kiírt GRAMMER TRUCK CUP bajnoka, de a brit eltökélt, és további győzelmekre hajt a kategóriájában.

  • Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

    Egyre kiélezettebb a csata a FIA ETRC kamion versenyzői között, akik a hétvégén Belgiumba, Zolderba látogatnak. Az elkövetkezendő egy hónapban három versenyhétvége is lesz, így most már a bajnoki címről akár a legapróbb hiba is dönthet. A 2018-as bajnoki cím várományosai leginkább Jochen Hahn és Adam Lacko, akik a jó sebességüket megbízhatósággal kombinálva szeretnének túl lenni Zolderen, ahol már mindketten tudtak nyerni az elmúlt két szezonban.

    Lacko ugyan élvezhette a hazai pálya előnyét, és látványos vasárnapi menetelésével két hete Autodrom Mostban is nyerni tudott, még úgy is, hogy a második versenyen az utolsó kanyarban előzött a cseh pilóta, de összesen csak kilenc pontot hozni azon a hétvégén a német riválisán. A cseh kamion megállíthatatlanul száguldott az esőben.

    Hahn mindeközben továbbra is legalább egy győzelmet szerez magabiztosan minden idei versenyhétvégén, Mostban a harmadik versenyt nyerte meg. Ez most azt is jelenti, hogy a Hahn Racing IVECO vezet a Buggyrás Lacko előtt 48 ponttal, miközben már csak 12 verseny van hátra, 180 megszerezhető ponttal.

    A Tankpool24 Racing Mercedes-Benz versenyzője, Kiss Norbert kétszer is a dobogón végzett a Cseh Köztársaságban, így ő lett a legjobb az üldözők közül Antonio Albacete és Sascha Lenz mellett. A spanyol megmutatta már a szezon folyamán, hogy képes akár nyerni is, Lenz egyelőre azt bizonyítja, hogy folyamatosan képes a pontszerzésre. A német az első győzelmét a szériában májusban szerezte meg még Misanoban, de ő az, aki az eddig rendezett 20 versenyen 2018-ban mindegyiken pontszerző volt.

    Steffi Halm is csak inkább szenved a fantasztikus hazai német győzelme óta még júliusról. A Team Schwabentruck versenyzője a hatodik helyig esett vissza az összetettben, és reméli, hogy visszanyeri a korábbi jó formáját a hátralévő versenyekre. Pedig a majdnem gyári IVECO kamion jó.

    Egy éve sikerült az áttörés Zolderben André Kursimnak, aki két emlékezetes győzelmet is szerzett, és most visszatér a sikereinek a színhelyére. A vadonatúj csapata, a Don’t Touch Racing továbbra is az újonc szezonjában a dobogó közelében ólálkodik, és rendszeres pontszerző. Eddigi legjobb eredménye idén Kursimnak egy harmadik hely a Slovakia Ringről, de a német belga földön megszerezné a csapat első győzelmét, Sven Walter csapatfőnök legnagyobb örömére.

    José Rodrigues is a legsikeresebb hétvégéjét teljesítette Mostban, és a 2017 májusi Red Bull Ringes dobogós helyezése óta először végzett újra a top háromban. A portugál is újra sikerre vinné a Reboconort csapatát.

    René Reinert a szezonbéli második győzelmét szerezte meg a cseheknél, és nem sokon múlt az, hogy ne duplázzon azon a hétvégén. Adam Lacko hihetetlen manővere azonban 0.2 másodpercnyivel végül maga mögé utasította a német törekvéseket. Reinert azonban továbbra is nagy kedvvel indul neki a kék MAN-jével a megmérettetéseknek, és nyerne.

    Norbi csapattársa Steffen Faas és Shane Bereton is először versenyeznek majd Zolderben, így az újoncok párharca is remeknek ígérkezik a szűk belga aszfaltcsíkon.

  • Most már folytatódik a kamion EB is, Mostban!

    Most már folytatódik a kamion EB is, Mostban!

    Hosszúra nyúlt a nyári szünet a kamion Európa-bajnokság versenyzőinek, csapatainak és rajongóinak, de a hétvégén már újra jön a mennydörgés. A helyszín Autodrom Most, a Cseh Köztársaságban, ami otthona a regnáló bajnok Adam Lacko/Buggyra párosnak. Ugyan vannak hasonlóságok a tavalyi szezonnal, de a ponttáblázat élén álló pilóta 57 pontos előnnyel érkezik a cseh pilótához képest a pályára.

    Tavaly fordítva esett a dolog: akkor 58 ponttal Lacko állta jelenleg vezető Jochen Hahn előtt. A négyszeres bajnok Hahn egyértelműen az idei cím várományosa, így elmondható, hogy MAN után az IVECO-val is sikerre vitte csapatát, a Hahn Racinget. A német pilóta hatszor nyert idén, az utolsó négy versenyhétvégén legalább egyszer nyert mindenütt 2018-ban.

    A Buggyra versenyzője viszont kalandos évet tudhat magáénak, viszont csak egy győzelmet tudott szerezni 16 indulásból eddig idén. Hét alkalommal ugyanakkor a dobogóra állhatott, ennek köszönhető az, hogy még behozható a lemaradása. A tapasztalt cseh hazai környezetben mindenképp Hahn előtt végezne, és csökkentené a lemaradását. Tavaly mindketten nyerni tudtak egyszer-egyszer Mostban, és pole pozíciókat is ugyanilyen leosztásban szereztek itt 2017-ben. Feltehetően idén is szoros lesz az ő párharcuk ezért ugyanitt.

    Az üldözők közt elsőként kell megemlíteni Kiss Norbertet a Tankpool24 Mercedesszel, Antonio Albacetét és Steffi Halmot, akik bizonyosan harcban lehetnek a győzelmekért. Ők összesen négy győzelmet szereztek eddig 2018-ban. Információink szerint Kiss és alakulata előre tudott lépni az elmúlt hetekben, és olyan munkákat is be tudtak fejezni a kamion körül, ami már régóta szükséges volt ahhoz, hogy még eredményesebben versenyezhessen a szombathelyi születésű fiú. Némi motorfejlesztés is történt, úgyhogy az elkövetkezendő napok eredményei nagyban befolyásolhatják majd a magyar pilóta idei mérlegét.

    Shane Beretonnak is fekszik a pálya, hiszen tavaly itt szerezte meg az első Európa-bajnoki győzelmét, de Sascha Lenz is haraphat, akinek az első futamgyőzelme idén Misanóban adatott meg. Mellettük André Kursim és René Reinert is beleszólhat a nagyok játékába a hátralévő versenyhétvégéken. A tavaly sikeresen szereplő portugál José Rodriguez is túl akar lenni már a frusztráló idei eredményein, és meg akarja mutatni azt, hogy a tavalyi győzelme még a Red Bull Ringen nem a véletlen műve volt.

    Lacko mellett a veterán Frankie Vojtisek is természetesen rajthoz áll majd a hazai megmérettetésen a fehér MAN-jével. Ő emlékezetesen kezdte az évet, hiszen kigyulladt verseny közben a cseh építésű kamion Misanoban, de a nyári szünetben sikerült újra finomhangolni a betonszaggató szörnyeteget, és új nevet is kapott az eszköz, érthető módon „Főnix” névre keresztelték el a poraiból feltámadt száguldó nagyvasat.

    Visszatér egy másik ismerős név is: Jusé-Eduardo Rodrigues is indulni fog, a legöregebb Eduardo helyett, aki ki kell, hogy hagyja a hétvégi versenyt egészségügyi okokból. Aki és akik viszont hiányozni fognak, az Ryan Smith és a magyar csapat. Nyár közepe óta nincs releváns információ róluk, Ryan feltehetően Angliában is marad a „Jázmin” nevű versenykamionnal együtt, így hiába is keresnénk őt/őket a nevezési listán a hétvégi versenyekre.

    Jelenlegi információink szerint nem várható, hogy lesz internetes stream a versenyekről, így csak a live timingot lehet majd bújni a magyar rajongóknak is.

  • A kamionos gladiátorok viadala a Slovakia Ringen folytatódik!

    A kamionos gladiátorok viadala a Slovakia Ringen folytatódik!

    A FIA ETRC paddock erre a hétvégére a Slovakia Ringen már most kiteheti a megtelt táblát, ráadásul a 2018-as bajnoki címért egyre komolyabb a harc. Úgy alakult, hogy a kamion Eb mezőnye vendégül láthatja a WTCR-t, tehát a magyarok jelenléte a Felvidéken igen erős lesz pár nap múlva.

    Jochen Hahn ugyanakkor kicsit meglógott a Nürburgringen szerzett pontjainak köszönhetően a múlt hónapban, pedig neki is elég vegyes képet mutatott az a hétvégéje. Nyert, második lett illetve negyedik otthon az IVECO hőse, és a négyszeres bajnok nagyon szeretne már Szlovákiában is nyerni, mert ezidáig neki ez nem sikerült, a széria pedig másodjára látogat el a Budapesttől 160 km-re fekvő pályára.

    Nála is motiváltabb lesz azonban Adam Lacko, aki majdnem hazai versenyének is tekintheti a Slovakia Ringet. A Buggyra pilótája remek felzárkózást kezdett meg, fel is jött a bajnokságban a második helyre, de még mindig 42 pontra le van maradva Jochen Hahntól. Egyértelműen ő lesz leginkább reflektorfényben. Antonio Albacete is jó emlékeket idézhet majd fel hamarosan, hiszen 2017-ben megnyerte itt az első versenyt. A Trucksport Lutz Bernau versenyzője az MAN-nel nyerni tudott idén a Nürburgringen is, és a legtöbb pontot szerezte azóta, hogy 2017 elején visszatért a kamion Európa-bajnokságba.

    Ami pedig igazán érdekessé teszi a bajnokságot, hogy Albacete, Steffi Halm és Kiss Norbert összesen két pontnyira vannak egymástól, és a spanyol a Kiss (3.) – Halm (5.) szendvicsben van jelenleg. Tavaly a magyar versenyzőnek nagyon ment itt, mert 2 győzelmet is aratott a Tankpool24-Mercedesszel, így ő lesz most is várhatóan a mérce a többieknek is, de Halm is nyerni tudott itt 2017-ben. Mindketten nyerni akarnak, hogy életben tartsák a bajnoki reményeiket az idei évre.

    Akik még bekavarhatnak az élmenők küzdelmeibe, az pedig két fiatal német: André Kursim és Sascha Lenz. A Don’t Touch Racinges Kursim 100% motivált, mert a Nürburgringen az utolsó versenyen a második helyezése ment a levesbe. Az IVECO-val versenyző pilótát tetten érték, hogy sárga zászló alatt előzött. Lenz is jó futamokat tudhat magáénak, pedig kétszer is bajba került a négy verseny alatt. A SL Trucksport egyre versenyképesebb idén, és feltehetően nyerni fognak még idén a misanoi győzelmük után is.

    René Reinert is járt otthon a dobogón, de összességében csalódottan távozhatott a Nürburgringről. A német pilóta így most bőszen keresi a győztes cipőjét az MAN gázpedáljához, és újra nyerni akar, ahogy tette azt a Hungaroringen is idén.

    Akikre meg mindig számítani lehet, hogy olykor odaszúrnak a legjobbaknak, az Ryan Smith és José Rodrigues. Utóbbi már a pole pozícióból indulhatott a Nürburgringen a negyedik versenyen, miközben Smith akkor újra átverekedte magát a mezőny nagy részén, és pontokat szerzett.

  • Albacete pole a Nürburgringen, Kiss a negyedik helyről indul ma!

    Albacete pole a Nürburgringen, Kiss a negyedik helyről indul ma!

    Antonio Albacete tavaly a szezonzárón Jaramában volt utoljára pole pozícióban, és tegnap egy izgalmas időmérő edzést követően újra őt illeti meg az első hely, ezúttal már a Nürburgringen. Ez az egyetlen versenyhelyszín a FIA ETRC-ben, ahol már pénteken lemegy az első nagy roham.

    A Truck Sport Lutz pilótája 1:54.832-es időeredménnyel verte először a helyi hős Jochen Hahnt, aki az IVECO-jával ezúttal csak a második helyet kaparintotta meg, 0.136 másodpercnyi lemaradással.Hahn aztán odarakta magát, és a valaha mért legkisebb időkülönbséggel, 0.003 másodperccel visszaelőzte a spanyolt.

    Albacetét se kellett félteni, és a végső pillanatban, megszerezte a Super Pole-t, 1:54.805-ös időeredménnyel, ami csak 0.024-gyel volt jobb Hahn legjobb idejénél.

    A harmadik helyre egy újabb német pilóta, René Reinert kvalifikált, de Albacetéhez képest ő is csak 0.305 másodpercnyivel volt rosszabb. Reinert mellől pedig Kiss Norbert indulhat, a Mercedes reménysége, miután a Tankpool24 Racing legénységének sikerült kijavítania azt a technikai hibát, ami miatt a magyar pilótának a korábbi szabadedzésen félre kellett állnia.

    Az őket követő sor újra tisztán német: Sascha Lenz az SL Trucksport színeiben, Steffi Halm pedig a Team Schwabentruck IVECO-ját tette előkelő helyre a rajtrácsra.A regnáló bajnok, Adam Lacko a Buggyrával csak a nyolcadik lett, pedig tavaly az összes versenyt megnyerte a Nürburgringen. Ryan Smith pedig komolyan elfoglalja magát, mert nem csak az Európa-bajnoki futamokon, hanem az ADAC Mittlerehin Cupon is elindul, valamint az MAN-jével ma Lacko mellől indul majd az első futamon. André Kursim és a visszatért José Rodrigues teszi teljessé a top tízet.

  • Brutális mezőny indul majd a Nürburgringen, 22 kamion lesz!

    Brutális mezőny indul majd a Nürburgringen, 22 kamion lesz!

    Jön a kamionversenyzés éves fénypontja a hétvégén, a brutálisan népszerű futam a Nürburgringen, az ADAC Truck Grand Prix. A színes fesztivál hangulat keretében az ipar és a sport ad egymásnak találkozót, és mindig 100.000 feletti a látogatók száma, akik ünneplik ott a kamionos életérzést. Az már előre borítékolható az eddig két versenyhétvége alapján, hogy kőkemény harc várható majd az Eifel lábánál is. Ezt erősíti az is, hogy 22 versenykamiont neveztek a futamokra.

    Ami a német rajongóknak kifejezett öröm, hogy több hazai esélyes is van a mezőnyben, pedig a Nürburgring rövid változatán a négy verseny nem lesz épp sétakocsikázás. Jochen Hahn vezeti a tabellát, és az eddig futamok felét ő nyerte meg. A Hahn Racing IVECO-ja tehát újra esélyesként vág neki a hazai versenyének, mert utoljára ez 2016-ban sikerült itt neki. Hahnt Steffi Halm követi a Team Schwabentruck kamionjával, illetve pontegyenlőséggel, a magyar Kiss Norbert, a Tankpool24 Racing színeiben. Mindketten bizonyították már azt, hogy megvan a tempójuk, de a dobogó tetejére idén még nem sikerült felállniuk.

    Halmnak jól sikerült alkalmazkodnia az új csapata nyújtotta technikához, és nagyon is szeretné újra megnyerni a hazai versenyét, ahogy az történt 2016-ban is. Ha ez újra bekövetkezne, biztos felrobbanna a lelátó az örömtől, hiszen rengeteg német rajongója van a német hölgynek.

    További német favoritnak számít Sascha Lenz is, aki immáron nyertessé lépett elő idén. Az SL Trucksport versenyzője egyre jobb eredményeket ér el, és Misanoban sikerült neki az áttörés, és nyerni is tudott.

    René Reinert volt a Hungaroringen a negyedik verseny nyertese, így biztos az, hogy ő is felpaprikázva érkezik a Nürburgringre, a hazai környezetbe. Ő így látja a helyzetét jelenleg:

    „Ez egy hatalmas rendezvény, és rengeteg lehetőséget biztosít a rajongóknak. Szeretek itt menni, igazán különleges. Ahogy az összes német versenyzőnek az. Eszméletlenül sokan szoktak lenni, tele vannak a lelátók. Arra várnak, hogy a dobogón végezz, vagy nyerj, így kicsit nagyobb a nyomás, de elképesztő érzés itt versenyezni, ennyi ember előtt.”

    André Kursim is meggyőzően indított az új IVECO-jával, és gyűjti a pontokat a Don’t Touch Racingnek. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha ős is a dobogóért hajthatna ezen a hétvégén.

    Visszatér az igazi közönség kedvenc, Gerd Körber is egy újabb megmérettetésre, a jól ismert Team Schwabentruck IVECO-jával. Akik viszont még beleszólhatnak a germán partiba az Adam Lacko és Antonio Albacete. A regnáló bajnok Lacko a Hungaroringen szerezte meg az idei első győzelmét, és csökkentené a 37 pontos hátrányát Hahnhoz képest a Buggyrájával. És nem szabad leírni Ryan Smitht sem, aki újra bedobja magát ellentmondást nem tűrően, ezen a hétvégén is. Magyarországon második helyet is szerzett a remek misanói győzelme mellé, és nagyon szeretné a pontjainak a számát gyarapítani.

    Örömteli visszatérők a mezőnybe még José Rodrigues és Anthony Janiec is, utóbbi tavaly a dobogóra is felért ugyanitt a feltűnő sárga Lion Truck MAN-jével. Csapattársaként pedig érkezik Teo Calvet is, a széria korábbi promóterének a fia, és a fiatal srác először méretteti meg magát az Európa-bajnokságon, így mindenképp egy különleges pillanatnak lehetünk a tanúi, akár streamen keresztül is, mert a tervek szerint a széria újra biztosítani fogja ezt a lehetőséget a kamionsport szerelmeseinek.

  • Hétvégén már a Hungaroringen dübörög a 2018-as kamion EB mezőny!

    Hétvégén már a Hungaroringen dübörög a 2018-as kamion EB mezőny!

    Az autóversenyek titánjai, a FIA ETRC versenyzői már szállingóznak Mogyoródra, ahol megkezdődik a Hungaroringen az újabb Kamion EB és Fesztivál, ami egyben a 2018-as bajnoki sorozat második állomása. Hamar kedveltté vált a pálya a kamionversenyzők között, aminek ráadásul a 80-as évek óta hagyománya van, bár volt egy nagyobb megszakítás az egykori Hungarocamionos, és a mai szervezés között.

    Az első négy futamot Misanóban rendezték a múlt hónapban, és a 2016-os bajnok Jochen Hahn nyitott remekül, így megnyugtató előnynel érkezik az IVECO-jával hazánkba. A német pilóta vitathatatlanul a generációjának a legjobbja, és nagyon is arra törekszik, hogy behúzza az ötödik Európa-bajnoki címét idén. Ugyanakkor ő is pontosan tudja azt, hogy kemény menet lesz ez, hiába ismeri az utolsó porcikájáig a csapata által épített kamiont.

    Egyik legnagyobb kihívója pedig a szombathelyi Kiss Norbert lehet, pedig jelenleg pont fele annyi pontja van, mint Hahnnak. Lehetne több is, de olasz földön diszkvalifikálták, és egy dobogós helyezésétől megfosztották, így csak a hatodik helyről várja az összetettben a folytatást a magyar pilóta.

    Az inkább kellemesebb ellenfél Hahnnak, a szintén idén már IVECO-s Steffi Halm, akivel sikerült is az elmúlt versenyhétvégén a dobogó legfelsőbb két fokát is bitorolniuk. Remek előzéseket mutatott be a mezőny egyetlen hölgyversenyzője a félresikerült időmérő edzéseket követően, de mindenképp mutatja az olasz márka erősségét, hogy ő a második honfitársa mögött, 16 pont lemaradással.

    Régi ismerős Antonio Albacete is, de Misanóból vegyes érzelmekkel távozhatott. Részese volt egy balesetnek, de a veterán pilóta kétszer is a dobogó legalsó fokára állhatott, ezzel biztosítva a harmadik helyét a bajnokságban.

    Ryan Smith is feltüzelve érkezik Magyarországra, már csak azért is, mert a misanói negyedik versenyt ő nyerte meg. Smith az egyetlen magyar csapat versenyzőjeként nevezett be, és az OXXO Hungary Truck Racing Team is komolyan készül a hazai megmérettetésre.

    Sascha Lenz az összetett negyedik helyéről várhatja a folytatást, miután a valaha volt legeredményesebb FIA ETRC-s hétvégéjén van túl, köszönhetően már részben Bakó Csaba vezénylésének is, hiszen nyerni is tudott, és egy második helyezéssel is gazdagodott. A teljesen új SL Trucksport MAN tehát komolyan vehető ellenféllé léptette elő a fiatal német pilótát, és beleszólhat a nagyok játékába.

    André Kursim is Lenz nyomdokain halad, Norbi tavalyi csapattársa még több győzelmet szeretne, ha már tavaly Zolderban ráérzett a dolog ízére. Az új Don’t Touch Racing alakulat pilótája is magyarán egyértelműen előre lépett.

    René Reinert is megmutatta Misanóban, hogy semmit sem vesztett a sebességéből, miután egy év kihagyás után visszatért a szcénába. 18 ponttal gazdagodott eddig idén.

    A kulcsszereplők ismertetése után itt pedig az indulók listája, hiszen tavalyhoz képest az jelentősen bővült, így izgalmakban nem lesz hiány immáron a negyedik Kamion EB és Fesztiválon!

    Rajtszám Nevező csapat Gyártó Versenyző
    1 Buggyra Racing Freightliner Adam Lacko
    2 Jochen Hahn IVECO Jochen Hahn
    3 Tankpool24 Racing Mercedes Kiss Norbert
    7 Anderson Racing MAN Jamie Anderson
    11 André Kursim IVECO André Kursim
    12 Raymond Coleman MAN Ray Coleman
    15 Erwin Kleinnagelvoort SCANIA Erwin Kleinnagelvoort
    17 Shane Bereton MAN Shane Bereton
    22 Buggyra Racing Freightliner Oliver Janes
    23 Truck Sport Lutz Bernau MAN Antonio Albacete
    24 Tankpool24 Racing Mercedes Steffen Faas
    30 Sascha Lenz MAN Sascha Lenz
    32 Truck Sport Lutz Bernau MAN Luis Recuenco
    37 Terry Gibbon MAN Terry Gibbon
    44 Team Schwabentruck Racing IVECO Stephanie Halm
    77 René Reinert MAN René Reinert
    88 GFS Motorsport Egyesület MAN Ryan Smith
  • Durva: Így gyulladt ki Vojtisek kamionja verseny közben!

    Durva: Így gyulladt ki Vojtisek kamionja verseny közben!

    A tegnapi első versenyén Misanóban a kamion Európa-bajnokságban Frankie Vojtisek volt az, aki a legrosszabbul járt a 21 kamiont felvonultató mezőnyben: MAN-je a futam elején egyszerűen kigyulladt. A Czech Truck Racing Team vizsgálata kiderítette, hogy a problémát a megrepedt tartály és a kardántengely csuklós csatlakozása a sebességváltóról a hátsó tengelyre okozta.

    Jól látható a most publikált videón az, hogy az eset mennyire összezavarta Oly Janest, a Buggyra angol pilótáját, akinek nem sikerült jól kikerülnie az égő járművet, így palánknak csapta a Freightlinert.

    A veterán cseh versenyző a mai két futamon már biztosan nem tud indulni, de a június 16-17. között rendezendő magyar versenyhétvégére már rendbe akarják rakni a kamionjukat, és Frankie indulni akar a Hungaroringen.

    https://www.facebook.com/czechtruck/videos/1848131651904069/

  • Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Vége a várakozásnak! A 2018-as FIA ETRC szezon Misanóban ezen a hétvégén elkezdődik, és az egyik legígéretesebb szezonjának néz elébe. Nem kevesebb, mint négy Európa-bajnok feszül egymásnak idén, és bármelyikük nyerhet versenyeket, valamint esélyes a bajnoki címre.

    A regnáló bajnok Adam Lacko újra a Buggyra International Racing System „FatFox” becenévvel illetett Freightliner indul harcba, a jól megérdemelt első bajnoki címe után, amelyet tavaly szerzett meg. A cseh pilótától pedig ismert nevek szeretnék elvenni ezt, mégpedig Jochen Hahn (2011, 2012, 2013 és 2016), Kiss Norbert (2014, 2015) valamint Antonio Albacete (2005, 2006 és 2010).

    Hahn tovább fejlesztette a IVECO-ját, miközben Kiss (Tankpool24 Racing) és Albacete (Trucksport Lutz Bernau) is hisznek abban, hogy ott lehetnek a végelszámolásnál. Az idei kamion Európa-bajnokság első versenye szombaton 15:00-kor kezdődik.

    A bajnokoknak azonban nem lesz annyira egyszerű a dolguk, mert akadnak olyan kihívók, akik már nyeregettek az elmúlt években. Ezen versenyzők közül is kiemelkedik Steffi Halm, aki a Reinert Racingtől eligazolt a Team Schwabentruckhoz. A német hölgy már több sikeres szezonon is túl van, és már az élmenőkhöz tartozik, nyolc győzelmet szerzett az elmúlt három évben.

    Halm korábbi csapattársa René Reinert is visszatért 2018-ra, miután egy évre „szabadságra ment”. Őt újra az ismert #77-es rajtszámú kék kamionban kell majd keresni, és célja az, hogy mielőbb formába lendüljön már Olaszországban.

    Két német fiatal is komoly ambíciókkal vág neki az évnek: Sascha Lenz és André Kursim. Lenz meríthet abból, hogy tavaly már pole pozíciót is szerzett Le Mansban, és az új kamionjával a győzelemre hajt. Ahogy Halm, Kursim is csapatot és márkát váltott, őt a nagy terveket szövögető Sven Walter által irányított Don’t Touch Racing IVECO-jánál kell keresni.

    Visszatér a britek egyik kiválósága is, Ryan Smith, az újraszervezett csapatával. Ő egyike a legelhivatottabb karaktereknek, biztos, hogy mindent bele fog adni, és növelné az eddig két megszerzett győzelmének a számát.

    José Rodrigues egyike volt 2017 nagy felfedezettjeinek, nyerni tudott a Red Bull Ringen, és megszerezte a Promoter’s Cup elismerést is. A portugál egy nagyon okos versenyző, így idén tovább növelheti a győzelmeinek a számát. Őt azonban még ne keressük Misanoban, későbbi állomáson csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    Visszatér még Anthony Janiec is, aki tavaly csak egy hétvégén indult a Nürburgringen, de kétszer is felért a dobogóra. A francia az ismert sárga Lion Truck Racing kamionnal áll majd rajthoz, és vele tart Gerd Körber is ezúttal, aki ugyan visszavonult az egész éves szerepléstől, de még pár versenyre azért visszatér idén. Marad is a régi csapatában, a Team Schwabentruck IVECO-jánál, így erre a hétvégére Steffi Halm csapattársat kap.

    Nem csak Ryan Smith lesz az egyetlen aki érkezik majd Angliából, egész komoly brit invázió lesz a FIA ETRC-ben 2018-ban. Shane Bereton tavaly jó benyomásokat szerzett a kontinensbajnokságról, sőt Autodrom Mostban nyerni is tudott. Oly Janes lesz a tavalyi bajnok Adam Lacko csapattársa, így egyből bajnoki technikával kezdhet. Ő Nagy-Britannia dél-nyugati részéből érkezik, és édesapja, Geoff Janes is ismert kamionversenyző volt a múltban. A brit elköteleződéshez Terry Gibbon és a T Sport Racing MAN-je tesz még hozzá, ő is több versenyen akar majd indulni az év további részében. További angol versenyzők akik ott lesznek a mezőnyben: Ray Coleman és Jamie Anderson. Ők mindketten bizonyítottak már a hazai szervezésű kamionversenyeken, és idén európai babérokra törnek, a GRAMMER TRUCK CUP-ban.

    További újonc a FIA ETRC világában majd Misanóban Luis Recuenco, aki honfitársával, Antonio Albacetével alkot majd párost, és a spanyol tereprali szakágból érkezik. Annyira meg már nem új arc, de Steffen Faas is az első teljes szezonjára készül a kamionsportban Kiss norbi mellett, a Tankpool24 Racingnél. A feltörekvő német tavaly fertőződött meg a kamionversenyzéssel, miután remek eredményekkel mutatkozott be a Nürburgringen és a Slovakia Ringen.

    Nem hiányozhatnak a kamion Európa-bajnokságról a leghűségesebb versenyzők sem, akik 2017-ben is egész évben a szériában voltak, olyanok mint Eduardo Rodrigues és Erwin Kleinnagelvoort az ismert alakulataikkal. Tavaly mindketten a Promoter’s Cupban dobogóra is állhattak, és több pezsgőre is vágynak, de az idősebb Rodrigues és Kleinnagelvoort is 2018-ban a Hungaroringen kezd majd, a Kamion EB és Fesztiválon június 16-17-én.

    Thomas Robineau is újra nekivág a kalandnak a tavalyi hősies küzdelme után, és egy örök bútordarab is megint teljes évet futhat, mégpedig a magyarok számára még a Hungarocamionos időkből is ismert Frankie Vojtisek. A cseh versenyző az elmúlt 30 évben megjárt szinte minden top kamiont, és a Hungaroringen 2016-ban azt is megmutatta, hogy akár képes lenne dobogós helyezésre is.

    A legszínesebb egyéniség viszont kétséget kizáróan a SCANIA-s Frans Smit lesz, a „Rainbow Warrior”-ra keresztelt csodával, ő először látogat el Olaszországba.