Címke: Budapest

  • Verstappen érkezik az idei Nagy Futamra!

    Verstappen érkezik az idei Nagy Futamra!

    Már nagyon vártuk az információt, hogy ki lesz a 2019-es Nagy Futam sztárja, ma pedig erre fény is derült.

    Ahogy tavaly, idén is a Red Bull Racing fiatal holland versenyzője, Max Verstappen lesz Budapest belvárosának sztárja május 1-jén!

    Az is kiderült, hogy eseménynek az Andrássy út ad majd otthont.

    Az esemény további részleteivel még jelentkezünk majd, amint az napvilágot lát!

  • Red Bull Air Race – Zamárdiban rendezik a magyar versenyt

    Red Bull Air Race – Zamárdiban rendezik a magyar versenyt

    A Balaton felett, Zamárdiban rendezik idén a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság magyarországi versenyét.

    A magyar szervezők sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint július közepén 13. alkalommal kerül sor a magyarországi futamra – ami rekord a sorozat történetében -, ám most először nem Budapesten, hanem új helyszínen.
    Eredetileg 2019-ben is a főváros lett volna a helyszín, de február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra.
    A pénteki közleményben a szervezők jelezték, hogy a budapesti helyszínre vásárolt, kiemelt helyekre szóló jegyek teljes összegben visszaválthatók az eredeti értékesítési helyeken. A balatoni futamra pedig a közeljövőben hozzák nyilvánosságra a jegyvásárlási lehetőségeket, ugyanakkor a rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

    A szezon nyolc versenyből áll, február elején Abu-Dzabiban indult a sorozat, a mezőny egy később kijelölendő időpontban sorra kerülő európai viadal után júniusban Kazanyban méreti meg magát, hogy aztán egy hónappal később a Balaton felett versengjen. Ősszel egy japán és egy ázsiai viadal után Indianapolisba megy a mezőny, s a 2019-es idény Szaúd-Arábiában zárul.

    A Red Bull Air Race idei versenynaptára:

    február 8-9.: Abu-Dzabi
    később kijelölendő időpontban: Európa
    június 15-16.: Oroszország, Kazany
    július 13-14.: Magyarország, Balaton, Zamárdi
    szeptember 7-8.: Japán, Csiba
    később kijelölendő időpontban: Ázsia
    október 19-20.: Egyesült Államok, Indianapolis
    november 8-9.: Szaúd-Arábia

  • Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t

    Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t

    Keszthelyet és környékét javasolja Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere az idei Red Bull Air Race helyszínének, amiről levélben tájékoztatta is a szervezőt – közölte szombati számában a Zalai Hírlap.

    A lap felidézi: a budapesti Főpolgármesteri Hivatal a napokban közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a repülős verseny szervezőit: a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környéket.

    Keszthely alpolgármestere ezek után közösségi oldalán tette közzé, hogy levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, javasolva, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is.
    Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezésére – jelezte Nagy Bálint.

    Az alpolgármester a Zalai Hírlapnak elmondta: pénteken telefonon egyeztetett a versenyt szervező cég elnök-vezérigazgatójával, akivel abban egyeztek meg, hogy megvizsgálják a lehetséges helyszíneket. Hangsúlyozta: a szakmai döntés után hatástanulmányokat is kell végezni, ezután lehet csak a részletekről beszélni.

  • A főváros nem ad engedélyt az idei Red Bull Air Race-re!

    A főváros nem ad engedélyt az idei Red Bull Air Race-re!

    A főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red Bull Air Race-re – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

    A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester – Láng Zsolttal, a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága elnökével egyetértésben – tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy „a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre” – fogalmaztak a közleményben.

    Mint írták, a főpolgármester a műrepülőverseny alternatív helyszíneként a Dunakanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét javasolta a szervezőknek.

  • Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    A Williams leendő fiatalja, George Russell szerint a technikai hibái miatt volt küzdelmesebb a Forma-2-es bajnoki cím megszerzése. A brit fiatal azért mondta ezt, mert az idei Forma-2-es autókkal rengeteg probléma volt.

    Az autók kuplungproblémája sok pilóta dolgát nehezítette meg, köztük a Mercedes juniorját is. Szinte minden futamon előfordult, hogy valaki a kuplung hibája fulladt le a rajtrácson. Ez annak is betudható, hogy a Forma-2-ben idén használtak először V6-os turbómotorokat.

    „A második versenytől kezdve megvolt a tempónk ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el,” – értékelt a Forma-2 idei bajnoka. „Az autó attól a ponttól kezdve nagyon gyors volt.

    „Voltak versenyeink, ahol nagyon sok pontot veszítettünk el. Például a Magyar Nagydíjon, ahol már a rajt előtt problémák adódtak a kuplungommal. Ez a hiba az egész hétvégémre rossz hatással volt. Monacóban már a szabadedzés első körében elfüstölt a motorom, ami miatt nem tudtam kellőképpen megismerni a pályát.

    „Szóval igen, voltak hibáim, amik ha nem következtek volna be, akkor sokkal több ponttal lettem volna gazdagabb,” – véli Russell. „Igaz, a többieknek is volt hasonló problémájuk a szezon során, még is úgy gondolom, hogy Monacóban és Budapesten is nyerhettünk volna, ha nem lettek volna problémánk az autóval.”

  • A Hungaroring kapta a Budapest Turizmusáért járó díjat

    A Hungaroring kapta a Budapest Turizmusáért járó díjat

    A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az idén a Hungaroring Sport Zrt.-nek adományozta Budapest Turizmusáért Díjat, amelyet minden évben egy olyan turisztikai szereplő, szolgáltató vagy projekt kap meg, amely mind belföldi, mind nemzetközi viszonylatban hozzájárul Budapest, mint márka építéséhez, s fővárosunk, mint turisztikai célpont vonzóbbá tételéhez.

    A díjat dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, valamint Bán Teodóra, a BFTK ügyvezető ünnepélyes keretek között adta át Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatónak.

    A díjat odaítélő szervezet szerint a pálya olyan különleges és kiemelkedő eseményeket szervez, amelyek a belföldi mellett nemzetközi viszonylatban is vonzóvá teszik fővárosunkat. Ilyen például a Formula–1-es Magyar Nagydíj, a Nagy Futam, a WTCR, a Red Bull Air Race vagy éppen a Hungaroring Classic.
    „Nagy büszkeséget jelent számunkra, hogy az idén a pályánk kapta ezt a díjat, hiszen csapatunk évről évre azért dolgozik, hogy a lehető legtöbb nézőt vonzza a pályára, és egyúttal gyönyörű fővárosunkba. A létesítményünk köztudottan azért is a nézők és a versenyzők egyik kedvenc pályája, mert nagyon közel van a fővároshoz, ahol számtalan programlehetőség várja az ide látogatókat” – mondta Gyulay Zsolt.

  • Véget ért az Automotive 2018 Hungary – számok, eredmények

    Véget ért az Automotive 2018 Hungary – számok, eredmények

    Sikerrel zárult a 6. AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás és a 27. AUTÓTECHNIKA-AUTODIGA Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A kiállításra szervezett szakmai konferenciák telt házzal zajlottak, és a résztvevők szerint különösen eredményes volt a beszállítói fórum, ahol számos üzlet köttetett.

    Az eddigi évek egyik legsikeresebb járműipari kiállításcsokra ért véget október 19-én. A három napos rendezvényen 15 országból, 255 kiállító vett részt, ami 2017-hez képest 16%-os emelkedést mutat. A megnövekedett érdeklődés a látogatószámon is megmutatkozott, hiszen átlagosan napi 20%-kal haladta meg a tavalyit. Bruttó 20 ezer négyzetméteren a 4 magyarországi autógyár mellett számos, a saját területén meghatározó cég volt jelen: TIER1-es, TIER2-es és TIER 3-as beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek.

    Az AUTOMOTIVE HUNGARY társrendezvénye ezúttal is az AUTÓTECHNIKA-AUTODIGA szakkiállítás volt. A hazai autójavító és -fenntartó ipar legjelentősebb szakmai fórumán a diagnosztika, a garázsberendezések és a gépjárműalkatrészek, valamint a szolgáltatások kínálatát egy fedél alatt tekinthették meg a gépjárműjavító szakma szereplői.

    „Forradalom részesei vagyunk”

    „Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák fejlesztésében is” – mondta Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a kiállítás megnyitóján. A miniszter, aki az esemény fővédnöke is hozzátette: a kormány támogatja, hogy a magyar tulajdonú kis- és középvállatok az autóiparban is a termelési és értékláncban minél magasabb hozzáadott értéket tudjanak előállítani, saját szellemi termékkel legyenek képesek megjelenni. Dr. Palkovics László hangsúlyozta: az autóipar a magyar gazdaság hajtómotorja, lehetővé teszi, hogy a gazdaság növekedése tartósan 4 százalék felett legyen.

    Az ágazat a legutóbbi „forradalom, az ipar 4.0 indulása óta nem egyszerűen követője, de motorja a változásoknak. Ezt már Ganczer Gábor, a HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója mondta. „Kiállítás-szervezőként és cégvezetőként, büszke vagyok arra, hogy részesei lehetünk ennek a forradalomnak a HUNGEXPO-val. Magyar emberként pedig arra vagyok büszke, hogy Magyarország ennek a forradalomnak az egyik éllovasa, immár nem csak, mint az autógyártás helyszíne, hanem mint a változás alakítója is” – tette hozzá a vezérigazgató.

    Szakmai találkozók, képzések, verseny

    A kiállítás és a hozzá kapcsolódó konferenciák középpontjában a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás, az elektromos hajtás és az ipar 4.0 állt. A szakmai találkozók közül kiemelkedett az Innováció – az autóipar hajtóereje konferencia, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezésében, a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia, valamint Az e-mobilitás másképpen 4. konferencia, melyet a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szervezett.

    A MAGE – MAJOSZ – HIPA B2B beszállítói fórumon 16 beszerző -, 31 beszállító céggel 140 tárgyalást kezdeményezett.
    A látogatók különböző szakmai képzéseken vehettek részt, melyek közül is kiemelkedően sikeres volt idén a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete, valamint a Maróti Könyvkereskedés Kft. által szervezett Továbbképzés a szellemi tulajdon védelmében – Fókuszban a BMW című rendezvény és a Schneider Electric által szervezet villanyszerelő képzés.

    A kiállításra időzítették a Látni és látszani országos közlekedésbiztonsági akció hivatalos megnyitóját és az ehhez kapcsolódó sajtótájékoztatót.

    Idén a BME Formula Racing Team csapata nyerte a mérnökhallgatók ötödik alkalommal meghirdetett TechTogether versenyét, amelyen ezúttal 8 egyetem 15 csapata vett részt. A verseny célja – az ismeretek felmérésen túl – szorosabb kapcsolatot teremteni a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. Ezen felül a kiállító járműépítő csapatok népszerűsítik a műszaki pályát a középiskolás fiatalok számára.

    A HUNGEXPO évek óta elkötelezett támogatója a hazai munkaerő piac javítását célzó elképzeléseknek, így idén is felajánlotta internetes felületeit a kiállítóknak, akik több mint 150 nyitott pozíciót hirdettek meg, melyekről a kiállításon érdeklődhettek az álláskeresők.

    A „négy nagy” az AUTOMOTIVE HUNGARY-n

    Több ezren keresték fel a három nap alatt a négy magyarországi autógyár standjait, ahol megtekinthették a legújabb fejlesztéseket. Az AUDI HUNGARIA elhozta a szinte teljes egészében Magyarországon tervezett és gyártott nagy teljesítményű motorját, amelyet a többi között a Roadster autókba szerelnek, valamint az új elektromos motorját, amelynek borítása szintén a győri üzemben készül. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának standján idén két különleges autó is várta az érdeklődőket: egy sportos új Mercedes-Benz A-osztály, amelyet első Németországon kívüli helyszínként Kecskeméten kezdtek gyártani 2018-ban, és egy luxus-felszereltségű, extravagáns Mercedes-AMG GT Roadster. A gyár standjának népszerű eleme volt az autóverseny-szimulátor, valamint a VR-szemüveg segítségével tett virtuális gyárlátogatás. A világhírű autógyártó kecskeméti telephelyén 2012-ben indult be a termelés, és azóta Magyarország meghatározó vállalatává vált. A gyár ma Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója. Idén is bemutatkozott a kiállításon az Opel Magyarország, amelynek szentgotthárdi üzeme a cég legnagyobb európai motorgyára, ahol évente több mint 600 ezer motort állítanak elő. Az Opel elhozta az AUTOMOTIVE-ra két népszerű modelljét, a CROSSLAND-X-et és a GRANDLAND-X-et is. A Magyar Suzuki Zrt. standjának fontos eleme a Magyarországon legnagyobb darabszámban értékesített, hazai gyártású Vitara megújult változata volt.

  • Autós újdonságok a Budapest Auto Show-n október 26-28. között

    Autós újdonságok a Budapest Auto Show-n október 26-28. között

    Október 26-28. között rendezik meg második alkalommal a Budapest Auto Show-t a Millenáris B épületében. Az őszi autós szemlén mutatkozik be hazánkban a vadonatúj Audi Q8, az új Peugeot 508, a CUPRA Ateca és a Citroën Berlingo is, de ezek mellett számos autós különlegesség várható a helyszínen. A kiállítási példányokon túl tesztautókkal is készülnek a hazai importőrök, így a regisztrálók ki is próbálhatják az újdonságokat.

    Kilenc márka közel ötven autója várja az érdeklődőket a Budapest Auto Show-n, a Millenáris B épületében. Október 26-28-án az újdonságoké lesz a főszerep a belvárosi kiállítótérben, ahol a látogatók nemcsak megtekinthetik az Audi, a Citroën, a CUPRA, a Honda, a Peugeot, a Renault, a Škoda, a Suzuki, a Volkswagen legfrissebb modelljeit, hanem helyszíni regisztráció után ki is próbálhatják a kocsik jelentős részét.

    Több bemutatóval is készülnek a kiállítók a hétvége során, az Audi a Q8-at, a Peugeot az 508-at, a Citroën az új Berlingót leplezi le a hazai nagyközönség előtt, míg a SEAT itt mutatja be a sportos négykerekűit gyűjtő új, különálló márkáját, a CUPRA-t is, amelyet a 300 lóerős CUPRA Ateca képvisel a rendezvényen.

    A show részeként a szervezők számos, kicsiknek és nagyoknak szóló látogatói programmal is készülnek. A kiállítás színpadán például a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, dr. Kiss Gergellyel, a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozóval, Kammerer Zoltánnal, a háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszóval, Gyurta Dániellel, a mindössze 17 éves autóversenyző tehetséggel, Keszthelyi Viviennel, Németh Kristóf színművésszel, Iszak Eszter műsorvezetővel, divattervezővel vagy az olasz étteremtulajdonos, televíziós műsorvezető Giannival is találkozhatnak az érdeklődők, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket, a Michelin jóvoltából pedig téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.

    Kiállított márkák és modellek:

    AUDI: Audi Q8 (új modell), Audi A6
    CITROEN: C4 Cactus, Citroen Berlingo (hazai premier!)
    CUPRA: CUPRA ATECA (hazai premier!)
    HONDA: Honda CR-V Honda HR-V
    PEUGEOT: Peugeot 508 (hazai premier!), Peugeot 3008, Peugeot Rifter
    RENAULT: Renault Megane GT Line, Renault Talisman, Renault Zoe
    SKODA: Skoda Fabia Monte Carlo (megújult), Skoda Kodiaq Scout, Skoda Karoq
    SUZUKI: Suzuki Vitara, Suzuki S-Cross, Suzuki Sport Swift
    VW: Volkswagen Passat, Volkswagen Tiguan, Volkswagen Arteon, Volkswagen Touareg

    A Budapest Auto Show-ról

    Nyitvatartás:
    • október 26-án, pénteken: 15.00 – 18.00,
    • október 27-én és 28-án: 9.00 – 18.00.

    Jegyárak:
    • elővételben online a broadway.hu-n: 1000 Ft,
    • a helyszínen: 1500 Ft.
    A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

    A rendezvényről részleteket az alábbi linken talál: https://budapestautoshow.hu

  • A Renault pilótái és Cyril nem megszokott módon érkeztek és válaszoltak

    A Renault pilótái és Cyril nem megszokott módon érkeztek és válaszoltak

    Egyik legkedvesebb nyári emlékünk volt az esti parti, amit a Renault Magyarország rendezett abból az apropóból, hogy 120 éves lett a vállalat. Mindig törekednek arra, hogy az újságírókat is elkápráztassák azzal, hogy nem megszokott helyszínre viszik őket. Nem volt ez másképp most sem: idén a Budapest Music Center adta a teret és a keretet a francia autómárka estéjének.

    Nem hiányozhattak természetesen a 2018-as Forma-1-es versenyzőik, Carlos Sainz és Nico Hülkenberg sem, de velük tartott Cyril Abiteboul csapatfőnök is. Nem is akárhogy! A fekete-sárga csapat egy nosztalgiavillamossal érkezett a IX. kerületbe, és láthatóan élvezték a nem megszokott jármű adta lehetőségeket, így ez rögtön témát is adott nekünk.

    Ahogy azt a videónkból láthatjátok, nem a szokványos, tucat kérdésekkel operáltunk, tetszett is a pilótáknak és a nagyfőnöknek, olyan kiemelkedően fontos dolgokat is megtudunk, hogy Hülkenberg melyik sört szereti. Cyrillel persze nem is lehet mást, mint szigorúan szakmázni, és kifejezetten ajánljuk Zak Brown nevű olvasónknak, hogy jól figyeljen, hogy mit válaszol azon kérdésünkre, hogy mi a baj a McLarennel…

    Ui: Színre lép… BATMAN!

  • Christian Danner szerint Magyarország remek vendéglátója a Forma-1-nek

    Christian Danner szerint Magyarország remek vendéglátója a Forma-1-nek

    Elég mulatságos dolog az, ha Németországban, Hockenheimben a német kollégánk Christian Danner korábbi Forma-1-es autóversenyzővel beszélget, azonban többször is Magyarországot felemlegetve. Ezen kíméletlenül őszinte interjút olvashatjátok el nálunk most két részben.

    – Christian, ugyan itt vagyunk Németországban Hockenheimben, és komoly az autóiparunk, de a nagydíjrendezés jövője kétséges nálunk. Egy hét múlva Magyarországon lesz a versenysorozat, ahol a futam biztosított, hosszú időkre. Mi a véleményed erről?

    – Csakis elismeréssel beszélhetünk a magyar szervezők és kormányzat munkájáról, és Budapest városáról. Ha megnézzük, hogy itt Németországban milyen problémákkal szembesülünk, röviden annyi, hogy itt nem támogatják a nagydíjrendezést. A versenyre úgy tekintenek, hogy az adott, senki nem támogatja az eseményt, és alig van politikai akarat rá. Ez az a terület, amiben Magyarország sokkal jobban teljesít, mint Németország. Gratulálok ahhoz, hogy egy gazdaságilag relatív gyenge ország hozzánk képest képes rá, hogy egy ilyen nagy nemzetközi sporteseményt évről-évre nagyon is professzionális szinten megrendez. Nincs messze a repülőtér, jól megközelíthető, a versenyt példaértékűen rendezik meg, és remek dolog Budapesten megszállni. Ha összehasonlítom olyan versenyekkel mint a most visszatért francia, vagy Spában ahol rendre elkövetik ugyanazon hibákat, Magyarország minden tekintetben úgy néz ki, hogy tökéletes!

    Magyarországnak komoly múltja van jó autóversenyzők terén, akár a világháború előtti korszakot vizsgáljuk, vagy a modern korszakot. Volt azonban egy tragikus eset. A fiatal Kesjár Csaba egy balesetben hunyt el a német F3-ban, 1988-ban. Egy évvel korábban pedig a Zakspeed csapattal demózhatott a Magyar Nagydíjon, amikor a csapatnál voltál. Mennyire ismerted meg őt, és mit gondolsz a balesetéről?

    – Sajnos nem ismerhettem meg eléggé. A német Formula 3-ban indult Bernd Schneiderrel a Schübel csapatnál, ő az akivel érdemes lenne róla beszélni, hiszen sokkal jobban ismerte. Tudom, hogy vannak furcsaságok a norisring-i balesete körül, pláne hogy egy olyan részén történt a pályának, ahol normál esetben semmi baj nem történhet. Nem követte a normális ívet a Dutzendteich kanyar csúcspontjától kezdve ami a rajt-cél egyenesbe vezet, végül a jobb törésben egyenesen a palánknak ment. Igen, ez egy nagyon szomorú eset.

    – Beszéljünk a német versenyek pénzügyi és promótálási nehézségeiről, valamint a versenyek rendezéséről: mi a véleményed arról, hogy a Nürburgring orosz befektetők kezébe került pár éve, és Németországban senki nem akadt, hogy német kézben maradhasson a terület?

    – Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb nemzeti katasztrófánk. Más országok fenntartják és ápolják a történelmi helyszíneiket, és azokat akár az UNESCO kulturális örökségének is nyilvánítják. Egy olyan autós nemzetnél, mint a német a Nürburgringnek, de itt a régi Hockenheim vonalvezetésnek is is olyan státusza kellene hogy legyen, ami történelmi örökség státuszba emeli. Személy szerint úgy ítélem meg, hogy a Nürburgring eladása egy hihetetlen katasztrófa, úgy kótyavetyélték el, mint egy darab szart, pedig a német történelem egy fontos része került eladásra.

    – Ha már a Nürburgringről beszélünk: pár hete, a Porsche és Timo Bernhard egy látványos új körrekordot állítottak fel a Nordschleifén a 919-es modellel, ami Le Mansban is nyert. Ugyanakkor neked is van egy rekordod a Nordschleifén még a Formula 2-es idődből, jól tudom?

    – Igen! 1983-ban 6:29:19-et mentem a Formula 2-es versenyen a March autójával, amit egy 2 literes négyhengeres BMW 320 lóerős motor hajtott. Ez 197 km/órás átlagsebességet jelent, ami még mindig a legjobb formaautós idő!

    Az interjú második része holnap este lesz olvasható.