Címke: Bubba Wallace

  • Csak kisírta Bubba Wallace: Új boxcsapatot kap Atlantára

    Bubba Wallace Atlantában győzelmi esélyekkel száll pályára – többek között köszönhetően annak is, hogy új boxcsapatot kap.

    Változások történtek a Toyota NASCAR Cup Series csapataiban: Bubba Wallace és Christopher Bell boxutcai személyzete gyakorlatilag teljesen kicserélődik – derítette ki a FrontStretch a csapatok július 5-i beosztásából.

    Wallace 23-as rajtszámú csapata új első kerékcserés és gumihordozót kapott, Housten Stamper és Joe Crossen személyében. Mindketten Bell 20-as számú csapatának korábbi tagjai.

    A Joe Gibbs Racing versenyzői viszont két új kerékcserés és egy gumihordozóval bővülnek. Mindhárom új tag, Jackson Gibbs, Nick McBeath és AJ Rosini valamikor 2022-ben már szolgált Wallace legénységében.

    A változások két héttel Wallace frusztrált beszólásai után következnek, amelyre egy boxkiállás közben meglazult kerék után került sor, ezzel tovább bővítve a 23-as csapat idei eddigi hibáinak listáját.

    A 23XI csapat egyike annak a 12 alakulatnak, amelyik kerékvesztéses büntetést kapott, miután májusban a Circuit of the Americas pályán Wallace elhagyta a kerekét.

    Az új felállás nyolc futammal a Cup Series rájátszása előtt érkezik, és miközben Bell a pontversenyben a legjobb 16 között van. Mindössze 20 ponttal előzi meg a 17. helyen álló Kevin Harvickot az utolsó playoff-helyért.

    Bubba Wallace egyetlen esélye a rájátszásba jutásba mindeközben az, hogy a hátralevő események valamelyikén futamgyőzelmet arat – és erre nagy esélye van Atlantában, ami a felújítása óta Superspeedway pályának számít.

  • Az első győztesek napja! Reddick nyert Road Americában

    Tyler Reddick megszerezte élete első győzelmét Road Americában, a NASCAR Cup Series 18. fordulójában, és ezzel ő lett a szezon 13. nyertese.

    Reddick 16 körrel a vége előtt vette át a vezetést Harrison Burton-től, aki az egyik utolsó versenyzőként állt ki a boxba.

    A győzelem végül Reddick és a pole-ból induló Chase Elliott között dőlt el. Előbbinek kétszer is meg kellett előznie Elliottot a verseny során, és végül az utolsó kiállások után sikerült második alkalommal elmennie mellette – egy fantasztikus, kanyarokon át tartó csata után -, majd a futam végéig ki sem engedte a kezéből a győzelmet.

    Miután az élre állt, a 8-as autó sofőrje elkezdte növelni előnyét riválisával szemben. A különbség 10 körrel a vége előtt 0,6 másodperc volt, két körrel a vége előtt pedig 1,2 másodperc. A 92. alkalommal induló Reddick előnye végül megnyugtató 3,3 másodperc volt Elliott előtt a verseny végén.

    Tudatában voltam, hogy nagyon nehéz lesz őt megelőzni, mert elképesztően gyors volt. Mégis úgy éreztem, ha a boxkiállások után a közelében tudunk maradni, akkor lesz esélyem megelőzni őt” – mondta Reddick.

    Bár a kiállás alatt nem sikerült elé kerülni, de végül meg tudtam előzni a pályán. Vártam a megfelelő pillanatra, és végül a 6-os kanyarban ki tudtam használni az adódó lehetőséget.

    Azt hittem vissza fog előzni. Hibázgattam, féltettem a fékeket, de végül nem kellett volna, mert minden rendben volt. Micsoda nap!

    Ötödször avattunk új győztest idén Reddick személyében

    Tyler Reddick az ötödik olyan versenyző az idei NASCAR Cup Series szezonban, aki első győzelmét szerezte meg. Mindhárom eddigi épített pályás versenyen új győztest avatott a széria: Ross Chastain (COTA), Daniel Suarez (Sonoma) és Reddick (Road America) személyében.

    Emellett érdemes kiemelni, hogy a Richard Childress Racing versenyzője az idény 13. győztese. A rájátszásba 16 versenyző jut be, plusz az alapszakasz győztese. Így tehát a maradék 8 versenyen még három hely kiadó úgy, hogy olyan versenyzőknek még nincs győzelme, mint Martin Truex Jr., Ryan Blaney, vagy Kevin Harvick.

    A virtuális dobogóra a Hendrick Motorsports versenyzői, Chase Elliott és Kyle Larson állhattak még fel. Larson már több, mint 20 másodperces hátrányban volt a verseny végén.

    Ross Chastain lett a negyedik, Daniel Suarez az ötödik, Chris Buescher a hatodik, Austin Cindric a hetedik, Michael McDowell a nyolcadik, AJ Allmendinger a kilencedik, Kevin Harvick pedig a tizedik.

    Ryan Blaney a 11. helyen végzett, viszont fontos pontokat szerzett, miután megnyerte a második szakaszt. Chase Briscoe, aki az első szakaszt megnyerte, a 14. helyen végzett.

    Bár a versenyen nem volt sárga zászló érdemes kiemelni Joey Logano és Bubba Wallace csörtéjét, akik többször is koccantak egymással a vasárnapi Road Americai versenyen.

    Végeredmény

  • Kurt Busch csapata és Wallace védelmére kelt, újjal mutogat a JGR-ra

    Bubba Wallace-nak idén már sokadszorra rontotta el a csapata a kiállását. Kurt Busch szerint ez a Joe Gibbs Racing hibája.

    Wallace a mezőny végéről indult, miután elrontotta az időmérőjét Nashville-ben, de gyorsan felzárkózott, és már a top 5 közelében járt, amikor a csapata ismét rosszul rögzített egy kereket az autóján.

    A 23-as autó sofőrje érthető módon kikelt magából, és gyakorlatilag nem szólt a csapatához a verseny második részében.

    A sok beszéd közepette azonban a 23XI Racing versenyzője, Kurt Busch elárulta a probléma okát. Busch a Joe Gibbs Racingre irányította a figyelmet.

    A 23XI Racing azóta kap segítséget a Joe Gibbs Racingtől, amióta elkezdtek versenyezni. Természetesen ez az egyik tulajdonosuknak, Denny Hamlinnek köszönhető, aki 2005 óta vezet a JGR-nál. Természetesen egy jól bevált csapat támogatását élvezni nagyszerű dolog!

    Ettől függetlenül ez a szövetség azt jelenti, hogy a JGR felelős a Bubba Wallace és Kurt Busch csapatainak boxcsapatainak fejlesztéséért, képzéséért és kiválasztásáért minden héten.

    Kurt Busch pedig a The Athleticnek adott beszélgetésben beszélt erről.

    Amennyi problémája volt a 23-as (csapatnak), még csak nem is érdemes többé bármit is mondani. Ez csakis a JGR hibája” – mondta Busch.

    Bubba Wallace idei legjobb eredménye a Daytona 500-on elért második helye volt, azóta azonban mindössze egyszer tudott a top 10-be kerülni, Kansasben.

  • Bubba Wallace kifakadt csapatára: „Ne is szóljatok hozzám!”

    Úgy tűnik egyre jobban elmérgesedik Bubba Wallace kapcsolata a csapatával, miután az újabb hibát követett el a pitben.

    Bubba Wallace nagyszerű tempót autózott az egész verseny folyamán, de a boxcsapata ismét cserbenhagyta.

    Az, hogy a 23XI Racing versenyzőjét hányszor hagyta cserben a boxcsapata ebben a szezonban, ezen a ponton már megdöbbentő. Az érzelmek pedig ezúttal Nashville-ben kapták el Wallace-t.

    Hagyjál már békén, haver. Ne beszélj hozzám az egész kiba**ott verseny alatt” – mondta Bootie Barkernek, a csapatfőnökének a rádión.

    Ez azért történt, mert Barker azt mondta Wallace-nak, hogy jöjjön vissza a boxba, miután kiderült, hogy az egyik kereke meglazult.

    Emiatt a csapatfőnök bocsánatot kért a versenyzőjétől, de úgy tűnt, a pilóta nem tudott uralkodni a frusztrációján, mivel a rádión keresztül kiakadt.

    Wallace ezután a verseny folyamán nem válaszolt csapatfőnöke kérdéseire, és nem tudni, hogy a verseny után szóba állt-e velük.

    Az All-Star futamot megelőzően Bubba Wallace egy interjúban a szezon korábbi szakaszában történt, a bokszutcai személyzetének tartott buzdító beszédéről nyilatkozott.

    Azt mondtam, amit mondtam, hogy nem volt jó napunk a boxutcában” – mondta. „Sokszor van esélyünk a jó eredményre, ott vagyunk az elejében, és valamit elhibázunk. Így nem adtunk magunknak esélyt.

    Nem fogok kertelni soha a rádión. Szarok voltunk azon a napon.

    Nos a 28 éves versenyző most sem kertelt, így kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a Wallace és a 23XI-es csapat sztorijának folytatása.

  • Bubba Wallace meglepő zeneválasztása, nem találod ki mit hallgat

    A zene amerikai központjába, Nashville-be látogata a NASCAR, így többek közt Bubba Wallace-t is arról kérdezték, milyen zenét hallgat.

    A NASCAR Cup Series június 24-26-án újra akcióba lendül, amikor a Nashville Superspeedwayre látogat. A pálya Music City (a zene városa) külvárosában található, így csak úgy illett, hogy a Cup Series két sztárja felfedje a pop-rock iránti szeretetét.

    Az NBC Sports megkérdezte a Cup Series legjobb versenyzőit, hogy milyen dalokat hallgatnak a versenynapokon, ami különlegesen változatos válaszokat eredményezett.

    Nyilvánvalóan többen Sturgill Simpson, George Strait és más countrysztárok dalait választották, mind a személyes preferencia, mind a verseny helyszíne miatt.

    Bubba Wallace és AJ Allmendinger azonban a Five Finger Death Punch és a Wage War zenekar dalai közül nevezett meg néhányat – ezzel meglepődést keltve az olvasóközönség tagjai között.

    Ha fel kell készülnöm és fel kell pörögnöm annyira, hogy el tudjak pusztítani mindenkit – ami nagyjából minden hétvégén szükséges -, akkor a Five Finger Death Punchot választom” – mondta Allmendinger.

    Fel kell építenem a dühömet, beülnöm a versenyautóba, kivezetni a dühömet, és kitölteni valaki máson. Ez a menő.

    Wallace a zenei skála két különböző végéről választott. A floridai metalcore zenekarnak, a Wage War „Death Roll” című dalával kezdte. Wallace ezután a rapper J. Cole „The Climb Back” című számát említette még meg, bizonyítékként széleskörű zenei preferenciáira.

  • Közös ügyért dolgozik Bubba Wallace és az NFL egyik legnagyobb sztárja

    Ki gondolta volna, hogy Bubba Wallace és Patrick Mahomes összefognak majd, és egy közös ügyért kezdenek dolgozni?

    A NASCAR-versenyző és az NFL-szupersztár éppen ezt tette az a16z nevű cég tekintetében.

    Az a16z nemrég indította el legújabb kulturális vezetői alapját, amelynek korábbi befektetői között volt többek között Blake Griffin, Pharrell Williams és The Weeknd zenekar is.

    A Cultural Leadership Fund a fekete kulturális influencereket célozza meg olyan területeken, mint a sport, a zene és az üzleti élet.

    Az a16z a mai napig több mint 2,5 millió dollárt adományozott nonprofit szervezeteknek azzal a céllal, hogy javítsa a sokszínűséget a technológiai szektorban.

    A Forbes szerint Wallace a CLF-et „fontos munkának” nevezte. A 23XI Racing versenyzője hozzátette, hogy tanúja volt annak, „milyen erőteljes lehet a reprezentáció a jövő generációinak inspirálására és elkötelezésére”.

    Amióta csak belépett a sportágba, és különösen azóta, hogy csatlakozott jelenlegi csapatához, amelynek Michael Jordan és Denny Hamlin a tulajdonosa, Bubba Wallace több fronton is nagy szószólója a sportág diverzitásának javításának.

    Minden erőfeszítése és az általa elindított és támogatott beszélgetések még nem igazán hozták meg a várt előrelépést, de nem is mentek kárba. Sőt, Wallace a változás folyamatát érzi a jutalomnak, mert az mindig „egy utazás”.

    Azt hiszem, a kultúra változik” – mondta Wallace. „Ez egy utazás. Mert ha van egy válasz, akkor az azt jelenti, hogy van egy célunk, nem hiszem, hogy ennek a folyamatnak valaha is van egy célja.

  • Bubba Wallace nem fog elnézést kérni még a csapatától SEM

    Nagyszerű hétvégét zárt Kansasban a 23XI Racing, azonban Bubba Wallace úgy lett 10., hogy csapata nagyban hátráltatta.

    A győzelmi sávban nem Bubba Wallace, hanem veterán csapattársa, Kurt Busch állt a verseny végén, annak ellenére, hogy Bubba Wallace autója még erősebbnek tűnt, mint csapattársáé.

    Bubbát 70 körrel a vége előtt megbüntették egy kontrollálatlan gumiabroncs miatt.

    Beszéltem néhányukkal a verseny után, és elmondtam nekik, hogy nem vonom vissza azokat a dolgokat, amiket mondtam. Ők is érezték, hogy elcseszték” – jelentette ki Bubba Wallace.

    Bubba Wallace kritikusan nyilatkozott a boxcsapatáról Kansas után. A texasi All-Star futamra készülve beszélt néhány csapattagjával a műhelyben. Persze azt is elismerte, hogy ő is rengeteget hibázott idén.

    A fenébe is, én is elszúrtam néhány versenyt. Elszúrtam Kaliforniát, elszúrtam Phoenix-et, elszúrtam egy csomó versenyt, de én is tudom, hogy mindig van lehetőségünk visszavágni.

    Bubba Wallace-nak eddig óriási hullámvasút volt az éve. A 23XI köztudottan szenvedett a szezon eddigi versenyein, mind az autó tempójával, mint a boxutcai csapat munkájával.

    Bár az év elején megjelent Netflix dokumentumfilm óriásit dobott Wallace népszerűségén – amit még egy daytonai második hellyel is megfejelt – a 2. versenytől kezdve folyamatosan visszaesett a teljesítménye.

    Ha nem vesszük a Daytona 500-on elért második helyét, akkor átlagosan a 21. helyen ért célba idén Bubba Wallace, legjobb eredményét pedig a legutóbbi fordulóban, Kansasban érte el azzal a bizonyos 10. hellyel.

    Fejlődnünk kell, tanulnunk kell a dolgokból. Tudják a srácok, hiszen többször is elmondtam nekik, hogy nem fogok köntörfalazni. Mindig úgy fogok hozzájuk szólni, ahogy érzem.

  • Denny Hamlin elismerte, hogy cserben hagyták Bubba Wallace-t

    Bár Kurt Busch megnyerte a versenyt Kansas-ben, a csapatnak lehetett volna sokkal jobb napja is, ha nem hibáznak ennyit Bubba Wallace-nál.

    Úgy tűnik szokásossá válik, ha Bubba Wallace jó teljesítményt nyújt, akkor a csapata valamilyen formában elrontja majd a versenyét.

    A 23-as autó versenyzőjének hasonlóan jó tempója volt mint csapattársának, mégis egy kulcspillanatban elbaltázott kiállás miatt csak a 10. lett.

    Nem hiszem el, hogy mindig cserben hagytok. A csapatom egyszerűen szar” – mondta idegesen Wallace a rádióban.

    A futam után Denny Hamlin nyíltan elismerte, hogy a 23XI legénysége cserbenhagyta saját versenyzőjét, és Bubba Wallace-nak minden joga megvan ahhoz, hogy „frusztrált” legyen velük.

    Figyelj, a #45-öst elég korán megelőztem, könnyedén a forgalomban, de a #23-ast nem tudtam megelőzni” – magyarázta Hamlin.

    Nagyon, nagyon gyors volt, úgy értem, rendkívül gyors. Az eredmények nem mutatják, de ahogy mondtam, csapatként most cserben hagytuk őt” – mondta a Joe Gibbs Racing versenyzője a futam utáni interjúban.

    Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni a probléma orvoslására, utalt arra, hogy a problémákat „belsőleg” fogják kezelni Wallace csapatával kapcsolatban.

    Mindenképp meg kell oldanunk néhány problémát a boxutcában” – hangsúlyozta.

    Azt hiszem, ki kell találnunk, hogyan kezeljük a versenyeket. És véleményem szerint nem kell mindig szupergyors kiállásokat csinálni, néha elég egy stabil, átlagos, hiba nélküli pit stop is elég” – tette hozzá Hamlin.

    Wallace is stabil teljesítményt nyújtott a versenyen. A 28 éves versenyző a 10. helyen végzett, ami 32 fontos pontot jelentett számára.

    Csak próbálom kitalálni, mivel bosszantottam fel a versenyzés isteneit. Egy újabb nagyszerű autó és egy újabb jó eredményt szalasztottunk el, ami eléggé kiábrándító. Egyszerűen frusztráló” – nyilatkozott Wallace a verseny után.

    Bubba Wallace kétszer is a mezőny végére került a Kansas Speedwayen, mert az egyik kerekét nem sikerült megfelelően felrakni.

  • Denny Hamlin elnézést kért, miután rasszizmussal vádolták

    Denny Hamlin csapatának mindkét autóját egy mozdulattal intézte el Kyle Larson, Hamlin pedig egy rosszul megválasztott meme-el reagált erre.

    Denny Hamlin hétfő este bocsánatot kért egy tweetje miatt, mondván „rosszul választottam meg a meme-et, és belátom, hogy sértő volt”.

    A tweetben, amelyet azóta eltávolítottak, Hamlin jó barátján, Kyle Larson akcióján viccelődött a vasárnapi NASCAR-kupa futam végén a Talladega Superspeedwayen.

    Az eredeti videó a Family Guy című sorozatból:

    A Joe Gibbs Racing versenyzője a Family Guy című sorozatból tweetelt egy klipet, amelyben egy ázsiai női sofőr vezet az autópályán, és rombol le minden mögötte jövő autót. Larson nevét – Hamlin tweetjében – a vezető fölé helyezték. Larson édesanyja ázsiai származású.

    Az 5-ös autó sofőrje a vasárnapi talladegai futam utolsó méterein egy mozdulattal a falba tette Kurt Busch-t, aki visszacsapódva Bubba Wallace 23-as autóját találta telibe. Mindketten a 23XI Racingnél versenyeznek, a csapatnál, amelynek Hamlin a társtulajdonosa.

    A 11-es autót vezető pilóta tweetjét helyi idő szerint hétfőn 16:44-kor tette közzé a bocsánatkérés pedig kicsivel éjfél előtt érkezett.

    Hamlin ezen felül akár még fegyelmi büntetésre számíthat a NASCAR részéről

    A Cup szabálykönyv 4.3.e szakasza kimondja: „A NASCAR-tagok nem tehetnek vagy hagyhatnak olyan nyilvános nyilatkozatot és/vagy közleményt, amely egy másik személyt kritizál, nevetségessé tesz vagy más módon becsmérel annak faji, bőrszíne, hitvallása, nemzeti származása, neme, szexuális irányultsága, családi állapota, vallása, kora vagy fogyatékkal élő állapota miatt.

    A Cup Szabálykönyv 4.4.e szakasza kimondja, hogy egy tag büntetésre számíthat „olyan nyilatkozatért és/vagy nyilvánosságra hozott kommunikációért (beleértve a közösségi média platformokat is), amely egy másik személyt lealacsonyít, kritizál, nevetségessé tesz vagy más módon becsmérel az adott személy faji, bőrszíne, hitvallása, nemzeti származása, neme, szexuális irányultsága, családi állapota, vallása, kora vagy fogyatékossági állapota alapján.”

  • Joey Logano-nak ELEGE VAN a superspeedway versenyekből

    Joey Logano, a Team Penske versenyzője nem meglepő módon elkeseredett volt, miután idejekorán véget ért talladegai versenye.

    Az egész azzal kezdődött, hogy Martin Truex Jr. a második szakaszban az újraindításnál a fékre rálépve megpróbálta közelebb húzni a mögötte jövő versenyzőket, amivel egy kicsit nagyobb lendületet tudott volna venni a külső sor.

    Bubba Wallace azonban pont rossz pillanatban érintkezett Joey Logano autójával, aminek következtében a 22-es autó beforgott a mezőny elé, és tömegbalesetet okozott.

    Ez mindenképpen egy nagy szívás, és akkor még finoman fogalmaztam” – mondta a csalódott Logano. „Ilyen a superspeedway versenyzés. Minden egyes alkalommal ez történik. Az autók összetörnek, és higgyétek el, a következő versenyeken is roncsderbi lesz.

    A 22-es számú Team Penske versenyzője hangot adott véleményének, mondván, hogy a versenyzők nem élvezik a superspeedway versenyeket.

    Remélhetőleg mindenki jól van, és senki sem sérült meg. Minden áldott alkalommal ilyen. Utálom őket, és szerintem a versenyzők többsége nem élvezi ezt a típusú versenyzést” – magyarázta Logano

    Mindent megpróbálunk, és nagyon sokat kell kockáztatni, hogy gyors legyen a sor. Most is az volt a baj, hogy négy autó egymást tolta, és ilyenkor valaki pórul fog járni. Most én jártam szerencsétlenül.

    Szerencsére jól vagyok, és ez a fontos.

    A baleset miatt több versenyző, köztük Daniel Suarez, Joey Logano, Ty Dillon és Harrison Burton számára is idejekorán véget ért a délután, azonban a többiek folytatni tudták a versenyt.