Címke: Bubba Wallace

  • Bubba Wallace szerint mindenki félreértette a Loganós nyilatkozatát

    Joey Logano a hét közepén adott interjút, amiben elmondta, hogy beszélt Bubba Wallace-al a hét közepén, aki tisztázta a dolgokat.

    Bubba Wallace michigani második helyezésének egyik legnagyobb tényezője az volt, hogy gyors autója volt, jó versenyt futott, és a csapata jó támogatásával jó eredményt ért el. Ez elég egyszerű, nem igaz?

    De – Wallace szerint – a másik legnagyobb tényező egy bizonyos Joey Logano nevű versenyző volt, aki keményen versenyzett vele ezért a pozícióért, miközben márkatársa, Kevin Harvick meg tudott lépni az élen.

    Olyan szinten vezetett, hogy a futam után a 23XI Racing versenyzője egy NASCAR-legendához hasonlította, aki kemény defenzív manővereiről volt híres.

    Olyan vagy, mint a modernkori Ryan Newman. Egy kicsit hosszabb nyakkal” – írta Bubba Wallace Joey Loganonak SMS-ben a verseny után.

    A tavaly év végén visszavonuló Ryan Newman híresen keményen védekezett mindenki ellen, még akkor is, amikor lekörözöttként érkezett meg mögé az első helyezett.

    Wallace a verseny után azonban twitteren jelezte, semmi baja nincs Loganoval, és mindenki félreértette a nyilatkozatát.

    Csak, hogy tisztázzuk a helyzetet… Joseph (Joey Logano, a szerk.) nem csinált semmi rosszat!

    Joey Logano leírta, hogy milyen nehéz volt számára Bubba Wallace ellen versenyezni, különösen annak fényében, hogy az utóbbinak gyors autója volt.

    Nyilvánvalóan megnehezítettem az életét, de ez a munkám” – mondta Logano. „Amikor még 20 kör van hátra, és a második helyért harcolsz, akkor nem adhatod fel a pozíciódat.

    Logano felidézte, hogy a verseny korábbi szakaszában egyszerűen csak azért engedte el Wallace-t, mert a 23-as gyorsabb volt nála, de húsz körrel a vége előtt már nem tudott lemondani arról a helyről, mindent beleadott, hogy megvédje azt.

    Addig kell harcolni, ameddig csak lehet. Végül megelőzött, de nem mondhatom, hogy nem küzdöttem meg érte” – magyarázta Logano.

  • ”De” nélkül Bubba! – PODCAST

    ”De” nélkül Bubba! – PODCAST

    Kevin Harvick minden bizonnyal ott lesz a rájátszásban, miután megnyerte a futamot a Ford hazájában, Michiganben.

    Harvick óriási bravúrjának köszönhetően, az újabb esélyt elszalasztó Bubba Wallace nem volt túl boldog, de a három hátralévő futamon még ő is bejuthat a rájátszást jelentő legjobb 16 közé. Wallace az eddigiektől némiképp eltérően, de mégis hasonlóan nyilatkozott a verseny után. Hogy lehet ez?

    A stúdióban:
    Dr. Juhász Zoltán (szakkommentátor – ARENA4),
    Roós András (főszerkesztő – 500miles.hu),
    Módos János (műsorvezető, szerkesztő – 500miles.hu, rallycafe.hu)

    >> Letöltés MP3-ban <<

    A NASCAR Fantasy játékhoz ide kattintva tudtok csatlakozni.

    Podcastunk az összes nagy szolgáltatónál elérhető:

  • Bubba Wallace: Egy igazi vesztes vagyok!

    Bubba Wallace „csak” második helyet ért el a Michigan International Speedwayen, és utána vállalta a felelősséget ezért.

    A vasárnapi második helyezés Wallace legjobb szezonbeli eredményét hozta, és ez volt a negyedik egymást követő top 10-es finise.

    A pole-ból induló versenyző azonban egy gyors Toyota Camryvel rendelkezett, és úgy érezte, elszalasztotta a lehetőséget, hogy nem nyerte meg a versenyt, és utána rádión keresztül bocsánatot kért csapatától, mondván, hogy cserbenhagyta a 23-as rajtszámú csapatot.

    A csapat azonban hallani sem akart erről, és közölte versenyzőjével, hogy nem csinált semmi rosszat. Wallace 22 kört vezetett a pole-ból és egész délután az élmezőnyben haladt.

    Wallace az utolsó újraindítás után visszacsúszott a harmadik helyre, és sokáig Larsonnal és Joey Loganóval küzdött.

    Amikor 18 körrel a vége előtt visszaszerezte a második helyet, Wallace több mint hat másodperccel volt lemaradva Harvick mögött, és nem tudta behozni a lemaradást.

    „Csak végigjátszottam mindent a fejemben, hogy mit tehettem volna másképp” – mondta Wallace a verseny után.

    Az újraindításnál jó pozícióban voltam. Aztán túl sokáig versenyeztem a Larsonnal és Loganoval… azt hiszem Logano ma szerzett magának egy új Fordos szerződést, mert miatta nyert Harvick.

    „Mindent egybevetve, egy hihetetlen hétvégénk volt. Nagyra értékelem a csapatomat. Bárcsak a győztesek útjára tudtuk volna vinni a Toyotát. Ez egy darabig nyomni fogja a lelkemet. Egy vesztes vagyok. Mindenkit cserben hagytam.”

    Bár Wallace csalódott volt az összesített eredmény miatt, a csapatfőnöke, Bootie Barker és a csapat társtulajdonosa, Denny Hamlin emlékeztette őt a kiváló szereplésére.

    Egyszerűen nagyszerű munkát végeztem egész hétvégén” – mondta Wallace. „Pokolian jó munkát végzett az egész csapat.”

    Szóval, sok pozitívum van ebben, de én olyan ember vagyok, aki inkább a negatívumokat nézi, mint a pozitívumokat. Ezen változtatnom kell, de nagyon akarok nyerni, és ez volt a legjobb lehetőségem idén.

  • Kevin Harvick közel két év után nyert újra futamot

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériáját szakította meg azzal, hogy megnyerte Michigant, Bubba Wallace lett a második.

    Két évvel ezelőtt Kevin Harvick már a zsebében tudhatta a playoffba jutást, amikor csapatával Michiganbe érkezett, és végül 2020-ban összesen kilencszer nyert.

    Aztán a győzelmek 65 egymást követő versenyen és majdnem két teljes éven át elkerülték őt – egészen a mai napig, amikor a 46 éves versenyző kihasználta a körülötte lévő versenyzők baklövéseit, az élre ugrott és már nem nézett hátra.

    Harvick győzelme pályafutása 59. győzelmét aratta a Cup Series-ben – de ami még fontosabb, hogy ezzel a győzelemmel a rájátszásba került.

    A versenyen sokáig domináló Christopher Bell – aki megnyerte az első szakaszt – és Denny Hamlin – ő pedig a második szakaszt nyerte – kettős közül egyik sem tudta behúzna a győzelmet. Előbbi Ross Chastaint nyomta a falra, és emiatt összetörte az autóját, utóbbinak pedig a boxcsapata hibázott az utolsó kiállásnál.

    Chastainnek, és csapattársának Daniel Suareznek is esélye volt persze a győzelemre, azonban pont ezelőtt a baleset előtt álltak ki, és így elvesztették addigi előnyös pozíciójukat a sárga miatt. Suarez a végén még defektet is kapott, ami miatt 25. lett, csapattársa mögött.

    A pole-ból induló Bubba Wallace-nak nem volt meg a tempója a verseny hajrájára, de így is bejött másodiknak, 4 másodperccel lemaradva Kevin Harvick mögött.

    A versenyen több baleset is történt, a legnagyobb kb. 20 körrel a verseny megkezdése után Kyle Busch-t és Austin Cindricet is érintette. Bár mindkét versenyző kiesett, utóbbi valószínűleg még napokig érezni fogja testén a becsapódás utóhatásait.

    Érdemes még megemlíteni Cole Custer tüzes versenybefejezését. A 41-es autó lángoló kerékkel érkezett vissza a boxba, de szerencséje nem lett baja a versenyzőjének.

    Harvick megkavarta a bajnoki pontállást

    A bajnokságban élesedik a küzdelem, hiszen Kevin Harvick győzelmével immáron 15 győztesünk van idén, így a sokáig a rájátszás határán táncoló Ryan Blaney és Martin Truex Jr. kettősből egy – Truex – jelenleg kieső helyen áll, 19 ponttal lemaradva riválisától.

    Végeredmény

  • SZENT SZ*AR! Így reagált Hamlin Bubba Wallace pole-jára

    Denny Hamlin a michigani pálya médiaközpontjának túlsó oldalán ült egy széken, és tátott szájjal figyelte, ahogy Wallace pole kört autózik.

    A tévé Bubba Wallace 23-as számú McDonald’s Toyotáját mutatta, amint a 2 mérföldes pályán száguldott, utolsóként az időmérőn.

    Pillanatokkal azután, hogy Wallace áthaladt a célvonalon, Hamlin csak annyit mondott: „A francba.

    Ezután felállt, és egy másik tévére nézett, amelyen az időmérő és a pontszámítás volt látható.

    Szent sz*r, ez gyors volt” – jegyezte meg Hamlin.

    Hamlin, a 23XI Racing társtulajdonosa még a versenyzője előtt tudta – egy rádióhiba miatt -, hogy Wallace most szerezte meg karrierje első NASCAR Cup Series pole-ját.

    A 23XI Racing versenyzője 190,703 mérföld/órás sebességgel repesztett a MIS-en. Ő volt az egyetlen versenyző, aki 190 mph felett teljesített.

  • Bubba Wallace indul a pole-ból Michiganben!

    Bubba Wallace indulhat a pole-ból a hétvégi michigani versenyen, miután a Toyoták ismét jól teljesítettek az egész időmérőn.

    Bubba Wallace magabiztosan érkezett Michiganbe, miután az év korábbi részében tartott gumiteszt után nagyon jónak érezte autóját. Ez a magabiztosság ezúttal helyén való volt, és megszerezte az első helyet.

    Második Wallace márkatársai, Christopher Bell és Kyle Busch végeztek. A hat Toyotából csak Ty Gibbs nem jutott be a legjobb 10-be – igaz Gibbs így is épphogy csak lecsúszott, és a 11. lett. Martin Truex Jr. a 7., Denny Hamlin a 9. helyről várhatja majd a holnapi versenyt.

    A Team Penske (és a Ford) zászlaját a hazai pályán versenyző Joey Logano, valamint az előző versenyen második helyet elérő Austin Cindric vitte, ők a negyedik és ötödik helyre kvalifikálták magukat.

    Tyler Reddick a 6., Kyle Larson a 8., Erik Jones pedig a 10. lett a Chevrolet-s armadából, mely a versenyen biztosan jobb eredményre számít a versenyzőitől.

    A jelenleg 15., rájátszást érő helyen álló Ryan Blaney időmérős teljesítménye mindössze a 24. helyre volt elegendő, ami azért érdekes, mert a tavalyi versenyt a 12-es autó pilótája nyerte, és az idei évben is sokat jelentett volna neki egy futamgyőzelem, a playoffba való bejutás bebiztosításához.

    A bajnokságot vezető Hendrick Motorsportsos Chase Elliott a 13. helyről vághat majd neki a vasárnapi versenynek.

    Rajtsorrend

  • Wallace szerint csak a Fortuna istennőnek köszönhette 5. helyét

    Bubba Wallace úgy érezte, hogy szerencséje volt vasárnap az indianapolisi pályán, miután a versenyen az ötödik helyen végzett.

    Száz százalékos szerencse volt ez az eredmény” – mondta Wallace tréfálkozva.

    A 23XI Racing versenyzője elismerte, hogy a nap elején elkövetett néhány hibát, de a dolgok a verseny későbbi szakaszában a javára fordultak.

    Wallace és a 23-as számú csapat végigküzdötte a napot, hogy versenyben maradjanak a tisztességes helyezésért. Ehhez az is kellett, hogy ne essenek áldozatul az 1-es kanyarban történt baleseteknek, többek között a verseny utolsó újraindításakor.

    Nem volt szép. Becsuktam a szemem a végén, és négy, vagy öt srácot így előztem meg. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy hatodikak vagyunk.

    – mondta Wallace.

    Most minden összejött. Lassan-lassan egyre jobb leszek ezekben a dolgokban. A legjobb akarok lenni ezekben a dolgokban, és még rengeteget kell fejlődnöm. Frusztrált vagyok magammal, de örülök, hogy végre megfordult a szerencsénk.

    Az év eleji problémák után tehát úgy tűnik, Wallace csapatában a béke uralkodik.

    Büszke vagyok erre a csapatra. Van még négy versenyünk, hogy bejussunk a rájátszásba. Csak tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát.

    Az épített pályák voltak Wallace Achilles-sarka, és ezt ő maga is elismeri. A vasárnapi volt az első alkalom, hogy a Cup Series pályafutása során először végzett az első 10-ben egy ilyen típusú pályán.

    Azért jövünk ide, hogy túléljük” – jelentette ki Wallace. „Próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból, ne hibázzunk, és csak túléljük a versenyt, és úgy éreztem, hogy ez sikerült is.

  • Bubba Wallace nagyon büszke magára

    Bubba Wallace a harmadik helyet szerezte meg a NASCAR Cup Series vasárnapi futamán a New Hampshire Motor Speedwayen.

    A negyedik helyről rajtolva Wallace a verseny nagy részében az élmezőnyben haladt, és végül a 23XI Racing csapata a harmadik helyen szelte át a célvonalat a New Hampshire-i versenyen.

    Igen, büszke vagyok a csapatra, büszke vagyok magamra, büszke vagyok mindenkire a műhelyben” – mondta Wallace a verseny után.

    Nem éreztem magamat gyorsnak, de alapvetően elképesztő sebessége volt az autónak. Mentálisan ott kellett lennünk mindannyiunknak, hiszen egy hosszú nehéz nap áll mögöttünk.

    Fogalmunk sem volt, hogy milyen lesz az autó a verseny végén. Tudtam, hogy az első ötben leszünk. De a végén csak a gumikezelés volt a lényeg, és ezt ki tudtuk használni.

    „Büszke vagyok mindenkire, és magamra is. Boldog vagyok. Az elmúlt hónap pokoli volt számomra, ezért jó, hogy az első ötben végeztem.”

    Wallace szezonját boxkiállási problémák és rengeteg balszerencse szegélyezte. Csapattársa, Kurt Busch jelenleg rájátszást érő helyen áll, miután az év elején Kansasban győzött.

    Ez a sport nagyon helyre tudja tenni az embert, szóval tényleg nincs meglepetés” – tette hozzá később Wallace.

    Fenn kell tartani a koncentrációdat, figyelned kell a környezetedre, és csak a munkádat kell végezned. Amíg ezt teszed, sosem tudhatod, hogy az első háromban vagy a 20. helyen végzel, vagy bármi is legyen az. Csak maradj hű önmagadhoz.

    A bajnoki tabellán a 24. helyen álló Wallace-nak az alapszakasz utolsó hat futamának egyikén a Victory Lane-re kell kerülnie ahhoz, hogy bejusson a rájátszásba. Talán Wallace Loudonban elért ötödik helyezése lesz az, ami lendületet ad a 23-as csapatnak.

  • VIDEÓ: Christopher Bellen röhög az egész NASCAR rajongótábor

    Szegény Cristopher Bell megkapta Bubba Wallace boxcsapatát, és az első versenyén azonnal el is hagyta egy kerekét.

    Az Atlanta Motor Speedway-en megrendezésre kerülő futam előtt a Joe Gibbs Racing és a 23XI Racing úgy döntött, hogy intézkedést tesznek Bubba Wallace borzalmas boxutcai helyzetének rendezésére.

    Végül úgy döntöttek, hogy Christopher Bell legénységéből tesznek át néhány tagot Wallace csapatához.

    És ez bejött a #23-as versenyzőnek. A verseny során nem sok problémával kellett szembenéznie a boxutcában.

    Bellről azonban ugyanez nem mondható el. Bár a kép árnyaltabb ennél, hiszen nem az a két ember volt a hibás, aki Wallace csapatától érkezett, mégis a köztudatban az fog megmaradni, hogy ez egy tipikus kiállás volt a 23-as csapattól – igaz ezúttal a 20-as csapattal történt meg a baj.

    Az eset minden valószínűség szerint 4 futamos eltiltást fog eredményezni Christopher Bell crew chief-jének, Adam Stevens-nek.

    A rajongók sem kímélték a Joe Gibbs Racing gárdáját.

    Tipikus Bubba Wallace bokszkiállás” – írta az egyik twitter felhasználó. „DeHáT eZ bUbBa HiBáJa” – írta egy másik szurkoló.

    A Joe Gibbs Racing, és Christopher Bell egyik fő rajongója pedig nem kertelt, és csak ennyit kért kedvenc csapatától: „Rúgjátok ki azt a k******tt legénységet. Bocs, de egyszerűen nem a Cup Series szintjére valók. Abszolút borzalmas. Egyszerűen elfogadhatatlanul rosszak.

    Hogy mi lesz ennek a történetnek a folytatása, New Hampshire-ben megtudjuk.

     

  • Bell szerint az ő emberei sem jobbak, Wallace ugyanúgy szenvedni fog?

    Christopher Bell és Bubba Wallace is elmondta a véleményét arról, hogy mit gondolnak boxcsapataik hétközi felfordulásáról.

    Bubba Wallace-nak és Christopher Bellnek van egy közös vonása: valószínűleg mindkettejük már csak egy győzelemmel kerülhetnek be a NASCAR Cup Series rájátszásába.

    Ezen a héten pedig lett egy újabb közös pontjuk: mindketten új csapattagokkal vágnak neki a vasárnapi versenynek, miután a héten mindkét csapatban személyi változások történtek.

    Mindkettőnknek megvoltak a maga rossz pillanatai, az biztos” – mondta Bell. „És ez mindkettőnknek néhány lehetséges jó eredménybe került.

    Houston Stamper és Joe Crossen Bell 20-as rajtszámú csapatától Wallace 23-as rajtszámú alakulatához költözik, ahol az első kerékcsere és a gumihordás szerepét veszik át.

    Bell autóján eközben Jackson Gibbs és Nick McBeath veszi át az első kerékcserés és a gumihordozó szerepét, AJ Rosini pedig a hátsó kerékcserés szerepkörét.

    Mindkét csapat szenvedett a 2022-es szezon során, a 23-as számú autó boxutcai botladozásai pedig azt eredményezték, hogy Wallace kifakadt, és nem volt hajlandó beszélni csapatával.

    Megpróbálunk javítani a csapatunk minden aspektusán” – mondta Wallace a változásokról. „Ezt nem tudom befolyásolni. Mindannyian próbáljuk jobbá tenni a dolgokat, és ha ez egy lépés ebbe az irányba, akkor én benne vagyok.

    De, ahogy Bell megjegyzi, a boxutcában felmerülő problémák nem korlátozódtak Wallace 23-as számú autójára.

    Nálunk is bőven voltak problémák” – mondta Bell. „Nem volt minden csak móka és kacagás. Azt hiszem, mindketten javulást várunk a cserétől. Azt mondtuk, hogy javulásra törekszünk. Ez egy lépés, hogy remélhetőleg mindkét csapat javulni fog, de persze majd meglátjuk mi lesz.