Címke: Bubba Wallace

  • Dale Jr. pankrátornak állt, majd bejelentette visszatérését – NASCAR Hírmorzsák

    Dale Earnhardt Jr. legújabb podcastjában több érdekes dolognak fültanúi lehettünk. Közben másutt a NASCAR-ban is nagy bejelentéseket tettek.

    • Dale Earnhardt Jr. volt a WWE pankrációs show-jának meghívott vendége hétfőn este. A legendás versenyző mellett Corey LaJoie is ott volt a show-n, de a főszerepet Dale Jr. játszotta, akit kifigurázott a „Miz” nevű pankrátor, mondván „A Teslámmal meg tudnálak verni.”

    • Korábban megírtuk, hogy Tony Stewart gyorsulási versenyzőként tér vissza a pályára, Dale Jr. pedig nem válogatta meg a szavait ezzel kapcsolatban: „Ő egy igazi őrült. Viszont imádom emiatt. Tudom, hogy Tony mindenféle járművel versenyzett, IndyCarokkal, Cup autókkal, salakon, szóval mindenfélével… Egyszerűen nagyon menő látni egy ilyen sokoldalú srácot.
    • Dale Earnhardt Jr. idén novemberben ismét versenyezni fog! 2022. november 19-én a Florence Motor Speedway-en fog versenyezni a NASCAR Cup Series egykori versenyzője. Earnhardt a Charlie Powell Memorial South Carolina 400 versenyen az Egyesült Államok legjobb rövidpályás versenyzőivel mérheti majd össze tudását.
    • Ha már Dale Earnhardt Jr.: Még egy hír vele, illetve Xfinity csapatával, a JR Motorsports-cal kapcsolatban. Az év végén a Cup Seriesbe igazoló Noah Gragson – aki jelenleg a JR Motorsports 9-es autóját vezeti – csapatfőnöke, Luke Lambert követni fogja őt a 42-es autóba.

    Nem csillapodik a hangulat Bubba Wallace körül, a NASCAR viszont javított a kommunikációján

    • Kyle Petty csúnyán nekiment Bubba Wallace-nak, amiért nem volt hajlandó kommunikálni a sajtó munkatársaival büntetése óta. „A közösségi média világában, ahol mindent posztolunk. A csend néha többet mond, mint a leírt szavak” – mondta Petty. „És eddig semmit sem hallottunk Bubba Wallace-tól, mióta ez az incidens megtörtént. semmit sem hallottunk nyilvánosan, amíg tegnap Denny Hamlin végre meg nem szólalt. És dicséret Denny Hamlinnek, amiért a 23XI nevében beszélt.
    • Jeff Burton, a pilóták tanácsának vezetője szerdán elmondta, hogy a NASCAR tisztviselői és a Cup Series versenyzői között hetente megrendezésre kerülő találkozók jelentősen javították a két fél közötti kommunikációt a biztonság javításához szükséges változtatásokról.
    • A NASCAR Whelen Euro Series régóta várt havas-jeges versenye már dátumot és helyszínt is kapott: Rovaniemi, március 4-5-én. A 2023-as versenynaptárat kedden tették közzé, amely hat pontgyűjtő fordulóból és két bemutató futamból áll, utóbbiak közül az egyik a jeges Arctic Ice Race Rovaniemiben lesz.
    • 32 év után az M&M’s a 2022-es szezon végén távozik a NASCAR Cup Series-ből, és a rajongóknak egy utolsó különleges festést hagynak hátra, melyet az „M&M’S Fan Car”-nak neveztek el, rajta pedig egy egyedik mozaikfestés lesz amely több száz rajongó által beküldött fotóból fog állni.
  • Tony Stewart újra autóban, Briscoe magát ostorozza – NASCAR Hírmorzsák

    Tony Stewart visszatér a versenypályákra, de nem a NASCAR-ba, hanem a gyorsulási szakágban indul majd el egy versenyen.

    • A NASCAR Cup Series háromszoros bajnoka, Tony Stewart ezen a hétvégén a Las Vegas Motor Speedwayen debütál az NHRA gyorsulási szakágában. „Egyszerre vagyok izgatott és ideges” – mondta Stewart. „Biztosan nagy tanulási folyamat lesz. A McPhillips Racing nevű csapat kér fel, mert úgy éreztek készen állok a megmérettetésre. Nagyon jó velük dolgozni.
    • Chase Briscoe kiesése a Homestead-Miami Speedwayen rendezett vasárnapi futamon a pilóta hibájából történt. Briscoe a 161. körben megcsúszott, erősen nekiment a falnak, és emiatt kiállni kényszerült. „Hibáztam, ennyi az egész” – ismerte el Briscoe. „Nagyon túlkormányzott volt a kocsi. Mintha jégen mentem volna. Nagyon frusztráló, hogy ez a saját hibámból történt. Jobb vagyok annál, minthogy ilyet hibázzak. Ez igazán sajnálatos. Viszont ez megkönnyíti a jövő heti dolgounkat. Nem kell aggódnunk a pontok miatt. Martinsville-ben nyernünk kell és kész!

    • Az érme másik oldalán Ross Chastain áll, aki két második helyet szerzett sorozatban, és magabiztos pontelőnnyel érkezik meg Martinsville-be, a NASCAR Cup Series 3. rájátszásfordulójának döntőjére. Neki pedig pont az a problémája, amit Briscoe előnynek tart. „Nem tudom mit fogunk csinálni. Mit kéne csinálnunk? Hogy kéne versenyeznünk?” – kérdezte Chastain. „Soha nem voltam még itt (a rájátszásnak ezen szakaszában – a szerk.)… közösen tanuljuk ezeket a dolgokat a Trackhouse-zal.
    • Erik Jones volt a múlt heti Dale Earnhardt Jr. podcast vendége, ahol elmesélte, milyen körülmények között rúgta ki őt Joe Gibbs 2020-ban. „Nem igazán volt jó évünk, nem voltunk elég gyorsak” – árulta el Jones – „Ettől függetlenül azt kommunikálták felém, hogy csinálunk néhány változást a csapaton belül, és folytatjuk. Nem aggódtam a jövőm miatt. Aztán egyik nap Joe Gibbs hívott egy elég fura időpontban, és próbálták szépíteni a dolgot, de szó a mi szó, telefonon közölték, hogy ki vagyok rúgva.

    Így reagáltak a NASCAR versenyzők Bubba Wallace büntetésére

    • Denny Hamlin egyetértett a NASCAR által kiszabott büntetéssel. „Meghúzták a vonalat” – mondta Denny Hamlin, a 23XI Racing társtulajdonosa és a Joe Gibbs Racing versenyzője. „Helyesen cselekedtek. „
    • Ryan Blaney szűkszavúan nyilatkozott legjobb barátjáról, Bubba Wallace-ról, de a büntetéssel ő is egyetértett. „Én személy szerint örülök annak, hogy a NASCAR keményen lecsap azokra, akik szabálytalankodnak. Csak így lehet a dolgokat kordában tartani.
    • Joey Logano sok incidensben részt vett már karrierje során, így az ő véleménye is fontos: „Ez a sportág sokszor próbára tesz téged” – magyarázta Logano. „A karrierem során sokszor hibáztam, és hoztam olyan ostoba döntéseket a versenyautókban, amelyeket megbántam. De mindegyikből tanultam, és úgy érzem, most már tudom, hol a határ.”
  • Nagyot csalódtak a barátai Bubba Wallace-ban, még nyilatkozni sem hajlandó senkinek

    Bubba Wallace nagyon polarizáló figura a NASCAR-ban, de legutóbbi incidense után mindenki egy véleményen volt tettéről.

    A Las Vegas Motor Speedway-en rendezett versenyen Wallace és Kyle Larson között történt incidens miatt a 23XI Racing versenyzőjét sok kritika érte. A Hendrick Motorsports pilótáját ugyanis nem csak szándékosan kilökte, hanem utána az autóból kiszállva meg is lökdöste

    A NASCAR egy futamra szóló eltiltást szabott ki Wallace-nak, de sokak szerint a büntetés nem volt elég szigorú az incidens jellegét tekintve. Sok szakember reagált az incidensre, Joey Logano még életveszélyesnek is nevezte az esetet Larson számára.

    Daniel Suarez „rendkívül ostobának” bélyegezte a mozdulatot. Szerinte jogos volt a büntetés, és a versenyzőknek okosabbnak kell lenniük.

    Véleményem szerint a kilökés, a lökdösődés is butaság volt. Rendkívül meglepődtem volna, ha nem kap érte büntetést.

    Corey LaJoie hasonlóan reagált. Azt is hozzátette, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy Wallace ilyet tesz a versenypályán.

    Sajnálom kicsit őt, de jogos a büntetés. Láttuk Matt Kenseth eltiltását, amiért Martinsville-ben összetörte Joey Loganót. Láttunk már nagyon hasonló büntetéseket hasonló cselekedetekért. És nem hiszem, hogy Bubba Wallace ezután még egyszer ilyet tenne.

    Ami egyik legjobb barátját, Ryan Blaney-t illeti, ő nem kívánta a busz alá dobni Wallace-t, így kitért a válaszadás alól.

    Igen, beszéltem vele. Nem beszéltünk erről, de ez a NASCAR döntése, elfogadom azt, amit ők helyesnek tartanak egy ilyen esetben.

    Hab a tortán, hogy Bubba Wallace-t felkérték egy interjúra – a versenyt közvetítő NBC – azonban a 23XI Racing versenyzője nem vállalta azt.

  • Briscoe szerint túl sok a megtorlás a NASCAR-ban

    Kedden a NASCAR eltiltotta Bubba Wallace-t, amiért revansot vett Kyle Larsonon, Briscoe szerint ez jó döntés volt.

    A NASCAR-nak az idei szezonban már többször is meg kellett küzdenie azzal, hogy a versenyzők megtorolták a versenyeken történt incidenseket, amelyek során úgy érezték, hogy igazságtalanság érte őket.

    A körülmények változatosak voltak, és magukban foglalták a versenyek utáni fizikai összetűzéseket, sárga alatti ütközéséket, és a pályán, nagy sebességnél történő revansokat.

    Briscoe, aki egyike a 2022-es sorozat bajnoki címéért küzdő utolsó nyolc versenyzőnek, úgy gondolja, hogy a NASCAR úgy döntött, eleget látott.

    Nem hiszem, hogy valaha is szándékosan összetörtem volna bárkit is, szóval nem hiszem, hogy aggódnom kellene a következmények miatt, de határozottan úgy gondolom, hogy a büntetéseknek szigorúnak kell lenniük” – mondta Briscoe.

    Úgy érzem, hogy az elmúlt néhány évben ez egy kicsit kicsúszott a kezünkből, mert szerintem a srácok kényelmesen érezték magukat, hogy bizonyos dolgokat megtehetnek, és tudják, hogy valószínűleg nem lesz komoly következménye.

    A NASCAR megpróbálja visszaszerezni az irányítást, amire szerintem valószínűleg szükség is van, mert a helyzet kicsúszott a kezükből.

    Ezzel Briscoe csapattársa, Kevin Harvick is egyetértett, aki a hét közepén twitter bejegyzésben írta le a véleményét a dolgokról.

    Többször én is elkövettem ilyen dolgokat, de mindig ott volt Mike Helton (a NASCAR korábbi mindenható vezetője, aki az évek alatt egyre feljebb lépett a NASCAR ranglétráján, és immáron a versenyekkel kapcsolatos ügyekkel nem foglalkozik – a szerk.), aki móresre tanított amikor hülyeséget csináltam. Úgy gondolom, hogy ilyen szigorú bíráskodásra lenne szükség a NASCAR-ban.”

  • Petty szerint egész éves eltiltást érdemelt volna Wallace – NASCAR Hírmorzsák

    Kyle Petty erős véleménnyel van Bubba Wallace tettéről, miközben Denny Hamlin megvédte versenyzőjét a NASCAR „trolloktól”.

    • Az NBC Sports NASCAR elemzője, Kyle Petty szerint Bubba Wallace-t egy futam helyett a szezon hátralévő részére el kellett volna tiltatni Kyle Larson szándékos összetöréséért és azért, amit Wallace az eset után tett. „Denny Hamlin csapatánál vezet, aki sokat beszélt a biztonságról” – mondta Petty. „Csapattársa azért vonult vissza, mert balesetet szenvedett. Majd ezek után szándékosan a külső falnak lök egy srácot, és arról beszél, hogy elromlott az autója? Ez nevetséges.
    • Denny Hamlin ugyanakkor védelmébe vette versenyzőjét, amikor twitterén azt írta: „Tele vagyunk trollokkal, akik úgy mondanak rosszakat másokról, hogy soha nem találkoztak velük, soha nem versenyeztek ellenük, és nincs meg a hitelességük ahhoz, hogy azok tehetségéről beszéljenek, akiket kommentálnak.
    • Hétvégén Homestead Miamiba érkezik a NASCAR mezőny, ahol két évvel ezelőtt Tyler Reddick egy tipikus hibát követett el. Spottere figyelmeztetése ellenére azt hitte, hogy egy körrel hamarabb vége van a futamnak. „Azt hittem láttam egy fehér zászlót, de lehet, hogy csak hallucináltam” –  mondta utólag Reddick. „Bárcsak ráfoghatnám valakire, vagy valamire, de teljes mértékben az én hibám volt.

    • Ha már régi esetek. Érdemes egy pillantást vetni Kurt Busch drámai 2004-es bajnoki címére, melyet ugyanitt, Miamiban ért el. A 97-es autónak leszakadt a kereke, de pont a pit előtt. Busch be tudott jönni, a sárga kijött a leszakadó kerék miatt, és ő még helyzeti előnybe is került. A végén 5. lett ennek köszönhetően, és 8 ponttal megelőzve Jimmie Johnsont bajnoki címet ünnepelhetett.

    Bellnek megint győznie kell, hogy ott legyen a NASCAR Cup Series négyes döntőjében

    • Christopher Bell továbbra is nagy érzelmi megpróbáltatásokon megy keresztül a NASCAR Cup Series rájátszásában. Charlotte-ban óriási győzelmet aratott reménytelen pozícióból, de Bubba Wallace és Kyle Larson ütközésének köszönhetően megint ilyen helyzetbe került. „Ugyanazzal a mentalitással megyek Homesteadbe: ezen a héten is – függetlenül attól, hogy hol állunk a tabellán, vagy milyen pozícióban vagyunk – a legjobb teljesítményt kell nyújtanom” – mondta Bell. „Ez egy újabb lehetőség arra, hogy versenyt nyerjek, és ez az, amit meg akarok tenni.
  • VIDEÓ: Így nézett ki belülről Wallace és Larson balesete

    Bubba Wallace és a Kyle Larsonnal balesete egyik versenyző számára sem ért véget rózsásan, és végül Wallace eltiltást kapott.

    A NASCAR nem tartotta fontosnak, hogy Wallace az autón kívüli viselkedése miatt büntetést kapjon, így az alább látható felvételek perdöntő bizonyítéknak számítanak a 23XI Racing versenyzőjének kizárásában.

    Jól látható, hogy Larson túl nagy sebességgel érkezik meg a kanyarba, és emiatt autója alulkormányzott lett. Ez azt jelentette, hogy a felső íven érkező Wallace-nak nem maradt helye, s bár a két autó nem ért össze, a 45-ös autó így is a falban kötött ki.

    Wallace nagy sebességgel súrolta a falat, majd azonnal törleszteni akart, balra rántotta a kormányt, és kilökte Kyle Larsont. A két autó visszacsapódott a pálya tetejére, és érintette Christopher Bell autóját, mielőtt a belső, füves részen megálltak volna.

    Mintha ez nem lett volna elég, Wallace kiszállt az autójából és elkezdte lökdösni Larsont – bár ahogy említettük ezért nem kapott büntetést. A 23XI versenyzője ráadásul Larsont hibáztatta az egész incidensért, és azt mondta, a verseny végi interjúban, hogy az autója megsérült, és ezért ment bele Larsonba – ez azonban a kiderült adatok, és a felvételek alapján nem volt igaz.

    A NASCAR megbüntette Wallace-t a versenyen történt tettei miatt. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy a 23XI versenyző szándékosan ment neki Larsonnak a pálya nagy sebességű részén, és emiatt eltiltotta őt egy versenyről.

  • Joey Logano: Larson akár meg is halhatott volna

    Továbbra is Bubba Wallace és Kyle Larson incidensétől hangos a NASCAR paddockja, Joey Logano pedig nem válogatta meg szavait.

    Joey Logano fantasztikus teljesítményt nyújtott Las Vegasban, ahol az utolsó körökben áthámozta magát a mezőnyön, és megnyerte a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig bejutott a bajnoki döntőbe.

    Ettől függetlenül Loganonak erős véleménye volt arról, amit Bubba Wallace tett a verseny közepén. A 22-es autó sofőrje felvetette, hogy milyen tragikus véget érhetett volna a Hendrick Motorsport versenyzője számára, ha nincs ott Christopher Bell autója az útban.

    Lehet revansot venni, de nem úgy, ahogy Bubba tette Ha az infieldre pörgette volna, talán egy kicsit jobb lenne, talán. De rögtön hátulról nekimenni valakinek… nem oké. Nem tudom, hogy bárki felfogja-e, milyen rosszul is járhatott volna Larson” – mondta Logano.

    Ez lehetett volna Kyle Larson karrierjének a vége, sőt azt gondolom, az élete is veszélyben forgott.

    A 22-es pilóta leírta, hogy a kanyar, ahol Larsont eltalálták, vitathatatlanul a „legrosszabb hely” a megtorlásra, különösen, ha figyelembe vesszük a szöget, amelyben a #45-ös versenyző érintkezett vele.

    Bizonyos értelemben szerencséje van, hogy egy kicsit eltalálta a 20-ast, mert az egy picit tompította az ütést, és megváltoztatta az autó irányát” – folytatta Logano.

    Ezt nem teheted meg. Amikor valakinek az élete forog kockán, akkor nem.

    Kyle Larson autója valóban nagy rossz szögben csapódott volna bele a falba, ha nincs ott az útban Christopher Bell autója. Korábban már Kurt Busch és Alex Bowman is hasonló irányú ütések miatt kapott agyrázkódást, így Joey Logano jogos pontokat vetett fel.

  • Íme a NASCAR hivatalos álláspontja Bubba Wallace eltiltásáról

    Kedden a NASCAR lecsapott Bubba Wallace-ra, és a 23XI Racing versenyzőjét egy versenyre eltiltotta a las vegasi incidense miatt.

    A NASCAR operatív igazgatója, Steve O’Donnell reggel a SiriusXM NASCAR Radioban elmondta, hogy Wallace csak és kizárólag az ütközés miatt kapta a büntetését.

    Ha megnézzük, hogyan történt az incidens, a mi szemünkben egy igazán veszélyes cselekedet volt, amelyről úgy gondoltuk, hogy szándékos volt, és veszélyeztette a többi versenyzőt” – mondta a NASCAR fejese. „Ahogy nézzük a sportot, és azt, hogy hol tartunk ma, és hol akarjuk meghúzni a határt a jövőben, úgy gondoltuk, hogy ez határozottan átlépte a határt, és erre koncentráltunk, amikor meghoztuk ezt a döntést.

    Wallace revansa miatt Kyle Larson csúnyán a falnak ütközött, és közben a két visszacsapódó autó elkapta Christopher Bell autóját is.

    O’Donnell szerint a NASCAR minden adatot és minden rendelkezésre álló forrást, például a visszajátszásokat is átnézte, hogy megállapítsa, Wallace szándékosan fordult-e bele Larsonba.

    Rengeteg adat áll rendelkezésünkre, és ezeket az adatokat megnéztük, és egy csomó különböző szemszögből megvizsgáltuk az incidenst, és a mi meglátásunk és ezt állapítottuk meg” – jelentette ki O’Donnell.

    Ráadásul a NASCAR operatív igazgatója szerint Bubba Wallace nem mondott igazat akkor, amikor azt mondta, hogy irányíthatatlan volt az autója.

    Az utolsó pilóta, akit pályán történt összetűzés miatt felfüggesztettek, Matt Kenseth volt, aki 2015 novemberében a Martinsville Speedwayen kilökte a bajnoki címért küzdő Joey Logano-t. Kenseth incidenséért két futamra szóló eltiltást kapott.

    Hétfőre Wallace közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kért a tettéért. Kedden Wallace-t eltiltották. És most végre a NASCAR versenyzői is tudják, hol van az a hivatalos határ, amit nem léphetnek át a NASCAR ezen érájában.

  • Megvan Wallace helyettese, Dale Jr. így reagált – NASCAR Hírmorzsák

    A 23XI Racing úgy döntött, hogy nem fellebbez a NASCAR döntése ellen, és John Hunter Nemecheket ülteti be a 45-ös autóba Miamiban.

    • A 23XI Racing kedden este közleményt adott ki, amelyben kifejezte a szervezet egyetértését a NASCAR döntésével, miszerint Wallace-t egy futamra felfüggesztették.
    • John Hunter Nemechek helyettesíti majdBubba Wallace-t a NASCAR Cup Series vasárnapi versenyén, a Homestead-Miami Speedwayen, erősítette meg a 23XI Racing. Nemechek, aki teljes munkaidőben a NASCAR Camping World Truck Series-ben versenyez a Kyle Busch Motorsports színeiben, eredetileg a 23XI Racing tartalékversenyzője lett volna, mielőtt egy utolsó pillanatban hozott döntés értelmében Ty Gibbs kapta meg a helyét, amikor Kurt Busch megsérült Poconóban.
    • Dale Earnhardt Jr. amellett, hogy sikeres csapatfőnök a NASCAR Xfinity Seriesben, az NBC állandó NASCAR kommentátoraként is dolgozik. A csatorna feltett egy videót Dale Jr. és kommentátortársa, Jeff Burton reakciójáról Bubba Wallace esete után.

    https://twitter.com/KensethFan17_20/status/1582033174544019456

    • Ha már Dale Earnhardt Jr.: A JR Motorsports bejelentette, hogy 2023-ban is Johs Berry ül majd a csapat 8-as autójában. A 31 éves Berry jelenleg az első teljes munkaidős szezonját tölti a NASCAR Xfintiy Seriesben. Az elmúlt két évben öt győzelmet szerzett, és éppen a múlt hétvégén, Las Vegasban aratott győzelmével bebiztosította helyét a phoenixi bajnoki döntőbe.
    • A Spire Motorsport a következő szezonban két teljes munkaidős versenyzőt indít, Ty Dillon csatlakozik a szervezethez, aki a 77-es Chevrolet-t fogja vezetni. Csapattársa az a Corey LaJoie lesz, aki már idén is a csapat 7-es autóját vezette.
    • Jimmie Johnson lesz az egyik első meghívott vendége az óriási NASCAR rajongó hírében álló country énekes, Blake Shelton új gameshow-jának.

    Megbüntette a NASCAR a bátyja miatt szomorkodó Kyle Busch csapatát

    • Kyle Busch néhány csapattagja nélkül fejezi be a Joe Gibbs Racingnél töltött időszakát, miután csapatát megbüntették egy meglazult kerék miatt vasárnap a Las Vegas Motor Speedwayen. A NASCAR négy futamra felfüggesztette Ben Beshore csapatfőnököt, Derrell Edwards emelőst és Michael Hicks kerékcserét végző szakembert azért, mert Las Vegasban nem rögzítették megfelelően a 18-as autó bal első kerekét.

    • A fiatalabb Busch testvér reagált a bátyó idő előtti visszavonulására is. Kyle elkeserítőnek tartja, hogy Kurt-nek ilyen körülmények között kell visszavonulnia, de az egészségét tartja az első számú szempontnak: „Egész hátralévő életében normális lesz – már amennyire egy Busch normális lehet.
    • Adam Stern információi szerint Kurt Busch visszavonulása után a Monster Energy még nem döntött arról, hogy marad-e a 23XI Racing csapatánál szponzorként.
  • HIVATALOS: Bubba Wallace-t eltiltották, nem indulhat Miamiban!

    A NASCAR kedden bejelentette, hogy egy versenyes eltiltást kapott Bubba Wallace, a Las Vegas Motor Speedwayen történt incidense után.

    Wallace-t egy futamra felfüggesztették, miután a South Point 400-as verseny 94. körében ütközött Kyle Larsonnal, majd a kocsiból kiszállva meglökte Larsont, ami a NASCAR szabálykönyvében meghatározott NASCAR-tagok magatartási kódexének 4.3.A és 4.4.C és E pontjainak megsértése.

    A 4.4.C szabály a „másik jármű szándékos összetörése vagy megpördülése, függetlenül attól, hogy a jármű emiatt kikerül-e a versenyből” az öt olyan tagi cselekedet egyike, amely büntetést vonhat maga után.

    Az incidens a NASCAR Cup Series 3. rájátszás fordulójának nyitóversenyén történt, a Las Vegas Motor Speedwayen, ahol Larson felcsúszott a felső ívre, és a falnak szorította Wallace-t.

    Wallace, aki az 1. szakasz győztese volt, ezután élesen balra kanyarodott, és nekiment Larson autójának. Az 5-ös autó a külső fal felé pördült, és közben Christopher Bellnek csapódott.

    Bell még versenyben van rájátszásban, míg Larson már kiesett. A három versenyző közül senki sem tudta folytatni a versenyt.

    Wallace hétfő este nyilatkozatot tett közzé a közösségi média fiókjaiban, amelyben kifejezetten az ütközés utáni összetűzéssel foglalkozott.

    A viselkedésem nem felel meg a 23XI Racing és partnereink által vallott alapvető értékeknek, akik döntő szerepet játszottak abban, hogy hihetetlen utam e nagyszerű sportág csúcsára vezetett” – áll Wallace közleményében. “Szeretnék bocsánatot kérni a NASCAR-tól és a szurkolóktól, valamint Christopher Bell-től, a Joe Gibbs Racingtől és a Toyotától, amiért olyan helyzetbe hoztam őket a rájátszásban, amit nem érdemelnek meg.