Címke: Bryan Bozzi

  • Leclerc szerint nagyon jól teljesített az új versenymérnöke

    Leclerc szerint nagyon jól teljesített az új versenymérnöke

    Charles Leclerc öt év után először új versenymérnököt kapott a Ferrarinál Bryan Bozzi személyében, aki a hétvégi imolai versenyen kóstolt bele először az új feladatába.

    A váltást a Ferrari kezdeményezte, a jelek szerint Leclerc-t is meglepte a Miami Nagydíj után meghozott döntés. Xavi Marcos utódja Bozzi lett, aki eddig Leclerc úgynevezett teljesítményért felelős mérnöke volt, vagyis főleg a felkészülés megtervezésével és az adatok elemzésével foglalkozott.

    A monacói versenyző a 3. helyet szerezte meg vele a hétvégén: különösebb probléma nem merült fel, és megdicsérte Bozzi teljesítményét. „Nagyon jól teljesített. Minden változtatás nehéz, főleg szezon közepén. Gyorsan fel kellett vennie a fonalat sok területen, és nem csak neki, hanem Johannes [Hatz-nek] is, aki az új teljesítményért felelős mérnököm volt” – mondta. 

    „A stábomban két új személy is új feladatkörben jelent meg, ami eleinte nehéz volt. Ugyanakkor lenyűgöző munkát végeztek, minden nagyon jól ment. Dolgozunk azon, hogy minden még jobb legyen, de a kezdés remekül sikerült.” 

    A versenymérnöki pozíció nagyon fontos, és időbe telik, mire az elvállalói elsajátítják minden csínját-bínját. Imolában a pénteki első edzésen Max Verstappennel sem a megszokott társa, Gianpiero Lambiase tartotta a kapcsolatot a külvilággal, hanem az autójának teljesítménymérnökeként dolgozó Tom Hart – a Red Bull őt is a tapasztalatszerzésért ültette be.

    Leclerc: A Red Bull és a McLaren valami furcsaságot csinál

  • Leclerc búcsúzik attól, aki öt éven át mindig hajtotta

    Leclerc búcsúzik attól, aki öt éven át mindig hajtotta

    Charles Leclerc új versenymérnököt kap, a ferraris pályafutása során először dolgozik majd másik ilyen szakemberrel.

    A Ferrari versenyzője 2019 óta ugyanazzal a mérnökkel, Xavi Marcosszal dolgozott a maranellóiaknál, de a következő futamon, Imolában már nem ő, hanem Bryan Bozzi lesz az első számú kapcsolata a külvilággal a versenyek során.

    Bozzi tíz éve tagja a Ferrarinak, a pályafutását a fejlesztési részlegen kezdte a szélcsatornában, majd az aerodinamikai részlegre került. 2019 óta Leclerc teljesítménymérnöke volt, vagyis többek között a nagydíjak előtt segített a beállítások kialakításában és az élő telemetriai adatok vizsgálatában, felhasználásában.

    Marcos marad a Ferrari kötelékében, de azt egyelőre nem jelentették be, hogy milyen munkakörben. A közlemény alapján valószínű, hogy nem a Forma-1-es csapatnál, hanem a márka valamely másik részlegénél folytatja. A váltás okáról nem közöltek információt.

    Leclerc az Instagramon búcsúzott tőle, közös képekkel és az alábbi szavakkal: „Sok évet dolgoztunk együtt, veled értem el az első pole pozícióm, futamgyőzelmem. Mellettem voltál az első évemben a Ferrarinál, és mindig próbáltad a legjobbat kihozni belőlem, keményen hajtottál, függetlenül a szituációtól. Mindent köszönök, sok sikert kívánok Neked az új kalandokhoz a jövőben”

    Monaco után újabb F1-es város lakosa lesz Leclerc