Címke: Bruno Spengler

  • Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Véglegesítették a DTM 2019-es rajtrácsát, amelyen újra 18 autó ered neki a szezonnak, és bonyolódnak harcba. Az utolsó bejelentett versenyző Pietro Fittipaldi lett a WRT-nél, így a teljesen újonc csapat újoncokkal vég neki az első szezonjának. Az Audi Sport és a BMW hat autóval képviselteti magát, az Aston Martin pedig négy autót tol fel idén a rajtrácsra. Az, hogy megnyitották a lehetőséget a privát csapatok előtt is, nem aratott nagy sikert. Egyedül az Audi tudott élni vele, és a WRT lett a partnerük, akik némi gyártói támogatás mellett vágnak bele ebbe a kalandba. A BMW teljesen más stratégiával közelített, így képtelenek voltak találni maguknak privát ügyfelet erre az évre.

    A mezőnyben öt bajnokot találhatunk majd: Mike Rockenfeller (2013) és René Rast (2017) Audival indulnak, Bruno Spengler (2012) és Marco Wittmann (2014 és 2016) pedig BMW-vel. A 2010-es bajnok Paul di Resta Aston Martinra váltott, miután a Mercedes kivonult a DTM-ből.

    Öt újoncot is köszönthetünk majd: a brazil Pietro Fittipaldi és a dél-afrikai Jonathan Aberdein a WRT-nél lesznek. A brit Jake Dennis és az osztrák Habsburg Ferdinánd az Aston Martinnal, a dél-afrikai Sheldon van der Linde pedig a BMW-vel próbálhat szerencsét.

    2019-es DTM nevezési lista

    Rajtszám Név Csapat Autó
    3 Paul di Resta R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    4 Robin Frijns Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    7 Bruno Spengler BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    11 Marco Wittmann BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    16 Timo Glock BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    21 Pietro Fittipaldi Team WRT Audi RS 5 DTM
    23 Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    25 Philipp Eng BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    27 Jonathan Aberdein Team WRT Audi RS 5 DTM
    28 Loïc Duval Audi Sport Team Phoenix Audi RS 5 DTM
    31 Sheldon Van der Linde BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    33 René Rast Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    47 Joel Eriksson BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    51 Nico Müller Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    53 Jamie Green Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    62 Habsburg Ferdinánd R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    76 Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    99 Mike Rockenfeller Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
  • Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    A kétszeres bajnok Marco Wittmann vezényletével a BMW sorozatban immáron a hetedik szezonját kezdi meg a visszatérésük óta, ahogy Timo Glock is marad a bajor márkával tovább. Továbbra is őket erősíti Bruno Spengler, aki 2012-óta van velük, de már a 15. szezonját kezdi meg. Philipp Eng és Joel Eriksson tavaly csatlakoztak az alakulathoz, de újra velük csatlakozhatnak a mezőnyhöz.

    Eng a bemutatkozó szezonjában a top tízben végzett, Eriksson pedig nagyszerű győzelmet aratott Misanoban. Miután Augusto Farfus elhagyta a szériát, a BMW Motorsport a hatodik versenyülésükről még nem döntöttek. Jövő héten Jerezben azonban tartanak egy tesztet kifejezetten a fiatal pilótáknak, feltehetően utána majd ezt is bejelentik. Akiknek esélyt adnak: Nicky Catsburg, Mikkel Jensen, Nick Yelloly és Sheldon van der Linde.

    A BMW azzal is adós még, hogy a 2019-es szezonra épített M4-eseiket mely privát csapat használhatja majd.

  • René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    René Rast tökéletes hétvégét zárt a DTM-ben

    Az Audi pilótája René Rast a megszerezhető maximális pontszámot zsebelte be a DTM nürburgringi hétvégéjén.

    A szombati tökéletes napja után, ma is megnyerte az időmérőt René Rast, ugyancsak Gary Paffett előtt. A zöld lámpák kialvásánál a Mercedeses Lucas Auer rajtolt fantasztikusat, az ötödik helyről indulva a második helyen találta magát az első kanyart követően.

    Gary Paffett és Timo Glock fej-fej mellett haladtak a hatos kanyarig, ahol a BMW-s leszorította a bajnoki éllovast, amiért figyelmeztetést kapott. Glock „rosszalkodása” itt még nem ért véget, egy körrel később megforgatta az előtte haladó Auert, amiért boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    Kettejük ütközése jól jött Paffettnek, aki ismét ott volt Rast mögött, akit pár körig támadni is tudott, de az előzés nem sikerült. A harmadik helyen ekkora a hazai pályán versenyző Mike Rockenfeller haladt. A 2013-as bajnok a nyolcadik kör elején kiszélesítette az egyes kanyart, ezt pedig Bruno Spengler és Paul Di Resta ki is használta. Ezután pedig még több helyet veszített, egészen a kilencedik helyig esett vissza pár kör alatt.

    Di Resta nem sokkal később DRS távolságba került a kanadai mögött, de a BMW-s riválisa növelte a tempót és ellépett a bajnoki címre törő Mercedesestől. Az élmezőnyből René Rast kezdte a kerékcserék sorát.

    Az élen álló után két körrel később érkezett Paffett is a boxba, akinek azonban nem sikerült a kerékcseréje, a jobb hátsó ment fel lassan. Ennek következtében csak a kilencedik helyre tudott visszatérni. Nem sokat tétovázott, elkezdte keményen nyomni. Pár körrel később megelőzte Enget és megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ezután Joel Erikssont is maga mögé utasította és célba vette Bruno Spenglert.

    Miután minden pilóta teljesítette a kötelező kerékcserét, René Rast vezetett, megnyugtató nyolc másodperces előnnyel Paul Di Resta előtt, akit Marco Wittmann szorongatott. Spengler autózott a negyedik helyen, mögötte szorosan az éllovas Paffettel. A brit gumijai azonban elkezdtek elfogyni, így lemaradt a BMW-től, és a futam végén még védekeznie kellett Erikssonnal szemben.

    Rast kényelmesen szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét, és duplázott a Nürburgringen, ezzel és a két polejával a maximális 56 pontot gyűjtötte be.

    Paul Di Resta és Marco Wittmann állhatott még fel a dobogóra. A további pontszerzők sorrendje: Spengler, Paffett, Eriksson, Farfus, Eng, Wehrlein és Frijns.

    Az összetettben Paffett továbbra is őrzi az első helyét 206 ponttal, de Di Resta csupán két egységgel van lemaradva. Rast pedig ezután a remek hétvége után feljött az összetett harmadik helyére, de az ő hátránya már 57 pont.

    A bajnokság szeptember 21.-23.-ai hétvégén folytatódik az utolsó előtti fordulóval Spielbergben.

  • DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    René Rast sikerével zárult a német túraautó bajnokság (DTM) első nürburgringi futama, Paul Di Resta nullázása miatt pedig Gary Paffett átvette a vezetést a pontversenyben.

    Rast a rajtot követően remekül védekezett és tartotta maga mögött Gary Paffettet, majd ezt követően szépen fokozatosan növelte az előnyét. Mögötte azonban komoly csatába bonyolódott a Meredeses Paffett és a BMW-es Bruno Spengler.

    Kettejük csatározása még tovább segített a címvédőnek, végül a 40 körös verseny 14.körében Spengler maga mögé tudta utasítani a Mercedest.

    Két körrel később érkezett kerékcserére az éllovas valamint Paffett, ám az Audis simán visszatért a riválisa elé, még ha közel egy másodpercet hoztak is rajta. Spengler pedig két körrel később állt ki a kötelező boxkiállásra, ami kifizetődött és a brit elé tudott visszajönni. Rövid ideig még tudta támadni a BMW pilótáját, aki viszont remekül védekezett és hamar ellépett üldözőjétől, és a leintésig már nem is veszélyeztette őt.

    Az első három sorrendje nem változott, igaz Spengler a végére megközelítette Rastot, de előzés már nem történt. Ez a dobogós helyezés is elég volt arra, hogy Gary Paffett átvegye a vezetést az összetettben. Előnye nyolc pont lett Paul Di Resta előtt, akit a verseny során forgatott meg Phillip Eng.

    A skót ekkor az ötödik helyen haladt, az incidens miatt visszaesett a 11.helyre, de a kiállása után már a mezőny végén találta magát. Enget találta vétkesnek a versenyirányítás, és baleset okozás miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    A BMW-s Marco Wittmann a negyedik helyen haladt sokáig, azt követően, hogy kezdetben beszorult Auer mögé, akit végül a remek stratégiai húzással sikerült átugrani. Az utolsó körökben azonban utolérte és megelőzte őt a márkatársa Timo Glock.

    Az egykori F1-es pilóta versenye majdnem kieséssel végződött a Juncadellaval való kemény csatározás miatt. A szenzációs rajtja miatt került a Mercedes spanyolja mögé, akit a 2-es és 3-as kanyarban elég keményen megelőzött. A találkozó miatt Juncadella a 15.helyig esett vissza, Glock pedig szerencsésen tovább tudott menni.

    A BMW pilótája a kiállás után a hatodik helyre tért vissza, ezután pedig megcélozta a negyedik helyet. A futam legvégén már Paffettet is komoly nyomás alá helyezte, de a Coca Cola kanyart szélesen vette, amiatt pedig elszálltak a dobogós reményei.

    A két BMW-s mögött Mike Rockenfeller végzett a hatodik pozícióban. Pascal Wehrlein egy rossz rajt után, remek versenyzéssel a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, Luic Duvalt megelőzve. Az első tízet Agusto Farfus és Nico Müller zárta.

    DTM, Nürburgring, 1.futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Rene Rast Rosberg Audi 40 57:14.769
    2 Bruno Spengler RBM BMW 40 +0.862
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 40 +6.862
    4 Timo Glock RMR BMW 40 +7.277
    5 Marco Wittmann RMG BMW 40 +10.048
    6 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 40 +23.208
    7 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 40 +26.827
    8 Loic Duval Phoenix Audi 40 +27.401
    9 Augusto Farfus RMG BMW 40 +35.685
    10 Nico Muller Abt Audi 40 +36.243
    11 Lucas Auer HWA Mercedes 40 +40.143
    12 Joel Eriksson RBM BMW 40 +43.488
    13 Edoardo Mortara HWA Mercedes 40 +43.664
    14 Jamie Green Rosberg Audi 40 +45.384
    15 Daniel Juncadella HWA Mercedes 40 +47.909
    16 Philipp Eng RMR BMW 40 +54.210
    17 Robin Frijns Abt Audi 40 +56.215
    18 Paul Di Resta HWA Mercedes 40 +1:04.040
  • Kizárták a boxutcai incidensek versenyzőit

    Kizárták a boxutcai incidensek versenyzőit

    Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, mikor a DTM hungaroringi hétvégéjének második versenyén megérkezett az égi áldás, az eső áztatta boxutca három versenyzőt is megtréfált. Bár az esetek koránt sem voltak tréfásak. Lucas Auer, Edoardo Morara és Bruno Spengler sem tudta kordában tartani csúszó autóját, melynek eredményeképpen sorra borultak fel a boxutcai berendezések, de ami ennél is nagyobb probléma, hogy Auer három sportbírót is felpasszírozott a box falára. Őket ez után kórházba szállították, egyiküket súlyos lábsérüléssel, a másik két főt „közepes mértékű” sérülésekkel.

    A verseny után kivizsgálták az esetetek és mindhárom fent említett versenyzőt kizárták, mert megszegték a sportszabályzat 30.9 cikkelyét, mely szerint: „A versenyzőnek csökkentenie kell a sebességét amint a lassítási zónába érkezik, annak érdekében, hogy meg tudja állítani autóját anélkül, hogy veszélybe sodorná versenytársait, vagy a sportbírókat.”

    Mortara és Spenglet két versenyhétvégére felfüggesztett, tíz helyes rajtbüntetést is kaptak.

    Más versenyzők kritizálták is a boxutcai káoszt, Gary Paffett konkrétan „nevetségesnek” titulálta Auer incidensét. De a versenybírákat is kritikával illette, mert szerinte az adott körülmények között szinte lehetetlen volt nem balesetezni a boxutcában.

    Auer maga is elmondta, hogy nagyon bánja az esetet, és jelezte a DTM felé, hogy gondoskodjanak róla, hogy ilyen eset nem történhet meg újra.

    „Befejeztem ugyan a versenyt, de csak azt akartam tudni, hogy vannak a sportbírók. Ekkor már semmi más nem érdekelt.” – mondta Auer.

    „Kétféle aszfalt van a boxutcában.” – tette hozzá. „És már így is a lehető leglassabban érkeztem. De már nem tudtam kormányozni, szóval egyenesen odacsúsztam. Ekkor csak utas voltam az autóban. Nem szabad ilyen dolognak újra megtörténnie.”

    Íme a módosított végeredmény:

    Versenyző Csapat Autó diff
    1 Marco Wittmann RMG BMW 1:17:50.129
    2 Timo Glock RMR BMW 5.870
    3 Philipp Eng RMR BMW 13.457
    4 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 13.937
    5 Paul Di Resta HWA Mercedes 16.276
    6 Joel Eriksson RBM BMW 20.446
    7 Augusto Farfus RMG BMW 21.464
    8 Robin Frijns Abt Audi 23.350
    9 Loic Duval Phoenix Audi 23.772
    10 Rene Rast Rosberg Audi 24.263
    11 Daniel Juncadella HWA Mercedes 24.580
    12 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 25.185
    13 Jamie Green Rosberg Audi 27.098
    14 Nico Muller Abt Audi 54.865
    15 Gary Paffett HWA Mercedes 1:15.907
    Bruno Spengler RBM BMW kizárták
    Lucas Auer HWA Mercedes kizárták
    Edoardo Mortara HWA Mercedes kizárták
  • A BMW is kiosztotta a rajtszámait a pilótáinak

    A BMW is kiosztotta a rajtszámait a pilótáinak

    A Team RMG változatlan felállással indul neki a szezonnak, így marad Marco Wittmann, Augusto Farfus és Timo Glock is náluk. Ez a BMW-s trió nem változtat a rajtszámaim sem, tehát marad a 11, 15 és a 16 is.

    A bajorok két újonca a Team RBM-nél versenyezhet majd, a 2012-es bajnok Bruno Spengler mellett, aki megtartja jól megszokott 7-es rajtszámát az M4 DTM-en. Eng a 25-öst választotta a DTM-es debütálásához, ami a bajoroknak egy fontos szám, hiszen a Team RLL’s M6 GTLM és az M8 GTE az IMSA-ban is ezzel a számmal megy, de ezzel nyertek 2010-ben a 24 órás versenyen a Nürburgringen is, az M3 GT2-vel.

    Eng ennyivel fejezte ki az örömét:
    „Ez egy különleges pillanat nekem, hogy egy ikonikus szám lesz a M4 DTM autómon. Büszkén viselem majd a 25-öst.”

    Eriksson ezzel szemben a saját karrierjének a kezdeti számát választotta:
    „A gokartos időkben használtam a 47-est, és ezzel lettem svéd gokartbajnok. Ezért is választottam újra ezt a számot.”

    2018-as BMW versenyzői párosítás és rajtszámok
    BMW Team RMG
    #11 Marco Wittmann
    #15 Augusto Farfus
    #16 Timo Glock

    BMW Team RBM
    #7 Bruno Spengler
    #25 Philipp Eng
    #47 Joel Eriksson

  • Már csak egy hely kiadó a DTM 2018-as rajtrácsán!

    Már csak egy hely kiadó a DTM 2018-as rajtrácsán!

    Tavaly 18 versenyzőre és versenyautóra szűkült a német túraautó bajnokság, tehát a DTM rajtrácsa. Annyiban is különleges lesz ez az év, hogy már ismert, hogy a Mercedes kiszáll a szériából, így a versenyzőiknek mindenképp iparkodniuk kell, hogy jól teljesítsenek, mert ennél a márkánál biztosan a DTM-ben már nem lesz folytatás.

    Az Audi és a BMW már korábban véglegesítette a rajtfelállását, hiányzik például Ekström, de érkezett a helyére a feltörekvő holland tehetség Frijns. Papíron már csak egy hely kiadó a Mercedesnél, de a feltételezések szerint arra a helyre újra Daniel Juncadella ülhet majd be.

    Így néz ki tehát a majdnem végleges 2018-as DTM mezőny:

    Audi René Rast
    Jamie Green
    Mike Rockenfeller
    Nico Müller
    Loic  Duval
    Robin Frijns
    BMW Marco Wittmann
    Timo Glock
    Bruno Spengler
    Augusto Farfus
    Joel Eriksson
    Philipp Eng
    Mercedes Lucas Auer
    Gary Paffett
    Paul di Resta
    Edoardo Mortara
    Pascal Wehrlein
    TBA
  • Két új DTM-pilótát jelent be a BMW Motorsport

    Két új DTM-pilótát jelent be a BMW Motorsport

    2018-ban a bajor prémiumgyártó ismét hat pilótával száll versenybe a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), a távozó Maxime Martin és a tisztán elektromos formaautóba átülő Tom Blomqvist helyét pedig a BMW M4 DTM volánjánál két házon belüli növendék, Joel Eriksson és Philipp Eng foglalja el.

    2017. december 15-én a BMW megtartotta hagyományos évértékelő gálaestjét, amelyen a BMW Motorsport igazgatója, Jens Marquardt részletesen bemutatta a márka jövő évre előirányzott versenyprogramját. Miközben a 2018-as esztendő legnagyobb premierjeként a vadonatúj fejlesztésű BMW M8 GTE versenyautó az FIA World Endurance Championship hosszú távú futamain, az észak-amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship megmérettetésein és az ikonikus Le Mans-i 24-óráson is rajthoz áll, a bajor prémiumgyártó a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) ismét abszolút győzelemre tör, a tisztán elektromos formaautókat rajtrácsra állító FIA Forma-E futamain pedig a 2018/2019-es szezonra készül.

    „Motorsport-programjának stratégiai átszervezésével a BMW Group rendkívül ütőképes portfólióval vág neki a 2018-as idénynek. Célunk, hogy a BMW M divízióval és a BMW i almárkával egyaránt győzelmeket arassunk, miközben a négykerekű versenysportok élmezőnye egyre intenzívebben járul hozzá innováció-, teljesítmény- és hatékonyság-fejlesztési munkálatainkhoz. Nagy várakozásokkal tekintünk a jövő évre. A DTM-ben izgalmas új kihívások elé nézünk, a BMW M8 GTE versenyautó rajthoz áll a legendás Le Mans-i 24-óráson, év végén pedig már hivatalos gyártóként szállunk versenybe a Forma-E ötödik szezonjában” – fogalmazott Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja a Münchenben rendezett gálaesten.

    2018-ban a BMW Motorsport a 2012-es visszatérése utáni hetedik szezonjára készül a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), amelyben ezúttal is két istálló három-három BMW M4 DTM versenyautóját gurítja rajtrácsra. A kétszeres DTM-bajnok, Marco Wittmann, az egykori Forma-1-pilóta, Timo Glock és a BMW M6 GT3 versenyautót is vezető Augusto Farfus továbbra is Stefan Reinhold BMW RMG csapatát erősíti, a BMW RBM csapatban azonban jövőre két új arcot köszönthetnek a rajongók: a sorozat 2012-es bajnoka, Bruno Spengler mellett az osztrák születésű Philipp Eng és a svéd Joel Eriksson ülhet volán mögé. A 27, illetve 19 esztendős reménységek a tehetséggondozó programként futó BMW Motorsport Junior Program jelenlegi legígéretesebb újoncaiként debütálnak a DTM-ben.

    „A Német Túraautó Bajnokságban rendkívül fontos a folytonosság és a széleskörű tapasztalat, a 2018-as idénynek azonban új lendülettel kívánunk nekivágni. Köszönöm Maxime Martin-nek a kiváló együttműködést és az öt éven át, közösen elért sikereket! Martin jövőre a BMW Motorsport családján kívül folytatja karrierjét. Tom Blomqvist a BMW Motorsport másik nagyszerű pilótája, António Félix da Costa mellett folytatja a Forma-E-ben, ahol minden kétséget kizáróan az élbolyban képvisel majd minket. A BMW M4 DTM volánjánál két újoncot köszönthetünk, Philipp Eng és Joel Eriksson személyében, akik kimagasló teljesítményükkel a fiatal utánpótlás tavalyi versenypályás tesztjein rendkívül erős benyomást tettek ránk. Biztos vagyok benne, hogy élesben is megállják majd a helyüket a BMW M4 DTM versenyautó volánja mögött. Marco Wittmann szezonzárón aratott futamgyőzelme után újabb lendülettel vágunk neki a jövő évi felkészülésnek” – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója.

    „Amikor bekerültem a BMW családjába, egyértelmű célom volt, hogy eljussak a DTM-ig. Fantasztikus érzés, hogy sikerült, nagyon várom már a közös munkát a BMW RBM csapat színeiben. Tekintve, hogy a Forma-3-ból ülök át a sorozatba, a BMW M4 DTM versenyautó kezelése nem ismeretlen számomra. Szerintem gyorsan bele fogok rázódni” – nyilatkozta Joel Eriksson.

    „Még most sem tudom elhinni, hogy 2018-ban a BMW gyári DTM-pilótája leszek. A Német Túraautó Bajnokság évek óta velem van, hiszen hosszú ideje a sorozat betétfutamain versenyzek. Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer egy DTM-versenyautót vezessek. A BMW M4 DTM tesztelésével ez az álmom valóra vált, és egyszerűen hihetetlen, hogy jövőre gyári pilóta lehetek. Felértem a BMW Motorsport portfóliójának csúcsára. Semmi kétségem afelől, hogy hatalmas kihívások elé nézek, de ahogy mondani szokás, gyakorlat teszi a mestert” – tette hozzá Philipp Eng.

  • 1992 óta nem győzött BMW a Norisringen, most Bruno Spengler megtette

    1992 óta nem győzött BMW a Norisringen, most Bruno Spengler megtette

    Bruno Spengler nyerte a DTM Norisringen megrendezett szombati futamát.

    A 61 körös versenyen végig dominálva, elsőként szelte át a célvonalat csapattársa, Maxime Martin előtt. A kanadai és a BMW győzelme történelminek tekinthető, hiszen 25 éve nem győzött a bajor márka ezen a pályán, míg Spengler 4 éve nem állhatott a pódium tetején, akkor Spielbergben tudott győzni. A BMW pilótájának ez volt pályafutása 15 győzelme.  2006-ban még a Mercedest terelgetve tudott nyerni a Norisringen. A harmadik helyet nagy csatában a svéd Mattias Ekström kaparintotta meg az Audival, aki ezzel átvette a vezetést az egyéni bajnokságban.

    „Keményen küzdöttem, és soha nem adtam fel” – mondta Spengler a verseny után. „Természetesen nagyon boldog vagyok egy ilyen nagy siker után. A kocsi nagyszerű volt, mind esőben, mind száraz körülmények között.”

    A kanadai már a futam elején megalapozta győzelmét. A harmadik helyről rajtolva megelőzte a gyengén rajtoló Martint és René Rast-t , majd miután átvette a vezetést elkezdett elszakadni üldözőitől.

    Ekström is elégedett lehetett a futam alakulásával: „Úgy tűnik jó ötlet volt a DTM-et választani a Rallycross Világbajnokság helyett. A Maxime-al (Martin) folytatott csata nagyon jó volt, szeretek itt versenyezni a DTM-ben. Végül inkább nem kockáztattam, elégedett vagyok a harmadik hellyel.”

    A svéd pilóta ma szerzett 15 pontjával, 77 ponttal áll és vezeti a tabellát Rast előtt, akinek 72 pontja van. Annak ellenére, hogy a második helyről kezdhette meg a versenyt ,nem sikerült pontot szereznie a német versenyzőnek. Miután áthajtott a boxutca végén levő vonalon, kapott egy áthajtásos büntetést ez pedig elvette az esélyét a pontszerzésnek.  Az összetett harmadik helyén Jamie Green áll 71 ponttal, őt követi Lucas Auer (69) és Timo Glock(59).  A Mercedes pilóták közül az olasz Edoardo Morata szerepelt a legjobban szombaton, 8. lett. Lucas Auer és Robert Wickens nem tudták befejezni a versenyt, miután a futam elején balesetbe keveredtek.  Vasárnap a második versennyel folytatódik a DTM programja. Az év 8. futama, 17.25 perckor indul.