A Race Debrief gondosan kielemezte a dohányreklámok szerepét a Forma-1-ben, ennek második részét közöljük most.
Az első részben a dohányipari szponzorok megjelenéséről ejtettünk szót, beleértve azt is, hogy miért keltett fel a Forma-1 a Philip Morris érdeklődését.
A John Player & Sons és a Lotus közös sikereit látva tehát az amerikai óriás is az F1 mellett döntött. 1972-t írunk, amikor a vállalat egyik terméke – amely aztán vezető lett az egész brand-en belül – a Marlboro logók először jelentek meg a Forma-1-ben. Választásuk náluk is egy brit gyártóra, a már alkonyát élő BRM-re esett. A siker pedig hamar meg is érkezett, még abban az évben örülhettek az első futamgyőzelmüknek is. Jean-Pierre Beltoise nem kis meglepetésre megnyerte a Monacói Nagydíjat. Amely saját maga első és egyetlen győzelme volt, egyben pedig a csapata utolsó világbajnoki futamgyőzelme is.
Nagyon hamar megtetszett nekik a Forma-1-ben rejlő kilátások, így elkezdtek még nagyobban gondolkozni.
Egy évvel később egy újabb csapattal állapodtak meg, ez volt a Frank Williams Racing Cars (a mai Williams jogelődje). Az Iso-Ravolta olasz autógyárral közösen, Iso-Marlboro névadó szponzorként csatlakoztak Frank Williams istállójához. Ugyanebben az évben a Scuderia Ferrari gyári versenyzőit is elkezdték szponzorálni, a logó megjelent a pilóták sisakján, overálján, de magán az autón még nem. Ekkor még a Ferrari csak olyanokkal kívánt együttműködni csapat szinten, akik beszállítók is egyben.
Évről-évre terjeszkedni akartak, ám ilyen téren 1974-ben nehézségekbe ütköztek. Tárgyalásokat folytattak a Brabhammel, (Emerson Fittipaldival egyetemben) ám abból a frigyből nem lett semmi, mert menetközben kiderült, hogy őket csak eszközként akarták használni azért, hogy az elsődleges célpontjukat, a McLarent el tudják érni. Végül azonban elérték a céljukat, Fittipaldival karöltve a McLarenhez kerültek. Az év végén pedig először örülhettek világbajnoki címnek, ráadásul rögtön konstruktőriben és egyéniben is.
Ezt követte egy újabb hasonló siker 1976-ban James Hunttal. Hunt személyében egyébként a lehető legtökéletesebb partnerüket találták meg, mivel a brit fenegyerek maga is láncdohányos volt. 1974 végén aztán mind a BRM-mel, mind pedig a Frank Williams Racing Cars-szal is megszüntették a szponzorációt. Utóbbinak ez felért egy halálos csapással. Anyagilag nehéz helyzetbe kerültek, amelyet végül a kanadai üzletember Walter Wolf mentett meg, és a csapatot a saját neve után át is nevezett. A helyzetet végül Frank Williams megunta, kihátrált a csapatból és Patrick Head-del közösen 1977-ben megalapította, a sokkal nagyobb sikereket elérő, és ma is létező Williams Racinget.
A Marlboro számára most egy bajnoki cím mentes időszak következett a McLarennel együtt. A reflektorfény így is hatalmas mértékben irányult rájuk. Még ebben az évtizedben, 1977 és 1979 között az olasz Arturo Merzario támogatói lettek. 1979-től ők lettek a Brit Nagydíj névadó támogatói, amely egészen 1985-ig tartott.
Ez a kooperáció vezetett végül ahhoz, hogy Ron Dennis 1981-ben a McLarenhez érkezett, ahol csapatfőnök lett. Dennis és a Marlboro ismertsége korábbra nyúlt vissza, hiszen Dennis junior csapatát a Project Four-t a Formula 2 és a Formula 3-ban is támogatták már.
Innentől kezdve pedig a Forma-1 egyik legdominánsabb időszaka következett. Dennis-Marlboro-McLaren háromszög világbajnoki címekhez juttatta többek között Niki Laudát, Alain Prostot vagy éppen Ayrton Sennát. Miközben olyan legyőzhetetlen autókat varázsoltak, mint az MP4/4. Az ő jelenlétük játszott nagy szerepet abban is, hogy Prost a McLarenhez igazolt, mivel még a Renault-os időszakában személyes támogatói voltak. A McLaren piros-fehér festése örökre beírta magát az F1 történetébe, a Marlboro pedig a Philip Morris vállalat abszolút zászlóshajójává vált, hatalmas világhírnévre tett szert. 1984-ben ők lettek a Ferrari legelső, nem technikai és beszállítói szponzora, de ekkor még csak kisebb támogatóként voltak jelen a vörösök autóin.
1980-tól, négy éven keresztül a visszatérő Alfa Romeot is szárnyuk alá vették, de a sikerek messze elmaradtak a hőskor erdeményeitől. 1988 és 1992 között a Dallara gyári csapatán, a BMS Scuderia Italia autóin is komoly szinten megjelentek, de kisebb mértékben jelen voltak még ebben a korszakban a Fittipaldi (1982) csapatnál, a Spirit Racing Team-nél (1983-84), az EuroBrunnál (1988), a Rial Racingnél (1988-89) valamint az Onyx csapatnál is (1989-90).
Ayrton Senna 1993-as távozása után a Marlboro-McLaren már nem tudott futamot nyerni. A Marlboro pedig 1996-ban beszüntette a több, mint két évtizedes, rendkívül sikeres, népszerűséget nagyban növelő, és anyagilag igencsak jövedelmező kapcsolatot, hogy a McLaren legfőbb riválisával társuljon, és velük is – még egyszer, máig utoljára – sikerszériát könyvelhessen el.
A McLaren partnereként a Marlboro 23 szezon alatt 95 futamot nyert, 215 alkalommal állt dobogón, 75-ször indulhattak az első rajtockából, hét konstruktőri és kilenc egyéni világbajnoki címet szerezve.
