Címke: Britta Roeske

  • „Még egyszer, utoljára”: Videóban búcsúzik a csapat Vetteltől

    „Még egyszer, utoljára”: Videóban búcsúzik a csapat Vetteltől

    Méltó búcsút vett az Aston Martin a most visszavonult Sebastian Vetteltől.

    A csapat ma délben tett közzé egy 24 perces videót, melyben a négyszeres világbajnok utolsó F1-es versenyhétvégéjét örökítették meg, elköszöntek tőle, valamint amelyben Vettel is elköszönt kollégáitól és rajongóitól.

    Minden megszólaló személy hangsúlyozta, hogy Vettel számára mennyire természetes, hogy mindig is törődött másokkal. Mindenkivel tisztelettel bánik, és mindenkinek igyekszik segíteni, elérhető és barátságos.

    Britta Roeske, Vettel sajtósa és egyben jó barátja kiemelte, hogy a versenyző mindig is alázatos volt és nagyon keményen dolgozott saját, és aktuális csapata sikeréért. Ahogy fogalmazott, gyakran „ő volt az utolsó, aki elhagyta a paddockot” egy-egy nap végén.
    Annak ellenére, hogy az egész világ ismeri, és gyakorlatilag sztárnak nevezhető, ő sosem tekintett így magára. Mégis megannyi embert inspirált.

    Pierre Gasly Vettellel sétálva azt köszönte meg a németnek, hogy mindig szánt rá időt, ha segítségre volt szüksége. És nem 2 percet, ahogy arra a fiatal francia számított, hanem akár 40-et is.

    Vettel a videóban elmondta, hogy karrierje során – és nyilván ez után is – mindig fontosnak tartotta a folyamatos tanulást, fejlődést, a versenyzés terén, és minden egyéb területen is. Mint ahogy azt is, hogy az elkövetett hibáiból tanuljon.

    Elmondása szerint leginkább az emberek fognak neki hiányozni, illetve az adrenalin és az autók.

    Azzal is tisztában van, hogy egy sportoló életében kulcsfontosságúak a rajongók. Ahogy mondta, egy sportoló élete rajongók nélkül „olyan, mint egy festmény színek nélkül”. Így mindenkinek köszöni a támogatást, amit karrierje során kapott az emberektől.

    Végezetül elmondta, hogy a visszavonulása kapcsán a jövőt egyszerre várja boldogan és megrémülve. De az élet minden területén fontosnak tartja, hogy minden helyzetben annak pozitívumaira koncentráljon az ember, ennek megfelelően ő is így tesz.

    Hogyan lehet Vettel teljes pályafutását megfesteni?

  • Vettel elismerte: Tényleg eladja az utcai Ferrari gyűjteményét

    Vettel elismerte: Tényleg eladja az utcai Ferrari gyűjteményét

    Sebastian Vettel szóvivője megerősítette azon híreket, mely szerint a négyszeres világbajnok elad egyes darabokat a privát utcai autós Ferrari gyűjteményéből. Ezen információk alapján Vettel eladásra kínálja a BMW Z8-asát, két Mercedest, és a kereskedő állítása szerint mennie kell egy Ferrari Enzónak, egy LaFerrarinak, egy F50-esnek egy F12-nek és egy 458-asnak, a német pilóta kollekciójából.

    A 33 éves versenyző tavaly vesztette el a versenyülését a Ferrarinál, de 2021-re szerződtette az Aston Martin. Szóvivője, Britta Roeske elismerte, hogy igazak az információk, mely szerint Vettel elad bizonyos utcai autókat a gyűjteményéből. Az Auto Motor und Sport szerint Vettel nem akar bármiféle kommentárt fűzni ehhez nyilvánosan, hogy mi az oka az autói eladásának.

  • Pánikra semmi ok, Vettel nem sérült meg

    Pánikra semmi ok, Vettel nem sérült meg

    Sebastian Vettel szóvivője cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint a német versenyző sérüléssel küzd.

    Bakuban néhányan arra lettek figyelmesek, hogy Vettel lába „be van kötözve”, erre reagált a szóvivő.

    „Nincs ok az aggodalomra.” – mondta Britta Roeske a Speed Weeknek. „Amit láttak, az normál kineziológiai tapasz. Olykor használja ezt Sebastian, mint sok más sportoló.”