Címke: Brit Nagydíj

  • Az idei aszfaltréteg már jobbnak ígérkezik Silverstone-ban

    Az idei aszfaltréteg már jobbnak ígérkezik Silverstone-ban

    2018 után az idei éveben is újraaszfaltozták a Brit Nagydíjnak helyszínül szolgáló silverstone-i pályát.

    Furcsának tűnhet az évenkénti új aszfaltréteg leterítése, ám minderre azért volt szükség, mert a tavalyi munkálatok minősége nem ütötte meg az elfogadható szintet.

    Lewis Hamilton a 2018-as futam után azt mondta, minden idők legrosszabb munkáját vitték véghez a silverstone-i munkások.

    „Néhány emberünk az FIA-tól Silverstone-ban járt az elmúlt hetekben, hogy ellenőrizzék a munkálatokat. Az elmondottak és a képek alapján úgy vélem, nagyon, nagyon magas szintű munkát végetek ezúttal” – mondta Michael Masi, az FIA versenyigazgatója.

    „A pálya ügyvezetője azt mondta, hogy 30 éves regnálása alatt három alkalommal került új aszfaltréteg a pályára, ebből kettő az elmúlt két évben történt meg. Reméli, hogy a hátralévő idejében nem kell ilyesmi dolgokkal foglalkoznia” – tette hozzá Masi.

  • Hamilton megnevezte kedvenc pályáit

    Hamilton megnevezte kedvenc pályáit

    Lewis Hamilton megnevezte, melyek a kedvenc F1-es helyszínei. Erről a hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatón kérdezték őt Montrealban.

    „Imádon Montrealba jönni.” – mondta Hamilton. „Mindig nagyszerű itt az időjárás, a pálya fantasztikus, és ez egy olyan pálya, amit szerintem mindenki élvez. Határozottan a top 3 kedvenceim közt van.”

    Azt is elmondta, melyik az a másik két pálya mely, benne van a top3-ban.

    „Silverstone és Austin.”

    „Monaco látványos. Ott élek, imádom, de mindenki tudja, milyenek ott a versenyek. Személy szerint én nem szeretek azon a versenyen vezetni, mert nem tudod az autódat teljes szélességében kihasználni és nem tud élvezetes lenni.”

    „Austinban lehet előzni. Az egy új pálya, de nagyon karakteres.”

    „És Silverstone… annak a pályának komoly történelme van. Hihetetlen a vonalvezetése, mindenhol maximum, vagy közepes sebességgel megyünk.”

  • Silverstone tagadja a szerződéshosszabbítást: ,,Hamis hírek kaptak szárnyra ma reggel”

    Silverstone tagadja a szerződéshosszabbítást: ,,Hamis hírek kaptak szárnyra ma reggel”

    Silverstone tagadja, hogy szerződést hosszabbított volna a Liberty Mediával.

    A versenypálya szerződése a 2019-es futam után lejár, ha a pálya aktiválja a kilépési záradékot, amit még a 2017-ben köttetett szerződés tartalmaz, miszerint a megállapodást korábban is fel lehet mondani, ha megemelkednek a költségek.

    Egy informátor tájékoztatta a GPToday.net-et, hogy még szó sincs szerződéshosszabbításról, nem írtak alá semmilyen dokumentumokat, miszerint 2020-ig vagy tovább biztosítva van a pálya jövője.

    Csütörtök reggel a silverstone-i pálya közösségi oldalán a következő üzenet jelent meg:

    ,,Sajnos ma hamis hírek kaptak szárnyra azzal kapcsolatban, hogy új megállapodást kötöttünk a Brit Nagydíj jövőjét illetően. Ebben a pillanatban azt tudjuk megerősíteni, hogy még nincs megegyezés az új szerződéssel kapcsolatban, azonban a tárgyalások továbbra is folynak a háttérben.”

    A Brit Nagydíj eddig minden évben szerepelt a versenynaptárban, míg Silverstone 1987-től töretlenül fogadja a Forma-1-et.

    https://twitter.com/SilverstoneUK/status/1123172897571397632

  • Cardiff vagy London F1-es versenyt rendezhet a jövőben

    Cardiff vagy London F1-es versenyt rendezhet a jövőben

    Hosszú évek óta téma már, hogy Silverstone nem kap helyet az aktuális Forma-1-es versenynaptárban, ám a legfrissebb hírek szerint megmenekült a legendás helyszín, és 2019 után is Silverstone-ban rendezik majd a Brit Nagydíjakat.

    A Liberty Media mindeközben nem tétovázott, és alternatívák után nézett: Cardiff, valamint London került a legközelebb ahhoz, hogy F1-es futamot rendezzen.

    A Financial Times információi szerint Cardiff az elmúlt hetekben vonta vissza 2020-as versenyrendezési pályázatát, mivel úgy érezték, nincs elég idejük megtervezni és megszervezni egy versenyt a következő évre.

    Carey ezzel egyidőben arra törekszik, hogy megtartsa a nagy múlttal bíró helszíneket:„Silverstone nagy értékkel bír, Chase Carey pedig meg akarja tartani a tradicionális helyszíneket” – mondta egy, a tárgyalásokhoz közel álló személy.

  • Silverstone májusban szerződést hosszabbíthat!

    Silverstone májusban szerződést hosszabbíthat!

    Úgy néz ki, hogy Silverstone maradhat továbbra is a Forma-1-es versenynaptár része. Jelenleg kétséges a Brit Nagydíj jövője, miután a szervezők a jelenleg érvényes szerződést felbontották, mivel az pénzügyileg vállalhatatlan volt. Az Auto Motor und Sport ugyanakkor azt állítja, hogy a promóter májusban új szerződést írhat alá a Liberty Mediával.

    Az ügylet része lesz az is, hogy komoly ünnepre készülnek a 70. évforduló alkalmából, ami sokkal nagyobb volumenű lehet majd, mint amit jövő héten terveznek a Kínai Nagydíjra. Már a Liberty égisze alatt tartják a Forma-1 1000. futamát, és az AMuS úgy tudja, hogy a vámszabályok miatt Sanghajban csak egy történelmi F1-es autó lesz csak jelen, egy Lotus 49-es, amelyet Damon Hill vezethet majd. Michael Schmidt, ennyit árult el még erről a cikkében:

    „Az, hogy legyen a pályán még régi Mercedes, Ferrari, McLaren, Williams és Tyrrell, elbukott.”

  • Silverstone-t újraaszfaltozzák – megint

    Silverstone-t újraaszfaltozzák – megint

    A panaszáradatok miatt az idei F1-es és MotoGP-futamok előtt ismét új aszfaltot kap a silverstone-i pálya.

    Silverstone-t csak tavaly aszfaltozták újra, ám a 2018-as MotoGP-versenyt törölni kellett, mert a pálya nem volt képes elvezetni a rázúduló esőmennyiséget, az aszfaltminőségre pedig az F1-es nagydíjat követően is érkeztek panaszok, legfőképpen Lewis Hamilton részéről, aki egyenesen a „valaha volt legrosszabb munkának” titulálta az Aggregate Industries által végzett aszfaltozási munkálatokat. A Silverstone által kiadott közleményben „létfontosságú pályakarbantartásként” hivatkoznak az újraaszfaltozásra, amelyre már csak azért is szükség van, mert a pálya különben elveszti a MotoGP-futam megrendezéséhez elengedhetetlen FIM Grade A besorolást. A munkálatokra valamikor júniusban fog sor kerülni, az F1-es nagydíj (július 10-12.) és a MotoGP-forduló (augusztus 24-25.) előtt.

  • Az F1 vezetősége szokatlan módon tárgyal a silverstonei pálya jövőjéről

    Az F1 vezetősége szokatlan módon tárgyal a silverstonei pálya jövőjéről

    Az Brit Nagydíj helyszínén, Silverstoneban idén fognak utoljára Forma-1-es versenyt rendezni, hogyha nem hosszabbítják meg a szerződésüket. A Forma-1 első embere, Chase Carey elmondta, hogy ez az egyik legnépszerűbb és legjobb nagydíj a versenynaptárban, szóval mindenféleképpen meg szeretnének egyezni a pálya tulajdonosaival.

    A BRDC nevű vállalatnak köszönhető, hogy az Brit Nagydíj szerződése már csak 2019-ig érvényes. Egy lehetséges utcai verseny Londonban pótolhatná az Brit Nagydíjat, azonban Carey nem szeretné elveszíteni a történelmi jelentőséggel bíró aszfaltcsíkot.

    „Silverstone nagy értékkel bír,” – nyilatkozta Carey Azerbajdzsánban, ahol a bakui pálya szerződéséről tárgyalt Azerbajdzsán motorsport miniszterével. „Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyszín nagyon sokat jelent a szurkolók számára. Mindenre nyitottak vagyunk a szerződéshosszabbítás kapcsán.”

    Az F1 első embere hozzátette, hogy szeretnék titokban tartani a tárgyalással kapcsolatos tényeket. „Ebben a sportban az a szokás, hogy elsőnek a sajtó beszél a dolgokról és csak utána történnek meg a tárgyalások. Mi most pont ennek a fordítottját szeretnénk véghezvinni. A nyilvánosság csak akkor beszéljen a szerződéshosszabbításról, amikor az már hivatalos. A legjobb tudásunk szerint fogunk eljárni a tárgylások során, amit folytatni fogunk a pálya tulajdonosaival.”

  • Ismét újraaszfaltozást eszközölnek Silverstone-ban

    Ismét újraaszfaltozást eszközölnek Silverstone-ban

    A 2018-as év után idén megint újraaszfaltozzák a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pályát.

    A művelet elvégzésére a tavalyi törölt MotoGP verseny miatt kerül sor. Mint ismeretes, a motoros királykategória 2018-as silverstone-i versenyhétvégéjét heves esőzés nehezítette. Az újraaszfaltozás után annyira rosszul sikerült a pálya vízelvezetése, hogy 1980 után először kellett törölni MotoGP nagydíját.

    Stuart Pringle, a silverstone-i létesítmény ügyvezető igazgatója ’reméli’, még a július közepén megrendezendő Forma-1-es versenyhétvége előtt végeznek a munkálatokkal.

    Pringle elmondása szerint a tavalyi eset kivizsgálás továbbra is folyamatban van, de egyre közelebb vannak az ellenőrzési folyamat végéhez.

    Lewis Hamilton keményen kritizálta az új aszfaltréteget, az immáron ötszörös világbajnok versenyző szerint Silverstone-ban nagyon rossz munkát végeztek. Hamiltonnal ellentétben Fernando Alonso más véleményen volt, szerinte egyértelműen jobb lett a pálya, mint a korábbi években.

  • London: Lehetséges lehet egy itteni nagydíj

    London: Lehetséges lehet egy itteni nagydíj

    Sadiq Khan polgármester szerint „lehetséges lehet” egy londoni F1-es nagydíj, valószínűleg a város egy külkerületi részében.

    Hiába ütközik folyamatosan problémákba a megvalósítás, a Londoni Nagydíj ötlete csak nem akarja elhagyni a paddockot, a Liberty pedig Silverstone kérdéses helyzetét kihasználva ismét felvetette, hogy a Brit Nagydíjat helyezzék át az angol fővárosba.

    „London mindig is nyitott volt a világ legnagyobb és legjobb sporteseményei előtt, legyen szó a 2020-as eb döntőjéről, az NFL-ről, a krikett-világbajnokságról vagy az amerikai baseball-ligáról” – nyilatkozta Khan egyik szóvivője. „A polgármester úgy véli, van rá lehetőség, hogy megrendezzünk egy versenyt Londonban, és megkérte a csapatát, hogy az F1-gyel karöltve térképezzék fel az opciókat.”

    A Liberty nem titkoltan több utcai pályát szeretne a naptárban látni – ennek ékes bizonyítéka a 2020 áprilisára bejegyzett Vietnámi Nagydíj Hanoiban –, ám a sport nagyszabású mivolta miatt a belváros szóba sem jöhet.

    „Mivel az F1 minimum egyhetes tevékenység, a London belvárosában okozott fennakadások elfogadhatatlanok lennének” – mondta Ross Brawn az Evening Standard-nek. „A londoniaknak nem kell azon aggódniuk, hogy egy hétre átvennénk az irányítást a központi infrastruktúra felett. A külvárosi részen, Greater Londonban azonban javában folynak az elemzési munkálatok.”

    A silverstone-i projekt valamikori végkimenetének ismeretében az sem elképzelhetetlen, hogy két Brit Nagydíj kapna helyet a kalendáriumban.

    „Szeretnénk azt látni, hogy London kiegészíti Silverstone-t, nem pedig helyettesíti” – fűzte hozzá Brawn. „Meg lehetne úgy oldani, hogy mindkét fél számára előnyös legyen a helyzet. London egy hatalmas sporttörténelemmel rendelkező ikonikus város, a lelkesedés pedig vitán felül áll.”

    Ezt a vitán felült azért tessék fenntartásokkal kezelni, a Battersea Parkban tartott London ePrix-t ugyanis a lakosok tiltakozására két év után süllyesztették…

  • SIlverstone maradna a versenynaptárban

    SIlverstone maradna a versenynaptárban

    Évek óta téma a Brit Nagydíj megrendezésének kérdése, a Brit Királyi Autóversenyzői Klub (BRDC) pedig tavaly záradékot helyezett a silverstone-i verseny szerződésébe, mely alapján a 2019-es lehet az utolsó verseny a korábban repülőtérként funkcionáló területen.

    Christian Sylt, a Forma-1 üzleti dolgaival foglalkozó újságíró azonban az írja, a silverstone-i vezetőség új ajánlattal állt a Liberty Media elé.

    „A jegybevételeket a Liberty kapná, a menedzsmentet, illetve a szervezést viszont mi biztosítanánk” – mondta a BRDC egy tagja a Daily Mailnek.

    „A Liberty cserébe egy meghatározott összeget fizetne nekünk, mely fedezi a pályára való ráfordításainkat, valamint a használati díjat.”

    „A józan ész azt diktálja, hogy megegyezésre kell jutnunk. Nincs azonban okunk sietségre, hiszen van még egy évünk a 2020-as versenynaptár összeállításáig” – tette hozzá a BRDC tag.