Címke: Brit Nagydíj

  • Wolff nem elégedett a sprintkvalifikációval

    Wolff nem elégedett a sprintkvalifikációval

    Toto Wolff idegesítőnek találta azt, hogy elveszítettek egy pole-pozíciót a sprintfutam során. Az osztrák szakember mindezen kijelentése ellenére bizakodóan várja a vasárnapi futamot.

    A brackley-i istálló egy zseniális pénteki napot zárt, miután a hazai pályán versenyző Lewis Hamilton legyőzte Max Verstappent az időmérő edzés folyamán, így a brit klasszis rajtolhatott az élről az F1 történetének első sprintkvalifikációján.

    Azonban a Mercedes brit pilótája már a rajtnál hibázott és pozíciót veszített holland riválisával szemben, aki végül megnyerte a futamot és így ő rajtolhat majd a vasárnapi futamon a pole-pozícióból. Wolff ezt elfogadhatatlannak találta, de látva a két W12 tempóját, bizakodóan tekint az 52 körös versenyre.

    „Először is, a futamgyőzelemnek nem kéne polet érnie, de pénteken még biztosan mást mondtam volna ebben a témában” – értékelt a bajnoki címvédő istálló csapatfőnöke. „Rendkívül idegesítő, amikor úgy kapsz ki egy verseny során, hogy az első rajtkockából indulhattál. A jó hír az, hogy a tempónk megvan a győzelemre. Ha Lewis (Hamilton) képes lesz az élmezőnyben maradni, akkor minden lehetőségünk meglesz a sikerre, de ehhez nagyon jól kell majd végeznünk a munkánkat.”

    „Az első körünk nem volt rossz, Lewis azonnal vissza is tudott támadni az egyes szektorban. DRS-sel szerintem simán tudott volna előzni. Végig tövig nyomta neki, de nagyon nehéz közel maradni az előtted autózó pilótához, ezért nem is tudott nagyon mit csinálni. Holnap azonban mindent be kell vetnünk a győzelem érdekében.”

    Ugyan Verstappen az élről várhatja majd a piros lámpák kialvását a vasárnapi futamon, csapattársa, Sergio Pérez nem lesz ott mögötte, hogy segítse őt a két befeketedett Ezüst Nyíl ellen. A mexikói pilóta megforgott a verseny 5. körében és végül még a kockás zászlót sem láthatta meg.

    Az osztrák csapatfőnök szerint ez az egész „nem volt fair a mexikói pilótával szemben” és szerinte pont az ehhez hasonló esetek miatt „nem lenne jó minden hétvégén a sprintkvalifikációt alkalmazni.” Wolff pedig végül leszögezte, hogy azért nem elégedett az új formátummal, mert szerinte „túlságosan véletlenszerű az egész rendszer.”

  • Pérez: Utas voltam a megpördülésem során

    Pérez: Utas voltam a megpördülésem során

    Sergió Pérez szerint az előtte autózók okozta koszos levegő miatt pördült meg a sprintkvalifikáció 5. körében. A mexikói pilóta az eset miatt visszaesett és végül be sem tudta fejezni a 17 körös versenyt.

    Pérez lett így a bemutatkozó sprintkvalifikációs rendszernek, mert a kiesése miatt nagy valószínűséggel majd csak a bokszutcából eredhet majd a mezőny után a rajtot követően. Ha csak az időmérőn elért eredményeket vennénk figyelembe, akkor Pérez az ötödik helyről várhatná a piros lámpák kialvását az 52 körös silverstone-i versenyt.

    A kétszeres futamgyőztes Fernando Alonsoval és Lando Norrrisszal harcolt, amikor a Chapel-ben elveszítette uralmát az RB16B-je felett és nagy sebességnél pördült meg. A mexikói pilóta el tudta kerülni a falat, de a kerekeit nullára írta a megpördüléssel, ami miatt Nicholas Latifit sem tudta megelőzni a 17. helyért. A Bikák emiatt úgy döntöttek, hogy inkább kiveszik Pérezt a versenyből, hogy módosíthassanak a beállításokon a versenyre.

    A Sauber és a Force India egykori versenyzője a turbulens levegőt okolta, ami az előtte autózó Alpine-ról és McLarenről vált le és hozzátette, hogy esélye sem lett volna megakadályozni a balesetet.

    „A kanyarból már eleve nagy gázzal jöttem ki, szóval a helyzetem már csak emiatt sem volt valami jó” – nyilatkozta Pérez a kiesését követően. „A turbulens levegő már csak hab volt a tortán. Utas voltam a kanyarban, semmit nem tudtam tenni a megpördülés ellen. Egy borzalmas napot zártam így. Már a verseny eleje óta szenvedtem a koszos levegővel és nem tudom, hogy az alacsony üzemanyag szintnek van-e bármi köze ehhez vagy sem, de minden esetre nagyon rossz érzés volt így vezetni.”

    A Red Bull azt nyilatkozta a futamot követően, hogy a beállítások módosítása mellett még biztonsági ellenőrzéseket is elvégeznek majd Pérez autóján, esetleges sérülések feltárása érdekében. Ezt a Milton Keynes-i istálló mérnökei azért tehetik meg, mert a mexikói pilóta nem fejezte be a futamot, így rá nem érvényesek a parc fermé szabályai.

  • Russell rajtbüntetést kapott, Sainz, Vettel és Mazepin pedig figyelmeztetést

    Russell rajtbüntetést kapott, Sainz, Vettel és Mazepin pedig figyelmeztetést

    A stewardok határozata alapján rajtbüntetést kapott a Carlos Sainzcal találkozó George Russell.

    A sprintkvalifikáció volt akiknek „szerencsét hozott”, ám a 17 kör mentén akadtak olyanok is akik még rosszabbul jártak. A rajt után például összeakadt egymással a Williams versenyzője és a Ferrari spanyolja. A pályán a rövidebbet a 26 éves pilóta húzta, ugyanis jócskán visszaesett, így kapaszkodhatott fel a jobb rajhely megszerzésének érdekében. Végül a 11. helyig egerészte fel magát.

    A versenyfelügyelők beidézték a két delikvenst, végül pedig Russellt találták bűnösnek. A hazai közönség előtt versenyző brit pilóta ennek értelmében 3 rajthelyes büntetéssel, és 1 büntetőponttal (összesen így 7 van neki) lett gazdagabb.

    A stewardok így indokolták meg a döntésüket:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 63-as (George Russell) és az 55-ös (Carlos Sainz) rajtszámú autó versenyzőjét, valamint csapatuk képviselőjét. Ezen felül visszanézték a felvételeket is.

    A 63-as és az 55-ös számmal ellátott pilóta a 6-os kanyart közelítette meg. Az előbbi a kanyar közepén, a belső oldalon haladt, míg az utóbbi kívül. A 63-as autó első fékei rövid ideig blokkoltak, így a kanyarkijáratnál a konstrukció alulkormányzottá vált. A külső íven találta így magát, aminek következtében az 55-ös rajtszámmal ellátott autó a fűre került. Emiatt a 63-as számú versenygép vezetője vonható felelősségre. A stewardok megjegyzik, hogy ezt egy sima futamon időbüntetéssel szankcionálták volna, amit a normál nagydíj hosszához igazítanak. Mivel a sprintkvalifikáció rövidebb volt, és különben is a rajtrács kialakításáért felelt, a versenyfelügyelők a rajtbüntetést találták a legkézenfekvőbbnek.” – áll a hivatalos közleményben.

    Így George Russell a 12. helyről várhatja majd a vasárnapi futamot.

    Mindeközben a Ferrari versenyzőjét külön azért is vizsgálták, mert nem megfelelően tért vissza a pályára. Ám a versenyfelügyelők a pilótát meghallgatva és a felvételeket visszanézve úgy döntöttek, nem történt szabályszegés.

    Ugyanakkor Nikita Mazepin, Sebastian Vettel és Sainz a második szabadedzésen nem a versenyigazgatói jegyzeteknek megfelelően hajtották végre a rajtgyakorlatot. Külön őket is meghallgatták, ám figyelmeztessél megúszták a dolgot.

  • Hamilton: Tehetetlen voltam Verstappen ellen

    Hamilton: Tehetetlen voltam Verstappen ellen

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton elmondása szerint „semmit nem tudott kezdeni Verstappen ellen” a Formula 1 történetének első sprintfutamán.

    A száguldó cirkusz 71 éves történelme során először döntött egy 100 kilométeres verseny a pole-pozíció sorsáról, amit végül Max Verstappen szerzett meg, miután a rajtnál megelőzte a Mercedes hétszeres világbajnokát és zavartalanul autózhatott a verseny 17 köre során. Habár a pénteki időmérőn a brit versenyző felül tudta múlni holland riválisát, a sprintfutam végeredményének tudatában az erőfeszítései hiába valóak voltak, mert a vasárnapi versenyt „csak” a második helyről kezdheti majd meg. A bajnoki éllovas Verstappen a győzelmével 33 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben, aki nemrégiben írta alá az új szerződését a Mercedesnél.

    A brit klasszis mindenféleképpen szeretett volna holland riválisával szemben, mert szerinte úgy sokkal jobb esélye van megtörni a már három verseny óta tartó győzelmi szériáját.

    „Minden pont számít, szóval ezt nem mondanám” – válaszolta Hamilton a futamot követően Jenson Button számára, amikor a pontvesztéséről kérdezte a hétszeres világbajnokot. „Azonban hálás vagyok, hogy célba értem és így a holnapi nap folyamán lesz lehetőségem harcolni a győzelemért. Nehéz dolgunk lesz, mert nagyon erős lesz a Red Bull a versenyen a mai napon mutatott formájukból adódóan.”

    „Minden tőlünk telhetőt bele kell majd adnunk, ha nyerni szeretnénk. Nem volt jó a rajtom és ennek meg is fizettem az árát. Holnap javítanunk kell ezen, mert pozíciót veszíteni egy riválissal szemben soha sem jó dolog.”

    A regnáló bajnok érdekesnek találta az új formátumot és reménykedik abban, hogy az F1 vezetői még sok ilyen megoldással rukkolnak majd elő a közeljövőben.

    „Nem tudom, hogy a nézők miként élték meg ezt az egészet, de szerintem nem volt rossz. Már a tegnapi időmérő is rendkívül élvezetes volt, mert újra tömött lelátók előtt mehettünk a pályán és nagyon rég volt már ilyen. A sprintversenyről nem tudok nyilatkozni, mivel nem láttam az eseményeket kívülről, de biztos vagyok benne, hogy még több ilyen versenyt kell futnunk” – zárta a hétszeres világbajnok brit versenyző.

  • Verstappen nyerte az F1 történetének első sprintfutamát!

    Verstappen nyerte az F1 történetének első sprintfutamát!

    A szokatlan Forma-1-es versenyhétvége Silverstone-ban azt eredményezte, hogy ma már láthattuk a második szabadedzést, amit azonban még tegnap este megelőzött egy időmérő edzés. A tegnapi időmérő edzés pedig a mai sprintverseny rajtsorrendjét határozta meg.

    Így aztán a Forma-1 történetének első sprintversenyén, a Brit Nagydíj hétvégéjén Lewis Hamilton indulhatott a pole-ból, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Lando Norris, Daniel Ricciardo, George Russell, Carlos Sainz és Sebastian Vettel elől, csak hogy az első 10-et említsük.

    Előzetesen a legtöbben vonatozásra számítottak, mivel feltételezhetően a 17 körös rövid verseny alatt – melyen csak az első 3 helyezett kap pontokat – senki nem szeretné összetörni az autóját, a vasárnapi, „hagyományos” verseny előtt.

    Lássuk hát, hogy ennek függvényében mi történt a valóságban!

    Az élmezőnyből egyedül Bottas indult (használt) lágy gumikon, a többiek közepes keverékeken indultak.

    Hamilton rajtja gyengén sikerült, Verstappen átvette a vezetést – annak ellenére is sikerült neki, hogy a rajtrácson állva nem csak füstölt, konkrétan égett is a bal első fékje!
    A harmadik helyen Bottas maradt, míg Pérez lecsúszott a 7. helyre. Alonso mindeközben hat helyet javított az első körben és mindjárt az 5. helyen találta magát.

    Russell és Sainz össze is értek, ez után előbbi a 10. helyen haladt, a spanyol pedig a 16. helyre esett vissza. Esetüket a leintés után vizsgálják meg a versenybírák.

    Schumacher és Mazepin a mezőny végén ütközött, az orosz meg is forgott, de versenyben tudott maradni.

    Az 5. körben Pérez hibázott és kicsúszott a Maggotts-Beckettsben, ám szerencséjére a falig épp nem ért el, így nem törte meg autóját, azonban visszaesett a 19. helyre.
    Mindeközben Norris átvette az 5. helyet Alonsótól, majd a 9. körben így tett Ricciardo is.

    Ezt követően lassan nagyjából mindenki beletörődni látszott aktuális pozíciójába, nem kockáztattak tovább.

    Egy körrel a vége előtt Pérezt kiintette a versenyből a csapata, hogy ha már ennyire hátul van, legalább módosíthassanak még az autón a holnapi verseny előtt.

    A 17 körös sprintet végül Verstappen nyerte, Hamilton és Bottas előtt. A holland ezzel pole-t szerzett a holnapi Brit Nagydíjra, és további egy ponttal növelte előnyét a pontversenyben.

    A sprintkvalifikáció végeredménye:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1.430
    3 Valtteri Bottas Mercedes 7.502
    4 Charles Leclerc Ferrari 11.278
    5 Lando Norris McLaren 24.111
    6 Daniel Ricciardo McLaren 30.959
    7 Fernando Alonso Alpine 43.527
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 44.439
    9 George Russell Williams 46.652
    10 Esteban Ocon Alpine 47.395
    11 Carlos Sainz Jr. Ferrari 47.798
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 48.763
    13 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 50.677
    14 Lance Stroll Aston Martin 52.179
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 53.225
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 53.567
    17 Nicholas Latifi Williams 55.162
    18 Mick Schumacher Haas 1:08.213
    19 Nikita Mazepin Haas 1:17.648
    20 Sergio Perez Red Bull
  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt a második szabadedzésen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc ért fel a második helyre, míg a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

    Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, ám nem maradtak sokági társaság nélkül. Esteban Ocon és Nicholas Latifi érdekes mód használt lágyakon vágott neki az első köröknek. Ennek ellenére az Alpine francia versenyzője ugrott az élre.

    A piros oldalfalú abroncsokon ment ki az első etapra Lewis Hamilton és Lando Norris is, a McLaren britje a második helyre kapaszkodott fel. A hétszeres világbajnok azonban a váltás mellett döntött, és kemény keverékű gumikkal próbálkozott tovább.

    A versenyzők nem igazán nyomták meg a köreiket, Max Verstappen például negyed óra elteltével sem látogatott ki a pályára. Pérez némileg megunta a teketóriázást, így a közepes keverékű abroncsokon átvette a vezetést Ocontól. A harmadik pozícióba Bottas zárkózott fel.

    A Bikák holland fenegyereke is kihajtott a pályára, majd rögtön át is vette a vezetést.

    A 9-es kanyar rázókövei tréfálták meg Valtteri Bottas, ugyanis némi sérülést szenvedett az autója, mikor áthajtott rajtuk. Hamiltont is figyelmeztette a csapat, hogy óvatosabban kezelje az említett elemeket.

    30 perccel a gyakorlás vége előtt Max Verstappen állt az élen. A második pozíciót Sergio Pérez birtokolta, míg a harmadik hely Pierre Gaslyé lett. Mögöttük Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Esteban Ocon, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Nikita Mazepin és George Russell volt az első 10 sorrendje.

    A pilóták versenyszimulációt futottak az edzés során, így a tempójuk jócskán elmaradt az eddigi legjobbjaiktól. Eközben a Mercedes értesítette finn pilótáját, hogy nincs sérülés az autóján. A furcsa értékeket Bottas sisakfóliája okozta, ugyanis bizonyos elemek közé beszorult, miután letépte azt.

    A második szabadedzés végén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, őt a két Ferrari követte Charles Leclerc és  Carlos Sainz sorrendben. Az első tízbe még Esteban Ocon, Sergio Pérez, Lando Norris, Danie Ricciardo, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be.

    Valtteri Bottas az edzés végén bemutatott még egy piruettet, miközben a rajtrácsra igyekezett fel a start gyakorlása miatt.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:29.902s 23
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:30.277s + 0.375s 30
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:30.507s + 0.605s 29
    4 Esteban Ocon Alpine 1:30.707s + 0.805s 30
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:30.800s + 0.898s 27
    6 Lando Norris McLaren 1:31.030s + 1.128s 24
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.034s + 1.132s 23
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.131s + 1.229s 27
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.180s + 1.278s 27
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.188s + 1.286s 31
    11 George Russell Williams 1:31.237s + 1.335s 24
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.263s + 1.361s 29
    13 Fernando Alonso Alpine 1:31.289s + 1.387s 27
    14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:31.328s + 1.426s 26
    15 Nicholas Latifi Williams 1:31.337s + 1.435s 30
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.404s + 1.502s 32
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.593s + 1.691s 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:32.041s + 2.139s 31
    19 Nikita Mazepin Haas 1:32.474s + 2.572s 30
    20 Mick Schumacher Haas 1:34.017s + 4.115s 28
  • Hamilton tudja, van még dolga: Szabadjára kell engednem az oroszlánt

    Hamilton tudja, van még dolga: Szabadjára kell engednem az oroszlánt

    Lewis Hamilton két hónap után tudott leggyorsabb lenni egy időmérő edzésen, ám ez sem ért most pole pozíciót neki, hiszen a tegnap esti edzés csak a szombati sprintverseny rajtsorrendjét dönti el. A bajnoki címvédő Q3 vége utáni interjúján érződött, mennyire kellett neki a siker.

    „Annyira lenyűgöző. Rengeteget dolgoztunk, itt a pályán, a gyárban, a szimulátoron. Tényleg próbáltunk a középpontban maradni, hogy mindent kihozzunk ebből az autóból, amit csak tudunk” – kezdte a Sky Sports-nak adott interjúját.

    Az első szabadedzést Max Verstappen majdnem nyolc tizedes előnnyel nyerte, ezért is nagyon lelkes Hamilton: „Olyan gyorsak voltak ma reggel, hogy nem aggasztó, hanem kiábrándító volt látni, hogy ekkora a különbség. De én csak reménykedtem, változtattam néhány dolgon, és az autó remeknek érződött a kvalifikáción. Tudtam, hogy jó, de még így is négy tizeddel gyorsabb volt a Q1-ben.”

    A sprintfutam szombat késő délután rajtol, és ez fog dönteni a vasárnapi rajtsorrendről, tehát Hamiltonnak még bőven lesz dolga a hétvégén: „Holnap rengeteg munkánk lesz. Felemelt fejjel és minden fegyverrel harcolunk. Szabadjára kell engednem az oroszlánt. Holnap lesznek a versenyszimulációk a második szabadedzésen.”

  • Hamilton rajtolhat majd az első helyről a sprintkvalifikáción Silverstone-ban

    Hamilton rajtolhat majd az első helyről a sprintkvalifikáción Silverstone-ban

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton kezdheti meg majd ez élről a holnap délután esedékes sprintfutamot a Brit Nagydíjon. A brit mellett még Max Verstappen és Valtteri Bottas fért be a legjobb háromba.

    Q1

    Verstappen rögtön bekezdett egy 1:26.751-gyel, ezzel négy tizedet adva a második helyezett Hamiltonnak és majdnem 8-at a harmadik Valtteri Bottasnak az első próbálkozásokat követően. Az utolsó próbálkozások során Daniel Ricciardonak és Sebastian Vettelnek sikerült különösen sokat javítania, de nem szabad elmennünk Charles Leclerc előkelő 3. helyezése mellett sem. A negatív meglepetés Yuki Tsunoda volt, aki az utolsó próbálkozása során nem tudott eleget javítani és így csak a 16. helyen lett rangsorolva. A japán újoncon kívül még Kimi Räikkönen, Nicholas Latifi és a két Haas kényszerült búcsúzni Mick Schumacher, Nikita Mazepin sorrendben.

    Q2

    A Red Bull holland pilótájának előnye ezúttal már csak egy tizedmásodperc volt Hamiltonnal az első gyors köröket követően. A két bajnokaspiránst Bottas, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Ricciardo és Leclerc követte. A második próbálkozások során a Mercedes hétszeres bajnoka egy 1:26.0-val majdnem három tizedet adott Verstappennek, akinek így veszélybe került az első helye. A legnagyobb meglepetést George Russell szolgáltatta, aki majdnem egy másodpercet javítva végzett a 7. helye. A hazai pályaán versenyző Williams pilóta ezzel zsinórban másodjára tudott bekerülni az időmérő edzés harmadik szakaszába. Fernando Alonsonak mindössze két századmásodperc kellett volna a Q3-ba jutáshoz. Az Alpine kétszeres világbajnokán kívül még Pierre Gasly, Esteban Ocon, Antonio Giovinazzi és Lance Stroll számára jelentette a Q2 a végállomást.

    Q3

    Nagyon szoros csatára volt kilátás az első helyért Verstappen és Hamilton között. A Mercedes pilóta első nekifutásra majdnem két tizedmásodperccel volt gyorsabb holland riválisánál, aki az utolsó kanyart kicsit szélesre vette. Mögöttük Pérez, a két McLaren, Russell, Leclerc, Carlos Sainz és a körét elveszítő Vettel volt a sorrend. Az utolsó próbálkozások folyamán Hamilton egy zseniális körön volt, de az utolsóelőtti kanyarban hibázott és így már nem tudott javítani. Szerencséjére Verstappen 75 ezredmásodperccel elmaradt tőle, így a hazaiak nagy örömére Hamilton rajtolhat majd az élről a sprintfutamon holnap. További sorrend: Bottas, Leclerc, Pérez, Norris, Ricciardo, Russell, Sainz és Vettel.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.786s 1:26.023s 1:26.134s
    2 Max Verstappen Red Bull 1:26.751s 1:26.315s 1:26.209s
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:27.487s 1:26.764s 1:26.328s
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:27.051s 1:26.919s 1:26.828s
    5 Sergio Pérez Red Bull 1:27.121s 1:27.073s 1:26.844s
    6 Lando Norris McLaren 1:27.444s 1:27.220s 1:26.897s
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:27.323s 1:27.125s 1:26.899s
    8 George Russell Williams 1:27.671s 1:27.080s 1:26.971s
    9 Carlos Sainz Ferrari 1:27.337s 1:26.848s 1:27.007s
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:27.493s 1:27.103s 1:27.179s
    11 Fernando Alonso Alpine 1:27.580s 1:27.245s
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:27.600s 1:27.273s
    13 Esteban Ocon Alpine 1:27.415s 1:27.340s
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:27.595s 1:27.617s
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:28.017s 1:27.665s
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:28.043s
    17 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:28.062s
    18 Nicholas Latifi Williams 1:28.254s
    19 Mick Schumacher Haas 1:28.738s
    20 Nikita Mazepin Haas 1:29.051s
  • Hamilton aggódik, kérleli a brit rajongókat

    Hamilton aggódik, kérleli a brit rajongókat

    Lewis Hamilton bevallotta, hogy továbbra is kissé szorong a hétvégi Brit Nagydíj teltházas közönsége miatt.

    Vasárnap akár 140 000 szurkoló is jelen lehet Silverstone-ban, ami a legnagyobb tömeg lesz egy sporteseményen az Egyesült Királyságban, a koronavírus-járvány kezdete óta. Ezt pedig Hamilton vegyes érzésekkel fogadja.

    „Minden évben erről beszélünk, valószínűleg ez a szezon legkülönlegesebb versenye” – mondta az F1.com-nak. „Egyrészt, mert az Egyesült Királyságban van, másrészt pedig a közönség miatt. A brit szurkolóknak köszönhetően ez tényleg a legnagyszerűbb futam.”

    „Én még mindig úgy vagyok ezzel, hogy részben még pandémia van, szóval egy kicsit aggódom az emberek miatt. De úgy hallottam, hogy ez egy teszt is, szóval remélhetőleg túljutunk rajta, és mindenki biztonságban lesz.”

    Mindezt Hamilton még korábban nyilatkozta. Azóta a pályára érkezése óta Instagram oldalán folyamatosan aggodalmának ad hangot, és arra kéri az embereket, hogy továbbra is viseljenek maszkot.

    „Olyan jó volt ma látni mindenkit! Igazán üdítő embereket látni, és az energia már most felemelő. Megkérnélek titeket arra, hogy légy szíves viseljétek a maszkotokat, vigyázzatok magatokra! Ismerek olyanokat, akik elkapták a COVID-ot és betegek lettek, a két (dózis) oltás után is. Szóval kérlek, kérlek, vigyázzatok magatokra a hétvégén! Maszkot viselni csekély áldozat annak érdekében, hogy egészségesek maradjatok ti is, és mások is körülöttünk. Szeretettel.” – írta Hamilton még csütörtökön.

    Pár órája azonban ismét hasonló üzenetet fogalmazott meg.

    „Hé srácok, vezettem ma reggel és senkit nem láttam, akin lett volna maszk. Légy szíves vigyázzatok magatokra és óvjátok magatokat a hétvége során! Kérlek!”

  • Különleges sisakfestéssel készült néhány versenyző a Brit Nagydíjra

    Különleges sisakfestéssel készült néhány versenyző a Brit Nagydíjra

    Néhány pilóta különleges sisakfestéssel fog versenyezni az elkövetkezendő Brit Nagydíjon.

    Lando Norris nehéz napokon van túl, ám hazai versenyére készülve különleges fejfedővel rukkolt elő. Hónapokkal ezelőtt tett ki egy felhívást Twitter-oldalára, aminek keretein belül olyan üzeneteket várt, amik köszönet mondanak a frontvonalban dolgozóknak.

    Szép számmal érkezetek köszönetnyilvánítások, így volt miből szemezgetnie a McLaren ifjoncának. Jó páran így kézjegyüket viszont láthatják Silverstone-ban, ugyanis Norris az üzeneteket felhasználva készítette el sisakját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés


    George Russell is különleges dizájnt álmodott meg a Brit Nagydíjra. A Williams versenyzője ugyanis London nevezetességivel felvértezve vág neki az új formátummal ellátott hétvégének. A Tower Bridge, a House of Parlament és Big Ben is visszaköszön a tervezeten, ugyanakkor a jól ismert piros telefonfülke sem hiányzik a kompozícióból.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés


    Charles Leclerc is ünnep sisakkal készült, ám a monacói pilóta a Ferrari előtt tiszteleg. A Scuderia ugyanis 70 éve szerezte meg első győzelmét, amiről a 23 éves versenyző is meg akart emlékezni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés