Címke: Brit Nagydíj

  • Marko: Egy átlagember nem élte volna túl Verstappen balesetét

    Marko: Egy átlagember nem élte volna túl Verstappen balesetét

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy Max Verstappennek mindössze nyakfájdalmai vannak a vasárnapi Brit Nagydíjon elszenvedett balesetét követően. Az osztrák ex-F1-es versenyző azonban hozzátette, hogy ha egy átlagember ült volna a holland RB16B-jében, akkor nagy valószínűséggel tragikus kimenetelű lett volna a becsapódás.

    A Formula 1 idei kiírásának éllovasa és közvetlen riválisa, Lewis Hamilton párharca kicsúcsosodott a silverstone-i verseny első körében, amikor a két bajnokaspiráns összeütközött a Copse kanyarban. Verstappen húzta a rövidebbet és a becsapódása során 51 G erőhatás érte őt. A Red Bull pilótájának balesete minden szurkolót emlékeztetett a száguldó cirkusz veszélyeire, de Marko szerint – aki szerint a Mercedes hétszeres világbajnoka eltiltást érdemelt volna – egy átlagember nem lett volna olyan szerencsés, mint Verstappen.

    „A vasárnapi nap folyamán Max mellett végig ott volt az édesapja, Jos is, hogy támogassa őt a balesetét követően” – idézi a Red Bull szaktanácsadójának szavait az RTL TV. „Azt gondoltuk, hogy az egész testét meg fogja viselni az 51 G-s becsapódás, de szerencsére Max csupán a nyakát fájlalja. Ezt az 51 G erejű becsapódást pedig egy normál ember biztosan nem élte volna túl. Max azért is úszta meg ennyivel, mert kitűnő fizikai állapotban van, és nagyon keményen edz versenyről versenyre.”

    Verstappen a közösségi média oldalán „tiszteletlennek” és „sportszerűtlennek” titulálta Hamilton ünneplését, aki még a 10 másodperces büntetése ellenére is képes volt kiénekelni a sajtot Charles Leclerc és a Ferrari szájából. Marko egyetértett a holland pilótával, ugyanis ő sem tudta tolerálni a hétszeres világbajnok viselkedését.

    Azonban Marko felfedte, hogy Hamilton a hétfői nap folyamán felhívta Verstappent, hogy megbeszélhessék a történteket egymás között.

    „A fair versenyzés hívei vagyunk, nem pedig az ilyen fajta manővereké, mint amit Hamilton csinált” – folytatta Marko. „Az ünnepléséről pedig akkor még szót sem ejtettem. Hamilton egészen a mai napig fel se hívta Maxot, de legalább megtette és ezt is értékeljük valamilyen szinten. Azonban nem szabad ezen sokáig rágódnunk, mert még nagyon hosszú a szezon és rengeteg verseny áll még előttünk.”

  • Marko: Verstappennek csupán a nyaka állt be a baleset után

    Marko: Verstappennek csupán a nyaka állt be a baleset után

    Max Verstappen meglepően jól van ahhoz képest, hogy a Brit Nagydíjon 51G-s erővel csapódott a gumifalba, mely ütközést követően a hollandot rövid időre kórházba szállították.

    Miközben a legnagyobb témát Lewis Hamilton büntetése, majd győzelme, és ünneplése szolgáltatta, Verstappent kiengedték a kórházból és már otthonában, Monacóban tartózkodik.

    „Egy 51G-s becsapódás már nem játék.” – nyilatkozta Dr. Helmut Marko egy osztrák újságnak, aki szerint a britek hétszeres világbajnokát el kellene tiltani egy versenyről a Copse nevű kanyarban történtek miatt.

    „A tény, hogy Verstappen túlélte, megmutatta milyen jól van edzve.”

    Természetesen Markót Verstappen jelenlegi állapotáról is megkérdezték:
    „Már Monte Carloban van, és már a fizioterapeutájával dolgozik. Továbbra is a beállt nyakával küzd egy picit, de meglepően jól van. Első ránézésre azt hittem, pár napig nem nagyon fog tudni mozogni.”

    Marko már a verseny vége után azonnal jelezte, hogy a Red Bull azért majd megpróbája megváltoztatni azt a 10 másodperces büntetést, ami nem akadályozta meg abban, hogy megnyerje a futamot.

    Arra a kérdésre, hogy valóban erre törekszik-e a csapat, a 78 éves osztrák ezt felelte:
    „Ehhez új bizonyítékokra volna szükség, de valójában mindenki látta mi történt.”

    „Felteszem magamnak a kérdést – kell-e annál több bizonyítékra, mint amikor valaki az első kerekével kiüti ellenfele hátsó kerekét?”

    Marko azt a forgatókönyvet egyébként kizárja, hogy Verstappen bármiféle bosszúra készülne Hamilton ellenében:

    „Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy bajnok legyen. De teljesen biztos vagyok benne, hogy semmiféle bosszúról, vagy bármi más hülyeségről egyáltalán gondolat születhet. Nem fogunk arra a szintre elérni.” – zárta Marko

  • Hamilton: Én sosem voltam olyan agresszív, mint Verstappen

    Hamilton: Én sosem voltam olyan agresszív, mint Verstappen

    Lewis Hamilton szerint idén már túl sokszor kellett visszavennie, hogy ne ütközzön Max Verstappennel.

    Silverstone-ban ismét összecsapott a két versenyző, ám ebben a csatában a holland pilóta húzta a rövidebbet. A kakaskodás közepette ugyanis a Mercedes hátsó abroncsa összeért a Red Bull-lal, minek következtében a 23 éves pilóta a gumifalba szállt.

    Verstappen az ütközést követően nem érezte teljesen jól magát, így kórházba szállították. A vizsgálatok során azonban kiderült, hogy nincs semmi baja. Hamiltont találták vétkesnek a stewardok az eset kapcsán, így a brit egy 10 másodperces büntetéssel lett gazdagabb. Ám a szankció ellenére felért a versenyt vezető Charles Leclerc-re, és elorozta tőle az első helyet.

    A hétszeres világbajnok ugyanakkor úgy véli, hogy nem kell bocsánatot kérnie a Red Bull fenegyerekétől, ugyanis az ütközetük betudható egy normál csatának. Hamilton ezen felül elmagyarázta miért volt kemény ellenfelével:

    ,,Csatában vagyunk, és különben is, ő idén nagyon agresszív volt. Sokszor kellett engednem, épp csak elkerültem a vele a való ütközést, ugyanis élni akartam azzal a lehetőséggel, hogy a futamon tovább küzdjek. Ahogy azt a sprintfutamon is láthattad, ha tiszta előttük a terep, akkor nagyon gyorsak. Így amikor adódik egy lehetőség, akkor meg kell próbálnom élni vele. Ez egy normális csata. Mikor fiatalabb voltam, valószínűleg én is agresszívebb voltam… mondjuk annyira nem, mint Max, de fiatalon elég agresszív voltam. Most már idősebb vagyok, és tudom azt, hogy ez egy maraton és nem egy sprint, valamint már jobban átlátom azt, hogyan közelítsem meg a versenyzést.” – nyilatkozta a 36 éves pilóta.

  • A Honda szerint menthető lehet Verstappen motorja

    A Honda szerint menthető lehet Verstappen motorja

    A Honda úgy gondolja, hogy Max Verstappen erőforrásának sérülései nem olyan súlyosak, mint az eleinte gondolták. Azonban ezen tény megerősítéséhez egy teljes vizsgálatot szükséges elvégezniük a hajtásláncon a Japánban található központjukban.

    A Red Bull holland pilótája a Brit Nagydíj első körében csalódott nagy sebességgel a gumifalba a Copse kanyarban, miután összeért a bajnoki riválisával, Lewis Hamiltonnal. Az autó szenzorai 51 G-t mértek a becsapódáskor és a holland fiatalt még kórházba is kellett szállítani a nagy port kavaró esetet követően.

    A Milton Keynes-i istálló nagyon tart attól, hogy a karosszéria kuka és egy vadonatúj monokok köré kell felépíteniük azt, valamint attól is, hogy az erőforrásban helyrehozhatatlan károk keletkeztek a balesetet követően. Emiatt a Red Bull Verstappen harmadik hajtásláncának beszerelésére kényszerülhet már a Magyar Nagydíjon, ami óriási hátrány lenne a számára, mert a negyedik motor beszerelése már rajtbüntetést von maga után és egy erőforrással szinte lehetetlen teljesíteni 12 versenyhévégét. Mivel a Bikák nagyon szoros harcban állnak mindkét bajnokságban a Mercedesszel, így ezt a fajta luxust aligha engedhetik majd meg maguknak.

    A Honda F1-es részlegének technikai vezetője, Toyoharu Tanabe azonban azt állítja, hogy a holland RB16B-jében dolgozó hajtásláncának sérülései koránt sem olyan súlyosak, mint az eleinte gondolták. A japán szakember optimistán tekint a helyzetre, azonban a teljes kivizsgálás eredményének hiányában még semmit mer készpénznek venni.

    „Amikor először megláttam a gumifalból kiemelt autót, azt gondolta, hogy ez a motor mehet a kukába” – ismerte el Tanabe. „Azonban később kiderült, hogy a károk nem is olyan súlyosak, mint azt gondoltuk, azonban pontos adatokkal még nem tudunk szolgálni.  Az erőforrást vissza fogjuk küldeni Sakurába egy tüzetes kivizsgálásra és csak ezt követően fogunk döntést hozni.”

    A japán szakember azt is hozzátette, hogy a sérülések mértéke attól is függ, hogy „az 51 G-s erőhatás hol érte pontosan a hajtásláncot.”

    A Red Bull számára pedig a költségsapka miatt is rosszul jött ez a nagy baleset, mert egy ilyen kaliberű javítás egyáltalán nem egy olcsó mulattság. Elég csak abba belegondolni, hogy a Mercedesnek 1 millió fontot kellett áldoznia Valtteri Bottas autójának javítására, amikor az Imolában ripityára tört.

  • Verstappen balesete jelentős anyagi kárt is okozott a csapatnak

    Verstappen balesete jelentős anyagi kárt is okozott a csapatnak

    Max Verstappen a Brit Nagydíjon a Copse kanyarban Lewis Hamiltonnal történt ütközés után nagy tempóval a gumifalba vágódott.

    A versenyző CT- és MRI-vizsgálatai nem mutattak semmilyen sérülést, így ki is engedték a kórházból és hétfőn haza is repült Monacóba, édesapjával.

    A holland versenyző tehát mondhatni jól van a hatalmas baleset után. Ez azonban nem mondható el az autójáról, mely alaposan összetört. Ez pedig jelentős költségeket jelent az energiaitalos csapatnak

    „Az RB16B teljesen le van amortizálva, így a Red Bullnak 7,5 tonnás kára keletkezett.” – írják Verstappen weboldalán. „A Forma-1 jelenlegi költségvetési plafonja mellett ez durva kiadás. A motort visszaküldték Japánba, ahol a Honda megvizsgálja, hogy megmenthető-e. Mivel csak három motort lehet használni (a szezon során), ez is komoly visszaesés lenne.”

  • Ecclestone kiakadt a versenybírákra: Ez a büntetés nem volt indokolt!

    Ecclestone kiakadt a versenybírákra: Ez a büntetés nem volt indokolt!

    Bernie Ecclestone kritikusan nyilatkozott Lewis Hamilton büntetéséről. A Forma-1 korábbi ura szerint a britnek sokkal nagyobb büntetést kellett volna kapnia a Max Verstappennel történt ütközéséért. A teljes Forma-1-es világ felbolydult Lewis Hamilton és Max Verstappen incidense miatt. Ők ketten a Brit Nagydíj alatt ütköztek össze. Azonban míg Verstappen kórházban volt, addig Hamilton a győzelmét ünnepelte. Mi volt a gond a büntetés megadásakor Ecclestone szerint? Elmondta a Daily Mailnek:

    „Korábban azt mondtuk volna, hogy ez egy ilyen dolog, versenybaleset. Egyértelmű volt, hogy mindenki mindent megtesz a bajnokság megnyeréséért. De ha már a stewardoknak bele kellett avatkozniuk, akkor Lewisnak több mint 10 másodperces büntetést kellett volna adniuk. 30 másodpercesnek kellett volna lennie. Lewis nem volt elöl, amikor összeütköztek. Nem volt meg neki az a kanyar. Majdnem egy autónyira volt mögötte. Ezért ütközött neki hátul, nem elöl. Nem volt megfelelő a tíz másodperces büntetés. A büntetés nem felelt meg a bűn súlyának. Ha már szankciót kellett adni, amire bizonyos szempontból nem volt szükség, akkor ez nem a helyes döntés volt. Egyszerűen nem volt elég.”

  • Ügyvédet fogadott a Red Bull a Hamilton-Verstappen ügy miatt?

    Ügyvédet fogadott a Red Bull a Hamilton-Verstappen ügy miatt?

    Helmut Marko szerint a Red Bull ügyvédi segítséggel akarja megvizsgálni azt, hogy jól kezelték-e a Hamilton-Verstappen esetet.

    A vasárnapi futamon egymásnak feszült az idei két bajnok aspiráns, ám a találkozójuknak ütközés lett a vége. A rövidebbet Max Verstappen húzta, aki a 9-es kanyarban vágódott bele a gumifalba. Mivel nem érezte túl jól magát a közeli kórházba szállították, ám az eredményei nem mutattak rendellenességet, így még aznap kiengedték.

    Eközben Lewis Hamilton kapott egy 10 másodperces időbüntetést, majd amikor azt abszolválta, a versenyt vezető Charles Leclerc nyomába eredt. A brit pilótának sikerült megelőzni a Ferrari versenyzőjét, így végül ő emelhette fel a legnagyobb trófeát.

    Christian Horner a futam után elmondta, hogy a megbeszélést követően eldöntik, hogy tovább akarják-e vinni az ügyet. A Bikák csapatfőnöke szerint nem sok értelme lenne ennek, mindenesetre nem akarta kizárni ezt az eshetőséget sem.

    Helmut Marko azonban a Kronen Zeitungnak elmondta, hogy a Bikák egy ügyvéd segítségével meg akarják vizsgálni azt, hogy megfelelően jártak-e el a büntetés kiosztásánál a stewardok.

    ,, Neki (az ügyvédnek) azt kell megnéznie, hogy a sportjog keretein belül mit lehet tenni egy ilyen helyzetben.” – írta meg a Racingnews365.com. – ,,Nagy szerencse, hogy Maxszel nem történt semmi komoly baj. Az autónak annyi és valószínűleg a motornak is. Ezt nem hagyhatjuk annyiban. Az egy futamos eltiltás indokolt lenne.”

    Ugyanakkor a 78 éves vezető hozzátette, hogy a regulák nem feltétlenül engedik meg azt, hogy a verseny közben szigorú büntetést alkalmazzanak a stewardok:

    ,,Ez nevetséges, de a szabályok is hibásak amiért viszonylag ilyen korlátozottak. Ezt felül kell vizsgálni, ide értve a versenyfelügyelők rendszerét is. Pérez kétszer kapott 5 másodpercet Ausztriában, pedig úgy érintette az ellenfél autóját, hogy a másik fél nem repült el. Hamiltonnak adhattak volna egy bokszutca-áthajtásos büntetést és még 10 másodpercet, de ezt sem tették meg. Max a jó íven haladt, ahol viszont Hamilton jött…, na ott kellett volna levennie a gázról a lábát. Nem lökheted ki a hátsó kerekeddel az ellenfeledet az egyik leggyorsabb kanyarban. Ott a legkisebb érintkezésnek is végzetes következményei lehetnek. Szóval ez egy felelőtlen cselekedet volt a részéről. Hamiltonnak tudnia kell, hogy ez milyen következményekkel jár.” – tette hozzá az osztrák tanácsadó.

  • Nemzetközi sajtó: Hamilton makacssága egy nagy balesetet idézett elő

    Nemzetközi sajtó: Hamilton makacssága egy nagy balesetet idézett elő

    A Brit Nagydíj után a nemzetközi szaklapok és weboldalak is Lewis Hamilton és Max Verstappen első körös incidenséről értekeztek.

    A vasárnapi viadalon a hétszeres világbajnok kapta el jobban a rajtot, így meg is tudta előzni ellenfelét. Azonban a holland pilóta sem hagyta magát, így visszavette az első helyet. Kettőjük ütközetének végül baleset lett a vége, ugyanis a Red Bull versenyzője a 9-es kanyarban a gumifalnak csapódott.

    Verstappen ugyanakkor nem érezte teljesen jól magát, szédelgett, valamint a vállát és a térdeit fájlalta, így tovább küldték kivizsgálásra. Szerencsére a 23 éves versenyző eredményei nem mutattak semmi eltérést, így még aznap kijöhetett a kórházból.

    Hamiltont találták bűnösnek a versenyfelügyelők az eset kapcsán, így 10 másodperces időbüntetést kapott. Azonban annak letöltése után az első helyen autózó Chares Leclerc után eredt, és végül ‘kiénekelte a sajtot a monacói szájából.’

    Sokakat megosztott a büntetés és maga a baleset, így ez alól a nemzetközi sajtó sem volt kivétel:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Lewis Hamilton Silverstone-ban a vagy győzelem vagy halál elvet követte, így már az első körben leszorította Max Verstappent a pályáról. Egy ellentmondásos akció, amit majd ezerszer megismételnek és kielemeznek. A brit versenyző a hazai közönség előtt, nem volt hajlandó levenni a gázról a lábát a Copse-ban. A makacssága így egy brutális balesetet eredményezett, ahol a holland a bukótérbe került.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Előbb vagy utóbb ennek be kellett következnie, és most Silverstone-ban meg is történt: Max Verstappen és Lewis Hamilton egymásnak ment. Mindezt az első körben, a 9-es kanyarban tették meg. Verstappen az élen haladt, miután megnyerte a szombati sprintkvalifikációt, Hamilton viszont a szélárnyékába kapaszkodva dühösen megpróbálta megelőzni őt. Ahogy közeledtek a Copse felé, Lewis a belső íven ment, és nem tágított, míg Max jobbra zárta a rést. Így a Mercedes első kereke a Red Bull jobb hátsójával elkerülhetetlenül összeért.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Lewis Hamilton megszerezte 8. győzelmét Silverstone-ban, miután megelőzte az élen sokáig tartózkodó Charles Leclerc-t. Silverstone kedvence a büntetése után tört fel, amit azért kapott, mert az első körben ütközött Max Verstappennel azon drámai délutánon.

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,, 5 Red Bull siker után ez a sorozatuk most megtört, míg Lewis Hamiltonnak végre sikerült nyernie. Miután 24 órával korábban veszített a sprintversenyen, nem úgy tűnt, hogy másnap a 140.000 rajongónak lesz majd minek örülnie. Ám Silverstone mindig készen áll egy őrült futamra. Ezúttal a versenyzés istenei nagyon bizarr forgatókönyvet írtak.

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,Megállíthatatlannak bizonyult a hazai közönség előtt a brit bajnok. Még Max Verstappennel is ütközött az első körben, majd a verseny végén Charles Leclerc-t is maga mögé utasította. Itt van ő, Lewis Hamilton, a 8-szoros silverstone-i győztes, aki így újra versenyben van a bajnoki címért.”

  • Hill és Button is véleményezték a Brit Nagydíj eseményeit

    Hill és Button is véleményezték a Brit Nagydíj eseményeit

    A vasárnapi futam után Jenson Button és Damon Hill is kifejtette gondolatait a Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti, nagy vihart kavaró incidensről.

    A Sky Sportsnak nyilatkozva Button kifejtette, hogy bár minden jel arra utal, hogy Hamilton volt a vétkes, mégis, mindkét oldal mellett érvelni. Button kifejtette, hogy Christian Horner Hamiltonra vonatkozó megjegyzéseit a helyzet szülte, amibe belekerültek.

    „Dühös és érzelmes volt, hiszen látta barátját és versenyzőjét a falban. Az 51 G hatalmas. Nehéz eset ez, Lewis majdnem mellette volt, de nem ez a legfontosabb” – mondta Button.

    2009 világbajnoka hozzátette, hogy nehéz határozott választ adni arra, hogy ki volt a hibás.

    „Max elég helyet hagyott, de ilyen sebességnél nehéz belülről befordulni a kanyarba. Visszatáncolt, és nem jól ítélte meg az apexet, ami jogos is, ekkora sebességnél, más szögből érkezve. Nehéz végleges választ adni arra, hogy ki hibázott. Megkapta a büntetést, mert valakit a falba lökött, de ez egy trükkös eset.”

    A Sky Sportsnál elemző, Damon Hill egyetértett Buttonnal, de hozzátette, hogy Horner megjegyzései, miszerint Hamilton győzelme „üres” volt, messze nem igazak.

    „Fantasztikus győzelmet aratott, nem értek egyet Hornerrel abban, hogy ez egy üres győzelem volt”.

    1996 világbajnoka szerint Horner megjegyzéseivel nehéz egyetérteni, különösen a Charles Leclerc és Sergio Pérez közötti, néhány héttel korábbi, ausztriai incidensek után.

    „Hornernek most ugyanaz a problémája, ami Leclerckel történt. Hasonló volt a mozdulat, szinte teljesen azonos. Hamilton nem volt annyira alulkormányzott, de Leclerc (Pérezzel szemben) tudta, hogy ott van, és szélesen kellett mennie, mert tudta, hogy elveszítette a kanyart, és nem tudott befordulni.”

    „Max tudta, hogy ott van, és talán nem volt kellően engedékeny. A két autónak nem lett volna szabad összeérnie. Ha fiatalok és tapasztalatlanok lennének, azt mondanád nekik, hogy nyugodjanak meg. Ez egy nagy kockázatú húzás volt, Lewis kinyilvánította a szándékát, hogy nem fogja kihagyni a lehetőséget, hogy visszaszerezze az előnyét.”

  • Wolff: A győzelem az győzelem

    Wolff: A győzelem az győzelem

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a Hamilton-Verstappen ütközés semmit sem von le Lewis Hamilton győzelmének értékéből.

    Nagyon megosztó lett az első körben történt ütközés, ami során Max Verstappen nyert, míg Lewis Hamilton ugyan büntetést kapott, de így is meg tudta nyerni a futamot. A dobogón Hamilton alaposan megünnepelte a sikerét, ami sokaknak nem tetszett.

    Wolff szerint azonban az a győzelem sem különb a többinél.

    „Mindig is nagyon intenzív volt a csata, mert folyamatosan azon vagyunk, hogy meccsben maradjunk a bajnoki címért, miközben nem teljesítünk olyan jól, mint a Red Bull és a Honda. Emiatt a múltban komoly pontokat vesztettünk, most pedig sok pontot nyertünk, mindig kiegyenlítődik ez.” – kezdte az osztrák.

    „A győzelem az győzelem, a harmadik hely az harmadik hely, ma sok pontot szereztünk. Ezt írjuk fel a tabellára, és megyünk tovább.” – zárta le a témát.