Címke: Brit Nagydíj

  • Tüntetők hadától tart a rendőrség Silverstone-ban

    Tüntetők hadától tart a rendőrség Silverstone-ban

    Ha a szurkolók verseny közben szaladnak be a pályára, azzal az életüket kockáztatják. A versenyzők ugyanis a pálya gyorsabb szakaszaiban a 250 km/h-t is át fogják lépni, azonban a brit rendőrség attól tart, hogy a vasárnapi verseny közben számos tüntető akar majd bejutni a pályára, hogy megzavarják annak lebonyolítását.

    Ahhoz már hozzászoktunk az évek alatt a Forma-1-ben, hogy ha a csapatoknak nem tetszik valami, akkor az ellen erősen képesek tiltakozni. Azonban az egyáltalán nem szokványos, hogy lázadó szurkolók lázadjanak valami ellen, miközben a pályán tartózkodnak.

    A northamptonshire-i rendőrség azonban nemrégiben arra jött rá, hogy pont egy ilyen csoport szeretné félbeszakítani a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat. Ennek a módja a pályára való berohanás lenne és ez már nem is az első ilyen eset lenne, ugyanis 2003-ban egy szurkoló bejutott a pályára és a Hangár egyenesben futkorászott egy táblával a kezében.

    A helyi hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket és a rendőrök munkáját többek között nyomkereső kutyák is segítik majd. A helyi rendőrfőnök, Tom Thompson szerint azonban lehet, hogy még ezen erőfeszítéseik sem lesznek majd elegek az akció megakadályozásához.

    „Hivatalos információnk van arról, hogy tüntetők szeretnék megzavarni a vasárnapi futamot. Nagyon kérem őket arra, hogy a pályára való berohanással ne kockáztassák se a saját, se a versenyzők, sem pedig a sportbírók életét. Tiltakozni mindenkinek joga van, azonban inkább tegyék azt békésen, sem int hogy ezzel emberek életét sodorják veszélybe.”

  • Leclerc: Én nem érdemeltem meg, hogy a pole-ban legyek

    Leclerc: Én nem érdemeltem meg, hogy a pole-ban legyek

    Charles Leclerc reménykedett abban, hogy megszerzi a pole pozíciót az időmérőn.

    Az eső megnehezítette a mezőny dolgát a silverstone-i kvalifikáción. Sokáig úgy tűnt, hogy Max Verstappen és a monacói pilóta közül kerül ki a győztes, ám Carlos Sainz végül mindenkinél jobb köridőt pakolt le a Q3-ban.

    A Ferrari 24 éves pilótája csak a harmadik rajtkockából indulhat, ugyanakkor próbál optimistán tekinteni az előtte álló futamra.

    „Megpördültem az utolsó köröm alatt, tudtam, hogy mindent bele kell adnom, de végül nem sikerült jól kiviteleznem a próbálkozást. Nem érdemeltem meg ma a pole pozíciót, de a harmadik hely jó indulást biztosíthat a futamra. Ha sikerül mindent összeraknunk, akkor még visszajöhetünk a versenybe. Úgy vélem, hogy a tempónk meg van hozzá. Ha tiszta versenyt futunk, akkor minden lehetőségünk meg van erre. Egy jó rajt kell, továbbá a gumikat is jól kell kezelnünk és sikerülhet. Vegyes stratégiák elé nézünk, az egy illetve a két kiállás is szóba jöhet. Érdekes lesz azt látni, hogy ki melyik mellet teszi le a voksát.” – nyilatkozta Leclerc.

  • Verstappent az időmérő után is kifütyülték: Csak csinálják!

    Verstappent az időmérő után is kifütyülték: Csak csinálják!

    Max Verstappen nem tudta megszerezni a pole pozíciót, ám nincs elkeseredve.

    Az időjárás megtréfálta a mezőnyt az időmérő alatt a Ködös Albionban. A holland versenyző többnyire a leggyorsabb volt a pályán, ám a Q3-ban nőtt az eső intenzitása, így a hibák száma is megszaporodott. A 24 éves pilótát a sárga zászló is hátráltatta. Végül Carlos Sainz „úszott” a legjobban a silverstone-i aszfaltcsíkon. A Red Bull versenyzője mellőle rajtolhat, így érdeklődve várja a vasárnapi futamot.

    „Trükkös volt az időmérő. Az egyik pillanatban esett, majd alább hagyott és száradni kezdett a pálya. Így váltakoztak a körülmények. A megfelelő időben kellett a pályán lenned. Összességében az autó elég jól működött. A Q3 néha olyan, mint egy lottósorsolás, szerencse is kell ahhoz, hogy a legjobb kört tudjad teljesíteni. A sárga zászló egy kicsit hátráltatott, de így is elégedettek lehetünk. Az első sor nagyon is jó a számunkra. A versenyautónk jól működött a száraz pályás, és az esős körülmények mentén is.” – magyarázta Verstappen.

    A Red Bull fenegyereke ugyanakkor hozzátette: nem fog a rajtnál nagy kockázatot vállalni:

    „Nem csak az első kör számít. A gumikezelés kulcsfontosságú lehet, így alig várom már a holnapot.”

    Nem fogadták örömmel Verstappent:

    2021 világbajnokát a kvalifikáció után is kifütyülte a közönség. A holland pilóta túl sok figyelmet nem szentelt a jelenségnek, sőt kijelentette: ha annyira fütyülni akarnak az emberek, akkor csinálják.

    „Ha ezt akarják tenni, akkor csak csinálják. Szerintem nagyszerű az, hogy itt lehetünk. A pálya hihetetlen és általában a hangulat is jó. Lehet, hogy néhányan nem kedvelnek, de nekem ez nem számít.” – tette hozzá az érintett.

  • Sainz: Meglepett, hogy meglett a pole

    Sainz: Meglepett, hogy meglett a pole

    A 150. nagydíjhétvégéjén csak összejött Carlos Sainz-nak az első pole pozíció. A spanyol nem gondolta, hogy a köre első rajtkockát fog érni az esős Silverstone-ban, ezért is lepődött meg annyira, amikor tudtára adták, hogy az élen végzett.

    „Összeraktam egy kört, amiben nem volt semmi különös, felraktam az eredményjelzőre, és egy kicsit meglepett, hogy a pole pozícióba kerültem” – értékelt az időmérő edzés után a Ferrari spanyolja. „Az intermediate gumikon küzdöttem az állóvízzel, amiből sok volt az íven. Könnyen el tudott kapni, amivel oda van a kör. Nehezebb ilyen körülmények között tartani a hőmérsékletet.”

    Sainz természetesen most már nem engedné, hogy kicsavarják a kezéből az elsőséget, megtartaná azt a holnapi versenyen is: „Azt hiszem, a tempó egész hétvégén megvolt, kivéve a harmadik szabadedzést, de úgy gondoljuk, hogy az ottaniakat kijavítottuk. Jó helyzetben kellene lennünk ahhoz, hogy megtartsuk ezt, de biztos vagyok benne, hogy Max és Charles nagy nyomást gyakorol majd ránk.”

  • Sainz megszerezte első pole pozícióját, Latifi továbbjutott a Q3-ba

    Sainz megszerezte első pole pozícióját, Latifi továbbjutott a Q3-ba

    Carlos Sainz szerezte meg a pole pozíciót, mellőle a második helyről Max Verstappen rajtolhat, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    Esős körülmények között kezdődött az időmérő Silverstone-ban. Mindenki azonnal kihajtott a pályára intermediate abroncsokon, és megkezdték a versenyzők a folyamatos körözést. Max Verstappen azonnal az élre ugrott, mögé meglepetésre Alex Albon ért fel. Mick Schumacher a negyedik, míg Nicholas Latifi a hetedik helyet vette át.

    Mivel folyamatosan szolgáltatták a pilóták a köridőket, folyamatosan változott a sorrend. Az első helyért a monacói pilóta és holland ellenfele csatázott, míg a két Mercedes, Sainz és Pérez mögéjük zárkózott fel.

    Az utolsó továbbjutó helyekért megküzdöttek a versenyzők. Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Nicholas Latifi és Esteban Ocon szolgáltatta folyamatosan a show-t.

    A Q1-ben a leggyorsabb Max Verstappen lett Charles Leclerc és George Russell előtt. A hajrában végül kiesett: Alex Albon, Kevin Magnussen, Sebastian Vettel, Mick Schumacher és Lance Stroll.


    Q2:

    Az eső intenzitása egy ideig stagnált, így az aszfalt még kellően vizes maradt az intermediate gumiknak. Ezúttal nem mindenki sietett azonnal a pályára. A Mercedes egy kissé kivárt, csakúgy, mint Charles Leclerc és a Ferrari.

    Max Verstappen ugrott az élre, mögé Sergio Pérez és Guanyu Zhou zárkózott fel. Charles Leclerc első mért köre a hetedik helyre volt elég, míg Carlos Sainz az első 10-be se került be.

    Lando Norris felugrott Max Verstappen mögé, míg Leclerc javított, így letaszította a második helyről a brit pilótát. Folyamatosan szolgáltatta a köridőket a pilóták, így pár másodperccel később már Lewis Hamilton kaparintotta meg a második pozíciót.

    Sainz kievickélt a veszélyzónából, és felzárkózott a negyedik helyre, csapattársa mögé.

    Az utolsó percekben még jobban esni kezdett, így az első öt versenyző ki sem merészkedett a pályára. Esteban Ocon próbálta intenzívebben az autóját, Valtteri Bottas mindaddig a látási viszonyokra panaszkodott.

    A Q2-ben ismét 2021 világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Nicholas Latifi meglepetésre továbbjutott a Q3-ba.

    A szakasz után búcsúzott: Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon.


    Q3:

    A két Ferrari hajtott ki először a pályára, a Red Bull ugyanakkor nem kapkodta el a dolgot. Az első ugyan alább hagyott, ám az utolsó 5 percre várták az utánpótlást. Max Verstappen megcsúszott és bemutatott egy teljes piruettet. Guanyu Zhou az élre állt, Lando Norris ugrott fel mögé. Fernando Alonso viszont mindenkit maga mögé utasított.

    Charles Leclerc viszont végett vetett a pünkösdi királyságnak, Max Verstappen ismét rontott, így csak a második helyre ugrott fel.

    Folyamatosan záporoztak a köridők, Max Verstappen tovább javított, csakúgy, mint Carlos Sainz és Charles Leclerc.

    A pole pozíciót végül Carlos Sainz szerezte meg a szakadó esőben, Max Verstappen indulhat mellőle a második helyről, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Sergio Pérez lett a negyedik, mögöttük Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, George Russell, Guanyu Zhou és Nicholas Latifi alkotta az első 10-et.

    Pozíció
    Versenyző
    Csapat
    Q1
    Q2
    Q3
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:40.190 1:41.602 1:40.983
    2 Max Verstappen Red Bull 1:39.129 1:40.655 1:41.055
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:39.846 1:41.247 1:41.298
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:40.521 1:42.513 1:41.616
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.428 1:41.062 1:41.995
    6 Lando Norris McLaren 1:41.515 1:41.821 1:42.084
    7 Fernando Alonso Alpine 1:41.598 1:42.209 1:42.116
    8 George Russell Mercedes 1:40.028 1:41.725 1:42.161
    9 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:40.791 1:42.640 1:42.719
    10 Nicholas Latifi Williams 1:41.998 1:43.273 2:03.095
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:41.680 1:43.702
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:41.396 1:44.232
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:41.893 1:44.311
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:41.933 1:44.355
    15 Esteban Ocon Alpine 1:41.730 1:45.190
    16 Alexander Albon Williams 1:42.078
    17 Kevin Magnussen Haas 1:42.159
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:42.666
    19 Mick Schumacher Haas 1:42.708
    20 Lance Stroll Aston Martin 1:43.430
  • Köszönőviszonyban sincs a valóság és a szimulátor a Red Bullnál

    Köszönőviszonyban sincs a valóság és a szimulátor a Red Bullnál

    Nem sikerült túl jól a Red Bull számára a Brit Nagydíj első napja, a második edzésen Verstappen negyedik, Pérez csak nyolcadik lett.

    Ezenkívül a Ferrari gyorsabbnak tűnt a rövid és hosszú etapokon is, de a Red Bull legnagyobb problémája talán nem is ez volt.

    „Nem volt egy jó edzés” – nyilatkozta Pérez még pénteken. „A szimulátorban végzett felkészüléshez képest hasonlítva teljesen más volt az autó a valóságban, így feltételezzük, hogy valami olyasmi történik, amit meg kell értenünk. A végén egy nagyon rövid versenyszimulációt futottunk. Nem túl jó a kezdés, kicsit hátul vagyunk, szóval csak meg kell értenünk, hogy mi történik.”

    A Kanadai Nagydíjig Pérez zseniális formában vezetett, viszont Montrealban ütközött az időmérőn, a futamon pedig megbízhatósági gond miatt esett ki. Most Silverstone-ban visszatalálna a helyes útra.

    „Elég nehéz lesz, de már csináltunk ilyet korábban. Ezekben a gyors kanyarokban önbizalomra van szükség. Tehát amíg képes vagyok visszanyerni az önbizalmam, rendben kellene legyen a dolog” – zárta gondolatát Pérez.

    A csapattárs Verstappen sem értékelte ideálisnak a helyzetet, de nem érezte azt sem, hogy nagy gond lenne. A holland hozzátette a Sky-nak nyilatkozva, hogy tudják, min kell dolgozniuk, szóval az időmérőre el is végzik a változtatásokat.

  • Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban

    Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt Silverstone-ban

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    A versenyzők fele azonnal kihajtott a pályára, míg a többiek inkább kivártak. A szél ismét megnehezítette a pilóták dolgát. Az első mért köröket az Alpine versenyzői pakolták a listára (Ocon – Alonso), majd a Daniel Ricciardo és Lando Norris is csatlakozott hozzájuk.

    Charles Leclerc produkálta az első mérvadó időt, mögé Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel. A delfinezés továbbra sem javult a Ferrarinál és a Mercedesnél, a Scuderia spanyol versenyzője panaszkodott is a jelenségre.

    Fél óra elteltével Max Verstappen ugrott az élre, Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Carlos Sainz és George Russell a negyedik és ötödik helyet foglalta el, míg az első 10-be rajtuk kívül Sergio Pérez, Fernando Alonso, Guanyu Zhou, Mick Schumacher és Lance Stroll fért be.

    A legtöbb versenyző a lágykeverékű abroncsokat nyúzta, ám az AlphaTauri és a McLaren versenyzői a közepesekre szavaztak. Az utolsó 15 percben már mindenki a piros oldalfalú Pirelliket tette fel. Max Verstappen fél másodperces előnyt talált Charles Leclerc-hez képest, míg a két Mercedes áthámozta magát Carlos Sainzon.

    Az eső ugyan ijesztgette a mezőnyt, ám nem zavarta meg végül a gyakorlás menetét.

    Pérez végül megelőzte Leclerc-t ám Verstappenhez ő sem tudott közelebb kerülni.

    Az időmérő előtt így Max Verstappen bizonyult a leggyorsabban Sergio Pérez és Charles Leclerc előtt. Mögöttük George Russell, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Lando Norris, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Fernando Alonso zárta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull 1:27.901 18
    2 Sergio Pérez Red Bull 1:28.311 + 0.410 21
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:28.348 + 0.447 21
    4 George Russell Mercedes 1:28.426 + 0.525 21
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:28.488 + 0.587 24
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:28.689 + 0.788 21
    7 Lando Norris McLaren 1:29.102 + 1.201 20
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:29.185 + 1.284 20
    9 Mick Schumacher Haas 1:29.510 + 1.609 21
    10 Fernando Alonso Alpine 1:29.520 + 1.619 20
    11 Esteban Ocon Alpine 1:29.552 + 1.651 24
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 1:29.593 + 1.692 25
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:29.752 + 1.851 17
    14 Alexander Albon Williams 1:29.780 + 1.879 22
    15 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.885 + 1.984 23
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:29.892 + 1.991 26
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:30.039 + 2.138 22
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.293 + 2.392 21
    19 Nicholas Latifi Williams 1:30.489 + 2.588 16
    20 Kevin Magnussen Haas 1:30.523 + 2.622 19
  • Leclerc most is a motorral küzdött

    Leclerc most is a motorral küzdött

    Charles Leclerc mindössze az ötödik helyen végzett a Brit Nagydíj második szabadedzésén, viszont később kiderült, nem volt minden rendben a Ferrarijával.

    A kis túlzással jelentéktelen első edzés után a száraz második gyakorláson majdnem fél másodperccel maradt le a győztes csapattárs idejétől Leclerc, aki erőforrással kapcsolatos problémákkal küzdött.

    „Trükkös nap volt” – kezdte nyilatkozatát. „Az első edzésen az időjárás és a kevés kör miatt nem sok adatot gyűjtöttünk. A második szabadedzésen elég sok problémánk volt az én autómmal, úgyhogy remélhetőleg holnap egy kicsit tisztább napunk lesz, és a dolgok a mi kedvünk szerint haladnak.”

    Arról, hogy mi volt a probléma, Leclerc így nyilatkozott: „Nem tudom, hogy hallatszódtak-e a rádióüzenetek a közvetítésben, de összességében csak volt néhány erőforrással kapcsolatos dolog, ami nagyon megnehezítette a vezetést. De minden rendben van, inkább beállítások ezek, mint problémák, így holnapra módosítunk rajta.”

    Mindenesetre Leclerc pozitívan áll a szombathoz, főleg hogy ő közepes keverékeken futotta a legjobb körét.

    „A lágyakkal megint csak elég trükkös volt a helyzet” – folytatta a Ferrari-pilóta. „Valamilyen oknál fogva nem éreztem olyan jónak, mint a közepeseket, és ismét voltak olyan apró problémák, amelyeket nem volt könnyű kezelni. De összességében úgy gondolom, hogy a teljesítmény ott van az autóban, szóval ez pozitívum.”

    Mindenképp mutatja az autóban lévő potenciált a csapattárs Sainz teljesítménye, aki ugyan a leggyorsabb volt, de érdekes időmérőre számít.

    „Nagy kihívás volt ez az edzés” – értékelt a Sky-nak a nap végeztével. „A szél miatt nehéz volt megtalálni a megfelelő egyensúlyt a nagy sebességű szakaszokon, és a megfelelő kompromisszumot a gumiabroncsok tekintetében az alacsony sebességű kanyarokban. Összességében gyorsak voltunk, de úgy éreztem, van még hova fejlődni. A kvalifikáció érdekes lehet az időjárás miatt, így az a néhány kör hasznos volt nedves körülmények között az első edzésen. Meglátjuk, mit hoz a holnap.”

  • Hamilton: Nem vagyunk messze az élmenőktől

    Hamilton: Nem vagyunk messze az élmenőktől

    Lewis Hamilton kifejezetten elégedett volt a Brit Nagydíj pénteki napját követően. A hazai hős mindkét gyakorlást a 2. helyen fejezte be és szerinte a Mercedesnek akár a Red Bull és a Ferrari ellen is lehet keresni valója a vasárnapi versenyen.

    A silverstone-i hétvége közel sem indult ideálisan a Forma-1 mezőnye számára, mert az első szabadedzés főszereplője az eső volt. Emiatt nem is nagyon hajtottak ki a pályára a versenyzők, de Hamilton a gyakorlás vége felé kigurult a pályára, amivel megörvendeztette a hazai publikumot.

    A bajnoki címvédő istálló rengeteg fejlesztést hozott a mostani versenyre, ami miatt nagy reményekkel vágtak is neki a részben hazai futamuknak. Az újítások egyelőre hozzák azt, amit reméltek tőlük a mérnökök, ugyanis Hamilton mindössze 163 ezredmásodperccel maradt el Carlos Sainz 2. szabadedzésen autózott győztes idejétől.

    „A fejlesztéseink főként az autó leszorítóerejét növelte tovább” – magyarázta Hamilton a pénteki nap végén. „Nehéz érezni a különbségeket, mert Kanada és Silverstone két teljesen különböző karakterisztikájú pálya. Montreál egy nagyon gyors pálya, ami miatt kis szárnyakkal mentünk és nem igazán éreztem a több leszorítóerő hatását. Itt azonban más igen, mert Silverstone-ban vannak lassabb szakaszok is, ahol szükséged van a tapadásara.”

    „Még mindig nagyon élvezem itt a vezetést, mert a pálya rengeteg kihívást hord magában. A versenytempónk nem olyan jó, mint a többieké, de nem járunk messze tőlük. Ez már fejlődés a számunkra és biztos vagyok benne, hogy holnapra még jobbak leszünk.”

    A hétszeres világbajnok hozzátette, hogy „sürgősen javítaniuk kell az autó pattogásán”, mert az továbbra is rossz hatás gyakorol a W13 egyensúlyára, ugyanakkor hozzátette azt, hogy „ezen téren jobb a helyzet, mint az hetekkel ezelőtt volt” Bakuban, ahol a futamot követően alig bírt kiszállni az autójából.

  • Red Bull: Furcsa volt hallgatni, ahogyan Verstappent pfujolja a közönség

    Red Bull: Furcsa volt hallgatni, ahogyan Verstappent pfujolja a közönség

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner meglepődve tapasztalta azt, hogy a szurkolók zöme pfujolta és kifütyülte Max Verstappent Silverstone-ban.

    A Brit Nagydíj eseményei már a csütörtöki nap folyamén elkezdődtek és a versenyzők nagy része körbejárta a pályát, illetve egy vicces ugrálólabdás versenyen is részt vehettek. 2021 bajnokát azonban amint meglátta a publikum, azonnali füttykoncertbe kezdtek, amivel kimutatták azt, hogy nem látják őt itt szívesen Nagy-Britanniában.

    A holland szupersztár főnöke pedig nagyon meglepődött a szurkolók „szíves fogadtatásán”, azonban szerinte ez a fajta megnyilvánulás még a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj eseményeinek tudható be, ahol a hazaiak legnagyobb kedvence, Lewis Hamilton kétes körülmények között bukta el a világbajnoki címet Verstappennel szemben.

    2021 bajnoka mindezek mellett egy rendkívül kellemetlen pozícióban találta magát a hétvége előtt, ugyanis nemrégiben előkerült egy régi interjú, ahol a barátnője, Kelly Piquet édesapja, Nelson egy rasszista jelzővel illett Hamiltont. A holland tiszta vizet öntött a pohárba ezen téma kapcsán és elmondta, hogy „Nelson Piquet egyáltalán nem rasszista, de az, amit mondott, egyáltalán nem helyes.”

    „Max maximális mértékben azt hangoztatta, hogy teljes mértékben kiáll Lewis mellett és maximálisan támogatja őt” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak, amikor a Piquet-ügyről kérdezték őt. „Nem csupán Lewist támogatja, hanem az egész rasszizmus elleni harcnak is az élharcosai között van számontartva. A Red Bullnál is hasonló szemléletet alkalmazunk: támogatjuk a diverzitást és elítéljük a rasszizmus összes létező formáját.”

    A brit szakember ugyanakkor részben meg tudja érteni a füttykoncertet, ugyanis tisztában van azzal, hogy „Silverstone-ban Lewis az első számú kedvenc” és ezzel „egyáltalán nincsen semmi problémája. A Bikák csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy „ugyan nem minden szurkolónak kell kedvelnie Verstappent, de attól még nem kellene kifütyülnie őt”.