Címke: Brit Nagydíj

  • Norris is üzent az újdonsült futamgyőztesnek: Ideje volt már

    Norris is üzent az újdonsült futamgyőztesnek: Ideje volt már

    Lando Norris is gratulált Carlos Sainznak az első győzelméhez.

    A spanyol és a brit versenyző a McLarennél voltak csapattársak, majd miután a Ferrari nem hosszabbított szerződést Sebastian Vettellel, felkeresték a 27 évs pilótát. 2021-ben így Sainz már Leclerc mellett vitézkedett, míg Norris megkapta Daniel Ricciardót.

    A két pilóta barátsága azonban töretlen maradt, így az első győzelmét ünneplő Sainznak Norris is gratulált:

    „Nagyon örülök Carlos sikerének. Ideje volt már, hogy megnyerjen egy futamot. Nagyon boldog vagyok! Azzal a Ferrarival egy másodperccel gyorsabb nálam.” – nyilatkozta nevetve a McLaren versenyzője.

    A fiatal brit pilóta Lewis Hamilton mellől rajtolt és sikerült is megelőznie pár kör erejéig a honfitársát. Ám a Mercedes versenyzője gyorsabb volt nála, így Norris feladni kényszerült a megszerzett pozíciót.

    „Szép csatát vívtunk Lewisszal (Hamilton), de sajnos el kellett engednem őt. Bíznod kell ilyenkor az emberekben. Ha tisztelnek téged, és tisztában vannak az autók határaival, akkor mindig szórakoztatóak az ilyen csaták.”

  • Az újdonsült pontszerző Schumacher is kapott a pezsgőlocsolásból

    Az újdonsült pontszerző Schumacher is kapott a pezsgőlocsolásból

    Mick Schumacher sok kritikát kapott az utóbbi időben gyengécske teljesítménye és hibái miatt. A múlt hétvégi Brit Nagydíjon azonban kijött neki a lépés, és pozitív oldalra billenthette megítélését.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia ugyanis megszerezte első Forma-1-es pontjait. Ennek a mögötte végző honfitársa és „mentora”, a négyszeres bajnok Sebastian Vettel is nagyon örült.

    „Gyakorlatilag kiabáltam az autómban, hogy ‘Gyerünk Mick, kapd el!’” – mondta Vettel azzal kapcsolatban, hogy az előtte haladó Schumacher még ahhoz is közel járt, hogy a sérült autóval versenyző regnáló bajnokot, Max Verstappent is megelőzze.

    Sebastian Vettel, Mick Schumacher
    Vettel és Schumacher a verseny után  |  Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Nagyon örülök neki [Mick eredményének], régóta kijárt már neki ez az eredmény, és nagyszerű, hogy most megvan.”

    A 23 éves Micket nővére Gina, és édesanyja Corinna is elkísérte Silverstone-ban, így ők is a helyszínen ünnepelhettek a versenyzővel.

    Corinna a leintés után meghatódva és megkönnyebbülve ölelgette a Haas csapat tagjait, míg Gina magához vett egy üveg pezsgőt és meglocsolta vele öccsét, ahogy azt a dobogósok szokták.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

    Vajon Mick pontjai a jövőévi helyét is bebiztosították a csapatnál?

  • Wolff: Ha nem jön a Safety Car, Hamilton megnyerhette volna a versenyt

    Wolff: Ha nem jön a Safety Car, Hamilton megnyerhette volna a versenyt

    Toto Wolff szerint ha nem lép a pályára a biztonsági autó a verseny utolsó részében, akkor Lewis Hamilton meg is nyerhette volna a futamot.

    A Mercedes erős tempót mutatott a Brit Nagydíjon. A hétszeres világbajnok időközönként gyorsabb volt a Ferrarinál is, sőt a kerékcseréket követően pár kör erejéig még a versenyt is vezette. Az eltérő taktika lehetőséget biztosíthatott volna neki a győzelemre, ám Esteban Ocon technikai hibája miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

    Charles Leclerc kivételével mindenki kereket cserélt, így a hétszeres világbajnok gumielőnye a spanyollal szemben elveszett. Végül Hamilton a harmadik helyen ért célba, mivel Sergio Pérez a Red Bull-lal megelőzte őt.

    A Mercedes csapatfőnöke elégedetten nyilatkozott a futam után. A német vezető szerint, ha nem kellett volna beküldeni a Safety Cart, akkor még a győzelem is elérhető lett volna.

    „Nagyon elégedett vagyok, az autónknak ma jó volt a teljesítménye. Meg is nyerhettünk volna a versenyt, és ez biztató. Az újraindítás után veszítettünk egy kicsit lendületből, de alig delfinezett az autónk. A közepes és a keménykeverékű abroncsokon is jól viselkedett a konstrukciónk. A lágyakon viszont nem volt meg a kellő tapadás. A biztonsági autó nélkül valószínűleg Lewis (Hamilton) megnyerte volna a versenyt. A végén került oda Pérez, Sainz pedig meglógott. A legbiztatóbb viszont az volt, hogy versenyképes autóval rendelkeztünk.” – nyilatkozta Wolff.

    A csillagosok csapatfőnöke elmondta, az a céljuk idén, hogy visszatérjenek a győztesek utcájába.

    „Mi csak versenyeket akarunk nyerni, és az élen harcolni a többiekkel. Ez a célunk.”

  • Egy AlphaTauri szárnydarab tette tönkre Verstappen futamát

    Egy AlphaTauri szárnydarab tette tönkre Verstappen futamát

    Egy rendkívüli ok miatt esett vissza Max Verstappen tempója a Brit Nagydíj folyamán. A holland pilóta menet közben nekiment egy AlphaTauri szárnydarabnak, ami beragadt az autója alá és elrontotta az autó aerodinamikáját.

    2021 bajnoka éppen csak átvette a vezetést a Chapel-ben hibázó Carlos Sainztól, amikor hirtelen lelassul az autója. A holland azt hitte, hogy defektet kapott, de végül kiderült, hogy egyáltalán nem arról volt szó.

    A bokszkiállása után ugyanis fény derült arra, hogy Verstappen autója friss Pirellik hatására sem lett gyorsabb. Végül a versenymérnöke, Gianpiero Lambiase közölte vele, hogy az autója megsérült, de nem kritikusan. Ez azt jelentette, hogy tudta folytatni a versenyzést, csak az autója közel nem volt 100%-os állapotban. Verstappen végül a 7. helyen ért célba, amivel a kármentést maximalizálni tudta.

    A futam után azonban kiderült, hogy egy AlphaTauri szárnyvéglap szorult be a holland RB18-a alá. A szárnydarab a 11. körben került a pályára, amikor a két AlphaTauri pilóta, Yuki Tsunoda és Pierre Gasly összeütközött egymással az 5-ös kanyarban. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Verstappen emiatt jelentős leszorítóerőtől esett el.

    „Nem egy defekt okozta a problémát” – magyarázta a brit szakember, miközben a holland szupersztár problémájáról beszélt. „A problémát jelezte nekünk, mert elmondása szerint olyan rossz volt vezetni az autót, mint ha defektje lett volna.”

    „Azonban kiderült, hogy a 11. körben begyűjtött egy darabot, ami az ütköző AlphaTaurik egyikéről vált le. Emiatt Max-nek egy sérült padlólemezzel kellett teljesíteni, ráadásul még az az alkatrész is be volt szorulva az autója alá. Nehéz volt pozíciókat fognia, de a lágyakon sikerült fognia párat és ezt annak is köszönheti, hogy a futam leintéséig oroszlánként küzdött.”

    Verstappen a futam után elmondta, hogy „a futam után azonnal észrevette a szárnydarabot az autója alatt”, azonban „amikor meglátta azt a pályán, már nem tudta kikerülni azt”. A holland pilóta az is hozzátette, hogy „a körülményeket figyelembe véve teljesem meg van elégedve a 7. helyével”.

  • Verstappen: A halo megmutatta, hogy jogosan az F1 része

    Verstappen: A halo megmutatta, hogy jogosan az F1 része

    Max Verstappen örül annak, hogy a halo a Forma-1 része.

    A rajt után Pierre Gasly meglökte George Russellt, aki így Guanyu Zhounak ütközött. A kínai versenyző autója fejjel lefelé száguldott a gumifal másik oldalára. Alex Albon, hogy elkerülje a balesetett, lassított így Sebastian Vettel ment bele hátulról. Ugyanakkor a brit-thai versenyző Esteban Oconnal és Yuki Tsunodával is találkozott.

    Zhou este a közösségi médiás felületeire kiírta, hogy a régebben sokat szidott halo mentette meg az életét. 

    2021 világbajnoka szerint is sokkoló volt a baleset, így a holland hálás amiatt, hogy az FIA bevezette a biztonsági elemet.

    „Először is az a legfontosabb, hogy Zou és Alex (Albon) jól van. Úgy tudom, hogy Alex még kórházban van, hogy alaposan kivizsgálhassák. Várjuk meg mit mondanak, de remélhetőleg nincs semmi baja (szerk: a Williams azóta megerősítette, hogy Albon rendben van). Nagyon ijesztő volt a baleset. A rajt után, ha rögtön előkerül a piros zászló, akkor valami nagy baj történt. Úgy vélem, hogy a mai nap ismét megmutatta azt, hogy a halo jogosan az F1 része.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Alonso arra számított, hogy Leclerc büntetést kap, és ő lesz a negyedik

    Alonso arra számított, hogy Leclerc büntetést kap, és ő lesz a negyedik

    Fernando Alonso arra számított a Brit Nagydíjon, hogy Charles Leclerc büntetést kap majd, így ő a negyedik helyen végezhet majd.

    Leclerc a Brit Nagydíj záró szakaszában hármas csatába keveredett Lewis Hamiltonnal és Sergio Pérezzel. Alonso, aki az előző, montreali futamon öt másodperces időbüntetést kapott a Valtteri Bottasszal szembeni manőveréért (cikázott előtte, többször váltott irányt védekezés közben), azt állította, hogy Leclerc megszegte ugyanazt a szabályt, amit ő Kanadában, ezért arra számított, hogy most a monacói fog büntetést kapni.

    „Az ötödik hely remek” – idézte Alonso verseny utáni szavait a RaceFans. „Bár azt kell mondanom, hogy azt hittem, hogy a negyedik hely lesz, mert láttam, hogy Charles három irányváltoztatást hajtott végre a hátsó egyenesben, amikor Lewis előtt védekezett.”

    „Egyszer én is megtettem Kanadában, és az utolsó körben öt másodperc [büntetést] kaptam. Szóval azt hiszem, három mozgás sem megengedett.”

    A stewardok egy lehetséges szabálysértést észleltek Sergio Pérez esetében is, aki szintén Alonso előtt végzett. Így Alonso arra számított, hogy „biztosan negyedik, de talán harmadik lesz”.

    Bár Alonso meg volt győződve arról, hogy „meg fogják vizsgálni” az incidenseket, a bírák végül nem osztottak ki semmilyen futam utáni büntetést. Alonso így maradt az ötödik Leclerc mögött, és Pérez is megtarthatta második helyét Hamilton előtt.

    Mindettől függetlenül Alonso élvezte az utolsó körökben zajló csatákat.
    „Nagyon-nagyon szórakoztató volt a végén” – mondta.

    „Nyilvánvalóan nem voltunk benne a küzdelemben, csak hátul voltunk, és figyeltükaz összes akciót elöl. Az 5. helyen álltunk. Szóval reménykedtem, hogy két autó, talán összeéhet, és a dobogó így meglehet nekünk.”

    „De a végén bár nagyon keményen, de tisztelettel versenyeztek. Szóval még így is jó volt hátulról nézni.”

  • Hamilton, Sainz és Pérez támogatta a tüntetőket

    Hamilton, Sainz és Pérez támogatta a tüntetőket

    A hatóságok intézkedései és kérései ellenére a tüntetőknek sikerült bejutniuk a silverstone-i pályára.

    A csoport már a hétvége előtt jelezte, hogy demonstrálni akar a Brit Nagydíjon, hogy így hívják fel a figyelmet az olaj szennyezettségre. A rendőrség arra kérte őket, hogy ne menjenek be a pályára, ugyanis nemcsak saját testi épségüket veszélyeztetnék, hanem a versenyzőkét és sportbírókét is.

    Ám az első körös balest után a csoport pár tagja bejutott a pályára. A pilóták pár másodperccel ezelőtt kapták meg a piros zászlót, így még a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon tartózkodtak.

    „Azt hittem azért rendelték el a piros zászlót, mert három srác szaladt felém. Az 5-ös kanyarba menet láttam őket. Támogatom őket, de egy kicsit óvatosabbnak kell lenniük, mert balesetet is okozhatnak és meg is hallhatnak.  ” – nyilatkozta Carlos Sainz.

    Végül a rendőrség 7 személyt tartóztatott le az eseményt követően. A fiatalok szószolója elmondta, nem fogják abbahagyni a demonstrációt.

    „Hány fiatalnak kell még cselekednie, hogy a kormány végre hallgasson ránk?” – tette fel a kérdést.

    Lewis Hamilton azonban kiállt a tüntetők mellett:

    „Nagy taps ezeknek a srácoknak. Imádom, hogy az emberek harcolnak a bolygónkért, több ilyen személyre lenne szükségünk.”

    Sergio Pérez viszont már nem volt ilyen megértő:

    „Nagyszerű látni, hogy az emberek küzdenek az ügyükért, de nyilvánvalóan nem szabadna kockáztatniuk a saját illetve mások épségét. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a Forma-1 még többet tehet. Továbbra is együtt kell dolgoznunk annak érdekében, hogy jó példát mutassunk.”

  • Ezért nem hozta be a bokszba Leclerc-t a Ferrari

    Ezért nem hozta be a bokszba Leclerc-t a Ferrari

    Mattia Binotto elmondta, hogy nem akarták kockáztatni Charles Leclerc pályapozícióját a biztonsági autós fázisnál, ezért nem hívták be őt kerékcserére a Brit Nagydíj vége felé.

    Amikor Esteban Ocon megálló Alpine-ja a 39. körben be kellett hívni a biztonsági autót, az olasz istálló behívta Carlos Sainzot friss lágy keverékekért, amíg Leclerc-t kinthagyták a pályán. Az újraindítás után nem sokkal a spanyol pilóta élt is a gumielőnyével és meg is előzte a csapattársát, akit ezek után még Sergio Pérez és Lewis Hamilton is maga mögé tudott utasítani.

    Sainz végül meg is nyerte a versenyt, Leclerc pedig vért izzadva, de maga mögött tartotta Fernando Alonsót, amivel a 4. helyen ért célba. A Ferrari csapatfőnöke a futam után a Sky Sportsnak adott interjút többek között, és ott elárulta, hogy nem lett volna elég különbségük egy dupla kiállásra, így el kellett dönteniük, melyik pilótájukat rántják be a bokszba.

    „Úgy döntöttünk, hogy Carlost hívjuk be, mert Charles volt az élen és azt szerettük volna, hogy ott is maradjon, ne veszítse el a pozícióját a pályán. Ez volt az egyetlen járható út számításaink szerint és abban reménykedtünk, hogy a lágy gumik gyorsan elvesztik majd a tapadásukat. Ez nem történt meg sajnos, és így utólag most már egyértelmű, hogy jobb döntés lett volna mindkét pilótánkat a lágyakra tenni.”

    A versenyt követően a kamerák többek között a svájci-olasz szakembert is mutatták, ahogyan Leclerc-rel beszélgetett és mutogatott valamit. Ugyanakkor a monacói csalódott volt a számára kedvezőtlenül alakult végeredmény miatt, Binotto felfedte, hogy azzal próbálta vigasztalni őt, hogy „egy remek versenyt futott” és „megérti a csalódottságát”.

  • Hamilton odaszúrt Verstappennek: Leclerc ezerszer tisztábban versenyez, mint ő

    Hamilton odaszúrt Verstappennek: Leclerc ezerszer tisztábban versenyez, mint ő

    Tovább nőtt az ellentét Lewis Hamilton és Max Verstappen között a Brit Nagydíjat követően. A hétszeres világbajnok brit pilóta ugyanis úgy gondolja, hogy a holland sokkal piszkosabban versenyez, mint Charles Leclerc, akivel parázs csatát vívott a 3. helyért a futam utolsó szakaszában.

    A két tavalyi bajnokaspiráns kapcsolata pont tavaly Silverstone-ban romlott meg, miután ütköztek a Copse-ban és Verstappen Red Bullja óriási sebességgel csapódott bele a gumifalba. Az idei versenyen a Mercedes rekordbajnoka Leclerc-rel is nagyot meccselt az előbb említett gyors kanyarban és a monacói a külső ívről érkezve rendkívül látványos módon előzte meg Hamiltont.

    „Charles remek munkát végzett, mert egy nagyszerű versenyző és a párharcunk is remek volt” – értékelt a Mercedes ásza, aki dobogóra tudott állni a hazai futamán. „A tavalyi szezonban például nem ehhez voltam szokva, ami a csatákat illeti. Mindketten gond nélkül átmentünk a Copse-on, elképesztő volt. Verstappennel egyáltalán nem ilyen volt tavaly, ő sokkal piszkosabb és arrogánsabban vezet, mint Charles.”

    A brit ezzel a mondattal odaszúrt holland riválisának, aki egy borzalmas hétvégét zárt az autója hibája miatt. A Mercedes hétszeres világbajnoka ugyanakkor nagyon reméli, hogy „a most megszerzett lendületet a soron következő versenyekre is át tudják majd menteni”, és szerinte akkor „akár már a győzelemért is harcba szállhatnak majd”.

  • Schumacher: A végén még majdnem Verstappent is megelőztem

    Schumacher: A végén még majdnem Verstappent is megelőztem

    A várakozás véget ért Mick Schumacher számára:  egy 8. hellyel megszerezte első pontjait a Forma-1-ben a Brit Nagydíjon. A német pilóta nagyon örült, hogy végre megtört a jég a számára, ugyanakkor valamilyen szinten csalódott is volt, mert az utolsó körökben nem sikerült megelőzni a sérült autóval küszködő Max Verstappent.

    A Haas német fiatalja – akinek a jövője a Haas csapatánál egyáltalán nem áll biztos lábakon – idei szezonja egyáltalán nem indult jól. Nagy baleseteket szenvedett, amivel megnehezítette a csapatát az anyagiak terén, és ezek mellett vezetői és technikai hibák miatt rendre nem szerzett pontot. Emiatt egyre nagyobb lett rajta a nyomás, azonban ez a bizonyos nagy kő most leesett a válláról Silverstone-ban, miután 4 pontot szerzett a csapatának.

    „Nagyon örülök ennek az eredménynek” – nyilatkozott Schumacher a futam után széles mosollyal az arcán. „Megvolt a sebességünk ahhoz, hogy a 19. helyről egészen idáig felkapaszkodjunk.”

    „A kettős pontszerzés nagyon fontos a csapat számára és nekem is természetesen, mert úgy gondolom, hogy ezzel az eredménnyel megválaszoltam a média által sokat pedzegetett kérdést, miszerint „mikor lesznek meg az első pontjaid?”. Ez nagyon fontos és erre szeretnék építeni a soron következő versenyeken.

    Schumacher számára a Verstappen eset kérdéses volt és akár meg is vizsgáltatná a felügyelőkkel, hátha kaphatna még több pontot, ha a hollandot esetleg megbüntetnék érte, de az FIA nem találta 2021 bajnokának manőverét szabálytalannak.

    A német fiatalt a nővére, Gina-Maria is stílusos módon ünnepelte meg, ugyanis egy üveg pezsgőt locsolt a testvérére, miközben ő a Sky egyik munkatársának kérdéseire válaszolt a futam leintését követően.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés