Címke: Bridgestone

  • Magnussen: Az ex-Bridgestone mérnök komoly segítség a csapatnak

    Magnussen: Az ex-Bridgestone mérnök komoly segítség a csapatnak

    Kevin Magnussen szerint a korábbi Bridgestone mérnök, Tomitszuka Hirosi áprilisi leigazolása nagyban hozzájárult az észak-amerikai csapat idei teljesítményéhez.

    A Haas rengeteg balszerencsés esetet szenvedett el az idén, de nem lehet kérdés, a csapat feljebb lépett 2018-ra, olyannyira hogy a VF-18-al harcba tudnak szállni a sokak által áhított ’best of the rest’ címre, vagyis hogy megszerezzék a 4. helyet a konstruktőri bajnokságban a három élcsapat mögött.

    Az előző szezon végén, amelyben a csapat képtelen volt megfelelően kiaknázni a Pirellik potenciálját, Kevin Magnussen felszólította csapatát, csak akkor tudnának igazán fejlődni, ha a Haas leszerződtetne egy gumi-szakembert. Így is tettek és Tomitszuka jelenléte látszik is a csapat teljesítményén.

    „A Pirelli egy roppant mód bonyolult gumi, ezért kellett egy hozzá hasonló specialistát keresni.” – magyarázza a dán.

    „Nehéz a gumikezelés, nem csak a pilóták küzdenek vele, még az autót is nehéz beállítani figyelembe véve az abroncsok viselkedését különböző hőmérsékleten. Stratégiailag döntő a viselkedésük, fontos a felmelegítésük is a kivezető körökön.”

    „Szükséged van valakire, aki tapasztalt ilyet téren és meg tudja érteni a Pirellik viselkedését, mert ez egyáltalán nem könnyű. Hatalmas előny a csapat számára, hogy itt tudhatjuk Tommy-szant.”

    Tommy-szan éleselméjűsége és profizmusa felbecsülhetetlen érték a Haas számára, főleg egy olyan szezonban ahol a csapatok különböző aszfalttípusokkal találkoznak, ezenkívül a Pirelli még több gumikeverékkel bővítette ki a skálát.

    „Ez egy egyértelmű előny, hogy van valaki, aki segít ezeket megérteni. Más gumigyártóknál összeszedett tapasztalatai ezt könnyítik, gyorsabbá válhatunk.” – tette hozzá.

    „Minden hétvége más és más az aszfalt, a hőmérséklet, a gumikeverékek, az autóbeállítások, tehát minden egyes alkalommal újra kell tanulnunk, a gumik mindenhol máshogy viselkednek, tehát ha van valaki, akinek jó szeme van ehhez és tapasztalt, hatalmas segítség tud lenni.”

    Megérteni a gumikopást és megtalálni az egyensúlyt az autó beállítása a gumikeverékek és a hőmérséklet között komoly tudást és tehetséget igényel. Magnussen csapattársa, Romain Grosjean is kiemeli Tommy-szan elképesztő tehetségét.

    „Őrület miket lát Tommy-szan, úgy hogy csak a gumikat nézi.” – mondta a francia. „Számunkra az érzés ugyanaz: ha túl hideg, ha túl meleg a gumi. Alapvetően nincs tapadás és nagyon nehéz megmondani a mérnököknek, hogy ezt a lehűlt vagy a túlmelegedett gumi okozza.”

    „Tehát Tommy-szan jól látja ezeket a helyzeteket, elmondja mit kéne csinálni egy kvalifikációs felvezető körön, milyen hőmérsékleti tartományon kelleni tartani a gumikat. Nyilván még mindig tanulunk a Pirelliről, de ő hatalmas segítség számunkra.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

     

  • Volt Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas

    Volt Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas

    Hiroshi Tomitsuka személyében egy ex-Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas istálló, ugyanis így szeretnék megoldani a fellépő gumiproblémákat.

    A japán szakember minden abroncsokhoz kapcsolódó dologgal fog foglalkozni, ezáltal is teher mentesítve a csapat többi mérnökét. A főmérnök, Ayao Komatsu örömmel üdvözli a csapatnál a honfitársát, illetve elmondta, hogy az ő érkezése az egész csapatnak egy nagy megkönnyebbülést jelent.

    „Jelenleg korlátozott mennyiségű adat áll a rendelkezésünkre, így nagyon fontos, hogy pontosan megértsük, hogy mik rejtőznek a számok mögött. Szükségünk volt valakire, akinek hatalmas tapasztalata van a gumik terén. Ha minden területre megvan a hozzáértő szakemberünk, akkor a többi mérnök sokkal jobban tud az autó mechanikai részeire összpontosítani.” – fogalmazott a japán.

    Az amerikai istállónak azonban máshonnan kell megspórolnia Tomitsuka fizetését, ugyanis a csapat tulajdonos Gene Haas elmondta, hogy idén nem szeretne az előre eltervezettnél több pénzt bele fektetni a csapatba.

    A Haas lépése nem meglepő, ugyanis már a téli tesztek során a csapatfőnök Günther Steiner is elmondta, hogy nehéz megérteni az idei gumikat.

    „Nem hiszem, hogy valaki sikerrel fog megbirkózni az abroncsokkal. Már pedig ez a siker kulcsa. Tavaly úgy döntöttünk, hogy több pénzt fogunk belefektetni a gumik elemzésébe, viselkedésük modellezésébe és szakemberek felvételébe.” – nyilatkozta Márciusban.

  • A Pirelli szívesen látna egy gumiháborút

    A Pirelli szívesen látna egy gumiháborút

    Marco Tronchetti Provera, a Pirelli elnöke nem berzenkedne egy esetleges F1-es gumiháború esetén. Az olasz cég 2011-es visszatérése óta a királykategória kizárólagos gumiszállítója, a jelenleg érvényben lévő szerződések szerint pedig legalább 2019 végéig az is marad. A nemrég nyilvánosságra hozott F1-es rajongói felmérés eredményei alapján azonban a rajongók 69,4%-a támogatná a több gumiszállítós felállást – erre utoljára 2006-ban volt példa, amikor utolsó évébe ért a Bridgestone és a Michelin rivalizálása.

    „A világ minden pontján versenyzünk, legyen az egyedül vagy mások ellen” – vázolta fel a Pirelli álláspontját Tronchetti Provera. „Szeretjük a kihívásokat. Amikor mások ellen versenyzünk, nyerünk. Készen állunk mindenféle kihívásra, mindenkivel szemben.”

    A magabiztos csatakiáltás mellé viszont Tronchetti Provera hozzátette, hogy a „csapatok szeretnék” megtartani a jelenlegi, egy beszállítós megoldást, mondván „az elmúlt évek vagy hónapok során egyszer sem hallottam változásra buzdító kijelentést”. Sokak szerint egy gumiháború jelentősen emelné a költségeket, az elnök szerint azonban ez nem feltétlen ellenérv, mivel „még versenytársak nélkül is elég költséges” a sport.

    A pályán kívül már volt egy csata a Pirelli és a Michelin között, amikor mindketten megpályázták a 2017-től 2019-ig szóló tendert, Bernie Ecclestone azonban egyértelműen a Pirelli megtartása mellett tette le a voksát. A megegyezés lejártával a Pirelli már kilencedik évét fogja taposni az F1-ben, Tronchetti Provera szerint pedig nem fognak ennyinél megállni.

    „Elkötelezettek vagyunk” – mondta. „Úgy véljük, az F1 továbbra is a legvonzóbb versenysorozat lesz a jövőben, a Pirelli pedig a nemzetközi motorsport legnagyobb beszállítója. [A szerződéshosszabbítást illetően a döntés meghozataláig] még van körülbelül másfél évünk, nagyjából a jelenlegi szerződés félidejéig. Nem látok problémát ezzel kapcsolatban.”