Címke: Breonna Taylor

  • Az FIA megtiltja a versenyzőknek, hogy engedély nélkül politizáljanak

    Az FIA megtiltja a versenyzőknek, hogy engedély nélkül politizáljanak

    A Forma-1 versenyzőinek és a motorsport más résztvevőinek ezentúl tilos lesz politikai nyilatkozatokat tenni az FIA engedélye nélkül. A tilalmat az irányító testület Nemzetközi Sportkódexében is lefektették.

    Az elmúlt években számos F1-es pilóta tett politikai nyilatkozatot a versenyen használt öltözetükkel, elsősorban Sebastian Vettel és Lewis Hamilton. Vettel például többször is megjelent a rajtrácson úgy, hogy politikai üzenet volt a pólóján vagy a bukósisakján. Magyarországon 2021-ben a melegek jogairól beszélt, a tavalyi szezonban Miamiban pedig a klímakérdésekre hívta fel a figyelmet.

    Az FIA a Nemzetközi Sportkódex 12. cikkében, a szabálysértések vagy kihágások és büntetések pontban fogalmazza meg a politikai nyilatkozatok új tilalmát:

    „Politikai, vallási és személyes kijelentések vagy megjegyzések általános megtétele és közzététele tilos, amelyek különösen sértik az FIA által az alapszabálya alapján támogatott semlegesség általános elvét, kivéve, ha azt az FIA a nemzetközi versenyek esetében, vagy az illetékes ASN a saját joghatósága alá tartozó nemzeti versenyek esetében előzetesen írásban azt jóváhagyta.”

    A versenyzőket arra is figyelmeztetik, hogy az FIA utasításainak be nem tartása ezentúl a szabályok megsértésének minősül. Nem ez az első alkalom, hogy az FIA lépéseket tesz annak megakadályozására, hogy az F1-es pilóták politikai nyilatkozatokat osszanak meg a sportág közönségével. Például megtiltotta a versenyzőknek, hogy pólót viseljenek a pódium ceremónia során, miután Hamilton a 2020-as Toszkán Nagydíján Breonna Taylor halálával kapcsolatos üzenetet tartalmazó pólót viselt.

    Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

     

  • Hamilton rájött, ha az emberek agyára megy, az nem vezet előre

    Hamilton rájött, ha az emberek agyára megy, az nem vezet előre

    Lewis Hamilton ezután nem folyamatosan ismételgetéssel küzd majd az egyenlőségért, hanem diplomatikusabb módokhoz nyúl majd.

    A tavalyi szezonban rájött, szolidabb módszerekkel előrébb jut az egyenlőségért folytatott harcban, mint azzal, ha folyamatosan minden lehetőségnél idegesíti az embereket.

    A hétszeres világbajnok tavaly minden verseny előtt térdelt, és fekete pólóján gyakran egyéni üzeneteket jelenített meg, azért, hogy felhívja különböző ügyekre a világ figyelmét.

    Sokszor felelősségre vonta a Forma-1 vezetőségét, és létrehozta a Hamilton Bizottságot, ami szélesebb körből igyekszik majd embereket juttatni a Forma-1 vérkeringésébe.

    „Az év elején nagyon hangsúlyoztam ezeket az ügyeket, és számonkértem a sportágat.” – ismerte el Hamilton a Wirednek adott interjújában. – „Akkor az volt a jó dolog számomra, de azóta felfedeztem, van olyan eset, amikor jobb sokkal diplomatikusabbnak lenni. Néha többet érnek a háttérben a megbeszélések, mint az, hogy idegesítem az embereket.”

    „Sok emberrel szoktam tárgyalni, igyekszem őket elszámoltathatónak tartani. Folyamatosan küldöm az emaileket, vagy Zoom megbeszéléseken vagyok a Forma-1-gyel, és olyan szempontból vonom őket felelősségre, ami nekik kellemetlen.”

    Hamilton idén nyolcadik bajnoki címére készül, de nagyobb a motivációja arra, hogy maradjon. Ez nagyobb felületet jelent számára, amit az üzenete hangoztatására fordíthat.

    „A változást jelentó emberek egyike akarok lenni. Aki előremozdítja a dolgokat. Remélem, tíz év múlva úgy tudok visszatekinteni, hogy jó döntéseket hoztam, és jó hatással voltam az egészre.”

  • Hamilton figyelmezteti az F1 vezetőit, hogy lehet újra szabályokat sért majd

    Hamilton figyelmezteti az F1 vezetőit, hogy lehet újra szabályokat sért majd

    Lewis Hamilton figyelmeztette a Forma-1 irányítóit, hogy akár újra szabályokat fog sérteni vasárnap az Orosz Nagydíjon, a rasszizmusellenes harcában. Sokan beszámoltak róla, hogy a hatszoros világbajnokot vizsgálni akarták a sport felügyelői, miután egy feliratos póló volt rajta, mely szerint „Tartóztassátok le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylor-t”, majd mégsem léptek.

    Maholnap pedig megjelenhet egy olyan új szabályzás, amely tisztázza, hogy mennyire lehet politikai tiltakozást ilyen módon megvalósítani a jövőben. Hamilton erről ennyit mondott már Szocsiban:

    „Hallottam, hogy holnap kijönnek majd valami új szabályzással ezzel kapcsolatban, amely meghatározza, hogy mit lehet tenni, és mit nem. Nem tudom, hogy erre a hétvégére mit terveznek, az évek során rengeteg szabályt írtak már rám, de ez nem állított meg. Annyit fogok tenni, hogy megpróbálok együttműködni a Forma-1-gyel és az FIA-val, hogy biztos lehessek benne, hogy ez a fajta üzenetküldés helyes.”

    Hamiltonnak megvan az esélye rá, hogy behozza Michael Schumachert a 91 futamgyőzelmének a számában ezen a hétvégén, de a jó ideje rivális Sebastian Vettel szerint ez egy szomorú napja lenne a sportágnak. A Ferrari pilótája ennyit mondott:

    „Szomorú lesz látni azt, hog megdönti ezt a rekordot, amiben biztos vagyok benne, hogy sikerrel megteszi. A fejemben azonban továbbra is ez Michaelé lesz, továbbra is. Másrészt, nagyon örülök neki, hiszen megérdemli. Nem véletlenül nyer az ember ennyi versenyt.”

  • Petrov: Mintha egy meleg mindenkit arra buzdítana, hogy legyen meleg

    Petrov: Mintha egy meleg mindenkit arra buzdítana, hogy legyen meleg

    Az Orosz Nagydíj hétvégéje előtt Vitaly Petrov kritikával illette Lewis Hamiltont, amiért túlbuzgó a Black Lives Matter mozgalom kapcsán.

    A hatszoros világbajnok érthető módon a rasszizmus ellen kampányol, azonban ebbe nem kis mértékben belevitte a Forma-1-et, ami igencsak megosztja a véleményeket. Annak ellenére, hogy alapvetően a sport minden résztvevője elítéli a rasszizmus minden formáját.

    A szezon júliusi kezdete óta Hamilton kérésére a Mercedes autóit feketére festették, a versenyzők „End Racism” feliratú pólót viselnek a rajt előtt, sokan le is térdelnek, ezen kívül a Forma-1 maga, és több csapat is szivárvány szimbólumot használ, mintegy jelképezvén, hogy mindenféle kirekesztést elutasítanak.

    Hamilton azonban mindezek ellenére többször is hangot adott már elégedetlenségének, mi szerint a sport és versenyzőtársai nem veszik kellően komolyan ezt a témát.

    A brit versenyző legutóbb „Black Lives Matter” feliratú pólóját is lecserélte, egy „Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breona Taylort”  feliratúra, s ebben állt fel a dobogóra is. Ezt már többen nyílt politizálásnak minősítették, ezért vizsgálat is indult az ügyben, de végül az FIA visszavonta azt.

    Petrov mindezt túlzásnak érzi már Hamilton részéről

    „Számomra ez a póló, tetejében annak, hogy mindenkit térdelésre buzdít, túl sok volt” – mondta Petrov a Championatnak. „Ez minden felnőtt ember személyes dolga. Jogod van felszólalni a közösségi médiában, vagy interjúkat adni, de szerintem az Egyesült Államok kormánya már kellően tisztában van ezekkel a problémákkal.”

    „De hogy a Forma-1-ben is felszólal… Szerintem a nézők fele nem is tudta, miről szól az a póló, el nem magyarázták nekik.”

    „És mi van akkor, ha egy versenyző beismeri, hogy meleg? Előjön a szivárványos zászlóval és arra buzdít mindenkit, hogy ő is legyen meleg? Szerintem az FIA nem fog többé engedni ilyen viselkedést.”

    Az Orosz Nagydíj szervezői korábban elmondták, hogy nem tiltják, aki akar, az Orosz Nagydíjon is letérdelhet. Kérdés, hogy „mernek-e” majd, mivel Oroszországban ez kevésbé elfogadott.

    Korábban Daniil Kvyat is azt hangoztatta, hogy ő ugyan nem térdel le csak Isten előtt, és hogy majd jövőbeli felesége kezét megkérje.

    „Oroszországban nekünk más a mentalitásunk” – mondta Kvyat. „És nincsenek olyan problémáink, mint amiről Hamilton beszél. Mindenkit tisztelni kellene.”

  • Mégsem vizsgálja az FIA Hamilton esetét, de új irányelvek jöhetnek

    Mégsem vizsgálja az FIA Hamilton esetét, de új irányelvek jöhetnek

    A FIA mégsem vizsgálja ki Lewis Hamilton akcióját, amikor Mugellóban múlt vasárnap egy Breonna Taylor esete miatti póló volt rajta tiltakozásképp, de a felügyelő testületnek szándékában áll tisztázni azt, hogy hol a határa annak, hogy a versenyzők üzengetnek. Hétfőn mi is beszámoltunk róla, hogy Hamilton bajba kerülhet a legújabb fekete pólója miatt, amely látható volt a Toszkán Nagydíj dobogóján is.

    Az üzenet szerint le kell tartóztatni azon civil ruhás rendőrtiszteket, akik márciusban tévedésből lelőtték a 26 éves fekete egészségügyi dolgozó Taylort, annak lakásában Louisvilleben, Kentucky államban.

    A Sky Sports úgy tudja, hogy a FIA ügyintézőinek nem került a látóterébe Hamilton, amiért esetlegesen megsértette volna a nemzetközi sportkódexet. Ugyanakkor várhatóan új iránymutatásokat adnak ki a versenyzőknek, amelyben részletezik, hogy mit tehetnek a verseny előtti és utáni események alatt.

    Hamilton kedden az Instagram oldalán reagált, és megismételte, hogy tovább támogatja a rasszizmus és társadalmi igazságtalanságok elleni harcot:

    „Szeretném, ha tudnátok, hogy nem állok le, nem hagyom cserben (ezt a mozgalmat), nem adom fel ennek a platformnak a használatát, hogy fényt derítsek azon dolgokra, amelyek szerintem helyesek. Köszönöm azoknak, akik továbbra is támogatnak és szeretnek, nagyon hálás vagyok. Ez mindannyiunk számára az út, hogy összegyűljünk, és rámutassunk a világ igazságtalanságaira, nem csak faji értelemben véve. Tehetünk azért, hogy ez a hely jobb legyen a gyermekeinknek és a jövő generációinak.”

  • A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

    A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

    A Mercedes elutasítja azon vádakat, mely szerint ők behoznák a politikát a királykategóriába. Azt követően kénytelen tiltakozni a domináns bajnokcsapat, hogy az FIA vizsgálódni kezdett, Hamilton vajon megszegte-e a sportkódexet azzal, hogy politikai üzenet volt olvasható a pólóján Mugellóban. Eddig a hatszoros világbajnok „Black Lives Matter” üzenettel a pólóján térdelt a versenyek előtt, de a Toszkán Nagydíj előtt változtatott.

    Ezúttal Hamiltonon egy olyan póló volt, amellyel amerikai tisztviselőknek üzent, mely szerint: „Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort”. Ezzel egy rendkívül vitatott márciusi rendőri lövöldözésre utalt. Az FIA egyik szóvivője is megerősítette, hogy vizsgálódnak a Hamilton által hordott póló miatt, amely látható volt a dobogón és a verseny utáni interjúk alatt is, és most mérlegelik ennek a súlyát.

    A Mercedes mindenesetre kiállt a 35 éves pilótája mellett, aki a következő versenyen beérheti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját. Egy Twitter felhasználó kérte a Mercedest és Hamiltont is, hogy ne politizáljanak a Forma-1-ben. Válaszoltak is neki a hivatalos Twitter csatorna nevében, mely szerint:

    „Nem viszünk politikát az F1-be. Mi a sokszínűségért és az integrációért versenyzünk 2020-ban. Ezek olyan emberi jogi kérdések, amelyeket megpróbálunk kiemelni és tudatosítani. Ez azért nagy különbség.”

    Egy meg nem nevezett Forma-1-es csapatfőnök a Sport1-nek adott nyilatkozata szerint nem szankcionálják majd Hamiltont a pólója miatt:

    „Nem szankcionálhatják Lewist egy olyan akciója miatt, amelyet az egész világon támogatnak. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is ezt így gondolja.”

  • Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

    Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

    Lewis Hamilton a hétvégén felháborodást váltott ki sokakban, amiért egy olyan pólót viselt, amelyen ez állt: „Arrest the policemen who killed Breonna Taylor”. Azaz: „Tartóztassátok le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylor-t.” Az afroamerikai hölgyet rendőrök golyói ölték meg, Hamilton pedig egyértelműen üzent Mugellóban. Feltehetően, azonban ez már sok lesz az FIA-nak is.

    A The Daily Mail szerint az FIA elindított egy kivizsgálást Hamilton pólója miatt. A versenyzőknek és a csapatoknak sem megengedett a pályán bármiféle politikai megnyilvánulás. Amennyiben a szöveget politikai üzenetként fogják tekinteni, akkor a 35 éves brit pilótára feltehetően pénzbüntetés vár.

    Lewis már így is a frontvonalban harcol, a rasszizmus elleni küzdelemben. A Forma-1 elfogadta a „Black Lives Matter” üzenetet, és megadja a pilótáknak azt a lehetőséget is, hogy a témára akár a versenyek előtt térdeléssel hívják fel a figyelmet. A hatszoros világbajnok azonban most úgy néz ki, hogy túllőtt a célon.

    A brit média szerint az F1-es toppilóták egy része kifejezetten elégedetlen Hamilton fellépése miatt, mivel Taylor halálának a körülményeit még mindig vizsgálják.