Címke: Brendon Hartley

  • Hartley: Semmi előjele nem volt annak, hogy el fog törni a felfüggesztés

    Hartley: Semmi előjele nem volt annak, hogy el fog törni a felfüggesztés

    Brendon Hartley elmondása szerint semmi előjele nem volt annak, hogy el fog törni a bal első felfüggesztés az autóján, a szombati, harmadik szabadedzésen.

    A felfüggesztés töréséből adódó baleset következtében az új-zéladndi versenyzőnek ki is kellett hagynia az időmérő edzést.

    „Egy pillanat alatt történt, minden előjel nélkül.” – mondta Hartley az eset után.

    „Nem menetem rá rázókőre, nem volt vibráció sem előtte. A pillanat tört része alatt történt, mikor ráléptem a fékpedálra. Próbáltam megküzdeni az autóval, lelassítani, amennyire csak lehet, de még így is elég keményen eltaláltam a falat.”

    „Nem volt idő megijedni az autóban. Túlzottan koncentrál az ember és mással foglalkozik. Talán az utolsó egy-két másodpercben tudatosult bennem, hogy igen, durván el fogom találni a falat.”

    „Nem jó poén. De ijesztőnek sem mondanám. Annyira fókuszál az ember az autóban, és annyira tele van adrenalinnal. Nem mondanám, hogy van ilyenkor félelemérzet.”

    Az eset után Hartley-t az orvosi központba vittél, de hamar megállapították, hogy minden rendben van vele. Nem úgy az autójával, ami alaposan megsérült, ezért is kellett kihagynia az időmérőt.

    „Én jól vagyok. Az autó viszont határozottan nem.” – mondta. „De igen, ez egy újabb bizonyíták arra, hogy a modern Forma-1 és versenypályák milyen biztonságosak. Volt pár nagy esésem idén, de szerencsére mindig elsétáltam belőlük.”

  • Besírtok! Megalakult a Spice Boys!

    Besírtok! Megalakult a Spice Boys!

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner felesége ugyebár az a Geri Halliwell, aki Spice Girls énekesnője volt korábban, „Ginger Spice” néven. A Brit Nagydíjra érkezvén Horner összegyűjtötte mind a négy Red Bullos versenyzőt, megalakította a rögtönzött Spice Boyst, a srácok pedig előadták – legalábbis megpróbálták előadni – az egykori lánybanda Wannabe című számát. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bk8k4DbBYEZ/?taken-by=christianhornerofficial

     

     

     

  • Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Az F3-as bajnoki címért harcban lévő Dan Ticktum arra is esélyes, hogy 2019-ben már a Toro Rosso versenyzője legyen, Brendon Hartley helyén. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint Ticktum készen állhat az F1-es szereplésre 2019-re.

    „A Norisringen valaki beleszállt hátulról (a második versenyen – a szerk.), őt (Ticktumot) kórházba vitték, de azt mondta újra menni akar, majd megnyerte a (harmadik) versenyt!” – mondta Marko az Autosportnak. „Ő gyors. Őrült, de gyors. Ez tetszik nekünk. Csak egy ponttal van lemaradva pedig volt két technikai meghibásodása is.”

    Eközben Brendon Hartley idei szezonja eddig nem alakul túl fényesen a Toro Rossónál, és már azt pletykálták, hogy akár szezon közben távozhat a csapattól. Marko szerint azonban az a cél, hogy Hartley teljesítse az egész szezont. Az azonban még bizonytalan, hogy mi lesz vele 2019-ben. Helyére a Red Bull háza tájáról csakis Ticktum jöhet szóba, mivel a többi junior még csak Formula Renault és Formula 4 szinten van.

    A 2019-es induláshoz azonban még F1-es szuperlicenszet kell szereznie, ehhez 40 szuperlicensz pontra van szüksége az elmúlt 3 szezonból (beleértve a mostanit is). Azonban ha megnyeri idén az F3-at, az csak 30 pontot jelent, a korábbi évekből pedig nincsenek ilyen pontjai…

    14 pont szükséges a nemzetközi A licenszhez, amivel már részt vehet F1-es teszten és 25 ahhoz, hogy F1-es szabadedzésen szerepeljen. De ez még mindig nem egyenlő a versenylicensszel.

    Ennek tükrében tehát Ticktum addig biztosan nem tud F1 szempontból előrébb lépni addig, míg a 2018-as F3-as szezont be nem fejezi.

    Felvetődik a kérdés, hogy de hát Max Verstappent is milyen könnyen és gyorsan beemelte az F1-be a Red Bull, a szuperliszensz-pontrendszert azonban csak Verstappen érkezése után vezették be…

  • „Taktikai” motorcsere Hartley autójában

    „Taktikai” motorcsere Hartley autójában

    A Toro Rosso pilótája Brendon Hartley egy új, komplett Honda erőforrást kap az Osztrák Nagydíjra.

    Ezzel az új-zélandi már jóval túllépett a megengedett három egységen, ezért az utolsó helyről kezdheti majd a mai futamot. Sokat nem veszített vele, mert a szombati kvalifikáción csupán a 19.lett.

    A Honda a közösségi médiában elmondta, hogy a csere csupán csak taktikai szempontból történt.

    „Kicserélünk minden erőforrás elemet Brendon Hartley autójában a futam előtt. Ezt az idézte elő, hogy az utolsó sorba kvalifikált. Nem volt semmilyen technikai problémánk szombaton.” – mondták a Hondánál.

    Eddig nehéz hétvégén van túl a 28 éves pilóta, hiszen már a Q2-be sem tudott bejutni, végül az utolsó előtti lett csupán. Emiatt ez a motorcsere gyakorlatilag „büntetlen” lesz.

    Ráadásul az is nehezíti az ő helyzetét, hogy a Toro Rosso összes új specifikációjú első szárnya megsérült a hétvége során, emiatt vissza kellett térniük a régire.

    „A harmadik edzésen megsérült az első szárnyam, ami azt jelentette, hogy az időmérőn már csak a régivel tudtam elindulni. Az időmérőn Pierre jobb munkát végzett. Az új első szárny nagyjából három tizedet hozott volna, ezzel talán bejuthattam volna a Q2-be. Az utolsó köröm nem volt tiszta, túl közel mentem az előttem lévőhöz, hogy egy kis szélárnyékot kapjak.  A középmezőny nagyon szoros volt, egy tizeddel gyorsabb körrel ott lettem volna a Q2-ben. Csalódott vagyok a 19.hellyel, de a futamon harcolni fogok.” – mondta Hartley az időmérő után.

    Csapattársa Pierre Gasly a 12.helyről várhatja a zöld lámpák kialvását.

  • Hartley a rajtrács végére kerül büntetés miatt

    Hartley a rajtrács végére kerül büntetés miatt

    Brendon Hartley autójában a komplett Honda-erőforrást ki kellett cserélni, ez pedig a szabályok értelmében utolsó rajtsoros indulást jelent.

    Nem sokkal a pénteki második szabadedzés vége előtt Hartleyt azonnali megállásra utasította a Toro Rosso, mint később kiderült, motorproblémák miatt. Az új-zélandi motorcserétől tartott, rossz előérzete pedig beigazolódott: a Honda a teljes erőforrást kicserélte az STR14-ben, és mivel Hartley az idei szezonra már kimaxolta szabadon felhasználható elemeit, a csere 35-helyes büntetést és utolsó rajtsoros indulást von maga után. A friss erőforrás a Honda Kanadában bemutatott új specifikációs egysége, amivel Pierre Gasly a 19.-ről egészen a 11. helyig kapaszkodott fel. A Toro Rosso pénteki tempója láttán még Hartley előtt sincs veszve minden.

  • A versenyzők elüntetnék a sikánt a Paul Ricardról

    A versenyzők elüntetnék a sikánt a Paul Ricardról

    Több F1-es versenyző is panaszkodik a Paul Ricard versenypálya Mistral egyenesében kialakított sikánra. Ezt pedig jelezék a versenyigazgatónak, Charlie Whitingnak.

    A versenyzők szerint így nem lesz túl izgalmas a verseny a nézők számára, és szerintük több lehetőség lenne az előzésre a sikán nélkül.

    Azonban ezen aligha lesz változás ezen a hétvégén, mivel a jelenlegi nyomvonal kapott hivatalos FIA homologizációt.

    „Megkérdeztük erről Charlie-t, annak érdekében, hogy több előzés legyen és jobb legyen a show, illetve izgalmasabbá tegyük (a versenyt).” – mondta Sergio Perez.

    „Szerintem idén eddig a legjobb verseny Bakuban volt, és minden pályának ebbe az irányba kellene mennie. Az a pálya kihívást jelent, és több hibát hoz ki a versenyzőkből.”

    Brendon Hartley szintén szorgalmazza, hogy jövőre módosítsanak a francia pályán, ő még a WEC-es Porschés tesztjéről emlékszik a pályára, a sikán nélkül.

    „Szerintem a hosszú egyenes több előzést eredményezne.” – mondta Hartley a Motorsport.comnak.

    „Talán ez is megbeszélendő téma a következő évre vonatkozóan. A jó hír, hogy itt sok az opció”

  • Franciáztak a Red Bull versenyzői

    Franciáztak a Red Bull versenyzői

    Vicces videót tett közzé a Red Bull a Francia Nagydíj helyszínére érkezvén, melyen Pierre Gasly megtanít pár hasznos mondatot Red Bullos kollégáinak, Daniel Ricciardónak, Max Verstappennek, és Brendon Hartley-nak, franciául.

    Verstappennek relatíve jól ment a dolog, örült is, hogy felelevenítheti kicsit az iskolában tanult francia tudását. Hartley-nak jobban meggyűlt a baja a nyelvvel, míg ausztrál haverja lelkesedéssel és beleéléssel pótolta hiányosságait. A legjobban egyértelműen neki (Ricciardo) tetszett a „játék”, rögtön elsütötte a Moulin Rouge-ból mindenki által ismert francia mondatot: „Voulez-vous coucher avec moi?”, ami annyit tesz, hogy „Akarsz velem aludni?”. A végén pedig bedobált még minden francia kifejezést, amit ismer, úgy, mint: Köszönöm neked. Nagy csókok. Szeretlek. Viszlát. Jó éjt.

  • Már nincs veszélyben Hartley helye a Toro Rossonál

    Már nincs veszélyben Hartley helye a Toro Rossonál

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko elmondta, hogy már nem téma a csapatnál Brendon Hartley leváltása.

    Az új-zélandi pilóta eddig nem hozza azt az eredményt, amit várnak tőle a Toro Rossonál, emiatt pedig sokszor felmerült már annak a lehetősége is, hogy leválthatják őt. Most azonban az utánpótlásért felelős Marko elismerte, hogy ugyan felvetődött a közelmúltban Hartley leváltása, azonban ez már nincs napirenden.

    „Ha a teljesítménye nem javult volna, akkor kellett volna a helyére egy alternatívát keresnünk. De ez most nem így van, és Brendon jelenleg versenyképes.” – mondta Marko a német motorsport-magazin.com-nak.

    Marko egyébként Kanadában volt leginkább meggyőződve arról, hogy mennyit fejlődött Hartley, noha az első körben versenybalesetben kiesett.

    Hartley saját maga is elismerte, hogy a távozásáról szóló pletykák nem tettek jót neki, különösen bosszantóak voltak.

    „Az elmúlt hetekben volt egy kis zavar a háttérben. Sok kínos, a jövőmet firtató kérdésre kellett válaszolnom. Ez kicsit bosszantott, de ez része ennek a sportnak. Jól éreztem magamat, főleg ahogy kezeltem ezt a szituációt. Nem hagyom, hogy ez befolyásoljon engem, csak a munkámra összpontosítok. Úgy érzem, hogy hétvégéről hétvégére egyre erősebb és erősebb leszek.” – mondta Hartley egy video blogban, az F1 hivatalos weboldalán.

    „Bizonyos értelemben én már egy idősebb srác vagyok. A Forma-1-ben még is egy újonc vagyok, de ahogy telnek a hétvégék, úgy kezdem egyre jobban megérteni az F1 világát. Új csapattal dolgozok, új emberek vesznek körül. Ugyanakkor nagyon motivált is vagyok, és nagyon lelkes is amiatt, hogy a Paul Ricardon versenyezhetek. Keményen meg fogok dolgozni a szerencsémért.” – tette hozzá.

  • Három csapat is érdeklődött Norris iránt

    Három csapat is érdeklődött Norris iránt

    Eddig csak a Toro Rossóról tudtunk, de mint kiderült, Lando Norrist három F1-es csapat is megkörnyékezte, de mindegyikük ragaszkodott hozzá, hogy a fiatal brit végleg szakítson a McLarennel.

    Brendon Hartley gyengécske szezonkezdetének kanadai epizódjához tartozott az a bombahír, hogy a Toro Rosso kölcsön akarta kérni Norrist a McLarentől. Zak Brown a 2018-as szezonba még csak-csak belement volna, de arra már nem volt hajlandó, hogy hosszútávra megváljon védencétől.

    „Nem csak egy csapattól kaptunk ajánlatot” – ismerte el Brown. „Eddig hárman jöttek hozzánk komoly vagy kevésbé komoly érdeklődéssel. Egy-kettő az idei szezonról szólt volna, de szeretnénk Landót a McLarennél tartani és örülnénk, ha az F2-re koncentrálna. Ha úgy éreznénk, hogy a karrierje és a McLaren szempontjából jó ajánlatot kapunk, mérlegelnénk az esetet. Az eddigi összes megkeresés azonban kikötötte, hogy szakítsa meg velünk a kapcsolatát, erről pedig hajlandóak sem vagyunk tárgyalni. Nem másoknak neveltük fel és azt hiszem, mások sem szívesen nevelnének nekünk versenyzőket.”

    Norris ezzel kicsit hasonló helyzetben találja magát, mint Stoffel Vandoorne két évvel ezelőtt. A belga pilóta 2015-ben dominálta a GP2-es bajnokságot, ám Fernando Alonso és Jenson Button miatt a McLaren nem tudta azonnal az F1-be promotálni, így jobb híján egy évre kiküldték a japán Super Formulába. A McLaren pilótaprogramjának legnagyobb problémája, hogy a Ferrarival, a Mercedesszel és a Red Bull-lal ellentétben a wokingiaknak nincsen „B-csapata” az F1-en belül, ahova tapasztalatszerzés céljával beültethetnék neveltjeiket.

    „Nem ideális, hogy nincsen testvércsapatunk” – mondta Brown. „De ez csak azt bizonyítja, hogy az FIA-nak ideje utánanézni, egyes csapatok mekkora befolyással vannak más csapatokra, mert jelen pillanatban elvágják az összes lehetőséget a független alakulatok elől.”

    Minden lelki terrorizálása ellenére a Red Bull nevelőprogramja működött eddig a leghatékonyabban, a Norris iránti érdeklődés azonban azt mutatja, hogy az osztrákok kifogytak az F1-re érett fiatalokból. A juniorprogramért Helmut Marko felel, aki először ismerte el publikusan, hogy a Toro Rosso megkereste Norrist és még attól sem riadt volna vissza, hogy elhappolja egy rivális csapattól.

    „Voltak megbeszélések, de nem teljesen úgy zajlottak, ahogyan azt XY bejelentette” – tette helyre a dolgokat Marko. „Zárt ajtók mögött tárgyalunk, nem a nagyközönség orra előtt. Ám igaz, hogy a Red Bull esetében sosem lehetsz teljesen biztos abban, mit fogunk tenni legközelebb. Szeretjük a meglepetéseket!”

  • Norrist csak idénre adnák kölcsön, jövőre nem

    Norrist csak idénre adnák kölcsön, jövőre nem

    Zak Brown hajlandó lenne Lando Norrist kikölcsönözni egy másik csapatnak, de csak 2018-ra.

    A hírek szerint a Toro Rosso (vagy inkább Helmut Marko) elégedetlen Brendon Hartley eddigi teljesítményével, helyére pedig már ki is szemelték Norrist. A McLaren elutasította a Red Bull kérését, a fő indok pedig az lehetett, hogy a fiatal reménységet 2019-re is lekötötték volna. Mivel sem Fernando Alonso, sem Stoffel Vandoorne helye nem bombabiztos Wokingban, a McLaren érthető módon szeretné, ha lenne C-opciója a jövő évi szezonra, azonban arra még lehet esély, hogy Norris idén bemutatkozzon az F1-ben.

    „Ha tapasztalatszerzési lehetőség adódna Lando számára, fontolóra vennénk a dolgot” – mondta Zak Brown a Kanadai Nagydíj alatt. „Lando a McLaren versenyzője. Fényes jövő áll itt előtte, de hosszú távra nem áll érdekünkben és szándékunkban elengedni máshova.”

    Brownnak minden oka megvan az óvatosságra, Alonso ugyanis egyre inkább más mezők felé kacsingat. A kétszeres világbajnok azonban nem volt hajlandó beavatni a nagyközönséget jövő évi terveibe.

    „Nem tudom, 2019 még messze van” – nyilatkozta Alonso. „Általában a nyári szünet utánra hagyom az ilyen döntéseket, és ez idén sem lesz másképp. Annyi bizonyos, hogy fontos döntés előtt állok.”