Címke: Brendon Hartley

  • Danyiil Kvjat értesítette a Ferrarit, hogy elhagyná őket

    Danyiil Kvjat értesítette a Ferrarit, hogy elhagyná őket

    Januárban a legendás Forma-1-es csapat, a Scuderia Ferrari bejelentette, hogy Kvjat érkezik hozzájuk, mint azon fejlesztő pilótájuk, aki a szimulátorban dolgozik. A MotorLAT újságírója, Juanjo Saez azonban pénteken úgy értesült, hogy az orosz tájékoztatta már a csapatát, hogy elhagyná őket, mert visszatérne a Toro Rosso színeiben. Ennyit írt a Twitteren:

    „Danyiil Kvjat dolgozik a Forma-1-es visszatérésén. Az orosz már informálta erről a Ferrarit, hogy elmenne tőlük. Újra a Toro Rosso színeiben indulna. Torpedó visszatért.”

    Korábban a motorsport.com már megszellőztette, hogy információik szerint Kvjat azon lista élére került, akik vezethetik az egyik Toro Rosso versenyautót 2019-ben, sőt egyesek szerint a szerződés kötés már meg is történt. Azonban a nyári szünetet követően a Belga Nagydíjon csak annyi derült ki, hogy a Renaulthoz távozó Daniel Ricciardo helyére Pierre Gasly érkezik majd. A 22 éves francia Verstappennel lesz egy csapatban a Red Bullnál, tehát két hely is lesz a Toro Rossonál, mivel Brendon Hartley helye is eléggé billeg. Az energiaitalos cég tanácsadója dr. Helmut Marko annyit mondott csak, hogy szerinte Kvjat most sokkal kiegyensúlyozottabb. és a csapat menedzsmentje is támogatná a visszatérését.

    A 24 éves orosz pilóta 2014-ben a Toro Rossonál mutatkozhatott be a Forma-1-ben, 2016-ban pedig már az anyacsapathoz igazolhatott, bár lecserélték év közben Max Verstappenre, és vissza kellett térnie a faenzaiakhoz. 2017-ben öt pontot gyűjtött csak 15 futam alatt, így az Amerikai Nagydíjon szerződést bontottak vele, és érkezhetett Brendon Hartley. Kvjat legjobb eredménye a Forma-1-ben a 2015-ös Magyar Nagydíjon elért második helyezése.

  • Buemi van a Toro Rosso listájának az élén

    Buemi van a Toro Rosso listájának az élén

    Sebastien Buemi már az első helyre került a Toro Rossónál, így jövőre akár visszatérhet a királykategóriába. A most 29 éves svájci pilóta 50 versenyt teljesített a faenzaiak színeiben 2011-ig, aztán a sportautózás csúcsában próbálta ki magát, majd a Formula E-ben. Azzal, hogy Pierre Gasly elmegy a Red Bull Racinghez és Brendon Hartley is alulteljesít Bueminek kifejezetten jók lettek az esélyei. A múlt héten már üléspróbán is járt a Toro Rosso bázisán.

    A Blicknek ugyanakkor Franz Tost csapatvezető ködösít:

    „Nem tervezünk Sebastiennel erre az évre.”

    Kifejezetten szűkszavúnak bizonyult vele kapcsolatban, és további találgatásokba nem is ment bele vele kapcsolatban. Dr. Helmut Marko, a Red Bull F1-es programjáért felelős vezetőként azonban elhintette, hogy a hétvégén találkozni fog Buemivel Szingapúrban:

    „Tudom, hogy újra szerződtünk Buemivel mint szimulátoros pilótánkkal újabb egy évre. Szingapúrban is találkozni fogunk vele. Szombaton azonban vissza kell mennie Formula E tesztre.”

    Az egyik teória szerint a Buemi pletykákkal a szenvedő Hartleyra helyeznek további nyomást, hogy vagy felveszi végre a kesztyűt a Forma-1-ben is, vagy felejtse azt el véglegesen. Marko ezt ugyanakkor elutasítja:

    „Ez csak spekuláció. Sok hűhó semmiért. Buemit valóban figyeljük, de szerződése van más szériákkal és a Toyota is megakadályozná a visszatérését sajnos.”

  • Tíz név van a Toro Rosso listáján 2019-re

    Tíz név van a Toro Rosso listáján 2019-re

    A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Toro Rosso listáján tíz név található jelenleg, akik közül kikerülnek a 2019-es pilótáik. A Red Bull a junior pilótáinak biztosította a Forma-1-ben eddig a Toro Rossonál a helyet, itt debütált például Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Carlos Sainz, és Pierre Gasly is, akik mind ebből a programból kerültek ki.

    Jelenleg azonban nincs olyan junior pilótájuk, aki készen állna a Forma-1-re a következő szezonban, ami azt jelenti, hogy a csapatnak máshonnan kell pótolnia a pilótáit. Gasly az év végén elhagyja a csapatot és a Red Bullhoz szerződik, mivel Ricciardo lelépett a Renaulthoz.

    Brendon Hartley 2017 végén csatlakozhatott az alakulathoz, úgy, hogy évek óta nem tesztelt a csapattal. Az új-zélandi pilótának elég nehéz éve van, és Marko kijelentette, hogy nem biztos számára a 2019-es versenyülés. A Speed Weeknek ennyit mondott:

    „Szükséges lesz arra, hogy Hartley látványosan fejlődjön a szezon utolsó versenyein.”

    Hallani olyat is, hogy korábbi Toro Rosso versenyzők, így Jean-Eric Vergne és Danyiil Kvjat is akát visszatérhet, sőt utóbbi lenne az egyik favorit az egyik 2019-es versenyülésükbe. Alex Albon neve is felmerült, aki 2012-ben már benne volt a Red Bull junior programjában, miután most 2018-ban meggyőzően teljesít a Formula 2-ben.

    A Red Bull ugyanakkor nem kapkodja el a dolgot, Marko szerint számtalan lehetőségük van:

    „Nincs rövid listánk a nevekből, sőt, inkább elég hosszú. Tíz név van rajta.”

  • Brendon Hartley az IndyCarban köthet ki jövőre?

    Brendon Hartley az IndyCarban köthet ki jövőre?

    A Torro Rosso új-zélandi pilótája, Brendon Hartley az IndyCarba „menekülhet”a száguldó cirkusz világából? Ha ez megtörténne, akkor Hartley a Ganassi csapatánál köthet ki, ahol a honfitársa, Scott Dixon is versenyez.

    Hartley a tizenhárom futam alatt mindösszesen 2 pontot szerzett, így messze el van maradva a csapattársától, Pierre Gaslytól, aki eddig 28 pontot gyűjtött.

    A Kandadai Nagydíj tájékán pletykáltak arról, hogy a faenzai alakulat már a szezon közben búcsút int a 28 éves versenyzőjének és a helyére kerülne a McLaren szupertehetsége, Lando Norris.

    Ken Smith szerint, aki egy új-zélandi autóversenyző volt régebben, ha Hartley elhagyná a Forma-1-et, akkor az IndyCar lenne számára a legjobb választás.

    Hartley a tavalyi Amerikai Nagydíjon mutatkozhatott be a Forma-1-ben.  A Renault kirúgta az akkori pilótáját, Jolyon Palmert, helyére pedig az Carlos Sainz érkezett, aki azelőtt még a Torro Rosso pilótája volt.

    A faenzai alakulatnak így lett egy szabad ülése, amit az új-zélandi versenyző kapott meg. Az új-zélandi a Porsche kivonulása miatt döntött a Forma-1 mellett, ugyanis az új-zélandi a Porsche színeiben versenyzett a WEC-ben.

    „Brendont kiskora óta ismerem, dolgoztunk is együtt. Az első Red Bullos szerződését 16 éves korában kapta meg,” – mondta Smith.

    „Hasonlít Scottra (Dixon). Sohasem izgulja túl a dolgokat. A tavalyi Le-Mansi 24 órás versenyen nagyon nagy nyomás alatt tudott gyors lenni. Senki sem tudja, hogy a Torro Rossonál mire lesz képes a szezon hátralevő részében.

    „Majdnem egy csapatba kerültek Scott-tal, de a Torro Rosso hívta őt és szerintem Brendon jól járt a Forma-1-el,” – véli Smith.

    „Azonban ha Brendon nem tudja felvenni a Forma-1 ritmusát, akkor biztosan vissza fog térni az Államokba. Tudom, hogy Ganassi Brendon döntésének, de szerintem még mindig örömmel fogadná Brendont a csapatába.”

    Daniel Ricciardo távozásának köszönhetően Hartley nagyobb biztonságban érezheti magát a Torro Rossonál.

    Ha Hartleyt menesztené a Torro Rosso, akkor faenzaiaknak két új pilótát kell keríteniük, ugyanis a csapat másik pilótája, Pierre Gasly az anyacsapat pilótája lesz a következő szezontól.

    Elég valószínű, hogy Hartley maradni fog a Torro Rossonál, ugyanis a Red Bull junior programjában Daniel Ticktumon kívül nincs más pilóta, aki helyettesíteni tudná Hartleyt. A brit pilóta pedig a Forma-3 után valószínűsíthető, hogy a japán Super Formulában folytatja majd a pályafutását.

    A Ganassinál pedig egyre valószínűbb, hogy Felix Rosenqvist lesz majd Scott Dixon csapattársa a következő szezontól, miután Ed Jones távozik a csapattól a szezon végén.

     

  • Hartley most már „sokkal kevesebb nyomást érez”

    Hartley most már „sokkal kevesebb nyomást érez”

    Brendon Hartley elmondta, kevésbé érzi magát nyomás alatt, mint év elején, az olyan pletykák miatt, hogy Norris beül a helyére. Még Gasly Red Bullhoz igazolása előtt vázolta fel Hartley, hogy miként reagált az év korábbi szakaszában a róla szóló pletykákról:

    „Az év kezdete óta egyértelműen megváltozott a hozzáállásom. Akkor rengeteg pletyka látott napvilágot, ez pedig növelte a rám ható nyomást. Most már máshogy látom a dolgokat és mentálisan is különbözően közelítek meg dolgokat. Nagyon erősnek és koncentráltnak érzem magam, arra fókuszálok, ami igazán fontos. Ennek a más megközelítésnek köszönhetően, sokkal kevesebb nyomást érzek, mint az év elején. Tapasztaltam már, hogy a legnehezebb időszakok tesznek erősebbé. Sportemberként, vagy az élet bármely más részén a nehéz időszakokból tanulsz igazán. Nagyrészt ebben hiszek. Úgy érzem voltak kemény időszakaim, de most már erősebbnek érzem magam miattuk. Folyamatosan tanulok, a legjobbat próbálom kihozni magamból a jó eredmény érdekében.”

  • Hartley: Az F1 rossz példát mutat a rázókövek használatával

    Hartley: Az F1 rossz példát mutat a rázókövek használatával

    Brendon Hartley elmondta, szerinte az F1 rossz példát mutat azzal, hogy engedi a pilótákat négy kerékkel elhagyni a pályát.

    „Sok képet láttam magamról és a többiekről is, ahogy az autónk mind a négy kerekével a fehér vonalon kívül helyezkedett el [Hockenheimben], ez elég gyakori ív volt. Nem hiszem, hogy ez jó képet fest rólunk a motorsport világában. Nyilván ez ebben az esetben elfogadható volt. De ha a szabálykönyvet nézzük meg, ez négykerekes pályaelhagyás, szóval egy részem inkább azt preferálja, hogy ezt ne lehessen megcsinálni.”

    „Ausztriában is mindig vita tárgya, hogy az autók megrongálódnak [a rázókövek miatt]. Szerintem a műfű nagyon jól működik, mert azzal sok tapadást veszítesz, de mégsem sérül meg az autód. Igazából nagyon támogatom a műfüvet.”

  • Brendon Hartley „brutális napja” két keréken

    Brendon Hartley „brutális napja” két keréken

    Miközben a legtöbb Forma-1-es társa a nyári szünetet élvezi, addig Brendon Hartley egy kimerítő kilencórás mountain bike versenyt teljesített Colorado-ban.

    A Toro Rosso pilótája barátjával és korábbi Porsche-s csapattársával Mark Webberrel részt vett a 161 km-es Leadville Trail 100 MTB nevű versenyen.

    A híres viadalon 1536 induló vett részt, akiknek extrém terepen, és átlagosan több mint 3000 méter magasan kellett helyt állniuk.

    Az új-zélandi végül a 20-29 évesek kategóriájában a 36.helyen végzett 9 óra 56 másodperces idővel, és egyszerűen csak „brutális napnak” nevezte.

    „Elképesztő, hogy mennyi mindent tanulhatsz meg magadról, amikor a határokat feszegeted, nagyszerű érzés.” – írta az Instagram oldalán, ahol több képet is mellékelt a versenyről.

    Webber – aki egyébként Hartleyt készítette fel erre a versenyre – 9 óra 24 perc és 32 másodperc alatt teljesítette a távot.

    https://www.instagram.com/p/BmYfkx9hmGg/?taken-by=brendon_hartley

  • Hartley már tisztábban látja a dolgokat a Torro Rossónál

    Hartley már tisztábban látja a dolgokat a Torro Rossónál

    A Torro Rosso versenyzője, Brendon Hartley kezdi megtalálni a helyét a Forma-1-ben annak ellenére, hogy sokat pletykálnak arról, hogy a szezon végén megválik tőle a faenzai alakulat.

    Még tavaly sokkolta a Forma-1 világát a Torro Rosso, hogy az Amerikai Nagydíjtól kezdve egy új pilótapárossal folytatta a szezont. Az új-zélandi, Brendon Hartley-val és a francia, Pierre Gasly-val. A két pilóta teljes szerződést kapott a csapattól 2018-ra. Az új-zélandi idén csak kétszer tudott pontot szerezni, míg a csapattársa, Pierre Gasly sokkal jobb eredményeket ért el a szezon eddigi futamain.

    Annak ellenére, hogy a szezon elején pletykáltak arról, hogy az új-zélandi pilótát már a szezon közben válthatja fel a McLaren üdvöskéje, Lando Norris, Hartley szerint biztos helye van a csapatnál – legalább az év végéig.

    „Rendkívül jól érzem magam, magabiztos vagyok, a sok pletyka és a nyomás ellenére is”- mondta Hartley a magyar hétvégén.

    „Ez a helyzet sokkal erősebbé tesz lelkileg” – folytatta az új-zélandi. „Sokkal tisztábban látom már a dolgokat. Rengeteget tanultam a szezon során. Voltak nehéz időszakaim az év elején, amikor kritikus helyzetekben vétettem hibákat. Azt hiszem a legutolsó négy-öt versenyen kihoztam magamból a maximumot, jól teljesítettem.”

    Hartley éppen hogy nem szerzett pontot a Hungaroringen, ugyanis a versenyen a tizenegyedik pozíciót szerezte meg.

    „Csalódott vagyok, hogy nem sikerült pontot szerezni a hétvége során,”- vallotta be. „Azt hiszem jól teljesítettem a hétvége során, de ezek szerint ez nem volt elég a pontszerzéshez.”

    Hartley szerint rossz stratégiát választottak a verseny során, ezért is maradt le a pontszerző helyekről.

    „A verseny első felében beragadtam Carlos (Sainz) mögé, aki keményebb keverékű gumin volt. Azután túl hamar reagáltunk Nico (Hülkenberg) kerékcseréjére, és a közepes keverékkel nem tudtam valami jó tempót diktálni a második etapban. Nem hibáztam a versenyen. A rajtom jó volt, de sajnos nem sikerült pontot szereznem.

    „Nem hiszem, hogy rossz lett volna a versenyem. Jobb versenyem volt, mint az előző pár futamon.”

    Hartley részt vett a Hungarororingen megrendezett két napos szezonközi teszten, mielőtt elment a jól megérdemelt nyári pihenőre. Az új-zélandi tudja, hogy jól kell teljesítenie a szezon második felében, ha szeretne jövőre is a Torro Rossónál versenyezni.

    „Vannak pozitívumok a tesztet követően” – tekintett előre. „Várom már a szezon második felét, sajnos a szezon első felében voltak olyan futamaim, ahol nem volt szerencsém” – zárta a beszélgetést Brendon Hartley.

  • Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Az R-Motorsport lehet az a svájci cég, akik az Aston Martin csapatát már amúgy is üzemeltetik a Blancpain GT Endurance szériában, akik felvehetik a versenyt a DTM-ben az Audival és a BMW-vel. Érdekesség, hogy a buliban benne van még az Arden International és a Jota Sport is, sőt a paddock pletykák szerint az egész projektet megtámogatja a Red Bull, illetve a HWA, akiknek biztos lesz is kapacitásuk erre az autóépítésre, miután a Mercedes lelép a német szériából.

    A csapatot feltehetően majd az Arden irányítaná, amelynek az igazgatója az a Garry Horner, akinek a fia Christian Horner irányítja a Red Bull F1-es csapatát, valamint formaautózásban a Red Bull juniorokat is istápolják.

    A Red Bull által támogatott Formula E sztár Sebastien Buemi, a Toro Rosso jelenlegi versenyzője Brendon Hartley és a jelenlegi R-Motorsport Arden gyári pilóták, tehát Nicki Thiim és Maxime Martin azok, akikre alapoznák a programot. Utóbbinak ráadásul DTM-es tapasztalatai is vannak, a BMW-vel.

    Ugyan a DTM új négyhengeres 2 literes szabályzása nem illik az Aston Martin filozófiájába, már megy a spekuláció arról, hogy az autókat esetlegesen azon Honda erőforrásokkal látnák el, amiket a japánok a Super GT-ben használnak, és már most megfelelnek majd a DTM-ben is bevezetendő reguláknak.

    Az R-Motorsport csapatvezetője, Florian Kamelger ennyit árult el az Autosportnak:

    „Mi egy olyan motorsportos márka vagyunk, akik gyorsan fejlődnek, és valóban keresünk más szériákat, ahol új lehetőségek után kutatunk. A DTM is egyértelműen érdekel minket. Nagy potenciált látunk benne, de még nincs semmi konkrétum.”

    Az R-Motorsport folytatja a tevékenységét tehát jövőre is a Blancpain GT-ben, azonban már azzal az új V8-as motorral, amit a Vantage GT3-asban mutattak be az ide 24 órás versenyen Le Mansban. Az R-Motorsport anyacége, az AF Racing pedig komoly szerepet vállalt az Aston Martin Valkyrie hipergyors autójának a tervezésében és megalapozásában. Az is biztos, hogy amennyiben érkezne egy harmadik gyártó 2020-ra a DTM-be, az Audi és a BMW is nagyobb kedvvel maradna hosszabb távon is.

    További gyártókról is pletykálnak még egyébként akik a német sorozatba tartanak, ezek közül aki még erősen tartja magát, az a Ferrari testvér márkája, a Maserati, akiknek az érkezését várják.

  • A Toro Rosso még mindig keresi, hogy miért tört el Hartley felfüggesztése

    A Toro Rosso még mindig keresi, hogy miért tört el Hartley felfüggesztése

    A Toro Rosso továbbra sem tudja, hogy miért tört el Brendon Hartley felfüggesztése a múlt szombati szabadedzésen.

    A kezdeti vizsgálatok nem tudták kimutatni a törés okát, de az biztos, hogy az új fejlesztésű felfüggesztésnek semmi köze a balesethez.

    „Amivel a probléma volt, az nem az új specifikációjú volt. Azután elővigyázatosságból visszatértünk a régebbire, noha nem gondoltuk úgy, hogy köze lett volna a balesethez.” – mondta James Key technikai igazgató.

    „Még mindig vizsgáljuk és próbáljuk megérteni, hogy miért történhetett. Soha nem volt még problémánk ezen a téren. Kilenc futamot teljesítettünk idén probléma nélkül. Nem láttunk erre utaló jeleket, minden olyan terhelés, ami a bal első felfüggesztésen keresztül ment az akkora volt, mint amire terveztük. Ennek a résznek már történelme van, ezt használtuk az azt megelőző napon is, valamint Kínában, Bahreinben és a komoly féktávot igénylő pályákon is. Pedig előzőleg teszteltük és ellenőriztük is, és mindent rendben találtunk.”

    „Így inkább még furcsább az, hogy egyszer csak egy olyan alkatrésszel lesz problémánk, ami előtte normálisan működött. Most meg kell állapítanunk, hogy vajon volt-e rajta valamiféle sérülés.”

    Key azt is elmondta, hogy a roncsok maradékát jelenleg is Fanezában vizsgálják, és arra gyanakodnak, hogy ez csak egy egyszeri probléma lehetett, mert Hartley csapattársa Gasly gond nélkül ment vele.

    „A törmelékeket visszavittük Faenzába, gondosan elzártuk és komoly vizsgálatok alá vetjük őket, hogy megtudjuk mi okozta ezt a balesetet. Pierre 52 kört tett meg ugyanezzel probléma nélkül, emiatt úgy vélem, hogy ez csak egy egyszeri gond lehetett, de biztosra még nem mehetünk.” – tette hozzá Key.