Címke: Brendon Hartley

  • Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Az „esélytelenebb” Toyota fordított, Kobayashi és López WEC bajnok!

    Bár Alonso korábbi csapattársai, a Buemi-Hartley-Nakajima trió állt jobban, Bahreinben a Kobayashi, López és Conway által vezetett Toyota nyert. Ezzel pedig övék lett a 2020-21-es szezon bajnoki címe is.

    A 8-as számú autó a WEC teljesítmény-kiegyenlítő rendszerének köszönhetően hátránnyal indult, és később sem tudott harcban lenni a futamgyőzelemért. Kört is kaptak volna, ha a verseny közepén egy safety car le nem csökkenti a különbségeket.

    „Jó érzés.” – jelentette ki Mike Conway. – „Hosszú szezon volt ez, a világ helyzetét nézve. Az, hogy megszereztük a címet, a csapattársaim érdeme, jó fényt vetettek rám.”

    Így bár az elmúlt három alkalommal nem sikerült megnyerniük a Le Mans-i 24 órást, a 7-es számú Toyota lett az utolsó LMP1-es bajnok. Jövőre ugyanis a sorozat a hypercar szabályzatra (LMPh) vált, az IMSA-val együtt.

    A Jota Sport Stevens-Tung-Aubry által vezetett autója összetett harmadik lett, és egyben meg is nyerték a versenyt LPM2-es kategóriában. Csapattársaik, da Costa, Davidson és Gonzalez végeztek másodikként, a dobogó alsó fokára van der Garde, de Vries és van Eerd állhatott fel.

    A kategóriát Philip Hanson és Filipe Albuquerque már Le Mans-ban bebiztosította, csakúgy, mint a GTE Pro mezőnyében Nicki Thiim és Marco Sorensen.

    Az egyetlen megmaradt cím a GTE Am kategóriában Emmanuel Collard, Nicklas Nielsen és Francois Perrodo érdeme lett. Hiába jöttek be csak másodiknak, így sikerült ledolgozniuk a hátrányukat a fékhibával Adam-Eastwood-Yoluc trióval szemben.

  • Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor a 8-as Toyota nyerte a Le Mans-i 24 órást

    Zsinórban harmadszor nyerte meg a 8-as számú Toyota a Le Mans-i 24 órást versenyt, amelyet idén rendhagyó időpontban rendeztek meg.

    A japán gyártó esélyesként vágott neki a 24 órának, ám az időmérő és a hiperpole után a Kobyasahi-Lopez-Conway trió alkotta 7-es számú autó tűnt erősebbnek, ők indulhattak az élről. Míg a címvédő autó a Rebellion mögül, csak a harmadik helyről indulhatott.

    A délutáni etap során magabiztosan vezetett a 7-es autó, amely számtalan második helyet tud eddig felmutatni, így a győzelem volt számukra az egyetlen cél idén. A hosszú éjszakai etap során azonban elvesztették minden esélyüket a győzelemre, ugyanis technikai probléma miatt 30 percet töltöttek a bokszban.

    A testvér autó előtt ekkor egy körrel vezettek, miután Nakajimáéknál féket kellett cserélni korábban, ám végül hét kör hátránnyal, a két Rebellion mögött a negyedik helyen tudták folytatni a körözgetést. Később pedig a padlólemezük is sérülést szenvedett, így a felzárkózásuk még nehezebbé vált.

    A két svájci autónak is voltak gondjai, az 1-es autónak az autó első splittere mozdult el, míg a 3-as a bokszkiállásoknál volt sokkal lassabb.

    A 8-as autó végül 5 kör előnnyel nyert, így Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima zsinórban harmadszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, míg az Alonso helyére érkező Brendon Hartley 2017 után másodszor nyert. A második helyen az 1-es Rebellion végzett Menezes, Senna és Nato vezényletével. A dobogó legalsó fokára pedig a másik Toyota állhatott fel, köszönhetően a 3-as Rebellion kuplung gondjainak is a versen végén.

    A ByKolles autó pedig nem teljesítette a távot.

    Az LMP2 hozta a legizgalmasabb csatákat, végül a 22-es United Autosport Paul Di Resta, Filipe Albuquerque és Phil Hanson hármassal. Az utolsó bokszkiállásig nagyon izgalmas csatát vívtak a 38-as JOTA autójával. Végül Zak Brown csapata 40 másodperces előnnyel nyerte meg a kategóriát.

    Sokáig a 26-os G-Drive magabiztosan állt a dobogós pozícióban, ám a verseny legvégén felfüggesztés gondok miatt kénszerű szervizelésre kellett kiállniuk, így végül az ötödik helyen fejezték be.

    Az ő harmadik helyüket a 31-es Panis Racing örökölte meg Vaxiviere, Canal és Jamin trióval.

    A GTE Pro kategóriában szinte végig két autó harcolt a sikerért, a 97-es Aston Martin és az 51-es AF Corse Ferrari. A győzelmet végül a britek kaparintották meg Alex Lynnel, Maxim Martine-nel és Harry Tincknell-lel.

    Az amatőrök között is Aston Martin siker született, a 90-es TF Sport jóvoltából, amelyet Jonathan Adam, Charlie Eastwood és Salih Yoluc vezetett, utóbbi pedig az első török kategória győztes lett a 24 órás verseny történetében.

  • A Red Bull tartalékpilótája veszi át Hartley helyét a Formula E-ben

    A Red Bull tartalékpilótája veszi át Hartley helyét a Formula E-ben

    A Red Bull harmadik számú versenyzője Sergio Sette Camara veszi majd át Brendon Hartley helyét a Formula E berlini szuperfináléjában a Dragon csapatnál.

    A héten jelentette be Jay Penske csapata, hogy megvált az új-zélandi versenyzőjétől, aki így csupán öt futamot teljesíthetett az elektromos szériában. A Dragon tartalékpilótája az a Sergio Sette Camara, aki korábban az F2-ben indult emellett pedig a Red Bull – és ezzel együtt az AlphaTauri – Forma-1-es istállók tartalékjaként is jelen van a helyszíneken.

    A brazil versenyző márciusban részt vett az újoncok tesztjén, ahol a második legjobb időt tudta megfutni.

    „Nagyon várom már a versenyeket, még akkor is, hogy csak nagyon keveset tudok készülni, mivel elég későn jött ez a lehetőség. Remeg tapasztalatokat szereztem márciusban Marrakeshben, a terv pedig az volt, hogy többször is meglátogatom majd a csapatot, de aztán a COVID-helyzet ezt ellehetetlenítette.  A Formula E egy nagyon kemény sorozat, de nagyon örülök, hogy ismételten egy klasszisokkal teli mezőnyben versenyezhetek. A legjobbamat fogom nyújtani, amit már Marrakeshben is megtettem.” – nyilatkozta Camara.

    A The Race információi szerint Camara majd egy shakedown keretében azért jobban megismerkedhet majd az autóval még a berlini állomás előtt.

    A korábbi Formula 2-es futamgyőztes pilótának sűrű hónapok következnek majd, ugyanis az már korábban kiderült, hogy a japán Super Formulában is rajthoz fog állni. A berlini futamok augusztus elején-közepén kerülnek lebonyolításra, ami után kezdődik majd Motegiban a japán formula autós bajnokság.

    A Forma-1-es szerepvállalása miatt ütközésbe kerül majd, hiszen a berlini második duplafutam egyidőben lesz a Forma-1-es 70. Évforduló Nagydíjjal, de Camara biztos benne, hogy a Red Bull elengedi majd a Formula E-be.

    A 22 éves pilóta szerződése egyelőre csak az idei évre szól, azt még nem tudni, hogy jövőre kap-e teljes szezont a Dragonnál.

  • A Toro Rosso egykori versenyzője, Hartley kikerült a Formula E-ből is

    A Toro Rosso egykori versenyzője, Hartley kikerült a Formula E-ből is

    Brendon Hartley, az ex-Toro Rosso pilóta mindössze öt verseny után távozik a Dragon Formula E csapatától, így nem lesz ott Berlinben.

    Hartley azt követően került az amerikai csapathoz, hogy Maximilian Günther leszerződött a BMW-vel. Az új-zélandi debütálásán 19. lett, de a szaudi második futamon sok büntetést követően feljött a 9. helyre, és ezzel két pontot szerzett.

    Legutóbb Marrakeshben szintén 19. helyen végzett, ezzel 20. a bajnokságban. Csapattársa, Nico Müller pedig még pont nélkül áll.

    Most Pascal Wehrleinhoz hasonlóan azonnali hatállyal elhagyja csapatát, hogy a Toyota LMP1-es autójában végezze el a feladatát.

    Hartley a Toro Rosso után Alonso helyére érkezett vissza a hosszútávú sorozatba, és ebben a szezonban már a japánok gyári csapatát erősítette. A spái 6 órás első szabadedzését augusztus 13-án rendezik majd meg, ez pedig ütközik a Formula E szezonzáró versenyével.

    Nem csak őt érinti az ütközés, a Sam Bird által leváltott Calado; Hartley csapattársa, Sébastien Buemi; de a pontverseny éllovasa, da Costa és Alex Lynn is két helyszínen kellene, hogy szerepeljen egy időpontban. Ez a négy versenyző azonban várhatóan Berlinben marad majd.

    Hogy ki ugrik majd be megüresedett helyre, azt még nem tudni, de Sergio Sette Camara és Joel Eriksson tesztelt Marrákesben a csapattal. Sette Camara ugyan második lett a teszten Nick Cassidy mögött, míg Joel Eriksson mindössze 20. lett.

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Hartley a Dragon versenyzője lesz a Formula E hatodik szezonjában

    Hartley a Dragon versenyzője lesz a Formula E hatodik szezonjában

    Brendon Hartley egy teljes szezont fog futni a Formula E-ben. Az új-zélandi versenyző a Dragon Racing csapatának pilótája lesz majd az elektromos széria hatodik szezonjában.

    Hartley, aki emellett a WEC következő idényében is részt fog venni a Toyota versenyzőjeként, az amerikai istálló eddigi egyetlen hivatalosan bejelentett versenyzője. A gyári Porsche versenyzőjének nagy esélye volt az újonnan csatlakozó német gyártó egyik ülésére, ugyanis számos alkalommal tesztelhette az elektromos tesztautójukat. Igen ám, azonban a német gyártó végül nem Hartleyt, hanem André Lotterert szerződtette a már régen bejelentett Neel Jani mellé.

    „Örülök annak, hogy a Dragon Racing versenyzőjeként egy új kihívásban lehet majd részem a Formula E-ben,” – mondta a Toro Rosso egykori pilótája. „A Formula E teljesen különbözik az összes olyan szériától, ahol valaha is megfordultam, azonban remélem, hogy az évek során gyűjtött tapasztalat az energia beosztásával segít majd abban, hogy már újoncként komoly eredményeket érhessek el.

    „Mindig is szerettem az utcai pályákat és a Formula E-ben vannak az egyik legvadabb pályák, amiket valaha láttam” – -véli Hartley. „Ha ezeket a helyszíneket pedig top kategóriás versenyzőkkel és a világ legjobb gyártóival kombinálod, akkor egy nagyon érdekes sorozatot kapsz. Már el is kezdtük a közös munkát a Dragon Racinggel és hiszek benne, hogy sok közös sikerünk lesz majd az előttünk álló szezonban.”

    Az még viszont egyáltalán nem biztos, hogy ki lesz Hartley csapattársa a Dragonnál és az sem, hogy melyik szériában fog majd rajthoz állni, amikor a Formula E és a WEC versenyei két alkalommal lesznek egy időpontban: december 14-én és 2020 március 21-én.

    A Dragon megkezdte a privát tesztelést a Formula 2-ben és az Indy Carban egyaránt versenyző Jordan Kinggel. King a Formula 2 hungaroringi hétvégéje előtt tesztelhette az amerikai istálló legfrissebb modelljét.

    Az amerikai istálló egy közleményben árulta el, hogy Hartleynak „kiemelkedő szerepe” lesz majd a fejlesztési munkálataikban a nyár legjelentősebb részében. A csapat tulajdonosa, Jay Penske elmondta: „Örülök, hogy Brendon lesz majd ez egyik pilótánk az ABB FIA Formula E hatodik szezonjában. Brendon egy igazi versenyző. Megvan benne a tapasztalat, az értelem és a versenyszellem egyedi kombinációja, ami lehetővé teszi a számára, hogy maximalizálja az új Penske EV-4 hajtásláncában rejlő potenciált. A legfontosabb, hogy pont ugyanolyan éhes a sikerre, mint mi, és még a legnagyobb gyártók versenyzőivel is szeretné felvenni a versenyt.”

  • Tavaly menesztették, most két legendás F1-es csapat tartalékpilótája

    Tavaly menesztették, most két legendás F1-es csapat tartalékpilótája

    Sokat fordult a világ Brendon Hartleyval tavalyi Toro Rossos menesztése óta. Az új-zélandi pilóta két nagy nevű F1-es csapatnál is készen állhat a beugrásra.

    Hartleyt tavaly év végén küldte el a Toro Rosso és ezáltal a Red Bull is gyenge teljesítménye miatt. Aztán a Ferrari felkarolta szimulátorpilótaként, illetve a következő idénytől pedig Fernando Alonso helyén a domináns Toyota egyik versenyzője is lesz a WEC-ben.

    Addig is ő fogja betölteni a Ferrari tartalékpilótai munkakört a szimulátoros feladatai mellett, ami azt is jelenti, hogy ha Sebastian Vettellel vagy Charles Leclerc-kel valami történne, akkor Hartley ülne be a vörösök autójába. A legutóbbi sajtóhírek szerint pedig már Hinwilben is járt ülés próbán, ami pedig arra utal, hogy az Alfa Romeonál is hasonló szerep hárulhat rá.

  • Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy a volt Forma-1-es autóversenyző, Brendon Hartley érkezik Fernando Alonso helyére a 2019/20-as WEC szezonra a #8-as rajtszámú autójukba.

    Hartley a hétvégén ott lesz a japánok tartalékpilótájaként Le Mansban, de versenyzőként a Toyota Gazoo Racingnél szeptemberben indul majd Silverstoneban Kazuki Nakajima és Sebastien Burmi csapattársaként. Pascal Vasselon, a Toyota Motorsport technikai igazgatója ennyit mondott:

    „Brendonra cseréljük Fernandót, innen is megközelíthetjük a dolgot, ez a legegyszerűbb.”

    Hartley kétszeres LMP1 WEC bajnok volt a Porsche színeiben, és már volt lehetősége arra, hogy teszteljen a Toyota TS050-nel Spaban, ahol a csapat már Le Mansra készült, majd a klasszikus verseny hivatalos tesztnapján, napokkal ezelőtt.

  • Hartley: A Toyotától kapott lehetőség mellett Formula E – ben is helyt tudnék állni

    Hartley: A Toyotától kapott lehetőség mellett Formula E – ben is helyt tudnék állni

    A Toyota újonnan bejelentett versenyzője, Brendon Hartley a WEC mellett a Formula E-ben is szívesen versenyezne a Porsche csapatában. Az új-zélandi pilóta veszi majd át a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso helyét a Toyota LMP1-es alakulatánál, miután a spanyol pilóta elérte a legfőbb célját, miután megnyerte a Le Mansi 24 órás versenyt.

    A Toro Rosso egykori pilótája továbbra is a Porsche fejlesztőpilótája lesz az új állása ellenére. A német gyártó ugyanis csatlakozni fog a Formula E mezőnyéhez a következő szezontól. Hartley a korábbiakban hangsúlyozta, hogy a Toyotás ülés megszerzése volt a legfőbb célja. Azonban mostanra megváltozott a véleménye és elmondta, hogy a hosszútávú versenyt szívesen az elektromos szériával.

    „Ha engem választanának, akkor feltétlenül igent mondanék. Azonban nem biztos, hogy én leszek a Porsche másik pilótája a Formula E-ben,” – nyilatkozta Hartley a Le Mans-i teszt előtt. „Ez egy lehetőség a számomra, azonban pontos válasszal még én sem tudok szolgálni.

    „Továbbra is része vagyok a projektjüknek, ugyanis ott leszek a jövő heti teszten és én is vezethetem majd az autót. Azonban tényleg nem tudom. Számomra az volt a legfontosabb, hogy aláírjam a szerződést a Toyotával, hogy újra rajthoz állhassak Le Mansban.”

  • Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy Fernando Alonso a szezon végén hátat fordít a hosszútávú világbajnokságnak (WEC). A kétszeres Forma-1-es világbajnok azonban marad a japánok alkalmazásában, akikkel új kihívások elé szeretne nézni. Helyére egy szintén ex-Forma-1-es pilóta érkezik, Brendon Hartley személyében.

    A Toyota közleménye nem tartalmaz további részleteket, így azt sem tudni, hogy mik lehetnek a további közös projektjük, ám jó eséllyel a Dakar rali lehet az, hiszen Alonso nemrégiben tesztelt egy Toyota Hiluxot.

    „Nagyon élveztem, hogy a Toyota Gazoo Racing tagja lehettem a WEC-ben, de ez a fejezet lezárul. A tavalyi Le Mans-i 24 órás győzelem az egyik fénypontja volt a karrieremnek, melyben a tripla korona a fő cél. Mindig is emlékezni fogok erre a győzelemre, amit közösen, egy csapatként értünk el. Most azonban eljött a megfelelő pillanat arra, hogy új kihívások elé nézzek, és számos érdekes lehetőség áll előttem a Toyota Gazoo Racingen belül.” – nyilatkozta Alonso.

    A Toyota csapat elnöke Hisatake Murata így reagált a bejelentésre:

    „Szomorúan mondok búcsút Fernandonak, szeretném megköszönni neki azt a hatalmas hozzájárulást, amit ebbe a fantasztikus szezonba beletett, amely szezon során bele írta a nevét a Toyota történelmébe. A szenvedélye, a győzelem iránti vágya, és az álmai iránti elhatározottsága igazán lenyűgöző.”

    Alonso számára tehát már csak két verseny van hátra a hosszútávú pályafutásából, a hétvégi Spa-i és a júniusi Le Mans-i 24 órás verseny. A spanyol kijelentette, hogy mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze a harmadik FIA világbajnoki címét.

    Az is kiderült, hogy Alonso helyére a Porscheval rengeteg LMP1-es sikert megélő Brendon Hartley érkezik majd, aki így csatlakozik Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Kamui Kobayashi, Mike Conway és José Maria Lopez mellé a Toyotánál a 2019\2020-as szezonban. Az viszont még nem ismert, hogy a két autó összetétele hogyan is fog pontosan kinézni.

    Hartley 2017-ben Le Mans-t nyert, míg 2015-ben és 2017-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a sorozatban még a Porscheval. Az idei 24 órás viadalon ő lesz majd a Toyota hivatalos tartalékpilótája, illetve a futam előtti teszten autóba is ül majd.

    „Tudom, hogy mennyire profi és motivált ez a csapat, akik ellen az évek során rengetegszer versenyeztem, így nagyon feltüzelt és boldog vagyok, hogy csatlakozhatok hozzájuk. Hiszem, hogy még erősebben térhetek vissza a WEC-be köszönhetően az F1-ben szerzett tapasztalataimnak és várom már hogy autóba üljek és erős kapcsolatot alakítsak ki az új csapatommal.” – mondta az új-zélandi.