Címke: Brazília

  • A repülőjáratok késése miatt az F1 részben felszerelés nélkül maradhat?

    A repülőjáratok késése miatt az F1 részben felszerelés nélkül maradhat?

    Több F1-es csapat is kulcsfontosságú felszerelés nélkül maradhat, miután a Mexikói és a Brazil Nagydíj közötti néhány napban logisztikai késedelem okozott gondot.

    Néhányan, köztük Fernando Alonso is, megkérdőjelezték a jelenlegi nemzetközi „tripla versenyek” értelmét, amely kontinenseken és időzónákon átívelő futamokat foglal magában, mivel jelenleg az F1 Mexikóból Brazíliába, majd a következő hétvégén Katarba száguld. Így fogalmazott a múlt héten, utalva a csapatok munkatársaira:

    „Már a határukon vannak, jobb megoldást kell találnunk a versenynaptárra.”

    Brazíliában azonban a fő kihívás logisztikai jellegűnek bizonyult, és ez két charterjárat gyors áthaladását befolyásolta. A De Telegraaf szerint a járat késése miatt a csapatok működéséhez szükséges kulcsfontosságú felszerelések most csütörtökig nem landolnak Sao Paulóban. A Forma-1 szóvivője így nyilatkozott erről:

    „Az időjárási viszonyok miatt késett a rakomány hétfői mexikói indulása, ami azt jelenti, hogy a teher egy része még nem érkezett meg Brazíliába. Arra számítunk, hogy ez csütörtökön megérkezik, anélkül, hogy jelentős hatása lenne a versenyhétvégére.”

  • 94 éves korában elhunyt Ayrton Senna édesapja

    94 éves korában elhunyt Ayrton Senna édesapja

    Milton da Silva, a néhai Ayrton Senna édesapja szerdán, 94 éves korában, természetes halállal hunyt el Sao Paulóban. Ugyan a háromszoros világbajnok az édesanyja vezetékneve alatt versenyzett, édesapja csendes, és kitartó erő volt Senna életében.

    Milton da Silva eredetileg reménykedett benne, hogy fia csatlakozik a családi vállalkozáshoz. Ez egy sikeres kohászati vállalatot, valamint építőipari, mezőgazdasági és állattenyésztési befektetések foglal magában Brazíliában. A Senna család feje azonban korán felismerte fia motorsport iránti szenvedélyét. Támogatta a későbbi F1-es világbajnok korai versenyzői erőfeszítéseit a gokartozásban, majd a Formula Ford 1600-ban Nagy-Britanniában. Amikor azonban a nagyszerű brazil pilóta sikereket ért el a királykategóriában, apja távol tartotta magát a rivaldafénytől, és az árnyékban maradt, távolról figyelte fia bravúrjait.

    Míg Milton da Silva – a Brazil Nagydíj hétvégéit leszámítva – ritkán volt jelen az F1-es paddockban, Ayrton a pályafutása során nagyban támaszkodott apja útmutatására és tanácsaira, amikor eljött az idő, hogy Senna saját vállalkozást alapítson hazájában, akkor apja üzleti tapasztalataira támaszkodott.

    Milton da Silvát felesége, Neyde Joanna Senna és két gyermeke, Viviane és Leonardo gyászolják.

    Embed from Getty Images

  • Halasztani szeretnének a São Paulo Nagydíj szervezői

    Halasztani szeretnének a São Paulo Nagydíj szervezői

    Tavaly elmaradt São Paulo Nagydíj, és úgy tűnt, hogy idén végül nem is Interlagosba, hanem Rióba térhet majd vissza a mezőny.

    Végül egy új ötéves szerződéssel sikerült pontot tenni az ügy végére. Nem a Brazil, hanem a São Paulo Nagydíj néven sikerült megegyezésre jutniuk a Libertyvel.

    Idén az amerikai kontinens versenyei közül utolsóként van beütemezve a futam, egy tripla hétvége részeként. Eredetileg november 14-én rendezték volna meg a versenyt, de aztán – hogy újra teret adjanak Melbourne-nek – egy héttel korábbra hozták az időpontot.

    Az Ausztrál Nagydíjat azonban törölték, így egy hónapos szünet tátong a dél-amerikai verseny, és az első Szaúdi Nagydíj között.

    A szervezők most szeretnék visszakapnia későbbi dátumot, mivel november 25-én van Brazíliában a köztársaság kikiáltásának évfordulója.

    „Ha elfogadják a javaslatunkat, a város és a tartomány bevétele jelentős mértékben megnövekszik.” – magyarázza João Doria kormányzó.

    A Forma-1 naptárában jelenleg három olyan helyszín van – Törökország, Mexikó és Brazília – ami rajta van az Egyesült Királyság „piros listáján”. Ezt azt jelentené, hogy a csapattagoknak ezekről a versenyről visszaérve karanténba kellene vonulniuk, amennyiben nem változnak az előírások addig.

    Japán státusza sem biztos még, a szigorú a belépési követelmények miatt, de ott a mezőny le tudná tölteni a Török Nagydíjat követő 10 napot.

    Amennyiben teljesítik a brazilok kérését, akkor nem lesz hely a versenynaptárban hely pótolni az Ausztrál Nagydíjat. Így legfeljebb egy decemberi pótfutammal lesz teljesíthető a Liberty által kitűzött 23 forduló.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Autódromo de Interlagos (@interlagostrack) által megosztott bejegyzés

  • Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Stefano Domenicali elmondta, hogy a következő hetekben jelenthetik be a 2022-es versenynaptár előzetes tervezetét.

    Még az idei szezon helyszínei felett is lebegnek kérdőjelek, mivel a Covid-19 árnyékként vetül Zandvoortra, Törökországra, Japánra, Mexikóra és Brazíliára. Az F1 viszont már gőzverővel koncentrál a következő esztendőre, így hamarosan nyilvánosságra is hozza hogyan képzeli el a korszakváltó 2022-es évet.

    ,,A 2021-es szezon felén vagyunk csak túl, ám a következő év tervezése már egy ideje folyik a háttérben. Remélhetjük, hogy szeptemberben vagy akár októberben már prezentálhatjuk az előzetes versenynaptárt.” – nyilatkozta Domenicali a Speedweeknek.

    Jövőre Miami is csatlakozik a körforgásba, így Amerikai két versenyt is rendezhet. Az F1 vezetője elmondta, mikorra ütemezhetik az új pálya bemutatkozását:

    ,,Megerősíthetjük, hogy a várva várt Miami GP május első felében kerül majd megrendezésre. A jegyek iránt már most nagy a kereslet, ám hivatalosan az értékesítés még nem kezdődött meg.”

  • Számos 2021-es versenyt veszélyeztet a koronavírus

    Számos 2021-es versenyt veszélyeztet a koronavírus

    A Holland Nagydíj szervezői továbbra is „teljes gőzzel” dolgoznak a szeptember eleji 2021-es zandvoorti teltházas terveken. Annak ellenére járnak el így, hogy közeleg az augusztus 13-i határidő, amikor a kormány dönteni fog arról, hogy a kulcsfontosságú COVID-korlátozások visszavonhatók-e. Jan Lammers korábbi F1-es pilóta, a Holland Nagydíj vezetőjeként figyelmeztetett, és a Formule 1 magazinnak azt mondta, hogy Zandvoortnak nincs más választása, mint dolgozni a jelenlegi helyzetben:

    „Ha augusztus 13-ig várunk az előkészületekkel, akkor nem fog sikerülni a dolog. Egyszerűen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nálunk a labda, és döntünk. Ugyanakkor sok okot látok, amiért bizakodva tekinthetünk előre.”

    Itt más a helyzet, mint a Japánban és Brazíliában tervezett nagydíjak esetében ahol nagyon sötéten látják a jövőt a COVID miatt, vagy a tervezett, elhalasztott, majd újratervezett törökországi futamnál. Az Auto Motor und Sport is arról ír, hogy a Mexikói Nagydíj is bajban van, mivel Nagy-Britannia – ahol az F1 személyzetének nagy része tartózkodik – felvette az országot a „piros” utazási listára.

    Andy Stevenson, az Aston Martin F1 csapatmenedzsere azonban nyugodt:

    Nem aggódom Ezekben az időkben minden gyorsan változik. Ha ugyanebben a helyzetben lennénk nem sokkal a Török Nagydíj előtt, sokkal inkább aggódnék.”

  • Szingapúr helyett feltehetően lesz majd egy második Amerikai Nagydíj!

    Szingapúr helyett feltehetően lesz majd egy második Amerikai Nagydíj!

    A Forma-1 azt állítja, hogy „több lehetőséget” is mérlegel a legújabb kimaradó 2021-es Szingapúr Nagydíj helyett. A futam promótere, Colin Syn elárulta, hogy nem volt más választásuk, mint a népszerű októberi éjszakai esemény törlése, a városállamban hatályos, élő eseményekre vonatkozó korlátozások miat. A királykategóriában már keresik a helyettest, és egyből beindultak a pletykák is.

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, a La Gazzetta dello Sportnak elmondta, hogy eltökélt szándéka az, hogy a futamok száma az idei szezonban soha nem látott 23 legyen:

    „A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az austini futamot megduplázzuk, a második pedig egy héttel korábban, október 17-én lenne. A másik lehetőség az, hogy megpróbálkozunk újra egy versennyel Törökországban. Egy kínai verseny továbbra is eléggé valószínűtlen.”

    Attól is lehet már tartani, hogy más versenyek is szingapúri törlés sorsára jutnak, olyan államok, mint Japán, Mexikó, Brazília és Ausztrália. Egy forrás már egyenesen azt állítja, hogy „Monza után alapvetően minden” bizonytalannak tűnik jelenleg.

  • Rosberg: Hamilton felhívott volna, ha tudná a telefonszámom

    Rosberg: Hamilton felhívott volna, ha tudná a telefonszámom

    Nico Rosberg várt volna gratulációt Sir Lewis Hamiltontól, a csapata Extreme E győzelme miatt, ha meglett volna neki a telefonszáma. A páros ismert volt a harcáról korábban, amikor csapattársak voltak a Mercedes F1-es csapatában, és ez a rivalizálás folytatódik most az Extreme E-ben is, ahol a német alakulata végzett az élen, a húsvéti hétvégén.

    Rosberg és Hamilton neve is számos ismert név között szerepel, akik befektettek az új Extreme E sorozatba, amely egy az FIA által felügyelt off-road versenyszéria, ahol elektromos SUV-okat használnak, a világ távoli pontjain. Ilyen helyszínek várnak rájuk, mint a Szahara, az Északi-sark, vagy az Amazonas esőerdői. Az istállóknál kötelezően van férfi és női versenyző is.

    A szezonnyitó Szaúd-Arábiában volt, ahol a Rosberg X Racing öt pontos előnyre tett szert, és vezeti a tabellát, Hamilton X44 alakulata előtt, köszönhetően a Johan Kristoffersson/Molly Taylor pilótapárosnak, akik megnyerték a hétvégi döntőt.

    Rosberg gyakorlatilag csapatmenedzserként tevékenykedett, és ott volt a sivatagi X-Prix-n, a Sharaan Természetvédelmi Terület rendezett versenyen, addig Hamilton távolból figyelte az eseményeket, a 2021-es szezon egyik szabad Forma-1-es hétvégéjén, az első két forduló között. A Sport1 megkérdezte 2016 világbajnokától, hogy öreg harcostársa legalább üzent-e annyit, hogy „Jók voltatok.”, vagy valami hasonló, mire így felelt:

    „Nem, bár ha ismerné a telefonszámomat, feltehetően megtette volna. Mindenesetre milyen menő már az, hogy ezúttal csapatfőnökökként harcolunk egymással, és a bajnokság első két helyén állunk? Mulatságos, hogy a duónk most itt folytatja.”

    A német Skynak a 35 éves korábbi versenyző így folytatta:

    „Csapataink egész hétvégén fej-fej mellett voltak. Olykor az ő csapata volt az első, néha az enyém. Ez egy komoly párharc volt, végül sikerült magunk felé billenteni ezt, amivel igazán elégedett lehetek. Minden bizonnyal ezt folytatjuk majd a teljes szezonban. A szépsége az, hogy minél intenzívebb lesz a párbajunk, annál több figyelmet kap a széria. Így felhívhatjuk a figyelmet azon kérdésekre, ami mellett együtt kampányolunk, például a klímaváltozásra.

    A sorozat következő versenye Szenegálban lesz, az Ocean X-Prix, május 29-30-án, a monacói és az azerbajdzsáni F1-es futamok között, a hátralévő három X-Prix-k pedig Grönlandon, Brazíliában és Argentínában lesznek majd.

  • Zandvoort tisztázni akarja a koronavírus-helyzetet a versenyük előtt

    Zandvoort tisztázni akarja a koronavírus-helyzetet a versenyük előtt

    Zandvoort főnöke, Robert van Overdijk biztos benne, hogy 2021-ben lesz már Holland Nagydíj. Mondja mindezt annak ellenére, hogy felröppentek olyan hírek, mely szerint a holland, a kanadai és a brazil futamok vannak leginkább veszélyben, a jelenleg is zajló COVID-19-krízis miatt.

    Van Overdijk elismerte a holland Formule 1 magazinnak, hogy ketyeg az óra, olyan tekintetben, hogy mennyi ideje van Zandvoortnak felkészülnie a szeptemberi versenyre:

    „A legfontosabb amikor már költségek is keletkeznek, az a pont amikor elkezdődnek az építkezések. Láthatjuk, hogy tavaly Ausztráliában is mi történt. Lefújták az utolsó pillanatban, és ez hatalmas költségekkel járt. Így mi ezt előre tisztázni akarjuk, majd eldönteni, hogy vállaljuk-e a felépítését a nézőtereknek, stb. Nem hinném azonban azt, hogy gondban lennénk, úgy véljük, hogy mindez időben tisztázható.”

  • Senna, a valaha volt legjobb versenyző ma lenne 61 éves

    Senna, a valaha volt legjobb versenyző ma lenne 61 éves

    A Forma-1 a történelme során már rengeteg tehetséget elvesztett, az egyik akiről azonban a legtöbbet beszélnek, az Ayrton Senna. A közkedvelt brazil ma lenne 61 éves. Örök vitatéma az, hogy ki a legjobb F1 pilóta, és ez a jövőben is így lesz. Szigorúan a statisztikai adatokból kiindulva, persze a megnyert világbajnokságok száma is lehet mérvadó. Ezen esetben automatikusan akkor Lewis Hamiltonról és Michael Schumacherről beszélhetünk.

    Sokan azonban úgy vélik, hogy Ayrton Senna minden idők legjobb autóversenyzője, és köztük van Gerhard Berger is, aki egykoron versenyzett is ellene, még a Ferrari pilótájaként. Az osztrák szerint a brazil simán hozta volna Schumacher rekordjait, vagy még jobb is lett volna nála, és ezt el is mondta a német Kicker magazinnak:

    „Azt hiszem, ma azt is mondhatnánk, hogy Senna akár hétszeres vagy nyolcszoros világbajnok. Schumachernek nem lett meg volna a megfelelő technikája ahhoz, hogy közel kerülhessen Ayrtonhoz. Véleményem szerint ez egy egyértelmű történet is lehetett volna Sennának.”

    Nem csak Berger van ezen a véleményen. 2009-ben az Autosport tartott egy szavazást, ahol nem kevesebb, mint 2017 akkori és korábbi versenyző formált véleményt arról, hogy ki minden idők legjobb autóversenyzője. A győztes természetesen Ayrton Senna lett.

    Nem is az a kérdés, hogy a brazil nyert-e volna újabb világbajnokságot, hanem hogy mennyit. Ugyan soha nem kapunk erre a kérdésre már választ, mivel jött a tragikus imolai hétvége 1994-ben. Az időmérő edzésen meghalt Roland Ratzenberger, és emiatt többen is elgondolkodtak azon, hogy nem indulnak el vasárnap a versenyen, köztük Senna is. Ezen kritika azonban süket fülekre talált a szervezők részéről, így a futam elkezdődött.

    A brazil pilóta számára a verseny nem egészen hét körig tartott, amikoris elvesztette uralmát a versenyautója felett, és a betonfalnak csapódott 218 km/órás sebességgel. Estére a legendás versenyzőt halottnak nyilvánították, 34 évesen. Ayrton Senna mindörökké az autóverseny rajongóinak a szívében marad, ahogy minden brazilnak is.