Címke: Brazil Nagydíj

  • Verstappen bosszankodva vág neki a hétvégének: Szabaduljanak már meg ettől

    Verstappen bosszankodva vág neki a hétvégének: Szabaduljanak már meg ettől

    Max Verstappen egy dolog miatt nem tud teljesen örülni annak, hogy Brazíliában versenyeznek a hétvégén.

    A háromhetes sorozat utolsó állomásához érkezett a mezőny, ugyanis jövő héten már pihenhetnek egy kicsit a Las Vegas-i Nagydíj előtt. Ám nem az egymás utáni versenyek száma az, ami bosszantja jelenleg a hollandot. A 26 éves versenyző keserű szájízzel készül a hétvégére, mivel az általa elítélt sprintformátum Interlagosban is visszatér.

    Legutóbb Austinban rendeztek sprintfutamot, és a gyakorláshiány miatt a Mercedes és a Ferrari nem tudta megfelelően beállítani a hasmagasságot az autóján, így a kopólemez túlzott kopása miatt kizárták Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t. Verstappen jelezte, ezt nem történt volna meg, ha az F1 ragaszkodna a normális versenyhétvégékhez.

    „Egyszerűen meg kellene szabadulnunk ezektől a sprintfutamoktól, és akkor mindenki megfelelően be tudná állítani a versenygépét. Nem történt volna kizárás a legutóbbi alkalommal, ha normális hétvégéink lennének” – nyilatkozta a holland.

    A háromszoros világbajnok kihangsúlyozta, nem miért kell minden áron „feltalálni” valamit a versenyhétvégék menetrendjének megváltoztatásával.

    „Miért kell megpróbálnunk feltalálni valamit? Szerintem a termékünk működik, ha biztosítjuk, hogy az autók versenyképesek legyenek, míg a szabályok sokáig változatlanok maradnak. Miért kell mindig új dolgot kitalálni, hogy megpróbáljuk szórakoztatóvá tenni az egészet?  Szerintem ha jó versenyeink vannak és az autók közel vannak egymáshoz, akkor nincs szükségünk a sprintformátumra és hasonlókra.”

  • Massát nem kérték fel nagykövetnek, így nem is megy a brazil versenyre

    Massát nem kérték fel nagykövetnek, így nem is megy a brazil versenyre

    Nem valószínű, hogy Felipe Massa ellátogat a hétvégén megrendezésre kerülő Sao Pauló-i Nagydíjra.

    A brazil ex-pilóta 15 év után döntött úgy, hogy követeli magának a 2008-as világbajnoki címet. Az adott évben egy ponttal maradt le a 42 éves versenyző Lewis Hamiltontól, ám a „crashgate-re” alapozva töröltetné a hírhedt első Szingapúri Nagydíjat.

    Massa ügyvédekkel felvértezve várja a sportág reakcióját. Legújabb ultimátuma november 15-én jár le, így ha addig sem veszik fel vele a kapcsolatot, a bíróság elé viszi az ügyet.

    Mivel az ügy még mindig nyitott a felek között, a brazil nem utazott el Monzában és Suzukába, ám hazai nagydíjára sem valószínű, hogy kilátogat.

    „Az F1 megkért, hogy ne menjek el Monzába. A Japán Nagydíjra úgy volt, hogy elmegyek és nagykövetként jelen leszek, de végül lemondtam. Brazíliával kapcsolatban nem beszéltünk semmit, a Monza előtti tárgyalásáig semmilyen kapcsolatom nem volt velük” – nyilatkozta Massa a Motorsport.com-nak.

    Ugyanakkor a brazil magánszemélyként nem akar menni, csak sportnagykövetként szeretne már részt venni a hétvégéken.

    „Nem fogom ezt tenni, én csak nagykövetként mennék a versenyekre. 100%-ig tiszteletben fogom tartani a jelenlegi jogi helyzetet, olyannyira, hogy nem fogok elmenni amiatt, ami történik. Nem volt hívás és nem volt beszélgetés a nagyköveti munkámról, ezért nem hiszem, hogy részt kell vennem a versenyen.”

  • Megtréfálhatja az időjárás a F1-es mezőnyt Brazíliában

    Megtréfálhatja az időjárás a F1-es mezőnyt Brazíliában

    Felemás időjárás várja a Forma-1-et Braziliában, a napsütésen át a viharokig mindenben lehet részük.

    Tovább robog a mezőny a tripla hétvégé utolsó állomására, Interlagosba. Míg Austinban és Mexikóvárosban az időjárás kegyes volt a Forma-1-gyel, addig Brazília a már jól megszokott arcát mutatja a száguldó cirkusznak.

    Pénteken lesz az előrejelzések szerint a legnehezebb dolga a mezőnynek. A 60 perces egyetlen szabadedzés után máris az időmérő következik, ám a meteorológusok 90% eséllyel jósolnak csapadékot a környékre. Az eső nagy valószínűséggel a kvalifikáción lepi meg a mezőnyt, sőt, még a viharok kialakulásának esélye is magas.

    A sprintnapon hasonló körülményekkel kell szembenéznie a száguldó cirkusznak, ám a csapadék esélye már 66%-ra csökken. Nagyobb fejtörést a megélénkülő szél okozhat.

    Mindaddig vasárnap egy másik arcát mutathatja meg Interlagos. Napos időre van kilátás, míg a hőmérséklet 28 fokra emelkedik.

  • Perez 2023-ban minden hétvégén a győzelemért hajt

    Perez 2023-ban minden hétvégén a győzelemért hajt

    A Red Bull pilótája, Sergio Perez elmondta, hogy a 2023-as idényben az a célja, hogy minden versenyhétvégén harcban legyen a győzelemért.

    Perez 2023-ban harmadik évét kezdi meg a Red Bullnál, miután két szezonban csapattársa, Max Verstappen szerezte meg a versenyzők világbajnoki címét. Tavaly éppen csak lemaradt a második helyről a bajnokságban. Az utolsó, Abu Dhabiban rendezett futamon a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc verte meg.

    Míg Perez két győzelmet aratott a szezonban, Monacóban és Szingapúrban, addig Verstappen alaposan megverte. Ő 15 győzelmével új rekordot állított fel az egy idényben aratott legtöbb győzelem tekintetében. Perez azt állítja, az idei szezonban az a célja, hogy minden futamon versenyben legyen a győzelemért. A médiának, így többek között a RaceFansnak beszélt erről:

    „Szeretném maximalizálni az autó potenciálját, amit majd kapunk. Minden versenyhétvégén a győzelemért akarok harcolni. Nagyon keményen dolgozom ezen, és ez a fő célom.”

    Miután 2022-ben olyan gyakran lekörözte Verstappen, Perez azt mondja, keményen dolgozott a csapat mérnökeivel a Milton Keynes-i gyárban. Elemezték, miképp tudná csökkenteni a lemaradást az idei szezonban:

    „Rengeteget dolgoztam a mérnökökkel a tél folyamán, hogy biztos legyek benne, hogy megértettük ezeket a futamokat. Néha olyan irányt vettünk a beállításokkal, ami talán rossz volt. Azt hiszem, az év vége felé megértettük ezeket.”

    A szezon végére Perez és csapattársa viszonya megromlott a Brazil Nagydíjon történt incidens miatt, amikor Verstappen nem engedte el Perezt az utolsó körben a csapatutasítás szerint. Azonban mindketten azt állították, hogy a következő, Abu Dhabiban rendezett futam előtt tisztázták a sérelmeiket, és Perez szerint mind ő, mind Verstappen elismeri, hogy a csapat érdekeinek kell az első helyen állniuk:

    „Lényeges, hogy egy csapatként dolgozzunk. Azt hiszem, ebben a tekintetben ez teljesen világos. Maximalizálni szeretnénk a csapatmunkát. Ez nem csak Maxról és rólam szól, hanem az istállóról is. Annyi ember van háttérben a gyárban, akik mindent megtesznek értünk, tehát ebből a szempontból is felelősséggel tartozunk. Én nagyon keményen dolgozom a mérnökeimmel, hogy biztosak legyünk benne, hogy képesek legyünk továbblépni a következő lépcsőfokra.”

    Miután a tavalyi szezon domináns csapata volt, Perez szerint még korai lenne megmondani, hogy kik lesznek a Red Bull legfőbb ellenfelei 2023-ban:

    „Jelenleg igen nehéz megmondani. Az biztos, hogy a Mercedes eléggé versenyképes volt a szezon vége felé, hasonlóképp a Ferrarihoz – szóval arra számítok, hogy ők is ott lesznek a csúcs közelében. Tudom, hogy egyértelműen van néhány középmezőnybeli csapat, akik nagy lépéseket tesznek a tél folyamán, szóval majd meglátjuk, ha Bahreinben leszünk.”

    „Péreznek szüksége lenne egy szoftverfrissítésre”

  • A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A Forma-1 az utóbbi időben az egyre népszerűbbé vált, és nem csak a rajongók tekintetében. Egyre több ország és versenypálya szeretne bekerülni a versenynaptárba. Bár a szezon egyre hosszabb, egyre több pálya vesz részt benne, mégis véges a lehetőségek száma.

    A következő három szezon során 12 versenypálya F1-es szerződése jár le. Vajon hosszabbítanak, vagy új helyszín érkezik a helyükre?

    A Paul Ricard 2022-ben adott otthont jelenlegi szerződésének utolsó futamának, idén pedig már a Francia Nagydíj nem szerepel a naptárban. Benne van a pakliban, hogy Spa-val, rotációs alapon visszatérhet a jövőben. Azonban a belgák ezt csak akkor fogadják el, ha nem marad más megoldás az F1-ben maradásukra.

    A rajongók kedvence és az 1950-es, első F1-es világbajnokság óta kitartó egyik pálya a Belga Nagydíj helyszíne, Spa-Francorchamps. A 2022-es Belga Nagydíj idején megállapodás született arról, hogy a pálya még egy évig a naptárban marad, de a további maradása egyelőre képlékeny.

    A Red Bull Ring, az Osztrák Nagydíj helyszíne 2021 végén kötött egy „többéves” szerződést, de nem tudni, hogy ez pontosan meddig szól, vagy hogy milyen záradékok vannak benne

    Bakunak 2023-ban járt volna le a szerződése, de a 2020-as futam lemondása után egy évvel meghosszabbították azt.

    Az F1 a koronavírus járvány miatt kétszer is kihagyta Suzukát, de Japán olyan gazdag motorsport-történelemmel rendelkezik, hogy sosem volt kétséges, hogy visszatér majd, ami tavaly meg is történt. Idén is szerepel a naptárban, és aktuális szerződése még 2024-re is él.

    A Kínai Nagydíj már nem ilyen evidens, hiszen a 2023-as naptárban először szerepelt, de végül törlésre került.

    Silverstone jelenlegi szerződése 2024-ig szól, és a Forma-1 bölcsőjének tekinthető, mégis újra és újra felröppennek pletykák arról, hogy a Brit Nagydíj egy másik versenypályára helyeződhet át.

    Monaco nagyon megosztja a véleményeket. Mert bár a látvány és a környezet páratlan, a versenyek általában nem szoktak túl izgalmasan alakulni a hercegségben. Veszélyben is volt a maradása egy ideig, végül azonban 2025-ig meghosszabbították az F1-es szerződését.

    Monza szerződése is 2025-ig szól jelenleg, de igazán meglepő lenne ha az olaszok kedvence nem maradnak később is a naptárban.

    Imolában az Emilia Romagna Nagydíj épp a koronavírusnak köszönheti visszatérését, mivel a 2020-ban a járvány miatt számos versenyt törölni vagy helyettesíteni kellett. Így térhetett vissza Imola. Azóta is része a versenynaptárnak, és 2025-ig biztosan az is marad.

    Mexikó szerződése is 2025-ig szól, és bár a mexikói rajongók nagyon lelkesek, nem garantált, hogy sikerül majd szerződést hosszabbítani. Főleg mert Észak-Amerikában már négy verseny is lesz (Kanada, Austin, Miami, Las Vegas), és arra sincs egyelőre garancia, hogy a helyi hős, Sergio Pérez a mezőnyben lesz még 2025 után is.

    Max Verstappen elképesztő holland tömegeket tud megmozgatni, így Zandvoort, melynek szerződése jelenleg 2025-ig szól, bizonyosan a naptárban lesz addig, míg Verstappen a mezőnyben van. De ki tudja, ha időközben de Vries is sztár lesz, talán tovább is.

    Las Vegas idén rendezi majd első „újkori” versenyét és 2025-ig biztosan a szezon részét képezi majd. A pletykák szerint azonban rendkívül hosszú távra tervezik ezt kibővíteni.

    Az egyik leghíresebb pálya az interlagosi, de egy ideig úgy tűnt, hogy véget érhet az F1-es szereplése, amikor a korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaro 2019-ben bejelentette, hogy a verseny Rio de Janeiróba költözik. Ez azóta sem történt meg, ellenben rendre elég izgalmas versenyek kerekednek a pályán, mely 2025-ig biztosan marad.

    A Circuit of the Americas 2026-ig szerepel a versenynaptárban, és az Amerikában való népszerűsödésnek köszönhetően jó eséllyel marad később is.

    Circuit de Barcelona-Catalunya, a Spanyol Nagydíj helyszíne is 2026-ig szerződött. E helyszín maradása azonban kétséges, mivel egyre kisebb az érdeklődés iránta, sőt már a szezon előtti tesztek sem ott zajlanak.

    Bár 2021 júliusában hazánkban bejelentették, hogy a Hungaroring 2037-ig megállapodott a Forma-1-gyel a versenyrendezésről, hivatalosan ez még „csak” 2027-ig él.

    Marina Bay Street Circuit, vagyis a Szingapúri Nagydíj helyszíne 2028-ig biztosan részese a Forma-1-es cirkusznak.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj szerződése 2030-ig szól, és szó szerint bombabiztosnak tűnik. Korábban még egy közeli rakétatámadás sem tudta megakadályozni, hogy verseny megrendezésre kerüljön. Azonban a Jeddah Street Circuit csak két-három verseny megrendezésére volt hivatott, de valószínűleg legalább 2027-ig ott marad a verseny. Viszont a Qiddiya egy Rijádban létrejövő szórakoztató megaprojekt lesz majd a verseny új és végleges otthona az országban.

    Az Abu Dhabi Nagydíj bár nem annyira közönségkedvenc, 8 versenyt még biztosan rendez majd ott a Forma-1.

    Miami tavaly debütált, és bár sok kritikát kapott, 2031-ig marad is.

    A Kanadai Nagydíj 2031-ig marad a naptárban, ez a helyszín a negyedik az észak-amerikai kontinensen.

    Katar 2021-ben érkezett a mezőnybe, majd egy év kihagyás következett a tavalyi foci vb miatt. Idén azonban visszatér a helyszín és 2032-ig biztosan marad is.

    Az Ausztrál Nagydíj kapcsán épp kezdtek egre szkeptikusabbak lenni a rajongók, mikor a helyszín 2035-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá. És bár Daniel Ricciardo ment, Oscar Piastri viszont érkezett, így hazai versenyzőjük is van, továbbra is.

    Bahrein rendelkezik jelenleg hivatalosan az F1 leghosszabb szerződésével, mely 2036-ig szól.

    Nagydíj
    Aktuális szerződés utolsó éve
    Osztrák Nagydíj
    ismeretlen
    Belga Nagydíj 2023
    Azerbajdzsáni Nagydíj 2024
    Brit Nagydíj 2024
    Japán Nagydíj 2024
    Brazil Nagydíj 2025
    Holland Nagydíj 2025
    Emilia Romagna Nagydíj 2025
    Olasz Nagydíj 2025
    Las Vegas-i Nagydíj 2025
    Mexikóvárosi Nagydíj 2025
    Monacói Nagydíj 2025
    Spanyol Nagydíj 2026
    USA Nagydíj 2026
    Magyar Nagydíj 2027
    Szingapúri Nagydíj 2028
    Abu Dhabi Nagydíj 2030
    Szaúd-Arábiai Nagydíj 2030
    Miami Nagydíj 2031
    Kanadai Nagydíj 2031
    Katari Nagydíj 2032
    Ausztrál Nagydíj 2035
    Bahreini Nagydíj 2036
  • Vettel: Nem is ismerem igazán Alonsót

    Vettel: Nem is ismerem igazán Alonsót

    Sebastian Vettel megnyílt a korábbi F1-es bajnoki riválisával, Fernando Alonsóval kapcsolatban, és elismerte, hogy párosuk nem állt közel egymáshoz a pályán kívül.

    Vettel és Alonso a 2010-es és a 2012-es világbajnoki címért szállt szembe egymással, és mindkét alkalommal a Red Bull versenyzője végzett az élen. A rivalis duó hihetetlenül tisztelettudó volt a pályán, hiszen a bajnoki címeik megszerzése alatt soha nem kerültek összetűzésbe. Alonso korábban kritikusan nyilatkozott Vettelről a 2010-es évek elején elért sikerei miatt, azt sugallva, hogy ez inkább a Red Bull autójának köszönhető, amelyet a sztártervező Adrian Newey épített, mintsem a német tehetségének. Mivel Vettel 2022 végén visszavonult, Alonso – némi meglepetésre – egyértelműen dicsérte korábbi riválisát, sőt, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon kijelentette, hogy nem harcolna vele a nyitókörében. A spanyolhoz fűződő rivalizálásra reagálva Vettel felidézte a Beyond The Grid podcastnek a 2012-es bajnoki címért Alonsóval vívott gigantikus párharcukat:

    „Azt hiszem, csodálom őt, mint pilótát. Valószínűleg ő volt a legkeményebb, különösen abban az első pár évben, és olyan szoros csatákat vívtunk a bajnokságok végén. 2010-ben, majd különösen 2012-ben, ami talán még mindig az egyik kedvenc pillanatom/emlékem. Csak a 2012-es Brazil Nagydíjra érkezve a feszültség, az a reggel, a felkészülés… Azt hiszem, hogy legalábbis nekem – nem tudom, hogy azok, akik ott voltak, ők feltehetően nyugodtabbak voltak -, de számomra nagyon intenzív volt, és azt hiszem, mindketten igen idegesek voltunk.”

    Vettel elárulta ugyanakkor, hogy ő és Alonso a versenypályán kívül sosem ismerkedtek meg egymással:

    „Nagyon nagyra tartom Fernandót, mint versenyzőt. Szerintem annyi természetes tehetséggel, hihetetlen elszántsággal, nagyszerű versenyzői ösztönnel van megáldva, és mindezt nem veszítette el. Látszik rajta, hogy szereti a versenyzést. Nagyon szenvedélyesen. Emberként ugyanakkor nem igazán ismerem őt. Nem mondanám, hogy ne jönnénk ki egymással, szerintem tiszteljük egymást. Egyszerűen csak sosem történt meg, hogy igazán megismerjük egymást, hogy együtt töltsünk időt, vagy hogy sokat beszélgessünk a versenyzésen kívül.”

    Alonso már zöldben, bemutatkozott az Aston Martinnál

  • Az F1 rajongók megszavazták 2022 legjobb öt versenyét, de hol a Magyar Nagydíj?

    Az F1 rajongók megszavazták 2022 legjobb öt versenyét, de hol a Magyar Nagydíj?

    Az F1 világából nemrég közreadtuk, hogy ki a legjobb versenyző a csapatfőnökök, illetve a pilóták szerint, de ezúttal a közönségé lett a főszerep.

    A királykategória irányítóit feszegető kérdés ezúttal az volt, hogy melyik verseny tetszett leginkább Forma-1 rajongóinak, a 2022-es idényből. Volt bizony bőven választási lehetőség, hiszen sosem látott hosszúságú volt a versenynaptár, 22 futamból állt. Idén ez a szám pedig tovább fog bővülni, függetlenül még a Kínai Nagydíj helyzetétől is, akik épp iparkodnak visszatárni a körforgásba, pár év szünet után.

    A téli szünet alatti szavazásnak meglett a végeredménye, és a Forma-1 a közönség szerinti legjobb öt versenyét megmutatta a hivatalos Twitter oldalán is.

    Ebből kiderült, hogy toronymagasan, 34%-kal a Brit Nagydíj lett az első. Ez egyáltalán nem meglepő, figyelembevéve azt, hogy a királykategória 1950-ben csak Silverstoneból indult, és hiába épp amerikai a tulajdonosa a sorozatnak, a gyökerei azért csak európaiak. Feltehetően ennél az eredménynél az is nyomott a latba, hogy nem várt eredmény született. Carlos Sainz ugyanis itt nyerte meg élete első versenyét a száguldó cirkuszban.

    21%-kal második helyen végzett Brazília, ahol szintén egy új győztest avatott a Forma-1 világa, George Russellt. Ebből is látszik, hogy a közönség azt szereti, ha nincs valaki óriási fölényben, a többiekhez képest.

    A dobogó legalsó fokára futott be Bahrein, a maga 8%-ával. 2022 szezonnyitóján mindenki reménykedett még benne, hogy az új szabályzásnak köszönhetően izgalmas éve elé nézünk, amelyet rögtön igazolt is Charles Leclerc győzelme. De ami aztán történt a Ferrarival, azt talán nem teszik ki az ablakba…

    Éppen csak lemaradt a pódiumról a versenyzők által is nagyon kedvelt Belga Nagydíj. Itt volt utoljára talán remény arra, hogy nem dominálja végig a szezont a Red Bull. Max Verstappen azonban az itteni győzelmével helyre tette az ilyen jellegű vágyálmokat.

    Végül, de nem utolsósorban felfért még a listára a Hungaroring, és a Magyar Nagydíj. Sosem látott tömek, 2023-ra is már alig van jegy, a hangulat viszont remek. A győztes pedig ki más is lett volna, mint a tavaly mindent vivő holland pilóta.

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

  • Verstappen és Perez között tovább romolhat a kapcsolat

    Verstappen és Perez között tovább romolhat a kapcsolat

    Max Verstappen és Sergio Perez között a szezon végén kialakult súrlódások egyes szakértők szerint 2023-ban is folytatódnak majd.

    A Sky Sports F1-es csapata mérlegelte az esetüket, amely beárnyékolta a Red Bull 2022-es domináns kampányának végét. A Brazil Nagydíjon Verstappen nem volt hajlandó visszaadni egy pozíciót Pereznek, miközben a mexikói a második helyért harcolt a pilóták értékelésében. Az akkori pletykák szerint Verstappen azért nem volt hajlandó átadni a pozíciót csapattársának, mert azt állította, hogy Perez szándékosan ütközött a monacói időmérőn az év elején. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon a Red Bull elbagatellizálta a helyzetet, és azt állították, hogy túlléptek már a csapatsorrendi vitán. David Croft, a Sky Sports F1-es vezető kommentátora azonban úgy véli, hogy visszafordíthatatlan károkat okoztak maguknak:

    „Bizalmi problémáik lehetnek. Meg kell tudnod bízni az istállódban, és versenyzőként bíznod kell a csapattársadban. Bármi is történt Monacóban, és a feltételezés szerint Checo balesetében volt valami, ami nem szerencsétlenség volt, mondjuk így? Ha pedig nem pech volt, akkor ott valami bizalmi kérdés van. Mélyen legbelül pedig nem érdekel, hogy ki vagy, arra gondolsz, hogy vajon újra meg fogják-e ezt tenni? Nem látom, miképp lehetne ezt helyrehozni.”

    A Red Bull a 2022-es szezonban dominált, több futammal a vége előtt megnyerte a versenyzői és a konstruktőri bajnokságot is.

    Verstappen nagyrészt lepipálta Perezt a teljes idényben, ami a második volt a Red Bullnál közös munkájukban. A korábbi F1 pilóta Karun Chandhok azt állítja, hogy Pereznek növelnie kell teljesítményét, ha a jövőben is fel akarja venni a versenyt csapattársával:

    „Én, feltéve a bukósisakomat, elmondhatom, még mindig emlékszem azokra a versenyzőkre, akik 2007-ben blokkoltak engem egy időmérős körön. Szerintem csak jövőre fogjuk megtudni, hogy milyen valós kárt okozott Brazília, amikor Checót arra kérik, hogy segítsen Maxnak, és szerintem az érdekes lesz. Ugyanakkor végső soron azonban Checónak fel kell nőnie a feladathoz, mert idén csak háromszor tudta felülmúlni Maxot, mindháromszor utcai pályákon, az egyiket Monacóban, ami talán egy kis sebtapaszt jelentett neki. Más játékossá kell válnia, ha harcra kész helyzetbe akar kerülni.”

    Marko szerint a Red Bull nem gyakorol nyomást Perezre, de megint belerúgott

  • Leclerc nagyon meglepődött: Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen

    Leclerc nagyon meglepődött: Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen

    Charles Leclerc nem számított arra, hogy ilyen „agresszív” lesz Lando Norris Brazíliában.

    Miután Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen találkoztak a pályán, mindkét versenyző feladni kényszerült a versenyt. Ám az autókat el kellett vinni a pályáról és a sóderágyból, így a biztonsági autónak is be kellett avatkoznia. Az újraindítás viszont életet lehelet a versenybe. Először Max Verstappen és Lewis Hamilton csörtéjére kapták fel a szurkolók a fejüket, majd jött a monacói és a brit pilóta párostánca.

    A Ferrari versenyzője szerette volna megelőzni a lassabb McLarent, ám Norris nem adta könnyen magát. A játéknak ütközés lett a vége, Leclerc a sóderágyba, majd a falban találta magát, ám szerencséjére tudta folytatni a küzdelmet.

    A versenyirányítás a 23 éves versenyzőt látta bűnösnek, aki váltig állítja, hogy versenybaleset történt. Leclerc azonban meglepődött, mivel nem számított arra, hogy ellenfele ilyen „agresszív” lesz.

    „Nagyon meglepődtem azon, hogy tovább tudtam menni. Ami a megmozdulást illeti, arra gondoltam, hogy Lando nem olyan srác, de valamiért nagyon agresszív volt. A sprintfutamon is ezt csinálta Carlosszal (Sainz). Nem igazán értettem a szándékait, de ez van.” – nyilatkozta Leclerc.

  • Norris szerint a versenyirányítás „néz, de nem lát”

    Norris szerint a versenyirányítás „néz, de nem lát”

    Lando Norris szerint túl szigorúan büntették a megmozdulását Brazíliában.

    Az első SC fázis után találkozott a brit pilóta Charles Leclerc-rel, aminek ütközés lett a vége. A monacói minél előbb meg akarta előzni ellenfelét, ugyanis nem szeretett volna túl sok időt eldobni mögötte, míg a 23 éves fiatal a pozícióját védte. Ám Norris nem hagyott elég helyet, így végül a Ferrari versenyzője a sóderágyban, majd a falban kötött ki.

    Csodák-csodájára Leclerc tovább tudott menni, és végül a negyedik helyen ért célba, míg Norris büntetést kapott a megmozdulásáért. Ám a brit szerint sima versenybaleset történt, így túl szigorúan jártak el a stewardok. A McLaren pilótája úgy véli, jobban figyelembe kellene venni a versenyzők álláspontját is, mivel kívülről megítélve nem minden fekete vagy fehér.

    „Szerintem nagyon nehéz volt nekik (stewardoknak) a helyzetembe képzelniük magukat. Charles kívülről próbált körbeautózni, ám ez az első amit megtanulsz a versenyzésben, hogy ott nagyon kockázatos előzni. Ugyanis a másik nem feltétlenül tud elengedő helyet hagyni. A pálya egyik leggyorsabb részén voltunk, ő kockázatot, nem én. Mindent megtettem, amit tudtam. Nem próbáltam kiterelni őt, vagy neki menni, hiszen ez hülyeség lett volna. Nem akartam a saját versenyemet tönkre tenni. Így ha az én helyemben lettek volna… sőt, ha Charles lett volna a helyemben, pontosan ugyanezt csinálta volna.” – nyilatkozta Norris.

    Interlagosban a testület tagja volt Derek Warwick és Roberto Moreno is, akik rendelkeznek versenyzői múlttal. Ám Norris szerint több egykori pilótát kellene beültetni az ítéletet hozó székbe.

    „Vajon csak a külső kamerából nézik vissza az esetet, és úgy mondják, hogy ő okozta az egészet? Megértik azt, hogy az illető mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést, és így tovább? Több olyan egykori pilótára van szükség, aki bele tudja képzelni magát a helyzetünkbe.”