Címke: Brazil Nagydíj

  • Megtámadtak egy Mercedes-buszt Brazíliában

    Megtámadtak egy Mercedes-buszt Brazíliában

    Fegyveresek támadták meg a Mercedes csapatának néhány tagját, amikor péntek este elhagyni készültek az interlagosi pályát.

    Ahogyan arról Lewis Hamilton beszámolt, a pályát éppen elhagyni készülő minibuszt egy fegyveres rabló tartóztatta fel, aki nem riadt vissza néhány lövés leadásától sem – de a csapattagok szerencsére sérülés nélkül megúszták az esetet.

    „Tegnap este a csapatom néhány tagjára fegyvert szegeztek, amikor elhagyni készültek a pályát itt Brazíliában” – tweetelte a brit. „Lövések is dördültek, egyiküknek pedig a fejéhez fogták a pisztolyt. Nagyon felkavaró ilyeneket hallani; arra kérlek titeket, mondjatok el egy imát a srácokért, akik profikhoz illően, a megrázkódtatás ellenére is itt vannak ma a pályán. Hasonló esetek minden évben megtörténnek itt. Az F1-nek és a csapatoknak tennie kell ez ellen, és nincsenek kifogások!”

    A Mercedes megerősítette Hamilton elbeszélését, továbbá annyit tett hozzá, hogy a rablóknak sikerült különféle értéktárgyakat ellopniuk, de mindenki „biztonságban és sértetlenül” megmenekült. A hírek szerint a bűnözők nem csak a Mercedest célozták meg, hanem a közelben haladó Williams- és FIA-autókat is, nekik azonban sikerült időben elmenekülniük, amikor az autókat feltartó piros lámpa zöldre váltott. Valóban nem ez az első eset, hogy Brazíliában atrocitások érik az F1-es közösséget: talán Jenson Button 2010-es megtámadása az egyik leghírhedtebb eset, akinek szintén sikerült kikeverednie a rablók kezei közül.

  • Érdekes statisztika tegnapról

    Érdekes statisztika tegnapról

    Tegnap, a Brazil Nagydíj hétvégéjének pénteki első szabadedzésén a Forma-1 történetében először fordult elő, hogy négy különböző széria, aktuális évi bajnoki egy időben vesz részt F1-es edzésen.

    Részt vett ugyanis az első gyakorláson természetesen az F1 idei bajnoka Lewis Hamilton, a WEC idei bajnoka Brendon Hartley, a Formula 2 idei bajnoka Charles Leclerc, valamint a GP3 2017-es bajnoka, George Russell.

     

     

  • Renault: Nem véletlenek az STR hibái

    Renault: Nem véletlenek az STR hibái

    A Renault szerint nem lehet „véletlen egybeesés”, hogy pont a Toro Rosso alatt mennek tönkre az erőforrások.

    Mintha el se telt volna két hét Mexikó és Brazília között: még pályára sem gurultak az autók Interlagosban, már tudni lehetett, hogy Pierre Gasly és Brendon Hartley is legalább tízhelyes rajtbüntetést kap MGU-H-csere miatt. Gasly friss alkatrésze azonban egyetlen mért kör után megadta magát, míg Hartley alatt a kivezető körén füstölt el a Renault. A tíz hely máris 25-re bővült a francia esetében; a friss WEC-bajnok új-zélandinál még nem ismert a pontos szám, de hasonló arányokban kell gondolkoznunk az ő esetében is. Mexikóban még csak az extrém tengerszintfeletti magasságot okolták a Renault-nál, Brazíliában viszont a vád egy része áttolódott a Toro Rossóra.

    „Egyáltalán nem vagyunk elégedettek ezzel a helyzettel és nagyon is komolyan vesszük” – nyilatkozta Cyril Abiteboul Renault-csapatfőnök. „Az elmúlt hétvégék során a Toro Rosso sokkal több meghibásodást szenvedett el, mint más csapatok, ez pedig – a szabályokban foglaltak és a gyártási folyamat megadott időkorlátja miatt – problémákhoz vezet. Nem vagyunk teljesen nyugodtak afelől, hogy a Toro Rosso autójában megfelelően működtetik a motorunkat, ami megmagyarázhatná, miért pont náluk bukkannak fel ezek a problémák. Ebben a sportban nincsenek véletlen egybeesések.”

    A faenzai istálló szempontjából a lehető legrosszabbkor kapták el a ’Verstappen-szindrómát’, mivel a csapat mindössze öt ponttal vezet a Renault és hattal a Haas előtt a konstruktőri tabellán. Franz Tost csapatfőnök szerint azonban a hiba oka nem náluk keresendő.

    „Aggasztó a helyzet” – jött a tömör megfogalmazás Tosttól. „Az installáció terén minden ugyanolyan, mint volt, semmin nem változtattunk az év elejéhez képest. Az autót illetően a Toro Rosso részéről semmilyen olyan eleme nincs a kasztninak, amely bármit is okozhatott volna az MGU-H-val. Semmit nem tehetünk, csak kivárjuk, milyen elemeket és erőforrásokat kapunk.”

    Tekintve, hogy a szabályok a maximum négy erőforrás használatát irányozzák elő, a Viry Chatillon-i lévő Renault-gyárban nem készültek fel arra, hogy egyes elemekből nyolcat is le kell gyártaniuk.

    „Nem számítottunk rá, hogy ilyen problémákkal kell majd szembenéznünk” – vallotta be Abiteboul. „Egy pontban el kell kezdened a meglévő alkatrészekkel ügyeskedni. Mindössze két hét telt el Mexikó óta; a kérdéses elemeket visszaküldtük Virybe, és még egy munkaszüneti napon is dolgoztunk, hogy a lehető legtöbb alkatrésszel készülhessünk el. Logisztikai és időkezelési szempontból van egy bizonyos korlát, ami miatt egy bizonyos alkatrészmennyiséget tudunk csak legyártani. Ez tipikusan a hólabda-effektus esete; ha a lavina elindult, nehéz megállítani. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a helyzet javítására, de nem fogjuk tudni a történtek (amiket még mindig próbálunk megérteni) minden egyes következményét ellensúlyozni.”

  • Büntetést kap Ricciardo és a két Toro

    Büntetést kap Ricciardo és a két Toro

    Miután a Renault átvette a Honda szerepét elfüstölések terén, nem meglepő a hír, miszerint Daniel Ricciardo, illetve Pierre Gasly és Brendon Hartley is motorcserés rajtbüntetés tudatában készülhet a Brazil Nagydíjra.

    Az interlagosi hétvége pénteki napjára mindhárom érintett pilóta új MGU-H-val, és ennek értelmében +10 rajthellyel gazdagodott. Ricciardo emellett friss akkumulátort és vezérelektronikát is kapott, de mivel ezek még a szabályok által előírt négy elemen belül vannak (pontosabban a negyedikek), a cseréjük megtorlatlanul marad. A tíz hely még egyik versenyző esetében sem végleges; mivel a Renault igyekszik minimalizálni az egyes alkatrészek által futott kilométerszámot, könnyen megeshet, hogy a szombati nap folyamán további cserékről hallhatunk híreket. Minderre Hartley tűnik a legesélyesebbnek, a 28-as számú Toro Rosso ugyanis látványos (mondhatni retro) füstcsóvát húzva két kört követően megadta magát az első szabadedzésen, a füst pedig általában nem egészséges erőforrást feltételez. Ami a másik Red Bullt illeti, Christian Horner csapatfőnök szerint Max Verstappen motorja a jelenlegi konfigurációban kihúzza a hátralévő két futamot.

     

  • Hamilton megajándékozta a Senna alapítványt

    Hamilton megajándékozta a Senna alapítványt

    A Brazil Nagydíj hétvégéje előtt az immáron négyszeres világbajnok, Lewis Hamilton találkozott Viviane Sennával, az F1-es legenda, Ayrton Senna testvérével, Sao Pauloban.

    A Senna család Kanadában megajándékozta a Mercedes versenyzőjét, most pedig Hamilton állt elő egy meglepetéssel.

    A brit versenyző F1-es Mercedesének egy kisebb mását adományozta az Ayrton Senna Alapítványnak, aminek különlegessége, hogy Eduardo Kobra brazil street art művész ráfestette a legendás brazil versenyző képét.

    „Különleges érzések köznek Brazíliához Ayrton Senna miatt.” – mondta Hamilton. „A világ minden táján ismerik őt az emberek, és ha esetleg mégsem, akkor azt mondom: ‘Láttad már a dokumentumfilmet Sennáról?’ Ő nagyszerű inspiráció, mindig is valami hasonlót szerettem volna véghezvinni, mint ő tette az F1-ben.”

    Viviane Senna szerint Hamilton maga is jó példa mindarra, ami fontos volt Ayrtonnak: „Ayrton mindig azt mondta, hogy ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor azt a gyerekekkel kell kezdeni, az ő oktatásukkal. Ő nagy hatással volt a gyerekekre, szerte a világon, és közülük az egyik egy brit kisfiú volt, aki arról álmodott, hogy F1-es versenyző lesz. Most pedig itt vagy, mint a világ legjobb versenyzője.”

     

  • Hétvégi élő Forma-1 közvetítések

    Hétvégi élő Forma-1 közvetítések

    Utolsó előtti versenyhétvégéjéhez érkezett a Forma-1 mezőnye. Íme, mikor mit közvetít a hazai televízió.

    november 10., péntek:
    M4 Sport
    12.45: Forma-1, Brazil Nagydíj, 1. szabadedzés

    november 11., szombat:
    M4 Sport
    13.45: Forma-1, Brazil Nagydíj, 3. szabadedzés
    16.45: Forma-1, Brazil Nagydíj, időmérő edzés

    november 12., vasárnap:
    M4 Sport
    16.45: Forma-1, Brazil Nagydíj, futam

  • Räikkönen szerint semmi értelme a csütörtöknek

    Räikkönen szerint semmi értelme a csütörtöknek

    Kimi Räikkönen a finn Turun Sanimat tudósítójának, Heikki Kultának mesélt arról, hogy mennyire unalmasnak tartja a versenyhétvégék csütörtöki napját, melyek javarészt csak a sajtótájékoztatókról szólnak. A finn versenyző túl van már jó pár szezonon, és így jó pár versenyhétvégés csütörtökön, szerinte azonban ez a nap teljesen haszontalan.

    „Mindig ugyanolyan. Ugyanazok a kérdések, ugyanazok a válaszok. Mégis mi változna? A sajtó minden hétvégén ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, napjában többször.” – vélekedik Räikkönen.

    „Ilyen formán a csütörtöki napnak semmi értelme, mert pénteken is ugyanezeket a kérdéseket teszik fel. Mindig ugyanaz a felhozatal. Szerintem bőven elég lenne, ha csak az időmérő a verseny után lennének interjúk. Pénteken ugyanazok a válaszok adottak, mint csütörtökön.”

    Hosszú ideje közismert Räikkönennek nem éppen a szíve csücske a sajtótájékoztató és az unalmas, ismétlődő kérdések, habár ebben a legtöbb versenyző egyet ért vele. Így aztán a Racingline.hu csapata különösen büszke rá, hogy ha személyesen is képviselteti magát egy F1-es versenyen, rendre valami extrább, szokatlanabb kérdéssel áll elő, így többször megesett már, hogy a finn versenyző némileg mosolyogva, a szokottnál nagyobb lelkesedéssel válaszolta meg kérdésünket. 🙂

  • Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

    Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

    Két dolog biztos jelenleg Felipe Massa életében a Brazil Nagydíj előtt: az utolsó hazai versenyére készül, és hogy jövőre biztos valahol versenyezni fog. Másodszor, és immáron véglegesen bejelentette a visszavonulását a Williams versenyzője, így vasárnap újra az érzelmeké lesz a főszerep Interlagosban. Massa a motorsport.com-nak nyilatkozott:
    „Egy részem legszívesebben sírna, mert azt hiszem, hogy még mindig versenyképes lennék egy top Forma-1-es autóban, másrészt jól érzem magam a Williamsnél. Minden történetnek azonban egyszer vége szakad, és az én részemről nem bántam meg semmit sem. Pont egy éve hasonló szituációban voltam, aztán hirtelen szólt a csapat, hogy jöjjek vissza. Nekem ez egy igazi megtiszteltetés volt, nagyra értékeltem. Egy évvel később készen állok arra, hogy egy másik utat válasszak, boldog vagyok azzal amit elértem, és amit tettem ebben a szezonban.”

    A 36 éves pilótának még nincs terve a jövőre nézve, de az biztos, hogy versenyezni fog azután is, hogy lelép a száguldó cirkusz színpadáról:
    „Sokakat érdekel, hogy hol folytatom majd, hol fogok versenyezni, de egyelőre ezt még korai lenne eldönteni. Most a szezonra kell koncentrálnom. Két versenyem még hátra van, ami fontos a csapatnak is, így majd meglátjuk. Minden lehetőséget meg fogok vizsgálni, amit kínálnak és kapkodás és stressz nélkül fogok dönteni, nem pedig úgy, hogy minden áron pályán kell lennem. Szeretek versenyezni, szeretem, ha versenyképes vagyok, ez az, amit el akarok érni. Új kalandba is belevágnék, egészen addig, amíg az professzionális színvonalú, és jó eredményekkel kecsegtet. Addig akarok versenyezni, amíg kedvem van hozzá, és azt az örömöt keresem, ami megvolt a karrierem során.”

  • Hülkenberg intergalgosi pole-jára emlékezik vissza

    Hülkenberg intergalgosi pole-jára emlékezik vissza

    Egy hét múlva a Brazil Nagydíjon mérkőznek meg a Forma-1 versenyzői. A Renault német versenyzője, Nico Hülkenberg visszaemlékezett a 2010-es brazil versenyhétvégére, ahol újonc évében pole pozíciót szerzett a Williamsszel. Bár győzelemre nem tudta váltani rajtelsőségét, és továbbra is győzelem és dobogós helyezés nélkül áll.

    „Különleges emlékeim vannak Interlagosból! Egyetlen Forma-1-es pole pozíciómat is itt szereztem, újonc évemben, és igazán csodálatos volt.” – mondta Hülkenberg. „Tökéletes kört raktam össze, a megfelelő időben a változó körülmények között, és több mint egy másodperc előnnyel pole-t szereztem. Igazán kiemelkedő momentuma a karrieremnek.”

    „2012-ben az élen voltam a verseny nagy részén, balszerencs, hogy végül nem lettem dobogós.”

    „A pályának akkora történelme van, főleg ha az ember belegondol a történeteibe, és abba, hogy hány bajnoki címet nyertek meg itt. Érezni a történelmet, és az érzelmeket, melyek a versenyzéshez tartoznak, és ezt nagyon szeretem. Ez az oka, hogy miért teljesítek itt mindig jól.”

    „A pálya rövid és bonyolult tud lenni jó kört menni rajta. Óramutató járásával ellentétes irányba haladunk rajta, nagyon huplis, és nagyon megterheli a nyakat! Minden a magabiztosságon múlik, főleg a középső szektorban.”

    „Nagyon különleges számomra, az egyik kedvenc helyem és versenyem a naptárban. Sao Paulo egy őrült város, és van benne valami, amit nagyon kedvelek. AZ ételek, az emberek, mind nagyon magával ragadó és egyedi élmény.”

  • Verstappen reméli, hogy megint esni fog Brazíliában

    Verstappen reméli, hogy megint esni fog Brazíliában

    Max Verstappen abban reménykedik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is megmutathatja, hogy milyen jól megy esőben. Bízik benne, hogy az időjárás segítségével tovább folytatódhat a Red Bull év végi remeklése.

    A 20 éves holland a tavalyi esős brazil versenyen emlékezetes teljesítményt nyújtott, a közvetlen riválisai se nagyon tudták tartani vele a lépést.

    „Interlagosban újra egy erős teljesítményt nyújthatunk, hiszen tavaly nedves körülmények között is jól szerepeltünk.” – kezdte a holland. „Nagyon élveztem a 2016-os futamot, nagyszerű csatákat vívtam, sokat előztem és végül sikerült felállnom a dobogóra.”

    „Nekem is volt egy meredek pillanatom, amikor a bokszutca kijáratánál megcsúsztam, de sikerült megfognom az autót. Remélem, hogy újra esős idő lesz a brazil hétvégén, mert nem hiszem, hogy száraz körülmények között is versenyképesek leszünk. Különösképpen a célegyenes miatt, ami hosszú és meredek emelkedőből áll, ami nekünk nem igazán fekszik.” – tette hozzá a tavalyi harmadik helyezett.

    Verstappen az időjárástól függetlenül is várja a Brazil Nagydíjat, köszönhetően a helyi közönség hatalmas lelkesedésének.

    „A rajtrács nagyon közel van a fő lelátóhoz, ami egy egyedi és különleges élményt tud adni. A brazil szurkolók nagyon szenvedélyesek, mindig nagyon különleges hangulatot tudnak teremteni, már a rajttól kezdve is. Brazíliának hatalmas történelme van a Forma-1-ben, ennek tudható be, ez a hatalmas rajongás és érdeklődés.”