Címke: Brazil Nagydíj

  • Brundle: Verstappent a megfelelő eszközökkel talán lehetetlen lesz legyőzni

    Brundle: Verstappent a megfelelő eszközökkel talán lehetetlen lesz legyőzni

    Max Verstappen idei harmadik győzelmét aratta a Brazil Nagydíjon, végig klasszis módjára versenyezve. A holland emellett először tudta pole pozícióját sikerre váltani. Ez még annak ellenére is sikerült, hogy Hamiltonnal szemben kétszer is elvesztette a vezetést.

    Most a Sky Sports szakértője, Martin Brundle véleményezte a Red Bull pilóta teljesítményét, és eléggé meggyőzőnek találta.

    „Semmi nem tudta zavarba hozni őket” – mondta Verstappenről és csapatáról. „A start, a gumikezelés, a stratégia, a szupergyors kerékcserék, a vezetés visszavétele Hamiltontól és a safety car újraindítások mind ezt mutatják. Ha a megfelelő eszközök rendelkezésre állnak és a hozzáállás is rendben van, Maxet talán lehetetlen lesz legyőzni. Ez olyan, amit általában Lewisról mondok, ezért volt remek őket igazi test-test elleni csatában látni.”

  • Horner: Albon emelt fővel távozhat Brazíliából

    Horner: Albon emelt fővel távozhat Brazíliából

    Alexander Albon remek versenyt futott múlt hétvégén, és karnyújtásnyira volt élete legjobb eredményétől, vagyis egy dobogótól, ám Lewis Hamilton néhány körrel a vége előtt kilökte a thait.

    Emiatt végül pontszerző helyre sem ért be, de önhibáján kívül történt meg vele mindez. És az incidens előtt amúgy tökéletesen versenyzett, pont ezt emelte ki főnöke, Christian Horner is.

    „Nagyon kényelmesnek tűnt, ahogy világbajnokokkal versenyzett, és nagy kár volt, hogy elvesztette a dobogót az utolsó előtti körben” – idézi a Red Bull csapatfőnökét a Crash.net. „Lewis nyilván feltett kézzel elnézést kért, de ez sajnos nem adja vissza Alex dobogóját. Ennek ellenére emelt fővel távozhat. Oké, nem szerezte meg a kupát, de az egész csapatot lenyűgözi a teljesítménye újra és újra. Ez bátorító jel a jövő évre nézve.”

    Merthogy 2020-ban is ő lesz Max Verstappen csapattársa, tehát jó, ha szokja, hogy a legnagyobbakkal van harcban. Horner szerint erre már most képes.

    „Szerintem ez mindenki számára tisztán látszik. Most már Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettell-lel csatázik kerék a keréken, remekül fejlődik. A versenyképessége imponáló.”

  • Rosberg nem adott volna büntetést Hamiltonnak

    Rosberg nem adott volna büntetést Hamiltonnak

    Nico Rosberg megkérdőjelezte Lewis Hamilton öt másodperces büntetését, ugyanis a német szerint Alex Albon hagyta nyitva az ajtót ellenfelének, amit a brit ki is használt.

    A stewardok vasárnap megfosztották a hatszoros világbajnokot a dobogó legalsó fokától, ugyanis őt találták bűnösnek az ütközés során. A Mercedes versenyzője nem panaszkodott, miután kiszállt autójából azonnal elismerte bűnösségét, majd megkereste Albont és bocsánatot kért tőle.

    Ám Rosberg szerint egykori csapattársa túl szigorú büntetést kapott, ugyanis az újonc versenyző lehetőséget biztosított arra, hogy ellenfele bemenjen mellé, amivel Hamilton élt is.

    ,,Természetesen Lewis nagyobb mértékben hibáztatható, mint Albon, ám ő hagyta nyitva neki az ajtót és biztosított helyet, amit Lewis kis is használta. Lewis fair módon viselkedett, ám azt nem tudom, hogy ez az eset érdemelt-e öt másodperces büntetést. Ahogy a szezon során alakultak az efféle dolgok, én inkább nem szankcionáltam volna ezt, ugyanis Albon is hibás volt egy kicsit, tehát nem teljesen Lewis bűne volt az ütközés. Albon hagyta nyitva az ajtót és egy kis helyet még biztosítani kellett volna, ha már így cselekedett. Albon azt mondta nem számított arra, hogy Lewis ott bemegy, de ez nem egészen jó kifogás. Jobb lett volna, ha ezt az esetet nem szankcionálják és hagyják  versenyzeni őket szabadon, továbbá azt is engedniük kellene, hogy a pilóták rendezzék el ezeket a dolgokat maguk között.” – értékelte a látottakat Rosberg a Youtube csatornáján.

  • Verstappen újrarajtja nagyon tetszett Ross Brawnnak

    Verstappen újrarajtja nagyon tetszett Ross Brawnnak

    A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn elmondta, hogy a versenyek újraindításának formátumát talán újragondolhatja a sport, tekintette arra, ahogy azt Max Verstappen kezelte Brazíliában.

    2019-re a Forma-1 változtatott safety car fázis utáni újraindításokra vonatkozó szabályokon. E szerint nem az 1. Safety Car vonal – mely rendre a boxutca bejáratánál van -, hanem a rajt/célvonal az a pont, ahonnan a verseny ténylegesen folytatódhat.

    Hogy ellenfelei helyzetét megnehezítse, az élen álló – aki a vonalig a tempót diktálja – Verstappen az utolsó pillanatig várt a gyorsítással.

    „Verstappen különösen erős volt a második újraindításkor, mikor visszalassította a mezőnyt annak érdekében, hogy senki ne tudja szélárnyékból megelőzni és elhappolni előle a győzelmet.” – mondta Brawn. „Izgalmas és érdekes újraindítás volt, amit alaposan kielemzünk majd, mivel amilyen közel voltak egymáshoz a versenyzők, ahogy próbáltak helyezkedni, izgalmas látvány volt.”

    „Megvizsgáljuk majd annak lehetőségét, hogy megismételhessük ezen körülményeket a jövőben.”

    Mindemellett Brawn nagyra értékeli Verstappen interlagosi teljesítményét, amely szerinte figyelmeztető jellegű is lehet a Red Bull riválisai számára.

    „Határozottan a Red Bullé volt a legjobb csomag ezen a napon, de Max is kiemelkedő formában volt.” – mondta Brawn. „Nem inogott meg, bízott a mérnökei és stratégái döntéseiben és hozta a győztes tempót, erőt és precíziót.”

    „Max idei három győzelmei közül ez volt az, melyen a Red Bull-Honda csomag a legjobb volt, úgy fest, hogy megközelítette, ha csak be nem érte riválisait.”

  • Brawn: A Ferrari két pilótája tanulhatna egy-két dolgot Hamiltontól

    Brawn: A Ferrari két pilótája tanulhatna egy-két dolgot Hamiltontól

    Ross Brawn úgy véli Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek példát kellett volna vennie Lewis Hamiltonról, aki rögtön a futam után beismerte hibáját és bocsánatot kért Alex Albontól. A két ferraris versenyző ezt nem tette meg, ami a brit szakember szerint hiba volt, ugyanis egyiküknek vállalnia kellett volna a felelősséget.

    Miután Valtteri Bottas autója megadta magát és a finn leparkolta konstrukcióját a pálya mellé, a versenyigazgatóság kénytelen volt beküldeni a Saftey Car-t. Az újraindítás után a két ferraris versenyző harcolt egymással és kergették a harmadik helyen autózó brit-thai versenyzőt, ám a Scuderia pilótáinak kakaskodása ütközéshez és kieséshez vezetett.

    Az eset után senki sem vállalta a felelősséget, míg Hamilton, aki szintén hibát követett el és egy dobogós helyezéstől fosztotta meg ellenfelét, rögtön magára vállalta bűnét.

    Brawn szerint a Ferrari két versenyzőjének van még mit tanulnia a hatszoros világbajnoktól.

    ,,Nem akarok arról véleményt alkotni, melyikük hibázott nagyobbat, ám egy ilyen napon talán jó lett volna, ha valamelyikük követi Hamilton példáját és azonnal elismeri tettét, úgy ahogy a világbajnok tette ütközése után. Ha a Ferrari véget akar vetni a Mercedes dominanciájának, akkor nem csak jobb autót kell a versenyzőiknek biztosítaniuk, hanem garantálniuk kell azt is, hogy ilyen esetek többet nem fordulnak elő. A Formula 1 egy csapatsport, főleg Maranellóban.

    A brit szakember úgy véli Mattia Binotto nehéz feladat előtt áll, ugyanis meg kell erősíteni saját pozícióját versenyzőivel szemben, továbbá beléjük kell sulykolnia, hogy a csapat mindig elsőbbséget élvez.

    ,,A nyári szünet után a két versenyző között a feszültség egyre csak nőtt, ám úgy tűnt a Ferrari tudja kezelni ezt és le tudja csillapítani a kedélyeket. Most azonban Mattia Binotto előtt nehéz feladatok állnak, biztosítania kell azt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba, úgy ahogy azt a verseny utáni interjúiban is elmondta. Meg kell mondania a versenyzőinek, hogy vállalják a felelősséget tetteikért, ami Maranellóban azt jelenti, hogy a csapatérdeket mindig előrébb kell helyezni az egyéni érdekeknél. Vasárnap a versenyen viszont nem így cselekedtek.”

  • Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Egy 11 éves rekord dőlt meg a Brazil Nagydíjon!

    Amint végleges lett a 2019-es Brazil Nagydíj végeredménye, nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan rekord dőlt meg, amire senki nem számított a korábbiakban.

    Immáron, az interlagosi dobogó részvevőinek – Max Verstappennek, Pierre Gaslynak és Carlos Sainznak – a legfiatalabb az átlag életkoruk 23 évvel 8 hónappal és 23 nappal. Ez pedig kevesebb a 11 évig rekordnak számítót 2008-as Olasz Nagydíj dobogósainak átlag életkoránál.

    A 11 évvel ezelőtti monzai versenyen az akkor még Toro Rossos Sebasian Vettel, a McLaren finnje, Heikki Kovalainen és az akkor még BMW-nél versenyző Robert Kubica pezsgőzhettek a pódiumon. Hármójuk akkori életkorának átlaga 23 év 11 hónap és 16 nap volt.

    A 2008-as monzai verseny továbbra is rekordtartó lenne, ha a stewardok nem büntették volna meg utólag a harmadik helyen végző Lewis Hamiltont, aki megforgatta Alex Albont a verseny utolsó előtti körében. A McLaren spanyolja végül a regnáló bajnok öt másodperces büntetése miatt állhatott fel a pódiumra, megszerezve ezzel a wokingi istálló első dobogóját a 2014-es Ausztrál Nagydíj óta.

    És ha már a legfiatalabb dobogósok kérdését megvitattuk, akkor felmerül a kérdés, hogy melyik versenyen volt a Forma-1 történetének legnagyobb átlag életkorú dobogója? Erre is van válasz: az 1950-es Svájci Nagydíjon Nino Farina, Luigi Fagioli és Louis Roseire vehetett részt a pódium ceremónián. A hármójuk életkorainak átlaga több, mint 46 év. A száguldó cirkusz jelenlegi mezőnyének legidősebb tagja pedig nem más, mint a 40 éves Kimi Raikkönen. Mivel rengeteg fiatal versenyző van a mostani mezőnyben ezért nem valószínű, hogy ez a rekord nagy veszélyben lenne.

  • Rosberg megnevezte, szerinte ki a legjobb négy pilóta idén

    Rosberg megnevezte, szerinte ki a legjobb négy pilóta idén

    Köztudott, hogy Nico Rosberg igen aktív a Youtube-on, valamennyi verseny után pedig elemző videót készít.

    A múlt hétvégi Brazil Nagydíj – amiből az évad egyik legfordulatosabb viadala kerekedett ki – volt a legutóbbi téma a videósorozatban. 2016 bajnoka ebben az epizódban Carlos Sainzot emelte ki nem meglepő módon, aki a 20. helyről rajtolva élete első dobogóját szerezte meg, a 3. helyen zárt! Igaz csak úgy kaparintotta meg a bronzérmet, hogy Lewis Hamiltont hátrasorolták 5 másodperccel, mert kilökte Alex Albont.

    „Sainz elképesztő szezont fog zárni. Olyan hihetetlen éve volt, annyi pontot szerzett a McLarennel. Fantasztikus munka” – véleményezte a spanyolt Rosberg.

    Ezután pedig kitért arra, hogy szerinte ki az a négy pilóta, akik a legjobbak voltak idén.

    „Mindig mondtam, hogy [Sainz] benne van a legjobb négyben idén, Leclerckel egyetemben. Tehát Leclerc, Sainz, Verstappen és Hamilton a legjobbak. Jelenleg Hamiltont és Verstappent raknám legelőre, főleg ezután a verseny után, talán holtversenyben, vagy igazából nem is, Hamilton egy kicsit előrébb van. Utánuk jön Sainz, majd Leclerc.”

  • Elhunyt Max nagypapája, Frans Verstappen

    Elhunyt Max nagypapája, Frans Verstappen

    A hétvégi Brazil Nagydíj nyertesének Max Verstappennek meghalt a nagypapája. A 1Limburgon kívül más holland források is megerősítették, hogy Jos édesapja, Frans rákban 72 évesen jobblétre szenderült egy szeretetházban. Ide november elején vonult be.

    Jos, Max és Frans kapcsolata nem volt egyszerű. 2016-ban Frans azzal vádolta a korábban Forma-1-ben is versenyzett fiát, hogy megtámadta. Ettől függetlenül az unokáját erősen támogatta, és az 1Limburgnak elárulta, hogy libabőrös lesz a Red-Bull-Honda versenyzőjének a sikereitől. Halála alig pár nappal csak a 22 éves Max interlagosi sikere után következett be. A legifjabb Verstappen csak egy rövid közleményt juttatott el a Ziggo Sportnak:

    „Öröm és bánat sokszor együtt járnak.”

    Jos is lemondta egy hétfői tervezett megjelenését ugyanezen csatornán.

    Frans Verstappen egy fagylaltozó tulajdonosa volt Montfortban, ahol élt és ahol született Jos is. Rendre bulikat szervezett egy helyi klubban, ahol kivetítőn nézték Max versenyeit. Egy forrás úgy tudja, hogy Frans Verstappen szombaton lesz elhamvasztva.

    Jos korábbi felesége, Kelly van der Waal így nyilatkozott:

    „Egy fantasztikus Forma-1-es hétvége után a világ megáll egy pillanatra Verstappen nagypapa halála miatt.”

    https://twitter.com/MaxvsVeekay/status/1196497298009870342

  • Horner: Minden dicséret Hannah-t illeti

    Horner: Minden dicséret Hannah-t illeti

    A legtöbb futamgyőzelem után a csapatfőnökök a versenyzőjük kvalitását dicsérik, ám Brazíliában Christian Horner stratégájuknak, Hannah Schmitznek gratulált.

    Max Verstappen a pole pozícióból kezdte meg a futamot, őt Lewis Hamilton üldözte körökön át. A két csapat a másik stratégiai lépéseit folyamatosan lefedte, ám az 52. körben az osztrákok olyan döntést hoztak, amivel a futamgyőzelem végérvényesen a zsebükbe vándorolt.

    Valtteri Bottas kiesett a versenyből, autója rossz helyen volt, így a Safety Car-t beküldték a pályára. A Red Bull azonnal berántotta a hollandot, és feladva az első pozíciót kereket cseréltek az autóján. A Mercedes amikor meglátta a Red Bullt kint állni, rászóltak Lewis Hamiltonra, hogy Verstappen cselekedetének ellentettjét hajtsa végre. A brit ugyan átvette egy ideig a vezetést, ám mikor a verseny újraindult a 22 éves pilóta a friss abroncsokon szinte rögtön maga mögé utasította a hatszoros világbajnokot.

    A merész döntés tehát kifizetődött és a győzelemig vezette a Bikákat. Később kiderült, ez a  stratégia Hannah Schmitznek volt köszönhető, ugyanis ő javasolta a kerékcserét a csapatnak.

    ,,Minden dicsért Hannah-t illeti. Ő hozta fel ezt a lehetőséget, az ő ötlete alapján hajtottuk végre a bokszkiállást. Egy igazán merész húzás volt, ugyanis tudtuk, hogy Lewis az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit mi teszünk. Egy agresszív döntés volt tehát, de működött. Ezért küldtem őt fel pódiumra. Hannah egy dolgozó anyuka, aki eszméletlen mennyiségű órát képes a gyárban tölteni, mindent belead, és ezt nevezem én igazi csapatmunkának.” -nyilatkozta Horner.

  • Az olasz sajtó őrjöng a Ferrari két versenyzőjének ‘butasága’ miatt

    Az olasz sajtó őrjöng a Ferrari két versenyzőjének ‘butasága’ miatt

    Az olasz sajtó hasábjain ismét a Ferrari szerepel, ám nem a sikereikről énekelnek dicshimnuszokat. Katasztrofálisan teljesített a Scuderia, versenyzői ütköztek egymással, amivel fejükre kisebb „armageddont” hoztak. Nem csak az írott sajtó őrjöng, a közösségi médián keresztül a szurkolók is felháborodottságukat jelzik a csapat felé.

    La Gazettta dello Sport:

    ,,Ez butaság volt. Számítani kellett volna arra, hogy előbb vagy utóbb ez fog történni. Az incidens ami Vettel és Leclerc között végbe ment annak a következménye ami 6-7 verseny óta kettőjük között folyik. Az egész Monzában kezdődött, ahol Leclerc megtagadta a csapat kérését és nem segített Vettelnek az időmérőn, majd ez folytatódott Oroszországban, ahol is Vettel nem tartotta be az utasítást és nem engedte el Leclerc-t a futamon. A Ferrarit hibáztatni itt most felesleges, ők ismertették a szabályokat velük, ám ha két ilyen alfa versenyzővel rendelkezel, akkor ez fog történni.”

    Tuttosport:

    ,,Öt körrel a vége előtt Vettel és Leclerc egymásnak ütközött. Ez egy katasztrófa, ám ezt látni lehetett  már előre, és ez az esemény egy komoly elbeszélgetéshez fog vezetni Maranellóban. Mindkét versenyzőnek meg kell jelennie, hogy átbeszéljék a történteket.”

    Corriere dello Sport:

    ,,Vajon a rivalizálás ami Leclerc és Vettel között folyik, elérte már a maximumot? A két ferraris versenyző a negyedik pozícióért harcolt egymással, ám csatájuk ütközésbe torkollott. Binotto egyenesen őrjöng.”

    Corriere della Sera:

    ,,Vettel úgy viselkedett, mint egy gyerek akinek elvették a játékát. Ő még mindig egy top versenyző, de sajnos a karaktere megakadályozza a kiteljesedését. Remélem a Ferrari vissza fogja majd Vettelt akkor, amikor majd a negyedik helynél fontosabb dolgokra kell koncentrálniuk.”

    Sky Italia: 

    ,,Mindkét versenyző szörnyű hibát követett el. Szükségtelen volt ezt csinálniuk, ugyanis a legjobb pozíció amit megkaparinthattak volna, az a harmadik hely volt. Úgy vélem meg akarták mutatni a másiknak, ki az úr a háznál. A Ferrarinak tennie kell valamit és döntést kell hoznia. Szabadon versenyezhettek, ám ezt a szabadságot nem szabadna elvenni tőlük. Úgy vélem mindketten hibáztak. Leclerc túl agresszív volt, és mikor Vettel elment csapattársa mellette, nem kellett volna neki úgy becsuknia az ajtót előtte.” -nyilatkozta a szakértőként tevékenykedő Jacques Villeneuve.

    ,,Mind a ketten hibáztak. Nem érdekel kinek van nagyobb felelőssége az ütközésben, mindketten pontokat vettek el a csapattól. Ezeknek a dolgoknak nem kellene megtörténnie. Seb rá zárta az ajtót Charles-ra, míg Charles hagyhatott volna Sebnek több helyet.” -vélekedett Davide Valsecchi.

    Twitter:

    Míg az olasz sajtó mindkét versenyzőt hibásnak látta, addig a közösségi médián keresztül kommunikáló szurkolók egyértelműen Vettel számlájára írták a balesetet. A történések után a Twitteren egyre népszerűbb lett az #Vettelout jelölés a tifosi körében. Egyöntetűen a német távozását kérik, ugyanis belefáradtak már a négyszeres világbajnok hibáiba.