Címke: Brazil Nagydíj

  • Káosz a reptéren: Motorja senkinek sincs, 4 csapatnak autója se

    Káosz a reptéren: Motorja senkinek sincs, 4 csapatnak autója se

    Nehéz napok előtt állnak a csapatok Brazíliában, ugyanis nem érkeztek meg időben a felszerelések.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy logisztikai akadályba ütközött a Forma-1, ugyanis nem tudtak időben felszállni a gépek Mexikóból. Akkor még abban reménykedtek az istállók, hogy helyi idő szerint ma reggel már meglesznek a kellékek, ám egyelőre csak két alakulat tudta megkezdeni a munkát.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a köd okozott káoszt a reptéren. A gépek nem tudtak elindulni, így alternatívákat kellett biztosítani az utazó cirkusznak. Egy repülőgépet Guadalajarába irányítottak át, míg kettőt  Houstonba.

    A leszállási tilalom is káoszt okozott Mexikóváros nemzetközi repülőterén. Mikor a körülmények javulni kezdtek, az utasszállítók élveztek elsőséget, így az F1 teherszállító járműveinek egy teljes napig a parkolóhelyükön kellett várakozniuk. Mikor sikerült sorra kerülniük, Miamiba küldték őket, ám a következő probléma már ott várt rájuk. Mivel a személyzet túllépte a munkaidejét, nem repülhettek azonnal tovább Saõ Paulóba.

    ,,Világszerte nemcsak a teherszállítmányozás kapacitása van lekorlátozva, új pilótákra is szükség lenne. Újakat azonban nem lehet csak úgy felvenni.” – nyilatkozta az F1 egyik vezetője.

    14 óra előtt csak az Alpine és az Aston Martin kezdhette el az érdemi munkát. A többiek addig elparavánozták a garázsaikat, ugyanis nem volt a szerelőknek dolguk. A Ferrari, az Alfa Romeo, a McLaren és a Haas versenygépek nélkül lézengett, a Red Bullnak a szereléshez szükséges rakománya hiányzott, míg motorja szinte senkinek sem volt.

    Update:

    Azonban a csapatok megnyugodhatnak, mivel lassan mindenki megkapja a saját nevével ellátott csomagját. Akiknek csak az erőforrásuk hiányzott, azok 8-12 órás plusz műszakkal számolnak. A legsúlyosabban érintett négy istálló (Ferrari, Alfa Romeo, McLaren, Haas) pedig kénytelen lesz éjszakai műszakot vállalni, hogy elkészüljön péntekre. A csaptok így közösen az FIA-hoz fordultak, és kérték az éjszakába nyúlok munka tilalmának feloldását. A Szövetség engedélyt adott a bajba jutott alakulatoknak.

    https://twitter.com/JMD_helmets/status/1458825278973747200?s=20

  • A határokat feszegeti Alonso szerint a versenynaptár

    A határokat feszegeti Alonso szerint a versenynaptár

    Három hét, három verseny – Fernando Alonso szerint igen komoly fizikai-mentális-logisztikai próbatétel a mezőny számára a versenynaptár novemberi része.

    A mexikói hétvége már lement a hetente rendezett versenyekből, de hátra van még Brazília és Katar november 21-ig. A mezőny csak ezt követően jut némi lélegzetvételnyi szünethez. „Nem a legkényelmesebb ez a tripla igénybevétel” – ismerte el a 40 éves spanyol. „Minden versenyhez egy 12 órás utazás is kötődik, szóval fontos, hogy mindenki takarékoskodni tudjon az energiájával. A csapat most is éjjelig pakolt, aztán hamarosan pakolhat is ki az új helyszínen.”

    „Austinból Mexikóba utazni csak egy órás repülést jelentett. Viszont érdekesnek találom az egyhetes különbségeket eltérő kontinenseken rendezett versenyek között.”

    A tulajdonképpen pihenés nélkül ledarált három verseny után a versenynaptár még kettőt tartogat a mezőnynek decemberben. Az első Szaúd-Arábiában megrendezett verseny után a szezon Abu Dhabiban zárul december 12-én.

  • Marko: Brazíliában is nyerni fogunk!

    Marko: Brazíliában is nyerni fogunk!

    Dr. Helmut Marko a Mexikóvárosban aratott győzelmüket magabiztosan várja a soron következő brazil hétvégét. A Red Bull szaktanácsadója úgy gondolja, hogy Brazíliában a holland pilóta tovább növelheti a 19 pontos előnyét Lewis Hamiltonnal szemben az egyéni bajnokságban.

    Verstappenről már több alkalommal is megmutatkozott, hogy egy igazi világbajnok alapanyag. Az egyéni bajnokság éllovasa ugyanis a vezetés mellett számos más dologra is tudott figyelni az utóbbi futamok során. Austinban a csapattársa, Sergio Pérez stratégiájában segített csapatában, Mexikóban pedig megpróbálta megzavarni Valtteri Bottast, hogy a finn ne tudja elvenni tőle a leggyorsabb versenykörért járó bónuszpontot. Azonban Marko nem nézte azt jó szemmel, hogy a versenyzője ekkora tét mellett ilyen felesleges kockázatokat vállalt.

    „Maxnek sok fajta tehetsége van és ezek most az utóbbi futamokon mutatkoztak meg csak igazán” – árulta el az osztrák ex-F1-es a Sky Sportsnak, aki nemrégiben elmondta, mire van szüksége Verstappennek a vb-cím megnyeréséhez.

    „Brazíliában is minden esélye meglesz a győzelemre, amivel már 25 pontra tudná növelni az előnyét. Az autónk mindegyik pályán rendkívül gyors és az utóbbi időben a magas hőmérséklet sem jelentett akadályt számunkra.”

    Ha Verstappen Interlagosban is nyerni tudna és egy futamgyőzelemre tudná növelni az előnyét az egyéni pontversenyben, akkor már magabiztosan utazhatna a Közel-Keletre, ahol a 2021-es Forma-1-es szezon utolsó három versenyét rendezik majd meg.

  • Watson: Hamilton kényszerben van, két versenyen belül győznie kell

    Watson: Hamilton kényszerben van, két versenyen belül győznie kell

    A Red Bull – és Verstappen – formája azt jelenti, hogy Hamilton visszavágásra kényszerül vagy a Mexikóvárosi, vagy a Brazil Nagydíjon, különben túl nagy lesz az előnye.

    Az 1982-es bajnokság harmadik helyezettje, John Watson felvázolta az utolsó öt futam menetrendjét. A bajnokság szempontjából most 12 ponttal Verstappen vezet, de még korántsem dőlt el cím sorsa.

    Legutóbb Isztambulban és Austinban is a Red Bull holland pilótája diadalmaskodott, így minél fontosabb lenne megfordítani a tendenciát.

    „Most a Red Bull mellett áll a lendület.” – emelte ki Watson. – „Abból, amit tudunk, Mexikó és Brazília a Red Bullnak kedvez majd. [Az átalakított] Abu Dhabi talán egyenlő erőviszonyokat hoz majd, Qatar és Szaúd-Arábia viszont bármelyik irányba billentheti a mérleg nyelvét.”

    „A Mercedes visszahozta a teljesítménybeli hátrányát, és Lewis még mindig a legjobbját hozva vezet. Viszont megbízhatóságot illetően vannak gondjaik.”

    „Reálisan nézve, Hamilton meg kell nyerje az egyiket a következő két versenyből, és Maxnak egy rossz eredményt kell ezalatt produkálnia. Nyer Mexikóban is, onnantól nagyon nehéz lesz megfordítani a dolgot, hacsak nem lesz Red Bullnak is gondja. De eddig nem volt.”

    „Lewisnak minden eszköze megvan ahhoz, hogy csatára kényszerítse Maxot.” – óvakodott Watson attól, hogy előre lefutottnak tekintse a bajnokságot. – „A Mercedesnek azonban a hátralévő öt verseny mindegyikén hoznia kell a teljesítményt.”

    „Ez az első igazi bajnoki csata a hibrid érában. Lewis ellenfelei eddig saját csapattársai voltak, nem egy másik csapatból, ahogy most van. Minden adott ahhoz, hogy a bajnokság ragyogó fináléval érjen véget.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • 94 éves korában elhunyt Ayrton Senna édesapja

    94 éves korában elhunyt Ayrton Senna édesapja

    Milton da Silva, a néhai Ayrton Senna édesapja szerdán, 94 éves korában, természetes halállal hunyt el Sao Paulóban. Ugyan a háromszoros világbajnok az édesanyja vezetékneve alatt versenyzett, édesapja csendes, és kitartó erő volt Senna életében.

    Milton da Silva eredetileg reménykedett benne, hogy fia csatlakozik a családi vállalkozáshoz. Ez egy sikeres kohászati vállalatot, valamint építőipari, mezőgazdasági és állattenyésztési befektetések foglal magában Brazíliában. A Senna család feje azonban korán felismerte fia motorsport iránti szenvedélyét. Támogatta a későbbi F1-es világbajnok korai versenyzői erőfeszítéseit a gokartozásban, majd a Formula Ford 1600-ban Nagy-Britanniában. Amikor azonban a nagyszerű brazil pilóta sikereket ért el a királykategóriában, apja távol tartotta magát a rivaldafénytől, és az árnyékban maradt, távolról figyelte fia bravúrjait.

    Míg Milton da Silva – a Brazil Nagydíj hétvégéit leszámítva – ritkán volt jelen az F1-es paddockban, Ayrton a pályafutása során nagyban támaszkodott apja útmutatására és tanácsaira, amikor eljött az idő, hogy Senna saját vállalkozást alapítson hazájában, akkor apja üzleti tapasztalataira támaszkodott.

    Milton da Silvát felesége, Neyde Joanna Senna és két gyermeke, Viviane és Leonardo gyászolják.

    Embed from Getty Images

  • Nehéz helyzetbe került az idei Brazil Nagydíj, állítja egy csapatmenedzser

    Nehéz helyzetbe került az idei Brazil Nagydíj, állítja egy csapatmenedzser

    Graham Watson a csapatmenedzser az AlphaTaurinál, így ott volt azon a megbeszélésen is, ahol törölték a Kanadai Nagydíjat, és érkezett helyére Isztambul. A tervek szerint ugyan nem akarnak változtatni a 2021-es versenynaptáron már, mégis a továbbra is tartó koronavírus-járvány miatt vannak további kérdőjeles helyszínek is. A holland Formule 1 magazinnak nyilatkozott:

    „Az elvárás az, hogy teljesítenünk kell a papírra rögzítettek szerint a versenynaptár hátralévő részét, és ezt akarjuk is.”

    Azt azonban Watson is elismerte, hogy a legnagyobb kérdőjel jelenleg az Interlagosban megrendezésre kerülő Brazil Nagydíj körül van:

    „Egyértelmű, hogy Brazíliában továbbra is nagyon nehéz a helyzet. Másrészt az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy egyre inkább úrrá lesznek a helyzeten. Ott jó esély van arra, hogy versenyezni fogunk. Mexikóról ugyanakkor egyelőre nem sokat tudunk.”

  • Most megveheted Gasly Toro Rossoját, amivel dobogót szerzett Interlagosban

    Most megveheted Gasly Toro Rossoját, amivel dobogót szerzett Interlagosban

    Itt az idő feltörnie a malacperselyt minden egyes Forma-1 szurkolónak, ugyanis akinek sok félretett pénze van, az egy elég komoly Forma-1-es autóval gazdagodhat – írja a topgear.com. Nemrégiben ugyanis bejelentették, hogy eladásra kínálják Pierre Gasly azon Toro Rossoját, amivel élete első dobogós helyét szerezte meg a Brazil Nagydíjon 2019-ben.

    A bevezetés természetesen vicc volt, ugyanis egy ilyen karosszéria egyáltalán nem egy olcsó dolog. A faenzai kiscsapat az STR14-gyel az előbb említett interlagosi dobogó mellett még egy dobogós helyezést tudott szerezni Hockenheimben Danyiil Kvjat révén, amikor Gasly még a Red Bull pilótája volt.

    Az árverésre bocsátott Forma-1-es autókról viszont érdemes tudni, hogy mindig csak az autó karosszériájára licitál az ember, az erőforrást ugyanis szinte soha nem szokták benne hagyni ezekben az autókban. Ugyan a motor nem lesz benne az autóban, azonban a működő DRS-t, a váltót és a teljes fékrendszert is meg lehet majd rajta találni.

  • Nem lesz Rio MotorPark, a polgármester elkaszálta a terveket!

    Nem lesz Rio MotorPark, a polgármester elkaszálta a terveket!

    Rio de Janeiro polgármestere ellehetetlenítette az esőerdő helyére épülő pálya tervezetét. Így biztos, hogy nem valósul meg az új pálya építése.

    Korábban Chase Carey szándéknyilatkozatot írt alá a szervezőkkel arról, hogy a Deodoro régióban rendeznének futamot, a brazil elnök pedig ki is jelentette, lesz ott verseny.

    Azonban egy környezetvédelmi mozgalom – és Hamilton is – tiltakozni kezdett, mert a Rio új pályája a Camboata erdő helyén épült volna meg. Eduardo Paes, a város polgármestere most arra kérte a hatóságokat, állítsák meg az engedélyek kiadását.

    „Arról kéne beszélnünk, hogyan hozzuk helyre a zöld tereket, nem arról, hogyan tegyük őket tönkre.” – fejtette ki röviden álláspontját a politikus.

    A város környezetvédelmi vezetője, Eduardo Cavaliere pedig így nyilatkozott:

    „Rio egy fenntarthatóbb jövőért küzd. A Camboata erdőt nem túrhatja ki egy nemzetközi versenypálya. Most, a polgármester vezetésével azonban vissza tudtunk vonni az építési engedélyeztetés folyamatát.”

    A Globo Esporte szerint Paes nem tett le a nagydíj tervéről, jelenleg másik helyszínt keres Rióban, ami alkalmas lehet a futamrendezésre. Ezért nem elhanyagolható, hogy az interlagosi F1-es versenyt hivatalosan Sao Paulo Nagydíjra nevezik át idén.

  • Egy bíró felfüggesztette a Brazil Nagydíj szerződését!

    Egy bíró felfüggesztette a Brazil Nagydíj szerződését!

    Egy brazil bíró Sao Paolóban megakasztotta a Forma-1 és az interlagosi pálya új 5 évre tervezett szerződését. A Folha de S.Paulo szerint Emilio Migliano Neto bíró „felfüggesztette” a szerződést a város és az új promóter, az MC Brazil Motorsport Holding között. Azt állítja, hogy nem volt elegendő az ajánlattételi eljárás a szerződés miatt. Ezt állítja:

    „A tény az, hogy a reklámelveik kifejezetten sértik az átláthatóságot. Ezért szükséges felfüggeszteni a szóban forgó szerződés végrehajtását.”

    A bíró határozatának az eredményeként Sao Paolo városának öt napja van arra, hogy a megfelelő dokumentumokat a a bíróság elé terjesszék.

  • A jövőben egy F1 verseny maximum három órán át tarthat

    A jövőben egy F1 verseny maximum három órán át tarthat

    Az FIA változtatott az F1 2021-es sportszabályzatán, és ennek köszönhetően egy verseny maximális időtartama az eddigi négy óráról három órára módosult. A Forma-1-es futamok Monaco kivételével 305 km hosszan tartanak, átlagban 90 percig, de két órás az időlimit. A visszaszámlálást ugyanakkor megállítják, amennyiben egy nagydíjon előkerül a piros zászló.

    A eső miatt halogatott 2011-es Kanadai Nagydíj miatt vezették be eleve a négy órás időkorlátot, onnantól kezdve, hogy elrajtoltatták a mezőnyt.

    A 2021-re megváltoztatott, és csütörtökön publikált sportkódexben az 5.3.b cikkely már így szól: „Amennyiben egy versenyt felfüggesztenek, a köztes időtartam hozzáadódik a verseny hosszához, amely maximálisan ezzel együtt is három órán át tarthat.”

    Mióta bevezették a négy órás szabályt, azóta 2016-ban a Brazil Nagydíj volt a leghosszabb, amit a heves esőzések miatt kétszer is megszakítottak piros zászlóval. Ekkor Lewis Hamilton lett a győztes, a verseny pedig 3 órán és 1 percen át tartott.

    Hamilton 2020 leghosszabb ideig tartó versenyét is megnyerte, ez Bahreinben volt, miután Romain Grosjean balesete miatt megszakították a futamot. Ekkor a versenyideje 2 óra 59 perc és 47 másodperc volt, tehát csak 13 másodpercnyire a 2021-re betervezett három órás limittől.