Címke: Brazil Nagydíj

  • Megóvja a Mercedes Verstappen brazíliai manőverét!

    Megóvja a Mercedes Verstappen brazíliai manőverét!

    Többfrontos csata zajlik a Mercedes és a Red Bull között pályán és pályán kívül is. Most a Mercedes lépett és óvta meg Verstappen Hamilton elleni manőverét.

    Egymásnak feszültek izmok és lóerők Verstappen és Hamilton között a Brazil Nagydíj során. Csapatfőnöke szerint a holland nyilván sportszerűen védekezett, Toto Wolff viszont amellett kardoskodott, hogy Verstappen büntetést érdemelne. Az FIA minden egyes perdöntő felvétel hiányában első körben elengedte az esetet versenybalesetként. Mostanra viszont ezek a felvételek eljutottak az illetékesekhez, így pedig a Mercedes is lépett.

    Ez a lépés konkrétan egy óvás formájában valósul meg a Mercedes közleménye szerint. A közlemény megfogalmazása szerint a csapat él a szabályokban foglalt felülvizsgálati jogával. Erre azután szánta el magát a Mercedes, hogy immáron az FIA rendelkezésére állnak a futamon akkor még meg nem lévő felvételek a 48. körben történt Verstappen-manőverrel kapcsolatban.

    Verstappen előnye az interlagosi vereséggel 14 pontra csökkent, ez a fór pedig akár egy visszamenőleg adott, akár egy következő futamra vonatkozó markánsabb büntetéssel akár tovább olvadhat.

  • A leintés után még büntetést kapott Lewis Hamilton!

    A leintés után még büntetést kapott Lewis Hamilton!

    Nehezen zárult le a Brazil Nagydíj, ugyanis hiába nyert Lewis Hamilton, volt még egy kisimítandó esete a versenybíráknál.

    Imponáló versenyzéssel szerezte meg a győzelmet Lewis Hamilton Interlagosban. A hétszeres világbajnok ezzel faragni tudta hátrányát a vb-éllovas Max Verstappennel szemben… Ezzel pedig akár le is zárhatnánk a brazil futam beszámolóját, viszont Lewis Hamiltonnak megint jelenése van a versenybíráknál.

    Toto Wolff csapatfőnök telefonbeszélgetését csípték el a leintés után, eszerint még van dolguk a bürokráciát illetően. „Most olvastam valamit… Még mennünk kell a versenybírákhoz. Szerintük Lewis kikapcsolta a biztonsági övét az utolsó körben. Jó lesz…”

    Hamilton a szabálykönyv L kiegészítésével kapcsolatban került bajba. Itt a harmadik fejezet 4-es cikkelye szerint ameddig az adott versenyző autója mozgásban van, a versenyző köteles bekapcsolva hagyni a biztonsági övét.

    Korábban a 2017-es Japán Nagydíjon Hamilton már bajba került, ekkor Romain Grosjean kérdőjelezte meg ezt a megmozdulást.

    Hamilton végül ötezer eurós büntetéssel megúszta az esetet, 20 ezer euróra felfüggesztve 2022 végéig. Ez a büntetés tehát a versenyen elért eredményére nincs hatással.

  • Megérkezett az első ítélet: Verstappen fizethet!

    Megérkezett az első ítélet: Verstappen fizethet!

    Az FIA egy ügynek a végére már pontot tett, ugyanis megbüntették Max Verstappent.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy vizsgálják a holland versenyzőt, mivel a parc fermé szabályok érvényébe lépése után, megmozgatta a 44-es rajtszámú autó hátsó szárnyát. A szabályok szerint csak a kijelölt hivatalnokok érthetnek hozzá a versenygépekhez ebben a periódusban, így a Szövetség raportra hívta a 24 éves pilótát.

    A lassan egy napot felölelő kálvária mentén az FIA szankcionálta a hollandot. Az ítéletet így magyarázták:

    ,,A stewardok beidézték a 33-as rajtszámú versenyzőt (Max Verstappen) és a csapata képviselőjét. Ezen felül a versenyfelügyelők megtekintették a szurkolói felvételeket, a boxutca biztonsági kameráinak anyagát, valamint a 14-es, 33-as, 44-es és 77-es számot viselő autók belsőkamerás felvételeit.

    Ezek alapján megállapítható, hogy Verstappen kiszállt az autójából és megmozgatta a hátsó szárnyát. Ezután lehúzta jobb kezéről a kesztyűt, és a szárnylapok közötti résbe tette az ujját. Majd a 44-es autóhoz sétált, és megismétli a a műveletet. Két helyen is megérintette a hátsó szárnyat: a DRS-t működtető résznél, valamint a réshézagnál, a szárny hátsó részénél.

    A 44-es rajtszámú autó felvételein tisztán látszik, hogy mikor Verstappen megérinti az említett darabot, egy szárnyelem sem mozdul el. A stewardok a felvételek láttán megelégedve vették tudomásul, hogy Verstappen nem fejtett ki nagy erőt a művelet során.

    A versenyfelügyelők tisztában vannak azzal, hogy a versenyzőknek szokásukká vált megérinteni az időmérő valamint a futam után ellenfeleik versenygépét. Verstappen is így magyarázta az esetet. Egyszerűen csak szokásává vált megérinteni azt a területet, amiről a két istálló két hete vitatkozik. Ezt a tendenciát ugyan ártalmatlannak tartják a stewardok, ám a művelet kapcsán a versenyző megszegte a parc fermé szabályait, azzal, hogy hozzáért riválisa autójához.” – áll a közleményben.

    Károkozás nem történt, valamint ilyen esetre nincs is korábbi precedens, mégis a stewardok nem mentek el a szabálysértés mellett. Mivel komoly károkat is okozhatott volna ellenfelének Verstappen, ezért 50 ezer euró befizetésével sújtották őt.

    Természetesen a csapat fellebbezhet a határozat ellen.

  • Gasly: Ez volt a legjobb időmérőm idén

    Gasly: Ez volt a legjobb időmérőm idén

    Pierre Gasly igen jó teljesítménnyel rukkolt elő a Brazil Nagydíj időmérő edzésén és ötödik lett. A francia érthető módon elégedett.

    Bár a brazil időmérő Hamilton űrtempójáról szólt, Pierre Gasly sem panaszkodhat a teljesítményével kapcsolatban. Az AlphaTauri franciája többek között mindkét Ferrarit és mindkét McLarent maga mögé tudta utasítani.

    „Nagyon boldog vagyok a köröm minőségével. Talán a legjobb, amit idén futottam” – lelkendezett olasz kérdésre válaszolva. „Reggel még nem éreztem jól magam az autóban, ez pedig péntek reggel nem egy jó jel.”

    Eddig egyik sprintfutam sem alakult jól Gasly és az AlphaTauri számára. Silverstone-ban mindössze tizenkettedik lett, Monzában pedig az új formátum második alkalma alig több mint egy kilométerig tartott. Ezt tudja Gasly is. „A sprintkvalifikáció számunkra mindig nehéz volt. Figyelnünk kell Lewis esetleges büntetésére is. Meglátjuk, akár kijöhet egy jó futam.”

  • Agresszív énjét veszi elő Alonso a sprintfutamon

    Agresszív énjét veszi elő Alonso a sprintfutamon

    Agresszív versenyzést láthatunk majd egy jól szórakozó Fernando Alonso jóvoltából a ma esti brazil sprintfutamon.

    Fernando Alonso a top 10-be még éppen befért a tegnapi interlagosi időmérőn. Bár az eredmény nem az igazi, a spanyol hozzáállása ettől még nem fog változni. „A felkészülés az edzésre jól alakult. Maga az edzés is jól kezdődött a Q2-be történő kényelmes továbbjutással, a vége viszont nagyon szoros volt. Az egész mezőny nagyon hasonló időket produkált és ezen körülmények között meg tudtuk találni a határainkat” – foglalta össze a pénteket az Alpine kétszeres világbajnok veteránja a soymotor.comnak.

    Alonso számára fekszik a sprintfutam lebonyolítása. Silverstone-ban a tizenegyedik helyről indulva hetedikként intették le, és bár Monzában nem kapaszkodott fel annyit, az egész hétvége egyik legélvezetesebb csatáját vívta Sebastian Vettellel. Valami hasonló a cél a hozzáállást illetően a mai alkalommal is.

    „Jó lett volna előrébbről indulni, vagy legalább a pálya tisztábbik oldalára kvalifikálni. Meglátjuk, mire leszünk képesek, eddig jók voltunk ezeken. Én mindenesetre szórakozni akarok kicsit és így agresszív leszek majd.”

  • Verstappen is mehet a versenybírák elé!

    Verstappen is mehet a versenybírák elé!

    Max Verstappen is idézést kapott az interlagosi versenybírákhoz a sportszabályzat állítólagos megsértése miatt. Az izgalmas Brazil Nagydíj hétvégéje újabb fordulatot vett, amikor Max Verstappent helyi idő szerint 22:20-kor beidézték az interlagosi stewardok az FIA Nemzetközi Sportkódex 2.5.1. cikkelyének állítólagos megsértése miatt.

    A szabályok konkrétan leszögezik: „A parc ferme-en belül csak a kijelölt hivatalnokok léphetnek be. Semmilyen művelet, ellenőrzés, tuning vagy javítás nem megengedett, kivéve, ha ugyanezen hivatalos személyek vagy a vonatkozó szabályok azt engedélyezik.”

    A holland szombaton, helyi idő szerint 09:30-kor találkozik a versenybírákkal. Annyit tudni jelenleg, hogy Verstappent azt követően idézték be, hogy állítólag látták, amikor megérinti Lewis Hamilton Mercedesének hátsó szárnyát, amelyet ezt követően a stewardok vizsgálatra hívtak a világbajnok autójának DRS-rendszerével kapcsolatos probléma miatt.

    Az időmérő utáni pillanatokban készült felvételeken, amelyeket a pálya mellől és Fernando Alonso Alpine-jának belsejéből is rögzítettek, valóban úgy tűnik, hogy Verstappen az autója hátsó részéhez sétál, és megérinti a saját hátsó szárnyát, majd odasétál, hogy megfogja Hamilton autójának hátsó szárnyát, miközben a brit kimászik belőle.

    Mindeközben a Red Bull cáfolta azokat az állításokat, miszerint az energiaitalos csapat kezdeményezte volna a vizsgálatot a Mercedes ellen. Ami Hamiltont illeti, helyi idő szerint 21:54-kor a versenybírák bejelentették, hogy utasították a technikai megbízottat, hogy felügyelje a hátsó szárny eltávolítását, és zár alá helyezzék azt.

    Továbbá „a technikai kiküldött felügyelje a 44-es autó éjszakai körülmények közé való leállítását, és csak azokat a műveleteket engedélyezze, amelyek az autó tárolásához szükségesek”.

  • Egy statisztika, amely baljós előjelet jelent Hamiltonnak Brazíliára

    Egy statisztika, amely baljós előjelet jelent Hamiltonnak Brazíliára

    Előkerült egy érdekes statisztika Interlagos-szal kapcsolatban, ami miatt igencsak lehet félnivalója a már így is jelentős ponthátrányban lévő Lewis Hamiltonnak.

    Hungaroring és Silverstone, csak két olyan helyszín, amelyen köztudott, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kis túlzással verhetetlen. A soron következő brazil pálya azonban nem ilyen, sőt gyakorlatilag a leggyengébb pályája a britnek.

    Az érdekes Forma-1-es statisztikákkal foglalkozó f1statsguru nevű Instagram oldal legutóbbi posztja a címvédő különböző pályákon elért eredményeit vette górcső alá. Az oldal azon futamokat vette figyelembe, ahol Hamilton legalább ötször indult a Forma-1-ben és kiszámolta minden egyes pályán szerzett átlag pontjait.

    E kimutatás alapján Hamilton legeredményesebb pályája Szocsi, ahol nyolc futam alatt átlagosan 21,38 pontot gyűjtött, rajta kívül még Austinnál jött ki 20 pont feletti átlag.

    Az öt legsikeresebb helyszíne közé még Abu Dhabi, Silverstone és Mexikóváros került. A statisztikát azonban némileg árnyékolja az a tény, hogy a listán szereplő számos pálya csak a jóval jobban fizető pontrendszer 2010-es bevezetése után debütált csak a száguldó cirkuszban. Ezért lehet csak a hatodik helyen a Hungaroring, ahol Hamilton az abszolút rekordot jelentő kilenc sikert számlál, ebből kettőt az előző pontrendszerben.

    Ami azonban aggodalomra adhat okot Hamiltonnak az a lista alja, vagyis a legrosszabb pályái. A legutolsó helyen az a Valencia áll, ahol csupán ötször indult, és 2012 óta nem tagja a versenynaptárnak. Az ottani átalga a 10 pontot sem éri el. Valencia előtt azonban már ott van közvetlenül a mostani hétvége helyszíne Interlagos is, ami ezzel kijelenthető, hogy az aktív helyszínek közül – statisztikai – szempontból a legrosszabb a Mercedes versenyzőjének a számára.

    13 futam alatt összesen 130 pontot tudott szerezni Brazíliában, ami kereken 10 pontos átlag. Ami elsőre meglepő is lehet, de ha megnézzük a helyezéseit, már nem annyira. Hamilton ugyanis 2016-ban nyert először egykori példakép hazájában, azóta is csak egyszer még, 2019-ben. A 2012-ig tartó McLarenes időszakában nem, hogy nem nyert, hanem dobogóra is csak egyetlen egyszer állt, 2009-ben. Az összesített öt dobogós helyeinek száma sem túl kecsegtető, a futamok több mint a felén nem állhatott a pódiumon.

    Ez a tény pedig a jelenlegi kiélezett bajnoki küzdelemben igencsak döntő lehet, főleg, hogy Interlagos közismerten Red Bull és Verstappen egyik legerősebb helyszíne.

    Matematika ide, matematika oda, valószínűleg Lewis Hamilton számára még így is az egyik legszebb emlékű hely ez, hiszen 2008-ban – drámai körülmények között – itt szerezte meg karrierje első bajnoki sikerét.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    F1 StatsGuru (@f1statsguru) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton öt rajthelyes büntetést kap a Brazil Nagydíjra

    Hamilton öt rajthelyes büntetést kap a Brazil Nagydíjra

    Nem kezdődik jól Lewis Hamilton hétvégéje Interlagosban, hiszen beteljesedett, ami már ezelőtt is valószínűnek tűnt: ismét motort cseréltek a világbajnoki címvédőnél, így öt rajthellyel hátrébb kezdi majd a futamot.

    A Mercedes mostanság megbízhatósági gondokkal küzd, már ami az erőforrásaikat illeti, hiszen a Török Nagydíjon is cseréltek Hamiltonnál, akkor is ugyanúgy csak a belső-égésű motort, mint most. Akkor tíz, most viszont öt rajthelyet ért mindez, ennek oka, hogy immár kettővel lépte túl az évi megengedett három motort Hamilton. Ezen szabály működését azonban már csapattársánál, Bottasnál is láthattuk, például Austinban.

    A pénteki első szabadedzés előtt történtek tehát semmikép nem tettek jót Hamilton bajnoki reményeinek, aki már így is 19 pont hátrányban van az éllovas Max Verstappenhez képest.

  • Hamilton nem zárja ki, hogy motort cserélnek autójában

    Hamilton nem zárja ki, hogy motort cserélnek autójában

    Előfordulhat, hogy a Brazil Nagydíj előtt ismét motort cserélnek Lewis Hamilton Mercedesében. Ez már az ötödik belső égésű motor lenne a britnél, a Török Nagydíjon kapott először büntetést a megengedett számú elemek túllépése miatt, akkor 10 rajthelyest. Ha most is történne motorcsere – mely csak a belső-égésű motor cseréjét jelentené jelen esetben –, akkor az öt rajthelynyi büntetést eredményezne.

    „Nem igazán mondhatok erről semmit” – nyilatkozta az érintett csütörtökön többek között a RacingNews365-nek. „Nem tudom. Nem hiszem, hogy a motorok már egyáltalán megérkeztek volna. Tehát amennyire jelenleg tudom, a motorom rendben van. De majd később kiderül nyilván. Még nem is végeztünk megbeszélést a mérnökökkel.”

    Ezt követően Hamilton rátért a világbajnoki csatára, melyben jelenleg 19 pont hátrányban van Max Verstappenhez képest. Tisztában van vele, hogy nagyon meredek lesz megfordítani a párharcot, már adott esetben rögtön egy brazíliai győzelemmel kezdve ezt.

    „Szerintem a tempójuk fenomenális volt az utolsó versenyen” – tette hozzá. „Egész évben nekik volt a legerősebb autójuk, ez nyilvánvalóan látszik. Szerintem olyan jól teljesítettünk, ahogyan azt gondoltuk, hogy tudunk. Ezen a hétvégén mindenképpen nyomni fogjuk, hogy lássuk, ki tudunk-e még többet préselni az autóból. Legutóbb itt [Brazíliában – a szerk.] hihetetlenül erősek voltak. Arra számítunk, hogy ezen a hétvégén is nehéz lesz őket legyőzni.”

  • Az eső is bekopogtathat a brazil versenyhétvégére

    Az eső is bekopogtathat a brazil versenyhétvégére

    A meteorológusok szerint még az eső is tiszteletét teheti a brazil hétvégén.

    Újabb fejezetéhez érkezett az F1-es világbajnokság, ezúton Saõ Paulón van a sor, hogy fogadja a száguldó cirkusz tagjait. A csapadék már a korábbi években is megszínesítette az eseménysorozatot, és úgy tűnik erről a szokásáról nem akar lemondani.

    A Racingnews365.com jelentése szerint így alakul a hétvégi időjárás:

    Péntek:

    Az időmérő napjára 18 fokot jósolnak, ezen felül enyhe dél-keleti szél is nehezíti majd a csapatok dolgát. A kvalifikáció alatt megérkezhet a zápor is, így nem kell messzire tennie a mezőnynek az esőgumikat.

    Szombat:

    Ugyan a hőmérséklet emelkedni fog, ám a záporokat ezen a napon sem lehet kizárni. Az előzetes számítások szerint a sprintfutamot nem fogja befolyásolni a csapadék.

    Vasárnap:

    A hét utolsó napjára javulnak a körülmények, ugyanis napos idő és 25 fok van kilátásban. Esőre nem számítanak az időjósok a futam alatt.