Címke: Brad Scanes

  • Verstappen minden eddiginél fittebb, bár szerinte tavaly is jó volt már

    Verstappen minden eddiginél fittebb, bár szerinte tavaly is jó volt már

    Max Verstappen rengeteg kérdést kap az edzésével kapcsolatban, így volt et a téli szünetben és a szezonnyitón Bahreinben is. Sokak szerint jobban „kitesizte” magát, mint tavaly, hiszen vékonyabbnak és fittebbnek látszik. A holland azonban cáfolja azt, hogy tavaly ne lett volna ilyen téren is eléggé felkészült, és a számok sem hazudnak, mondta el az Autosportnak:

    „Készen állok az évadra, és fitt vagyok, bár már tavaly is az voltam.”

    Tény, hogy egyesek észrevették, hogy lefogyott. A Red Bull pilótája is megerősítette, hogy könnyebben kezdi meg a szezont:

    „Talán egy kilóval könnyebb vagyok, ennyi a történet. Így ha valóban csak a számokat nézzük, akkor edzettebb vagyok mint tavaly, ebben nincs semmi sokkoló. Tavaly sem volt ezzel gondom, vagy bármi hasonló.”

    A témát azonban rövidre is zárja, hiszen a tényeken túl nem akar beszélni róla:

    „Az van, hogy amint valaki elkezd beszélni erről, hamarosan szájhagyomány lesz belőle.”

    A holland pilótának 2021-től kezdve új trénere van, Brad Scanes személyében, aki egy korábbi interjúban már elmondta, hogy Verstappen élete formájában van.

  • Verstappen edzője több időt tölt vele, mint a feleségével

    Verstappen edzője több időt tölt vele, mint a feleségével

    Tavaly óta Brad Scanes személyében új személyi edzője van Max Verstappennek. A személyi edzők naptára azonban nagyon zsúfolt, folyamatos edzések, futamokon való jelenlét, stb.

    Nem túlzás azt állítani, hogy Brad Scanes pótolhatatlan személy Max Verstappen számára. A fizikai felkészítés mellett fizioterapeuta is egyben, így a holland mindig hozzá fordul, ha valamilyen fájdalmai vannak. Gyakorlatilag személyi asszisztensként van jelen a Red Bull versenyzője mellett.

    Amikor az feladatairól és az életéről kérdezték, Scanes viccesen, de sokatmondóan fogalmazott: „A feleségem mindig mondja, hogy több időt töltök Max-szal, mint vele.”

    Nem véletlen ez a megjegyzés, hiszen az előszezon során szinte mindennap tartott fizikai edzést a versenyzőjének, és a koronavírus miatti lezárások, korlátozások gyakorlatilag csak jót tettek, már ami a fizikái felkészülést illeti.

    „Mivel kevesebb utazás és kevesebb média kötelezettség volt, ezért az előszezon során több időt tudtunk fektetni az edzésekbe. Heti hat nap is edzettünk. Normális esetben nem lett volna ennyi időnk. Ezért kezdhette Max az idei szezont élete formájában.”

    A felkészülés hátterébe is beavatott mindenkit, hogy mit is csinálnak pontosan a szezon előtti felkészülésben, ahol az éves munka zajlik.

    „A szezon érdemi része során az előszezoni forma fenntartása a cél, mivel jóval kevesebb idő jut az edzésekre. Leginkább a nyakra koncentrálunk, de a kardio is nagyon fontos. Külön kell készülni az esetleges forró időjárású futamokra. Három héttel ezen versenyek előtt meleg klimatikus helyen edzünk, ezzel felkészítve őt a forró autóban történő vezetésre.”