Címke: Brad Keselowski

  • Austin Cindric készen áll a NASCAR Cup Series debutálásra

    Bár édesapja pozíciója – Tim Cindric a Team Penske elnöke – miatt sokan azt gondolták, Austin Cindric csak a neve miatt jutott el oda, ahova, az eddigi eredményei nem ezt mutatják.

    Amióta 2015-ben debütált Brad Keselowski Truck Series csapatában, a jelenleg 23 éves Cindric szembesült a kérdésekkel, hogy a karrierje előrehaladása a származásához kötődik-e.

    Mégis, mióta 2017-ben csatlakozott a Team Penske Xfinity Series programjához Austin a sorozat egyik legjobb versenyzője lett, és a következő négy szezonban 13 győzelmet és egy bajnoki címet gyűjtött össze.

    Azt hiszem, mindenki látta, hogyan teljesített. Úgy éreztük, hogy már tavaly készen állt arra, hogy megtegye a következő lépcsőt (a Cup Seriesben)” – mondta Walt Czarnecki, a Team Penske alelnöke.

    Ekkor azonban még nem volt helyünk, de aztán Brad továbblépésével adódott a lehetőség. Soha nem volt kétségünk afelől, hogy a Cup csapatunkban fog versenyezni.

    Czarnecki elmondta, véleménye szerint Cindric kiemelkedik majd első teljes Cup-szezonjában, amikor a 2-es számú Fordot vezeti majd.

    „Azt szeretnénk, hogy az élmezőnyben versenyezzen, tovább tanuljon, fejlessze a kapcsolatát a crew chief-jével – Jeremyvel (Bullins) – és egy szilárd alapot építsenek” – tette hozzá Czarnecki.

    Szerintem fog-e futamot nyerni? Úgy gondolom, hogy meg fog nyerni egy versenyt, talán többet is, de ez nem a kitűzött célok egyike.

    Austin Cindric a Next Gen teszten
    Austin Cindric a Next Gen teszten / Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR MEDIA Site

    Austin Cindric jókor érkezik meg a premier kategóriába

    Cindric, aki sikeres sportautó-versenyző volt, mielőtt NASCAR-karrierjét megkezdte volna, már bizonyította, hogy a NASCAR egyik legjobb épített pályás versenyzője.

    Mivel az új Next Gen autók egyre inkább hasonlítanak a GT autókra, ezért nagy esélye lesz majd az újoncnak.

    Nagyszerű emberek vettek körül, és úgy érzem, hogy a Team Penske csapatán sokan vannak, akiknek köszönhetően ott vagyok, ahol most vagyok” – mondta Cindric a Motorsport.com-nak.

    Amikor Bandolero és Legends autókkal versenyeztem, még az álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is a 2-es számú autót fogom vezetni.

    Emlékszem, hogy Brad Keselowskival voltam mindig, amikor videójátékoztam a pincében” – emlékezett vissza a 23 éves versenyző.

    Az otthoni hálószobámban még mindig van egy aláírt kép Brad-től, miután megnyerte a versenyt Bristolban.

    Ez az, amiért szenvedélyesen rajongok. Ez tart ébren éjszakánként. Ez az, ami miatt felkelek az ágyból reggel, de most itt az ideje, hogy végre elkezdjem csinálni. Örülök, hogy eljött az idő.

     

  • Nem indít Xfinity csapatot a Team Penske 2022-ben

    A Team Penske, amely 2009 óta minden szezonban indított versenyzőt a NASCAR Xfinity Series-ben, az idei szezonban azonban nem tervez résztvenni a széria futamain.

    Walt Czarnecki, a Team Penske alelnöke ugyanakkor elmondta, hogy ez változhat, ha a szponzoraik bármelyike szeretne megjelenni a szériában.

    A csapat Xfinity-programja két versenyzői bajnoki címet és négy tulajdonosi koronát hozott a konyhára

    Brad Keselowski adta a Team Penske első NASCAR-bajnoki címét, amikor 2010-ben megnyerte az Xfinity egyéni bajnoki címét.

    A szervezet 2013-15 között egymás után nyerte meg a tulajdonosi címeket. Keselowski, Joey Logano, Ryan Blaney és AJ Allmendinger egy-egy győzelmet aratott a csapat színeiben 2013-ban.

    Blaney, és a csapatot idén elhagyó Keselowski 2014-ben is futamot nyert a csapat számára. A két versenyző mellé még Joey Logano is feliratkozott 2015-ben a futamgyőztesek listájára.

    A Team Penske 2017-ben Keselowski, Blaney, Logano és Sam Hornish Jr. győzelmeinek köszönhetően hódította el a tulajdonosi címet utoljára.

    Az utóbbi években Austin Cindric vitte a hátán a csapatot, hiszen 2020-ban bajnok lett, 2021-ben pedig második. Ezidő alatt 13 győzelmet aratott.

  • Mi lesz Ryan Newman sorsa?

    Ryan Newman a héten a Chili Bowl dirt pályáját koptatta, és jelenleg úgy tűnik, idén leginkább az ilyen típusú versenyeken találkozhatunk majd vele.

    Newman 2021-ben a Roush Fenway versenyzője volt, azonban a csapat nem tartott igényt a szolgálataira 2022-ben, gyakorlatilag a helyére érkezett Brad Keselowski.

    A 44 éves versenyző tavaly teljesítette 20. NASCAR Cup Series szezonját. 2002-ben úgy lett az év újonca, hogy legnagyobb riválisa a később 7 bajnoki címet nyerő Jimmie Johnson volt.

    Karrierje során 18 futamot nyert a szériában, köztük a 2008-as Daytona 500-at. Hétszer végzett az első 10-ben az egyéni pontversenyben, ezek közül a legjobb eredménye egy második helyezés volt 2014-ben.

    Ryan Newman 2020-ban egy olyan balesetet élt túl, amelyet nem sokan vészelnek át, és ráadásul nagyobb sérülések nélkül pár nap múlva kiengedték őt a kórházból.

    Éppen ezért nagyon jó volt látni, hogy a 2021-es szezonban még egyszer láthatta őt a közönség versenyezni, azonban ő még nem tervezi a visszavonulást.

    Határozottan úgy érzem, hogy szeretném folytatni a versenyzést” – mondta Newman a Sirius XM rádiónak.

    Ezért nem volt visszavonulási buli. Nem voltak visszavonulási tervek. Nem volt »Ryan utolsó versenye« vagy bármi ilyesmi, mert nem ez volt a szándék.

    Elmondta, hogy idén tervei között szerepel néhány rövidpályás dirt verseny, azonban ezen kívül jelenleg nincsenek más versenyek a naptárjában.

  • Brad Keselowski első hónapja csapatfőnök/versenyzőként

    2021 júliusában került bejelentésre, hogy Brad Keselowski átigazol a Roush Fenway Racinghez, ahol nem csak versenyző, hanem tulajdonos is lesz.

    Keselowski már a NASCAR szezonzárót követően belevetette magát új szerepkörébe, hiszen a Roush Fenway Keselowski Racing nem csak a nevét fogja viselni, hanem valós feladatai is lesznek.

    Hogyan tudja majd a versenyzést, és a főnöki feladatok elvégzését egyensúlyban tartani?

    „Sokszor fogom megkapni ezt a kérdést. A választ majd a szezon folyamán megtudjuk” – mondta Keselowski.

    A 2012-es bajnok nagyon elhivatottan vetette bele magát a munkába, és elmondta, minden nap szeretne tanulni valamit. A tulajdonossá avanzsálás nem egy hirtelen meghozott döntés volt. Ezen kívül érdemes hozzá tenni, hogy nem ez az első alkalom, hogy ő a főnök; 2007-től 2017-ig a Camping World Truck Seriesben volt csapata.

    Nyilvánvalóan a Cup Series teljesen más színvonalt jelent, és míg a Truck Seriesben csak néhány versenyen indult, Keselowski most egész évben a saját csapatáért fog harcolni a pályán.

    Ez nem jelent problémát a 37 éves versenyzőnek, hiszen pont ezért hagyta el a Penske csapatát. Több beleszólást akart a mindennapos teendőkbe, és segíteni akarta az alakulat fejlődését. Mindeközben a Roush Fenway Racing évek óta mélyrepülésben van, és kellett nekik egy ember, aki friss ötletekkel – és nyilván gyorsaságával – újra esélyessé tudja tenni őket.

    „Sok minden változni fog, nem csak számomra, de a csapat számára is. Már most rengetegen megkérdőjelezik a projektben rejlő potenciál nagyságát, mondván, nem lesz időm mindkét feladat tökéletes teljesítésére, de én biztos vagyok benne, hogy képes vagyok rá.”

    Nem Keselowski az első, aki ezzel próbálkozik

    Denny Hamlin tavaly ugyanilyen kritikákat kapott, amikor megalapította a 23XI Racinget. Hamlin jól vizsgázott, és bejutott a legjobb 4 közé a JGR versenyzőjeként, miközben saját csapata megszerezte első győzelmét Talladegában. Az RFK Racing elnöke szerint nem kérdéses, hogy Keselowski is meg fogja állni a helyét mindkét szerepkörében.

    „Szerintem fantasztikus lesz Brad. Úgy érzem egy kicsit könnyebb dolga lesz, mint Denny-nek, hiszen Denny nem a saját csapatánál versenyzik. Nem is tudom elképzelni mennyire nehéz lehet neki” – mondta Steve Newmark, az RFK Racing elnöke.

    „Azt gondolom, hogy látni fogjuk Brad kéznyomát a csapaton. Sőt már most is látjuk. Nagyon határozott elképzelései vannak, és ezeket meg is osztja velünk. Persze nem fél kérdezni, és tanulni, ami egy elengedhetetlen tulajdonság, ha sikeres tulajdonos akarsz lenni.”

  • Elhunyt Bob Keselowski

    70 éves korában elhunyt Bob Keselowski, Brian, és Brad Keselowski édesapja, legendás ARCA versenyző.

    Keselowski óriási örökséget hagy maga után. Két fia, Brian és Brad továbbra is aktívan versenyeznek, előbbi háromszoros ARCA győztes, és crew chief-ként, valamint spotterként is munkálkodik, utóbbi NASCAR bajnok, és immáron csapattulajdonos.

    Bob Keselowski nevét soha nem fogják elfelejteni az ARCA Menards Series-ben. 24-szer vezethette autóját a Victory Lane-re, és 1987 és 1993 között hétszer egymás után végzett a bajnokság legjobb három helyezettje között.

    „Bob Keselowski egy igazi nagybetűs versenyző volt. Imádta a sportot és egész életében megtesítette az ARCA és a NASCAR szellemét. Fáradhatatlanul dolgozott a saját csapatának fejlesztésén. Őszínte részvétünket küldjük az egész Keselowski családnak” – írta a NASCAR közleménye.

    Keselowski 1995-ben az egyik első versenyző volt, aki elkötelezte magát az újonnan alakult Truck Series mellett. 1997-ben élete egyetlen győzelmét szerezte, azonban fontos szerepet játszott a széria fejlődésében.

    Versenyzői karrierjét szépen lassan az 1998-as és 99-es szezonban kezdte abbahagyni, az egyre rosszabbodó háta miatt. Ennek ellenére aktív maradt, és 2004-ben elindította fia, Brad karrierjét.

    Őszínte részvétünk a Keselowski családnak.

     

  • Így versenyeznek mezőnyben a Next Gen autók – VIDEÓ

    Több versenyző is pozitív véleménnyel summázta a heti NASCAR NextGen tesztet, többek között azért, mert mezőnyben jól teljesített az új autó.

    Miért is olyan fontos mezőnyben tesztelni a NASCAR autókat? Nos, meg kell találni azt az egyensúlyt, ahol könnyedén tudnak támadást indítani, és egymás mellett autózni a versenyzők.

    A szervezők, és természetesen a résztvevők sem szeretnének viszont olyan vezetési élményt, ahol minden pálya padlógáz, és balkanyar.

    Éppen ezért a múlt heti tesztsorozat egyik fő célja az volt, hogy ezt a vezetési élményt finomítsák, és fejlesszék a résztvevő csapatok.

    Érdemes lesz majd figyelni oldalunkat, hiszen Januárban folytatódik a NASCAR Next Gen autó intenzív tesztelése.

  • Érzésre az eddigi legjobb – versenyzői vélemények a NASCAR tesztről

    A hét során beszámoltunk a NASCAR Charlotte-i Next Gen tesztjéről, és most megmutatjuk, mit gondoltak a versenyzők.

    Kezdjük Brad Keselowskival, aki immáron tulajdonos versenyzőként nyilatkozott a Fox Sports riporterének, Bob Pockrassnak.

    „Érzésre ez volt az eddigi legjobb napunk” – kezdte a Roush Fenway Keselowski Racing versenyzője. „Szimplán nehezebb volt vezetni az autót, és ez jó érzésekkel tölt el. Sokkal nehezebb a pályán maradni. Nagyon könnyű hibázni, és ha hibázol, akkor nagyon nagy a büntetés. Mintha a 2005-ös Cup autót vezettem volna.”

    Keselowski korábbi csapattársa, Joey Logano is egyetértett.

    „Lehet 3wide-ban (3 autó egymás mellett – a szerk.) is menni, de nehezebb vezetni az autót. Úgy gondolom, hogy a gumik is nagyobb szerepet játszanak majd ezzel az aero és motor csomaggal.”

    A Petty GMS Racing új versenyzője, Ty Dillon a Charlotte Observer News-nak fejtette ki véleményét.

    „A versenyzők 10000 lóerős motorokat szeretnének leszorítóerő nélkül. Azonban a sportunk nem csak arról szól, hogy mi mit szeretnénk. Az is fontos, hogy a nézők élvezzék azt, amit látnak. Talán ez a csomag jó kompromisszum lehet.”

    A teszt után szinte biztossá vált a 650 lóerős motorok használata, ezenkívül valószínű, hogy a NASCAR a kisebb magasságú spoilerek mellett fog dönteni.

    „Teljesen más volt vezetni az autót, mint az októberi teszten. Sokkal, sokkal jobb. Mezőnyben is jobb, és egyedül körözve is. Mindenképp jó irányba haladnak a fejlesztések. Ennek ellenére azt gondolom, még mindig vannak olyan aspektusok, ahol változtatásokra lesz szükség.” – mondta Daniel Suarez.

    A héten többször is megpördülő, sőt falnak is ütköző Tyler Reddick röviden és tömören osztotta meg véleményét Twitteren.

    „Az autó folyamatosan a pengeélen táncol. És ezt én nagy pozitívumnak tartom!”