Címke: Brad Keselowski

  • Ez már gyerekes: Veszélyes dodzsemezés a verseny közepén

    Brad Keselowski és Austin Dillon nem ért egyet azzal, ami vasárnap délután történt közöttük a New Hampshire Motor Speedwayen.

    A 163. körben Kyle Busch megpördülését követő sárga zászlós periódus alatt Dillon a hátsó egyenesben Keselowski mellé hajtott, majd nekiment a 6-os számú RFK Racing autónak.

    Keselowski gyorsan visszavágott, és pár másodperccel később ő csapódott bele a Richard Childress Racing Chevrolet jobb oldalába.

    Egyik csapat sem tudta ennek a incidenssorozatnak a miértjét. Keselowski végül hetedik lett a New Hampshire-i verseny végén, míg Dillon a 23. helyen végzett.

    Meleg volt az autóban, és mindannyian hagytuk, hogy az indulatok eluralkodjanak rajtunk” – mondta Keselowski az incidensről.

    Egészen jó napunk volt. Büszke vagyok a csapatunkra a mai erőfeszítésért. Ez egy hullámvölgyekkel teli nap volt, és büszke vagyok a csapatomra, hogy itt tudtunk végezni.

    A verseny végi interjújában Dillon utalt arra a kemény ütközésre, amit Keselowskitól kapott, tavaly augusztusban a Michigan International Speedwayen. Keselowski akkor vállalta a felelősséget a hibájáért.

    Ti is láttátok, ugye? Ez csak kemény versenyzés, azt hiszem” – mondta Dillon a Keselowskival való ütközéséről New Hampshire-ben. „Az elmúlt két évben néhányszor kilökött; az egyik alkalommal nagyon keményen ütköztem.

    Egyszerűen nem szeretem, ahogy bizonyos emberek versenyeznek velem, de valószínűleg nem ez a helyes módja annak, hogy sárga alatt csináljuk azt, amit csináltunk.

    Keselowski azt tervezi, hogy négyszemközt beszél Dillonnal, mondván, hogy „nem kell bunkónak lennie a médián keresztül.

    Dillon azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármiről is kellene beszélnünk.

  • Visszatért az ASMR koronázatlan királya, az RFK Racing

    Az RFK Racing új tartalomtípus gyártásába kezdett (ASMR) youtube csatornáján, melynek a relaxálni kívánó rajongóik örülnek.

    Az ASMR egy mozaikszó, ami angolul annyit tesz, hogy Autonomous Sensory Meridian Response. Magyarul valami olyasmit jelent, hogy önálló érzéki-idegi reakció – írja a martos blog.

    De mit is takar mindez? Az ASMR tulajdonképpen egy olyan videófajta, amiben “megnyugtató” hangokat adnak ki a készítőik, és emellett lassú, nyugodt mozdulatokat is tesznek.

    Legújabb videójukban a Road Americában rendezendő NASCAR Cup Series versenyre matricázzák fel autójukat.

    Brad Keselowski 6-os rajtszámú autóján ezen a hétvégén a Checkered Flag Alapítvány Tribute to Veterans programjának részeként katonai hősök nevei szerepelnek majd, köztük veteránok, aktív katonák és katonai családtagok.

    Több mint 135 név szerepel a 6-os rajtszámú versenyautón a Road Americán, mivel a program négy évvel ezelőtti indulása óta közel 1000 hős előtt tisztelegtek.

  • Vajon ki fog nyerni a NASCAR LEGBRUTÁLISABB pályáján?

    A híres Talladega Superspeedway egy olyan pálya, amelyet az akciódús futamok és kiszámíthatatlansága miatt szeretnek.

    És ezek a jelzők a NASCAR Cup Series idei szezonjának versenyére is találóak, hiszen az első kilenc futamon nyolc különböző győztes volt.

    A NASCAR Cup Series legbrutálisabb, leghosszabb pályája, a 2,66 mérföldes (4,281 km) Talladega Superspeedway mindig drámákkal, balesetekkel tarkított futamokat rendez, mely futamnak a címvédője az a Bubba Wallace, aki 2021-ben élete első győzelmét szerezte meg itt.

    Wallace-nak vegyes érzései vannak a pályáról, hiszen néhány évvel ezelőtt itt volt a köteles incidense, de a hétvége előtt elismerte, hogy nagyon várja az eseményt, és győzelemmel akarja beindítani szezonját.

    A sorozat korábbi bajnoka, Brad Keselowski a tavaszi talladegai futam címvédője. A 2012-es Cup Series bajnok pályafutása során hat talladegai győzelmet aratott, így ő a mezőny legeredményesebb versenyzője.

    Impozáns módon kétszer annyi győzelemmel büszkélkedhet itt, mint bármely más aktív versenyző.

    A jó szereplés hatalmas lökést adna Keselowskinak, akinek az idei szezonban egyetlen top 10-es helyezése a szezonnyitó Daytona 500-on elért kilencedik hely volt.

    Keselowski most pedig karrierje egyik legjobb pályájára érkezik úgy, hogy a 30. helyen áll – többek között az atlantai büntetésének köszönhetően – a versenyzői tabellán.

    Egy győzelem ezen a hétvégén nagyban hozzájárulna Keselowski szezonjának megfordításához. Tavalyi két talladegai versenyén egy győzelmet és egy második helyet szerzett.

    Brad Keselowski a 2021-es talladegai győztes
    Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Megszerezheti első győzelmét valamelyik bajnoki éllovas?

    Az örök közönségkedvenc Chase Elliott karrierje egyik legjobb szezonját futja annak ellenére, hogy még nincs győzelme.

    A Hendrick Motorsports 9-es számú Chevroletjének pilótája jelenleg három pont előnnyel vezet az összetettben a Team Penske versenyzőjével, Ryan Blaney-val szemben, és 21 pont előnye van Blaney Penske csapattársa, Joey Loganóval előtt.

    Érdekesség, hogy a sorozat versenyzői ranglistáján legelőkelőbb helyen álló három pilóta még nyeretlen a szezonban. De mindannyian korábbi talladegai győztesek és a hétvégi futam favoritjai.

    Elliott a közeli Dawsonville-ből származik, és úgy kezelik őt Talladegában, mintha onnan származna.

    A 9-es autó sofőrje drámai módon nyerte meg a 2019 októberi playoff-futamot Talladegában, de az azóta eltelt öt versenyen csak egyetlen top 5-ös helyezést ért el.

    Blaney két győzelemmel rendelkezik itt – 2019 őszén, 2020 tavaszán -, és ő az első pilóta, aki egymás után két győzelmet szerzett Talladegában azóta, hogy a NASCAR négyszeres bajnoka, Jeff Gordon besöpörte mindkét futamot a 2007-es szezonban.

    Loganonak 3 győzelme van Talladegában, és ő számít a mezőny egyik legnagyobb superspeedway specialistájának. Hozzá kell tenni viszont, hogy utolsó győzelmét 2018-ban aratta ezen a helyszínen.

    Nem szabad figyelmen kívül hagyni az idei szezon egyetlen többszörös győztesét, Elliott Hendrick Motorsports-os csapattársát, William Byron-t sem. Ő tavaly Keselowski mögött második lett ezen a versenyen, és az elmúlt három talladegai futamból kettőn is az első ötben végzett.

    Chase Elliott
    Vajon ebből a három, idén még nyeretlen versenyzőből (balra Wallace, középen Elliott, jobbra Blaney) fog kikerülni a győztes? Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Byron triplázhat a talladegai pályán?

    A Hendrick Motorsports 24-es számú Chevrolet-jének pilótája 2020 augusztusában, Daytonában, a sorozat másik superspeedwayén szerezte meg pályafutása első NASCAR Cup Series győzelmét.

    Talladega egyike azoknak a helyeknek, ahol egyszerűen nem tudhatod, hogyan fog végződni a napod” – mondta Byron.

    Azt hiszem, ezért van az, hogy ha okosan vezetsz, és nem kockáztatsz, és van egy kis szerencséd is, akkor a végén esélyed lesz a győzelemre.

    A versenyed nagyon gyorsan megváltozhat, ha rossz ívet választasz, vagy belekerülsz valaki másnak a balesetébe.

    Úgy gondolom, ha ezeket el tudod kerülni, és be tudod fejezni a versenyt, akkor tisztességes eredményt érhetsz el.

    Az amerikai fogadóirodáknál Ryan Blaney a legesélyesebb, a mi podcastunk szakértőinek pedig ezek voltak a fantasy tippjei:

    • Dr. Juhász Zoltán: Austin Dillon
    • Molnár Dávid (MoDa): Denny Hamlin
    • Módos János (Bosco): Ricky Stenhouse Jr.
    • Roós András (morfi): Joey Logano

    Az edzések már a pénteki napon megkezdődnek, a hétvége lényegi részére viszont szombaton, és vasárnap kerül sor.

    Magyar idő szerint szombaton 17 órakor rendezik a Cup Series időmérőjét, majd ezt követi az ARCA Menards Series versenye, melyet magyar idő szerint 19 órakor rendeznek. A napot az Xfinity Series futama zárja majd, mely 22 órakor kezdődik majd.

    Vasárnapra ismételten csak a NASCAR Cup Series futama marad, melyt magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik majd meg.

  • A NASCAR versenyzői változásokat követelnek Martinsville után

    A Martinsville Speedway-en zajló hétvégi események egyetlen maradandó képe az lesz, ahogy Ty Gibbs megütötte Sam Mayert.

    Ez be fogja árnyékolni a szombati Cup-futamon történteket – még azt a jó érzéssel teli pillanatot is, amikor William Byron az édesanyjával ünnepelte a győzelmet egy évvel azután, hogy ezen a versenyen stroke-ot kapott.

    Csakhogy Martinsville általában a jó versenyekről, a drámai befutókról, és a „bump-n-run” koccanásokról híres. Bár a szombati kupafutam hosszabbításba torkollott, nem ez lesz a történelem legemlékezetesebb futama.

    A szombati Cup futamon nem történt zöld zászló alatti előzés az első helyért, a Hendrick Motorsports duója, William Byron és Chase Eliott pedig 397 kört vezettek a lehetséges 403-ból.

    Egyszerűen ennél jobb terméket kell a nézőknek adnunk” – mondta Denny Hamlin a Next Gen autóval való versenyzésről, miután a 28. helyen végzett.

    Több tényező kombinációja vezetett ahhoz, hogy a rajongók milyen versenyt láthattak – vagy nem láthattak. A versenyen mindössze négy sárga zászló volt, köztük kettő szakaszmegszakítás miatt.

    Mivel elképesztően hűvös éjszaka volt, a gumikopás sem jelentett problémát a pilótáknak.

    Bármikor, amikor ilyen hideg van, akkor a gumik nem is nagyon kopnak” – mondta Byron. „Ez határozottan tényező volt egész este.

    Ryan Blaney a Martinsville-i negyedik helye után azt mondta, hogy a gumik kopásának mértékén lehetne emelni.

    A bal oldal egyszerűen nem kopik ezen az autón. Ez már csak ilyen, szóval tudom, hogy felmerült a lágyabb bal oldali gumik ötlete, amit én támogatok” – jelentette ki Blaney.

    Csak az újraindításoknál volt esély az előzésre
    Csak az újraindításoknál volt esély az előzésre Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Aero, váltó, gumi… De mi volt a probléma Martinsville-ben?

    Cole Custer a harmadik helyről indult, és az első két szakaszon az első ötben haladt, amíg egy boxutcai büntetés egy elgurult gumi miatt a mezőny végére nem került. Nem tudott talpra állni, és végül a 21. helyen végzett.

    Úgy tűnt, legalábbis az én szemszögemből nézve, hogy az autók egy kicsit alulkormányzottak voltak a kanyarban az aero miatt” – mondta Custer az NBC Sportsnak. „Amikor hátul a forgalomban vagy, egyszerűen nem tudsz az előtted lévő lökhárítójához érni. Mindenki autója eléggé egyforma volt, őszintén szólva, és a gumi sem igazán kopott.

    Brad Keselowski az NBC Sportsnak tett nyilatkozatában nem kertelt: „Az aero nagy probléma volt.

    Egy boxutcai büntetés után hátrébb sorolták, és a 17. helyen végzett.

    Ez egy másfajta Martinsville-i verseny volt” – mondta Keselowski. „Nem mennék el addig, hogy a Next Gen autók nem voltak megfelelőek a rövid pályákra, de azt is mondanám, hogy még egy kicsit dolgozhattunk volna rajtuk.

    Kevin Harvick, aki a 14. helyen végzett, az NBC Sportsnak nyilatkozott: „Az autó rendben van. A sebességfokozatok viszont teljesen rosszak.

    Hamlin szerint nem egy probléma vezetett a szombat esti unalomba fulladó versenyhez.

    Egyszerűen csak nincs meg a mechanikai tapadásunk ahhoz, hogy előzzünk. Ez az autó, a pálya és a gumik kombinációja. Ezek a dolgok együttvéve egyenlőek azzal, amink van. Tanulunk, próbálunk javulni, de jelenleg nincs ötletünk, hogyan lehetne ezt a dolgot helyrehozni.

    Hamlin szerint azonban az időzítés lehet a kulcs bármilyen változtatáshoz.

    Ha nagy változásokat akarunk, akkor már most tesztelnünk kell a jövő évre, mert új alkatrészeket kell gyártanunk. Még a mostani alkatrészeket sem tudjuk beszerezni” – mondta a Joe Gibbs Racing versenyzője.

  • Elvesztette felebezését Keselowski csapata, maradnak a büntetések

    Az RFK Racing elvesztette a Brad Keselowski 6-os rajtszámú csapata elleni büntetés után benyújtott felebezését.

    Keselowski Ford Mustangján még az atlantai verseny után talált a NASCAR módosított alkatrészt, és emiatt szabták ki rá az L2-es büntetést.

    A háromtagú Nemzeti Motorsport Fellebbviteli Testület helybenhagyta az eredeti büntetést, amely Matt McCall csapatfőnök négy futamra szóló eltiltását, 100 versenyzői és 100 tulajdonosi pont elvesztését, valamint 10 rájátszásbeli pont levonását jelentette,  – amennyiben Keselowski megszerezné a posztszezonbeli indulási jogot.

    Keselowski csapatát azután büntették meg, hogy a NASCAR a március 20-i Atlanta Motor Speedwayen rendezett futamot követően további vizsgálatra vitte autóját a kutatási és fejlesztési központjába.

    A NASCAR úgy találta, hogy a csapat egy egyetlen forrásból származó, szállított alkatrészt módosított a Next Gen autóján. Azt sem a NASCAR illetékesei, sem a csapat nem árulta el, hogy mi volt az az alkatrész, de feltételezhetően egy hátsó karosszériaelem volt.

    McCall már két hetet letöltött felfüggesztéséből. Keselowski a 31. helyen áll a pontversenyben a hétvégi Martinsville Speedway-i futam előtt.

    Az RFK Racing nem nyújt be újabb fellebbezést.

    Bár csalódottak vagyunk a fellebbviteli meghallgatás kimenetele miatt, a NASCAR által meghatározott eljárás hívei vagyunk, és nagyra értékeljük a lehetőséget, hogy elmondhattuk az álláspontunkat ebben az ügyben” – áll a csapat közleményében.

    Ezt szem előtt tartva nem kívánjuk tovább folytatni az ügyet, és továbbra is a közelgő futamokra koncentrálunk, amelyek közül a hétvégén Martinsville lesz az első.

  • Lenyűgözte a NASCAR versenyzőket a Forma-1 Las Vegas-i bejelentése

    A Forma-1 Las Vegas-ba fog látogatni 2023-ban, méghozzá a Las Vegas Strip-re. A hír megmozgatta a NASCAR közösséget is.

    A Forma-1 a világ egyik legnépszerűbb motorsportja. A Forma-1-nek valójában 1,55 milliárdos összesített nézettsége volt tavaly.

    A sorozot igazán felpörgött Amerikában, és hogy tovább fokozza az izgalmakat, a 2023-as F1-es naptárba egy új pálya kerül be, méghozzá Las Vegas. A 2023-as évben hivatalosan is Las Vegasba látogat a száguldó cirkusz!

    A Forma-1 rajongói mellett a NASCAR közösség is nagyon izgatott az új futam miatt.

    Brad Keselowski jelenleg az egyik legnépszerűbb figura a NASCAR-ban. A Cup Series bajnoka és csapattulajdonosa pedig elsőként gratulált a Forma-1-nek.

    Ez elképesztően menő” – mondta az RFK Racing versenyzője.

    A Phoenix-i verseny győztese, Chase Briscoe pedig azt a kívánságát fejezte ki, hogy a NASCAR is rendezzen versenyt a híres Vegas Stripen.

    Bár már az IndyCar-ban versenyzik, érdemes megemlíteni Jimmie Johnson véleményét is.

    Rajongóként nagyon izgatott vagyok, hogy három Forma-1-es futam lesz a hazámban. Úgy gondolom, hogy Vegas nagyszerű házigazda lesz, nagyon jó szórakozás lesz mindenkinek, aki részt vesz majd rajta” – mondta Johnson.

    A NASCAR egyébként nem idegen a kaszinóváros utcáitól, hiszen több évig Las Vegasban rendezték a szezon végi felvonulást, a Champion’s Week-et. Az eseményt 2019-ben vitték át Nashville városába, és azóta is ott rendezik ezt az évzáró ünnepséget.

    Végeredményben nagyszerű, hogy az új pálya bekerült a naptárba, a rajongók pedig örömmel látják, hogy az F1 újabb nagy lehetőséget kap az amerikai piacon.

    Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy olyan piacra érkezik az Forma-1 ahol a NASCAR miatt már létezik a motorsport kultúra.

  • Burton követeli, hogy ismertessék Keselowski büntetésének részleteit

    Az RFK Racing és annak 6-os autóját vezető versenyző tulajdonosa Brad Keselowski hatalmas büntetést kapott Atlanta után.

    Az austini verseny előtt az RFK Racinget hatalmas bírsággal sújtották.

    Matt McCall csapatfőnököt 100 000 dollárra büntették, és a következő négy NASCAR Cup Series bajnoki versenyről felfüggesztették. A csapatot továbbá 100 tulajdonosi pont, 100 versenyzői pont és 10 NASCAR rájátszás pont elvesztésével sújtották.

    Az RKF Racing azonban fellebbezett az üggyel kapcsolatban. A NASCAR közölte: „Az RFK Racing fellebbezését az Atlanta Motor Speedway-en rendezett NASCAR Cup Series futam után kiszabott L2-es szintű büntetésekkel kapcsolatban április 7-én tárgyalják.”

    A NASCAR illetékesei hétfőn megerősítették, hogy a Nemzeti Motorsport Fellebbviteli Testület három tagja a tervek szerint csütörtöktől egy hét múlva találkozik és megvizsgálja a fellebbezést.

    Brad Keselowski nem az első, akit 100 pontos büntetéssel sújtott a NASCAR. Valójában 2007-ben Clint Bowyer kapott 100 pontos büntetést, mert túllépte a NASCAR által meghatározott, a bal oldali panel magasságára vonatkozó tűréshatárokat.

    Miért volt itt releváns ez a 2007-es történet? Nos, Jeff Burton arról beszél, hogy ezeket a meghallgatásokat nyilvánosságra kellene hozni.

    Sőt, azt mondta: „Megkérdeztem Richard Childress-t, hogy bemutathatom-e Clint Bowyer 2007-es fellebbezési ügyét.

    Majd az RFK fellebbezéséről beszélt: „Ők (Rouch Fenway Keselowski Racing) nem a móka kedvéért fellebbeztek, úgy érzik, hogy van miért fellebbezniük. És természetesen azt kívánom, bárcsak meghallgathatnánk ezeket az ügyeket.

    Mindent egybevetve, nem szerencsés, hogy egy Cup Series versenyzőt ilyen súlyos büntetéssel sújtanak, még akkor is, ha a NASCAR egyértelművé teszi a szabályokat.

    A fellebbezést azonban mi magunk is szívesen meghallgatnánk, még ha, ez egy nagyon ambiciózus kérés is.

  • Ezúttal öt autó nem ment át a futam előtti ellenőrzésen

    Az ellenőrzés legnagyobb vesztese a 78-as rajtszámú Live Fast Motorsports autó, mely háromszor nem ment át a vizsgálaton.

    A 78-as számú Live Fast Motorsports gépet ezen a hétvégén Andy Lally, az épített pályás versenyek ásza fog vezetni – írja a TobyChristie.com.

    A NASCAR szabályzata szerint Lally nem kvalifikálhatta az autót szombaton, ami azt jelenti, hogy az utolsó helyről indul, és a vasárnapi futamon a zöld zászlót követően egy áthajtásos büntetést is kell majd letöltenie.

    Ráadásul a 78-as rajtszámú csapat a hétvégére elveszítette a főmérnökét, Christopher Stanley-t.

    Míg a 78-as számú csapat háromszor bukott meg az ellenőrzésen, addig négy másik csapat kétszer, ami mind a négy csapatnál egy-egy csapattag kizárását vonja maga után.

    A Spire Motorsports 77-es rajtszámú autója, amelyet ezen a héten Josh Bilicki vezet, a hétvégére elveszíti mérnökét, Nicholas Sowa-t.

    Az 55-ös The Money Team Racing csapat, melynek technikáját ezen a héten Kaz Grala vezet, a hétvégére elveszíti a futómű-specialista Richard Tassinarit.

    Az MBM Motorsports 66-os számú autója, amelyet ezen a héten Boris Said vezet, a hétvégére elveszíti kasztni specialistáját, Zachary Fordot.

    A 6-os számú RFK Racing autó, amelyet Brad Keselowski vezet, a hétvégére elveszíti az főmérnök, Nick Case-t.

    A 6-os számú csapat jelenleg fellebbez egy L2-es szintű büntetés ellen, amelyet a NASCAR Cup Series múlt vasárnapi, Atlanta Motor Speedwayen rendezett futama után szabtak ki.

    A NASCAR Cup Series versenye a vasárnapi óraátállítást követően 21:30-kor veszi majd kezdetét.

  • Joey Logano teljesen kikészült Brad Keselowski büntetésétől

    Brad Keselowskit és csapatát, az RFK Racinget súlyosan megbüntette a NASCAR, miután meg nem engedett módosításokat végeztek az autón.

    A 38 éves versenyző újdonsült csapattulajdonosként mindent megtesz, hogy minél hamarabb az első helyre hozza fel alakulatát. Brad Keselowski most első lett – de nem olyasmiben, amiben ő, vagy ami azt illeti, bárki más is szeretett volna első lenni.

    Ez a dolog pedig az, hogy ő volt az első pilóta és csapat, aki a NASCAR újonnan kialakított, sokkal szigorúbb büntetési rendszerének rossz végén állt.

    És az a mód, ahogyan az RFK versenyzőjét és csapatát megbüntették, egyértelműen egy üzenet volt minden egyes csapatnak és versenyzőnek a rajtrácson.

    A NASCAR ebben a szezonban nem szórakozik. Ha valaki megszegi a szabályokat, annak súlyos árat kell fizetnie érte.

    Keselowski autójának vizsgálata után az illetékesek négyhetes eltiltással és 100 000 dolláros pénzbírsággal büntették Matt McCall csapatfőnököt, valamint 100 pilóta- és 100 tulajdonosi pontot vontak le az alakulattól “egyen forrásból származó alkatrész módosítása” miatt.

    Ezen felül ha be is jut a rájátszásba a 6-os autó sofőrje, ott is 10 pontos büntetéssel kezd majd.

    Keselowski és csapata fellebbezett a döntés ellen.

    Brad Keselowski régi csapattársa a Team Penskénél, Joey Logano is elmondta a véleményét a dologról

    Biztos vagyok benne, hogy ez mindenkit halálra rémít” – mondta Logano a vasárnapi austini futam előtt. „A NASCAR megmutatta, hogy idén tényleg nem cicózik. Nagyon vigyáznunk kell minden lépésünkre.

  • Keselowski fellebbezett a NASCAR súlyos bütnetése ellen

    Az RFK Racing és annak társtulajdonosa, a 6-os rajtszámú Ford Mustangot vezető Brad Keselowski fellebezést nyújtott be.

    A csapatot még a hét elején sújtották kemény büntetéssel. Keselowski autójának vizsgálata után az illetékesek négyhetes eltiltással és 100 000 dolláros pénzbírsággal büntették Matt McCall csapatfőnököt, valamint 100 pilóta- és 100 tulajdonosi pontot vontak le az alakulattól “egyen forrásból származó alkatrész módosítása” miatt.

    Bob Pockrass információ szerint csak annyi derült ki, hogy valami az autó hátuljánál nem volt rendben a 6-os autón.

    Keselowski büntetése még súlyosabb, hiszen ha be is jut a NASCAR Cup Series rájátszásába, 10 rájátszáspontot levonnak tőle.

    A csapatnak természetesen lehetősége volt a felebezésére, de az idei tapasztalatok alapján nehéz elképzelni, hogy a NASCAR megváltoztatja eredeti döntését.

    Nem ez az első alkalom, hogy a Brad Keselowski féle RFK Racing bajba kerül. Már Daytonában is az orrukra koppintottak, amikor meg nem engedett változtatást hajtottak végre a kerekeken.

    Ekkor még megúszták a büntetést, azonban most már nem voltak ilyen szerencsések.