Címke: Brackley

  • Véget ért a világ leghosszabb bokszkiállása: Lejött a kerék a Mercedesről!

    Véget ért a világ leghosszabb bokszkiállása: Lejött a kerék a Mercedesről!

    A Mercedes nemrég a közösségi médiás platformjain mutatta meg, hogyan sikerült leszedniük Valtteri Bottas autójáról a kereket.

    A monacói futam nem úgy alakult a csillagosok számára, ahogy azt eltervezték. Míg Lewis Hamilton Pierre Gaslyval vitézkedett a középmezőnyben, addig a finn pilóta a második pozícióban haladt. Mikor a hétszeres világbajnok megnyitotta a kiállások táncát, a nastolai pilóta kerékcseréje sem kellett sokat várni. Ugyanakkor a bokszban véget is ért Bottas csatája, hiszen a jobb első kerék nem akarta megadni magát.

    A finn tehát kiállt a versenyből, míg Hamilton végül csak a 7. lett. Toto Wolff a futam után legszívesebben sírt volna, a brit pilóta a taktikája értelmét kutatta, míg a Mercedes még mindig a kerékkel küszködött. Még a Ferrari is segédkezett nekik a műveletben, ám nem tudták leszedni a lágy keverékű Pirellit.

    Nem volt más hátra, így kellett „elcsomagolni” az autót és Brackely-ben próbálkozni tovább. Természetesen az eset kapcsán rengeteg tanácsot kaptak az Ezüst Nyilak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne leoperálni az elemet.

    Nemrég azonban a nagy érdeklődés miatt megmutatták, hogy a kerék lejött, és a W12 megszabadult a plusz tehertől.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    ,,VB (Valtteri Bottas) autója hazaérkezett. Köszönjük a hasznos javaslatokat, de innen már átvesszük! ?”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Villeneuve elmondta, hogy apja Gilles miért legenda még mindig

    Villeneuve elmondta, hogy apja Gilles miért legenda még mindig

    A Williams korábbi pilótája, és 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve kifejtette, hogy apját Gilles-t a mai napig tisztelik, pedig nem lett világbajnok. Annak ellenére, hogy majd 40 éve életét vesztette, Gilles Villeneuve-t mai napig tisztelet övezi. Fia Jacques elérte ugyan azt, amit az apja nem tudott és bajnok lett a Forma-1-ben, de úgy véli, hogy ezt annak köszönheti, hogy Gilles minden alkalommal kockára tette az életét, amikor csak autóba ült.

    Amennyiben Romain Grosjean balesetét vesszük alapul, az F1 jelenlegi biztonsága a valaha volt legjobb a sportág történelmében. Korábban magas volt a halálozási arány, ezért a mai versenyzőkre nem tekintenek már úgy, mint a múlt legendáira. A Gazzetta dello Sportnak így magyarázta ezt Villeneuve:

    „Amikor apám versenyzett, a pilóták az életüket kockáztatták. Igaz, hogy gyakran összetörte az autót, de azt is kihozta belőlük, amire a csapattársai képtelenek voltak. Megnyerte az olaszok szívét, mert szenvedéllyel élt.”

    Az olaszokat emlegetve a tizenegyszeres nagydíjgyőztes kifejtette azt is, hogy miért nem gondolt sosem arra, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz, pedig a családjának volt kötődése az istállóhoz:

    „A Ferrari ellen harcoltam, amikor Schumacher volt ott, így nem volt helye egy Villeneuve-nek.”

    A kanadai azt is elárulta, hogy miért csatlakozott a BAR alakulatához miután elhagyta a Williams csapatát, valamint elégedett azzal amit elért, pedig velük már nem tudott nyerni:

    „Jó dolog volt felépíteni egy csapatot, volt benne részesedésem, sok pénzt fektettem bele, még ha ez rejtve is maradt. Büszke vagyok rá, hiszen keveseknek adatott meg az, hogy belőlük lesz a Mercedes. Ugyan Ross Brawn előbb megvette a gyárat Brackleyben, de ez ugyanaz a helyszín és még vannak emberek ott, akiket mi vettünk fel. Versenyzőként persze, ha az eredményeket nézem, ez egy rossz választás volt. Sokkal jobb lett volna a McLarenhez igazolni, akik aztán megnyertek mindent.”

  • Marko: Sok minden történik mostanában a Mercedesnél

    Marko: Sok minden történik mostanában a Mercedesnél

    Dr. Helmut Marko szerint hirtelen sok lett a történés a Mercedesnél a háttérben. A Red Bull tanácsadó korábbi nevelt pilótája, Sebastian Vettel elhagyja a Ferrarit az év végén, és 2021-ben a pletykák szerint akár a Mercedesnél is kiköthet. Mások azt állítják, hogy Vettel az Aston Martinhoz tart, amely kvázi gyári szintű Mercedes lesz már jövőre. Az Österreichnek nyilatkozva Marko ennyit mondott erről:

    „Várjuk ki, hogy mi történik a Mercedesnél. Sok dolgot hallok a személyzetüktől, zajlanak az események.”

    Toto Wolff időközben elkezdett közeledni a Racing Point tulajdonosához Lawrence Strollhoz, hiszen részvénycsomagot vásárolt az Aston Martinból. A pletykák szerint a páros üzletelhet a részvényeikkel annak érdekében, hogy a Mercedes csapat felett is átvegyék a hatalmat. Marko elmondta a véleményét arról is, hogy mit szólna hozzá, ha a Mercedes 2021 után is maradna a Forma-1-ben:

    „Amennyiben akkor még itt lesznek, úgy is jó lesz. Le akarjuk győzni őket, ha nem lesznek itt, akkor az már egy másik csapat lesz.”

    Arról, hogy esetlegesen a Brackley és az Aston Martin vezetése tényleg egyesülne, az osztrák szakember már nem nagyon akart beszélni:

    „Nem akarok ezen spekulációkban részt venni.”

  • A Mercedes is dolgozik az F1-es gyárában a koronavírus helyzet ellenére

    A Mercedes is dolgozik az F1-es gyárában a koronavírus helyzet ellenére

    Az angliai Mercedes F1-es csapat bázisa továbbra is nyitva, a koronavírus járvány közepette, de a többi gyár is dolgozik tovább. A Ferrari maranellói központja azonban az olasz „vörös zónában” van, így az utcai autós és a Forma-1-es részlegük is most ideiglenesen bezárt.

    A többi csapat, mint például a Mercedes vagy a Red Bull azonban továbbra is működik, árulta el a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az Auto Bildnek:

    „Jelenleg folytathatjuk a munkánkat Angliában. Azt hiszem, hogy a McLarenen kívül mindegyik csapat a megszokott ütemben csinálja tovább a dolgát, ahogy eddig is.”

    A Mercedes szóvivője szintén megerősítette a Speed Weeknek, hogy Brackley és Brixworth is dolgozik:

    „Betartjuk a brit kormányzat utasításait. Koronavírusos esetek pedig sem Brixworthben, sem Brackleyben nem voltak.”

  • Ocon elárulta, hogy fizikailag megviselte őt a 2019-es év

    Ocon elárulta, hogy fizikailag megviselte őt a 2019-es év

    Esteban Ocon elmondta, hogy a 2019-es programja során fizikailag ő szinte megsemmisült. A francia pilóta idén a Renault alakulatával tér vissza, de tavaly még a Mercedes tesztpilótája volt. Elárulta a 23 éves versenyző, hogy iszonyatosan keményen dolgozott:

    „Nagyon-nagyon kimerített. Néha nem aludtam két napig, amennyit meg utaztam, az őrületes volt.”

    Elárulta, hogy 2019-ben nem csak a „kispadon ült”, hanem rendre ment Brackleybe is, illetve ha voltak PR események, azon is ott volt, bárhol is kellett épp vezetni az autót. Ma már Ocon persze nevet az egészen:

    „Jól kihasználtak, de talán túlzottan is. Abu Dhabiban a teszt után visszatértem az edzőközpontomba, és a lehető legkönnyebb edzést végeztem. Készen voltam teljesen az évtől.”

    Most már persze sikerült regenerálódnia, amiről ennyit mondott zárszóként:

    „Négy és fél kiló izmom lett, ami azért két hónap alatt elég jó eredmény…”

  • Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Számos, a királykategória paddockjában jártas ember szerint a Mercedes lehet a valaha volt legjobb csapat a Forma-1-ben. 2020 ugyan már itt van a nyakunkon, és feltehetően egy emlékezetes hármas csatában vehetnek részt a németek a Ferrarival és a Red Bull-Hondával, de idén még ők szerezték meg a versenyzői és konstruktőr világbajnoki kupákat. A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost erről az Auto Bildnek nyilatkozott:

    „A Mercedes a valaha volt legdominánsabb csapat. Jobbak, mint a McLaren-Honda Ayrton Senna és Alain Prost idejében, vagy a Ferrari Michael Schumacherrel.”

    Még a FIA elnöke, Jean Todt is megemeli a kalapját a teljesítmény előtt, pedig ő csapatfőnökként ötször nyert egymás után Michael Schumacherrel és a Ferrarival:

    „El kell ismernem, jobbak. Olyan nehéz dolog ez, mintha sportolóként 200 kilót kellene a fejed fölé emelned, és tartsd is ott aztán. Kell ehhez egy remek versenyző, egy csodálatos autó, egy nagyszerű csapat, ha ezen három dolog közül bármelyik is hiányzik, akkor a dolog nem fog működni.”

    Sebastian Vettel is arról beszélt, hogy brutális szintű akarat a német Mercedes részéről ahogyan dominánssá váltak úgy, hogy a bázisuk Angliában van Brackleyben és Brixworthban:

    „A Mercedes közel tökéletes. El kell ismerni, hogy az autójuk jobb volt mint a miénk, de nem is ez a lényeg. Ez csapatmunka eredménye.”

  • A Penske vásárolná fel a Mercedes gyári csapatát!

    A Penske vásárolná fel a Mercedes gyári csapatát!

    Eladó a Mercedes Forma-1-es csapata, állítja megbízható forrásra hivatkozva a német Auto Bild. Ralf Bach újságíró szerint Dmitrij Mazepin, az egyik orosz Formula 2-es versenyző tehetős apja, és az amerikai versenylegenda Roger Penske lehetnek az új leendő tulajdonosok.

    A 82 éves Penske a napokban vásárolta meg az IndyCar-t mint szériát, valamint az Indianapolis Motor Speedway-t. Bach szerint a becsült vagyon 1.6 milliárd dollár. Ráadásul a Formula E-ben is érdekeltek: a fia Jay a tulajdonosa a GEOX Dragon csapatának.

    Egy esetleges hatalomátvétel után Brackleyben, a Mercedes azonban maradna motorbeszállítóként a Forma-1-ben. Az Auto Bild szerint a Mercedes már közölte a McLarennel, Racing Pointtal és a Williamsszel mindezt, sőt adott esetben a Red Bullnak is szállítanának erőforrást 2020 után.

  • Megéri maradni az F1-ben a Mercedes vezérigazgatója szerint!

    Megéri maradni az F1-ben a Mercedes vezérigazgatója szerint!

    Feltehetően marad a Mercedes a Formula 1-ben 2021 után is. A héten a gyári csapat főnöke, Toto Wolff figyelmeztetett, hogy hogy a csillagos márka ugyan jelenleg dominál a királykategóriában, de mivel még mindig nincs aláírva a Concorde Egyezmény, ezért nem garantált, hogy a német márka újra aláír.

    Egy befektetői tanácskozáson Londonban azonban a Mercedes vezérigazgatója, Ola Källenius utalt rá, hogy a Brackleyben székelő gyári csapatuk maradni akar a száguldó cirkuszban. Még annak ellenére is, hogy ugyanitt bejelentették, hogy a Daimler kénytelen egy 1.5 milliárd dolláros megtakarítást eszközölni, ami munkahelyek megszűnésével is jár. Amikor a Forma-1-ről kérdezték, így válaszolt a svéd szakember:

    „Egymás után hatszor nyertük meg a világbajnokságot. Ez kiemelkedő, és kifizetődő is, ha a marketingre gondolunk. Innen nézve ez egy nagyon is értékes befektetés.”

    A Daimlerben tervezett megszorítások azonban rontják a Mercedes esélyeit arra, hogy 2021-re újra szerződhessenek Lewis Hamiltonnal. Brazíliában a hatszoros világbajnok elárulta, hogy felkészült arra, hogy részt vesz pár telefonos egyeztetésen a szerződésekkel kapcsolatban. Egy másik érdekes fejlemény, hogy a csapatfőnök Toto Wolff 2013 óta először kihagy egy versenyhétvégét. Az osztrák szakembert pedig továbbra sokan Chase Carey utódjának látják a Liberty Mediánál. Hamilton erre csak ennyit mondott:

    „Természetesen nem akarom azt, hogy elmenjen, pláne, ha én is maradok a sportágban. Mindig is azon az állásponton voltam, hogy szárnyaljanak az emberek, és tegyék a legjobbat a karrierjükkel, de fontos ugyanakkor látnom esetében azt, hogy hol irányít.”

  • Bottas figyelmezteti Hamiltont: Jövőre nem lesz ilyen könnyű!

    Bottas figyelmezteti Hamiltont: Jövőre nem lesz ilyen könnyű!

    A Mercedes újra duplán tarolt 2019-ben, de Valtteri Bottas máris figyelmeztette Lewis Hamiltont, hogy 2020-ban keményebb küzdelemre kell majd számítania, ha bajnok akar lenni. Idén Bottas volt Hamilton legközelebbi riválisa, de az Amerikai Nagydíjon még úgy is szertefoszlottak a reményei, hogy a finn megnyerte a versenyt. Hamilton második helyen ért be, de elég lett volna neki csak a nyolcadik hely is a bajnoki címhez. Lewis idén eddig 10 versenyt nyert meg.

    Hamilton, Bottas és Toto Wolff is a héten ellátogatott a Mercedes gyáraiba Brackleybe és Brixworthba. A finn bele is kezdett az Ausztrál Nagydíjon elhangzott rádióüzenetébe, de aztán egy csavarral Hamilton felé fordult, és kihívta őt a következő szezonra.

    https://www.instagram.com/p/B4pi62kDOXX/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Brawn: Hamilton újraírja a történelmet

    Brawn: Hamilton újraírja a történelmet

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint Lewis Hamilton volt a kulcselem a Mercedes hatodik éve tartó dominanciájában, melynek eredményeképp már Japánban megszerezték az idei konstruktőr bajnoki címet. Már csak Hamilton vagy Bottas szerezheti meg a versenyzőkét, a Mercedes pedig ugyanolyan domináns lett, mint a 2000-es évek elején volt a Ferrari.

    Hamilton az elmúlt öt évből négyszer diadalmaskodott, és egyértelmű favorit idén is, amellyel már a hatodik címét szerezheti meg. Nico Rosberg volt az, aki 2016-ban legyőzte.

    Brawn komoly részt vállalt a Ferrari majd 20 évvel ezelőtti sikereiből, amikor Michael Schumacher versenyzett ott, de úgy véli, hogy Hamilton örökre átírja a játékszabályokat. A Japán Nagydíj után így írt a rovatában:

    „A sikerek nagy részben köszönhetőek Lewis Hamiltonnak, aki egy elképesztő pilóta, aki újraírja a sport történelmét, a maga akaratából. Mindig nehéz megmondani azt, hogy mennyi múlik az autón és mennyi a versenyzőn, de végeredményben nálam a csapat számít igazán. A Forma-1 egy csapatsport, és még ha a pilóták is a sztárjai, és ők viszik el a show-t, nem tudnák ezt megtenni, ha nem egy csapat állna mögöttük. A Mercedes egy magasabb szintre került mint a riválisai, és mindeddig érinthetetlennek tűnnek. Anélkül, hogy bármi rossz hír hozója lennék, előbb vagy utóbb megváltozik majd a széljárás. Ez elég törvényszerű minden sportágban. Bármi is jöjjön ezután, az az eredmény amit elértek Brackley, Brixworth és Stuttgart férfijai és hölgyei, örökre már beírták magukat a történelemkönyvekbe.”