Címke: Thierry Boutsen

  • Coronel megerősítette, hogy lesz európai programja

    Coronel megerősítette, hogy lesz európai programja

    Tom Coronel elárulta, hogy elindul néhány versenyen 2020-ban a TCR Europe sorozatban is. A holland pilóta a Boutsen Ginion Racing által felkészített Honda Civic Type R-t hajtja majd, a WTCR-es programja mellett. Ott lesz a szezonnyitó futamon Paul Ricardon, valamint Sap-Francorchampsban, illetve Jaramában. Így nyilatkozott erről az érintett:

    „Várom már, hogy újra versenyezhessek, és folytathassam a remek együttműködést a Boutsen Ginion Racinggel illetve a Hondával, ahogy tesszük azt már évek óta. Garantálom a remek harcokat! Ráadásul olyan pilóták is lesznek a mezőnyben, akiket évek óta ismerek a WTCC-ből vagy a túraautó világkupáról. Pepe Oriola, Mehdi Bennani, John Filippi: versenyeztem mindegyikük ellen évekig, és itt most újra találkozhatunk.”

  • Coronel idén nem ér rá: indul a TCR Europeban is!

    Coronel idén nem ér rá: indul a TCR Europeban is!

    Tom Coronel bejelentette, hogy az idei versenyprogramjához jön még a TCR Europe széria is, a WTCR mellé. A holland pilóta a túraautó világkupán a Comtoyou Racing Cuprájával megy majd, de marad a Boutsen Racingnél is európai szinten, ahol egy olyan Honda Civic Type R-rel versenyez majd, amilyennel láthattuk tavaly is. Erről a kettős szerepéről így beszélt a közönség egyik kedvence:

    „Új kihívást találtunk a Hondával is, a TCR Europeban indulok a Civic Type R TCR-rel, amelyet a Boutsen Ginion Racing készít fel. az a csapat, ahol már pár éve aktív vagyok. Az autó kinézete, vezethetősége ugyanaz lesz mint tavaly, a helyi szponzoraim is támogatják a TCR Europe kampányomat, ahogy a Honda Motor Europe is. Remek, hogy folytathatjuk az együttműködést a Hondával és a Boutsen Ginion Racinggel is, ezúttal európai szinten. Versenyzőként nem is akarhatnék mást, mint minél többször versenyezni, a legmagasabb szinten. A Hondával pedig ez a helyzet. Ráadásul ez a bajnokság olyan kiváló pályákra látogat majd el, mint Spa, Monza, Hockenheim és Barcelona.”

    Coronel a Hungaroringen nem vesz részt a versenyen, mert a WTCR-ben kell indulnia azon a hétvégén, így a helyettese Stéphane Lémeret lesz, akivel már 2017-ben is csapattársa volt, és 2016-ban együtt nyerték meg a TCR Benelux bajnoki címét.

  • Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    A ma kezdődő Disznó éve a kínai versenyzőnek máris szerencsét hozott: Ma Csing-hua csatlakozik a Team Mulsanne istállóhoz, ahol Alfa Romeót hajthat majd, csapattársával, Kevin Cecconnal. A világ legnagyobb autós piacán mindenképp jó egy hazai pilóta az olasz márkának.

    A 31 éves Sanghajban született pilóta tehát az, aki hajthatja a másik Alfát, melyet a Romeo Ferraris nevez a WTCR-be, és ő lesz az első kínai, aki teljes szezont futhat a túraautó világkupán, miután tavaly 8 versenyen is indult a Boutsen Ginion Racing Hondájával. Ő volt egyébként az első a hazájából, aki résztvevője volt egy Forma-1-es hétvégének is, még 2012-ben, a Hispania Racing Team tagjaként. 2014-ben nyert a WTCC-ben is Oroszországban, tavaly októberben pedig az első WTCR pontszerző is lett Kínából, hiszen Wuhanban a harmadik futamon hetedik lett.

    Karácsony előtt tesztelhette az Alfa Romeo Giuliettát Vallelungában, sőt a TCR Kínában a szezonzárón a Guangdong International Circuiten már élesben is vezethette az autót, így nagyon várja már a szezonkezdetet. A Formula E-t, a WRX-et és a kínai túraautózást is kipróbált Ma érthetően boldog:

    „Nagyon köszönöm a Team Mulsannenak és a Romeo Ferrarisnak, hogy a kínai újév első napján tették meg a bejelentést. Ez Kínában egy nagyon fontos nap, és biztos vagyok benne, hogy a rajongók örülnek ennek, hogy ez is figyelembe lett véve. Vezettem már tavaly az Alfa Romeo Giulietta TCR-t, és a kezdetektől fogva jól éreztem benne magam. Nagy potenciál rejtőzik még benne, a csapat pedig keményen dolgozik a téli szünetben a fejlesztéseken, hogy versenyképesen kezdhessük meg az új szezont a WTCR-ben. 2005 után ez a második alkalom, hogy olasz csapattal dolgozom, így öröm lesz dolgozni a tipikusan melegszívű európai környezetben ebben az évben.”

    Ma Csing-hua érkezése a Team Mulsannehez szt is jelenti, hogy az olaszok két olyan pilótával indulnak, akik a nyitott együléses versenyautók világából érkeztek. Kevin Ceccon is sikeres volt a GP3, GP2-ben, illetve az AutoGP-ben. Ma Formula Renaultban kezdett, majd jött a Formula 3, Formula 3000, Superleague, A1GP, végül a Forma-1, fejlesztő pilótaként.

    Michaela Cerruti, a csapat vezetőjeként nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy a mai napon véglegesíthettük a Team Mulsanne versenyzői felállását, a kínai újév első napján. Ennek különleges jelentősége van, és reméljük, hogy ez nem csak Ma Csing-huának jelent majd egy jó kezdetet, hanem a csapatunknak is. Ismerem Ma karrierjét, és tavaly láthattuk is a sebességét és tehetségét a pályán is. Bizonyította a képességeit az Alfa Romeo Giuliettánk volánja mögött teszteken és versenyeken is. Bízom a tapasztalatában, és hogy ezzel is segít majd az autó fejlesztésében.”

  • Továbbra sem tér vissza Monteiro, Ma Qing Hua érkezik

    Továbbra sem tér vissza Monteiro, Ma Qing Hua érkezik

    Ma Qing Hua a belga Benjamin Lessennest fogja helyettesíteni a WTCR kínai fordulóin, tehát Ningboban és Wuhanban. A 30 éves kínai utoljára Makaóban indult még a WTCC-ben a Loeb Racing C-Elyséejével, de TCR-es tapasztalata is van, akkor Sanghajban egy Volkswagen Golf GTI TCR-t hajthatott a Teamwork Motorsportnál.

    Ma így nyilatkozott:

    „Igazán örülök annak, hogy versenyezhetek hazámban az új szabályok építette autóval. Nagyon jó dolog ebben a szériában lenni, még úgy is, hogy nem ismerem az autót, és még egyetlen kört sem tettem meg vele bármilyen pályán. Tehát a szezon közepén ülök be, és mindenki más jóval tapasztaltabb lesz, mint én. Kemény lesz csak két edzést követően menni az időmérőn, de szeretek versenyezni olyan versenyzők ellen, mint Rob Huff, Gabriele Tarquini és Yvan Muller, várom már ezt a kihívást. Köszönöm mindenkinek ezt a lehetőséget, nagyra értékelem. Lépésről-lépésre megpróbálom a legjobbat nyújtani, és befejezni a versenyeket. A lehető legtöbb időt akarom eltölteni a pályákon.”

    Olivia Boutsen, a csapat vezetője ennyit tett hozzá:

    „Változatos a WTCR első szezonja nekünk, de votl három top öt helyezésünk, ami azt mutatja, hogy a legtöbb pályán tudunk harcolni a jó eredményekért, amelyek közül sok új volt nekünk. Ningbo és Wuhan két új pálya a csapatunknak, de izgatottan várjuk azt, hogy Ma Qing Hua tapasztalatával az oldalunkon előre tekinthessünk, így örömmel üdvözöljük őt nálunk.”

    Lessennes, a regnáló TCR Benelux bajnok az első hat versenyhelyszínen helyettesíthette Tiago Monteirót. A portugál célja még mindig az, hogy visszatérjen a versenyzéshez, miután többször is tesztelhetett az autóval, de a fentiek fényében legelőbb Japánban csatlakozhat a WTCR mezőnyéhez.

  • James Thompson nem indul Szlovákiában!

    James Thompson nem indul Szlovákiában!

    A Münnich Motorsport csak két autót indít a hétvégén Slovakia Ringen, miután a #15-ös rajtszámú Honda Civic TCR nevezését, amit eddig James Thompson hajtott, visszavonták.

    A csapat csak Yann Ehrlacherrel és Esteban Guerrierivel indul a hétvégén, és Thompson gyakorlatilag a második versenyhétvégéjét hagyja ki, miután a Civic annyira összetört Portugáliában az első versenyen, hogy még mindig nem tudták azt kijavítani.

    Ennek köszönhetően most csak 26 autót láthatunk majd a rajtrácson, és csak négy Hondát, amelyből kettő a Münnich, kettő a Boutsen Racing autója, amelyeket ezúttal is Benjamin Lessennes és Tom Coronel vezetnek majd.

  • Muller nyert, Tarquini DNF, Norbi 4.

    Muller nyert, Tarquini DNF, Norbi 4.

    Yvan Muller a rajtnál lepte meg a poleból induló Björköt, míg Michelisz tartotta a harmadik helyét, Rob Huff előtt. Gondok inkább a hátsó sorokban akadtak: a két Boutsen Hondás, Tom Coronel és Benjamin Lessennes egy kisebb ütközéssel kezdték a versenyt, Lessennes ennek következtében szélesre vett egy kanyart, majd ahogy visszajött, sikerült a Münnich Hondás Yann Ehrlacher elé, melynek következtében a francia félig megpördült.

    A másik Münnich pilóta sem járt jól, Esteban Guerrieri Gabriele Tarquinivel csattant, az argentin pilóta maradt alul, megpördült, majd feladta a versenyt.

    Huff mindeközben megelőzte Michelisz Norbit amint a Nordschleife felé tartottak, az Audisok pedig tündököltek: Jean-Karl Vernay az ötödik helyen találta magát hamar, pedig a kilencedikről indult, csapattársai pedig büntetéseik ellenére feljöttek a mezőnyben, így René Rast hetedik, Gordon Shedden a tizedik volt az első kör végén.

    Frédéric Vervisch is nagyot ment, és a hatodik helyen már Tarquinivel harcolt, de a bajnokságot vezető olasz végül hibázott, és a palánkba dobta az autóját. A belga sem járt jobban, mert a második kör elején megállt, technikai probléma miatt.

    Mindeközben az élen aránylag közel voltak egymáshoz a versenyzők, Björk Muller nyakán lógott, Huffnak pedig védekeznie kellett többször is Michelisz ellenében, hogy megtarthassa a dobogós helyezését. Végül minden így maradt, így Tarquini kiesésének köszönhetően Muller feljött a bajnokságban a második helyre az összetettben, de Michelisz is javított, és így már a harmadik, ezen elszámolásban.

    Holnap folytatódik a műsor a Nordschleifén, újabb időmérő következik majd 17:35-kor, szombaton pedig lesz majd még újabb két verseny.

  • Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    A FIA WTCR hivatalosan is leleplezte a szériában indulók listáját, egy média napon, Barcelonában. Eszerint 25 autóval kezdődik meg a szezon, a következő hónapban, Marokkóban. Ugyan 26 versenyző szerepel ezen a listán, de miután a Boutsen Ginion Racing bejelentette, hogy Benjamin Lessennes helyettesíteni fogja a tavalyi sérüléseiből épp kilábaló portugál Tiago Monteiro-t, így csak 25 autó lesz az első rajtrácson.

    A mezőny nagy részét bejelentették, és az utolsó helyek is elkeltek, hiszen James Thompsont nevezte meg a Münnich Motorsport a Hondájába, illetve Szabó Zsolt is csatlakozhat Nagy Norbihoz, a Zengő Motorsportnál.

    Ma megkezdődik az első kollektív teszt is a pályán.

    Íme, a teljes lista:

    Rajtszám Versenyző Nemzetiség Csapat Autó
    5 Michelisz Norbert magyar BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    7 Aurélien Comte francia DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    8 Nagy Norbert magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    9 Tom Coronel holland Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    10 Gianni Morbidelli olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
    11 Thed Björk svéd Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    12 Rob Huff brit Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    15 James Thompson brit Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    18 Tiago Monteiro portugál Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    20 Denis Dupont belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    21 Aurélien Panis francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    22 Frédéric Vervisch belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    23 Nathanael Berthon francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    25 Mehdi Bennani marokkói Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    27 John Filippi francia Campos Racing Cupra TCR
    30 Gabriele Tarquini olasz BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    48 Yvan Muller francia Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    52 Gordon Shedden brit WRT Audi RS 3 LMS
    63 Benjamin Lessennes belga Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    66 Szabó Zsolt magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    68 Yann Ehrlacher francia Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    69 Jean-Karl Vernay francia WRT Audi RS 3 LMS
    70 Mat’o Homola szlovák DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    74 Pepe Oriola spanyol Campos Racing Cupra TCR
    86 Esteban Guerrieri argentín Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    88 Fabrizio Giovanardi olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
  • Monteiro helyett máris Benjamin Lessennes kezdhet Marokkóban

    Monteiro helyett máris Benjamin Lessennes kezdhet Marokkóban

    A La Dernière Heure azt állítja, hogy a Boutsen csapat a 18 éves Benjamin Lessennes pilótával készül, egészen addig, amíg változás nem áll be Monteiro állapotával kapcsolatosan. A portugál ugyan már kipróbálta a Honda Civic TCR-t Monzában és Zandvoortban is, de igazából csak promóciós jelleggel.

    Mint az ismeretes, Monteiro 2017-ben vezette a bajnokságot, amikor Barcelonában hatalmas baleset érte még augusztusban. A következő tervezett előszezoni teszt jövő héten lesz, ráadásul ugyanezen pályán. Ezt követően hajózzák át az autókat majd Marokkóba, az első versenyhétvége helyszínére.

    A Honda Racing még hivatalosan nem nem adott ki semmilyen közleményt, és még nem döntöttek, de érthető, hogy a legkisebb kockázatot sem vállalják Monteiroval, egészen addig, amíg az orvosai nem minősítik újra versenyre képesnek, akár még a marokkói szezonnyitó előtt, ami április 7-én lesz.

  • Balesete óta először vezetett versenyautót Monteiro

    Balesete óta először vezetett versenyautót Monteiro

    A portugál Tiago Monteiro a balesete előtt versenyben volt a WTCC világbajnoki címéért még tavaly nyáron, aztán az utolsó négy versenyhétvégét ki kellett hagynia a sérülése miatt. A 41 éves pilóta idén akar visszatérni az új WTCR széria egyik versenyzőjeként, és a Boutsen Giniun Racing hivatalosan is megnevezte pilótájukként. Jelenleg már folyik az előszezini teszt Monzában számos WTCR csapattal, így Monteiro is megkezdhette a munkát, immáron egy Honda Civic Type R FK8 TCR volánja mögött. A cél nála természetesen első körben az volt, hogy felmérhesse a fittségi állapotát, nem pedig az, hogy az autó fejlesztéséhez máris hozzájáruljon.

    A TouringCarTimesnak nyilatkozott Monteiro, nem sokkal az első körei után:
    „Jól érzem magamat. Fizikailag nincs semmi gondom. Három kört tettem csak meg, és megnéztem a rázóköveket is kicsit, hogy bírja-e a nyakam és a vállam, de nem fájt. Keményen edzem, és azt hiszem, hogy ezzel nem is lesz gond. A fő probléma még mindig a szemeimmel adódik, amelyek még mindig nem tökéletesek, látom azt, hogy dolgozni kell még a látásomon. Épp ezért, ez még nem egy éles teszt nekem, hanem inkább csak felmértem azt, hogy milyen az edzettségi állapotom, mert látnom kell azt, hogy min kell még többet dolgoznom. Még nem az autó fejlesztésére koncentrálok, hanem arra, hogy kiderüljön az, hogy vagyok. Megértettem, hogy adódnak még problémák, és a szemem reakcióideje nem 100%-os, de az orvosaim optimisták, hogy ez is hamarosan rendben lesz, csak idő kérdése az egész. A célom az, hogy Marrákesben már versenyezzek.Az elmúlt hónapban nagyot változtak a dolgok, így van remény arra, hogy ezen hónapban még több pozitív változás lesz, ugyan elég késő, de azt hiszem, hogy a héten tudunk dönteni majd a verseny indulásomról.”

  • Nyugodjatok meg: Tom Coronel is jön a WTCR-be – Hondával!

    Nyugodjatok meg: Tom Coronel is jön a WTCR-be – Hondával!

    A közismert holland mókagyáros Coronel, Tiago Monteiro partnere lesz a Boutsen Ginion Racingnél, és ebből már sejthető az is, hogy Hondát hajt majd. Ez a hír egyben azt is jelenti, hogy véget ér a 7 éves kapcsolata Roberto Ravagliával, és az ő ROAL Motorsportjával.

    Coronelnek már van némi tapasztalata az előző generációs Civic autóval, hiszen egyes versenyeken már indult a Boutsen Ginion csapattal, majd azt is elárulta, hogy az új szezonnak határozott célokkal vág neki:
    „A FIA WTCR méltó utódja a FIA WTCC-nek, amielyben eddig az összes szezonjában indultam, persze mondhatjuk azt is hogy nem feltétlenül a sportérték miatt, hiszen sokszor csak azért indultam, hogy meglegyen a létszám.Most egy teljesen új kihívás elé nézek, hiszen egyenlőek a feltételek. A világ mindenféle pályáján az új Honda Civicet hajthatom majd, amit a JAS Motorsport épített, és a Boutsen Ginion üzemeltet. Ezt az autót kifejezetten erre a bajnokságra építették, és ezzel felvehetjük a harcot a többi márka ellen a mezőnyben. Azt gondolom, hogy ez az év akár a legjobb is lehet a túraautós pályafutásomban. Ez lesz a legjobb csomag, amit az elmúlt tíz évben a magaménak tudhatok. Ennek ellenére nem bocsátkoznék jóslatokba, de lehetőségem lesz több kupát gyűjteni, mint amennyit a WTCC elmúlt öt évében gyűjtöttem.”

    Az, hogy Coronel és a Hondások végül megállapodtak, azt is jelenti, hogy a ROAL- idén nem indul a WTCR-ben, mivel az olasz csapat nem tudott összerakni egy megfelelő programot erre a szériára. Coronel persze nekik is köszön mindent:
    „Hét évig fantasztikusan működtünk együtt Roberto Ravagliával, és az ő ROAL Motorsportjával. Amikor felmerült a FIA WTCR ötlete, elég hamar egyértelművé tette, hogy egy ilyen projektet nem tudna ennyi idő alatt összerakni, így hiába éltünk meg együtt az évek alatt jót és rosszat, el kellett hogy váljon az utunk. Hiányozni fog Roberto, Aldo Preo és Pietro, aki a mérnököm volt hét évig. És még azt is elmondanám, hogy az ő kávéjuk volt a legjobb a paddockban! Most azonban új kaland vár, és nagyon várom már azt, hogy nyomhassam a Hondának.”