Címke: Bob Fernley

  • Elhunyt a Force India egykori csapatfőnöke

    Elhunyt a Force India egykori csapatfőnöke

    Tragikus hírek érkeztek a Force India [Aston Martin] egykori csapatfőnökéről. A csapatot a 2010-es években irányító Bob Fernley ugyanis 70 éves korában elhunyt.

    Fernley rengeteg időt töltött a motorsportban a karrierje során, többek között az IndyCarban is megfordult a 80-as években. A brit szakember F1-es karrierje az Ensign F1 Teamnél indult be, de az igazi áttörést a Force Indiánál volt képes elérni.

    Fernley 2008-ban került a silverstone-i istállóhoz, miután Vijay Mallya felvásárolta a nehéz anyagi helyzetbe kerülő Spykert, és ezután létrehozta a Force India csapatát. Ugyan Fernley eredetileg csak csapatfőnök helyettes volt, de mivel a csapattulajdonos Mallyah csak ritkán jelent meg a versenyhelyszíneken, így ő lett a csapat első számú arca az elkövetkezendő évtized során.

    Fernley akkor hagyta el a csapatot, amikor az már adminisztráció alá került 2018-ban, és Lawrence Stroll befektetési csoportja teljes mértékben felvásárolta az istállót, és nem sokkal később létrehozták a Racing Pointot, 2021-től pedig már az Aston Martin név alatt futottak.

    Fernley ezt követően visszatért az IndyCarba, ahol a McLarennél kötött ki. A wokingiak az Indy500-ra a Carlinnal kötöttek szerződést, de ez végül egy nagyon rossz döntésnek bizonyult, ugyanis Fernando Alonso még a legendás versenyre sem volt képes kvalifikálnia magát.

    A Force India egykori csapatfőnökének utolsó motorsporttal kapcsolatos tevékenysége az FIA-n belül történt, ahol az együléses versenyutók bizottságának elnöke lett 2020-ban. Erről a pozíciójáról 2022-ben mondott le, és a helyét Giancarlo Minardi vette át a bizottság élén.

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Dominicali „nagyon szomorúan fogadta Fernley halálát”, és a közleményében még azt is kiemelte, hogy „Fernley a sport iránti szeretete és odaadása miatt örökre tagja marad az F1-es családnak.” Az F1 első embere természetesen osztozik a brit szakember családjának, illetve barátainak gyászában.

  • A Force India egykori vezetője lesz Domenicali utódja az FIA-nál

    A Force India egykori vezetője lesz Domenicali utódja az FIA-nál

    A Forma-1 élére kinevezett Stefano Domenicali helyét a Force India korábbi helyettes csapatfőnöke Bob Fernley fogja betölteni az FIA együléses sorozatokért felelős bizottságának élén.

    Fernley a 80-as években az Ensign F1-es csapatánál vállalt szerepet, emellett az IndyCarban is tevékenykedett, majd kulcsszereplő volt a 2007-ben a Spykert felvásároló Force Indinál, ahol jó barátja Vijay Mallya csapatfőnök helyettese volt.

    Egészen 2018-ig volt a csapat alkalmazásában, amikor is a Force India Racing Pointtá alakult azon a nyáron. 2019-ben rövid ideig a McLaren Indy500-as programjáért felelt, amely azután ért véget, hogy Fernando Alonso nem tudta kvalifikálni magát a legendás versenyre.

    Emellett együttműködött a Bostoni Egyetemen működő Országos Motorsport Mérnöki Központtal a fiatal, tehetséges mérnökök előre jutásának érdekében.

    „Két remek elődöm, Gerhard és Stefano nyomdokait fogom követni. Rengeteg munka áll előttem, hogy annyi mindent tegyek le az asztalra, mint ők az elmúlt években. Néhány hónapba bele fog telni, mire mindet a saját képemre formálok, de ha már elindultunk az úton, remélhetőleg tudjuk majd folytatni azt, amit ők már elkezdtek, és talán egy kicsit előrelépést is elérhetünk majd.” – fogalmazott a frissen kinevezett Fernley, aki tehát Gerhard Berger, majd az őt követő Stefano Domenicali örökébe is lép.

  • Alonso: Nagy kihívás lesz az Indy500

    Alonso: Nagy kihívás lesz az Indy500

    Fernando Alonso tudja, hogy nehéz dolga lesz az Indy500-on, hiszen 2017-el ellentétben a McLaren külön csapatként nevezett, és komolyabb támogatást senkitől sem kap.

    A tavaly az F1-ből távozó spanyol célja a tripla korona megnyerése, és mivel már csak az Indy500 hiányzik neki ehhez, az egész éve mondhatni e körül forog. Folyamatosan készül, például a héten is Texasban tesztelte a McLaren nemrég bemutatott IndyCar autóját.

    A Marca szólaltatta meg Alonsot a teszt után, aki azt mondta, hogy az új autóknak kevesebb leszorítóerejük van, ezáltal nehezebb őket vezetni.

    „Azt hiszem, nagy kihívás lesz, főleg hogy most nem az Andretti támogatásával versenyzünk, hanem minden rajtunk múlik.”

    Igazából Zak Brown szeretett volna önálló csapatként szerepelni az Indy500-on, és ennek a bizonyos csapatnak az élére a korábbi Force India főnök Bob Fernleyt nevezte ki.

    „Szerintem elég fontos, hogy csapatként mindent felállítsunk, hogy ki mit csinál, a pit wall-on például. A felszerelés mindenki számára teljesen új, az itteni teszten pedig minél több problémát próbálunk megoldani.”

    Viszont így is a győzelem a célja: „Abszolút ez a cél. Le Mans megnyerése után már csak az Indy500 hiányzik.”

    Megkérdezték azt is, hogy visszatér-e, ha mégse sikerülne 2019-ben nyerni: „Nos, ez benne van, de remélem, idén is versenyképesek leszünk.”

    Azt sem zárja ki, hogy egyszer teljes szezont fut az IndyCarban.

    Ezt már tavaly fontolgattuk, de elég intenzív szezonom van a teljes WEC idénnyel, illetve Daytonával. Ez olyasvalami, amit nem zárnék ki a jövőben, de most igen.”

  • Brown bízik abban, hogy egy tapasztalt csapat a győzelemhez segíti Alonsót az Indy500-on

    Brown bízik abban, hogy egy tapasztalt csapat a győzelemhez segíti Alonsót az Indy500-on

    Zak Brown úgy gondolja, hogy a tapasztalt szakemberekből álló csapat képes lesz Fernando Alonsót az első helyig repíteni az idei Indy500-on.

    A McLaren és Alonso 2017 után visszatérnek a Brickyardra, a spanyol azzal a reménnyel teszi mindezt, hogy ez lesz a 2019-es szezonjának fénypontja. A kétszeres F1-es világbajnok tavalyelőtti debütálásán elképesztő sebességről tett tanúbizonyságot, ám végül egy motorhiba megfosztotta a győzelem, vagy legalább egy jó eredmény esélyétől.

    Akkor a McLaren az Andretti Hondával működött együtt, most viszont külön csapatként feszülnek neki a kihívásnak a korábbi Force India csapatfőnök, Bob Fernley vezetésével. Ne feledkezzünk meg Gil de Ferranról sem, aki a McLaren sportigazgatója, és ha valakinek, neki van tapasztalata az ötszáz mérföldesről, hiszen már nyert futamot Indianapolisban.

    „Indianapolis nehéz, keményen megbüntet minden hibáért” – magyarázta Brown. „Korábban volt példa rá, hogy a Rahal, a Penske vagy épp a Scmidt Peterson Racing – tavaly Hinchcliffe-el – lemaradt a futamról, mert nem tudott kvalifikálni, szóval jól be kell lőni a dolgokat. Próbálunk a verseny megnyerésére gondolni a nem kvalifikálás helyett, bár ez két szélsőséges kimenetel. Nálunk van Gil de Ferran, aki nyert már itt párszor, majd csapatot is irányított, tehát van tapasztalata gazdagon. Bob Fernley feladata az lesz, hogy mindent összerakjon, a régi szép időkben ő is volt az Indy-n. Azért hoztuk, mert van tapasztalata csapatvezetésben, emellett ismeri az Indyt is. Ő felelős azért, hogy meggyőződjünk a helyes emberek leszerződtetéséről.”

    A teljes részletekkel a McLaren még adós az Indy500-as kiruccanás kapcsán, viszont Brown most elárulta, hogy még több tapasztalt szakembert szeretnének a csapatukban tudni, és még a Wokingban dolgozó személyek közül is választanak.

    „További csapattagok nem kerültek még bejelentésre, de érkezik egy mérnök, aki az elmúlt 15 évben négyszer is nyert az Indy500-on. Nagyon elismert. Megkaptuk azt a vezetőmérnököt is, aki Fernandóval dolgozott 2017-ben, hiszen Michael [Andretti] volt olyan kedves, hogy ezt lehetővé tette. Van tehát pár tapasztalt dolgozónk és vannak olyanok is, akik felnyújtják a kezüket, és azt mondják, hogy szeretnének részt venni az IndyCar programban, vagy már részt vettek azon korábban. Tudom, hogy nehéz lesz, de magabiztos vagyok és szerintem jól dolgozunk majd, ezzel megadva Fernandónak az esélyt a győzelemre.”

  • Bob Fernley irányítja majd a McLaren Indy 500 programját

    Bob Fernley irányítja majd a McLaren Indy 500 programját

    A McLaren Racing bejelentette, hogy Bob Fernleyt nevezték ki a McLaren IndyCar elnökének, azonnali hatállyal.

    Fernley, aki korábban a Force India helyettes csapatfőnöke volt, közvetlenül a McLaren Racing vezérigazgatójának, Zak Brownnak jelent majd és irányítja majd a McLaren 2019-es Indy 500 programját, melyen az a cél, hogy Fernando Alonso megszerezze a Triple Crown-t, azaz Tripla Koronát.

    „Bob fantasztikus irányító és olyasvalaki, akit nagyon tisztelek.” – mondta Brown. „Az ő tapasztalatai és irányítása lényeges lesz számunkra ebben a projektben. Különösen tehetséges abban, hogy hatékonyan összefogja a csapatot és erőforrás csoportosítással maximalizálja a teljesítményt. Az Indy 500 nem egyszerű verseny és Bob szerepe kulcsfontosságú, szóval örülök, hogy velünk van.”

    „A Brickyardra (így is szokták hívni az Indianapolis Motor Speedway-t) visszatérni nagyon különleges élmény lesz számomra és büszke vagyok rá, hogy a McLaren projektját és csapatát vezethetem.” – mondta Fernley. „Az Indy 500 pokoli kihívás, és hihetetlenül erős versenyzők szükségesek, ha sikeresek akarunk lenni. Jól fel kell készülnünk május hónapra, és a munka most kezdődik.”

  • A Force India tagadja Hamilton direkt elengedését

    A Force India tagadja Hamilton direkt elengedését

    A Force India tagadja, hogy különleges bánásmódban részesítette Lewis Hamiltont, amikor Esteban Ocon ellenkezés nélkül elengedte a Mercedest a Monacói Nagydíjon.

    Monacóban hírhedten nehéz előzni, ami komoly kockázatforrást jelent a boxkiállási időszak környékén. Hamilton ezt kis híján a saját bőrén tapasztalta meg, amikor kiállását követően Ocon mögé jött vissza a pályára, de a francia pilóta a legkisebb ellenállást sem fejtette ki a Mercedes ellen. Kimi Räikkönen, Hamilton közvetlen üldözője, egyike volt azoknak, akik szerint ebben semmi meglepő nem volt.

    „Nyilván forgalomba jött vissza, de egy Force India volt előtte, aki elengedte” – dobott tűzifát a spekulációra Räikkönen. „Mi még két körön át kint maradtunk, de annyira sokáig tart letudni az elejét, hogy esélyünk sem volt megelőzni őt.”

    Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke azonban kifejtette, a saját versenyük szempontjából mennyire értelmetlen lett volna feltartaniuk Hamiltont, mint ahogyan a többi élmenőt sem tartották volna fel.

    „A gumitaktikát tartottuk szem előtt” – mondta Fernley. „Semmi értelme nem lett volna, mert azzal kompromittáltuk volna az egykiállásos stratégiánkat. Bárki jöhetett volna, Ricciardót vagy Vettelt is elengedtük volna.”

    Hamilton egyenesen versenye legizgalmasabb momentumának tartja Ocon megelőzését.

    „A legizgalmasabb pillanat volt a futamon, végre megelőzhettem valakit!” – lelkesedett a brit. „Egyetlen másodpercre nagyon izgatott lettem. De nem fejtett ki valami nagy ellenállást, így nem volt különösebben nehéz dolgom.”

  • Ocon brake-by-wire problémával küszködött

    Ocon brake-by-wire problémával küszködött

    Esteban Oconnak a Monacói Nagydíj utolsó néhány körében hibás fékekkel kellett megvédenie hatodik helyét a Pierre Gasly által vezetett üldözőbolytól.

    Ocon hat tized másodperccel Gasly előtt szelte át a célvonalat a hatodik helyen, így Monacóban ő szerezte meg a ’best-of-the-rest’ megtiszteltetést, ám nem sokon múlt, hogy még a pontszerzők közül is kiessen.

    „Az utolsó két körben elment Esteban brake-by-wire rendszere” – árulta el Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke. „Lenyűgöző volt, ahogyan vezette az autót, hatalmas erőfeszítés volt a részéről. Ami minket illet, az előrelépéshez hibázásra vagy megbízhatósági problémákra lett volna szükségünk [az élmezőnyben], de nem volt egy sem, így maradtunk, ahol voltunk. Nagyszerű eredmény ez Esteban számára, különösen figyelembe véve az utolsó néhány körös fékproblémáit. Jó néhány nehéz futama volt már, örülök, hogy volt egyszer egy jó is. A dupla pontszerzés elmaradása talán kissé csalódást keltő lehet, ez volt a célunk, de összességében így is elégedettek vagyunk.”

    Sergio Pérez a másik rózsaszín masinában az első etapban a kilencedik helyen haladt, de a kiállásnál problémák adódtak a jobb hátsó keréknél, így csak a 12. helyen végzett.

    „Checo kiállása elég szerencsétlenül alakult, ami jelentősen visszavetette” – sajnálkozott Fernley. „A kerékanya megmakacsolta magát, nem tudtuk rendesen felrakni a kereket.”

    Ocon eredménye elég volt ahhoz, hogy a Force India előrelépjen a konstruktőri bajnokság hatodik helyére, megelőzve a Monacóban iszonyatosan szenvedő és pont nélkül záró Haast.

  • Főnöke nem érti, hogy a topcsapatok miért veszik semmibe Perezt

    Főnöke nem érti, hogy a topcsapatok miért veszik semmibe Perezt

    A Force India dicsérettel illette Sergio Perezt, aki karrierje során nyolcadik F1-es dobogós helyezését gyűjtötte be Bakuban.

    Ugyan Perez korábban volt a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja, illetve 2013-ban a McLaren versenyzője volt, jelenlegi csapata, a Force India nem érti, hogy a topcsapatok miért „néznek keresztül” a mexikói versenyzőn.

    „Sok szempontból együtt érzek Sergióval, mert szerintem talán ő a legalulértékeltebb F1-es versenyző itt.” – mondta a Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley a Sky F1-nek. „Versenyzőként ő csodálatos, nem mintha szeretnénk elveszíteni őt, de szerintem kriminális, hogy mennyire átnéznek rajta.”

    „Én még mindig úgy érzem, hogy sokkal többet tudok tenni a sportban.” – mondta Perez. „Azt is érzem, hogy el fog jönni majd az én időm, mert nagyon keményen dolgozom, tényleg erőfeszítést teszek bele, hogy lehetőséghez jussak és érzem, hogy megérdemlek egy olyan autót, amivel mindent megmutathatok, ami bennem van. De nem volt lehetőség, vagy üresedés a topcsapatoknál. Ha akarsz valamit a Forma-1-ben, akkor tényleg ezen csapatok egyikénél kell lenned.”

  • A Force India szerint fejükre nőttek a Renault csapatai

    A Force India szerint fejükre nőttek a Renault csapatai

    Még mindig dolgoznak a 2018-as autójukon, állítják a Force India csapata, miután nehézre sikerült az idénykezdetük Melbourneben. Annak ellenére, hogy 2016-ban és 2017-ben is negyedikek lettek a bajnoki összetettben, a silverstone-i bázisú istálló most visszaesett a versenyképesebb középmezőny mögé.

    Andy Green technikai főnökül azonban nem aggódik, és ezt el is mondta az AMuS-nak:
    „Még nem érkezett meg minden. Még mindig ami komoly problémát okoz, az a kanyarok csúcspontjából való kigyorsítás.”

    Bob Fernley, a csapat helyettes csapatfőnöke is egyetért a kollégájával, hogy még dolgoznak az új autón, hogy gyorsabb legyen: „Két-három verseny kell ahhoz, hogy megértsük a csomagot. Bahreinben már új szárnyunk lesz. Ha összehasonlítjuk a 2017-es melbourne-i adatokat, abból kiderül, hogy a Mercedeses csapatok átlagban 1.1 másodpercnyit fejlődtek, a Renault erőforrásait használói azonban 1.6-ot. És bizony, ők lettek az ellenfeleink. A McLarennek ráadásul nem csak több pénze és embere van mint nekünk, de kiválóak a versenyzői is. Emiatt is fontos, hogy mielőbb azt a teljesítményt tudjuk mutatni, amit tavaly is, kell a folyamatosság, a megbízhatóság és a jó stratégia. 2017-ben miénk volt a negyedik leggyorsabb versenyautó nem is mindegyik versenyen, mégis az összetettben sikerült negyediknek lennünk.”

    Sergio Perez végül hozzátette:
    „Hamarosan ismét abban a helyzetben leszünk, hogy küzdhessünk a pontokért.”

  • Nem kaphat bevételelőleget a Force India a Williams miatt

    Nem kaphat bevételelőleget a Force India a Williams miatt

    A Force Indiának még nincs meg a teljes 2018-as költségvetése, miután Bob Fernley előlegkérelmét a Williams megvétózta.

    97 millió fontos éves költségvetésével a Force India az egyik (ha nem a) legkisebb költségvetéssel operáló csapat az F1-ben, az elmúlt évek eredményei azonban egyáltalán nem tükrözték, mennyire kevés pénzből kell gazdálkodniuk. Az uborkaszezonban felröppentek olyan hírek, hogy egy brit energiaital-vállalat felvásárolná a csapatot, ám ezt a Force India gyorsan cáfolta, az esetleges felvásárlást követő tőkeinjekció az aktuális helyzetet tekintve azonban nem jött volna rosszul.

    „Nagyon sok pénzt kell összeszednem nagyon rövid időn belül” – mondta Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke, aki annak rendje és módja szerint megkérte a Liberty Mediát, előlegezze meg nekik a 2017-es eredmények után járó bevételt. Ez a procedúra egyáltalán nem szokatlan, sok kisebb csapat élt már ezzel a lehetőséggel, az F1 aktuális tulajdonosa pedig rendre eleget tett az ilyesfajta kéréseknek. A bevétel előzetes kiutalásához a többi csapat beleegyezése is szükséges; eddig ilyen téren sem volt soha probléma, most azonban kiderült, hogy a Force India egyik riválisa megvétózta a kérvényt.

    „Minden alkalommal szükséges a többi csapat beleegyezése is, ezúttal viszont a Williams nemet mondott” – fedte fel a vétójával élő alakulat kilétét Fernley. „Ennek ellenére van egy tervem, ami akár az elkövetkező két-három hét során gyümölcsöt hozhat.”