Címke: BMW

  • Aláírták a BMW Group magyarországi beruházásának első szerződéseit

    Aláírták a BMW Group magyarországi beruházásának első szerződéseit

    A Debrecen északnyugati oldalán található területen már 2019 elején megkezdődnek az építkezést megalapozó munkálatok.

    A BMW Group tovább bővíti gyártási hálózatát Európában: 2018. október 12-én Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere és Oliver Zipse, a BMW AG Igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja a Debreceni Egyetemen megrendezett hivatalos eseményen aláírta a vállalat magyarországi beruházásával kapcsolatos első szerződéseket, köztük a Debrecen északnyugati részét érintő területvásárlási szerződést. A müncheni központú vállalatcsoport új európai gyárának Debrecen ad majd otthont, az építkezési munkálatok pedig már 2019 végén megindulnak.

    „Debrecen térségében egy rendkívül versenyképes régióra leltünk, ahol elkötelezett hatósági együttműködés, jó infrastruktúra, megalapozott beszállítói bázis, illetve megfelelő földterületek teszik lehetővé egy teljes értékű járműgyártó létesítmény működését” – nyilatkozta Oliver Zipse a szerződések aláírását követő ünnepségen. „Fantasztikus feltételek ezek egy innovatív, fejlett technológiákkal dolgozó autógyár felépítéséhez. A BMW Group debreceni üzeme tökéletes lenyomata lesz mindannak az autógyártási szaktudásnak, amellyel rendelkezünk” – tette hozzá.

    A pénteki eseményen Oliver Zipse bejelentette, hogy a BMW Group debreceni gyárának igazgatója Michele Melchiorre lesz, aki az autóiparban és a repülőgépipari területen szerzett széleskörű tapasztalatával érkezik a vállalatcsoport új létesítményének élére.

    Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere beszédében hangsúlyozta: „A világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, amely alapján modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, ahol az új technológiák folyamatosan változtatják meg a siker kritériumait. Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért. Éppen ezért történelmi siker a BMW debreceni beruházási döntése, mely által végérvényesen összefonódott a német járműipar a magyar szaktudással és amely beruházás nem csupán hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez, hanem egyben a magyar gazdaságpolitika eredményességének bizonyítéka is.”

    Dr. Papp László, Debrecen polgármestere az ünnepélyes aláírás alkalmával úgy nyilatkozott: „a BMW a város és a régió jövőjét tekintve történelmi jelentőségű beruházást hajt végre. Gazdasági hasonlattal élve az új gyár Debrecen és a régió fejlődésének energiaforrása lesz. Debrecen új fejlődési pályára állt. A szerződés aláírása után az lesz a feladatunk, hogy a várost minden tekintetben alkalmassá tegyük történelmi szerepének betöltésére. Debrecen a 2030-as évekre egy gyarapodó, erős polgársággal rendelkező európai középváros és Magyarország új üzleti, gazdasági központja lesz.”

    Csúcstechnológiás autógyártás az új üzemben

    Beindítását követően a BMW Group debreceni gyárában évente akár 150 000 darab új autó is készülhet. Az üzem közvetlenül több mint 1 000, beszállítói- és szolgáltatóhálózatán keresztül pedig közvetetten számos további munkahelyet teremt – az új létesítmény területén és a teljes északkelet-magyarországi régióban egyaránt.

    A Debrecen külterületén felépülő gyár mind a digitalizáció, mind a fenntarthatóság, mind pedig a rugalmasság tekintetében új járműipari mércét állít fel, sőt mi több, az automatizált járműgyártás terén alkalmazott innovatív megoldásaival, csúcstechnológiás segédberendezéseivel és rugalmas logisztikai hálózatával azonnal technológiai iránymutatóvá lép elő. A BMW Group rendkívül nagy rugalmasságot támogató tömegtermelési rendszerének megfelelően, az új üzem a hagyományos erőforrással szerelt és az elektromos meghajtású modellek gyártására is képes lesz, egyazon gyártósoron.

  • Zanardi újabb világrekordja, ezúttal a hosszútávú triatlonban

    Zanardi újabb világrekordja, ezúttal a hosszútávú triatlonban

    Alig pár héttel azután, hogy vendégszerepelt a DTM-ben, Alessandro Zanardi részt vett a Cerviában megtartott “Ironman Italy Emilia-Romagna”-n és egy új világrekordot állított fel. Egy hónapja a BMW gyári versenyzője Misanoban nem kis meglepetésre de a vasárnapi futamot az ötödik helyen fejezte be. Most tovább halmozza a sikereket onnan alig 50 kilométernyire, de egy teljesen másik sportágban.

    A BMW márkanagykövete 8 óra, 26 perc és 6 másodperc alatt úszott 3.8 kilométernyit a mediterrán tengerben, 180 kilométert biciklizett a kézi meghajtású járgányával, majd 42.2 kilométer maratoni táv következett a tolókocsijában. Ez a valaha volt legjobb idő, amit egy sérült sportoló teljesített. Zanardi a saját legjobb idejét javította meg vagy jó fél órányival. Egyike volt az esemény ismert sportolóinak, és az összetettben is az ötödik helyen végzett, a 2700 indulóból. Az olasz előző legjobb ideje még tavaly Barcelonából 8 óra 58 perc, 59 másodperc volt, akkor először ment be a 9 órás szint alá. Így nyilatkozott a verseny után:

    „Az új világrekord, és hogy ötödik lettem az összetettben egyszerűen csak fantasztikus. A siker titka a hosszútávú triatlonban az, hogy tanuld meg beosztani az energiáidat. Közel 3000 sportoló között nagyon magadra kell figyelned, a saját terved szerint kell hogy haladj az elejétől a végéig, és minden részletében tartanod kell ehhez magadat. Némileg fejlődött a felszerelésem is. Van egy új úszóruhám, kevesebb mint egy óra, alatt teljesítettem benne. 58 perc alatt megvoltam az úszással, ami jobb, mint amire számítottam. Kifejlesztettem egy új üléspozíciót a kézi hajtású biciklimhez, amit már abszolút a sebesség jegyében alakítottunk ki, és csiszoltam a technikámon a verseny tolószékemben is. Mindez együtt kellett ehhez a sikerhez. Most már azonban újra az autóversenyzésnek rendelem alá magamat. Nagy kiváltság az életemben, hogy itt és ott is feszegethetem a határokat.”

  • Bemutatkozott a BMW Formula E autója

    Bemutatkozott a BMW Formula E autója

    Lehullt a lepel a Formula E-be gyári csapatként beszálló BMW autójáról, ami az iFE.18 kódnevet kapta.

    A BMW motorsport igazgatója Jens Marquardt elmondta, hogy a erőforrás elemek tervezésekor a teljesítmény került előtérbe.

    „Ezeket mondtuk és tanácsoltuk a tervezőinknek: Felejtsétek el mindazon megfontolásokat, amiket a fejlesztésnél gyakran alkalmaznátok, csak a teljesítményre, a minél nagyobb hatékonyságra és a minél kisebb súlyra törekedjetek. Ha pedig elértük ezt a pontot, akkor már gondolkozhatunk azon is, hogy hogyan fogjuk ezt beintegrálni a sorozat gyártásba a későbbiekben.” – nyilatkozta.

    A csapat azzal az Andretti Autosporttal működik együtt, amelyik már a sorozat kezdete óta jelen van. A pilótáik is tőlük lesznek, Antonio Felix Da Costa, aki a tavalyi évet az Andretti csapatnál töltötte, társa pedig a tavalyi tesztpilóta, Alexander Sims lesz.

    „Úgy vélem, hogy nekünk olyan partnereink, pilótáink, személyzetünk van, ami alkalmas arra, hogy a legmagasabbra juttassa a csapatot a Formula E-ben. Mindenki, mindkét oldalról elkötelezett a BMW iFE.18 fejlesztése érdekében, és már alig várom, hogy a pályán legyen. Nem csak a Formula E új korszakába lépünk, hanem az egész motorsport új érájába is.” -mondta Michael Andretti csapattulajdonos.

    Fotó: BMW AG
    Fotó: BMW AG
    Fotó: BMW AG
  • DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    DTM: Rast nyert, Paffett átvette a vezetést a bajnokságban

    René Rast sikerével zárult a német túraautó bajnokság (DTM) első nürburgringi futama, Paul Di Resta nullázása miatt pedig Gary Paffett átvette a vezetést a pontversenyben.

    Rast a rajtot követően remekül védekezett és tartotta maga mögött Gary Paffettet, majd ezt követően szépen fokozatosan növelte az előnyét. Mögötte azonban komoly csatába bonyolódott a Meredeses Paffett és a BMW-es Bruno Spengler.

    Kettejük csatározása még tovább segített a címvédőnek, végül a 40 körös verseny 14.körében Spengler maga mögé tudta utasítani a Mercedest.

    Két körrel később érkezett kerékcserére az éllovas valamint Paffett, ám az Audis simán visszatért a riválisa elé, még ha közel egy másodpercet hoztak is rajta. Spengler pedig két körrel később állt ki a kötelező boxkiállásra, ami kifizetődött és a brit elé tudott visszajönni. Rövid ideig még tudta támadni a BMW pilótáját, aki viszont remekül védekezett és hamar ellépett üldözőjétől, és a leintésig már nem is veszélyeztette őt.

    Az első három sorrendje nem változott, igaz Spengler a végére megközelítette Rastot, de előzés már nem történt. Ez a dobogós helyezés is elég volt arra, hogy Gary Paffett átvegye a vezetést az összetettben. Előnye nyolc pont lett Paul Di Resta előtt, akit a verseny során forgatott meg Phillip Eng.

    A skót ekkor az ötödik helyen haladt, az incidens miatt visszaesett a 11.helyre, de a kiállása után már a mezőny végén találta magát. Enget találta vétkesnek a versenyirányítás, és baleset okozás miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    A BMW-s Marco Wittmann a negyedik helyen haladt sokáig, azt követően, hogy kezdetben beszorult Auer mögé, akit végül a remek stratégiai húzással sikerült átugrani. Az utolsó körökben azonban utolérte és megelőzte őt a márkatársa Timo Glock.

    Az egykori F1-es pilóta versenye majdnem kieséssel végződött a Juncadellaval való kemény csatározás miatt. A szenzációs rajtja miatt került a Mercedes spanyolja mögé, akit a 2-es és 3-as kanyarban elég keményen megelőzött. A találkozó miatt Juncadella a 15.helyig esett vissza, Glock pedig szerencsésen tovább tudott menni.

    A BMW pilótája a kiállás után a hatodik helyre tért vissza, ezután pedig megcélozta a negyedik helyet. A futam legvégén már Paffettet is komoly nyomás alá helyezte, de a Coca Cola kanyart szélesen vette, amiatt pedig elszálltak a dobogós reményei.

    A két BMW-s mögött Mike Rockenfeller végzett a hatodik pozícióban. Pascal Wehrlein egy rossz rajt után, remek versenyzéssel a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót, Luic Duvalt megelőzve. Az első tízet Agusto Farfus és Nico Müller zárta.

    DTM, Nürburgring, 1.futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Rene Rast Rosberg Audi 40 57:14.769
    2 Bruno Spengler RBM BMW 40 +0.862
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 40 +6.862
    4 Timo Glock RMR BMW 40 +7.277
    5 Marco Wittmann RMG BMW 40 +10.048
    6 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 40 +23.208
    7 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 40 +26.827
    8 Loic Duval Phoenix Audi 40 +27.401
    9 Augusto Farfus RMG BMW 40 +35.685
    10 Nico Muller Abt Audi 40 +36.243
    11 Lucas Auer HWA Mercedes 40 +40.143
    12 Joel Eriksson RBM BMW 40 +43.488
    13 Edoardo Mortara HWA Mercedes 40 +43.664
    14 Jamie Green Rosberg Audi 40 +45.384
    15 Daniel Juncadella HWA Mercedes 40 +47.909
    16 Philipp Eng RMR BMW 40 +54.210
    17 Robin Frijns Abt Audi 40 +56.215
    18 Paul Di Resta HWA Mercedes 40 +1:04.040
  • Kik lehetnek az Audi és a BMW pilótái jövőre a DTM-ben?

    Kik lehetnek az Audi és a BMW pilótái jövőre a DTM-ben?

    Közeledik a szezon vége, de sem az Audi sem pedig a BMW nem döntött még arról, hogy kiket indít majd a jövőévi DTM szezonban. Változások viszont könnyen történhetnek.

    Három forduló van még hátra a német túraautó bajnokság idei szezonjából, és nem csupán az a kérdés, hogy ki szerzi meg az idei bajnoki címet, hanem hogy hogyan fog alakulni jövőre a pilóták névsora. A Mercedes év végi kivonulásával számos meghatározó versenyző lehet elérhető a maradék két gyártónak. Paul Di Resta pedig már korábban elismerte, hogy nyitott az Audi vagy a BMW felé.

    Most úgy tűnik, hogy egyik bajor márka sem igazán érdeklődik a skótért vagy a Mercedeses csapattársaiért, mivel így is elég erős pilóta felállással rendelkeznek, emellett van egy sikeres junior programjuk és számos tehetséges GT pilótáik, akikből válogathatnak.

    Az ügyfélcsapatok tervezett 2019-es bevonása ugyanakkor újabb helyeket biztosíthat a versenyzőknek. A gyártók viszont abba nem fognak beleszólni, hogy kit ültessenek az autóba az ügyfélcsapatok.

    „A privát csapatoknak tőlünk van szüksége autókra. A pilóták kérdése viszont a saját döntési körükbe tartozik.” – jelentette ki a BMW Motorsport igazgatója Jens Marquardt. „Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi pilótáinkkal és vannak kivételes tehetségű fiataljaink is. Jelenleg most csak is a versenyzőinkre koncentrálunk és azzal még kevésbé foglalkozunk, hogy ki fog majd nálunk vezetni jövőre.”

    A BMW junior programjának van egy női tagja is Beitske Visser személyében. Ha a 23 éves holland lehetőséget kapna jövőre, akkor Ellen Lohr, Susie Wolff, Vanina Ickx, Rahel Fey és Katherine Legge után ő lenne a következő női versenyzője a DTM-nek.

    „Beitske remek munkát végez és reméljük, hogy tovább folytatja ezt a fejlődési ívet, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.”- mondta róla Marquardt.

    A müncheniekhez hasonlóan Ingolstadban sem döntöttek még a jövő évi felállásról, egy biztos, ők sem fognak beleszólni az ügyfeleik pilóta kérdésébe.

    „Az ügyfélcsapatoknál sem áll szándékunkban bele avatkozni abba, hogy kiket versenyeztessenek. Az ügyfélcsapatoknak meg kell próbálniuk összehozni egy biztos költségvetést. Ennek egy módja, a saját pilóták alkalmazása.” – nyilatkozta az Audi Motorsport vezetője Dieter Gass.

    A Motorsport-Total.com értesülései szerint egy nagy távozója már biztosan lesz az Audi gyári alakulatának, ugyanis Robin Frijns minden bizonnyal a Formula E-ben folytatja pályafutását, ugyanis ő a legkomolyabb esélyes a Virgin egyik ülésére. A forrás szerint az ülését egy dél-afrikai pilóta, az Audi GT3-as csapatának tagja Kelvin van der Linde örökölheti meg.

    A két gyártó valószínűleg csak az idei szezon után fogja bejelenteni a versenyzőit.

  • Christian Danner szerint Magyarország remek vendéglátója a Forma-1-nek

    Christian Danner szerint Magyarország remek vendéglátója a Forma-1-nek

    Elég mulatságos dolog az, ha Németországban, Hockenheimben a német kollégánk Christian Danner korábbi Forma-1-es autóversenyzővel beszélget, azonban többször is Magyarországot felemlegetve. Ezen kíméletlenül őszinte interjút olvashatjátok el nálunk most két részben.

    – Christian, ugyan itt vagyunk Németországban Hockenheimben, és komoly az autóiparunk, de a nagydíjrendezés jövője kétséges nálunk. Egy hét múlva Magyarországon lesz a versenysorozat, ahol a futam biztosított, hosszú időkre. Mi a véleményed erről?

    – Csakis elismeréssel beszélhetünk a magyar szervezők és kormányzat munkájáról, és Budapest városáról. Ha megnézzük, hogy itt Németországban milyen problémákkal szembesülünk, röviden annyi, hogy itt nem támogatják a nagydíjrendezést. A versenyre úgy tekintenek, hogy az adott, senki nem támogatja az eseményt, és alig van politikai akarat rá. Ez az a terület, amiben Magyarország sokkal jobban teljesít, mint Németország. Gratulálok ahhoz, hogy egy gazdaságilag relatív gyenge ország hozzánk képest képes rá, hogy egy ilyen nagy nemzetközi sporteseményt évről-évre nagyon is professzionális szinten megrendez. Nincs messze a repülőtér, jól megközelíthető, a versenyt példaértékűen rendezik meg, és remek dolog Budapesten megszállni. Ha összehasonlítom olyan versenyekkel mint a most visszatért francia, vagy Spában ahol rendre elkövetik ugyanazon hibákat, Magyarország minden tekintetben úgy néz ki, hogy tökéletes!

    Magyarországnak komoly múltja van jó autóversenyzők terén, akár a világháború előtti korszakot vizsgáljuk, vagy a modern korszakot. Volt azonban egy tragikus eset. A fiatal Kesjár Csaba egy balesetben hunyt el a német F3-ban, 1988-ban. Egy évvel korábban pedig a Zakspeed csapattal demózhatott a Magyar Nagydíjon, amikor a csapatnál voltál. Mennyire ismerted meg őt, és mit gondolsz a balesetéről?

    – Sajnos nem ismerhettem meg eléggé. A német Formula 3-ban indult Bernd Schneiderrel a Schübel csapatnál, ő az akivel érdemes lenne róla beszélni, hiszen sokkal jobban ismerte. Tudom, hogy vannak furcsaságok a norisring-i balesete körül, pláne hogy egy olyan részén történt a pályának, ahol normál esetben semmi baj nem történhet. Nem követte a normális ívet a Dutzendteich kanyar csúcspontjától kezdve ami a rajt-cél egyenesbe vezet, végül a jobb törésben egyenesen a palánknak ment. Igen, ez egy nagyon szomorú eset.

    – Beszéljünk a német versenyek pénzügyi és promótálási nehézségeiről, valamint a versenyek rendezéséről: mi a véleményed arról, hogy a Nürburgring orosz befektetők kezébe került pár éve, és Németországban senki nem akadt, hogy német kézben maradhasson a terület?

    – Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb nemzeti katasztrófánk. Más országok fenntartják és ápolják a történelmi helyszíneiket, és azokat akár az UNESCO kulturális örökségének is nyilvánítják. Egy olyan autós nemzetnél, mint a német a Nürburgringnek, de itt a régi Hockenheim vonalvezetésnek is is olyan státusza kellene hogy legyen, ami történelmi örökség státuszba emeli. Személy szerint úgy ítélem meg, hogy a Nürburgring eladása egy hihetetlen katasztrófa, úgy kótyavetyélték el, mint egy darab szart, pedig a német történelem egy fontos része került eladásra.

    – Ha már a Nürburgringről beszélünk: pár hete, a Porsche és Timo Bernhard egy látványos új körrekordot állítottak fel a Nordschleifén a 919-es modellel, ami Le Mansban is nyert. Ugyanakkor neked is van egy rekordod a Nordschleifén még a Formula 2-es idődből, jól tudom?

    – Igen! 1983-ban 6:29:19-et mentem a Formula 2-es versenyen a March autójával, amit egy 2 literes négyhengeres BMW 320 lóerős motor hajtott. Ez 197 km/órás átlagsebességet jelent, ami még mindig a legjobb formaautós idő!

    Az interjú második része holnap este lesz olvasható.

  • Eriksson nyerte a második Misano-i DTM futamot

    Eriksson nyerte a második Misano-i DTM futamot

    Meglepetésre, a BMW fiatalja, Joel Eriksson diadalmaskodott a DTM Misano-i második futamán, ezzel élete első győzelmét szerezte meg egy remek stratégiai húzásnak köszönhetően.

    A belga RBM csapat svéd pilótája volt az egyetlen, aki slick gumikon rajtolt, annak ellenére, hogy nedves pályán kezdődött a verseny. Eriksson elrontotta a rajtot, a BMW vendégpilótája, Alex Zanardi is elé került. Egyre jobban közeledett az a váltópont, amikor a slickek már gyorsabbak, mint az esőgumik. Mire ez eljött, a mezőny döntő többsége már kijött száraz pályás gumikért.

    Edoardo Mortara már a rajtnál megelőzte a poleból induló Audist, Loic Duvalt, így az élre állt. Mögötte Juncadella egészítette ki a Mercedes 1-2-t. Amikor újra elkezdett esni az eső – a 8. kör környékén – már csak Mortara, Rast, Frijns és Zanardi maradtak az esőgumikon, míg Eriksson boxkiállás nélkül haladt slickeken az 5. helyen.

    A svéd tökéletesen időzítette a kötelező kiállását, és akik pedig már voltak kint, jöhettek megint, visszarakni az esőgumikat.  Ezzel mindegyikőjük körhátrányba került.

    Lucas Auer azonban megtörte az autóját, a hatos kanyarban a gumifalban kötött ki, hiába volt már újra esőgumikon. Emiatt be kellett küldeni a biztonsági autót. Ez is jól jött Erikssonnak, neki sikerült körön belül maradnia, így kiállását tulajdonképpen ingyen hajtotta végre, mert visszazárkózott a riválisokra a safety car alatt.

    Az élen Mortara nyomta, ami a csövön kifért, hogy kiépítsen egy kiállásnyi előtt Eriksson előtt, amivel az első helyre tudna visszajönni. Ez végül nem jött be neki, az olasz végül 6 körrel a vége előtt állt ki, amikor pedig visszajött, egy pillanatra még René Rast is veszélyeztette. Mortara lemaradása 15 másodperc volt 5 körrel a vége előtt, volt olyan kör, amikor 3 másodpercet hozott a vezető Erikssonon, de ez sem volt elég: 1,8 másodperccel mögötte futott be.

    Rast lett a harmadik, Frijns a negyedik, míg Zanardi az elképesztő 5. helyen ért célba egyszeri kiruccanásán a különlegesen átalakított BMW-vel. Paul di Resta vezette a kétszer kiállók csoportját és majdnem 1 kör hátrányát 12 másodpercesre faragta le Zanardi mögött, de így is meg kellett elégednie a 6. hellyel.

    A skót Duvalt előzte meg még 8 körrel a vége előtt, ő lett a 7. Még három Audi zárt a TOP 10-ben: Jamie Green, Mike Rockenfeller és Nico Müller. Mivel Zanardi nem kap pontot, a 11. Bruno Spengler is kapott 1 egységet. Di Resta 5. helyével megelőzte Gary Paffettet a bajnokságban, most már ő az első. Paffett felejthető hétvégét zárt, az első versenyen kiesett, a másodikon pedig Juncadella forgatta ki, amikor épp Spenglert támadta.

    Az említett Juncadella versenye már akkor elment, amikor a boxbejárat előtt megpördült az eső érkezésekor. Az ötödik helyen végző Zanardi először azt hitte, csapata viccel az eredmények közlésekor. Az olasz hazai futamán szabad kártyásként indulhatott. Utolsóként kvalifikált mindkét versenyre, azonban az első futamon 12. lett a 13 célba érőből. A másodikon pedig a zavarosban halászva ugye az 5. helyen zárt.

    A rádiókommunikáció tiltott a DTM-ben, csak a boxban lehet rádiózni. Tehát mikor a verseny leintése után Zanardival közölték, hányadik lett, nem akarta elhinni. „Ez a legjobb vicc egész hétvégén” – mondta. „Ugyan már, csak vicceltek! Öreg vagyok már, nem tudtok ugratni.”

    Egy kis gumiégetés után kiszállt az autóból, és ezt mondta: „Az 5. hely az egész hétvége gyümölcse. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel és a koromat elnézve, nem fogok már túl sok lehetőséget kapni, hogy ilyen sikereket élhessek át. Jó volt a tempóm és nem voltam biztos abban, hogy mit tegyek, ha lassabb pilóták jelennek meg előttem!”

    Komolyan, nagyon hálás vagyok a BMW-nek ezért a lehetőségért. Mindig hittek bennem. Ez a bizalom remek ajándék – és örülök, hogy tudtam élni vele. Köszönöm a DTM-nek is, hogy tárt karokkal fogadtak.”

    „Örökre szívembe zárom ezt a hétvégét. 51 évembe telt, hogy átéljem – de legalább megkaptam az esélyt.”

  • Zanardi magabiztos a második misanói futam előtt

    Zanardi magabiztos a második misanói futam előtt

    A BMW vendég versenyzője, Alessandro Zanardi nehéz versenyen van túl, ugyanis a DTM első Misanói versenyén az időjárás is bonyolította az 51 éves pilóta debütálását.

    Zanardi az utolsó helyről kezdte a futamot és sikerült kimaradnia a balhéból, annak ellenére, hogy három különböző incidens volt, ezek miatt kétszer a safety car-t is be kellett küldeni.

    „Nem lett volna értelme az első körben kockáztatni és esetleg kipördülni. Az volt a fontos, hogy tapasztalatot gyűjtsek a vasárnapi versenyre” – mondta Zanardi.

    Az olasz tudta tartani a tempót a többiekkel, de elrontották a taktikáját. A BMW Team RMR, mely az ő versenyét menedzselte, az első safety car fázisban hozta ki a boxba, így kétszer kellett végigmennie a boxutcán.

    Zanardi viszont így is pozitívan tekintett a versenyre: „A futam sokkal jobban ment nekem, mint minden másik esemény. Egész jól tudtam tartani a tempót a versenytársakkal, főleg a verseny végén. Emiatt magabiztosan állok a második versenyhez.

    Az időjárás várhatóan ugyanolyan lesz, mint tegnap, eső várható a második futam időmérőjéig.

  • Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Audi: Minimum 16 fős mezőnyre lesz majd szükség a Mercedes nélkül

    Az Audi elnöke, Dieter Gass szerint a 16 fős rajtrács lenne a legjobb a DTM számára a Mercedes nélkül, ugyanis a Mercedes már nem lesz tagja a DTM jövő évi mezőnyének.

    A Mercedes távozásával csak a BMW és az Audi autói fognak szerepelni a sorozatban 2019-től. Ugyanakkor lehetséges, hogy lesz egy harmadik gyártó az Aston Martin személyében, ugyanis az angol gyártó lehet, hogy tagja lesz a mezőnynek 2020-tól.

    A mezőny már régóta 18 főből áll, ugyanis mind a három gyártó (Mercedes, Audi, BMW) hat autóval képviselteti magát minden egyes versenyhétvégén. A csapatok elutasították a 24 fős rajtrácsot, a költségek csökkentése érdekében. Ha elfogadták volna a javaslatot, akkor mindegyik gyártónak 8 autót kellett volna építenie, ami nem egy olcsó mulattság.

    Gass jelezte, hogy az Audi-nak is és a BMW-nek is nyolc autót kellene működtetnie a következő szezontól a 16 fős rajtrács érdekében.

    „Erről a dologról tárgyalunk a BMW-vel jelen pillanatban,” – mondta Gass. Gass azt is felvetette, hogy a bónusz két autót az Audi helyett egyes ügyfél csapatok versenyzői is vezethetnék. Az autókat természetesen a legjobb technikával látná el az Audi.

    „Jelenleg azt tervezem, hogy megfelelő autókat kapjak a vevőim számára, ugyanis Gerhardnak az a célja, hogy minél több gyártó szerepeljen a sorozatban,” – mondta Gass.

    „Nagy lesz a különbség, ugyanis az előző években az ügyfélcsapatok autói mindig is régebbi modellek voltak. A következő évtől kezdve viszont az ügyfélcsapatok versenyzői is az adott év autójával versenyezhetnek.”
    A következő évtől fog érvénybe lépni a DTM új szabálykönyve, amelyben a szabályok szinte teljesen megegyeznek a japán Super GT sorozat szabályaival.

    A szabályok között fellelhető az, hogy a jövőben V4-es turbófeltöltős motorok fogják működtetni az autókat a klasszikus V8-as motorok helyett. A V4-es motorok bevezetését már 2017-ben meg akarták valósítani, azonban ezt a döntést a Mercedes megvétózta.

    „Minden a tervek szerint halad,” – mondta Gass a felkészüléssel kapcsolatban.
    „Nyilvánvalóan már évek óta dolgozunk ezen a projektem, ugyanis az újfajta V4-es motorok használatát már 2017-ben felvetették. Azonban a Mercedeses barátaink keresztbe tettek nekünk, ugyanis ők mondták azt, hogy „ez nagyon drága lenne és mi ezt képtelenek vagyunk megcsinálni”.

    „Így későbbre halasztottuk az új motorok bevezetését a Mercedes miatt. Ezek után pedig kijelentik, hogy távoznak a szériából, ami egy kicsit kiábrándító. Azonban a munka megy tovább és mi nem állunk le,” – tette hozzá a német elnök.

  • Kirobbanóan nagyot szól a BMW M2 Competition kettős rekordja

    Kirobbanóan nagyot szól a BMW M2 Competition kettős rekordja

    A BMW M GmbH digitális kampányához megtervezett rendkívüli mutatványok maximálisan kiaknázták a nagyteljesítményű kompakt sportolóban rejlő teljesítmény-potenciált.

    A bajor prémiumgyártó legújabb digitális kampányának főszereplője szokatlanul látványos eszközökkel állította be kettős rekordját: egy égetően erős lézer és egy precíziós penge párosának segítségével. A BMW M2 Competition (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 9,8 – 10,0 liter / 100 km [9,0 – 9,2 liter / 100 km]; kombinált károsanyag-kibocsátás: 224 – 227 gramm / km [206 – 209 gramm / km])* lélegzetelállító rekordvideói a BMW és a BMW M divízió közösségimédia-oldalain népszerűsítik a nagyteljesítményű kompakt sportoló kvalitásait.

    BMW M2 Competition: a lézer rekord:

    https://www.youtube.com/watch?v=QzJeQOibd5s

    A BMW M2 Competition a rekordok megdöntésére született. Hogy igazolja ezen ígéretét, a kétajtós sportautó a legkiválóbb emberek által felállított világrekordokból merített ihletet, olyanokból, amelyek ráadásul első ránézésre összeegyeztethetetlenek egy gépkocsi kvalitásaival: pengével átvágni egy perc alatt több mint 87 darab bambuszköteget, illetve lézerrel kidurrantani 60 másodperc alatt 63-nál több léggömböt.

    „A BMW M2 Competiton a legőszintébb formában testesíti meg a BMW M GmbH értékeit. Egy egészen kivételes autó, amelyet rendkívüli menettulajdonságokkal, letaglózó kisugárzással és versenyautós precizitással vérteztünk fel. Legújabb digitális kampányunkkal pontosan ott szólítjuk meg a modell célközönségét, ahol szabadidejüket töltik és informálódnak a világról: a közösségi médiában. A BMW M2 Competition számára felépítettük a tökéletes színpadot, hogy magával ragadó stílusban mutathassa be képességeit” – nyilatkozta Uwe Dreher, a BMW, a BMW i és a BMW M márkák nemzetközi kommunikációs vezetője.

    A látványos kihívások leküzdésére – amelyeket világszerte most először kíséreltek meg – a müncheni vállalatcsoport egy érintőlegesen átalakított BMW M2 Competition modellt gurított be egy, a Dél-afrikai Köztársaság fővárosában felépített filmstúdióba. A rekordkísérlet főszereplőjének hajtáslánc- és futómű-technológiája mindenben megegyezett a sorozatgyártásban kínált BMW M2 Competition modellekével, csupán a kettős rekord érdekében előre egy égetően erős lézert, míg hátulra egy precíziós pengét szereltek fel.

    A rekordkísérlet mérnökien pontos megtervezése és a heteken át tartó fokvárosi tesztek után a felépített pálya, a pilóta és a négykerekű sportoló is készen állt: a bambuszkötegeket félkörívekben, a héliummal töltött léggömböket pedig sorokba rendezve állították egymás mellé, hogy a pilóta az előbbiek félbe vágását pontos csúsztatásokkal, utóbbiak kidurrantását pedig haladás közben abszolválhassa. A sorba rendezett léggömbök egymásutánjából a vezetés szerelmesei azonnal kiolvashatják a világ legerősebb betűje, az M formáját.

    A színfalak mögött:

    https://www.youtube.com/watch?v=2THZHbdji8g

    Technikai szempontból a BMW M2 Competition már sorozatgyártásban kínált formájában is mindent tud ahhoz, hogy vérbeli rekorder váljon belőle: motorházteteje alatt egy, a BMW M3 / M4 sportmodell-páros soros hathengeres benzinmotorjának műszaki alapjaira megálmodott, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, vadonatúj fejlesztésű szív dobog, amely 410 lóerő maximális teljesítményével 4,4 másodperc alatt gyorsítja fel a kétajtós sportolót álló helyzetből 100 km/órás tempóra. A mérnökök a BMW M2 középkonzoljára most először egy kapcsolósort is terveztek, amellyel a tulajdonosok közvetlenül állíthatnak az erőforrás karakterisztikáján, a kormányrásegítés mértékén, a hétfokozatú duplakuplungos M DCT automataváltó esetében pedig a Drivelogic funkció beállításán. A BMW M2 Competition mindezeken felül már ránézésre is a legsportosabb oldalát helyezi előtérbe: a módosított első lökhárító, a magasfényű feketére fényezett, megnövelt méretű, újratervezett hűtőrács-pár és a vadonatúj, exkluzív Hockenheim Silver metál karosszériafényezés minden korábbinál magabiztosabb és erőteljesebb kisugárzást garantál.

    „Kivételesen trükkös vezetői manőversorozatnak nézünk elébe, amely jóformán lehetetlen” – mondta Marc Higgins kaszkadőrkoordinátor a rekordkísérletre felépített pályáról. „A BMW M2 Competition hatalmas elvárásokkal néz szembe. Minden egyes csúsztatásnak mérnökien pontosnak kell lennie, mert a hibahatár a nullával egyenlő. Az erőteljes kisugárzás és a versenyautós agilitás ugyanakkor nagyon sokat segít” – tette hozzá.

    „A hónapokon át tartó előkészületek után a kihívás végre fináléjához érkezett. A pilóta a szakma egyik legjobbja, de még így is elengedhetetlenül fontos, hogy az autó még a legkisebb beavatkozásokra is pontosan reagáljon. Ha az autó nem megfelelően viselkedik, nem lesz meg az új rekord” – fűzte hozzá a kettős rekordról készített videókat rendező Oison Tymon.

    És a BMW M2 Competition maradéktalanul igazolta az ígéreteket: a nagyteljesítményű kompakt sportoló a kihívás összetettsége ellenére is megdöntötte mindkét korábbi rekordot. A modell néhány próbálkozás után 117 bambuszköteget vágott ketté és 79 léggömböt durrantott szét – mindkettőt pontosan 1 perc alatt.

    A kettős rekord hitelességét drónnal készített felülnézeti felvétel bizonyítja:

    https://www.youtube.com/watch?v=L_LjpR1201Y

    A BMW M2 Competition kettős rekordjáról készített videók az „Egyazon utca. Eltérő játék.” („Same street. Different game.”) elnevezésű marketingkampány égisze alatt készültek el, látványviláguk pedig tökéletesen beleillik a koncepció fő üzenetébe. A sötét háttér, a digitális óra és az éles fények a videojátékok világát idézik: a BMW M2 Competition digitális premierje óta rajongók milliói élhetik át a kétüléses sportoló kvalitásait az okoskészülékekre kifejlesztett CSR Racing 2 autós játékban.

    *A szögletes zárójelekben szereplő értékek az opcionális extrafelszereltségként elérhető, hétfokozatú M DCT duplakuplungos automataváltóval felszerelt BMW M2 Competition modellre vonatkoznak.

    Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól és a felszereltségi szintektől is függnek.