Címke: BMW

  • Verstappen és Norris egy verseny erejéig csapattársak lesznek

    Verstappen és Norris egy verseny erejéig csapattársak lesznek

    A Red Bullos Max Verstappen és a McLarenes Lando Norris is osztozik majd egy BMW Z4 GT3-as autón a hétvégi Bathursti 12 órás virtuális versenyen a Team Redline színeiben.

    A két Forma-1-es pilóta mellett a sztárok csapatát alkotja még a BMW gyári pilótája Nicky Catsburg illetve a Supercars-ban nagy menőnek számító Shane van Gisbergen is.

    Catsburg számára ez lesz a második alkalom egy hét alatt, hogy teljesíti ezt a híres 12 órás versenyt, ugyanis múlthéten részt vett a valós versenyen is.

    „Mindannyian szeretjük a virtuális versenyzést. Holtszezon van és rengeteg időt töltünk télen a szimulátorban. Atze Kerkhof [a Team Redline vezetője – a szerk.] volt ennek a központi figurája, rengeteget készültünk együtt a tél során. Akárcsak a valóságban, úgy itt is egymást váltogatjuk, tehát amikor Max kiszáll az autóból, akkor én ugrok be a helyére, megteszek pár etapot és újra cserélünk. Nagyon várom már ezt, azért is mert, amikor legutóbb részt vettem a valódi viadalon, akkor technikai probléma miatt nem tudtam befejezni.” – nyilatkozta Catsburg a motorsport.com-nak.

    A verseny egyébként majd az interneten is követhető lesz.

  • Egy év után kiszállhat a WEC-ből a BMW

    Egy év után kiszállhat a WEC-ből a BMW

    A motorsport.com értesülései szerint a BMW-nél erősen fontolóra vették azt, hogy a jelenleg is futó WEC szezon végeztével hátat fordítanak a hosszútávú versenyzésnek, csupán egyetlen szezon után.

    A bajor márka a 2018\2019-es WEC szuperszezonjának elején csatlakoztak a GTE Pro kategóriához az új M8 GTE modelljükkel, amivel egyébként az IMSA-ban is szerepelnek.

    Hiába a sikeres észak-amerikai szereplés (legutóbb a daytonai 24 órás versenyen arattak kategória győzelmet), Európában eléggé gyengén teljesítenek. A GTE Pro kategória gyártói tabelláján az utolsó helyet foglalják el, és csupán egyszer tudtak dobogóra állni. A versenyzők tabelláján sem sokkal jobba a helyzetük, a Da Costa/Blomqvist páros a kilencedik, míg a Tomczyk/Catsburg duó pedig a tizedik helyet foglalja el.

    A BMW Motorsport vezetője Jens Marquardt korábban már kifejezte elégedetlenségét a csapat jelenlegi pozíciójával kapcsolatban, illetve azt is elmondta, hogy a BMW elutasítja a hiperautós szabályrendszert. Ám azt is kihangsúlyozta, hogy a jövővel kapcsolatban addig nem döntenek, amíg júniusban véget nem ér az aktuális szezon.

    „Még mindig sok olyan dolog van a WEC-ben amit meg kell vizsgálnunk, biztos vagyok benne, hogy nem hoztuk ki a maximumot az autónkból. Erre fogunk koncentrálni a hátralévő futamokon. Miután minden lement azután leülünk majd és döntünk a folytatást illetően. Szerencsés helyzet az számunkra, hogy ez az a sorozat, ahol szinte semmit nem kell változtatnunk az autónk egy új szezonra.” – nyilatkozta Marquardt.

    Nem csak a BMW az egyetlen gyártó amelynek jövője kérdéses, ugyanis egy másik GTE csapat a Ford sem döntött még a további folytatást illetően. Pletykák szerint ők is inkább az IMSA felé kacsingatnának, és ha ez a két gyártó kiszáll a sorozatból az azt jelenti, hogy a GTE mezőnyét csupán három gyártó, a Ferrari az Aston Martin és a Porsche képviselné.

  • Daytonai kategória győzelem a BMW-nek – a győzelmet Charly Lamm emlékének ajánlják

    Daytonai kategória győzelem a BMW-nek – a győzelmet Charly Lamm emlékének ajánlják

    A 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó érzelmekben gazdag győzelmet aratott a hétvégén megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés esővel áztatott, izgalmakkal teli futamán. „Charly Lamm azt akarta volna, hogy a végsőkig küzdjünk. Megtettük és megnyertük neki” – mondta Jens Marquardt a futam leintése után.

    A BMW RLL csapat lett a január 24-27. között megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győztese, miután a heves esőzések következtében másodjára félbeszakított futam leintésekor a 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó haladt a GTLM kategóriában versenyző mezőny élén. A második félbeszakítást követően a futam nem folytatódott, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi, a brazil Augusto Farfus, az osztrák Philipp Eng és az egyesült államokbeli Colton Herta alkotta kvartett így a rendkívül változatos összecsapás első helyezettjeként végzett. Alex Zanardi volán mögé ülésének köszönhetően a 24-es rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautót is osztatlan rajongói figyelem övezte, amelynek kereszttüzében az olasz sportfenomén és három csapattársa, az egyesült államokbeli John Edwards, a finn Jesse Krohn és az ausztrál Chaz Mostert az összetett tabella kilencedik helyezettjeként zárta a futamot.

    A BMW M8 GTE versenyautó ezzel megszerezte harmadik GTLM futamgyőzelmét az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnyében. A bajor prémiumgyártó első ízben 1976-ban diadalmaskodott Daytonában, akkor a BMW 3.0 CSL modellel. Az aranyérmet további kettő követte a BMW M3 GTR versenyautóval 1997-ben és 1998-ban, majd a BMW prototípusai 2011-ben és 2013-ban is abszolút győzelmet arattak a floridai aszfaltcsíkon. A BMW RLL csapat most először állhatott fel a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára.

    De Phillippi, Farfus, Eng és az IMSA-széria újoncaként debütáló Herta javarészt komplikációktól és eseményektől mentes versenyt tudhat maga mögött. Colton Herta a 64. körben megautózta a GTLM kategória leggyorsabb, 1:42,908 perces köridejét. Az éjszaka folyamán heves esőzés vette kezdetét, amelynek következtében a pályaviszonyok körről körre romlottak, mígnem hét órával a futam tervezett vége előtt biztonsági okokból félbeszakították az összecsapást. A megmérettetés mintegy két órával később, sárga zászló alatt folytatódott, amelyet a pályabírók összesen tizenhét alkalommal mutattak fel a 24-órás futam alatt. Az ismételt zöld lámpa után a BMW pilótái hibátlan vezetéssel szilárdították meg pozíciójukat az élbolyban, majd egy körrel a futam második félbeszakítása előtt Augusto Farfus átvette a vezetést a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautóval. Ez utóbbi a hétvégi megmérettetés döntő pillanatának bizonyult, a futam ugyanis a második félbeszakítás után nem folytatódott, így a BMW abszolút győzelmet ünnepelhetett.

    Anex Zanardi és csapattársai már a futam első félbeszakítása előtt az élboly mögött autóztak, miután a 24-es rajtszámú versenyautót számos alkalommal ki kellett hívni a boxba. A BMW M8 GTE már a verseny kezdeti fázisában egy kettős hibát produkált: amikor az olasz kiválóság, aki 2001-ben egy versenybaleset során mindkét lábát elvesztette, átvette csapattársától a volánt, a kormányoszlop kormányt rögzítő csatlakozója és a versenyautót felemelő patronok egyszerre romlottak el. A több ezer kilométernyi, intenzív tesztelés során a versenyautó egyetlen alkalommal sem mutatott hasonló meghibásodást, a helyreállítási munkálatok így temérdek időt emésztettek fel. A BMW M8 GTE ezt követően számos kisebb baleset miatt egyre hátrébb és hátrébb csúszott, az egyik legnagyobb figyelem mégis, a kilencedik helyezés ellenére is Alex Zanardi 24-es rajtszámú versenyautóját övezte.

    A 96-os rajtszámú BMW M6 GT3 versenyautóval induló Turner Motorsport a GTD kategória tizedik helyén végzett, a németországi Jens Klingmann, valamint az egyesült államokbeli trió, Bill Auberlen, Dillon Machavern és Robby Foley összesen 560 kört autózott ki a gépből.

    A versenyhétvégét egy lesújtó hír árnyékolta be: Charly Lamm, a BMW Schnitzer csapat főnöke január 24-én, csütörtökön tragikus hirtelenséggel életét vesztette. A BMW RLL csapat így mindkét versenyautóra egy „Isten áldjon, Charly!” feliratú matricát ragasztott, a Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győzelmét pedig a BMW Charly Lamm emlékének ajánlja.

    A BMW Motorsport igazgatójának, a BMW RLL csapat főnökének és a BMW M8 GTE versenyautó pilótáinak nyilatkozatai a Daytona-i 24-órás megmérettetés után

    Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója:

    „Micsoda verseny, és micsoda izgalmas győzelem – és mégis, mily nehéz napok ezek a BMW Motorsport életében. Egy ennyire eseménydús és kiszámíthatatlan futam után fantasztikus érzés volt felállni a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára. Gratulálok Connor De Phillippi-nek, Augusto Farfus-nak, Philipp Eng-nek, Colton Herta-nak és mindenkinek a BMW RLL csapatnál! Gratulálok továbbá a müncheni mérnököknek, akik egy vérbeli győztest építettek nekünk! Rendkívül büszkék lehetünk erre a győzelemre, és a 24-es rajtszámú versenyautó kilencedik helyezése ellenére is úgy vélem, hogy pilótáink ma történelmi mérföldkőhöz érkeztek. Alex Zanardi jelenléte és versenyzése valósággal felrobbantotta a lelátókat, élő legendaként küzdött Jesse Krohn, John Edwards és Chaz Mostert oldalán, és a hátracsúszások ellenére sem vesztette el lendületét és motivációját. Pontosan ez az, ami annyira különlegessé teszi őt, és pontosan ez az, amiért a rajongók imádják. Alex és csapattársai igazi győztesnek érezhetik magukat, mi pedig Charly Lamm emlékének ajánljuk ezt a győzelmet. Elvesztése éppen olyan fájdalmas ma is, mint csütörtökön volt, amikor értesültünk a hírről. Ő azt akarta volna, hogy a végsőkig küzdjünk. Megtettük és megnyertük neki.”

    Bobby Rahal, a BMW RLL csapat főnöke:

    „Micsoda nagyszerű küzdelem! Daytonában futamot nyerni egészen különleges érzés. Ha figyelembe vesszük, hogy tavaly hol végeztünk ugyanitt, nem tudjuk nem elképesztően nagyra értékelni mindazt a munkát, amit a csapat az elmúlt időszakban véghez vitt. Szívből gratulálok a 25-ös rajtszámú versenyautó teljes csapatának! Ugyanakkor gratuláció illeti a 24-es rajtszámú versenyautó csapatát is, mert a szerencsétlen körülmények ellenére kiválóan küzdöttek.”

    Connor De Phillippi, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:

    „Ez egy igazán őrült futam volt, egyszerre száraz, nedves és hideg aszfalttal. Csapattársaim fantasztikus munkát végeztek. A versenyautó még most, 24 órával a futam rajtja után is teljesen újnak hat. Augusto kiváltképp hihetetlen munkát végzett az esőben. Tökéletesen megbizonyosodhattunk afelől, hogy a BMW M8 GTE egy végtelenül megbízható és versenyképes autó, amely minden versenykörülmények közepette helytáll. Az egész csapat nagyszerű munkát végzett. Megnyertük Daytonát, hihetetlen!”

    Augusto Farfus, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó brazil pilótája:

    „Ez a győzelem egyszerűen varázslatos, különleges jelentőséggel bír számomra. Néhány nappal ezelőtt egy igen fontos embert veszítettem el. Biztos vagyok benne, hogy Charly velem volt a siker felé vezető úton, így ez a győzelem az övé. Eljött az ünneplés ideje.”

    Philipp Eng, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó osztrák pilótája:

    „Az utolsó néhány órát uraló feszültség szinte elviselhetetlen volt. 24 órán keresztül egyetlen hibát sem vétettünk – és ennek meg is lett az eredménye. Szárazon is képesek voltunk tartani az élboly tempóját, amit azonban Augusto az esőben véghez vitt, egyszerűen leírhatatlan. Fenomenális élmény volt nézni, büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csapattársam van. Ez a győzelem Charly-é.”

    Colton Herta, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:

    „Végtelenül látványos volt! A szó szoros értelmében ez volt az első GT versenyem – és micsoda fantasztikus véget ért! A legjobb az egészben az éjszakai élboly volt, amikor a GTLM kategória első öt helyezettje szorosan egymás mögött vonatozott és mindannyian a jobb pozícióért versenyeztünk. Aztán jött Augusto, aki hihetetlen dolgot művelt az esőben és a mezőny élére vezetett minket. Alig tudom elhinni.”

    Alex Zanardi, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó olasz pilótája:

    „Egy hihetetlenül intenzív futamon vagyunk túl – amelyet a BMW nyert meg. Rendkívül boldog vagyok. Összességében én is a nagy csapat tagja vagyok, így egy kicsit én is győztesnek érzem most magam. Gratulálok a srácoknak! Augusto kiváltképp hihetetlen munkát végzett. Versenyzői szempontból nézve ugyanakkor nem sikerült megvalósítanunk minden célunkat a 24-es rajtszámú autóval. Hihetetlenül sajnálom mindazokat, akik keményen dolgoztak ezen a projekten, legyen szó akár Münchenről, akár az Egyesült Államokról. A felkészülési időszakban számtalan lehetséges forgatókönyvet végigpróbáltunk, majd az első box-kiállásnál olyasmi történt, amilyen azelőtt soha korábban. De erről szól a motorsport, el kell fogadnunk. Mindazonáltal, itt Daytonában olyan rajongói élményt, csapaton belüli fogadtatást és elismerő szeretetet kaptam, amely tündérmesékbe illő. Hatalmas köszönettel tartozom a BMW Motorsportnak és a BMW RLL csapatnak, amiért megadták nekem életem egyik legnagyobb élményét.”

    John Edwards, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:

    „Az elmúlt néhány hónap, amikor Alex Zanardi és a többi csapattársam oldalán teszteltem, rendkívül különleges élmény volt számomra. Óriási megtiszteltetés, hogy egy olyan fantasztikus egyéniség mellett dolgozhattam, mint Alex – és nem csupán a versenypályán, hanem azon kívül is. A verseny sajnos csalódással ért véget számunkra, túl sok zavaró körülmény jött össze ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Csapatként azonban nagyon örülünk a 25-ös rajtszámú versenyautó győzelmének.”

    Jesse Krohn, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó finn pilótája:

    „Kőkemény verseny volt, amelyben egyáltalán nem volt szerencsénk, és a heves esőzés sem könnyítette meg a dolgunkat. Magával ragadó volt látni, ahogy Alex minden versenykörülményben képes volt az ideális íven tartani az autót, még az extrém erős felúszásokkor is. Örülök neki, hogy a 25-ös rajtszámú versenyautónak jól jöttek ki a dolgok. A verseny előtti intenzív felkészülés meghozta a gyümölcsét, a csapat nagyon megérdemelte ezt a győzelmet.”

    Chaz Mostert, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó ausztrál pilótája:

    „Számos tényező szerencsétlen együttállása kellett ahhoz, hogy ne sikerüljön elérnünk a verseny előtt kitűzött célunkat. Mindent egybevetve azonban, a 24-órás versenyzés és az, hogy olyan különleges emberek mellett dolgozhattam, mint Alex Zanardi, John Edwards és Jesse Krohn, fantasztikus élmény számomra. Soha nem fogom elfelejteni.”

  • Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Két-három másodperccel gyorsabb DTM-autók jönnek 2019-ben

    Mike Rockenfeller szerint az új Class One szabályoknak megfelelő DTM-autók akár két-három másodperccel is gyorsabbak lehetnek elődjeiknél.

    A DTM és a japán Super GT-sorozat közös Class One szabályrendszere 2019-ben lép életbe, aminek következményeképpen a német bajnokság négyhengeres, kétliteres, és – talán legfontosabbként – 100 lóerővel erősebb turbómotorokra vált. Az autók aerodinamikáját is jelentős változások érik (beleértve a hátsó szárnyat, a padlólemezt és a diffúzorokat), ezek összessége pedig másodpercekben mérhető köridőjavulást eredményezhet.

    „A pálya függvényében a köridők két-három másodpercet is gyorsulhatnak” – szolgáltatott véleményt Rockenfeller az Audi és a BMW közös tesztjén. „Gyorsabban érkezel meg a kanyarokba, a féktávok picit meghosszabbodnak, de az egyenesekben gyorsabban megyünk át, talán először túllépjük a 300 km/h-t is. Ez fantasztikus teljesítmény lenne és a DRS és szélárnyékozás miatt teljességgel megvalósítható.”

    A DTM turbóra váltásával búcsút intenek a V8-as szívómotoroknak, a 2013-as bajnok pedig röviden összefoglalta a különbségeket.

    „A szívómotor sokkal egyenletesebben adta le a teljesítményt, ami körülbelül 500 lóerőben volt limitálva” – folytatta Rockenfeller. „A turbóban négy hengerrel kevesebb van, de vagy 100 lóerővel többre képes, amit nyilván megérez az ember. Amint beindul a turbó, hatalmas erők szabadulnak fel, még négyes-ötös-hatos fokozatokban is csodálatos a gyorsulás. Az autón belül a hang annyira nem tér el az eddigiektől, ám az alacsonyabb fokozatokban egyfajta morajlás hallatszik a kipufogó környékéről. A motorok kissé halkabbak lettek ugyan, de mivel ígyis érezhető a többletteljesítmény, szerintem a versenyzők és a rajongók is elégedettek lesznek.”

  • Kiszámíthatóbbak lesznek a futamok idén a Formula E-ben?

    Kiszámíthatóbbak lesznek a futamok idén a Formula E-ben?

    Az ABB Formula E egyszeres bajnoka, Lucas di Grassi szerint a második generációs autók miatt sokkal unalmasabb lehetnek a futamok az ötödik szezonban. A brazil bajnok úgy gondolja, hogy az autók miatt már nem kell spórolniuk az energiával.

    A BMW portugál versenyzője, Antonio Felix da Costa nyerte meg az ötödik szezon első versenyét Rijádban. A portugált ugyan megelőzte a bajnoki címvédő Jean-Eric Vergne, azonban a francia pilóta egy boxutca áthajtásos büntetés miatt visszaesett és utána az első helyet már nem tudta visszaszerezni.

    Eddig a versenyzőknek mindig sáfárkodniuk kellett az energiával minden egyes versenyhétvégén. Csak akkor nem kellett spórolniuk, hogyha volt biztonsági autós fázis a versenyen, ugyanis a biztonsági autó mögött sokkal lassabb tempóval haladhatnak a versenyzők.

    Az Audi brazil pilótája, akit a kilencedik helyen intettek le a szezonnyitón, szerint a nagyobb akkumulátorok miatt semennyit nem kell spórolniuk az energiával, ami miatt a nézők unalmasabb versenyeket láthatnak majd.

    „Eddig a szezonig minden versenyen spórolnunk kellett a jobb stratégia érdekében,” – nyilatkozta a brazil az Autosportnak. „A taktika pofon egyszerű volt: a verseny elején nyomhattad, a kiállás után pedig már visszább vettél a tempóból. Azonban ha az egész versenyen végig nyomod, akkor mindenki ugyanazt csinálja. A spórolás hiánya miatt a versenyek színvonala csökkenhet és a taktikai harc akár teljes mértékben eltűnhet.”

    Da Costának viszont más a véleménye. Szerinte a Formula E-nek pont ilyen versenyekre van szüksége, ahol mindenki tövig nyomhatja a gázt. „Örülök annak, hogy a teljes mezőny bátran nyomhatja neki,” – mondta a portugál. „A Rijádi ePrix egy tökéletes példa volt arra, hogy szinte mindenki kivétel nélkül ugyanazzal a beállítással teljesítette a versenytávot.

    „Emiatt a versenyzőknek folyamatosan koncentrálnia kell. Mindig is az volt a célunk, hogy eljussunk oda, hogy autócsere nélkül képesek legyünk egy versenytávot teljesíteni.”

  • Formula E: Da Costa győzelemmel kezdődött az új éra

    Formula E: Da Costa győzelemmel kezdődött az új éra

    A BMW versenyzője Antonio Felix da Costa nyerte a Formula E 2018/19-es idényének első futamát Szaúd-Arábiában. A portugál versenyző a tavalyi bajnokot előzte meg egy büntetés következtében.

    A verseny felénél a regnáló bajnok Jean-Eric Vergne vezetett, ám bokszutca áthajtásos büntetést kapott technikai szabálysértésért. Így a francia pilóta csak a dobogó második helyéig tudott visszakapaszkodni. Mögötte Jerome D’Ambrosio végzett a harmadik pozícióban.

    A rajtnál, a pole-ból induló Da Costa megtartotta vezetését, noha voltak gondjai a rajtkocka elfoglalásával. Mögötte José Maria Lopez és Sebastian Buemi vívott nagy harcot. Vergne a rajt után megelőzte az ex Forma-1-es Stoffel Vandoornen-t, aki a remekül sikerült kvalifikációja után a negyedik helyről rajtolhatott.

    Már az első körben történt egy kisebb baleset, a svájci Edoardo Mortara találkozott a fallal, de vissza tudott jönni a versenybe, csupán az első orrkúpja bánta a találkozót.

    Az élen álló négyes elkezdett ellépni a mezőnytől, miközben a másik Techeetah autóval André Lotterer is megelőzte Lopezt. Da Costa megszilárdította a vezetését, miközben a második helyen autózó Buemire elkezdett felzárkózni a két Techeetah. Vergne pedig könnyedén el is ment a svájci mellett, de Lotterernek nehezebb falat volt.

    A verseny felénél Vergne utolérte és szép előzéssel át is vette a vezetést a BMW-stől, nemsokkal később követte őt a csapattársa is. Ám ekkor mindkét DS Techeetah autó bokszutca áthajtásos büntetést kapott – pont azután, miután Vergne elhasználta az első támadó módját – mert túllépték a maximális megengedett teljesítményt. Ezzel jócskán visszaestek a mezőnyben.

    Da Costa ezzel visszavette a vezetést, de a második helyért nagy csatában olt Lopez és D’Ambrosio. Ám a Dragon versenyzőjének eltört a bal hátsó felfüggesztése, így kénytelen volt feladni a futamot. Mivel nem tudott beérni a bokszba ezért előbb egész pályás sárgazászló volt érvényben, majd a biztonsági autót is beküldték.

    Miután távozott a biztonsági autó, három kör maradt hátra a versenyből. Da Costa, D’Ambrosio és Vergne voltak ekkor az élen. A portugál és a francia rögtön használta is a második támadó módját, amivel Vergne feljött a második pozícióba. Végül a győzelemre már nem volt elég ideje, így Antonio Felix da Costa szerezte meg az új éra első futamgyőzelmét. Ami egyben a második sikere is volt a sorozatban.

    A negyedik helyen Mitch Evans végzett, mögötte André Lotterer, Sebastian Buemi és a legjobb újonc Oliver Rowland következett. Az Audi két pilótája, Daniel Abt és Lucas Di Grassi lett a 8.-9.helyen, utóbbi a 18.helyről rajtolva. Az utolsó pontot Nelson Piquet szerezte meg.

    Éppenhogy lemaradt a pontszerzésről a két Virgin-es autó Sam Bird és Robin Frijns révén. Utánuk Oliver Turvey szelte át a célvonalat. Felipe Massa 14.helyen fejezte be első Formula E versenyét, de ő is szintén büntetett volt a futam során, akárcsak még a másik BMW-vel Alexander Sims, aki egy második szabálysértés miatt tíz másodperces időbüntetést is kapott pluszban, ami így neki a 18.helyre volt elég. Tom Dillmann 15., Maximilian Günther pedig a 16.lett, míg Stoffel Vandoorne a 17.helyen zárt. Mortara körhátrányban, az utolsó még célba érő helyen végzett, a 19.-en.

    Gary Paffett és Felix Rosenqvist szintén nem fejezte be a versenyt.

    A következő forduló Marrakech-ben lesz, január 12.-én.

  • Habsburg először próbált ki DTM autót, melege volt

    Habsburg először próbált ki DTM autót, melege volt

    Habsburg Ferdinánd meghívást kapott az Audi DTM autójának a tesztjére Jerezben, azonban feltehetően Szergej Szirotkin érkezése miatt végül a Mercedes gépét próbálhatta ki. A fiatal versenyzőket 22 fok várta, az Audi a BMW és a Mercedes is kipróbált olyanokat, akik még soha nem ültek túraautóban. Ezen élményeiről mesélt a herceg úr is:

    „Az évet egy DTM autóban befejezni, ami ennyire a motorsportok régi szenvedélyének az érzését adja vissza, nos hatalmas mosolyt csalt az arcomra így karácsonykor. Az autóban melegebb volt, mint azt először gondoltam. A Formula 3-as autóval ellentétben ugye ennek van teteje is. Emiatt a hőség miatt izgultam ezen a teszten. Többet izzadtam, mint azt vártam. Ugyanakkor mulatságos volt ilyen erejű autót terelgetni. Az, hogy egy olyan profi csapattal dolgozhattam, mint a HWA, mély benyomást tett rám, és szokatlan dolog volt számomra. Sokkal több ember alkotja a csapatot, akikkel aztán lehet beszélni, és emiatt hatékonyak. Minden körömben tanultam versenyzőként.”

    Persze nem csak a 2018-as Mercedes-AMG C63 DTM autó teteje volt számára új dolog:

    „A legnagyobb különbség persze az autó súlya, a karbon fékek, sokkal több lóerő és a leszorítóerő. Az autó bizonytalanabb, de a kanyarokban képes jobban tapadni, az egyenesekben meg lehet vele száguldani. A könnyű autókhoz vagyok szokva, amelyek olyan 5-600 kg körül vannak. A DTM autó némileg több. Meg kellett tanulnom a gumikezelését és azt, hogy miképp fékezzek vele. Bizonyos értelemben hasonlít egy F3-as autóhoz, de át kell állni, mert a DTM autó sokkal fejlettebb.”

    https://www.facebook.com/Fhabsburg62/photos/pcb.1981902531905729/1981898658572783/?type=3&theater

  • Az Audi „behívta” Szirotkint is tesztelni!

    Az Audi „behívta” Szirotkint is tesztelni!

    A DTM épp teszteli a fiatal pilótákat Jerezben, de az Audi gyorsan elhívta Szergej Szirotkint is a listájukhoz, ha már elérhetővé vált. Az orosz a múlt hónapban vesztette el a Forma-1-es versenyülését, helyére a Williamsnél Robert Kubica ülhet majd. Most azonban kipróbálhatja az Audi jóvoltából a DTM-es autójukat.

    A 23 éves pilóta mellett lehetőséget kap még Frédéric Vervisch, Benoît Tréluyer, Andreas Bakkerud, Mattia Drudi, Jonathan Aberdein és Sacha Fenestraz is, akik a 2018-as RS5 DTM autóval körözhetnek szerda estig.

    A BMW is még négy versenyzőt próbálgat, egyikőjük csatlakozhat majd a 2019-es felállásukhoz, a Mercedes pedig kvázi örömautózik már csak, és utoljára csatlakozott tesztelni a másik két márkához.

  • Andy Priaulx a Lynk & Co Cyan Racinggel tér vissza!

    Andy Priaulx a Lynk & Co Cyan Racinggel tér vissza!

    A háromszoros WTCC bajnok, Andy Priaulx csatlakozik Thed Björkhöz és Yvan Mullerhez, és jövőre a WTCR-ben indul. Priaulx 2010-ben a BMW Motorsport színeiben vezetett a túraautó világbajnokságon utoljára, akkor volt utoljára a Super 2000-es kategória, ahol egy BMW 320si E90-est hajtott, és vesztett az akkor Chevrolet pilóta Muller ellen.

    Priaulx ezt követően is maradt a bajoroknál, így a DTM-ben is versenyzett 2012-2013-ban, 2015-ben pedig továbbra is BMW-vel a brit túraautók közt találjuk a West Surrey Racingnél, miközben további sportautós programjaiban is szerepel a márkának.

    2016-ban csatlakozik a Fordhoz, ahol gyári pilóta lesz, segít a WEC-es sportautós programjuknál, illetve az új Ford GT kifejlesztésében az Egyesült Államokban.

    A 44 éves pilóta 2019-ben a Lynk & Co Cyan Racing istálló tagjaként csatlakozik a FIA WTCR mezőnyéhez, és több éves szerződést írt alá:

    „Megtiszteltetés, hogy a Lynk & Co Cyan Racing versenyzője lehetek, és biztos vagyok benne, hogy jó helyzetben leszünk ahhoz, hogy a bajnoki címekért harcolhassunk már az első évben. Azonban még kemény munka vár ránk. Szoros a verseny, ahogy volt az idén a WTCR-ben is, a Cyan Racing fejlődését meg követtem, így nem esett nehezemre dönteni, hogy csatlakozzak-e hozzájuk 2019-ben.”

    Priaulx-t már az idei évben is emlegették a túraautó világkupa berkeiben, amikor szó volt arról, hogy ő érkezhet James Thompson helyére a Münnich Motorsporthoz, akik végül Timo Scheiderrel állapodtak meg az utolsó futamokra. A neve felmerült még további csapatoknál is, de végül ilyen pedigrés csapattársak mellett kötött ki, mint Muller és Björk. Christian Dahl, a Cyan Racing részéről így látja ezt:

    „Andy egy igazi túraautós legenda, az eredményei önmagukért beszélnek. A hatalmas tapasztalata keveredik a nyers tempójával, ami sorsdöntő lesz nekünk. Üdvözöljük magunk között, és azt hiszem, hogy a 2019-es WTCR szezon egyike lehet majd a legszorosabbaknak.”

    A Motorsport Világtanácson történt mostani döntés értelmében egy nevezéssel két autó indítható csapatként, ez azt jelenti tehát, hogy a Cyan Racing is futtatni fog még egy autót. Még nem teljesen egyértelmű az, hogy miképp fognak felosztani négy autót, és ki lesz gyakorlatban is Priaulx csapattársa majd.

  • Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    A kétszeres bajnok Marco Wittmann vezényletével a BMW sorozatban immáron a hetedik szezonját kezdi meg a visszatérésük óta, ahogy Timo Glock is marad a bajor márkával tovább. Továbbra is őket erősíti Bruno Spengler, aki 2012-óta van velük, de már a 15. szezonját kezdi meg. Philipp Eng és Joel Eriksson tavaly csatlakoztak az alakulathoz, de újra velük csatlakozhatnak a mezőnyhöz.

    Eng a bemutatkozó szezonjában a top tízben végzett, Eriksson pedig nagyszerű győzelmet aratott Misanoban. Miután Augusto Farfus elhagyta a szériát, a BMW Motorsport a hatodik versenyülésükről még nem döntöttek. Jövő héten Jerezben azonban tartanak egy tesztet kifejezetten a fiatal pilótáknak, feltehetően utána majd ezt is bejelentik. Akiknek esélyt adnak: Nicky Catsburg, Mikkel Jensen, Nick Yelloly és Sheldon van der Linde.

    A BMW azzal is adós még, hogy a 2019-es szezonra épített M4-eseiket mely privát csapat használhatja majd.