Címke: BMW

  • Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Minden évben nálunk olvashatjátok el először azt, hogy milyen kiemelkedő versenyeket nyújt a Hungaroring, a következő évben. Szomorú tendencia, de sajnos egyre kevesebb sorozat látogat el hozzánk, az újabb ismertebb kieső aki 2020-ban már nem jön Magyarországra, az a TCR Europe szériája. Azon tekintetben is nagy a kérdőjel továbbra is, hogy az évek óta belengetett, tologatott és a magyar motorsport rajongók által igen várt felújítás mikor veszi kezdetét a Hungaroringen. Papíron most már a konferenciateremnek és a múzeumi rész kialakításának kellene jönnie…

    Hogy mindenki okosan gazdálkodhasson a szabadidejével és időben jelezze a szándékait a munkáltatójának, újra összeraktuk gyakorlatilag a legjelentősebb magyar versenypálya 2020-as naptárát!

    2020. április 25-26.- WTCR + ETRC

    A szervezők által találóan csak Super Racing Festivalnak elnevezett rendezvényen végre Magyarországon is mehet a „norbidálás”. Michelisz Norbi és Kiss Norbi rég mérkőzött meg egymással, pláne nem magyar pályán, de most sem fognak. Viszont legalább egy hétvégén lesz a túraautó világkupa és a kamion Európa-bajnokság hungaroringi fordulója. Kifejezetten örömteli hír a családoknak ez, hiszen egy jeggyel letudható a két legismertebb hazai pályaautós szinte kötelező meglátogatása. 14 év alatt, és 65 felett ráadásul ingyenesen látogatható az esemény.

    2020. július 11-12. – International GT Open + EuroFormula Open

    Évek óta visszatér hozzánk párban ez a két széria. Ingyenessége okán akár kiváló program azoknak, akik épp nem a strandon vannak. Őszintén szólva meglep, hogy itt továbbra sincs komolyabb magyar induló, akár csak alkalmi jelleggel is.

    2020. július 31-augusztus 2. – Formula 1 Magyar Nagydíj

    Az örökranglistán a Hungaroring már a kilencedik helyen található, mint olyan pálya, ahol a legtöbbször rendeztek Forma-1-es futamot. Ki gondolta volna ezt 1986-ban, hogy idáig jutunk? Népszerű desztináció a külföldieknek a magyar pálya Budapest közelsége miatt is, így érdemes minél előbb megvásárolni a jegyeket, ha jó helyet akarunk magunknak. Német Nagydíj híján pedig hazánkba is feltehetően sok német rajongó érkezhet.

    2020. szeptember 26-27. Blancpain GT Sprint

    Idén rettenetesen elmosta az eső, az egyébként remek sorozatot. Az év utolsó komolyabb autósport eseménye mindig jó levezetés a motorsport rajongó családoknak, így érdemes mindenképp kilátogatni. Olykor meglepően ismert versenyzők is megtalálhatóak a mezőnyben.

    Érdekes kérdés, hogy mennyiben befolyásolja például az, hogy a TCR Europe nem jön Magyarországra például a Zengő Motorsport vagy a M1RA csapat terveit és lehetőségeit. A DTM is feltehetően akkor tér majd csak vissza hazánkba, amikor kész lesz a BMW gyár majd Debrecenben. Ám ez még nagyon a jövő zenéje…

  • Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    A Williams egykori versenyzője Robert Kubica a BMW színeiben fog majd részt venni a DTM jerezi tesztjén decemberben.

    A lengyel – akinek Nicholas Latifi veszi majd át a helyét a grovei istállónál a kihívással teli visszatérését követően – már korábban is elmondta, hogy a Forma-1-es tesztversenyzői szerepét mellett szívesen versenyezne is.

    A korábbiakban arról szóltak a hírek, hogy Kubica menedzserei az Audival tárgyaltak egy lehetséges DTM-es versenyzői ülésről, azonban a német gyártó vezető főnöke, Dieter Gass jelezte, hogy nem terveznek változtatni a jelenlegi pilótafelállásukon.

    Azonban a BMW- akik az idei évben csúnyán alulmaradtak az Audival szemben a bajnokságokban – szeretne változtatni a versenyzőinek kilétén. Ez megnyithatja Kubica előtt a DTM kapuját, amit sokan kész kényként kezeltek a szingapúri bejelentése után, miszerint az idei szezon végén el fogja hagyni a Williams csapatát.

    A lengyel a korábbiakban már vezethetett DTM autót, igaz, hogy az hat éve volt és akkor még V8-as motorok dolgoztak a német túraautó bajnokság autóiban. „Szeretném megköszönni a lehetőséget a BMW Motorsportnak, hogy pályára vihetem majd a BMW M4-est Jerezben,” – mondta a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese. „Alig várom már a tesztet és hogy jobban megismerhessem az autót.

    „Egy új kihívásra vágyok és lényegében a DTM tökéletesen eleget tesz ennek. Top kategóriás versenyzőkből áll a mezőny és a sorozat színvonala is elég nagy. Azonban először meg kell néznünk, hogy miként fogok majd teljesíteni a tesztem.”

    A BMW csapatfőnöke Jens Marquardt hozzátette: „Robert egy hatalmas név az autosport világában, ugyanis egy rendkívül tapasztalt versenyzőről van szó, aki a Forma-1-ben is megfordult már. Kíváncsian várjuk már, hogy miként fog alakulni számára az első tesztje a BMW M4-essel.”

    Az Audi nagyon úgy néz ki, hogy megtartja a korábbi Formula 3-ban versenyző Jonathan Aberdeint, aki ígéretesen teljesített az első DTM-es szezonjában. Azonban Pietro Fittipaldi jövője kérdéses a német márkánál annak ellenére, hogy brazil versenyző nagy érdeklődést mutatott sorozat iránt. Emiatt Kubica akár még az Audi vendég csapatánál is befutó lehet. A privát csapatoknál valós versenyzéshez anyagi keret is szükséges, azonban ez Kubicának nem jelenthet gondot, ugyanis a lengyel olajtársaságnak köszönhetően 15 millió eurót vitt anno a Williamshez.

    A BMW az egyetlen gyártó, akik már bejelentették a tesztfelállásukat az újoncok tesztjére. Kubica mellett Nick Yelloly ülhet majd autóba a jerezi teszten, amit december 10-től 13-ig rendeznek majd.

  • Hivatalos: A Formula E hetedik szezonja már világbajnokság lesz!

    Hivatalos: A Formula E hetedik szezonja már világbajnokság lesz!

    A FIA Motorsport Világtanácsa megadta a világbajnoki státuszt, a teljesen elektromos hajtású Formula E szériának. A tagok szavazatainak köszönhetően teljes jogú FIA világbajnoki címeket osztanak ki már majd a 2020/21-es szezont követően. Jean Todt, a FIA elnöke és Alejandro Agag, a Formula E atyja a mai napon alá is írták az erről szóló dokumentumot Párizsban.

    A jelenlegi versenynaptárban 14 helyszín található öt kontinensen, és lélegzetelállító profi autóversenyzést visz a belvárosokba a világon mindenütt. A széria a nemzetközi platformja lett az elektromos jármű technológiák fejlesztésének, és a fenntartható mobilitást hirdeti. A sportág egyre inkább vonzza a nagy autógyártókat, már a jelenlegi szezonban is. A BMW, Porsche és a Mercedes versenyez az Audival, Jaguarral, DS Automobilities, NIO, Penske, Nissan és Mahindra Racing csapataival. Látható, hogy a jelentős autógyártók képviseltetik magukat a Formula E-ben, gyakorlatilag élő technológiai bemutatóként használják azt.

    A mai döntéssel ez a sorozat lesz a FIA ötödik világbajnoki státuszú sorozata. A hetedik szezontól kezdve a Formula E a legmagasabb szinten jegyzett FIA által szabályozott sorozatok közé tartozik majd, hasonlóan mint a Forma-1, rali világbajnokság, a hosszútávú világbajnokság, a ralikrossz világbajnokság vagy a gokart világbajnokság.

    Jean Todt így nyilatkozott:

    „Remek kaland volt a Formula E megalkotása és fejlesztése. Büszke vagyok rá, hogy ma megerősíthetjük azt, hogy megkapja a FIA világbajnoki státuszt. Amióta elkezdtük ezt, a Formula E kétségen kívül egyre csak erősebbé vált. Rövid idő alatt a széria fontossá tette magát az autóipar számára, és idén két fontos nagy gyártó is csatlakozott. Ezen gyártók elhivatottsága és profizmusa, valamint a csapataik és a versenyzőik minősége minden szezonban érzékelhetően fejlődött. Az első 2014-es pekingi verseny óta minden ePrix bizonyította a Formula E koncepcióját, ami a legfejlettebb elektromos versenytechnika. Éppen ezért örömmel üdvözlöm a Formula E-t, mint a legújabb FIA világbajnoki sorozat.”

    Alejandro Agag, a Formula E részéről hozzátette:

    „Mindig is az volt a célunk, hogy egy napon FIA világbajnoksággá váljunk. Minden amit tettünk és nyújtottunk eddig ezért a pillanatért történt. Az, hogy megkaptuk a FIA világbajnokság státuszt hitelesebbé teszik a teljes értékű formaautós szériánkat, amely egy látványos sporttermék. Ez a szerződés és bejelentés a top nemzetközi együléses versenyszériák közé emeli a Formula E-t. Sok ember munkája fekszik ebben, de mindez nem jöhetett volna létre a FIA elnöke, Jena Todt és a felügyelő szervezet támogatása és a partnereink valamint a csapataink elhivatottsága nélkül. Most már kimondhatjuk, hogy megcsináltuk, ez azonban még csak egy új fejezet az ABB FIA Formula E világbajnokságában.”

  • Kubica döntött a jövőről, Steiner a válaszára vár

    Kubica döntött a jövőről, Steiner a válaszára vár

    Robert Kubica azt mondja, már döntést hozott jövő évi terveiről, Günther Steiner is választ vár a lengyeltől.

    Amióta bejelentette, hogy elmegy a Williamstől, az egyszeres futamgyőztest sok mindennel hírbe hozták, egy esetleges DTM-üléstől a tesztpilótai szerepkörig. Múlt héten szárnyra kapott, hogy az utóbbit illetően nem a Haas, hanem a Racing Point lehet a lengyel célja.

    „Az utóbbi két hétben nincs új fejlemény.” – tért a tárgyra rögtön Steiner – „Ez inkább rajta áll, el kell döntenie, mit szeretne jövőre csinálni. Mi türelmesen várunk, mi lesz. Ez egy nagy döntés, ezt pedig tiszteletben tartjuk.”

    Kubica minden bizonnyal pénteki szabadedzéseken is szeretne majd vezetni, ez pedig a Haas szerint amúgy is szükséges lenne. De nem csak ez, hanem vélhetően egy 2021-es versenyülés is szerepel a követelései között.

    „Még senki sem biztos benne, hogy itt lesz két év múlva, még minden nagyon képlékeny. Mi sem írtunk még alá senkivel. Ez az egész egy nagy játék.” – mondta Steiner.

    A Williams lengyel pilótája sem fedte fel még a kártyáit, de azt mondja, már megvan, mit szeretne tenni. Terveiről azonban csak sejtelmesen nyilatkozott.

    „Nem akarok részletekbe menni, de szerintem döntöttem. Komplikált az ügy, és sok mindent kell még tisztázni. Remélhetően ez hamarosan meg is történik. Optimista vagyok, bár nem minden rajtam múlik, mert több programot kell összeegyeztetni, az pedig kompromisszumokat jelent.”

    Kubica azt is elhintette, a versenyzés elsőbbséget élvez számára, és egyre valószínűbb, hogy ez a DTM-ben lesz.

    „Kihívást keresek, és sanszos, hogy a DTM-ben megyek majd. Végtére is ez a Forma-1 után a második legkeményebb európai sorozat. Ha ott kötök ki, boldog leszek. Remélem, még sikerül majd mást mellészervezni úgy, hogy mindenki boldog legyen, erre nyitott vagyok.”

    Az Audi úgy tűnik, megtartja a pilótáit, így ott nem lesz hely. Tehát Kubica a BMW-nél vagy a gyári támogatás nélküli WRT-nél (Aston Martin) köthet ki.

  • Vergne emlékezik még rá, milyen kemény éveket élt meg Marko mellett

    Vergne emlékezik még rá, milyen kemény éveket élt meg Marko mellett

    A kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne visszaemlékezett a Forma-1-es korszakára, amelyet elég nehéznek titulált. A ma már 29 éves francia pilóta egyike azon ismertebb versenyzőknek, akik a Red Bull versenyzői programjából kerültek ki, majd fiatalon pár évvel később mégis kirakták a csapatból. A Canal Plusnak mesélt Vergne, aki három évig a Toro Rossónál szolgált, egészen 2014-ig:

    „Nem fogom támadni őket, mert nélkülük nem tartanék ma itt, ahol. Ugyanakkor ez egy igazán bonyolult történet.”

    A Red Bull junior programjának az irányítója, dr. Helmut Marko egy nagyon kemény karakter, Vergne szerint is indokoltan:

    „Amikor kezdtem a Formula 3-ban, felhívott, és ennyit mondott: „Ricciardo megmutatta, hogy kell ezt csinálni, ha nem nyered meg a bajnokságot, mehetsz is.”

    Másik alkalommal ezzel hívta fel a franciát Marko:

    „Az első helyről indultam és természetesen meg is nyertem a versenyt, de Marko szerint az tűrhetetlen volt, hogy nem szereztem meg a versenyen a leggyorsabb kört. Nos, ő ilyen.”

    Sebastian Vettel is mondogatta akkoriban, hogy Marko kemény arc, ugyanakkor egyenes is, és Danyiil Kvjat is elismerte, hogy az osztrák szakember hozzájárulása sok versenyző karrierjéhez nyilvánvaló. Az orosz is röhögve mesélte el egy kalandját vele:

    „Talán vagy három-négy másodperccel voltam lassabb az első Formula BMW-s tesztemen esőben, erre reggel hétkor felhívott, és csak ennyit mondott: „Úgy néz ki, hogy elég hasztalan vagy esőben.”, majd lerakta a telefont.”

  • Hans Zimmer komponálja a hálózatról tölthető jövőbeni BMW modellek hangzását

    Hans Zimmer komponálja a hálózatról tölthető jövőbeni BMW modellek hangzását

    A világ egyik legnépszerűbb zeneszerzőjének sorozatgyártásban kínált alkotásai már 2020-ban megérkeznek az utakra.

    2019 júniusában Hans Zimmer és Renzo Vitale zeneművész a BMW Group #NEXTGen fesztiválján közösen mutatta be azt a modern hangdizájnt, amelyet a BMW Vision M NEXT tanulmányautóhoz komponáltak. Néhány hónappal később, 2019 novemberében a müncheni központú vállalatcsoport és a világ egyik legnépszerűbb zeneszerzője hivatalosan is bejelentette hosszú távú együttműködését: a BMW IconicSounds Electric márkanév égisze alatt Hans Zimmer a hálózatról tölthető jövőbeni BMW modellek hangzásvilágát komponálja meg. „Egészen egyedülálló lehetőségünk nyílik arra, hogy különleges hangokkal káprázatos élménnyé varázsoljuk a hálózatról tölthető BMW modellek vezetését. Várakozással tekintek eme nagyszerű kihívás elé, hiszen számomra a BMW Vision M NEXT tanulmányautóhoz, Renzo Vitale oldalán megkomponált hangdizájn létrehozása is egy inspiráló, vadonatúj élmény volt” – mondta Hans Zimmer.

    A közös munka első gyümölcsei már 2020-ban sorozatgyártásba kerülnek

    A Los Angeles-i Nemzetközi Autószalon megnyitását megelőző napokban Hans Zimmer és Renzo Vitale a Gladiátor, az Eredet és A sötét lovag zeneszerzőjének Santa Monica-i stúdiójában exkluzív betekintést engedett a korábbi együttműködés részleteibe, a BMW Vision M NEXT tanulmányautó hangdizájnjának megkomponálásába. A két művész legutóbb a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW modellek rendszerkészenléti hangjelzéseit álmodta meg, amelyek már 2020-ban visszaköszönnek a bajor prémiumgyártó tömegtermelésben kínált négykerekűiben. „A magával ragadó hangzásvilág megkomponálásával lehetőségünk nyílt arra, hogy a BMW hálózatról tölthető modelljeiben eltöltött minden percet pozitív élménnyé varázsoljunk. A hajtáslánc és a fedélzeti rendszerek készenlétét jelző hangok már indulás előtt vidámságot és boldog gondolatokat csempésznek az utasokba, már rögtön beszálláskor és a „Start / Stop” gomb megnyomásakor” – fogalmazott Renzo Vitale.

    BMW IconicSounds Electric

    Az elektromos mobilitás legfőbb előnyeként gyakran a csendes suhanást szokás említeni. A hálózatról tölthető gépkocsik egyre növekvő „zöld” hatótávolságával párhuzamosan azonban a vezetés élménye iránti vágy is növekszik, a bajor prémiumgyártó így a BMW IconicSounds Electric márkanév alatt megkomponált hangzásvilág segítségével váltja valóra a vezetés élményének merőben új formáját. „Autóink hangzása az elmúlt évtizedekben emberek millióit ejtette rabul. Izgatottan tekintünk a Hans Zimmerrel való közös munkánkra, amely során a hálózatról tölthető jövőbeni BMW modellek hangzásvilágát dolgozzuk ki. Ügyfeleinket világszerte vadonatúj élményekkel ajándékozzuk meg, amellyel újraértelmezzük a vezetés élményének fogalmát” – nyilatkozta Stefan Ponikva, a BMW márka élményközpontú részlegének alelnöke.

    A BMW IconicSounds Electric zeneszerzőjeként és kurátoraként Hans Zimmer a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW modellek megannyi különböző hangzását megkomponálja. Külön hangzást kapnak a tanulmányautók, a koncepciók, a sorozatgyártásban kínált modellek és minden egyes akusztikai jelzés, az elektromos mobilitás érzelmekben gazdag karakterét pedig a fedélzeti rendszerek élőbeszéd-hangzása fokozza majd.

    A BMW Group közel tíz éve fejleszti az elektromos mobilitás hangzását

    2009-ben, a kísérleti MINI E flotta bevezetésekor a BMW Group tervezőmérnökei olyan mesterségesen generált hangokat fejlesztettek ki, amelyek segítik a szinte hang nélkül suhanó gépkocsik észlelését. A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt piaci debütálása óta a bajor prémiumgyártó ügyfelei az opcionális extrafelszereltség részeként meg is rendelhetik a modellbe az akusztikus gyalogosfigyelmeztető rendszert.

    A törvényi előírásokkal párhuzamosan a mérnökök az akusztikus gyalogosfigyelmeztető rendszert is továbbfejlesztették, így ma már számos tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW modell alapfelszereltségének része (az akusztikus gyalogosfigyelmeztető rendszer beszerelésére vonatkozó törvényi előírások világszerte eltérnek). A technológia célja, hogy anélkül jelezze a közvetlen környezet számára a szinte hangtalanul suhanó gépkocsi jelenlétét, hogy azzal a gyalogosokat és a gépkocsiban ülő utasokat egy pillanatra is megzavarná.

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Szó szerint szar helyzetbe került a orosz BMW, duplán is

    Szó szerint szar helyzetbe került a orosz BMW, duplán is

    Tegnap elég furcsa dolog történt egy BMW tulajdonossal, Szamarában, Oroszországban. Lángra kapott az utcán a bajor márka X6-os modellje, és a megzavarodott tulajdonos nem tudott hirtelen máshoz nyúlni, mint egy KAMAZ szippantós autó összegyűjtött tartalmához.

    Mivel a motortér begyulladt, kénytelen-kelletlen ezzel oltottak, árulta el egy szemtanú. A szennyvízzel és egyébbel összeállt elegy hatásosnak bizonyult, és sikerült eloltani a tüzet. Nem ismert, hogy mennyit költött a tulajdonos ezt követően a mosásra, illetve milyen további veszteség érte.

    https://youtu.be/wii3fA8_gV8

  • Kettős BMW siker: Sims nyerte a Diriyah E-Prix második versenyét

    Kettős BMW siker: Sims nyerte a Diriyah E-Prix második versenyét

    A BMW-s Alexander Sims nyerte a Formula E 2019/20-as szezonjának második futamát.

    Az elektromos bajnokság hatodik szezonja rajtolt el ezen a hétvégén Szaúd-Arábiában. A nyitó hétvégén ráadásul mindjárt két futamot rendeztek. Az elsőn, pénteken Sam Bird diadalmaskodott, ma azonban Sims állhatott fel a dobogó legfelső fokára, csapattársa
    Maximilian Günther, valaminr az audis Lucas di Grassi előtt.

    A pole-ból induló Sims az élen tudott maradni a rajtot követően, a mögötte haladó Buemi azonban nehezen tartotta a mögött érkező di Grassit.

    Jerome D’Ambrosionak már a felvezető körön gondja akadt a Mahindrával – a negyedik helyről indult volna -, így már el sem tudott rajtolni.

    Da Costa az előtte haladó Buemit meglökte hátulról, így a Nissan versenyzője keresztbe is fordult, és egészen veszélyes manőverrel sikerült csak visszakeverednie menetirányba, így kis híján Felipe Massával és Oliver Rowlanddel is összeütközött.

    Daniel Abt boxutca áthajtásos büntetést kapott szabálytalan gázpedál karakterisztika miatt, míg Birdöt Evans kényszerítette falhoz, így feladni kényszerült a versenyt.
    Pályára lépett a Safety Car, miközben Wehrlein autójáról lógott egy darab, mivel ő is ütközött Birddel.

    Sims a biztonsági autós fázis utáni újraindításkor alkalmazta a második attack mode-ot, így megtartotta első helyét Da Costa előtt, miközben Günther két helyet javítva előre jött a harmadik helyre. Később azonban Da Costa áthajtásos büntetést kapott a Buemivel való ütközése miatt, míg Buemi 10 másodperces időbüntetést kapott a figyelmetlen, veszélyes visszatérő manőveréért.

    Másodjára is érkezett a safety car, miután Frijns megforgott a 8. kanyarban, majd a falban végezte.

    Eközben Felipe Massa is áthajtásos büntetést kapott, mert nem megfelelően foglalta el helyét a rajtrácson.

    A biztonsági autó távozása után zöld jelzést kapott a mezőny, pedig még javában emberek voltak a pályán, akik Frijns autóját mentették. De még időben a teljes pályára érvényes sárga zászlós jelzésre váltottak.

    Evans is kapott egy áthajtásos büntetést a Birddel való incidense miatt.

    Végül a versenyt Sims nyerte Günther és Di Grassi előtt.

    Végeredmény:

    Versenyző csapat Differencia
    1 Alexander Sims BMW 46:48.327
    2 Max Guenther BMW 1.383
    3 Lucas di Grassi Audi 2.817
    4 Stoffel Vandoorne Mercedes 3.581
    5 Edoardo Mortara Venturi 4.294
    6 Oliver Rowland e.dams 5.475
    7 Nyck de Vries Mercedes 7.318
    8 Oliver Turvey NIO 16.544
    9 Daniel Abt Audi 16.942
    10 James Calado Jaguar 17.221
    11 Jean-Eric Vergne DS Techeetah 19.394
    12 Brendon Hartley Dragon 20.702
    13 Antonio Felix da Costa DS Techeetah 22.634
    14 Sebastien Buemi e.dams 26.291
    15 Neel Jani Porsche 27.493
    16 Andre Lotterer Porsche 29.046
    17 Pascal Wehrlein Mahindra 35.290
    18 Mitch Evans Jaguar 37.105
    19 Ma Qing Hua NIO 40.165
    20 Felipe Massa Venturi 45.758
    Nico Muller Dragon Kiesett
    Robin Frijns Virgin Kiesett
    Sam Bird Virgin Kiesett
    Jerome d’Ambrosio Mahindra Nem indult el

     

    A bajnokság állása két futam után

    Egyéni:

    Versenyző Pontok
    1 Alexander Sims 35
    2 Stoffel Vandoorne 27
    3 Sam Bird 26
    4 Oliver Rowland 20
    5 Andre Lotterer 18
    6 Max Guenther 18
    7 Lucas di Grassi 16
    8 Edoardo Mortara 16
    9 Nyck de Vries 14
    10 Robin Frijns 10
    11 Oliver Turvey 4
    12 Jerome d’Ambrosio 2
    12 Daniel Abt 2
    14 Mitch Evans 2
    15 James Calado 1
    16 Antonio Felix da Costa 1

     

    Csapatok:

    Csapat Pontok
    1 BMW i Andretti Motorsport 53
    2 Mercedes-Benz EQ Formula E Team 41
    3 Envision Virgin Racing 36
    4 Nissan e.Dams 20
    5 TAG Heuer Porsche Formula E Team 18
    6 Audi Sport ABT Schaeffler 18
    7 Venturi Racing 16
    8 NIO 333 FE Team 4
    9 Panasonic Jaguar Racing 3
    10 Mahindra Racing 2
    11 DS Techeetah 1
    12 Geox Dragon 0
  • Kubica a Racing Point teszt- és tartalékpilótája lehet

    Kubica a Racing Point teszt- és tartalékpilótája lehet

    Robert Kubica feltehetően a Racing Pointnál lesz teszt- és tartalékpilóta, tudta meg a GPToday.net. A lengyel már korábban bejelentette azt, hogy távozik a Williams csapatától 2019 végén, miután elég nehéz éve volt velük. A visszatérése ugyan sikeresnek is mondható, hiszen 8 évet kihagyott a 2011-es rali balesete után, de Kubica egész évben a mezőny végén kullogott. A brit istálló nem volt képes felvenni a versenyt a többi csapattal, még ha Robert pontot is szerzett nekik, a Német Nagydíjon.

    2019 után a karrierje bizonytalannak tűnt, de a lengyel versenyző többször is kijelentette, hogy maradna jövőre is a Forma-1-ben. A legfrissebb információk szerint Kubica most már közel áll ahhoz, hogy aláírjon a Racing Pointhoz. A silverstone-i csapatnál jövőre Sergio Perez és Lance Stroll versenyeznek, de Kubicával kiegészülve dolgoznának az autójuk fejlesztésén.

    A Haas is próbálta megszerezni a lengyelt, Günther Steiner csapatfőnökkel az élen, és megerősítették, hogy ők is tárgyalásban álltak a 34 éves pilótával. A versenyt azonban úgy tűnik, hogy a Racing Point nyeri.

    Természetesen Kubica szerződtetésével a Racing Point nyer egy új támogatót is, a PKN Orlent. A lengyel olajcég idén a Williams szponzora volt, de feltehetően ők is távoznak a hazai versenyzőjükkel egyetemben a csapattól. A vállalat kifejezte azon igényét, hogy mindenképp maradnának a száguldó cirkuszban.

    Miközben Kubica fő célja az, hogy maradjon szerepe a Forma-1-ben, azon igényét is kifejezte, hogy versenyezni is szeretne jövőre, egy versenyképes mezőnyben. A pletykák szerint 2020-ban a DTM-ben láthatjuk majd, egy ottani informátor szerint a BMW-nél.