Címke: BMW

  • Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Frijns hazájában szerezte meg első DTM győzelmét!

    Az Audi Sport Team Abt Sportsline versenyzője, Robin Frijns végre nyerni tudott a DTM-ben is, miután dominált Assenben, amely a negyedik fordulója a 2020-as szezonnak. Második a Team Phoenix’s pilótája, Loïc Duval lett, pedig küzdött a gumijaival. A dobogó legalsó fogkára a bajnokságot vezető Nico Müller állhatott.

    Az első rajtot le kellett fújni, mert az Jamie Green being nem tudta beindítania az RS 5 DTM-jét, így a szerelőinek le kellett tolniuk a rajtrácsról. Új rajtprocedúrát rendeltek el, a versenytáv pedig csökkent 52 perc + 1 körre.

    Az új rajt után Duval vette át a vezetést, míg Habsburg Ferdinánd kilőtt, és a második helyen találta magát, Frijns előtt. René Rast a negyedik helyre kapaszkodott fel, Mike Rockenfeller és Nico Müller elé. Frijns a második körben előzte vissza Habsburgot, miközben a BMW-s Marco Wittmann megpördült, és a 15. helyig esett vissza. Rast is megelőzte Habsburgot a harmadik helyért a hetedik körben, és így tett Müller is két körrel később.

    A BMW-s Timo Glock, Lucas Auer és Philipp Eng voltak az elsők a bokszutcában friss gumikért a 14. kör végén. Duval az élről állt ki két körrel később, majd jött Rast és Müller a 17. körben. Elkezdett esni ugyan, de nem volt indokolt váltani a slickekről. Frijns is cserélt egy körrel később, és amikor visszatért, éppen Müller elé sikerült neki. Duval újra vezette a versenyt, de csak kicsivel az üldözői előtt.

    A verseny záró szakaszában rendesen beindult az élet, mert Frijns, Müller és Rast felzárkóztak az élen álló pilótára, és a négy autót az utolsó 8 percben csak két másodperc választotta el. A 30. körben Frijns megtámadta Duval-t, és átvette a vezetést, mert a francia szenvedett a gumijain. Rast is lemaradt a vezető hármastól, és még Rockenfeller is megelőzte.

    A finisben Frijns megszerezte az első győzelmét a német túraautós bajnokságban, Duval és Müller előtt. Rockenfeller után ért be Rast, a legjobb BMW-s csak a hatodik helyen ért be: Jonathan Aberdein. Habsburg a hetedik lett, őt követte Sheldon van der Linde. Timo Glock lett a kilencedik, az első pontját megszerző Robert Kubica előtt.

    Frijns érthetően boldog volt:

    „Igazán nagyon örülök, pláne itt Assenben, ez volt erre a legjobb hely. Stresszes dolog volt a végén, és a hátsó gumijaim teljesen elfogytak. Csodálatos az is, hogy először lehettek rajongók idén a lelátókon, így nem is arathattam volna az első győzelmemet jobb helyen.”

    DTM futam holnap is lesz, 10:15-től már időmérő edzés lesz, a vasárnapi futamra, amelyet ad a német SAT.1.

  • Kubica szerint nem normális az, hogy ilyen lassú a DTM-ben is

    Kubica szerint nem normális az, hogy ilyen lassú a DTM-ben is

    Robert Kubica elismerte, hogy nem normális az a tempó a DTM-ben, amit teljesít a Forma-1 után. Tavalyi visszatérése után egy egész évet töltött a királykategóriában, de a lengyel pilóta és a Williams útjai elváltak. Így a 2020-ban a német túraautós szériában versenyez. A 35 éves pilóta azonban újfent csak a mezőny után kullog, és erről Kubica így nyilatkozott a lengyel Przeglad Sportowynak:

    „Amennyiben az utolsó előtti pilótánál is 0.4 másodperccel lassabb vagy, akkor valami ott nem normális. Úgy néz ki, hogy itt nem olyan problémánk van, hogy megváltoztatunk egy-két paramétert az autó finomhangolásakor. Itt valami komolyabb dologról lesz szó, ami hátráltat minket.”

    Robert szponzora az Orlen, és egy BMW-t vezet, amelyet az inkább formaautózásban ismert ART csapat készít fel.

  • Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    Günther egy őrült csata végén szerezte meg a győzelmet Berlinben

    A BMW-s Maximillian Günther nyerte a Formula E szuper szezonzárójának harmadik versenyét Berlinben. A német fiatalnak sikerült megelőznie a regnáló bajnok Jean-Éric Vergnet és a verseny végén kivédekeznie Robin Frijns támadását az első helyért.

    Jerome d’Ambrosi fantasztikusan kapta el a rajtot és azonnal meg is előzte Günthert az egyes kanyarban. A kettejük csatája miatt Vergne azonnal el is lépett tőlük két másodpercre. Günther azonban nem teketóriázott és már a második körben visszavette a második helyét és nyomban a DS Techeetah franciája után eredt.

    Egészen sokáig megúszta a mezőny baleset nélkül, azonban a tizenegyedik körben egy hatalmas tömegbalesetnek lehettünk szemtanúi. Alexander Sims Sergio Sette Camarat próbálta meg kifékezni a kilences kanyar sikánjában, azonban a brazil elfékezte magát és megforgatta James Caladot. Camara autója megsérült, ami miatt félre is állt, de egy nagyon rossz helyre, ugyanis Neel Jani telibe találta őt a Porschéjával. Az eset miatt természetesen be kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítást követően Vergne az első Attack Mode segítségével elkezdte kiépíteni az előnyét Güntherrel szemben. A BMW németje azonban ledolgozta a hátrányát és folyamatosan nyomás alá helyezte a kétszeres bajnokot, aki így több energiát fogyasztott a kelletténél.

    Günthernek végig több energiája volt Vergnenél és megannyi kísérlet után a hetes kanyarban meg is előzte őt a harmincadik körben. A kettejük csatája miatt Frijns is felzárkózott rájuk és Vergnet azonnal maga mögé utasította, hogy többlet energiájával megpróbálja Günthert is megelőzni és megnyerni a versenyt.

    Azonban az idő elfogyott és Günthernek pont sikerült begurulnia az Envision Virgin Racing hollandja előtt a célba, miután elfogyott az energiája. Mögöttük a két DS Techeetah ért célba Vergne-António Félix da Costa sorrendben.

    A kínai istálló versenyzői majdnem addig szórakoztak egymással, hogy a szintén nagyszerű versenyt teljesítő André Lotterer mindkettőjüket megelőzze. Azonban a Porsche németjének végül be kellett érnie az ötödik hellyel.

    További pontszerzők: Oliver Rowland, d’Ambrosio, Lucas di Grassi, Mitch Evans és Alexander Sims

  • Russell majdnem elment a BMW-vel DTM-ezni, mikor csörgött a telefon

    Russell majdnem elment a BMW-vel DTM-ezni, mikor csörgött a telefon

    A Williams versenyzője, George Russell elárulta a Forma-1 hivatalos podcastjében, a Beyond the Gridben, hogy már majdnem csatlakozott a BMW-hez DTM versenyzőként, amely a leginkább közelebb állt a Mercedes képzőprogramjához. Így beszélt erről:

    „Gyakorlatilag már a BMW tartalékversenyzője voltam a DTM-ben. Egyszer teszteltem velük, és minden elképesztően jól ment, és már éppen aláírtam volna 2017-re egy teljes évre versenyzőként. Akkoriban már elfogadtam azt, hogy senki nem fog támogatni engem abban, hogy eljuthassak a Forma-1-ig.”

    Szerencsére Russell kapott egy nem várt telefonhívást:

    „Egy napon épp fürödtem, amikor felhívott valami francia… Gwen Lagrue, Ennyit mondott: „Szia George! Most kezdtem a Mercedesnél, és te vagy az első, akivel szerződni akarok.”

    Azóta is George Russell azon dolgozik, hogy egy top Forma-1-es csapathoz kerülhessen. Legtöbben Valtteri Bottas vagy Lewis Hamilton utódját látják benne a Mercedesnél.

  • Berger: A DTM gondolkodik a GT3 szabályrendszer átvételén

    Berger: A DTM gondolkodik a GT3 szabályrendszer átvételén

    Az ismert német túraautós sorozatnak, a DTM-nek lehet, hogy érdemes lenne lenne a túlélése érdekében átvenniük a GT3 szabályrendszerét, állítja Gerhard Berger. Az egykori Forma-1-es versenyző ma már a széria irányítója, és 2021-re úgy fest jelenleg, hogy az Audi kiválása után csak egy márka maradna. A híresztelések szerint így természetesen a BMW sem maradna, és mint utolsó gyártó is kiszállna a DTM-ből. Berger a Servus TV-n beszélt a helyzetről:

    „Amennyiben nem marad német autógyártó, akik támogatnák részvételükkel a sorozatot, akkor a helyzet eléggé kétségbeejtő lesz. A koronavírus-járvány miatt ráadásul komoly szembeszélben kell dolgozzunk.”

    Elismerte, hogy az egyik megoldás az lenne, ha átvennék a GT3 szabályrendszerét:

    „Amennyiben mi az ITR-nél úgy döntünk, hogy folytatni akarjuk, akkor GT3-as alapokon kell ezt tennünk. Ez az egyetlen olyan technikai szabályzat, amely sok gyártót vonz. Nyilvánvaló, hogy a GT3 szabályrendszerét kell átvennünk.”

  • Kubica még mindig haragszik a BMW-re, amiért lemaradtak 2008-ban

    Kubica még mindig haragszik a BMW-re, amiért lemaradtak 2008-ban

    Robert Kubica még mindig sajnálkozik azon, hogy 2008-ban kimaradt az életéből a bajnoki cím megszerzésének a lehetősége. A BMW a szezon közepe után már nem fejlesztette tovább az autót. A lengyel először vezette a versenyzők világbajnokságát a nagyszerű 2008-as kanadai győzelme után, és az idény felénél is csak két pont lemaradása volt. A BMW mégis úgy döntött, hogy a 2009-es autójukra koncentrálnak inkább, hiszen a KERS bevezetése volt ekkor soron. Az F1.08-as modelljük pedig idővel lemaradt a McLaren és a Ferrari mögött, akik újabbnál-újabb fejlesztési csomagokkal álltak elő.

    Kubica a szezon második felében már csak három dobogós helyezést szerzett. Visszacsúszott az összetettben is a negyedik helyre, 23 ponttal lemaradva az akkor először bajnok Lewis Hamilton mögé. 2009 végén ráadásul a BMW úgy döntött, hogy kiszállnak a Forma-1-ből, és a léghűtéses KERS rendszerük sem vált be. Kubica már 2008-ban is hangoztatta, hogy hiba volt szerinte nem tovább fejleszteni az F1.08-at, és azóta sem változott erről az álláspontja, árulta el a GP Racingnek:

    „Ugyanaz a véleményem, mint 12 éve is volt, mivel végeredményben érintett voltam, és egy nagyon kényelmetlen helyzetbe kerültem emiatt. Ez lett volna az egyetlen esélyünk, hogy harcban legyünk a bajnoki címért. Nem a miénk volt a leggyorsabb autó, ez tény. Normál esetben pedig a leggyorsabb autóval lehet bajnokságot nyerni, bár nem mindig. Különösmód, a többiek hibái miatt, illetve hogy jobb munkát végeztünk a szezon elején még leggyorsabb autó nélkül is vezettük a bajnokságot. Ezeket a lehetőségeket ki kell használni, hiszen sosem tudhatod, hogy mikor adódik egy újabb lehetőség. Tíz évvel később találkoztam pár egykori szerelőmmel, és ugyanez volt a véleményük. Ők is sajnálják, hiszen nem lett újabb lehetőségük végül.”

    Kubica matematikailag akkor még esélyes maradt abban a szezonban a japán futamig, és hiába lett ott második, ez már nem volt elég ahhoz, hogy, hogy életben tartsa a világbajnoki reményeit. Végül Hamilton és Felipe Massa között dőlt el a dolog, de jó ideig lett volna lehetősége Kubicának és a BMW-nek is még úgy is, hogy nem fejlesztettek az autón:

    „Olyan versenyek voltak, hogy senki sem dominált. A Ferrari és a McLaren egyes pályákon erősebbek voltak mint a többiek, de adódtak technikai problémáik, és hibáztak is. Így történhetett meg az, hogy vezettem a bajnokságot, és sokáig harcban voltam a címért a leggyorsabb autó nélkül is. emlékszem viszont az időmérőre Fujiban, ahol én hatodik lettem, a csapattársam Nick Heidfeld pedig 16. Sehol sem voltunk teljesítményben. Az első körben mégis vezettem, majd második lettem. Biztos vagyok benne, ha azokkal az alkatrészekkel mentem volna, amelyeket három hónappal korábban teszteltünk, megnyerem a versenyt. Továbbra is sajnálom ezt az egészet, ugyanakkor szerencsésnek is gondolom magam, hiszen rengeteg olyan tehetséges pilóta akad, aki közelébe se kerül egy hasonló lehetőségnek.”

    Kubica 2010-ben csatlakozott a Renault istállóhoz, majd a 2011-es szezon előtt földbe állította a Forma-1-es karrierjét egy rali baleset után. A lengyel pilóta felépült a sérüléseiből, 2019-ben a Williams pilótája volt. Idén az Alfa Romeo csapatát erősíti, mint a tesztpilótájuk.

  • Kubica: A DTM sokkal másabb, mint a Forma-1

    Kubica: A DTM sokkal másabb, mint a Forma-1

    Robert Kubica keményen dolgozik azon, hogy sikerrel debütáljon a DTM-ben. A Williams Forma-1-es csapatának tavalyi pilótája ugyanis a BMW-s ART GP-nél fog idén versenyezni.

    „Őszintén szólva, nem sok változtatást kellett eszközölni az autón” – mondta a TouringCarTimes-nak. „Csak a sebességváltón és a bal oldali fékerőeloszláson kellett állítani. Azonban ezeken kívül nem volt nagy dolog az autóhoz való hozzászokás.”

    „A DTM nagyon egyedi, teljesen más, mint a Forma-1” – tette hozzá. „Nem volt könnyű a változás, hiszen 99%-ban gokarttal és együléses autóval versenyeztem karrierem során. A DTM-ben mások a szabályok, mert olyan, mint egy elegy. Olyan, mint a GT egy együléses aerodinamikájával, vagyis sok leszorítóerővel. Számomra azonban a megszokás kevésbé volt stresszes. A G-erők kisebbek, a testet is alacsonyabb terhelés éri. Ugyanakkor még sosem versenyeztem úgy pályán, hogy tető van a fejem felett, szóval melegebb lehet, mint amihez hozzászoktam. Az autó beállítása is elég különleges, de folytatjuk a munkát és az alkalmazkodást.”

    „Új helyzet ez abból a szempontból is, hogy rövidebbek a versenyek, ezáltal nem aggódom a fizikális rész miatt. Azonban a DTM-hez szükséges vezetési stílus még feltérképezésre vár.”

    A járványhelyzet miatt nagy kérdés, hogy lehetnek-e nézők a bajnokság idei versenyein. Kubica pedig abban reménykedik, hogy lengyel szurkolói elkísérhetik majd futamokra.

    „Az ITR remek munkát végez a szervezés terén. A csapatok és szervezők óvintézkedéseket hoznak. Senki sem tudta, mi fog történni, szóval gyorsan kellett reagálni. De én örülök, hogy elkezdődik a bajnokság. Mindez sajnálatos a szurkolók számára, mert már nagyon jöttek volna versenyekre, de ki tudja, talán később lehetségessé válik ez is.”

  • A Williams hibázott akkor, amikor nem választotta a Hondát!

    A Williams hibázott akkor, amikor nem választotta a Hondát!

    A korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok szerint a Williams most sokkal jobban állna, ha 2018-ban leszerződnek a Hondával. A McLaren és a Honda 2017 végén váltak el egymástól, és a japánok épp új partnert kerestek maguknak, akár többet is. A Williams úgy döntött, hogy maradnak a Mercedes erőforrásainál, de valójában ez sem mentette meg őket a csúfos szerepléstől. A grove-i csapat utoljára 2003-ban végzett a konstruktőrök bajnokságában a top 2-ben, akkor még BMW motorokkal hajtottak. Ezt követően Cosworthra váltottak, majd Toyotára, később a Renault motorjait használták, végül 2014 óta a Mercedes erőforrásaival mennek. A szomorú vég pedig már elkezdődött, a múlt hónapban bejelentették, hogy eladó a csapat. Chandhok a Skynak nyilatkozott:

    „Érdekes olvasni az online a cikkekben, hogy mennyi mindent másképp lehetne csinálni a Williamsnél. Olyanokat, hogy nem szabadott volna elengedni Adrian Neweyt, vagy hogy a BMW-s kapcsolat tönkremenjen, meg ilyesmiket. Ezek azonban már rég voltak, két kritikus pont azonban akad a közelmúltból is. Az egyik ezek közül az, hogy nem álltak össze a Hondával, illetve egy nagyobb csapattal.”

    Chandhok úgy gondolja, hogy ezekkel másképp alakulhatott volna a Williams története:

    „Azt hiszem, hogy a fotelban hátradőlve és nyilvánosan azt soha be nem bevallva, de azt mondanák nekem, hogy annyit megtehettek volna, hogy a hondás szerződés lehetett volna az, amit komolyabban kellett volna venniük, mint lehetőség. Nézzük csak meg, hogy mire jutott velük a Red Bull. Mindannyian azt gondoltuk, hogy egyszer eljön újra a Honda ideje is. Együtt kell velük dolgoznod, pedig egy másik kultúrából jönnek. Ez nem működött a McLarennél, de a Red Bull megoldotta, és kiaknázta a bennük rejlő potenciált. Tudom, hogy utólag már könnyű okosnak lenni, de a Williams-Honda kombinációból ugyanazt ki lehetett volna hozni, mint amit tett a Red Bull. Pénzügyileg a Honda többet fektetett volna a projektbe, és az felépülhetett volna.”

  • Betiltották a csapatutasításokat a DTM-ben

    Betiltották a csapatutasításokat a DTM-ben

    Az Audi Sport első embere, Dieter Gass arról számolt be, hogy 2020-tól már nem lesznek csapatutasítások a DTM-ben.

    Gass elárulta, hogy a döntést tavaly hozták meg az ITR tanácsadó testületével és a BMW Motorsporttal közösen.

    „Megegyeztünk az ITR-rel és a versenytársunkkal, hogy idéntől nem lesznek csapatutasítások” – mondta Gass a Motorsportnak. „Ez Gerhard Berger [az ITR elnöke] kívánsága volt.”

    Gass arról is beszélt, hogyan tudja ellenőrizni a DTM a szabály betartását.

    „A tárgyaláson esett erről szó. Természetesen elsősorban az Audi AG érdekeit kell védenem. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy megfelelően működik. Sajnos volt néhány szégyenletes példa a múltban a nyílt csapatutasításokra. Ez olyasmi, amit nehéz ellenőrizni. Azonban egymás szemébe néztünk, és megegyeztünk. Bízom benne, hogy [a szabály] megfelelően fog működni.”

    Az Audinak 2019-ben meg kellett kérnie a két bajnokesélyes pilótáját, Nico Müllert és René Rastot, hogy kockázatmentesen versenyezzenek egymással, miután összeértek a Norisringen a gyártó igazgatósága tagjainak jelenlétében. Gass elmondta, hogy az ő felelőssége a pilótáik egymással való ütközésének megakadályozása, viszont akkor már nem szólna közbe, miután életbe lépett az új szabály.

    „Még mindig meg kell előznünk, hogy két márkatárs egymásnak menjen” – tette hozzá. „De nem lesz több közbelépés a jövőben. És, ahogy mondtam, ez egy olyan szabály, melyhez természetesen ragaszkodni fogunk. Ezért nem kell magyarázkodnom az Audi vezérkarának.”

  • A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett

    A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett

    A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán szerdán.

    Szijjártó Péter azt is megemlítette, hogy jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen fognak megbeszélést folytatni.
    Kiemelte, a BMW Debrecen iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.

    A BMW AG szerdán publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra kurtítják.

    Hozzátette: a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek.

    „A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk” – jelentette be. Megjegyezte, hogy a magyarországi üzem kivitelezése mellett más projektek is halasztásra kerülnek.

    A debreceni önkormányzat minden általa vállalt feltételt teljesített ahhoz, hogy a BMW megkezdje a további fejlesztéseket – reagált az autógyár bejelentésére a városháza sajtószolgálata.

    Közleményük szerint az információk „a debreceni önkormányzat és a BMW Manufactoring Hungary Kft. között létrejött szerződés végrehajtását és lezárását nem érintik”.

    A szerződésben rögzítetteknek megfelelően és ütemben az önkormányzati beruházás lezárul. Napokon belül átadásra kerül a teljes terület az egyeztetett műszaki tartalomnak megfelelően a BMW magyarországi cége részére – írták.

    „Az átadással az önkormányzat által vállalt minden feltétel teljesítése biztosítja, hogy a BMW megkezdje a további fejlesztéseket” – közölte a városháza.